Mottó: „Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben. „
Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még legalább fél óra, míg az orvos megérkezik. Figyeltem, milyen türelmetlenül nézi percenként az óráját. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötést és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszédbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonában kell menjen, ahogyan évek óta teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség egy tiszta pillanatában esetleg felizgatja magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve már nem ismeri fel… Akkor csodálkozva megkérdeztem: „És ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?#8221; Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: „Az igaz, hogy ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki ő.”
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a sietős léptekkel távolodó öreget…
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam:
„ Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjában véve, ilyen az igazi szerelem?! Nem feltétlenül fizikai, és nem ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt ami volt, ami van, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amilyük van…
Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.
Egy gyermek üzenete szüleihez
Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál!
Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent, amire fáj a fogam.
Néha csak azért kérek valamit, hogy láthassam, hol a határ.
Add nekem az idődet!
Kérdezd meg, mi történt az iskolában!
Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok.
Érdeklődj afelől, hogyan oldom meg feladataimat!
Taníts engem a jóra, és mondd el, mi a rossz!
Vitassuk meg terveinket! Bátoríts választásaimban!
Dicsérj, ha megérdemlem! Terelj jó útra, ha tévedtem!
Higgy nekem, bízz bennem!
Irányításoddal jó utat fogok választani.
Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom bandákhoz, távol tartom magam az alkoholtól, és a drogoktól.
Magyarázd meg nekem a gyógyszerhasználat szabályait és figyelmeztess a droghasználat veszélyeire!
Szeress és hagyd, hogy szeresselek!
Szeress akkor is, ha rossz vagyok! Mutasd ki szeretetedet még abban az esetben is, ha nem tetszik neked a viselkedésem!
Bocsáss meg nekem! Fejezd ki megértésedet tévedéseimkor!
Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre!
Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget!
Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt!
Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!
Büntess meg, ha rosszat teszek! Ismerd el, ha jót cselekszem!
Ne parancsolj nekem, kérj tőlem! Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra. Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd.
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!
Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit!
Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim, aggodalmaim. Tiszteld a bánatomat, fájdalmamat.
Mondd sokszor, hogy szeretsz engem!
Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz, bármi történjen is. Részed vagyok, valami különös dolog, a szerelem teremtett.
Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy „Bocsáss meg!”, „Kérlek szépen…”, „Köszönöm.”, ”Sajnálom a történteket.” – szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál.
Mondani fogok majd mást is, pl. hogy „Szeretlek Benneteket!”.
Mindenekelőtt tanítsatok a szeretetre, hitre és az emberek, országunk tiszteletére!
A szomszédba van egy leányos anyuka 3leány , egyedül, meg mi négyen... 1ember 2asszony 5 gyerek erre mennyi föld jár...estére családi gyűlés feláldozom maga...
Válasz #255. hozzászólásra
A viccet félre téve, azt figyeltem meg, h az itt fórumozó szépreményű fiatalemberek többsége gyerekpárti....vagy rosszak a megfigyeléseim??? És ennek kifejezetten örülök (mindenféle hátsó szándék nélkül!), mert manapság ritkaság az ilyen!!!
Piros pont jár ezért Nekik!
Tudom Én sem bírom abbahagyni, már mikor elköszöntem de még mindig itt vagyok. Volt olyan régen, hogy majdnem megfejeltem a billentyűzetet, de a sok edzésnek köszönhetően már jól bírom a strapát.
Válasz #234. hozzászólásra
Igen, mi is magunknak hizlalunk. Legalább tudom, h min nőtt meg!
Akkor Te olyan vagy, mint a tesóm! Őt is csak a gépek érdeklik.
1682 hozzászólás
Válasz #281. hozzászólásra



Dehogy! Hisz Te is itt vagy!
Vannak lemaradásaim - picit pótolom.
Válasz #280. hozzászólásra

Látom egyedül élteted a fórumot.
Tanmese - Szép történet az igaz szerelemről
Mottó: „Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben. „
Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még legalább fél óra, míg az orvos megérkezik. Figyeltem, milyen türelmetlenül nézi percenként az óráját. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötést és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszédbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonában kell menjen, ahogyan évek óta teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség egy tiszta pillanatában esetleg felizgatja magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve már nem ismeri fel… Akkor csodálkozva megkérdeztem: „És ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?#8221; Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: „Az igaz, hogy ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki ő.”
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a sietős léptekkel távolodó öreget…
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam:
„ Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjában véve, ilyen az igazi szerelem?! Nem feltétlenül fizikai, és nem ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt ami volt, ami van, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amilyük van…
Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.
Egy gyermek üzenete szüleihez
Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál!
Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent, amire fáj a fogam.
Néha csak azért kérek valamit, hogy láthassam, hol a határ.
Add nekem az idődet!
Kérdezd meg, mi történt az iskolában!
Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok.
Érdeklődj afelől, hogyan oldom meg feladataimat!
Taníts engem a jóra, és mondd el, mi a rossz!
Vitassuk meg terveinket! Bátoríts választásaimban!
Dicsérj, ha megérdemlem! Terelj jó útra, ha tévedtem!
Higgy nekem, bízz bennem!
Irányításoddal jó utat fogok választani.
Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom bandákhoz, távol tartom magam az alkoholtól, és a drogoktól.
Magyarázd meg nekem a gyógyszerhasználat szabályait és figyelmeztess a droghasználat veszélyeire!
Szeress és hagyd, hogy szeresselek!
Szeress akkor is, ha rossz vagyok! Mutasd ki szeretetedet még abban az esetben is, ha nem tetszik neked a viselkedésem!
Bocsáss meg nekem! Fejezd ki megértésedet tévedéseimkor!
Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre!
Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget!
Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt!
Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!
Büntess meg, ha rosszat teszek! Ismerd el, ha jót cselekszem!
Ne parancsolj nekem, kérj tőlem! Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra. Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd.
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!
Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit!
Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim, aggodalmaim. Tiszteld a bánatomat, fájdalmamat.
Mondd sokszor, hogy szeretsz engem!
Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz, bármi történjen is. Részed vagyok, valami különös dolog, a szerelem teremtett.
Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy „Bocsáss meg!”, „Kérlek szépen…”, „Köszönöm.”, ”Sajnálom a történteket.” – szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál.
Mondani fogok majd mást is, pl. hogy „Szeretlek Benneteket!”.
Mindenekelőtt tanítsatok a szeretetre, hitre és az emberek, országunk tiszteletére!
Válasz #275. hozzászólásra

Még reggel volt,
látom nem is az enyémre szól, de az értelme ugyan az..

Bocsánat!
Válasz #275. hozzászólásra


dg....dg....dg...
Válasz #267. hozzászólásra
persze 4 köböt fejenként.....
Válasz #273. hozzászólásra
Járni jár csak nem jut...


Válasz #272. hozzászólásra


Nyugdíjasoknak már nem jár föld!
Válasz #267. hozzászólásra




1ember 2asszony 5 gyerek erre mennyi föld jár...estére családi gyűlés feláldozom maga...





A szomszédba van egy leányos anyuka 3leány , egyedül, meg mi négyen...
Válasz #270. hozzászólásra
2 fiú,1 lány.
Válasz #269. hozzászólásra
Gratulálok!
Fiúk, lányok?
Válasz #268. hozzászólásra

Mi a 4.-et várjuk.
Válasz #267. hozzászólásra
Csak ígért? Nekem még egy sincs....bele kell húznom!
Válasz #259. hozzászólásra
Tudod,Viktorkánk,a 2-3 gyerekes családnak ígért földet.
Válasz #264. hozzászólásra
Isten éltesse őket.:))
Válasz #264. hozzászólásra
Isten éltesse Őket!
Boldog szülinapot PapaMaci!Ma 59 éves az Apám!

Válasz #260. hozzászólásra


Válasz #259. hozzászólásra


A viccet nem tesszük félre.A leírtakért vállalni kell a következményeket.


Amúgy jól látod.

Válasz #255. hozzászólásra
És ennek kifejezetten örülök (mindenféle hátsó szándék nélkül!), mert manapság ritkaság az ilyen!!!


A viccet félre téve, azt figyeltem meg, h az itt fórumozó szépreményű fiatalemberek többsége gyerekpárti....vagy rosszak a megfigyeléseim???
Piros pont jár ezért Nekik!
Válasz #254. hozzászólásra
Nah jó nem adom Sanyi batyám alá a lovat. 
ŐŐŐŐŐŐŐŐ
Válasz #255. hozzászólásra




Válasz #253. hozzászólásra

Leendő politikusok!!!
Válasz #254. hozzászólásra
ki mit szól erre...!!!

Akkor mostantól figyelj,
Válasz #252. hozzászólásra

Istenkém!!!Meg kell zabálni őket!!!!Nekem is kell
Válasz #252. hozzászólásra
Ezek után le sem lehet tagadni, hogy a fiúk nem keveset beszélnek.


Aranyosak!!
Válasz #250. hozzászólásra
Szia!
Válasz #249. hozzászólásra

Szia jó éjt
Válasz #248. hozzászólásra

Én is lépek lassan, reggel kelni kell!!!!
Válasz #247. hozzászólásra
Tudom Én sem bírom abbahagyni, már mikor elköszöntem de még mindig itt vagyok. Volt olyan régen, hogy majdnem megfejeltem a billentyűzetet, de a sok edzésnek köszönhetően már jól bírom a strapát.
Válasz #246. hozzászólásra
Elég sokszor, esténként. Tudod, ez már függőség!
Válasz #243. hozzászólásra
Ok, mikor szoktál fent lenni itt? Egyébként emailezhetünk is ugyanez az emailcímem is.
Válasz #242. hozzászólásra
semmi csakkérdem
Válasz #240. hozzászólásra

Válasz #239. hozzászólásra
Bocsi, de nincs msn-em...
De ha van kedved, beszélhetünk máskor is.
Jó éjt!
Válasz #238. hozzászólásra
asszem tudja...miért?
Ő is fel van regisztrálva, csak ő meg nem írogat.
Válasz #237. hozzászólásra

Nem engemet, nem csak a gépek érdekelnek
Válasz #237. hozzászólásra



na figyeled még 1 tanult földmíves kölök......
megyeeeeeez.......
Válasz #236. hozzászólásra

Ha van kedved felvehetsz msnre címem: joyx@citromail.hu mentem aludni holnapra sok a munka jó éjt
Válasz #237. hozzászólásra

tudja a tesód h. ide irogatsz?
Válasz #234. hozzászólásra
Igen, mi is magunknak hizlalunk. Legalább tudom, h min nőtt meg!
Akkor Te olyan vagy, mint a tesóm! Őt is csak a gépek érdeklik.
Válasz #233. hozzászólásra
Ma is bementem a városba, hát nemhogy traktorkiállítás volt. Nemtudtam kihagyni.
Válasz #233. hozzászólásra


Az a lényeg a traktor, és hogy gyors legyen.
Válasz #231. hozzászólásra
Disznók szoktak lenni, mert nem szeretünk se a tescóba járni se a húsboltokba. Gondolom ti sem
Válasz #232. hozzászólásra


A traktor a lényeg, látom!