Ezt tudtad?????.....s nem szóltál....?Hékás Orbán úr! Hogy is volt az a Sinopharmmal “oltakozás”? – Rómában csak Green Pass-al lehet “éttermezkedni”!“Orbán Viktor elment Rómában étterembe. Rómában minden étteremben kérik a Green Passt, ez a digitális uniós oltási igazolvány. A QR-kódot leolvassák, és ha a rendszer azt jelzi vissza, hogy oké, akkor leülhetsz egy asztalhoz. Ha nem vagy beoltva 2 Pfizer, 2 Moderna, 2 AstraZeneca vagy 1 Jensen vakcinával, mehetsz isten hírével, de asztalhoz nem ülsz le. Orbán leült. Orbánt tehát nem kínai vakcinával oltották.”Mai hír, hogy döntött a kínai Sinopharm: ők is mRNS-vakcina gyártásába kezdenek.
És akkor most jusson eszünkbe az, amit a világ első számú virológusa, vakcina-szakértője, Orbán Viktor az isteni kinyilatkoztatást felülmúló hitelességével mondott nem is oly régen. Idézem:
„Én úgy vagyok vele, hogy ezt a vírust a kínaiak ismerik legrégebb óta, ezért abból indulok ki, hogy valószínűleg ők is tudják róla a legtöbbet, úgyhogy én megvárom a soromat, és ha választhatok majd, akkor kínai vakcinát kérek”.
ENNYIRE ?????DE MIÉRT??????KELLL NYALNI A SZŐRÖS TALPUKAT... Románia Magyarország második legfontosabb agrár-külkereskedelmi partnerországa, agrár- és környezetügyi partnereinkkel élénk és jó az együttműködés, ezért is fontos számunkra a jó kapcsolatok elmélyítése - fogalmazott a Román-Magyar Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottság budapesti plenáris ülésén Farkas Sándor.Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese felszólalásában megemlítette, hogy az elmúlt időszakban hazánk több esetben is örömmel tett eleget a román kollegák tudástranszferre irányuló kéréseinek. Az akvakultúra területén Magyarország támogatja a további közös együttműködést romániai intézményekkel és vállalkozásokkal, ezért különösen az édesvízi akvakultúra és halgazdálkodás fejlesztése, új projektek kialakítása, valamint kutatás, tudástranszfer és tudáscsere tekintetében készek vagyunk felajánlani az Agrárminisztérium és háttérintézményeinek közreműködését.
Farkas Sándor megköszönte a román fél határon átterjedő szennyezésekkel kapcsolatos tájékoztatását és kérte ennek a gyakorlatnak a fenntartását. A Szamos nehézfém szennyezése végső soron Románia természeti értékét, a Duna-delta élővilágát is veszélyezteti, ezért közös érdekünk ennek megszüntetése - mondta.
A miniszterhelyettes hangsúlyozta a Román-Magyar Környezetvédelmi Vegyes Bizottság összehívásának fontosságát. Mint kifejtette, ennek a bizottságnak a keretében zajló tárgyalások teszik lehetővé a legjobb gyakorlatok megosztását, valamint az utóbbi években felmerült környezetvédelmi kérdések megvitatását. Magyarország üdvözli Románia aktív bekapcsolódását a V4-es partnerségbe. 2018-ban a magyar V4-es elnökség agrár- és környezetvédelmi miniszteri találkozóinak meghívottja és aktív résztvevője volt Románia, a mezőgazdasági és környezetügyi eseményeken számítunk a román részvételre a 2021 júliusában induló elnökségi programokon - mondta Farkas Sándor.
A miniszterhelyettes említést tett a nagy sikerrel zárult 2018-as Fegyver-Horgászat-Vadászat kiállításról, amelyen Románia díszvendégként vett részt. Egyúttal jelezte, hogy az idén őszre tervezett Vadászati és Természeti Világkiállításon Magyarország számít a nagy vadászati hagyományokkal rendelkező román részvételre.
Válasz Mihály #64646. hozzászólásáraMajd te megmondod nekik. Pl. Az elejétől eddig mit csináltál volna ha nem oltásokat? Azon kívül,hogy politikailag megmondod a tutit?
Válasz .Richard. #64644. hozzászólásáraNem baj csak lehet nem jó :Az izraeli 13.-as csatorna interjút készített Dr. Kobi Haviv -al a jeruzsálemi Herzog kórház igazgatójával.
fordítás:
Üdvözlöm Dr. Kobi Havivot, a jeruzsálemi Herzog Kórház igazgatóját.
Szia Sivan.
Úgy tudom, hogy a betegek többsége be van oltva, még a "súlyos" betegek is.
Pontosan, természetesen előfordul. Az idős emberek többsége be van oltva.
A lakosság nagy része be van oltva, és 90%-a ... A kórházi kezelések 85%-90%-a "teljesen beoltott" emberekből áll.
Igen, sajnos a vakcina ... ahogy mondják, a hatékonysága csökken.
Kórházi járványok, egy beteg sok embert fertőz meg, nem csak itt-ott.
És ahogy korábban említettük, a vakcina hatékonysága valóban csökkenőben van.és most vajon mivel fogják beoltani a Dávid csillagosokat?????
Hány, de hány ember bánja már hogy olyan okos volt mint itt egy-két kolléga. Valamelyik nap olvastam egy cikket azon tagadókról, akik nyiltán vállalták az oltás ellenességüket aztán a sors megbüntette őket, már azóta halottak...
Válasz Mihály #64642. hozzászólásáraA virust kevésbé támadják,hogy miért meg honnan jött elő???igazábol senkit nem zavar. ami biztosan kifektet sok embert . De az oltás az baj.
Válasz Sk Laci #64638. hozzászólására mindenki a saját egészségének őre csinálja mindenki úgy ahogy gondolja egy biztos Ócsókáék ezzel mellé lőttek bár a célt sem könnyű meghatározni egy dolog azért aggaszt Trump is benne lehetett a buliban mert nem nagyon verik a tam-tamt a nagy nemzeti büszke ország no de egyszer majd kibújik a szög a zsákból
Válasz .Richard. #64633. hozzászólására nem olvastad az elejét nem károgás de nehogy már az legyen a hibás aki nem oltatta be magát mert nem érezte úgy hogy gondolkodás nélkül engedje a vegyszereket amiről semmi info nincs a testébe amely már ott tart hogy 5 hónaponként újat kel adni mit ér az csak a vírus erősödik tőle jön újabb és újabb mutánsai amire a vakcina már nem elég hatékony s közben a krónikus betegek meg elmennek sorba
Válasz Sk Laci #64638. hozzászólásáraLegalább tudjuk hogy nem vízzel oltanak. Nekem is az asszonyt ágyba dobta 5 napra a kínai. Nekem meg a 8.4-es allergiát jelző véreredmény valami leletet levette 6.2-re a pfizer, 100%-jobban érzem magamat emiatt.
Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraÉn már tavasszal megírtam a koronavírus topikban, hogy az ismerősöm aki az egészségügyben dolgozik a 2 adag faizer oltás utá keményen az ágyba kényszerítette a Covid.
Inkább úgy mondanám, hogy az oltás csak mérsékeli a betegség lezajlását.
De senkit se akarok lebeszélni az oltásról. Döntsön mindenki saját belátása alapján.
Válasz mtz1221 #64634. hozzászólásáraSzoval azért van sok beteg mert mindent beszednek amitől betegek lesznek. mi van ha kikiabálják,hogy még a viagra is jo ellene? Csak jobb lehet mint a lo gyogyszer.
Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraKi mondott valaha olyant,hogy a beoltott nem kapja el a virust????????????? Minek ez a kárrogás.???? Esetleg nem kell eltemetni....
Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraÉs arról is szól a hír, hogy csak náthás tüneteik vannak, vagy lélegeztető gépre kerültek, esetleg...?
Mert azt soha senki nem mondta, hogy aki be van oltva az nem kapja el...
Pont az kezd a gond lenni, hogy aki oltottan el is kapja, olyan enyhék a tünetei, hogy nem megy vele orvoshoz, így aztán a valós fertőzöttségi szám bizonytalan...
Válasz Mihály #64629. hozzászólásáraJó volt ő mint ember, de írtam akkor is hogy kicsit túlsúlyos volt. Nem úgy gondoltam hogy jó meg rossz ember, hanem aki majdnem 100%-os egészségre, azt akarják az maradjon és bírjon robotolni betegség nélkül.
Válasz mtz1221 #64628. hozzászólására EZ érdekes mert pár hónapja mikor a barátod temeted még a jók mentek el...????? akkor hogy is van ez ??? mindegy aki elment nem jön vissza többé s a múltba hiába nézzünk nem változik ami változik az előttünk van ezért megyünk előre ...
Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraEz azért érdekes dolog. 1 hétig balról egy boszniai család volt mellettem, ahol szegény az ország és nem kapott még senki magánszemély vakcinát, másik oldalamon egy szerb köztársasági banjalukából, ahol lenne pénz vakcinára mert nagyon gazdag rész, náluk meg nem olttassa senki magát mert még nem is találkoztak a vírussal. Ne de a banjalukai 45 éves asszonyát el lehetett volna cserélni nagyon sok 25 évesre, látszott hogy egészségesen táplálkozik sportol stb jólétében. A boszniai nőn meg látszott hogy a zabálás a legnagyobb öröme az éllettben pedig csak 33 volt. Majdnem úgy látom most már hogy készakarva a " rosszabbik " (társadalomnak nem hasznos) emberfajtát támadja a vírus.
Válasz ..,-:) #64624. hozzászólásáraAz akadémián dolgozik egyik ismerősöm karbantartó ként, a 350 eurós szerbiai átlag fizetést rögtön le tudták érdeklődni, nehogy túl fizessék. Na de tőlem tudom hogy ezek a foci dolgok az évszázad üzletei. Azt mondja ha csak 10 évente eladnak egy játékost 4-5 millió euróért, akkor az elsőnek a 10%-a fedezni fogja az egész befektetést. És itt az elnyomott balkánon, nem egy játékost fognak találni 10 évente, ami meg fogja állni a helyét a nagy csapatoknál .
Válasz mtz1221 #64623. hozzászólására Már csak azért küldöm neked mert te nyugodtan akarsz aludni de van z úgy hogy nem jön össze főleg olyankor mikor abban a tudatban vagy hogy megtettél mindent s közben van egy kis bibi: Ezt most olvastam ....mivel minden egészségügyi dolgozó be lett oltva a vírus ellen kétszer sőt van aki felvette a harmadikat..Rendkívüli hír: Több dolgozó és beteg is koronavírusos a Szent János kórház sebészeti osztályán
egyetértek velük a foci az legyen foci nem a bunkósság kimutatása :Nagy visszhangot keltett Gareth Bale, a Real Madrid walesi válogatott játékosának kijelentése, amelyben éppen ezt javasolta, s csapattársai máris egyetértenek vele. Kijelentették, hogy levonulnak a pályáról, ha Fehéroroszországban (ahol jó esély van rá, hogy ez megtörténjen) rasszista bekiabálásokat hallanak. Ha a többi válogatott csatlakozik ehhez, és megbénulnak a világbajnoki, európai nemzetközi tornák, akkor a FIFA inkább a rasszista országok válogatottjait fogja kitiltani, minthogy ne lehessen megrendezni a világbajnokságot. Elsők között Magyarországot.
Bale-nek és társainak igaza van, véget kell vetni annak, hogy például a magyar válogatott meccsein tömeges rasszista megnyilvánulások és támadások érik a játékosokat. Nem lehet eltűrni a neonáci fajgyűlöletet. Különösen veszélyes az, hogy Magyarországon a rasszizmus állami támogatást, bátorítást élvez, a miniszterelnök biztatja a szurkolókat rasszista megnyilvánulásokra (az is rasszizmus, amikor az anti rasszista szolidaritás bármilyen formáját, például a térdre ereszkedést, kifütyülik). Egy fasiszta, idegengyűlölő ország a saját fajgyűlölő ideológiáját viszi a pályákra.
Hazug képmutatás a “Respect” feliratra való mutogatás, mert a “Respect” (a tisztelet) éppen az lenne, hogy tiszteletben tartják az ellenfél játékosainak szolidaritását, s azt a módot ahogyan kifejezik azt. Lehet bunkónak lenni azzal, hogy ilyen esetben a másik csapat állva marad, de a fütty mindenképpen rasszista megnyilvánulás, amely elutasítja az antirasszizmust. A magyar kommentekből az is jól kiolvasható, hogy a térdelést a BLM mozgalom miatt utasítják el, mert a neonácikhoz hasonlóan, “rasszista” szervezetnek bélyegzik a fekete polgári jogi mozgalmat.
Hasonlóképp fajgyűlölő álláspont az is, amikor a térdelést George Floyd meggyilkolására vezetik vissza, és azt állítják, hogy az csak egy fekete “drogos bűnöző” melletti kiállás. Ez a feketékkel szembeni előítéletek és fajgyűlölet kifejezése, mert ha George Floyd tett bármilyen törvénybe ütközőt, azt nem a bőrszíne miatt tette, és azért nem jár helyben végrehajtott halálos ítélet, amit egy rasszista fehér rendőr hozott meg és hajtott végre.
A térdelés azonban nemcsak a George Floyd elleni rasszista gyilkosság, hanem a rasszista rendőri erőszak ellen indult, méghozzá az amerikai futball játékosai között, Floyd meggyilkolása előtt. Majd ez szélesebb jelentést kapott, és minden rasszista megnyilvánulással szembeni tiltakozás jelképe lett az egész világon. Nem “divat”, ahogy a magyar rasszisták mondják, hanem elfogadott jelkép. Arra a butaságra kitérni sem érdemes, hogy a magyarok vádolják rasszizmussal azokat, akik ma a rasszizmus ellen tiltakoznak, mert egykor gyarmattartók voltak. Ők szakítottak ezzel a szörnyű történelmi örökséggel, a magyarok nem. Mert ugyebár az antiszemitizmus (lásd: holokauszt, Soros-kampány), a cigányozás, svábozás és a románozás is rasszizmus.
Válasz Földönfuto #64591. hozzászólásáraA lényeg a végén van amit Tisza mondott ami parasztok nyelvén annyi hogy azzal hogy kiabálják a Nemzeti címszót olyanok lettek mint a kutya amelyik a saját farkát kergeti de ha beleharap nyüszítve abba hagyja és ezzel még egyszer sem dicsekedtek ezek a nagy nacionalista kormány drukkerek. mer Olyan az életünk mint az angol -magyar meccs volt szép lassan de biztosan győz a nyugat az unióban de mi harcolunk a meccsen kólás-sörös dobozokkal és égbe kiáltó trágárságokkal s ezért az egy estéért elfelejtjük a kormánynak,hogy az ország jövőjét áldozta fel azért hogy cirkusz legyen a népnek meg stadion ahol a jobbik csak bohóc lehet. De vajon mi lett volna ha veszítenek akkor bedarálják őket mert nekik semmi helyük a világban vagy nem tudom de ezt az országot néha úgy néz ki, hogy a nem normálisok vezetik.
Válasz bandigh #64611. hozzászólásáraHa focizni nem is, de szurkolni azt már világszínvonalon tudunk. Miközben a szurkolókra nem is költöttünk tengernyi pénzt, a falábúakra viszont igen.
Válasz TYLLA46 #64613. hozzászólásáraA Lipcsében is lepkézett, de ki lenne jó helyette? Dibusz "mindigcsakőnyilatkozó" Dénes, vagy az örök csere Bogdán?
Tegnap minden poszton gyengébbek voltunk, sajnos. Ilyen a foci.
Válasz bandigh #64611. hozzászólásáraValóban, essék szó a fociról is. Holnap megyek és megnézem a Quatar-Portugália meccset. Igaz, hogy CR-7 nem jön - ügyesen megoldotta, hogy ne kelljen - de így is lesz a pályán jó néhány portugál világsztár. A jegy eladásból telt házra, 20.000 nézőre lehet következtetni. Kíváncsi vagyok lesz-e itt is bohóckodás, de ha lesz, szerintem itt is fütty lesz a reakció, függetlenül attól, hogy nem érintett a magyar válogatott.
Válasz bandigh #64611. hozzászólásáraBocs, az még kimaradt, hogy a szivárványos gyerek megint lepkézett egyet. Szokás szerint...Előbb-utóbb megérné már egy csere...
A focimecs jó dolog. A nemzet sportja, szent és sérthetetlen. Ez a kis beszélgetés, tök jól megmutatja a magyar korszellemet. Megvédjük a védhetetlent is, ha a mi szurkolóink csinálnak valamit, akkor se baj mert a mieink. De ne szaporítsuk a szót. Gyorsan eljutottunk a lényegi kérdésekhez. Összefoglalom.
-Nem baj ha kifütyülünk valamit, más is csinál ilyet
-Az usa semmi mert csak 200 év történelme van
-A politikamentes focimeccsbeszélgetésben a vártnál is hamarabb jött elő a Gyurcsányozás.
Igazából meg is van minden, ami kell
És a foci? Azzal nem is törődik senki? A térdeplő bohócok 4-et rugtak a fyüttyösöknek, csak hogy ne felejtsük el. Ha ennyit kapunk a bohócoktól, jobb is inkább itt kiszállni a versenyből :)
Válasz bandigh #64600. hozzászólásáraOlyan kár, hogy nem kérdezted meg valakitől, hogy mi az a „BLM”, és mi ez a térdepelés. Ha megkérdezted volna, akkor valaki biztosan szívesen elmondta volna.
A 200 éves Usa-ban olyan nagy tisztelete és kultusza volt az amerikai zászlónak, az amerikai himnusznak és az amerikai „nemzettudat”-nak, ami elképzelhetetlen mértékű lenne, pl. a magyarországi ál-bal-libeálisoknak.
És ebben a nagy Usa-nemzetkultuszban egy-két „sportoló” úgy döntött, hogy ő nem tiszteli meg az amerikai himnuszt és az amerikai népet azzal, hogy ő áll a himnusz alatt a stadionban. Az ülve maradást a későbbi alkalmakkor azután térdeléssel helyettesítette a himnusz alatt.
Tehát a sporteseményt arra használta fel, hogy valamilyen politikai célt elérjen.
Megtehette volna azt is, hogy a stadionban csak sportol, de/és majd, más helyszíneken harcol a jogaiért vagy a politikai dolgaiért. Nem azt tette.
A térdelés semmiképpen nem volt pozitív üzenet, az amerikai himnuszt tisztelő többségi amerikai társadalom számára.
A „BLM” szintén, semmiféleképpen sem lehet pozitív üzenet, sem az amerikai, sem bármelyik európai társadalom számára. Esetleg, a „BLMT” lett volna.
(A) „fekete életek számítanak”, az így ebben a formában, rasszista fehér-ellenes mozgalom.
(A) „fekete életek IS számítanak”, ez ebben a formában lehetett volna esetleg fekete-jogi valami.
A térdelésre, nem a néma álldogálás az azonos kategóriájú „válasz”, mivel a letérdelés az egy aktív, szándékos mozdulatsor, aminek célja van. Így ha a térdelésnek helye van a sportban, akkor helye van a látványos hátatfordításnak is vagy a fütyülésnek is. Megint ugyanott vagyunk, akció és reakció.
Egyébként az angolok is kifütyülték a saját csapatukat is, és banánnal is kínálták a saját feka focistáikat. (De az, nem vót olyan tragédia.)
Ez a magyar „esemény”, most olyan jól jött megint valakiknek, mint egy falat kenyér. Az csak a szokásos hétköznapi ásítás, hogy ezt néhány provokátor is simán meghuhoghatta a meccsen, ha akarta.
Válasz bandigh #64606. hozzászólásáraLehet, hogy egy esetleges Gyurcsány-Dobrev-Karácsony-Jakab stb. kormány alatt senki nem fügyölte volna ki a térdepelő bohócokat? Vagy esetleg még a a szurkolók maguk is letérdepeltek volna?
136757 hozzászólás
Válasz Mihály #64656. hozzászólására
használtauto. Milyen kell? Mennyi km legyen benne? Mondjad azt olyant kapsz.
Ezt tudtad?????.....s nem szóltál....?Hékás Orbán úr! Hogy is volt az a Sinopharmmal “oltakozás”? – Rómában csak Green Pass-al lehet “éttermezkedni”!
“Orbán Viktor elment Rómában étterembe. Rómában minden étteremben kérik a Green Passt, ez a digitális uniós oltási igazolvány. A QR-kódot leolvassák, és ha a rendszer azt jelzi vissza, hogy oké, akkor leülhetsz egy asztalhoz. Ha nem vagy beoltva 2 Pfizer, 2 Moderna, 2 AstraZeneca vagy 1 Jensen vakcinával, mehetsz isten hírével, de asztalhoz nem ülsz le. Orbán leült. Orbánt tehát nem kínai vakcinával oltották.”
Mai hír, hogy döntött a kínai Sinopharm: ők is mRNS-vakcina gyártásába kezdenek.

És akkor most jusson eszünkbe az, amit a világ első számú virológusa, vakcina-szakértője, Orbán Viktor az isteni kinyilatkoztatást felülmúló hitelességével mondott nem is oly régen. Idézem:
„Én úgy vagyok vele, hogy ezt a vírust a kínaiak ismerik legrégebb óta, ezért abból indulok ki, hogy valószínűleg ők is tudják róla a legtöbbet, úgyhogy én megvárom a soromat, és ha választhatok majd, akkor kínai vakcinát kérek”.
ENNYIRE ?????DE MIÉRT??????KELLL NYALNI A SZŐRÖS TALPUKAT...
Románia Magyarország második legfontosabb agrár-külkereskedelmi partnerországa, agrár- és környezetügyi partnereinkkel élénk és jó az együttműködés, ezért is fontos számunkra a jó kapcsolatok elmélyítése - fogalmazott a Román-Magyar Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottság budapesti plenáris ülésén Farkas Sándor.Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese felszólalásában megemlítette, hogy az elmúlt időszakban hazánk több esetben is örömmel tett eleget a román kollegák tudástranszferre irányuló kéréseinek. Az akvakultúra területén Magyarország támogatja a további közös együttműködést romániai intézményekkel és vállalkozásokkal, ezért különösen az édesvízi akvakultúra és halgazdálkodás fejlesztése, új projektek kialakítása, valamint kutatás, tudástranszfer és tudáscsere tekintetében készek vagyunk felajánlani az Agrárminisztérium és háttérintézményeinek közreműködését.

Farkas Sándor megköszönte a román fél határon átterjedő szennyezésekkel kapcsolatos tájékoztatását és kérte ennek a gyakorlatnak a fenntartását. A Szamos nehézfém szennyezése végső soron Románia természeti értékét, a Duna-delta élővilágát is veszélyezteti, ezért közös érdekünk ennek megszüntetése - mondta.
A miniszterhelyettes hangsúlyozta a Román-Magyar Környezetvédelmi Vegyes Bizottság összehívásának fontosságát. Mint kifejtette, ennek a bizottságnak a keretében zajló tárgyalások teszik lehetővé a legjobb gyakorlatok megosztását, valamint az utóbbi években felmerült környezetvédelmi kérdések megvitatását. Magyarország üdvözli Románia aktív bekapcsolódását a V4-es partnerségbe. 2018-ban a magyar V4-es elnökség agrár- és környezetvédelmi miniszteri találkozóinak meghívottja és aktív résztvevője volt Románia, a mezőgazdasági és környezetügyi eseményeken számítunk a román részvételre a 2021 júliusában induló elnökségi programokon - mondta Farkas Sándor.
A miniszterhelyettes említést tett a nagy sikerrel zárult 2018-as Fegyver-Horgászat-Vadászat kiállításról, amelyen Románia díszvendégként vett részt. Egyúttal jelezte, hogy az idén őszre tervezett Vadászati és Természeti Világkiállításon Magyarország számít a nagy vadászati hagyományokkal rendelkező román részvételre.
Válasz .Richard. #64653. hozzászólására Nekik mindegy csak Koser legyen....

Válasz Mihály #64646. hozzászólásáraMajd te megmondod nekik. Pl. Az elejétől eddig mit csináltál volna ha nem oltásokat? Azon kívül,hogy politikailag megmondod a tutit?
Válasz TYLLA46 #64648. hozzászólására De hogy ha a kórházakban is a domestos helyet alkohollal fertőtlenítenek úgy-hogy míg kisüsti van nem félek....

Válasz TYLLA46 #64650. hozzászólásáraNem bizony. Bár akkor még kovid sem volt
Válasz bandigh #64649. hozzászólásáraValószínűleg egy sem hirdette tele szájjal az oltás ellenességet...
Válasz TYLLA46 #64645. hozzászólásáraÉn is elég sok embert ismertem aki nem oltakozott, és már nem él. Sokról csak fekete-fehér fotó van.
Válasz Mihály #64647. hozzászólásáraMindenkinél okosabbnak hiszed magad, csak aztán nehogy.....
Válasz TYLLA46 #64645. hozzászólására Azok esetleg akik túl élték talán

Válasz .Richard. #64644. hozzászólásáraNem baj csak lehet nem jó
:Az izraeli 13.-as csatorna interjút készített Dr. Kobi Haviv -al a jeruzsálemi Herzog kórház igazgatójával.
és most vajon mivel fogják beoltani a Dávid csillagosokat?????
fordítás:
Üdvözlöm Dr. Kobi Havivot, a jeruzsálemi Herzog Kórház igazgatóját.
Szia Sivan.
Úgy tudom, hogy a betegek többsége be van oltva, még a "súlyos" betegek is.
Pontosan, természetesen előfordul. Az idős emberek többsége be van oltva.
A lakosság nagy része be van oltva, és 90%-a ... A kórházi kezelések 85%-90%-a "teljesen beoltott" emberekből áll.
Igen, sajnos a vakcina ... ahogy mondják, a hatékonysága csökken.
Kórházi járványok, egy beteg sok embert fertőz meg, nem csak itt-ott.
És ahogy korábban említettük, a vakcina hatékonysága valóban csökkenőben van.
Hány, de hány ember bánja már hogy olyan okos volt mint itt egy-két kolléga. Valamelyik nap olvastam egy cikket azon tagadókról, akik nyiltán vállalták az oltás ellenességüket aztán a sors megbüntette őket, már azóta halottak...
Válasz Mihály #64642. hozzászólásáraA virust kevésbé támadják,hogy miért meg honnan jött elő???igazábol senkit nem zavar. ami biztosan kifektet sok embert . De az oltás az baj.
Válasz Sk Laci #64638. hozzászólására mindenki a saját egészségének őre csinálja mindenki úgy ahogy gondolja egy biztos Ócsókáék ezzel mellé lőttek bár a célt sem könnyű meghatározni egy dolog azért aggaszt Trump is benne lehetett a buliban mert nem nagyon verik a tam-tamt a nagy nemzeti büszke ország no de egyszer majd kibújik a szög a zsákból

Válasz .Richard. #64633. hozzászólására nem olvastad az elejét nem károgás de nehogy már az legyen a hibás aki nem oltatta be magát mert nem érezte úgy hogy gondolkodás nélkül engedje a vegyszereket amiről semmi info nincs a testébe amely már ott tart hogy 5 hónaponként újat kel adni mit ér az csak a vírus erősödik tőle jön újabb és újabb mutánsai amire a vakcina már nem elég hatékony s közben a krónikus betegek meg elmennek sorba

Válasz Gumóka #64637. hozzászólásáraSzerintem meg hogy megszülettek.

Válasz Sk Laci #64638. hozzászólásáraLegalább tudjuk hogy nem vízzel oltanak. Nekem is az asszonyt ágyba dobta 5 napra a kínai. Nekem meg a 8.4-es allergiát jelző véreredmény valami leletet levette 6.2-re a pfizer, 100%-jobban érzem magamat emiatt.
Válasz mtz1221 #64623. hozzászólásáraBólints Tibi..
Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraÉn már tavasszal megírtam a koronavírus topikban, hogy az ismerősöm aki az egészségügyben dolgozik a 2 adag faizer oltás utá keményen az ágyba kényszerítette a Covid.
Inkább úgy mondanám, hogy az oltás csak mérsékeli a betegség lezajlását.
De senkit se akarok lebeszélni az oltásról. Döntsön mindenki saját belátása alapján.
Válasz mtz1221 #64634. hozzászólásáraSzerintem az a baj, hogy nem ismerik a pálinkát...

Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraMost már sürgősen oltasd be magad,mert te leszel a soros.
Válasz mtz1221 #64634. hozzászólásáraSzoval azért van sok beteg mert mindent beszednek amitől betegek lesznek.
mi van ha kikiabálják,hogy még a viagra is jo ellene? Csak jobb lehet mint a lo gyogyszer. 
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/%C3%B6n-nem-l%C3%B3-teh%C3%A1t-ne-szedjen-ivermectint-hanem-oltassa-be-mag%C3%A1t/ar-AAO8VKB?ocid=winp1taskbar

Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraKi mondott valaha olyant,hogy a beoltott nem kapja el a virust????????????? Minek ez a kárrogás.???? Esetleg nem kell eltemetni....
Válasz mtz1221 #64623. hozzászólásáraInkább 200 évig, de kőfejtőben, kényszermunkán. Paraziták.
Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraÉs arról is szól a hír, hogy csak náthás tüneteik vannak, vagy lélegeztető gépre kerültek, esetleg...?
Mert azt soha senki nem mondta, hogy aki be van oltva az nem kapja el...
Pont az kezd a gond lenni, hogy aki oltottan el is kapja, olyan enyhék a tünetei, hogy nem megy vele orvoshoz, így aztán a valós fertőzöttségi szám bizonytalan...
Válasz Mihály #64629. hozzászólásáraJó volt ő mint ember, de írtam akkor is hogy kicsit túlsúlyos volt. Nem úgy gondoltam hogy jó meg rossz ember, hanem aki majdnem 100%-os egészségre, azt akarják az maradjon és bírjon robotolni betegség nélkül.
Válasz mtz1221 #64628. hozzászólására EZ érdekes mert pár hónapja mikor a barátod temeted még a jók mentek el...????? akkor hogy is van ez ??? mindegy aki elment nem jön vissza többé s a múltba hiába nézzünk nem változik ami változik az előttünk van ezért megyünk előre ...

Válasz Mihály #64625. hozzászólásáraEz azért érdekes dolog. 1 hétig balról egy boszniai család volt mellettem, ahol szegény az ország és nem kapott még senki magánszemély vakcinát, másik oldalamon egy szerb köztársasági banjalukából, ahol lenne pénz vakcinára mert nagyon gazdag rész, náluk meg nem olttassa senki magát mert még nem is találkoztak a vírussal. Ne de a banjalukai 45 éves asszonyát el lehetett volna cserélni nagyon sok 25 évesre
, látszott hogy egészségesen táplálkozik sportol stb jólétében. A boszniai nőn meg látszott hogy a zabálás a legnagyobb öröme az éllettben pedig csak 33 volt. Majdnem úgy látom most már hogy készakarva a " rosszabbik " (társadalomnak nem hasznos) emberfajtát támadja a vírus.
Válasz ..,-:) #64624. hozzászólásáraAz akadémián dolgozik egyik ismerősöm karbantartó ként, a 350 eurós szerbiai átlag fizetést rögtön le tudták érdeklődni, nehogy túl fizessék. Na de tőlem tudom hogy ezek a foci dolgok az évszázad üzletei. Azt mondja ha csak 10 évente eladnak egy játékost 4-5 millió euróért, akkor az elsőnek a 10%-a fedezni fogja az egész befektetést. És itt az elnyomott balkánon, nem egy játékost fognak találni 10 évente, ami meg fogja állni a helyét a nagy csapatoknál .
Válasz ..,-:) #64624. hozzászólására Én tudnék nekik jobb helyet mert megmutatták az irányt ugye a csillag felé kár hogy nem Szegedet látják..

Válasz mtz1221 #64623. hozzászólására Már csak azért küldöm neked mert te nyugodtan akarsz aludni de van z úgy hogy nem jön össze főleg olyankor mikor abban a tudatban vagy hogy megtettél mindent s közben van egy kis bibi: Ezt most olvastam ....mivel minden egészségügyi dolgozó be lett oltva a vírus ellen kétszer sőt van aki felvette a harmadikat..
Rendkívüli hír: Több dolgozó és beteg is koronavírusos a Szent János kórház sebészeti osztályán

Válasz mtz1221 #64623. hozzászólásáraJobb helyen van az ott, igaz is !!
Válasz ..,-:) #64622. hozzászólásáraÉljen a mostani magyar kormány, még 100 évig.
Misinek akartam, igazából küldeni, de te dobtad fel a labdát.
Jól van, megnyugodtam, jó helyre kerülnek a befizetéseink….

egyetértek velük a foci az legyen foci nem a bunkósság kimutatása :
Nagy visszhangot keltett Gareth Bale, a Real Madrid walesi válogatott játékosának kijelentése, amelyben éppen ezt javasolta, s csapattársai máris egyetértenek vele. Kijelentették, hogy levonulnak a pályáról, ha Fehéroroszországban (ahol jó esély van rá, hogy ez megtörténjen) rasszista bekiabálásokat hallanak. Ha a többi válogatott csatlakozik ehhez, és megbénulnak a világbajnoki, európai nemzetközi tornák, akkor a FIFA inkább a rasszista országok válogatottjait fogja kitiltani, minthogy ne lehessen megrendezni a világbajnokságot. Elsők között Magyarországot.

Bale-nek és társainak igaza van, véget kell vetni annak, hogy például a magyar válogatott meccsein tömeges rasszista megnyilvánulások és támadások érik a játékosokat. Nem lehet eltűrni a neonáci fajgyűlöletet. Különösen veszélyes az, hogy Magyarországon a rasszizmus állami támogatást, bátorítást élvez, a miniszterelnök biztatja a szurkolókat rasszista megnyilvánulásokra (az is rasszizmus, amikor az anti rasszista szolidaritás bármilyen formáját, például a térdre ereszkedést, kifütyülik). Egy fasiszta, idegengyűlölő ország a saját fajgyűlölő ideológiáját viszi a pályákra.
Hazug képmutatás a “Respect” feliratra való mutogatás, mert a “Respect” (a tisztelet) éppen az lenne, hogy tiszteletben tartják az ellenfél játékosainak szolidaritását, s azt a módot ahogyan kifejezik azt. Lehet bunkónak lenni azzal, hogy ilyen esetben a másik csapat állva marad, de a fütty mindenképpen rasszista megnyilvánulás, amely elutasítja az antirasszizmust. A magyar kommentekből az is jól kiolvasható, hogy a térdelést a BLM mozgalom miatt utasítják el, mert a neonácikhoz hasonlóan, “rasszista” szervezetnek bélyegzik a fekete polgári jogi mozgalmat.
Hasonlóképp fajgyűlölő álláspont az is, amikor a térdelést George Floyd meggyilkolására vezetik vissza, és azt állítják, hogy az csak egy fekete “drogos bűnöző” melletti kiállás. Ez a feketékkel szembeni előítéletek és fajgyűlölet kifejezése, mert ha George Floyd tett bármilyen törvénybe ütközőt, azt nem a bőrszíne miatt tette, és azért nem jár helyben végrehajtott halálos ítélet, amit egy rasszista fehér rendőr hozott meg és hajtott végre.
A térdelés azonban nemcsak a George Floyd elleni rasszista gyilkosság, hanem a rasszista rendőri erőszak ellen indult, méghozzá az amerikai futball játékosai között, Floyd meggyilkolása előtt. Majd ez szélesebb jelentést kapott, és minden rasszista megnyilvánulással szembeni tiltakozás jelképe lett az egész világon. Nem “divat”, ahogy a magyar rasszisták mondják, hanem elfogadott jelkép. Arra a butaságra kitérni sem érdemes, hogy a magyarok vádolják rasszizmussal azokat, akik ma a rasszizmus ellen tiltakoznak, mert egykor gyarmattartók voltak. Ők szakítottak ezzel a szörnyű történelmi örökséggel, a magyarok nem. Mert ugyebár az antiszemitizmus (lásd: holokauszt, Soros-kampány), a cigányozás, svábozás és a románozás is rasszizmus.
Válasz Földönfuto #64591. hozzászólásáraA lényeg a végén van amit Tisza mondott ami parasztok nyelvén annyi hogy azzal hogy kiabálják a Nemzeti címszót olyanok lettek mint a kutya amelyik a saját farkát kergeti de ha beleharap nyüszítve abba hagyja és ezzel még egyszer sem dicsekedtek ezek a nagy nacionalista kormány drukkerek. mer Olyan az életünk mint az angol -magyar meccs volt szép lassan de biztosan győz a nyugat az unióban de mi harcolunk a meccsen kólás-sörös dobozokkal és égbe kiáltó trágárságokkal s ezért az egy estéért elfelejtjük a kormánynak,hogy az ország jövőjét áldozta fel azért hogy cirkusz legyen a népnek meg stadion ahol a jobbik csak bohóc lehet. De vajon mi lett volna ha veszítenek akkor bedarálják őket mert nekik semmi helyük a világban vagy nem tudom de ezt az országot néha úgy néz ki, hogy a nem normálisok vezetik.

Válasz TeljesenMindegy #64618. hozzászólásáraMár annak is örülök, hogy találtál valami pozitívumot a fociban
Válasz bandigh #64611. hozzászólásáraHa focizni nem is, de szurkolni azt már világszínvonalon tudunk. Miközben a szurkolókra nem is költöttünk tengernyi pénzt, a falábúakra viszont igen.
Válasz TYLLA46 #64613. hozzászólásáraA Lipcsében is lepkézett, de ki lenne jó helyette? Dibusz "mindigcsakőnyilatkozó" Dénes, vagy az örök csere Bogdán?
Tegnap minden poszton gyengébbek voltunk, sajnos. Ilyen a foci.
Válasz bandigh #64615. hozzászólásáraKöszönöm, nagyon kedves vagy!
Válasz TYLLA46 #64614. hozzászólásáraJó szórakozást!
Válasz bandigh #64611. hozzászólásáraValóban, essék szó a fociról is. Holnap megyek és megnézem a Quatar-Portugália meccset. Igaz, hogy CR-7 nem jön - ügyesen megoldotta, hogy ne kelljen - de így is lesz a pályán jó néhány portugál világsztár. A jegy eladásból telt házra, 20.000 nézőre lehet következtetni. Kíváncsi vagyok lesz-e itt is bohóckodás, de ha lesz, szerintem itt is fütty lesz a reakció, függetlenül attól, hogy nem érintett a magyar válogatott.

Válasz bandigh #64611. hozzászólásáraBocs, az még kimaradt, hogy a szivárványos gyerek megint lepkézett egyet. Szokás szerint...Előbb-utóbb megérné már egy csere...
Válasz bandigh #64611. hozzászólásáraHát ez beteges

A focimecs jó dolog. A nemzet sportja, szent és sérthetetlen. Ez a kis beszélgetés, tök jól megmutatja a magyar korszellemet. Megvédjük a védhetetlent is, ha a mi szurkolóink csinálnak valamit, akkor se baj mert a mieink. De ne szaporítsuk a szót. Gyorsan eljutottunk a lényegi kérdésekhez. Összefoglalom.

-Nem baj ha kifütyülünk valamit, más is csinál ilyet
-Az usa semmi mert csak 200 év történelme van
-A politikamentes focimeccsbeszélgetésben a vártnál is hamarabb jött elő a Gyurcsányozás.
Igazából meg is van minden, ami kell
És a foci? Azzal nem is törődik senki? A térdeplő bohócok 4-et rugtak a fyüttyösöknek, csak hogy ne felejtsük el. Ha ennyit kapunk a bohócoktól, jobb is inkább itt kiszállni a versenyből :)
Válasz d-032a #64609. hozzászólására