Válasz Rabó001 #2406. hozzászólására Én úgy olvastam hogy 1/1 tulajdon örökléskor 1ha felett kimérhető akárhány tulajdon csak az osztatlanban nem mindegy mekkora a terület lényegében egyről beszélünk csak más megközelítésben ez aztán a frankó törvény ha egy idegen van az osztatlanban már csak 1 -é lehet az örökség ebben az a brutál hogy az ősök általában minden vásároltat kettejük nevére íratták hogy ne legyen az hogy ne legyen az hogy az egyiknek több van mint a másiknak hiszen együtt szerezték kettejük munkája eredményezte hogy megtudták vásárolni s most ez lesz a család megosztó orbánisztában
Válasz arashan #2403. hozzászólásáraAkkor újra leírom, hogy lásd milyen türelmes vagyok veled.
Ha eleve osztatlanból történik öröklés, akkor a megörökölt tulajdonrészre vonatkozik az, hogy nem osztódhat tovább. Ugyanazok a lehetőségek vannak ennek elkerülésére, mint akkor ha 1/1 tulajdon öröklődik, ezeket nem másolom most be. Mindkét esetben vagy az örökléskor elrendezik a dolgot, vagy megöröklik úgy mint eddig (bejegyzik az új tulajdoni arányokat), és van 5 év türelmi idő a közös tulajdon (vagy tulajdonrész) megszüntetésére, ugyanazokkal a lehetőségekkel.
Ha az ingatlan megosztását szeretnék az örökösök, akkor ugyanaz a szabály, mint az osztatlan közös megszüntetésénél. A megosztás során nem keletkezhet 1 hektárnál kisebb ingatlan.
Válasz Rabó001 #2402. hozzászólására Na értelmes én azt írtam hogy csak az a része amit örökölsz az osztatlanból mert te nem oszthatod tovább de bármelyik társ tulaj 1ha nagyobb részekre oszthatja akkor ki nem tud olvasni de hát hiába mondom én nem érted
Válasz arashan #2401. hozzászólásáraHüle! Néggyel kellett volna feljebb olvasnod. Kiírom számmal is: 4-gyel.
De látom nem megy, ezért segítek, ez a bűvös szám amit keresned kell: 2364.jozzászólás.
Látod milyen rendes vagyok, meg se kell köszönnöd.
Válasz Rabó001 #2400. hozzászólására Nos jobb ha tisztázzuk..-#2350 arashan 2023-01-04 11:38:35
Első a család a kormánynak .....Aha hát ezzel nem igazán ápolják a családi békét....
örökösök
Vajon ezt akarták az öregjeink ???- elébb ki rabolja az ingyenes orvosi ellátással a beteg öreg eltartásával aztán még legyen tartaléka kiváltani a testvéreitől a hagyatékot ..ezzel kezdtem ja te még akkor nem szóltál hozzá..a következő.#2352 arashan 2023-01-04 12:55:24,#2360 arashan 2023-01-04 19:50:41
Válasz Rabó001 #2355. hozzászólására
S mi van olyankor ha az örökség hagyó is osztatlan közös földjei vannak ...mondjuk elvált a feleségétől s a felesége s testvéreivel volt közös amit megosztás szerint használtak ????? itt a kérdésem amire te flegmás írást kezdtél ...erre küldtem neked a következőt#2365 arashan 2023-01-05 19:42:14 szóval vissza az agarakkal ne másban keresd a hibát ha nálad van
Válasz Rabó001 #2399. hozzászólásáraÉs mielőtt megint hülyeségeket írsz, azokat tartsd meg magadnak! Kérdeztél is valamit, én meg válaszoltam rá. Ott van, elolvashatod még mindig.
Vagy akár kerdezhetsz is. Ha tudsz . Egy kérdés-egy válasz.
Válasz arashan #2398. hozzászólásáraÉs még hazudsz is. Ezen az oldalon van, csak le kell lapozni az aljáig. Eredetileg tényleg nem te kérdezted, de te is bekapcsolódtál, úgyhogy el tudtad volna olvasni, vagy most is el tudnád.
Válasz Rabó001 #2396. hozzászólására " Megint össze-vissza keversz, " Tudod az ember már csak ilyen mert mindenki másképp csinálja ....nekem nem írtad s nem is olvastam ilyet tőled ..
A 60 ha-ból rendelkezem 40 ha-al. Elindítom a megosztást. Miután alapból megvan a többségem mindenben én döntök. Én határozom meg az osztási irányt, én mondom meg, milyen sorrendben történik a megosztás, ki hová kerül. Az 1 ha alatti tulajdonostársaknak egy lehetősége van. Nyilatkozhatnak arról, hogy osztatlanban kívánnak maradni. Ha így a közös tulajdoni hányaduk 1 ha fölé megy akkor maradhatnak.Ha nincs közöttük ilyen egyezség, akkor minden 1 ha alatti tulajdoni hányadot valakinek be kell kebelezni. Ez lehet az aki megindította az eljárást - vagyis én - lehet bármely másik tulajdonostárs. Ebbe beleértendőek azok is, akik egyébként bekebelezésre kerülnének. Tehát ezek közül is van lehetősége bárkinek, hogy a többeket, vagy egy részüket bekebelezze, úgy, hogy ezzel 1 ha fölé menjen a tulajdoni hányada. Ebben az esetben már neki is önálló földrészlet kerül kialakításra.
Ami a lényeg. Akinek nincs meg a területi minimuma, és nem él a lehetőségekkel, annak a tulajdoni hányadát valakinek BE KELL KEBELEZNI, ÉS EHHEZ NEM KEL EZEN TULAJDONOSTÁRSAK HOZZÁJÁRULÁSA! Vagyis ezen tulajdonostársak megkapják a tulajdoni hányadukért járó ellenértéket, és eltűnnek a porondról.
A folyamat lezárása végén önálló, 1/1 es földrészletek kerülnek kialakításra , kivéve ha lesz olyan, hogy osztatlanban kívánnak maradni. Erről az osztóprogram területi-, és térképi kimutatást készít. Semmilyen telekalakításra nincs szükség. Ez már így kerül az ingatlan nyilvántartásba. Persze ezt majd a természetben ki kell jelölni, mérni.
Az eljárási díj a megosztás esetében 15 000 Ft, ami tartalmazza az ingatlan nyilvántartási bejegyzés (6600 Ft) díját is.
Az erdők esetében kétségtelenül van egy csavar, ez pedig a fakészlet figyelembe vétele a megosztásnál. Erre az osztóprogram alkalmatlan.
Válasz arashan #2388. hozzászólásáraNem jól értelmezed. Megint össze-vissza keversz, ami nem lenne baj, mert ennyit tudsz. A baj az, hogy a te zagyvasagod is látja ki benéz ide, és lehet hogy épp a benne lévő téves információt jegyzi meg.
Amúgy meg leírtam már a legelején mikor ez az öröklési dolog felvetődött, talán éppen neked címezve, már nemtudom melyik témában, de idén január elején.
Válasz floresta #2393. hozzászólásáraA gond az ,hogy ez erdőnél nem működik.Ott kötelezően ki kell alakítani ingatlanokat,vagy be kell kebelezni a minimum tulajdoni hányaddal rendelkezők területeit,továbbá az ingatlanalakítási díjakat a kezdeményezőnek kell fizetni. Egy többségi tulajdonos csak használati megosztással tud a saját területén ilyen esetben tevékenykedni,ha nem akarja megvásárolni kötelezően a kisebb tulajdonosok területeit,vagy azok nem akarják eladni neki.
Például van egy 60hektáros terület,amiben rendelkezel 40hektár többségi tulajdonnal,a fennmaradó 20hektáron van még 15 tulajdonos.abból 10nek megvan az 1hektárja.
Többségi tulajdonosként elindítod a megosztási eljárást,akkor a 10 egy hektárosnak is te fizeted az ingatlanalakítás díját,mert lesz költség bőven az ingyeneseken felül is. A fennmaradó 5tulaj nem akarja eladni a kis területeit,sem pedig egyesülni nem akarnak.Kész az évekig elhúzódó patthelyzet. Ilyenkor a 6hektárodon nem tudsz mit csinálni csak használati megosztással gazdálkodni önállóan,a többi tulajdonos meg a fennmaradó területen társult gazdálkodást folytathat. Utána kitalálják a kicsik, hogy márpedig az ő erdejüket ne oda mérjék ki,hanem máshova. Erdőérték alapján történő osztóprogram meg nincs. Nameg az mindig lenne,akinek nem jó,van aki doboldalba kerülne,vagy völgybe,vagy nem jó az ut,másnak meg jó. Teljesen más a szisztéma,mint szántó esetében,hiába tűnik egyszerűnek a folyamat.
Amit a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról tudni kell.
Miután sok tévhit, és hamis információ tejed a témában, megpróbálom röviden, érthetően összefoglalni a lényeget.
Az osztatlan felszámolásának két verziója létezik. Az egyik, amikor van legalább két olyan tulajdonostárs, akik tulajdoni hányada a kiindulási állapotot figyelembe véve nagyobb, mint a törvényben meghatározott. Például szántó. rét, erdő esetében 1 ha. Ilyenkor a 2. alcím szerinti megosztásról beszélünk.
A másik verzió, amikor nincs két ilyen tulajdonostárs, csak egy, vagy egy sem. Eben az esetben a 3. alcím szerinti esetről beszélünk, amikor egyetlen tulajdonostárs veheti tulajdonba a teljes földrészletet. Nevezzük ezt bekebelezésnek.
A 2. alcím szerinti megosztás esetében a folyamat egy tényfeljegyzési kérelemmel indul, amely alapján a földhivatal a megosztás tényét feljegyzi a tulajdoni lapra, és „kifüggeszti” a Magyarország.hu hirdetmény oldalon. A törvény felsorolja, melyek azok a széljegyek, amelyek ha szerepelnek a tulajdoni lapon, akkor elutasítják a tényfeljegyzési kérelmet.
A kérelem feljegyzését követően 120 nap áll rendelkezésre az ügy lebonyolítására, és az okiratok földhivatalhoz történő benyújtására. A törvény ebben az esetben semmilyen feltételt nem szab a lebonyolításra, gyakorlatilag be van dobva a gyeplő a tulajdonostársak közé. Ennek egyik hozadéka, hogy a kezdeményező tulajdonostárs komoly előnyt élvez. A megosztás tényéről minden tulajdonostársat igazolt formában értesíteni kell, kivéve azokat, akik értesítése a törvényben meghatározott feltételek miatt nem lehetséges.
A megosztás során elegendő a tulajdonostársak többségi hozzájárulása. Ez azt is jelenti, hogy ha egy tulajdonostárs tulajdoni hányada több mint 50 %. akkor az ő szava egyedül döntő lehet.
Ha vannak olyan tulajdonostársak, akik tulajdoni hányada nem éri el a minimum területi mértéket, akkor az ő tulajdonrészüket valakinek be kell kebelezni. Ez bármely másik tulajdonostárs is lehet. Azon tulajdonostársak, akik tulajdoni hányada bekebelezésre kerül, csak akkor kaphatják meg közvetlenül az ezért járó ellenértéket, ha az egyezségi okiratot aláírják. Minden más esetben az ellenérték bírósági letétbe kerül. A bekebelezési ellenérték minimum az NFK honlapján megtalálható.
A másik verzió a 3 alcím szerint bekebelezés. Ezt szintén bármely tulajdonostárs kezdeményezheti. Ebben az esetben szintén igazolt formában értesíteni kell minden tulajdonostársat, és itt már a Vhr. konkrétan meghatározza, minek kell minimum szerepelni az értesítésben, illetve 30 napos határidőt is ad a tulajdonostársaknak a reagálásra. Ebben az esetben azonban nem szükséges semmilyen többség. A kezdeményező tulajdonostársnak a teljes földrészletre kell ajánlatot tenni. Az a tulajdonostárs, aki ezzel nem ért egyet, kérhet igazságügyi szakértői becslést. A másik lehetőség, hogy egy vagy több tulajdonostárs beszáll a licitbe. Ebben az esetben az első kört az nyeri, aki a végén egyedül marad, vagyis a legtöbbet ajánl a teljes földrészletért. Aztán jön a következő kör.
Ez a 3. alcím szerinti eljárás azt is jelenti, hogy akár a legkisebb tulajdoni hányaddal rendelkező is elviheti a teljes földrészletet.
Itt azon tulajdonostársak, akik nem kértek szakvéleményt, vagy nem licitáltak, a tulajdoni hányadukért járó ellenértéket az általuk meghatározott módon kaphatják meg. Ha ez nincs meghatározva, vagy egyéb törvényi feltételek estében az ellenérték szintén bírósági letétbe kerül.
És akkor a tévhitekről.
Nem arról szól a történet, hogy elveszik valakitől a tulajdonát. Azok számára is számtalan lehetőség nyitva áll. akik nem rendelkeznek a minimum tulajdoni hányaddal. Ugyan így van lehetőség pl. ara, hogy ha egy földön használati rend van, akkor a tulajdonostársak azt pl. közösen úgy rendezzék le, hogy minden kijelölt terület önálló földrészlet legyen. Akár úgy is, hogy ezen új földrészletek osztatlan közös tulajdonok lesznek.
Ezen túlmenően még rengeteg lehetőség van, amit a konkrét helyzet alapján lehet mérlegelni.
Válasz floresta #2387. hozzászólására Így van ahogy te is de ez medő vita inkább azt írd le nekem hogy van az hogy a törvényes örökség nem lehet osztatlanba csak egyben de a társtulaj 1ha meghaladóan kiméretheti bármikor az az ha én öröklök egy osztatlanban 10 ha 3-magammal azt nem lehet darabolni egyben kell maradnia de a társtulajdonosnak meg van 11ha az kiméretheti 11 db-ra ha jól értem ezt a törvény módosítást????
Válasz arashan #2384. hozzászólásáraTe igenyled ezt, hát megkapod. Nem kéne feleslegesen szemetelni, maradj meg az offtopicban, az való neked. Ide megint csak sületlenség sikerült.
Válasz Rabó001 #2380. hozzászólására Na akkor most már fújd ki a gőzt biztosan jól érzed így magad felejtsük el egymást ha lehet évek alatt nem sikerült az álláspontunkat közelíteni ezek után meg nem is szeretném jól vagyok én nélküled is nem kell itt kioktatni hogy s hogy nem magad irányítsd ha megengedi a tanárnőd ..
Válasz Koczka József #2379. hozzászólásáraNem az ügyvéddel van baj hanem a pénzügyi keret véges.
Mondjuk ha volna annyi amennyi kellene én Csabával csináltatnám.
De ez alsó hangon is vagy 5milla.
Most a fiam házát csináljuk arra kell a zseton
Válasz arashan #2372. hozzászólásáraDehogynem. Csak ebbilis látszik hogy nem tudsz olvasni, nem tudod értelmezni a leírt betűket. Ami alapvetően nem lenne baj, mert sokan vannak így, de te mellé még szorgalmasan gyártod a digitális hulladékot is itt a fórumon, na ez már baj.
Válasz csabahegeszt #2374. hozzászólásáraSzia Csabi Sajóörsön van egy nagyon jó ügyvédnő pik-pak meg csinálja nagyon othol van benne mivel gazdálkodnak is már vagy 30 éve.
Válasz csabahegeszt #2374. hozzászólásáraKetten vagytok 1 ha fölött? Akkor megosztod, és a kicsiket bekebelezed.
De ha kedvezőek a csillagállások, akkor meg tudod szerezni a másik 1 ha fölötti résztulajdont is.
Válasz floresta #2373. hozzászólásáraAz igazán jó lenne ha látnánk ennek a dolognak a végét.
Nálam az a baj,hogy rengeteg a tulaj van benne 1tulaj aki még 1 hektár felett van de az el nem adná.
Mihály biztos megváltozna ha segitenèl neki
Válasz csabahegeszt #2369. hozzászólásáraMár régóta foglalkozom a gondolattal, hogy leírom, miről szól ez az osztatlan közös tulajdon felszámolása. Már csak azért is, mert a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy sem az ügyvédek, sem a földhivatalok nincsenek ezzel tisztában. Természetesen van kivétel.
Válasz arashan #2368. hozzászólásáraMenthetetlen vagy. Nem más tehet arról, hogy te nem tudsz olvasni. Ráadásul olyannak írod, aki már soknak segített.
Válasz floresta #2367. hozzászólására Reklámozd magad .....ahelyett hogy kihámoznád ezt az osztatlan ökörséget amit ezek kitaláltak s hétköznapi nyelvre lefordítanák ha már a NAK lusta rá
Változások a osztatlan közös tulajdon felszámolását szabályozó törvényben.
A zártkertek esetében a minimális területi mérték 1500 m2 helyett 500 m2.
Az erdők esetében csak az 1 ha-os területi minimumot kell alkalmazni. Az Evt. másik kikötését, az átlagos 30 m szélességet nem.
A 3 év tulajdoni jogviszonynak az ajándékozás esetében is meg kell lenni ahhoz, hogy valaki az eljárás során plusz tulajdoni hányadot szerezhessen.Ilyenkor az ajándékozó, és a megajándékozottnak együttesen kell meglenni a 3 évnek.
Ha az osztatlan felszámolása során valaki olyan tulajdoni hányadot szerez, amit végrehajtás terhel, lehetőség van arra, hogy az ellenértéket a végrehajtónak fizesse meg. Ebben az esetben a végrehajtó megszünteti a lefoglalást.
Válasz Rabó001 #2364. hozzászólására Akkor jól értettem ez megint röhej mert a tulajdonos társ viszont megoszthatja ha 1 ha nagyobb darab ki lehet mérni de az örökséget nem lehet mert az örökség ja akkor már nem is lesz osztatlan mert kimért lesz nos ezt megint fejre ejtették vagy aki kitalálta amúgy biztos vn a sufniban 30-50 milliója minden örökösnek ja ez még nem is elég mert ma már 50 ha felett van a birtokok zöme ha 2 gyerek örököl ja és a férj-feleség ugye 1 gyerekrészt ez még mindig szép összeg lesz de vajon ki fogják tudni fizetni főleg ha 2-3 évig ápolni is kellet az örökhagyót ami szintén szép kis összeget emészt fel nem hiszem hogy 1 gazdának is fog tetszeni ez a baromság
Válasz arashan #2362. hozzászólásáraÉn veled ellentétben elolvastam és veled ellentétben tudok is olvasni. És elsőre válaszoltam is a feltett kérdésre.
Te meg csak gyártod a digitális szemetet a sehova nem vezető hozzászólásaiddal.
Osztatlan közös esetén az örökölt tulajdonrészre vonatkozik, az nem osztódhat tovább. Ugyanazok a lehetőségek vannak szintén öt év türelmi idővel.
Előre láthatóan változni fognak a bekebelezési ellenértékek. Ha meglesz az adásvételekhez kapcsolódó NAK kimutatás, akkor az az osztatlanok megszüntetése estében is mérvadó lesz. Vagyis nem az eddigi járási átlagárak fognak számítani. De ez még csak "súgás".
Válasz Rabó001 hozzászólására ja jónak tettem föl a kérdést azt hittem már te legalább olvastad is nem úgy mint én...akiben csak úgy fölvetődik néhány gondolat
Válasz arashan #2360. hozzászólásáraEl kell olvasni a törvényt, le van írva, az már nem megy fejből, de azt is legkésőbb öt év után meg kell szüntetni.
Ja, jónak mondom hogy el kell olvasni, Mihály...
Válasz Rabó001 #2355. hozzászólására S mi van olyankor ha az örökség hagyó is osztatlan közös földjei vannak ...mondjuk elvált a feleségétől s a felesége s testvéreivel volt közös amit megosztás szerint használtak ?????
Válasz Pont #2357. hozzászólásáraHol olvastál ilyet hogy a 100 hektáros darabot nem lehet kétfelé osztani? Mert ilyet én sehol nem láttam. Legalább azt olvasd el újra, amit én leírtam!
Az én véleményem is az, hogy több föld fog a piacra kerülni. De nem rögtön, mivel van benne 5 év türelmi idő, ahogy én értelmezem.
3157 hozzászólás

Válasz arashan #2403. hozzászólásárahttps://agrokep.vg.hu/kozelet/uj-szabalyok-jonnek-a-termofold-oroklesenel-23568/
Válasz arashan #2403. hozzászólására Még pedig itt..-#2365 arashan 2023-01-05 19:42:14

Válasz Rabó001 #2402. hozzászólására Na értelmes én azt írtam hogy csak az a része amit örökölsz az osztatlanból mert te nem oszthatod tovább de bármelyik társ tulaj 1ha nagyobb részekre oszthatja akkor ki nem tud olvasni de hát hiába mondom én nem érted

Válasz arashan #2401. hozzászólásáraHüle! Néggyel kellett volna feljebb olvasnod. Kiírom számmal is: 4-gyel.
De látom nem megy, ezért segítek, ez a bűvös szám amit keresned kell: 2364.jozzászólás.
Látod milyen rendes vagyok, meg se kell köszönnöd.
Válasz Rabó001 #2400. hozzászólására Nos jobb ha tisztázzuk..-#2350 arashan 2023-01-04 11:38:35

Első a család a kormánynak .....Aha hát ezzel nem igazán ápolják a családi békét....
örökösök
Vajon ezt akarták az öregjeink ???- elébb ki rabolja az ingyenes orvosi ellátással a beteg öreg eltartásával aztán még legyen tartaléka kiváltani a testvéreitől a hagyatékot ..ezzel kezdtem ja te még akkor nem szóltál hozzá..a következő.#2352 arashan 2023-01-04 12:55:24,#2360 arashan 2023-01-04 19:50:41
Válasz Rabó001 #2355. hozzászólására
S mi van olyankor ha az örökség hagyó is osztatlan közös földjei vannak ...mondjuk elvált a feleségétől s a felesége s testvéreivel volt közös amit megosztás szerint használtak ????? itt a kérdésem amire te flegmás írást kezdtél ...erre küldtem neked a következőt#2365 arashan 2023-01-05 19:42:14 szóval vissza az agarakkal ne másban keresd a hibát ha nálad van
Válasz Rabó001 #2399. hozzászólásáraÉs mielőtt megint hülyeségeket írsz, azokat tartsd meg magadnak! Kérdeztél is valamit, én meg válaszoltam rá. Ott van, elolvashatod még mindig.
Vagy akár kerdezhetsz is. Ha tudsz . Egy kérdés-egy válasz.
Válasz arashan #2398. hozzászólásáraÉs még hazudsz is. Ezen az oldalon van, csak le kell lapozni az aljáig. Eredetileg tényleg nem te kérdezted, de te is bekapcsolódtál, úgyhogy el tudtad volna olvasni, vagy most is el tudnád.
Válasz Rabó001 #2396. hozzászólására " Megint össze-vissza keversz, " Tudod az ember már csak ilyen mert mindenki másképp csinálja ....nekem nem írtad s nem is olvastam ilyet tőled ..

Válasz Erdőjaro #2394. hozzászólásáraNaszóval. Ez a gond. Sajnos alapjaiban rosszul értelmezitek ezt a törvényt. Nem erről szól.
Maradjunk a példádnál.
A 60 ha-ból rendelkezem 40 ha-al. Elindítom a megosztást. Miután alapból megvan a többségem mindenben én döntök. Én határozom meg az osztási irányt, én mondom meg, milyen sorrendben történik a megosztás, ki hová kerül. Az 1 ha alatti tulajdonostársaknak egy lehetősége van. Nyilatkozhatnak arról, hogy osztatlanban kívánnak maradni. Ha így a közös tulajdoni hányaduk 1 ha fölé megy akkor maradhatnak.Ha nincs közöttük ilyen egyezség, akkor minden 1 ha alatti tulajdoni hányadot valakinek be kell kebelezni. Ez lehet az aki megindította az eljárást - vagyis én - lehet bármely másik tulajdonostárs. Ebbe beleértendőek azok is, akik egyébként bekebelezésre kerülnének. Tehát ezek közül is van lehetősége bárkinek, hogy a többeket, vagy egy részüket bekebelezze, úgy, hogy ezzel 1 ha fölé menjen a tulajdoni hányada. Ebben az esetben már neki is önálló földrészlet kerül kialakításra.
Ami a lényeg. Akinek nincs meg a területi minimuma, és nem él a lehetőségekkel, annak a tulajdoni hányadát valakinek BE KELL KEBELEZNI, ÉS EHHEZ NEM KEL EZEN TULAJDONOSTÁRSAK HOZZÁJÁRULÁSA! Vagyis ezen tulajdonostársak megkapják a tulajdoni hányadukért járó ellenértéket, és eltűnnek a porondról.
A folyamat lezárása végén önálló, 1/1 es földrészletek kerülnek kialakításra , kivéve ha lesz olyan, hogy osztatlanban kívánnak maradni. Erről az osztóprogram területi-, és térképi kimutatást készít. Semmilyen telekalakításra nincs szükség. Ez már így kerül az ingatlan nyilvántartásba. Persze ezt majd a természetben ki kell jelölni, mérni.
Az eljárási díj a megosztás esetében 15 000 Ft, ami tartalmazza az ingatlan nyilvántartási bejegyzés (6600 Ft) díját is.
Az erdők esetében kétségtelenül van egy csavar, ez pedig a fakészlet figyelembe vétele a megosztásnál. Erre az osztóprogram alkalmatlan.
Válasz arashan #2388. hozzászólásáraNem jól értelmezed. Megint össze-vissza keversz, ami nem lenne baj, mert ennyit tudsz. A baj az, hogy a te zagyvasagod is látja ki benéz ide, és lehet hogy épp a benne lévő téves információt jegyzi meg.
Amúgy meg leírtam már a legelején mikor ez az öröklési dolog felvetődött, talán éppen neked címezve, már nemtudom melyik témában, de idén január elején.
Válasz Erdőjaro #2394. hozzászólására

Válasz floresta #2393. hozzászólásáraA gond az ,hogy ez erdőnél nem működik.Ott kötelezően ki kell alakítani ingatlanokat,vagy be kell kebelezni a minimum tulajdoni hányaddal rendelkezők területeit,továbbá az ingatlanalakítási díjakat a kezdeményezőnek kell fizetni. Egy többségi tulajdonos csak használati megosztással tud a saját területén ilyen esetben tevékenykedni,ha nem akarja megvásárolni kötelezően a kisebb tulajdonosok területeit,vagy azok nem akarják eladni neki.
Például van egy 60hektáros terület,amiben rendelkezel 40hektár többségi tulajdonnal,a fennmaradó 20hektáron van még 15 tulajdonos.abból 10nek megvan az 1hektárja.
Többségi tulajdonosként elindítod a megosztási eljárást,akkor a 10 egy hektárosnak is te fizeted az ingatlanalakítás díját,mert lesz költség bőven az ingyeneseken felül is. A fennmaradó 5tulaj nem akarja eladni a kis területeit,sem pedig egyesülni nem akarnak.Kész az évekig elhúzódó patthelyzet. Ilyenkor a 6hektárodon nem tudsz mit csinálni csak használati megosztással gazdálkodni önállóan,a többi tulajdonos meg a fennmaradó területen társult gazdálkodást folytathat. Utána kitalálják a kicsik, hogy márpedig az ő erdejüket ne oda mérjék ki,hanem máshova. Erdőérték alapján történő osztóprogram meg nincs. Nameg az mindig lenne,akinek nem jó,van aki doboldalba kerülne,vagy völgybe,vagy nem jó az ut,másnak meg jó. Teljesen más a szisztéma,mint szántó esetében,hiába tűnik egyszerűnek a folyamat.
Amit a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról tudni kell.
Miután sok tévhit, és hamis információ tejed a témában, megpróbálom röviden, érthetően összefoglalni a lényeget.
Az osztatlan felszámolásának két verziója létezik. Az egyik, amikor van legalább két olyan tulajdonostárs, akik tulajdoni hányada a kiindulási állapotot figyelembe véve nagyobb, mint a törvényben meghatározott. Például szántó. rét, erdő esetében 1 ha. Ilyenkor a 2. alcím szerinti megosztásról beszélünk.
A másik verzió, amikor nincs két ilyen tulajdonostárs, csak egy, vagy egy sem. Eben az esetben a 3. alcím szerinti esetről beszélünk, amikor egyetlen tulajdonostárs veheti tulajdonba a teljes földrészletet. Nevezzük ezt bekebelezésnek.
A 2. alcím szerinti megosztás esetében a folyamat egy tényfeljegyzési kérelemmel indul, amely alapján a földhivatal a megosztás tényét feljegyzi a tulajdoni lapra, és „kifüggeszti” a Magyarország.hu hirdetmény oldalon. A törvény felsorolja, melyek azok a széljegyek, amelyek ha szerepelnek a tulajdoni lapon, akkor elutasítják a tényfeljegyzési kérelmet.
A kérelem feljegyzését követően 120 nap áll rendelkezésre az ügy lebonyolítására, és az okiratok földhivatalhoz történő benyújtására. A törvény ebben az esetben semmilyen feltételt nem szab a lebonyolításra, gyakorlatilag be van dobva a gyeplő a tulajdonostársak közé. Ennek egyik hozadéka, hogy a kezdeményező tulajdonostárs komoly előnyt élvez. A megosztás tényéről minden tulajdonostársat igazolt formában értesíteni kell, kivéve azokat, akik értesítése a törvényben meghatározott feltételek miatt nem lehetséges.
A megosztás során elegendő a tulajdonostársak többségi hozzájárulása. Ez azt is jelenti, hogy ha egy tulajdonostárs tulajdoni hányada több mint 50 %. akkor az ő szava egyedül döntő lehet.
Ha vannak olyan tulajdonostársak, akik tulajdoni hányada nem éri el a minimum területi mértéket, akkor az ő tulajdonrészüket valakinek be kell kebelezni. Ez bármely másik tulajdonostárs is lehet. Azon tulajdonostársak, akik tulajdoni hányada bekebelezésre kerül, csak akkor kaphatják meg közvetlenül az ezért járó ellenértéket, ha az egyezségi okiratot aláírják. Minden más esetben az ellenérték bírósági letétbe kerül. A bekebelezési ellenérték minimum az NFK honlapján megtalálható.
A másik verzió a 3 alcím szerint bekebelezés. Ezt szintén bármely tulajdonostárs kezdeményezheti. Ebben az esetben szintén igazolt formában értesíteni kell minden tulajdonostársat, és itt már a Vhr. konkrétan meghatározza, minek kell minimum szerepelni az értesítésben, illetve 30 napos határidőt is ad a tulajdonostársaknak a reagálásra. Ebben az esetben azonban nem szükséges semmilyen többség. A kezdeményező tulajdonostársnak a teljes földrészletre kell ajánlatot tenni. Az a tulajdonostárs, aki ezzel nem ért egyet, kérhet igazságügyi szakértői becslést. A másik lehetőség, hogy egy vagy több tulajdonostárs beszáll a licitbe. Ebben az esetben az első kört az nyeri, aki a végén egyedül marad, vagyis a legtöbbet ajánl a teljes földrészletért. Aztán jön a következő kör.
Ez a 3. alcím szerinti eljárás azt is jelenti, hogy akár a legkisebb tulajdoni hányaddal rendelkező is elviheti a teljes földrészletet.
Itt azon tulajdonostársak, akik nem kértek szakvéleményt, vagy nem licitáltak, a tulajdoni hányadukért járó ellenértéket az általuk meghatározott módon kaphatják meg. Ha ez nincs meghatározva, vagy egyéb törvényi feltételek estében az ellenérték szintén bírósági letétbe kerül.
És akkor a tévhitekről.
Nem arról szól a történet, hogy elveszik valakitől a tulajdonát. Azok számára is számtalan lehetőség nyitva áll. akik nem rendelkeznek a minimum tulajdoni hányaddal. Ugyan így van lehetőség pl. ara, hogy ha egy földön használati rend van, akkor a tulajdonostársak azt pl. közösen úgy rendezzék le, hogy minden kijelölt terület önálló földrészlet legyen. Akár úgy is, hogy ezen új földrészletek osztatlan közös tulajdonok lesznek.
Ezen túlmenően még rengeteg lehetőség van, amit a konkrét helyzet alapján lehet mérlegelni.
Válasz floresta #2391. hozzászólására ........de nem is kell remélem még sokáig nem lesz rá szükségem hála az égnek jól bírják őseim..

Moderátor által módosítva: 2023-01-16 08:25:11
Válasz csabahegeszt #2389. hozzászólásáraVan egy pár "ember" akinek semmikor, semmiben nem vagyok hajlandó segíteni. Ő az egyik.
Válasz csabahegeszt #2389. hozzászólására Reklámért nem hiszem ő is szereti reklámozni

Válasz arashan #2388. hozzászólására202528350

Szerintem hívd fel!
Ha nem politizálsz telefonon vele lehet segít!
Gondolom nem haragszik meg ,hogy látható a telszáma.
Válasz floresta #2387. hozzászólására Így van ahogy te is de ez medő vita inkább azt írd le nekem hogy van az hogy a törvényes örökség nem lehet osztatlanba csak egyben de a társtulaj 1ha meghaladóan kiméretheti bármikor az az ha én öröklök egy osztatlanban 10 ha 3-magammal azt nem lehet darabolni egyben kell maradnia de a társtulajdonosnak meg van 11ha az kiméretheti 11 db-ra ha jól értem ezt a törvény módosítást????

Válasz Rabó001 #2386. hozzászólásáraMert megteheti.....
Válasz arashan #2384. hozzászólásáraTe igenyled ezt, hát megkapod. Nem kéne feleslegesen szemetelni, maradj meg az offtopicban, az való neked. Ide megint csak sületlenség sikerült.
Válasz csabahegeszt #2382. hozzászólásáraA költséget úgy tudod csökkenteni, ha az 1 ha alattiak közül lennének olyanok, akik osztatlanban akarnak maradni....
Válasz Rabó001 #2380. hozzászólására Na akkor most már fújd ki a gőzt biztosan jól érzed így magad felejtsük el egymást ha lehet évek alatt nem sikerült az álláspontunkat közelíteni ezek után meg nem is szeretném jól vagyok én nélküled is nem kell itt kioktatni hogy s hogy nem magad irányítsd ha megengedi a tanárnőd ..

Válasz csabahegeszt #2382. hozzászólásáraOk
Válasz Koczka József #2379. hozzászólásáraNem az ügyvéddel van baj hanem a pénzügyi keret véges.
Mondjuk ha volna annyi amennyi kellene én Csabával csináltatnám.
De ez alsó hangon is vagy 5milla.
Most a fiam házát csináljuk arra kell a zseton
Válasz arashan #2378. hozzászólásáraHát pont ezt reggeliztem én is.
Válasz arashan #2372. hozzászólásáraDehogynem. Csak ebbilis látszik hogy nem tudsz olvasni, nem tudod értelmezni a leírt betűket. Ami alapvetően nem lenne baj, mert sokan vannak így, de te mellé még szorgalmasan gyártod a digitális hulladékot is itt a fórumon, na ez már baj.
Válasz csabahegeszt #2374. hozzászólásáraSzia Csabi Sajóörsön van egy nagyon jó ügyvédnő pik-pak meg csinálja nagyon othol van benne mivel gazdálkodnak is már vagy 30 éve.
Válasz csabahegeszt #2377. hozzászólására Már megvolt nyugi jó kis abárolt szalonna hozzá lila hagymával az egészséges táplálkozás fontos ...

Válasz arashan #2376. hozzászólásáraIgyál hozzá egy kis házipáleszt
Válasz csabahegeszt #2374. hozzászólására Na hagy maradjak már ki a szakmai lap soraiból ... fel idegesítettél megyek iszom egy kávét...

Válasz csabahegeszt #2374. hozzászólásáraKetten vagytok 1 ha fölött? Akkor megosztod, és a kicsiket bekebelezed.
De ha kedvezőek a csillagállások, akkor meg tudod szerezni a másik 1 ha fölötti résztulajdont is.
Válasz floresta #2373. hozzászólásáraAz igazán jó lenne ha látnánk ennek a dolognak a végét.
Nálam az a baj,hogy rengeteg a tulaj van benne 1tulaj aki még 1 hektár felett van de az el nem adná.
Mihály biztos megváltozna ha segitenèl neki
Válasz csabahegeszt #2369. hozzászólásáraMár régóta foglalkozom a gondolattal, hogy leírom, miről szól ez az osztatlan közös tulajdon felszámolása. Már csak azért is, mert a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy sem az ügyvédek, sem a földhivatalok nincsenek ezzel tisztában. Természetesen van kivétel.
......
Moderátor által módosítva: 2023-01-16 08:22:43
Válasz Rabó001 #2370. hozzászólására Te sem tudtad a választ mikor kérdeztelek ...s ez nem az olvasáson múlt..

Moderálási elveink miatt törölve: 2023-01-16 08:27:52
Válasz arashan #2368. hozzászólásáraMenthetetlen vagy. Nem más tehet arról, hogy te nem tudsz olvasni. Ráadásul olyannak írod, aki már soknak segített.
Válasz arashan #2368. hozzászólásáraNa na Mihálybá csak jó lenne ha segítene kiigazodni az útvesztőben?
Válasz floresta #2367. hozzászólására Reklámozd magad .....ahelyett hogy kihámoznád ezt az osztatlan ökörséget amit ezek kitaláltak s hétköznapi nyelvre lefordítanák ha már a NAK lusta rá

Moderálási elveink miatt törölve: 2023-01-16 08:21:44
Változások a osztatlan közös tulajdon felszámolását szabályozó törvényben.
A zártkertek esetében a minimális területi mérték 1500 m2 helyett 500 m2.
Az erdők esetében csak az 1 ha-os területi minimumot kell alkalmazni. Az Evt. másik kikötését, az átlagos 30 m szélességet nem.
A 3 év tulajdoni jogviszonynak az ajándékozás esetében is meg kell lenni ahhoz, hogy valaki az eljárás során plusz tulajdoni hányadot szerezhessen.Ilyenkor az ajándékozó, és a megajándékozottnak együttesen kell meglenni a 3 évnek.
Ha az osztatlan felszámolása során valaki olyan tulajdoni hányadot szerez, amit végrehajtás terhel, lehetőség van arra, hogy az ellenértéket a végrehajtónak fizesse meg. Ebben az esetben a végrehajtó megszünteti a lefoglalást.
Válasz Rabó001 #2364. hozzászólására Akkor jól értettem ez megint röhej mert a tulajdonos társ viszont megoszthatja ha 1 ha nagyobb darab ki lehet mérni de az örökséget nem lehet mert az örökség ja akkor már nem is lesz osztatlan mert kimért lesz nos ezt megint fejre ejtették vagy aki kitalálta amúgy biztos vn a sufniban 30-50 milliója minden örökösnek ja ez még nem is elég mert ma már 50 ha felett van a birtokok zöme ha 2 gyerek örököl ja és a férj-feleség ugye 1 gyerekrészt ez még mindig szép összeg lesz de vajon ki fogják tudni fizetni főleg ha 2-3 évig ápolni is kellet az örökhagyót ami szintén szép kis összeget emészt fel nem hiszem hogy 1 gazdának is fog tetszeni ez a baromság

Válasz arashan #2362. hozzászólásáraÉn veled ellentétben elolvastam és veled ellentétben tudok is olvasni. És elsőre válaszoltam is a feltett kérdésre.
Te meg csak gyártod a digitális szemetet a sehova nem vezető hozzászólásaiddal.
Osztatlan közös esetén az örökölt tulajdonrészre vonatkozik, az nem osztódhat tovább. Ugyanazok a lehetőségek vannak szintén öt év türelmi idővel.
Előre láthatóan változni fognak a bekebelezési ellenértékek. Ha meglesz az adásvételekhez kapcsolódó NAK kimutatás, akkor az az osztatlanok megszüntetése estében is mérvadó lesz. Vagyis nem az eddigi járási átlagárak fognak számítani. De ez még csak "súgás".
Válasz Rabó001 hozzászólására ja jónak tettem föl a kérdést azt hittem már te legalább olvastad is nem úgy mint én...akiben csak úgy fölvetődik néhány gondolat

Válasz arashan #2360. hozzászólásáraEl kell olvasni a törvényt, le van írva, az már nem megy fejből, de azt is legkésőbb öt év után meg kell szüntetni.
Ja, jónak mondom hogy el kell olvasni, Mihály...
Válasz Rabó001 #2355. hozzászólására S mi van olyankor ha az örökség hagyó is osztatlan közös földjei vannak ...mondjuk elvált a feleségétől s a felesége s testvéreivel volt közös amit megosztás szerint használtak ?????

Válasz Pont #2357. hozzászólásáraHol olvastál ilyet hogy a 100 hektáros darabot nem lehet kétfelé osztani? Mert ilyet én sehol nem láttam. Legalább azt olvasd el újra, amit én leírtam!
Az én véleményem is az, hogy több föld fog a piacra kerülni. De nem rögtön, mivel van benne 5 év türelmi idő, ahogy én értelmezem.
Válasz Pont #2357. hozzászólására"két testvér, akik mindketten szeretnék művelni, e törvény szerint 50 ha-os tulajdonrészt nem lehet kialakítani."
Megoszthatják, ha meg tudnak egyezni.