Válasz Bárány #5708. hozzászólására Mivel demokrácia és jogállamban élünk állítólag írhat itt bárki bármit nem zavar engem hogy libsi meg DK meg Gyúrcsány bérenc troll stb de mikor jönnek hogy én migránsoktól akarok unokát meg a kocsmai trágárság az már úgy gondolom senkinek nem kötelező eltűrnie de ha nem szól miatta senki nem fog tenni semmit és akkor elburjánzik mint a gaz a földeken tehát nem megengedhető tudjuk ismerjük mindannyian én is káromkodom mikor nincs is értelme de nem közösségben ill. fórumon de még a face-n sem nem úgy mint mások csak ugye ott van szűrő azt engedem hogy írjon akit akarok itt ellenben szabadon bárki bárkinek mint ahogy írtam úgy is hogy be sincs jelentkezve ami nekem még sosem sikerült tehát vagy én tanulok vagy a módik ha rájönnek hogyan csinálja
Válasz Földönfuto #5709. hozzászólására Hát vannak olyan emberek akik gátlástalanok Ha valakit bántani kell az írás szerint szóban és testileg nála nem számít mert még nem tudja hogy jön majd egy erősebb
Válasz Mihály #5707. hozzászólásáraAzért, mert nem érted, még logikus és lehetséges.
A trágárságot szerintem is már rég el kellett volna fojtani, ez a moderátorok súlyos hibája, ugyanakkor azért neked is el kellene gondolkodnod, hogy miért viselnek téged ilyen nehezen mások!
Szeretném megkérdezni hogy ez hogyan lehetséges???:Németh György Utolsó belépés:2020-03-16 16:51:50 s hogyan tudott írni a fórumra ha nem volt belépve pl. ekkor »#33143 Németh György | 2020-11-27 16:27:59 itt vannak gondok a 2019 hírdetése még itt van de a hozzá szólásai csak 2020 évben vannak ki ez a tag hogy így tud lavírozni nyom nélkül csak nem a Fidesz bér troll aki egy elhunyt helyet nyomja itt
Válasz Mihály #5705. hozzászólására Ez lemaradt :nekem ne pofázz te buzeráns kommunista tetü.szétvágnám a köcsög pofádat szívesen .unalmasak a hülye tábláid is .mindenbe beleugatsz ,gazdálkodsz te burnyák egyáltalán?egy tetű voltál az is maradsz .....--taps-taps emberi intelligencia már ha ez is hozzá tartozik....
Válasz József 0609 #5698. hozzászólásáraJól megnéztétek .... s elfogadtátok ezek szerint itt már nyugodtan lehet őrjöngeni....
én pedig arra kérem az illetékeseket szíveskedjenek minden hsz-t meghagyni azért,hogy el tudja mindenki dönteni ki a nem idevaló.vállalom.köszi---- Nos ki szeretne ha ilyen hozzá szólásokat olvasni ???? nos szerintem senki nem azért olvasgatja ezt a fórumot hogy ilyen kocsma szöveget akar (bár ezek még ott is sértők)
Tisztel Agroinform.hu!
Mielőtt még teljesen szét nem zilálják a fórum témákat a nem odaillő hozzászólásokkal (offokkal) Volna egy tiszteletteljes javaslatom a megoldásra,vannak fórumok ahol remekül működik. A nem a fórumtémába való hozzászólásokat szankcionálni kell,első alkalommal moderátori figyelmeztetéssel,ismételt offoláskor 24 órás tiltás, és ez még fokozható akár 7 napos tiltásig!
Egy ilyen szakmai fórumot nem szabad hagyni,hogy egyes felhasználók kényükre kedvükre, kaotikus áttekinthetetlen chatfallá züllesszék!
Üdv.: Csuti
Válasz Mihály #5701. hozzászólásáraSoros is csak így felhívja a figyelmét az illetékeseknek.Amúgy tudják a moderátorok hol érdemes figyelni.Ne féltsd őket.
Válasz Földönfuto #5699. hozzászólásáraSoros ??? ja ta vagy ma értem minden áron belém akarsz kötni nem gond jöhet egyébként a moderátorok minden hozzá szólást nem olvasnak el ....lehetetlen...ezért nem felszólítják hanem felhívják a figyelmét akik szerint nem oda illő írás van vagy elvétettek valamit vagy mire megírta már nem idő szerű vagy bármi
Írtam az előbb DŰHÖNGŐ!!! De ott is néha megnézhetnétek egynémely szónak mi a jelentése és akkor nem irkálnátok összevissza, ráadásul kultúráltabban vitatkoznátok!
Válasz Mihály #5684. hozzászólásáraMilyen Soros tempó ez itt?Hogyhogy felszólítod a moderátot,hogy töröljön valakit?Gondolom a moderátor ismeri a jogait és a követelményeket,hogy mikor kell kitiltani valakit.Ez már legyen az ő dolga.
Válasz Kémlelő #5675. hozzászólásáraHuhh, ha jól értem, akkor valaki valakinek azt írja, hogy megnézték az Agroinform.hu portálunk (fórumát?), hogy mennyi IP címről érkeznek a látogatók?
Kivámcsi lennék hol nézte meg ezt. Egyébként legjobb tudomásom szerint az IP címünk folyamatosan változik. Lehet fix IP címet kérni a szolgáltatóktól és akkor az marad folyamatosan.
Egyébként ha valaki megakarja nézni a látogatottságunkat - a hivatalos, magyar közönségmérés szerint - akkor azt a dkt.hu oldalon a Publikus adatok menüpontra kattintva éri el. Ezen belül még a websites listát kell nézni.
Az Agroinform.hu mezőgazdasági portált e szerint pl. 2020. november 25-én, belföldről 68.544-en látogatták meg. Ezzel egyedi látogató szerint rangsorolva a 71. helyezett voltunk a Digitális Közönségmérés rangsorában a hazai weboldalak között.
Válasz csontii #5690. hozzászólására Nem off-nak szánom csak felvilágosításnak_ 1989-től 1994-ig a rendőrség állományában dolgozott, ahol eredményessége miatt többször kitüntették és előléptették. 1994-től az üzleti életben helyezkedett el, ahol cégvezetőként a kutatás-fejlesztés, a termékgyártás és a kereskedelem területén széles körű hazai és nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Egyetemi tanulmányait Oroszországban, a nem akkreditált[1] szentpétervári MUFO-n (Mezsdunarodnij Unyiverszityet Fundamentalnovo Obucsenyija) folytatta, 2013-ban szerzett diplomát.[2] ......TALÁN KÉRD MEG ŐT
Szóvl a moderátor szerint ez mind belefér a fórum használatába mert hiába kértem hogy töröljék a nacionalista meg azt mondta nem ennek a népnek kell ez a trágár szöveg hagy gyakorolják mert nem fogják tudni mit is kiabáljanak majd a kormány melletti békemenetet résztvevői Szégyen ez a modinak de leginkább az országnak......ja és ez is a fő erdészem: Válasz Wilde #33052. hozzászólására szóval lenne mit takarítani s nem csak nekem nem tetszik más is szóvá tette
Nem tudom miért de ma vonzom azokat akik nem tudnak emberi módon kommunikálni ezért ha kérhetném ezeknek a törlését:Válasz »#33044 Wilde | 2020-11-25 21:53:36,Válasz »#33045 Wilde | 2020-11-25 21:58:00,Válasz »#33047 Wilde | 2020-11-25 22:03:49,Válasz »#33050 Wilde | 2020-11-25 22:09:46 remélem mára ennyi
Válasz Kémlelő #5675. hozzászólásáraNem tudom milyen gyógyszert irt fel a doki, de a patikus biztos mondta vízzel kell bevenni! Te meg nem tartod be az utasításokat iszol mindenre mindent.
"Szia IstvánMegnéztük és igen küldtél pár levelet a főnökasszonynak.Megengedte,hogy erről a címről írjak neked mert ezt már úgy is szétbarmolták.A korhatárt a fórumtalálkozós fotók alapján saccoltam amit privát küldtek át.Megírva ,hogy ki kicsoda valójában.Gabi gondolkodott,hogy elmennek a fórumtalálkozóra mert a Tibi hívta őket de a képeket látva szerencse ,hogy nem mentek el mert igen csak kilógtak volna a társaságból.Az az igazság,hogy Tibi személyesen találkozott Gabival.Ő ismeri és tudja,hogy valójában kicsoda, de nem mondta el ennek a terhes társaságnak. De Bence is, meg Dominika is, ismeri. A tesómék Gabiéknál laktak amíg itt voltak.Zs megmondta neki,hogy ez a fórum egy kamu,illúzió de nem hitte el neki, ezért volt a fogadás. Mikor megmutatta neki,hogy egy IP-cím hány bejelentkezőt tartalmaz leesett az álla. Az is feltűnő volt,hogy ugyan az az avatár egyszer férfi megközelítésből, egyszer meg nőiből szolt hozzá.Erre Zs azt mondta ez csak azért van mert apák kimentek a mezőre, dolgozni anyák meg elszabadultak a fórumon. Gabi csak annyi mondott,hogy számára ez pozitív üzenet, megerősítette abban,hogy ő a normális gazdákkal dolgozik és ezek valószínűleg nem gazdák mert akkor ismernék. De cinikusan hozzátette reméli nem is lesznek azok soha,mert akkor a Magyar mezőgazdaságnak befellegzett. Szerintem megérdemelték mert nagyon aljas eszközöket használna.Még az is előfordult,hogy saját magukkal beszélgettek. Egyik avatár gépen a másik telefonon de a IP ugyan az.Az meg,hogy teljes topicokat sajátítanak ki agyrémre, egyenesen döbbenet.De mindenek megvan a miértje.Szia A..."
Válasz Bárány #5667. hozzászólásáraAhogy fejlődik a internetes világ, úgy vagyunk egyre többen.... olyankor úgy olvass mint régen mikor a Ludas Matyit olvastuk.
Bence
Csináltatok valami fejlesztést az utolsó 4 napban a portálon?
Némelyik fórumtárs hozzászóllása az én hozzászóllásomhoz nem jelenik meg a jóbb felső oldalban.
Mitől van ez?
Válasz Földönfuto #5666. hozzászólásáraÉn csak buta és modortalan embereket látok, akiket már rég ki kellett volna tenni a fórumról, de a moderálás, pontosabban annak hiánya valóban kritikán aluli.
Vannak még moderátorok. Mert nem úgy néz ki
, sokan elpártolunk már, aki felépítette a fórumot, de szerintem még többen itt hagyják az oldalt mert a ner által fizetett trollok kezdik itt is játszani az agyúk helyét, értem én hogy hová huz a tulaj,
7910 hozzászólás
Válasz Bárány #5708. hozzászólására Mivel demokrácia és jogállamban élünk állítólag írhat itt bárki bármit nem zavar engem hogy libsi meg DK meg Gyúrcsány bérenc troll stb de mikor jönnek hogy én migránsoktól akarok unokát meg a kocsmai trágárság az már úgy gondolom senkinek nem kötelező eltűrnie de ha nem szól miatta senki nem fog tenni semmit és akkor elburjánzik mint a gaz a földeken tehát nem megengedhető tudjuk ismerjük mindannyian én is káromkodom mikor nincs is értelme de nem közösségben ill. fórumon de még a face-n sem nem úgy mint mások csak ugye ott van szűrő azt engedem hogy írjon akit akarok itt ellenben szabadon bárki bárkinek mint ahogy írtam úgy is hogy be sincs jelentkezve ami nekem még sosem sikerült tehát vagy én tanulok vagy a módik ha rájönnek hogyan csinálja

Válasz Földönfuto #5709. hozzászólására Hát vannak olyan emberek akik gátlástalanok Ha valakit bántani kell az írás szerint szóban és testileg nála nem számít mert még nem tudja hogy jön majd egy erősebb

Válasz Mihály #5706. hozzászólásáraMost önkritikát gyakoroltál?
Válasz Mihály #5707. hozzászólásáraAzért, mert nem érted, még logikus és lehetséges.
A trágárságot szerintem is már rég el kellett volna fojtani, ez a moderátorok súlyos hibája, ugyanakkor azért neked is el kellene gondolkodnod, hogy miért viselnek téged ilyen nehezen mások!
Szeretném megkérdezni hogy ez hogyan lehetséges???:Németh György Utolsó belépés:2020-03-16 16:51:50 s hogyan tudott írni a fórumra ha nem volt belépve pl. ekkor »#33143 Németh György | 2020-11-27 16:27:59 itt vannak gondok a 2019 hírdetése még itt van de a hozzá szólásai csak 2020 évben vannak ki ez a tag hogy így tud lavírozni nyom nélkül csak nem a Fidesz bér troll aki egy elhunyt helyet nyomja itt
Válasz Mihály #5705. hozzászólására Ez lemaradt :nekem ne pofázz te buzeráns kommunista tetü.szétvágnám a köcsög pofádat szívesen .unalmasak a hülye tábláid is .mindenbe beleugatsz ,gazdálkodsz te burnyák egyáltalán?egy tetű voltál az is maradsz .....--taps-taps emberi intelligencia már ha ez is hozzá tartozik....

Válasz József 0609 #5698. hozzászólásáraJól megnéztétek .... s elfogadtátok ezek szerint itt már nyugodtan lehet őrjöngeni....

én pedig arra kérem az illetékeseket szíveskedjenek minden hsz-t meghagyni azért,hogy el tudja mindenki dönteni ki a nem idevaló.vállalom.köszi---- Nos ki szeretne ha ilyen hozzá szólásokat olvasni ???? nos szerintem senki nem azért olvasgatja ezt a fórumot hogy ilyen kocsma szöveget akar (bár ezek még ott is sértők)
Tisztel Agroinform.hu!
Mielőtt még teljesen szét nem zilálják a fórum témákat a nem odaillő hozzászólásokkal (offokkal) Volna egy tiszteletteljes javaslatom a megoldásra,vannak fórumok ahol remekül működik. A nem a fórumtémába való hozzászólásokat szankcionálni kell,első alkalommal moderátori figyelmeztetéssel,ismételt offoláskor 24 órás tiltás, és ez még fokozható akár 7 napos tiltásig!
Egy ilyen szakmai fórumot nem szabad hagyni,hogy egyes felhasználók kényükre kedvükre, kaotikus áttekinthetetlen chatfallá züllesszék!
Üdv.: Csuti
Válasz Földönfuto #5702. hozzászólására nekem is felhívhatná egy szép kerek összegű kp val lenne helye
Válasz Mihály #5701. hozzászólásáraSoros is csak így felhívja a figyelmét az illetékeseknek.Amúgy tudják a moderátorok hol érdemes figyelni.Ne féltsd őket.
Válasz Földönfuto #5699. hozzászólásáraSoros ??? ja ta vagy ma értem minden áron belém akarsz kötni nem gond jöhet egyébként a moderátorok minden hozzá szólást nem olvasnak el ....lehetetlen...ezért nem felszólítják hanem felhívják a figyelmét akik szerint nem oda illő írás van vagy elvétettek valamit vagy mire megírta már nem idő szerű vagy bármi

Írtam az előbb DŰHÖNGŐ!!!
De ott is néha megnézhetnétek egynémely szónak mi a jelentése és akkor nem irkálnátok összevissza, ráadásul kultúráltabban vitatkoznátok! 
Válasz Mihály #5684. hozzászólásáraMilyen Soros tempó ez itt?Hogyhogy felszólítod a moderátot,hogy töröljön valakit?Gondolom a moderátor ismeri a jogait és a követelményeket,hogy mikor kell kitiltani valakit.Ez már legyen az ő dolga.
Válasz Mihály #5696. hozzászólásáraköszi, megnézzük ott.
Válasz Kémlelő #5675. hozzászólásáraHuhh, ha jól értem, akkor valaki valakinek azt írja, hogy megnézték az Agroinform.hu portálunk (fórumát?), hogy mennyi IP címről érkeznek a látogatók?
Kivámcsi lennék hol nézte meg ezt. Egyébként legjobb tudomásom szerint az IP címünk folyamatosan változik. Lehet fix IP címet kérni a szolgáltatóktól és akkor az marad folyamatosan.
Egyébként ha valaki megakarja nézni a látogatottságunkat - a hivatalos, magyar közönségmérés szerint - akkor azt a dkt.hu oldalon a Publikus adatok menüpontra kattintva éri el. Ezen belül még a websites listát kell nézni.
Az Agroinform.hu mezőgazdasági portált e szerint pl. 2020. november 25-én, belföldről 68.544-en látogatták meg. Ezzel egyedi látogató szerint rangsorolva a 71. helyezett voltunk a Digitális Közönségmérés rangsorában a hazai weboldalak között.
Válasz József 0609 #5695. hozzászólására ez a dühöngőben van
Válasz Mihály #5684. hozzászólásáraEzt melyik topikban jelzed?
MENJETEK A DÜHÖNGŐBE NE MINDEN TOPIKBAN ÍRJATOK! MINDEN TÉMÁNAK VAN TOPIKJA!
Ja.... Kiabáltam remélem meghalljátok! 
Moderálási elveink miatt törölve: 2020-11-26 14:46:55
Válasz csontii #5690. hozzászólására Nem off-nak szánom csak felvilágosításnak_ 1989-től 1994-ig a rendőrség állományában dolgozott, ahol eredményessége miatt többször kitüntették és előléptették. 1994-től az üzleti életben helyezkedett el, ahol cégvezetőként a kutatás-fejlesztés, a termékgyártás és a kereskedelem területén széles körű hazai és nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Egyetemi tanulmányait Oroszországban, a nem akkreditált[1] szentpétervári MUFO-n (Mezsdunarodnij Unyiverszityet Fundamentalnovo Obucsenyija) folytatta, 2013-ban szerzett diplomát.[2] ......TALÁN KÉRD MEG ŐT

Válasz Mihály #5689. hozzászólásáraAszta
egy kommentből wljutottál az ország szégyenéig 


Úgy látom most már nincs más megoldás,el kell szaladni Brüszelbe és ott árulkodni.
Szóvl a moderátor szerint ez mind belefér a fórum használatába mert hiába kértem hogy töröljék a nacionalista meg azt mondta nem ennek a népnek kell ez a trágár szöveg hagy gyakorolják mert nem fogják tudni mit is kiabáljanak majd a kormány melletti békemenetet résztvevői Szégyen ez a modinak de leginkább az országnak......ja és ez is a fő erdészem: Válasz Wilde #33052. hozzászólására szóval lenne mit takarítani s nem csak nekem nem tetszik más is szóvá tette

én pedig arra kérem az illetékeseket szíveskedjenek minden hsz-t meghagyni azért,hogy el tudja mindenki dönteni ki a nem idevaló.vállalom.köszi
az én életem nem lesz attól rosszabb ha kitiltanának innen akár örökre is
Válasz hasutas1 #5685. hozzászólására senkit nem kértem hogy tiltsák ki mint te én csak a trágár írását kérem hogy töröljék furcsán olvasol már megint

Válasz Mihály #5684. hozzászólásáraAzért ez nem semmi. Szép lassan kipiszkálod aki nem tetszik.... Te is megérdemelnél pár nap szünetet.


Nem tudom miért de ma vonzom azokat akik nem tudnak emberi módon kommunikálni ezért ha kérhetném ezeknek a törlését:Válasz »#33044 Wilde | 2020-11-25 21:53:36,Válasz »#33045 Wilde | 2020-11-25 21:58:00,Válasz »#33047 Wilde | 2020-11-25 22:03:49,Válasz »#33050 Wilde | 2020-11-25 22:09:46 remélem mára ennyi



Válasz Bárány #5678. hozzászólásáraNem baj az...csak össze ne vesszenek...
Válasz Bárány #5678. hozzászólásáraNa majd kapsz megint kéretlen leveleket!
»#3839 Quercus erdész | 2020-11-25 17:15:17
kérlek töröljétek nem fér a bőrében már megint
Válasz Kémlelő #5675. hozzászólásáraNem tudom milyen gyógyszert irt fel a doki, de a patikus biztos mondta vízzel kell bevenni! Te meg nem tartod be az utasításokat iszol mindenre mindent.
Válasz Bárány #5678. hozzászólására



ott a pont!



Válasz Kémlelő #5675. hozzászólására"Még az is előfordult,hogy saját magukkal beszélgettek."
Így hirtelen két emberről tudok, akik ezt játsszák/játszották.
Az egyik te vagy.
Válasz Claastra. #5676. hozzászólásáraGáborom,,,ez a Gabi a szebbik nemhez tartozik.
Válasz Kémlelő #5675. hozzászólásáraBocsi de én is "Gabi" Vagyok sajnos sokszor már utána mondják a bácsit is
Válasz Claastra. #5665. hozzászólásáraKaptam egy továbbított üzenetet:

"Szia IstvánMegnéztük és igen küldtél pár levelet a főnökasszonynak.Megengedte,hogy erről a címről írjak neked mert ezt már úgy is szétbarmolták.A korhatárt a fórumtalálkozós fotók alapján saccoltam amit privát küldtek át.Megírva ,hogy ki kicsoda valójában.Gabi gondolkodott,hogy elmennek a fórumtalálkozóra mert a Tibi hívta őket de a képeket látva szerencse ,hogy nem mentek el mert igen csak kilógtak volna a társaságból.Az az igazság,hogy Tibi személyesen találkozott Gabival.Ő ismeri és tudja,hogy valójában kicsoda, de nem mondta el ennek a terhes társaságnak. De Bence is, meg Dominika is, ismeri. A tesómék Gabiéknál laktak amíg itt voltak.Zs megmondta neki,hogy ez a fórum egy kamu,illúzió de nem hitte el neki, ezért volt a fogadás. Mikor megmutatta neki,hogy egy IP-cím hány bejelentkezőt tartalmaz leesett az álla. Az is feltűnő volt,hogy ugyan az az avatár egyszer férfi megközelítésből, egyszer meg nőiből szolt hozzá.Erre Zs azt mondta ez csak azért van mert apák kimentek a mezőre, dolgozni anyák meg elszabadultak a fórumon. Gabi csak annyi mondott,hogy számára ez pozitív üzenet, megerősítette abban,hogy ő a normális gazdákkal dolgozik és ezek valószínűleg nem gazdák mert akkor ismernék. De cinikusan hozzátette reméli nem is lesznek azok soha,mert akkor a Magyar mezőgazdaságnak befellegzett. Szerintem megérdemelték mert nagyon aljas eszközöket használna.Még az is előfordult,hogy saját magukkal beszélgettek. Egyik avatár gépen a másik telefonon de a IP ugyan az.Az meg,hogy teljes topicokat sajátítanak ki agyrémre, egyenesen döbbenet.De mindenek megvan a miértje.Szia A..."
Erdőgazdálkodás,szakirányításban a 64 törölnétek köszi

Válasz Claastra. #5665. hozzászólásáraOlvass úgy mint régen, írj úgy mint régen.....
Válasz Bárány #5667. hozzászólásáraAhogy fejlődik a internetes világ, úgy vagyunk egyre többen.... olyankor úgy olvass mint régen mikor a Ludas Matyit olvastuk.
Bence
Csináltatok valami fejlesztést az utolsó 4 napban a portálon?
Némelyik fórumtárs hozzászóllása az én hozzászóllásomhoz nem jelenik meg a jóbb felső oldalban.
Mitől van ez?
Válasz Bárány #5669. hozzászólásáraÁ,dehogy,de még sosem voltam kizárva,meg én is belekeveredek itt a vitákba.Meg nem rontom a szemem itt a gép előtt.
Válasz Földönfuto #5668. hozzászólásáraMártír akarsz lenni, vagy mi?

Válasz Bárány #5667. hozzászólásáraKi kell tíltani mindenkit,engem is.
Válasz Földönfuto #5666. hozzászólásáraÉn csak buta és modortalan embereket látok, akiket már rég ki kellett volna tenni a fórumról, de a moderálás, pontosabban annak hiánya valóban kritikán aluli.
Válasz Claastra. #5665. hozzászólásáraÉn mintha ellenzéki trollokat is látnék,vagy nem?
Vannak még moderátorok. Mert nem úgy néz ki
, sokan elpártolunk már, aki felépítette a fórumot, de szerintem még többen itt hagyják az oldalt mert a ner által fizetett trollok kezdik itt is játszani az agyúk helyét, értem én hogy hová huz a tulaj,
Volt kereskedők listája...
Ez nincs már?
Válasz Bárány #5662. hozzászólásáraChrom-al nálam simán megy.
Válasz Szabi. #5661. hozzászólásáraChrome-mal a ráfrissítés nekem működik.