Akkor én nem nagyon érdemlek semmit,hétvégén haza jöttek a gyerkőcök így nem csináltam semmi érdemlegeset.Viszont elküldtem Debrecenbe a valtrás könyvet fénymásolni,hétvégén haza kerül.Te mi jót csináltál ebbe a lágy időben?
Újat szeretnék. Volt ismerősöm, aki használt gépet vett és már az elején javítania kellett. Ha esetleg használt gépet akar tanácsolni akkor azt is nagyon szívesen meghallgatom.
Azért írok ide mert úgy látom, hogy ebben a topikban elég sok aktív fórumozó ír véleményt és osztja meg a tapasztalatait.
80 hektáron gazdálkodok és emellett tejtermeléssel foglalkozok. Szeretnék venni egy új gépet max. 100Le-ig.
Eddig csak MTZ-vel (820.2) dolgoztam, szóval nincs túl nagy tapasztalatom a nyugati márkákkal kapcsolatban. Vegyes használatra kellene a gép, de a fő profilja a talajmunka lenne, a kiegészítő feladatokat az MTZ látná el. De persze a gép ára is fontos lenne, nem szeretném minden hasznomat a traktorba fektetni. Eddig megnéztem a Zetor Forterrát, a New Holland T5000-es szériát és a Case-IH Jxu 105-ös típusokat, bár tudom ezekről elég sok negatív véleményt írtak a fórumon.
Kérem a fórumozókat, hogy segítsenek nekem a döntésben és ár érték arányban a legoptimálisabb gépet kiválasztani.
Biztos többe kerülne a lé mint a hús, ezt csak a poén kedvéért nyomtam fel ide Neked.Haza hoztam a Bika fiút,már szokja az új helyet,beengedtem 28db szűz csaj közé.
nyomnám ha lenne magom
épp ma kezdtem kiköltöztetni a lakókat a gépből. olajozás, zsírzás, csapágycsere stb.
van még kombizni még 33 heki is.
ma folyamatosan csöng a telefon, mert mindenki vettetni akarna hétvégén
Tán sokallod az árát,pedig még ide sem írtam, Tescos áron adom+akcióóóóóó csak ma és csak neked és aki még olvassa.Hajdu-Borsod-Szabolcsiak előnyben. ELADÓ ..Beszámolok szalma, csemege csutka tarlót.Jó ez a ingyen hirdetés,lehet felteszem élesbe is.
Itt két hét "aszály" kell,hogy vetni lehessen,valószínű a búzát hamarabb le kell gyomirtózni nagyon belendült a növekedése ,biztos benyomolom.Nem érdekel 30000q trágya ócón adom.
Akkor ebből a témából ennyi bőven elég.Ma ötször pakoltam ki a szerszámokat az IH vetőgép mellé és vissza ,reggelre 35mm eső délután 16mm +egy kis jég így aztán volt időm gyakorolni a Valtrán a hidralika rendszert,lassan csak belejövök.
Láttam a kombidat !!
Akkor is a kocsin volt mikor hozták az agressivet meg most is mikor vitték !!!
Kérdeztem: Talán a dusnoki "szagot" szellőztetitek ki belőle, hogy utazgatjátok !!!??????
Nem ismerem,de ez gyanús,valószínű nem is ő irkál, hanem a másik ennek a nevében ,szeret embereket sértegetni ,és most visszaadtam neki,és ugylátszik fáj a dolog
15934 hozzászólás
Válasz #12182. hozzászólásra
Mik az árak ???
Változás ?
Válasz #12181. hozzászólásra

szombaton autóverseny a fiammal,vasárnap spriccelés és mükaki szórás,délután a nagylányt pécsre vittem
Válasz #12180. hozzászólásra

Most hívott a sz.marha kereskedő,jön a tanyára MENTEM .
Válasz #12180. hozzászólásra

Akkor én nem nagyon érdemlek semmit,hétvégén haza jöttek a gyerkőcök így nem csináltam semmi érdemlegeset.Viszont elküldtem Debrecenbe a valtrás könyvet fénymásolni,hétvégén haza kerül.Te mi jót csináltál ebbe a lágy időben?
Válasz #12179. hozzászólásra



Tegnap sokat ma a megérdemelt pihenés
Válasz #12173. hozzászólásra

Üdv mindenkinek:úgy látom senki nem dolgozik,
Válasz #12174. hozzászólásra
akitől én vettem az MTZ-t egy Massey Fergusont vett helyette.
akkor azt mondta ez volt a legjobb ár/érték arányú gép.
Újat szeretnék. Volt ismerősöm, aki használt gépet vett és már az elején javítania kellett. Ha esetleg használt gépet akar tanácsolni akkor azt is nagyon szívesen meghallgatom.
Válasz #12173. hozzászólásra

akkor azonnal kiveszem a csajok szorító öleléseböl,mert ugye minden jóból meg árt a sokkkk.
Amennyibe előjön ez a fotó látványa
Válasz #12174. hozzászólásra
Csak újba gondolkodsz?
Üdvözlök Mindenkit!
Azért írok ide mert úgy látom, hogy ebben a topikban elég sok aktív fórumozó ír véleményt és osztja meg a tapasztalatait.
80 hektáron gazdálkodok és emellett tejtermeléssel foglalkozok. Szeretnék venni egy új gépet max. 100Le-ig.
Eddig csak MTZ-vel (820.2) dolgoztam, szóval nincs túl nagy tapasztalatom a nyugati márkákkal kapcsolatban. Vegyes használatra kellene a gép, de a fő profilja a talajmunka lenne, a kiegészítő feladatokat az MTZ látná el. De persze a gép ára is fontos lenne, nem szeretném minden hasznomat a traktorba fektetni. Eddig megnéztem a Zetor Forterrát, a New Holland T5000-es szériát és a Case-IH Jxu 105-ös típusokat, bár tudom ezekről elég sok negatív véleményt írtak a fórumon.
Kérem a fórumozókat, hogy segítsenek nekem a döntésben és ár érték arányban a legoptimálisabb gépet kiválasztani.
Segítségüket előre is köszönöm!
Válasz #12172. hozzászólásra



igy néz ki pár napon belül
Válasz #12168. hozzászólásra





Biztos többe kerülne a lé mint a hús, ezt csak a poén kedvéért nyomtam fel ide Neked.Haza hoztam a Bika fiút,már szokja az új helyet,beengedtem 28db szűz csaj közé.
Válasz #12170. hozzászólásra
nyomnám ha lenne magom
épp ma kezdtem kiköltöztetni a lakókat a gépből. olajozás, zsírzás, csapágycsere stb.
van még kombizni még 33 heki is.
ma folyamatosan csöng a telefon, mert mindenki vettetni akarna hétvégén
Válasz #12169. hozzászólásra



Akkor most is nyomod?
Válasz #12144. hozzászólásra
neki nt kocsival van és a műtrágyának csúszócsoroszlyája
nekem hd kocsi van és tárcsás mükakicsoroszlya. na az enyém bírja a nedves földet is.
Válasz #12167. hozzászólásra




nem sokallom,akármilyen óccó, a távolság kicsit megdrágítaná,biztos kell valakinek ott a közelben
Válasz #12163. hozzászólásra

ez a ingyen hirdetés,lehet felteszem élesbe is.
Tán sokallod az árát,pedig még ide sem írtam, Tescos áron adom+akcióóóóóó csak ma és csak neked és aki még olvassa.Hajdu-Borsod-Szabolcsiak előnyben. ELADÓ ..Beszámolok szalma, csemege csutka tarlót.Jó
Léptem.
Válasz #12164. hozzászólásra

600 és 650
Válasz #12162. hozzászólásra








1050eeeeees!!!!!!
Válasz #12154. hozzászólásra



Találj kuncsaftot én vállalom a kiszórást
Válasz #12161. hozzászólásra




Sokan azt állítják, hogy ez a legjobb méretezésű gumizás a világon !
Válasz #12160. hozzászólásra
Nembánomén de mekkoraaaaaaaaaaaaaaaa??????
Válasz #12159. hozzászólásra
Michlein
Válasz #12158. hozzászólásra



a sárgaságon........
Válasz #12157. hozzászólásra





....vaderstad.hu....prospektusok........agressive.......
Válasz #12156. hozzászólásra
Mekkora TRELLEBORGOK vannak ezen???????
Válasz #12155. hozzászólásra






Backi ezt mellé qurtam !!
Válasz #12153. hozzászólásra



Mondom ,hogy nem az enyém!Nekem volt hátul is símitó a kapák mögött! Lehet,hoigy a Hómann P-é!HA-HA!
Válasz #12150. hozzászólásra




Itt két hét "aszály" kell,hogy vetni lehessen,valószínű a búzát hamarabb le kell gyomirtózni nagyon belendült a növekedése ,biztos benyomolom.Nem érdekel 30000q trágya ócón adom.
Válasz #12151. hozzászólásra
Katt a szövegre !!!!!!!!
Válasz #12151. hozzászólásra

Kizárt !!!!
Válasz #12149. hozzászólásra


Az Csanyteleken van,a termelő nagy megelégedésére!Meg az enyémre is!
Válasz #12147. hozzászólásra



Nálunk sütött a nap ,na mondom holnap mozgolódunk,erre most megint esik
Válasz #12148. hozzászólásra



Akkor a volt kombid !!!!!!!!!! A mini !!!!!!!
Válasz #12146. hozzászólásra

Tévedsz az én kombim,nem volt kocsin,vagy dolgoztak vagy otthon pihiztek! Ezen a választáson már túl vagyok!
Válasz #12136. hozzászólásra
Ma ötször pakoltam ki a szerszámokat az IH vetőgép mellé és vissza ,reggelre 35mm eső délután 16mm +egy kis jég így aztán volt időm gyakorolni a Valtrán a hidralika rendszert,lassan csak belejövök.
Akkor ebből a témából ennyi bőven elég.
Válasz #12145. hozzászólásra






Asszem ez a tavasz nem a vaderé.....
Láttam a kombidat !!
Akkor is a kocsin volt mikor hozták az agressivet meg most is mikor vitték !!!
Kérdeztem: Talán a dusnoki "szagot" szellőztetitek ki belőle, hogy utazgatjátok !!!??????
Válasz #12143. hozzászólásra

Vadert akaromtesztelni!
Válasz #12135. hozzászólásra
és melyik bírja???
Válasz #12135. hozzászólásra







Én már rég vetettem megállás és gond nélkül mikor az accordok még az udvarban várakoztak !!!
Megyek az amazone-val együtt vetni....jó meglesem a kicsikét oszt ha fain akkor egy szezon utánni akcióval elhozom.
Válasz #12141. hozzászólásra
Épp ez az én se,ő lesz a miniszterünk
Válasz #12139. hozzászólásra
Semmit!
Nem ismerem!
Mi van vele?
Válasz #12137. hozzászólásra

50ha napra-bérben.
Válasz #12135. hozzászólásra
Feri bácsi ,mit tudsz a Karcagi polgármesterről?
Válasz #12135. hozzászólásra
És meggyön aaaaaaaa
aaaaaaaaa ?????????
Válasz #12135. hozzászólásra
mennyit sikerült?
Válasz #12133. hozzászólásra




Nem ismerem,de ez gyanús,valószínű nem is ő irkál, hanem a másik ennek a nevében ,szeret embereket sértegetni ,és most visszaadtam neki,és ugylátszik fáj a dolog
Válasz #12134. hozzászólásra
Nem valószinű,hogy május 1-ig befejezem!Optima nem bírja a vizes földet!Lejár a tám időszak megy a háztól!