Románban rengeteg a ló viszont az olaszokon kívül nem nagyon eszi meg senki,régen megették a magyarok is de már finnyáskodnak,pedig ebből lehetne itthon is egy biznicet csinálni ,mivel a lónak szinte semmi a vágó ára.
Igen és ezzel a kavart hússal terítették a piacot, ahova kérték.
Gondolod ide nem kerűlt, idő vagy akarat kérdése kíderiteni.
Egy biztos a szomszédból származó húsokat még narkó kereső kutyával is fogják vizsgálni.
És ez azt jelenti hogy a magyar marha iránt nővekedni fog a kereslet, és reméljük ez ár felhajtó hatással is jár.
Nekem is van lengyelből származó tehenem ,üszőként vettük,de már honosítva volt amikor hozzám került.A kinti vásárlás menete ,mondjuk Romániából,odakint vérvétel minden egyes db-ból,és levizsgáltatni a magyar hatóságok által előírt betegségekre,,és amennyiben negatív behozhatod.Itthon szállítás napján vérvétel levizsgálni még egyszer ugyan azokra a betegségekre mint románban((mert nem bíznak meg egymásban az országok))aztán 1hónap karantén és ha ez idő alatt bármiféle betegség vagy elhullás van akkor újra vérvétel.Ha nincs semmi gubanc akkor kérhető a honosítás.
nem akarok én venni románbol csak tudni szeretném hogy mi a menete ennek. itt a közeleben is van 7-8 husmarháspl: Akaszto, Lajosmizse és Martonvásár ez mind 60kmen bellül van. csak nem vagyok tisztába ezzel a karantén plusz honositási lofasszal, és nem szeretném hogy olyan kerüljön hozzám
TIBI bácsi mi a véleményed a lóhús botrányról?
Én ma már éreztem kedvező hatását.
Meg vannak veszve a selejt tehénért.
De sok helyre került paci hús.
És most hiányzik!!!!!!!!!!
Miért akarsz TE románból behozni üszőket ???ÉN tavaly románba adtam el 55db-ot,van itt belföldön sokkal de sokkal jobb minőségű és megbízhatóbb telepek.
Fordítva! A magyar tarkát szokták keresztezni a charolais-sal, végtermék előállítási szempontból. Bár a keresztezett üszők is nagyon jók anyai vonalnak, főleg gyengébb takarmánytermő vidékeken a heterózis hatás miatt.
ha hoznék charolin üszöket románbol és tartom öket anyatehénnek akkor a szaporulatát az már lehet jol értékesiteni akár exportra is??? az már hivatalosan is magyar??
de behozatal után mit kel velük csinálni mármint hova kell bejenteni???
a saját nevelésűhöz viszonyítottam a körülmény pedig
ugyan az volt hisz 1 istálóban azomos takarmányozás mégis volt különbség de ez már szerintem genetikára fogható Üdv Joó
Köszönöm a választ. De gondolom a súlygyarapodást több tényező is befolyásolja. Mint pl. milyen súlygyarapodást örökít a bika vagy a tartási körülmények, a környezet stb.
nekem volt tavaly adtam le őket nagy sulyba semmi bajuk nem volt csak a sulygyarapodás kevesebb volt mint a saját borjúimnak de a vételára kompenzálta ezt jelzem kb 4 hónaposok voltak . üdv joó
Gyerekek a borjú vásárlásra visszatérve, egy valamit tartsatok mindig szem előtt.
Nem az a drága amit megfizettél és jó, az a drága amiért pénzt adtál és szar.
Gyerekek miért akartok ti máshonnan hozni borjukat mikor van itt is.
CSAK MEG KELL FIZETNI!!!!!!!!
Aki olcsón akar borjút venni az menjen ÚJKIGYOSRA majd az a borjú drága lesz.
Azt kéne megtudni hogy ha onnan behozom akkor a magyar állam engedi e hogy tovább értékesítsem a töröknek!
Mert az egyik felvásárlót kérdeztük ma és azt mondja hogy a külföldről behozott borjúkat nem lehet kivinni csak belföldi vágóhídon lehetne értékesíteni! És erre volnék kiváncsi hogy igaz e ez!!
most meg azt hallottam hogy be lehet hozni,de viszont nem lehet értékesíteni! Nem tudom hogy most ez igaz vagy nem!
Lényegében nekem 80db 3 hónapos körüli limusin, charolai,kékbelga bika borjú kellene jó árban!
Törökökről tudni valamit? Kissúlyról már lecsúsztunk de azért kíváncsiak vagyunk nagyba majd mire számíthatunk. Kicsit kérdeztük de nem kell a hunlandosoknak.... Meg ez az export megduplázás, kérdés mit dupláznak meg mert ha ezt az elmúlt pár hónapot akkor nem sokra megyünk
törököket kérdezd vagy felvásárlokat! ha a román borjut nem viszik attol még lehet elviszik a lengyelt bár kérdés megéri e egyáltalán onnan hozatni mikor itthon is van borju ......
Sziasztok!
Valaki tudna segíteni nekem!
Lengyelből szeretnék bikákat és üszőket behozni!
Mire kell figyelnem kell e valami fajta engedély?
Törököknek lehet e értékesíteni?
Válaszokat előre is köszönöm!
Sziasztok!
A 4331-es hsz.-ban belinkelt videoban látható anyatehén tartásról kinek mi a véleménye?Arra a részre gondolok ahol a blonde tehenek vannak borjaikkal és etetôútról vannak takarmányozva.Várom a hozzászolásokat!
12891 hozzászólás
Válasz #4386. hozzászólásra

Nem kell Romániáig menni! Minden vásárban szedik a vágólovat, ha jól tudom tán 250 pénz kilója, Olasz export vágólóra meg már rég nincs...
Egy régi vicc:elnézést az erdélyi magyaroktól!

Romániában miért nincs kiscsikó?
......
mert Romániába lófax sincs
bocsi
Válasz #4388. hozzászólásra

Románban rengeteg a ló viszont az olaszokon kívül nem nagyon eszi meg senki,régen megették a magyarok is de már finnyáskodnak,pedig ebből lehetne itthon is egy biznicet csinálni ,mivel a lónak szinte semmi a vágó ára.
Igen és ezzel a kavart hússal terítették a piacot, ahova kérték.
Gondolod ide nem kerűlt, idő vagy akarat kérdése kíderiteni.
Egy biztos a szomszédból származó húsokat még narkó kereső kutyával is fogják vizsgálni.
És ez azt jelenti hogy a magyar marha iránt nővekedni fog a kereslet, és reméljük ez ár felhajtó hatással is jár.
Válasz #4385. hozzászólásra

Nekem is van lengyelből származó tehenem ,üszőként vettük,de már honosítva volt amikor hozzám került.A kinti vásárlás menete ,mondjuk Romániából,odakint vérvétel minden egyes db-ból,és levizsgáltatni a magyar hatóságok által előírt betegségekre,,és amennyiben negatív behozhatod.Itthon szállítás napján vérvétel levizsgálni még egyszer ugyan azokra a betegségekre mint románban((mert nem bíznak meg egymásban az országok))aztán 1hónap karantén és ha ez idő alatt bármiféle betegség vagy elhullás van akkor újra vérvétel.Ha nincs semmi gubanc akkor kérhető a honosítás.
Válasz #4384. hozzászólásra

ÉN úgy tudom,hogy ezt román húsokban mutatták ki.
nem akarok én venni románbol csak tudni szeretném hogy mi a menete ennek. itt a közeleben is van 7-8 husmarháspl: Akaszto, Lajosmizse és Martonvásár ez mind 60kmen bellül van. csak nem vagyok tisztába ezzel a karantén plusz honositási lofasszal, és nem szeretném hogy olyan kerüljön hozzám
TIBI bácsi mi a véleményed a lóhús botrányról?

Én ma már éreztem kedvező hatását.
Meg vannak veszve a selejt tehénért.
De sok helyre került paci hús.
És most hiányzik!!!!!!!!!!
Válasz #4371. hozzászólásra
DACIA
made in 100%
Válasz #4376. hozzászólásra
minek mennél TE románba.
80 db húshasznú üsző eladó!!!
Feladva: 2012-06-17 21:04:04
Frissítve: 2013-02-12 15:15:30
Ár: 150.000-200.000 Ft
Feladó adatai:
Név: Kereskedő
Telefonszám: +36209678715
Helység: Szabolcs-Szatmár Bereg megye
80 db 3-8 hó közötti húshasznú üsző eladó!
Hívjon bizalommal!
Tessék
Válasz #4376. hozzászólásra
ÉN tavaly románba adtam el 55db-ot,van itt belföldön sokkal de sokkal jobb minőségű és megbízhatóbb telepek.
Miért akarsz TE románból behozni üszőket ???
Ezekre kék belgaXmagyar tarkát mondtak. Szerintetek??

Válasz #4378. hozzászólásra
Köszönöm.Így már tiszta sor.
Válasz #4377. hozzászólásra
A magyar tarkát szokták keresztezni a charolais-sal, végtermék előállítási szempontból. Bár a keresztezett üszők is nagyon jók anyai vonalnak, főleg gyengébb takarmánytermő vidékeken a heterózis hatás miatt.
Fordítva!
Miért keresztezik néhányan a Charolais-t Magyar tarkákkal? Mi ennek az előnye?
Nem jobb tiszta fajtát tartani húsmarhának?
ha hoznék charolin üszöket románbol és tartom öket anyatehénnek akkor a szaporulatát az már lehet jol értékesiteni akár exportra is??? az már hivatalosan is magyar??
de behozatal után mit kel velük csinálni mármint hova kell bejenteni???
Válasz #4374. hozzászólásra
a saját nevelésűhöz viszonyítottam a körülmény pedig
ugyan az volt hisz 1 istálóban azomos takarmányozás mégis volt különbség de ez már szerintem genetikára fogható Üdv Joó
Válasz #4372. hozzászólásra
Köszönöm a választ. De gondolom a súlygyarapodást több tényező is befolyásolja. Mint pl. milyen súlygyarapodást örökít a bika vagy a tartási körülmények, a környezet stb.
Válasz #4372. hozzászólásra
bocsi nen egyértelmű amit írtam 4 hónaposak voltak mikor vettem
Válasz #4371. hozzászólásra
nekem volt tavaly adtam le őket nagy sulyba semmi bajuk nem volt csak a sulygyarapodás kevesebb volt mint a saját borjúimnak de a vételára kompenzálta ezt jelzem kb 4 hónaposok voltak . üdv joó
Sziasztok,
Tudja valaki mi a baj az újkígyósi bocikkal?
DE NAGY IGAZSÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gyerekek a borjú vásárlásra visszatérve, egy valamit tartsatok mindig szem előtt.
Nem az a drága amit megfizettél és jó, az a drága amiért pénzt adtál és szar.
Válasz #4362. hozzászólásra
Üdv
onnan én is hoztam maidnem csak aznap nem birta megmutatni..pedig számlát is adott volna... délutánra már találtam bocikat MAGYART.
Válasz #4359. hozzászólásra
Kinek milyen kapcsolatai vannak,egy helyre vitek 400 bikát írországból ,8 napig utaztak.tán a hunland szállítota
Válasz #4365. hozzászólásra
annak már magyar papírja lesz.
Igen,
Válasz #4363. hozzászólásra
Mert ha a behozott üszőket tovább tartom akkor a szaporulatát lehet értékesíteni?
MI a baj az ÚJKIGYOSI BOCIKAL???????
4357-re:Az üszőkkel semmi probléma, ha anyatehén lesz belőle.
Válasz #4361. hozzászólásra
onnan még ingyen se kell....
Gyerekek miért akartok ti máshonnan hozni borjukat mikor van itt is.
CSAK MEG KELL FIZETNI!!!!!!!!
Aki olcsón akar borjút venni az menjen ÚJKIGYOSRA majd az a borjú drága lesz.
Válasz #4359. hozzászólásra
erre gondolok én is! meg a magyar borgyunak párja nincsen!!!!
Válasz #4358. hozzászólásra
de hosszú folyamat ez ,szerintem mire ide ér ,és minden papír tuti akkor annyiba lesz mint az itthoni.
Utána kell járni ,,
Válasz #4355. hozzászólásra
csá TIBIKE! neked erről mi a véleményed??
Válasz #4354. hozzászólásra
Azt kéne megtudni hogy ha onnan behozom akkor a magyar állam engedi e hogy tovább értékesítsem a töröknek!
Mert az egyik felvásárlót kérdeztük ma és azt mondja hogy a külföldről behozott borjúkat nem lehet kivinni csak belföldi vágóhídon lehetne értékesíteni! És erre volnék kiváncsi hogy igaz e ez!!
Válasz #4353. hozzászólásra
150 kilosér adok neked 130ezret darabonként
!!30darab érdekel!
Válasz #4353. hozzászólásra

Vegyél egy kamionnal csak el ne utald előre a lét.Ha megjött elmegyek hozzád és megnézem ,hogy mit is vettél.
Válasz #4351. hozzászólásra
üdv!!ha eltudod intézni ezt a dolgot,engem komolyan érdekel!!
Válasz #4352. hozzászólásra
:D:D:D
A lényeg hogy 70-150kg os borjúk 1350-1750zlotyi ami 90ezertől 115ezerig van kb.
heti 1000db
Válasz #4351. hozzászólásra

Nem tudni kínaiul..
Válasz #4348. hozzászólásra
na sikerült megnézni?
Válasz #4347. hozzászólásra
nekem elég lenne ebbe a sorrendbe mindegyikből 5-5 darab...
Válasz #4348. hozzászólásra
Találtam egy lengyel céget aki ezzel foglalkozik nagytételben ad el borjúkat
http://zmbmkobylin.pl/ tessék
Válasz #4347. hozzászólásra

Itthon sem tudsz 3hónapos borjút venni miből gondolod,hogy lengyelből tudnál??
Válasz #4345. hozzászólásra
most meg azt hallottam hogy be lehet hozni,de viszont nem lehet értékesíteni! Nem tudom hogy most ez igaz vagy nem!
Lényegében nekem 80db 3 hónapos körüli limusin, charolai,kékbelga bika borjú kellene jó árban!
Törökökről tudni valamit? Kissúlyról már lecsúsztunk de azért kíváncsiak vagyunk nagyba majd mire számíthatunk. Kicsit kérdeztük de nem kell a hunlandosoknak.... Meg ez az export megduplázás, kérdés mit dupláznak meg mert ha ezt az elmúlt pár hónapot akkor nem sokra megyünk
Válasz #4344. hozzászólásra
törököket kérdezd vagy felvásárlokat! ha a román borjut nem viszik attol még lehet elviszik a lengyelt bár kérdés megéri e egyáltalán onnan hozatni mikor itthon is van borju ......
Sziasztok!
Valaki tudna segíteni nekem!
Lengyelből szeretnék bikákat és üszőket behozni!
Mire kell figyelnem kell e valami fajta engedély?
Törököknek lehet e értékesíteni?
Válaszokat előre is köszönöm!
Sziasztok!
Válasz #4342. hozzászólásra

Pénz kérdése (beruházás)