Hali!
Ezen az orbiton szerintetek melyik cső jön a tartályról,melyik megy a munkahengerre és melyik a szivattyúra.
Végül is melyik csatlakozás hova való szerintetek?
Azt szeretném kérdezni hogy nektek milyen széles lett a traktor a kerekek cseréje után? Eddig gondolkoztam hogy kiforgassam-e (igazából csak halogattam) végül ma kifordítottam, mentem vele egy próbakört göröngyösebb úton...hát ég és föld a különbség ami a stabilitást, illetve annak érzetét illeti! Nekem így 168cm éppen csak hogy nem lóg túl a kultivátoron, ami 170 cm, kíváncsi vagyok hogy muzsikál majd a 2 méteres szőlőmben. Nektek az első és hátsó kerekek nyomvonala fedi egymást? Nálam így egy minimális eltérés van, de nem több mint kifordítás előtt, ugyanis akkor is volt egy kis nyomvonal eltérés. Neked milyen érzés kifordított kerekekkel menni?Gondolom jobb.
Nem lesz semmi baj ha kiiktatod.
Mi kidobtuk az egész belsejét, a tetejét kivágtuk ahol a fűtőtest volt.
Most tároló, abban van az elakadás jelző, mentődoboz meg ilyesmi :)
Ha azt a csapot kiiktatom nem lessz belőle baj mert az egy szelep is egybe.Én már rég kiiktattam a belső fütörendszert.Fűtö rendszere az bentmarad csak nem mén már bele hidraulika olaj hanem direkt az elosztóba mén.Ha bekapcsolom igy legalább hideg levegöt fuj be nyáron jó.
Mi egy kazánlemez szerű anyagot vágtunk-fúrtunk.
bele lett hegesztve egy közcsavar, arról már megy a hidraulika cső.
nem esztergáltunk a talpba, papírtömítést vágtunk és be lett kenve FBS pasztával.
/az a szelep a fűtéshez ment nekünk, egy csap, de át lett alakítva légfűtésre/
Helló Pakesz!
Nekem is nyomja kifelé az olajat a szelep meg a szivattyu közt.Pedig kicseréltem az o gyűrűt is alatta és akkor is.Konkrétan az a szelep mire szolgál?Ha esztergálytatok a szelep helyet egy kösztes darabot annak a talpán is legyen bemélyedés az ó gyűrűnek vagy te,hogy csináltad?
Válasz #13982. hozzászólásra http://webaruhaz.habi.hu/cikkek/reszletek/kepek/pag_cikkekkepei.aspx?CIKKID=11893 Egy hasonlót be építesz azt akár mindegyiknek tudsz külön áramot vinni.
Sziasztok!
Beirtam a keresöbe,hogy munkalámpa és bejött néhány az én problémámról is.
Nekem is az a bajom,hogy ha bekapcsolom a munkalámpákat egy idő után nekem is elég a középsö biztositékomnak a szálja.Tik hogy oldottátok meg külön biztositékon legyen a munkalámpa meg a fényszóró?Meg melyik kábel és milyen szinü a munkalámpáé ami mén a 3 biztositékhoz?Tennétek fel róla képet is!Köszi!
Hát sajnos az enyém is így volt ,de csináltam középre egy tengelyen elforduló csövet lánccal ,de az sem vált be sajnos most képet nem tudok feltenni róla esetleg ötlet valami más megoldás?
Sziasztok ! örülök ,hogy rátaláltam erre a fórumra segítséget kérnék nem rég vásároltam t25-ös kis csodát összességében jó működik eddig ,de vásároltam rá 135ös ,kaszát ,de sehogy sem tudom a lakattal rögzíteni ,mert mindig elszakad ,ha megfeszítem a lakatot akkor emeléskor elszakad ,ha laza meg kószál a kasza,ha valakinek van ötlete és segítene esetleg képekkel meg köszönném sürgős!
Válasz #13956. hozzászólásra
Szia!
Ha cseréltek kapcsolóhüvelyt tengelyt pedig nem, akkor ez előfordulhat.
Lehet,hogy a hüvely fogai nem kapcsolódnak akadálymentesen a kardántengely fogaival.{felverődés,erőltetés,kopás, stb.} Ha a külső állítással nem érsz el eredményt akkor sajnos szét kell szedni, mert így csak találgatni lehet.
Válasz #13960. hozzászólásra
Szia!
Azt szelepet dobd ki onnan, mert nagy jelentősége nincs és csinálj vagy csináltass oda egy közdarabot.Egy négyzetes talp abba egy cső a hidraulikacső menetével és kész. Én annyit csináltam, hogy a csapot nyitott állapotba rögzítettem és mindenhol eltömítettem.
Válasz #13956. hozzászólásra
A kardán kapcsoló karján ,van állítási lehetőség.A fülkén kívül,hátul,próbáld állítgatni,hogy mikor lesz jobb.De ha már cserélték a kapcsoló hüvelyt, akkor a kardántengelyt is kellet volna,mert gondolom az is jól meg van strapálva.De ezt csak szétszedett állapotban látni / a szerelő biztosan jól mérte fel az állapotát ,azért nem cserélték/
A teflonra gondoltam,gyártó v valami márka név, mert ha bírja akkor nagy kincs. Tudod minden anyagból van sok-sok gyártó,gyenge és jó minőség is.Nagyon kíváncsi vagyok meddig fogja bírni. Mert a hengerfej tömítések is hatalmas igénybevételnek vannak kitéve,nagyon speciális anyagból.Mégis némelyik nem sokat bír.
Sajnos fogalmam sincs mi lehet a baj, amiket ezelőtt írtam csak üzemeltetési tapasztalatok voltak, legalábbis nálam ezek a kardán kapcsolásának a tapasztalatai. Rájönni hogy mi lehet a hiba, illetve szerelési kérdésekben egyáltalán nem vagyok képben sajnos, pedig szívesen segítenék!
Érdeklődni szeretnék mi lehet az oka annak hogy a képen látható szelepnél azon a kis lyukon ami rajta van nem tudom hogy az valami túlfolyó-e de ott nyomja a hidraulika olajat most lett a tartály feltöltve.
Válasz #13953. hozzászólásra
Hali!
Amikor megvettem a traktort nekem is kifújt a hátsó hengernél.
Még időben észrevettem és nagyobb nyomatékkal utána húztam a hengerfej csavaroknak. Azóta jó!
Erre a teflonos megoldásra én is kíváncsi vagyok.
Üdv. stefi!
Összerakás óta 4 üzemórát mentem vele. 75°os olajhőmérséklet volt max.(tárcsáztam, szállítottam)
Nem tudom, hogy minek a márkájára gondolsz, a gyűrűk azok csináltatva lettek. Én is bízok benne, hogy tartós lesz, lesz használva a gép bőven, így majd kiderül!
Amikor megvettem mondta a gazdája,h egyszer szétszették mert hiába be volt kapcsolva nem hajtott a TLT és azóta csinálja ezt. Valami perselyt cseréltek benne. Nem tudom mi lehet a baja???? Hiába probálom kis fordulaton ovatosan,ha oda forog nem tudom bekapcsolni csak ha forditok a tengelyen. Nem tudom mi lehet vele.
Nemtudom más traktoroknál hogy van, de a T25-nél alacsony fordulaton kell kapcsolni a kardántengelyt, magasabb fordulaton nem fog menni maximum nagy recsegés-ropogás közepette. Nálam is előfordul, igaz nagyon ritkán hogy nem kapcsolja, olyankor felengedem a kuplungot aztán újra lenyomom és úgy kapcsolom, ilyenkor már veszi simán. Amikor hátratolom a kardán kapcsolókarját figyelem a kar "visszajelzését". Érzem a kezemen hogy most bekapja-e vagy sem, finoman érezni a kapcsolási pontot. A másik dolog hogy néha nem elég a kardán kapcsolókarját egyszerűen csak az első bemélyedésből (ami tartja a kart hogy ne ugráljon) a hátsóba átrakni, hanem azon túl kell tolni/húzni, ahogy említettem addig amíg érzed hogy be nem kapcsol, és aztán visszarakni a hátsó "rögzítő-mélyedésbe".
Remélem sikerült érthetően elmondanom.Menni fog a dolog hidd el. Sok sikert hozzá.
Hali. Húú.Pedig jól kinyalta,És ez a gyűrű megfogta ? Milyen márka? ha van . Mennyit mentél vele berakás óta?Nem biztos,hogy tartós lesz.De bár az lenne.Esztergán is fel lehet szabályozni.
25342 hozzászólás
Hali!

Ezen az orbiton szerintetek melyik cső jön a tartályról,melyik megy a munkahengerre és melyik a szivattyúra.
Végül is melyik csatlakozás hova való szerintetek?
Köszi!
Válasz #13966. hozzászólásra
Hali!
Ha elküldöd megköszönöm erre a címre: betarr50@citromail.hu
Válasz #13990. hozzászólásra
Szia Gáborász!
Megmértem! A gumi legszélesebb részén (külső méret)
elől :140cm
Hátul : 165cm
Siza Márk! Én is köszönöm szépen a kézikönyvet, nekem is sikeresen megérkezett. :)
Szia Márk!
Köszönöm szépen! Megkaptam.
Facebookon találtam :)

Válasz #13990. hozzászólásra
Szia!
Nem mértem, de majd megfogom mérni :)
Hát stabilabb az biztos.
Nekünk nem lényeg a szélessége a gépnek.
Nagyobb részt kocsizunk.
Üdv.
Üdv Pakesz!
Azt szeretném kérdezni hogy nektek milyen széles lett a traktor a kerekek cseréje után? Eddig gondolkoztam hogy kiforgassam-e (igazából csak halogattam) végül ma kifordítottam, mentem vele egy próbakört göröngyösebb úton...hát ég és föld a különbség ami a stabilitást, illetve annak érzetét illeti! Nekem így 168cm éppen csak hogy nem lóg túl a kultivátoron, ami 170 cm, kíváncsi vagyok hogy muzsikál majd a 2 méteres szőlőmben. Nektek az első és hátsó kerekek nyomvonala fedi egymást? Nálam így egy minimális eltérés van, de nem több mint kifordítás előtt, ugyanis akkor is volt egy kis nyomvonal eltérés. Neked milyen érzés kifordított kerekekkel menni?Gondolom jobb.
Kellemes hétvégét Nektek!
Válasz #13987. hozzászólásra
Itt találsz fűtés megoldásokat :)
http://www.agroinform.com/search?module=forum&tid=93&mit=f%FBt%E9s&order=date-desc
Válasz #13987. hozzászólásra
Nem lesz semmi baj ha kiiktatod.
Mi kidobtuk az egész belsejét, a tetejét kivágtuk ahol a fűtőtest volt.
Most tároló, abban van az elakadás jelző, mentődoboz meg ilyesmi :)
Válasz #13986. hozzászólásra
Ha azt a csapot kiiktatom nem lessz belőle baj mert az egy szelep is egybe.Én már rég kiiktattam a belső fütörendszert.Fűtö rendszere az bentmarad csak nem mén már bele hidraulika olaj hanem direkt az elosztóba mén.Ha bekapcsolom igy legalább hideg levegöt fuj be nyáron jó.
Válasz #13985. hozzászólásra
Szia!
Mi egy kazánlemez szerű anyagot vágtunk-fúrtunk.
bele lett hegesztve egy közcsavar, arról már megy a hidraulika cső.
nem esztergáltunk a talpba, papírtömítést vágtunk és be lett kenve FBS pasztával.
/az a szelep a fűtéshez ment nekünk, egy csap, de át lett alakítva légfűtésre/
Válasz #13965. hozzászólásra
Helló Pakesz!
Nekem is nyomja kifelé az olajat a szelep meg a szivattyu közt.Pedig kicseréltem az o gyűrűt is alatta és akkor is.Konkrétan az a szelep mire szolgál?Ha esztergálytatok a szelep helyet egy kösztes darabot annak a talpán is legyen bemélyedés az ó gyűrűnek vagy te,hogy csináltad?
Válasz #13982. hozzászólásra http://webaruhaz.habi.hu/cikkek/reszletek/kepek/pag_cikkekkepei.aspx?CIKKID=11893 Egy hasonlót be építesz azt akár mindegyiknek tudsz külön áramot vinni.
Válasz #13982. hozzászólásra Ha jól tudom a töltés mérő órától szed le az áramot és másik biztosítékról adj neki áramot. szerintem az lesz a legjobb.
Sziasztok!
Köszi!
Beirtam a keresöbe,hogy munkalámpa és bejött néhány az én problémámról is.
Nekem is az a bajom,hogy ha bekapcsolom a munkalámpákat egy idő után nekem is elég a középsö biztositékomnak a szálja.Tik hogy oldottátok meg külön biztositékon legyen a munkalámpa meg a fényszóró?Meg melyik kábel és milyen szinü a munkalámpáé ami mén a 3 biztositékhoz?Tennétek fel róla képet is!
Szép napot. Elado tárcsa T-25 után. 160 cm széles 46 os lapokkal. Ár185Eft. Érd:703736221
Válasz #13976. hozzászólásra
Szia!
Persze, nyugodtan.
Válasz #13977. hozzászólásra
10liter hajtómű olaj.
Sziasztok!

Nem tudja valaki a t-25 váltojába mennyi olaj kell
Pakesz Bocs,hogy beleszólok néztem én is a képeidet és láttam fűnyíró javítást is.Nem itt akarom rontani a forum nívósságát kereshetlek email-be?
köszönöm a gyors válaszokat és képeket látom már mindenki ki cserélte a gyári vonó rudakat,ezek mtz 50-esre valók? ,Akkor sürgősen be kell szereznem .
Válasz #13972. hozzászólásra

Szia!
Nálam így van megoldva:
Válasz #13972. hozzászólásra

Szia!
Próbáld meg így:
Válasz #13971. hozzászólásra
Hát sajnos az enyém is így volt ,de csináltam középre egy tengelyen elforduló csövet lánccal ,de az sem vált be sajnos most képet nem tudok feltenni róla esetleg ötlet valami más megoldás?
Válasz #13970. hozzászólásra
hát nekünk így volt kötve amikor szaggatta a láncot
http://indafoto.hu/pakesz/image/15719781-8b7a6c85/user
Sziasztok ! örülök ,hogy rátaláltam erre a fórumra segítséget kérnék nem rég vásároltam t25-ös kis csodát összességében jó működik eddig ,de vásároltam rá 135ös ,kaszát ,de sehogy sem tudom a lakattal rögzíteni ,mert mindig elszakad ,ha megfeszítem a lakatot akkor emeléskor elszakad ,ha laza meg kószál a kasza,ha valakinek van ötlete és segítene esetleg képekkel meg köszönném sürgős!
Válasz #13968. hozzászólásra

Mi meg ma fát hordtunk. El is akadtam kétszer is....
Utolsó kanyarnál 3 traktorral nem tudtuk kihúzni a kocsit....
Sziasztok!

Ma föld szállítás volt 16-21 óráig.
Válasz #13966. hozzászólásra
Hali!
Ha elküldöd megköszönöm!
A nevemre kattintva megvan a címem.
Köszi!
Szerváltam a trakihoz javítási kézikönyvet, akinek kell az privátba dobjon egy e-mailt.
Válasz #13960. hozzászólásra

Szia Olivér!
Az a szelep nagyon sok gondot okozott nekünk is!
Lecseréltük.
Mi ezt barkácsoltuk házilag
Ok köszi a segítséget meg próbálok állítani de ha nem fog működni akkor csere. A kardán tengelyt nehéz kicserélni?
Válasz #13956. hozzászólásra
Szia!
Ha cseréltek kapcsolóhüvelyt tengelyt pedig nem, akkor ez előfordulhat.
Lehet,hogy a hüvely fogai nem kapcsolódnak akadálymentesen a kardántengely fogaival.{felverődés,erőltetés,kopás, stb.} Ha a külső állítással nem érsz el eredményt akkor sajnos szét kell szedni, mert így csak találgatni lehet.
Válasz #13959. hozzászólásra

Szia stefi!
A kapcsoló hüvelyt azt szerintem kicserélték,de a kardán tengelyt biztos nem. Szerinted ez lenne a hiba
Válasz #13960. hozzászólásra
Szia!
Azt szelepet dobd ki onnan, mert nagy jelentősége nincs és csinálj vagy csináltass oda egy közdarabot.Egy négyzetes talp abba egy cső a hidraulikacső menetével és kész. Én annyit csináltam, hogy a csapot nyitott állapotba rögzítettem és mindenhol eltömítettem.
A kép lemaradt.
Válasz #13956. hozzászólásra
A kardán kapcsoló karján ,van állítási lehetőség.A fülkén kívül,hátul,próbáld állítgatni,hogy mikor lesz jobb.De ha már cserélték a kapcsoló hüvelyt, akkor a kardántengelyt is kellet volna,mert gondolom az is jól meg van strapálva.De ezt csak szétszedett állapotban látni / a szerelő biztosan jól mérte fel az állapotát ,azért nem cserélték/
Válasz #13953. hozzászólásra
A teflonra gondoltam,gyártó v valami márka név, mert ha bírja akkor nagy kincs. Tudod minden anyagból van sok-sok gyártó,gyenge és jó minőség is.Nagyon kíváncsi vagyok meddig fogja bírni. Mert a hengerfej tömítések is hatalmas igénybevételnek vannak kitéve,nagyon speciális anyagból.Mégis némelyik nem sokat bír.
Szia czferi!
Sajnos fogalmam sincs mi lehet a baj, amiket ezelőtt írtam csak üzemeltetési tapasztalatok voltak, legalábbis nálam ezek a kardán kapcsolásának a tapasztalatai. Rájönni hogy mi lehet a hiba, illetve szerelési kérdésekben egyáltalán nem vagyok képben sajnos, pedig szívesen segítenék!
Válasz #13951. hozzászólásra
Szia Gáborász!
Kiprobáltam ma mindent amit tanálcsoltál volt amikor vette volt amikor nem magyarul ugyan olyan mint volt. Te mit gondolsz mi lehet baja??
Érdeklődni szeretnék mi lehet az oka annak hogy a képen látható szelepnél azon a kis lyukon ami rajta van nem tudom hogy az valami túlfolyó-e de ott nyomja a hidraulika olajat most lett a tartály feltöltve.
Válasz #13953. hozzászólásra
Hali!
Amikor megvettem a traktort nekem is kifújt a hátsó hengernél.
Még időben észrevettem és nagyobb nyomatékkal utána húztam a hengerfej csavaroknak. Azóta jó!
Erre a teflonos megoldásra én is kíváncsi vagyok.
Válasz #13948. hozzászólásra

Üdv. stefi!
Összerakás óta 4 üzemórát mentem vele. 75°os olajhőmérséklet volt max.(tárcsáztam, szállítottam)
Nem tudom, hogy minek a márkájára gondolsz, a gyűrűk azok csináltatva lettek. Én is bízok benne, hogy tartós lesz, lesz használva a gép bőven, így majd kiderül!
Szia Gáborász!
Amikor megvettem mondta a gazdája,h egyszer szétszették mert hiába be volt kapcsolva nem hajtott a TLT és azóta csinálja ezt. Valami perselyt cseréltek benne. Nem tudom mi lehet a baja???? Hiába probálom kis fordulaton ovatosan,ha oda forog nem tudom bekapcsolni csak ha forditok a tengelyen. Nem tudom mi lehet vele.
Szia czferi!
Nemtudom más traktoroknál hogy van, de a T25-nél alacsony fordulaton kell kapcsolni a kardántengelyt, magasabb fordulaton nem fog menni maximum nagy recsegés-ropogás közepette. Nálam is előfordul, igaz nagyon ritkán hogy nem kapcsolja, olyankor felengedem a kuplungot aztán újra lenyomom és úgy kapcsolom, ilyenkor már veszi simán. Amikor hátratolom a kardán kapcsolókarját figyelem a kar "visszajelzését". Érzem a kezemen hogy most bekapja-e vagy sem, finoman érezni a kapcsolási pontot. A másik dolog hogy néha nem elég a kardán kapcsolókarját egyszerűen csak az első bemélyedésből (ami tartja a kart hogy ne ugráljon) a hátsóba átrakni, hanem azon túl kell tolni/húzni, ahogy említettem addig amíg érzed hogy be nem kapcsol, és aztán visszarakni a hátsó "rögzítő-mélyedésbe".
Remélem sikerült érthetően elmondanom.Menni fog a dolog hidd el. Sok sikert hozzá.
Válasz #13949. hozzászólásra
Járo motornál is ugyan ezt csinálja,ha kézel probálom forgatni egy helyen mintha szorulna is.
Válasz #13947. hozzászólásra
Semmi baja,nem jó irányban állnak a fogak./pillanatnyi állapot /De miért nem járó motornál kapcsolod be?
Válasz #13946. hozzászólásra