Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak616 FtBenzin árak608 FtEUR390.93 FtUSD360.1 FtCHF407.5 FtGBP463.39 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Halálosan komolyan gondoltam, és nem viccből írtam.
Megmaradna a plakátkampányra szánt több milliárd forint. Nem kellene annyi nemzeti inzultáció. Gyurcsányt kiküldetnénk Észak Koreába, vagy kidobnánk a MOL torony legtetejéről, mint ahogy az Oroszországban szokás. Nem lenne visszatartva a jobbágyság pénze Prüsszel által. Csak nyernénk az üzleten. Szóval, én pártolnám az EU-ból való kilépést.
Lehet mindenből viccet csinállni. De hivatalos, hogy 7% az össz befizetés és amit kapunk között a difi. A fidesz az unio tagja akar lenni. Az hogy szerintem nem éri meg 7%ért tagnak lenni, az én véleményem.
Miért nem lépünk ki az EU-ból? Lehetne cukorgyár, orosz piac, abbamaradna a háború Prüsszellel, nem kellene befizetni, hanem rögtön jönne a pénz a jobbágyoknak. Nem kellene kötelezően fogadni az ukrán gabonát, mehetnénk félpanzióra Szocsiba. Stb.
Csak nyernénk az ügyleten. Az admirális-generális boldog lenne végre, Lölő és Andika vehetné a 100 milliárdos jachtokat sorba.
Ez azért nem ennyire egyszerű. Jelenleg úgy néz ki a helyzet hogy amennyit befizet magyaroszág az unios közöskalapba, az "csak" 7%-al kevesebb mint amennyit visszakapunk az uniótól. És azért a 7%-ért cserébe "Brüsszel" zsaroló módszert alkalmaz meg mindent megakar szabni. Pl azt is "brüsszel" szabta meg hogy a 9 cukorgyárból 8at nekünk be kell zárnunk. Nem adott kvótát. Most ez csak 1 példa. Nem biztos hogy a 7% annyira megéri...
Én első körben azt mondanám, hogy Brüsszel keze van a dologban, sőt, magát a webGN szoftvert is Gy. Feri írta Kari Gerivel karöltve, Alex Soros nyomására.
Mi magyarok először harcolunk Prüsszel ellen, majd amikor elzárják a pénzcsapot, rögtön fellázadunk, hogy a parasztoknak és jobbágyoknak nem tudunk pénzt fizetni, mert Prüsszel nem ad. Mostakkó' Prüsszel (ami ellen folyamatosan harcolunk)adja a suskát, vagy az admirális-generális-doktorminiszterelnökúr? Ha az utóbbi adja, akkor hol van a korpa a a della a lé?
Pedig el kellene hinned, hogy sem a doktorminiszterelnökúr/patás, sem Gyurcsótány, sem Fidesz, Mszp, DK, Momentum, Jobbik, Mi Hazánk sem lett egyszer sem megemlítve.
De még az új Messiás a tányérunkba/tányérjába szarós Magyar Péter sem!!!
Magyarországon nincs olyan, hogy politikamentes.
Ha a kötelező NAK tagdíjat nem fizeted be, az ÁVH izé....NAV adó módjára behajtja. Szóval hiteltelen, és kétszínű banda.
Kiszúrták a szemünket apróságokkal:
Beluga kaviárt 2 kg,
10 szál Pick szalámit,
5 kg liba vagy kacsamájat (ki milyet választott)
5 üveg 7 puttonyos Tokaji Aszút
A legfontosabb, hogy bemondásra kifizették barna fizetési borítékban az összes elmaradt támogatást készpénzben, mindent SAPS , AÖP, AKG stb....
Miért kérdezel hülyeségeket, írtam, hogy politika mentes volt.
Válasz K__K #30507. hozzászólására
Nálunk pogácsa üdítő és a fórum után töltött káposzta volt,nem csak nyugdíjasoknak.Összetéveszted valami dékás proligyűléssel.
Nem egy szó sem hangzott el a "doktorminiszterelnökúrról", csak az Én számból, amikor idéztem a péntek reggeli interjúból, miszerint, hogy "tele vannak a raktáraink és nyakunkon maradt a termés, mert az ukrán lenyúlta a piacainkat, így tönkre mennek az EU-s gazdák".
Nem volt semmi ilyen politikai lózung, sima gazdasági előadás politika mentesen.
Bizony ezt mindenkinek hallania kellett volna!!!
Nem volt Soros, Brüsszel, Dollárbalodal, semmi, csak jó és korrekt gazdasági előadás, jövőkép vázolás.
Ezen a fórumon arról nem volt szó, hogy végre mikor állítjuk meg Brüsszelt, és az admirális-generális-doktorminiszterelnökúr mikor vállal valamiért is felelősséget, és nem keni másra a balhét?
STOP soros-gyurcsány-migrik-brüsszel-ursula-zelenszkij-pedofilok-webGN!
Szia, most hogy másodjára olvasom le eset hogy a szemetekbe hazudott a kifizetésekről mivel eddig semmihez sem kellett a napló sem AKG, sem szálas vagy szemesfehérje, se öko. Előleg mindig jött decemberben.
Szerintem ezt megmondani senki sem tudja, mert csak rész kifizetések voltak. Egyszer majd ha lesz határozat a végkifizetésről, majd látjuk mennyi jutott!
Pénzösszegekről nem volt szó, csak arról, hogy a E-napló csúszása miatt késtek a kifizetések, de most már próbálják azokat is levélben keresni, akiknek nem sikerült a E-naplózás, hogy úgy nyilatkozzanak írásban.
Csak az AÖP és AKG kifizetéseket emlegette a NAK elnök és azt, hogy 04.15 kifizetik a 60 % -nyi előleget.
Remélem így lesz, ha egyszer megígérte.
Azért számomra érdekes ez a sok bábás történet, ahol elvész a gyermek, mert hogy van a NÉBIH (Élelmiszer Biztonság), van a NAK (Agrár Kamara) és van az MÁK (Államkincstár, aki fizet), itt mindenki hatóságosdit játszik velünk és nem tudjuk, hogy hol ütik rá az utolsó pecsétet a pénzeinkre, mert mindenki a másikra mutogat.
Erre én is kíváncsi vagyok. Pénteken kérdeztem rá a MÁK-nél, mert itt páran írták hogy már kaptak korábban. Ők azt mondták még senkinek sem utaltak, nemcsak itt hanem sehol. Érdeklődtem, hogy van-e előrelátható odőpont, mert tervezni szeretnék a tavaszi munkákkal. Azt mondta, hogy szerinte a végefelé fogják ezt a jogcímet utalni de a Kiskérődzőt nem tudja. De senki sem tud semmit. A Naturára is két hete várok, elfogadottként.
Válasz geniusfifa10 #30492. hozzászólására
Ugyanezt hiányolom én is.A gazd. naplót most kihagyják a játékból mivel használhatatlan így remélhetőleg felgyorsul a kifizetés.
Válasz Ohaza63 #30491. hozzászólására
Köszi az információt, ez jó hír! A beadott kérelmem alapján az eddig várt támogatások 1/3-a ért még csak ide, azért ez így március végén nem esik olyan jól... De ahogy olvasom, sokan vannak még így ezzel.
Megértek én sok dolgot, tudom, hogy új előírások, meg gazd.napló, meg ilyenek. A problémám a kommunikáció hiányával van, meg az egész kifizetési folyamat szervezetlenségével. Ha meg lenne határozva, hogy a mostani keretrendszer ideje alatt melyik jogcím, hány százalékát, melyik hónapban kapják meg a gazdák, egy rossz szavam sem lenne, mert tudnék/tudnánk tervezni. De most minden random. Na, de még messze van június vége, addig csak-csak ideér minden. :)
Valakinél volt AÖP, vagy AKG státuszváltás? Csak mert szó volt róla, hogy március végén kezdik a kifizetéseket és eddig nem nagyon olvastam/hallottam olyanról, hogy bárkinél történt volna érdemi előrelépést.
Állandóan túlóráztatják a dolgozókat, reggel 8 tól este 10-11 ig is bevannak zárva. Pénzt nem kapnak, esetleg lecsúsztathatják.
Több hölgy ismerősünk is az idegösszeomlás szélén van emiatt, az én nejemet is hívták oda dolgozni, de nem merne oda menni.
Szerintem elég sok felesleges dolgot csináltatnak velük. Két hete csütörtökön felhívott egy hölgy az államkincstártól, hogy a takarneten ellenőrzi a földhasználataimat. Mondom neki, hogy szeptemberi végzésre feltöltöttem az összeset.
Látja is, és köszöni szépen, de neki így is meg kell csinálni...kettő területemet viszont nem talál: mond egy település nevet, amit még nem is hallottam. Mondom neki, hogy szerintem ez a település nem hogy a megyében, de még a szomszédos megyékben sincs. Erre ő: akkor lehet, au ő táblázatában van a hiba
Ugyan az a szitu.
Gázilajra be sem adtam mert, már elég volt az ellenőrzésekből. Elegem van már a hivatalokból, és akkor még nem is beszéltünk a jószomszédokról.
Minden baj, ha a libák gágonak, ha reggel traktort indítok, ha este később érek haza. Nagyon nem barát itt most senki
Nem értem ezt az államkincstártsokadik szombatja kell bemenni dolgozni nekik Miért nem vesznek fel embert? Micsoda családbarát munkahely lehet ennyi pénzért
Igen, jogos a pontosítás, köszönöm!
Úgy emlékeztem hogy AKG-val azonos, de natura 2000-nél az az év számít valóban, amely év során a támogatás odaítélésére vonatkozó döntést meghozták, bár a 400-as árfolyamot szerint sokan jobban preferáltuk volna...
AKG és ÖKOnál meg a kifizetési kérelem benyújtásának évének január 1. árfolyama a mérvadó.
Ha 2024-ben érkezik a 2023-as Natura 2000 támogatás, akkor a 2024.01.01-i árfolyamon fizetik, ami 382,8 Ft/EUR. Tehát itt a kifizetési év számít, nem a kérelem beadási év. Ma kaptam meg a kifizetési értesítőt, amelyben szerepel az árfolyam, és visszaellenőrizve stimmel is. (EKB árfolyam)
32177 hozzászólás
Válasz Füle #30515. hozzászólására
Gondolom az elején elment néhány,mielőtt bevezették ezt a szabályt.Szerencséd volt.
Válasz Gofri #30524. hozzászólására
Látom csak írod a sületlenséget. Akkor olvass.
https://hungary.representation.ec.europa.eu/strategia-es-prioritasok/az-eu-koltsegvetese-magyarorszagon_hu
Tanulni sosem késő.
Válasz Gofri #30524. hozzászólására
Halálosan komolyan gondoltam, és nem viccből írtam.
Megmaradna a plakátkampányra szánt több milliárd forint. Nem kellene annyi nemzeti inzultáció. Gyurcsányt kiküldetnénk Észak Koreába, vagy kidobnánk a MOL torony legtetejéről, mint ahogy az Oroszországban szokás. Nem lenne visszatartva a jobbágyság pénze Prüsszel által. Csak nyernénk az üzleten. Szóval, én pártolnám az EU-ból való kilépést.
Válasz K__K #30522. hozzászólására
Lehet mindenből viccet csinállni. De hivatalos, hogy 7% az össz befizetés és amit kapunk között a difi. A fidesz az unio tagja akar lenni. Az hogy szerintem nem éri meg 7%ért tagnak lenni, az én véleményem.
Válasz Gofri #30521. hozzászólására
Szia nemár utánna mennyit fizetünk be és mennyit kapunk. Hülyeséget ne irkálj.
Válasz Gofri #30521. hozzászólására
![smile innocent](/oldforum/images/smiles/innocent.gif)
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Miért nem lépünk ki az EU-ból? Lehetne cukorgyár, orosz piac, abbamaradna a háború Prüsszellel, nem kellene befizetni, hanem rögtön jönne a pénz a jobbágyoknak. Nem kellene kötelezően fogadni az ukrán gabonát, mehetnénk félpanzióra Szocsiba. Stb.
Csak nyernénk az ügyleten. Az admirális-generális boldog lenne végre, Lölő és Andika vehetné a 100 milliárdos jachtokat sorba.
Válasz K__K #30520. hozzászólására
Ez azért nem ennyire egyszerű. Jelenleg úgy néz ki a helyzet hogy amennyit befizet magyaroszág az unios közöskalapba, az "csak" 7%-al kevesebb mint amennyit visszakapunk az uniótól. És azért a 7%-ért cserébe "Brüsszel" zsaroló módszert alkalmaz meg mindent megakar szabni. Pl azt is "brüsszel" szabta meg hogy a 9 cukorgyárból 8at nekünk be kell zárnunk. Nem adott kvótát. Most ez csak 1 példa. Nem biztos hogy a 7% annyira megéri...
Válasz Zoli 63 #30518. hozzászólására
![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
Én első körben azt mondanám, hogy Brüsszel keze van a dologban, sőt, magát a webGN szoftvert is Gy. Feri írta Kari Gerivel karöltve, Alex Soros nyomására.
Mi magyarok először harcolunk Prüsszel ellen, majd amikor elzárják a pénzcsapot, rögtön fellázadunk, hogy a parasztoknak és jobbágyoknak nem tudunk pénzt fizetni, mert Prüsszel nem ad. Mostakkó' Prüsszel (ami ellen folyamatosan harcolunk)adja a suskát, vagy az admirális-generális-doktorminiszterelnökúr? Ha az utóbbi adja, akkor hol van a korpa a a della a lé?
Válasz Ohaza63 #30517. hozzászólására
Szia ha senki sem lett emlegetve az ugyan olyan baj. Mert arról ami van csak az tehet aki irányít. Ja hogy ők is benne vannak és magukat nem szidják.
Válasz K__K #30505. hozzászólására
Azért vannak rész sikerek, a webGN-t többször is sikerült megállítani, annyira jól sikerült , hogy azóta sem megyeget !
Válasz K__K #30516. hozzászólására
Pedig el kellene hinned, hogy sem a doktorminiszterelnökúr/patás, sem Gyurcsótány, sem Fidesz, Mszp, DK, Momentum, Jobbik, Mi Hazánk sem lett egyszer sem megemlítve.
De még az új Messiás a tányérunkba/tányérjába szarós Magyar Péter sem!!!
Csak a kőkemény szakma és gazdaság volt a téma.
Válasz Ohaza63 #30511. hozzászólására
Magyarországon nincs olyan, hogy politikamentes.
Ha a kötelező NAK tagdíjat nem fizeted be, az ÁVH izé....NAV adó módjára behajtja. Szóval hiteltelen, és kétszínű banda.
Válasz Igazi Földönfutó #30509. hozzászólására
Akkor,aki már tavaly megkapta az AKG-ÖKO-t,annak még hol volt feltöltve?
Válasz Koczka József #30512. hozzászólására![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
Nekem nem ,mert még szinte semmit se kaptam.
Válasz Igazi Földönfutó #30509. hozzászólására
Az aöpöt hallottam de az AKG nem és eddig nem kellett. De nekem mindegy.
Válasz K__K #30507. hozzászólására
![smile innocent](/oldforum/images/smiles/innocent.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
"Krumplit se osztottak a nyugdíjasoknak?"
Krumplit azt nem kaptunk.
Kiszúrták a szemünket apróságokkal:
Beluga kaviárt 2 kg,
10 szál Pick szalámit,
5 kg liba vagy kacsamájat (ki milyet választott)
5 üveg 7 puttonyos Tokaji Aszút
A legfontosabb, hogy bemondásra kifizették barna fizetési borítékban az összes elmaradt támogatást készpénzben, mindent SAPS , AÖP, AKG stb....
Miért kérdezel hülyeségeket, írtam, hogy politika mentes volt.
Válasz Ildikok531 #30499. hozzászólására
Az akkor derül ki,amikor meg lesz a kifizethető pályázatok száma,és a rendelkezésre álló keretet ezzel elosztják.
Válasz Koczka József #30503. hozzászólására
Ebben tévedsz,mert ezt már tavaly megmondták,hogy azAÖP és AKG a GN-el történő összevetés után lesz fizetve.
Válasz K__K #30507. hozzászólására
Nálunk pogácsa üdítő és a fórum után töltött káposzta volt,nem csak nyugdíjasoknak.Összetéveszted valami dékás proligyűléssel.
Válasz Ohaza63 #30506. hozzászólására
![smile sleep](/oldforum/images/smiles/sleep.gif)
Krumplit se osztottak a nyugdíjasoknak?
Válasz K__K #30505. hozzászólására
![smile innocent](/oldforum/images/smiles/innocent.gif)
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
![smile innocent](/oldforum/images/smiles/innocent.gif)
Nem egy szó sem hangzott el a "doktorminiszterelnökúrról", csak az Én számból, amikor idéztem a péntek reggeli interjúból, miszerint, hogy "tele vannak a raktáraink és nyakunkon maradt a termés, mert az ukrán lenyúlta a piacainkat, így tönkre mennek az EU-s gazdák".
Nem volt semmi ilyen politikai lózung, sima gazdasági előadás politika mentesen.
Bizony ezt mindenkinek hallania kellett volna!!!
Nem volt Soros, Brüsszel, Dollárbalodal, semmi, csak jó és korrekt gazdasági előadás, jövőkép vázolás.
Válasz Ohaza63 #30500. hozzászólására
![smile biggrin](/oldforum/images/smiles/biggrin.gif)
![smile offtopic](/oldforum/images/smiles/offtopic.gif)
Ezen a fórumon arról nem volt szó, hogy végre mikor állítjuk meg Brüsszelt, és az admirális-generális-doktorminiszterelnökúr mikor vállal valamiért is felelősséget, és nem keni másra a balhét?
STOP soros-gyurcsány-migrik-brüsszel-ursula-zelenszkij-pedofilok-webGN!
Válasz Tom250 #30494. hozzászólására
2 perc az egész. Az egységes kérelemig kell megcsinálni.
Válasz Ohaza63 #30500. hozzászólására
Szia, most hogy másodjára olvasom le eset hogy a szemetekbe hazudott a kifizetésekről mivel eddig semmihez sem kellett a napló sem AKG, sem szálas vagy szemesfehérje, se öko. Előleg mindig jött decemberben.
Válasz Ildikok531 #30499. hozzászólására
![smile sweatdrop](/oldforum/images/smiles/sweatdrop.gif)
Szerintem ezt megmondani senki sem tudja, mert csak rész kifizetések voltak. Egyszer majd ha lesz határozat a végkifizetésről, majd látjuk mennyi jutott!
Válasz Ohaza63 #30500. hozzászólására
Köszönöm szépen,reméljük tényleg így lessz,és 1-szer csak megkapjuk a kis pénzünket!
Válasz Ildikok531 #30499. hozzászólására
![smile innocent](/oldforum/images/smiles/innocent.gif)
Kedves Ildikó!
Pénzösszegekről nem volt szó, csak arról, hogy a E-napló csúszása miatt késtek a kifizetések, de most már próbálják azokat is levélben keresni, akiknek nem sikerült a E-naplózás, hogy úgy nyilatkozzanak írásban.
Csak az AÖP és AKG kifizetéseket emlegette a NAK elnök és azt, hogy 04.15 kifizetik a 60 % -nyi előleget.
Remélem így lesz, ha egyszer megígérte.
Azért számomra érdekes ez a sok bábás történet, ahol elvész a gyermek, mert hogy van a NÉBIH (Élelmiszer Biztonság), van a NAK (Agrár Kamara) és van az MÁK (Államkincstár, aki fizet), itt mindenki hatóságosdit játszik velünk és nem tudjuk, hogy hol ütik rá az utolsó pecsétet a pénzeinkre, mert mindenki a másikra mutogat.
Válasz Ohaza63 #30491. hozzászólására
Jó napot kivánok,megkérdezhetem mennyit adnak az AÖP-re hektáronként?
Válasz Ohaza63 #30491. hozzászólására
A közvetlen termelési támogatásokról (pl. Ipari zöldségnövény) nem volt szó ?
Válasz vizilola #30496. hozzászólására
Erre én is kíváncsi vagyok. Pénteken kérdeztem rá a MÁK-nél, mert itt páran írták hogy már kaptak korábban. Ők azt mondták még senkinek sem utaltak, nemcsak itt hanem sehol. Érdeklődtem, hogy van-e előrelátható odőpont, mert tervezni szeretnék a tavaszi munkákkal. Azt mondta, hogy szerinte a végefelé fogják ezt a jogcímet utalni de a Kiskérődzőt nem tudja. De senki sem tud semmit. A Naturára is két hete várok, elfogadottként.
Anyajuh kifizetésröl hallott valaki valamit?!
Válasz Ohaza63 #30491. hozzászólására
Márciusban esedékes aszálypénz?
Most mi ez a "Kedvezményezetti monitoring adatbekérő"?![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Eddig ilyet nem kellett..
Válasz geniusfifa10 #30492. hozzászólására
Ugyanezt hiányolom én is.A gazd. naplót most kihagyják a játékból mivel használhatatlan így remélhetőleg felgyorsul a kifizetés.
Válasz Ohaza63 #30491. hozzászólására
Köszi az információt, ez jó hír! A beadott kérelmem alapján az eddig várt támogatások 1/3-a ért még csak ide, azért ez így március végén nem esik olyan jól... De ahogy olvasom, sokan vannak még így ezzel.
Megértek én sok dolgot, tudom, hogy új előírások, meg gazd.napló, meg ilyenek. A problémám a kommunikáció hiányával van, meg az egész kifizetési folyamat szervezetlenségével. Ha meg lenne határozva, hogy a mostani keretrendszer ideje alatt melyik jogcím, hány százalékát, melyik hónapban kapják meg a gazdák, egy rossz szavam sem lenne, mert tudnék/tudnánk tervezni. De most minden random. Na, de még messze van június vége, addig csak-csak ideér minden. :)
Válasz geniusfifa10 #30490. hozzászólására
Tegnap a NAK elnök a fórumon, megígérte, hogy az AÖP-öt 04.15-ig kifizetik, kb. a 60%-ot
Valakinél volt AÖP, vagy AKG státuszváltás? Csak mert szó volt róla, hogy március végén kezdik a kifizetéseket és eddig nem nagyon olvastam/hallottam olyanról, hogy bárkinél történt volna érdemi előrelépést.
Válasz Gepi #30486. hozzászólására
Állandóan túlóráztatják a dolgozókat, reggel 8 tól este 10-11 ig is bevannak zárva. Pénzt nem kapnak, esetleg lecsúsztathatják.
Több hölgy ismerősünk is az idegösszeomlás szélén van emiatt, az én nejemet is hívták oda dolgozni, de nem merne oda menni.
Válasz Gepi #30486. hozzászólására
![smile blink](/oldforum/images/smiles/blink.gif)
Szerintem elég sok felesleges dolgot csináltatnak velük. Két hete csütörtökön felhívott egy hölgy az államkincstártól, hogy a takarneten ellenőrzi a földhasználataimat. Mondom neki, hogy szeptemberi végzésre feltöltöttem az összeset.
Látja is, és köszöni szépen, de neki így is meg kell csinálni...kettő területemet viszont nem talál: mond egy település nevet, amit még nem is hallottam. Mondom neki, hogy szerintem ez a település nem hogy a megyében, de még a szomszédos megyékben sincs. Erre ő: akkor lehet, au ő táblázatában van a hiba
Válasz IH9230 #30470. hozzászólására
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Ugyan az a szitu.
Gázilajra be sem adtam mert, már elég volt az ellenőrzésekből. Elegem van már a hivatalokból, és akkor még nem is beszéltünk a jószomszédokról.
Minden baj, ha a libák gágonak, ha reggel traktort indítok, ha este később érek haza. Nagyon nem barát itt most senki
Nem értem ezt az államkincstárt
sokadik szombatja kell bemenni dolgozni nekik
Miért nem vesznek fel embert?![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
Micsoda családbarát munkahely lehet ennyi pénzért![smile cursing](/oldforum/images/smiles/cursing.gif)
Válasz kiakadokmindig #30424. hozzászólására
Nálam minden 2023.07.01-en áll...
Válasz KrSzilvia #30479. hozzászólására
![smile wink](/oldforum/images/smiles/wink.gif)
![smile laugh](/oldforum/images/smiles/laugh.gif)
![smile wink](/oldforum/images/smiles/wink.gif)
Igen, jogos a pontosítás, köszönöm!
Úgy emlékeztem hogy AKG-val azonos, de natura 2000-nél az az év számít valóban, amely év során a támogatás odaítélésére vonatkozó döntést meghozták, bár a 400-as árfolyamot szerint sokan jobban preferáltuk volna...
AKG és ÖKOnál meg a kifizetési kérelem benyújtásának évének január 1. árfolyama a mérvadó.
Válasz Wilde #30476. hozzászólására
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Igen, pont nálam volt mikor hívtad számla miatt, én is futottam könyvelőhöz érte, de mindent rendbe talált itt is.
Válasz szabo42 #30481. hozzászólására
Jó napot kìvánok!
Határozat ügyfélkapura március 19.-e !
Válasz vizilola #30480. hozzászólására
Határozatot mikor kaptál? Köszönöm előre is a választ
Natura utalás ma délelőtt!
Válasz Precgazd2022 #30405. hozzászólására
Ha 2024-ben érkezik a 2023-as Natura 2000 támogatás, akkor a 2024.01.01-i árfolyamon fizetik, ami 382,8 Ft/EUR. Tehát itt a kifizetési év számít, nem a kérelem beadási év. Ma kaptam meg a kifizetési értesítőt, amelyben szerepel az árfolyam, és visszaellenőrizve stimmel is. (EKB árfolyam)
Válasz mihaszna #30477. hozzászólására
Nem mindegy mondta = Nem mondta