Gazdaélet
John Deere kerekének csapódott egy terepjáró
Az autó sofőrjét mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Áttörés az éhínség megfékezésében
Az úgy nevezett "arany rízs" már a 2000-es évek elején megszületett, de eddig nem jelentett tökéletes megoldást a problémára. Most azonban áttörést értek el svájci kutatók.
Pontosítást igényelnek a génmódosításra vonatkozó szabályok
A GMO továbbra is vitatott témakör marad, azonban az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete szerint megfelelő szabályozással tiszta vizet lehetne önteni a pohárba.
Ingyenföld a gazdáknak
Kanada észak-nyugati tartománya, az Alaszkával határos Yukon kormánya egyszerű lépéssel kívánja vonzóbbá tenni a ritkán lakott fagyos vidéket: ingyen földet kínál a farmereknek.
3+1 dolog, ami nélkül nem érhet véget a nyarad
Drifterek, veteránok, old timerek és csúcsgépek várnak a Hódmezőrület 2.0-n.
A Hungarikumok és a nemzeti értékek is bemutatkoznak a Szigeten
A Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban skanzen, táncház és népi játékok is várják a látogatókat.
Szaporodnak a vadelütések! Ön tudja, hogy mit kell tenni ütközéskor?
Óvatosan közlekedjünk az erdei- vagy mezőgazdasági utakon, hiszen most van az őzek nászideje.
Levegőből fehérje, abból pedig élelmiszer
Finn kutatók felfedezték, hogy elektromos áram segítségével a levegőben lévő széndioxidból egysejtfehérjét lehet előállítani, amely állati takarmány és emberi táplálék alapanyagául szolgálhat.
Bepillantást nyerhet a magyar agrárkutatásokba
A Magyar Föld Jövőjéért címmel adott ki könyvet a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, amely az intézetek működését és kutatásait is bemutatja.
Hogyan biztosítsuk a mezőgazdaság munkaerő-szükségletét?
A mezőgazdaság, mint élethivatás egyre kevésbé vonzó, ezért fontos a szakma népszerűsítése a fiatalok körében.
Táplálkozzunk egészségesen! De mit is jelent ez?
Teljes pompájában itt a nyár, javában tart a gyümölcs- és zöldségszezon, a tavaszi megkésett fagyok által károsodott kultúrák kivételével.
Homlokrakodóval tépte ki a falból a pénzkiadó automatát (+Videó!)
A géphasználat alternatív felhasználási módját választották az elkövetők, akik percek alatt rombolták le az automata környezetét is, hogy hozzáférjenek a pénzhez.
Egyre dühösebbek a tejtermelők
A francia pékek és cukrászok év végére kifogynak a vajból. A vaj árának emelkedését az Európában és főleg Franciaországban csökkenő tejhozamok, valamint a belföldi és a nemzetközi piacok növekvő...
Önnek is kötelező lesz regisztrálni a cégkapuba!
Minden gazdálkodó szervezetnek, tehát az agráriumban érdekelteknek is regisztrálniuk kell a cégkapujegyzékbe.
Egyedülálló egészségmegőrző program indul az Auchannál
Az Auchan szárnyai alatt indult élet kék program a vásárlók érdekeit és környezeti szempontokat is szem előtt tart.
Az Öné a legszebb napraforgó? Mutassa meg mindenkinek!
Készítsen egy fotót vagy videót napraforgóföldjéről, és nyerjen a BASF Facebook oldalán!
Amikor nem az időjárás, hanem a földönkívüliek okoznak kárt (+Videó)
A gazda, akinek a földjén titokzatos körök jelentek meg, nem örül a "csodának". 6 tonna árpája ment veszendőbe.
A guruló farm házhoz jön
Egy Rejtő regény címe is lehetne, azonban ez a valóság. Egy finn vállalat a legkorszerűbb technológiák bevetésével kínál új lehetőséget a városban élőknek.
Egy új termék hamarosan kiszoríthatja a műtrágyát
Az Abomey-Calavi Egyetem 33 éves kutatója, Gildas Zodome egy egészen új, környezetkímélő és olcsó módszert fejlesztett ki, amivel meg szeretné hódítani a világot.
Legyél Te az EuroChem Agro Hungary fiatal gazda falinaptárának arca! Jelentkezz most!
A mezőgazdaság az életed, s ezt szívesen megosztanád másokkal is? Akkor itt a lehetőség, hogy új oldaladról is bemutatkozz.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón

SZÓJA Roadshow 2025 – Bak
A Baki Agrocentrum Kft. és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület eseménye.Kiemelt partnerhírek

Magyarország az Agritechnica térképén!
Az Agroinform a globális színtérre viszi Magyarország mezőgazdasági szakértőit.
Tudj meg többet ide kattintva!
