Ja. Csak ti úgy vigyáztok rá, ahogy kell. De ahol bérelik a gépeket, és a főnök lehet hogy soha ki nem megy a munkások közé, csak a laptoppal az irodából irányítja az állatok takarmányozását, ott nem biztos hogy a traktorosok mindegyike így magáénak érzi a gépet.
nekünk 3600óra van a nagy Fergában, most éppen kilett takarítva vixolva kicsit, és a gumikon kívül majdnem újnak,legalábbis 0,5-1évesnek sem látszik!
Ezt akkor veszi észre az ember,amikor a fekete részeket tökéletesen átkefézve, foltmentesre mosod, és meglátod,hogy hoppá majdnem új:-D
évközben is mossuk rendszeresen, ha kell minden reggel, de a por és az agyagos föld nyomait hagyja a színeken, amit a víz sugár nem visz le, csak a mosószer és a kefe:-D
és ha most a mi gépünk kapna új gumikat, használnánk egy fél évet még, lenne benne mittudomén 4200üzemóra, visszatekerné valaki 1000-re az égvilágon senki sem tudná megmondani hogy mi is a helyzet valójában!
most hátul a farán is a háromponton aligalig van egykét kis festékleverődés stb...
és még a sebváltó mellett a vezetékeken is rajtavannak ilyen gyári cédulák cetlik ragaszgatva, csak már nemannyira kiolvasható némelyikük
Egy ismerősöm traktorokat hord be külföldről, zömmel angliából. Ő csak interneten nézi ki a gépet, megveszi, elutalja a pénzt, és fuvarozó ismerőse hozza haza 2-essével őket. Itthon kipofozza, kijavítgatja, aztán adja tovább.
Azt mondja, hogy eddig 1x volt olyan, hogy igazán nagyon szar gép jött, a többi esetben nagyot még nem csalódott. Fiatal traktoron nehéz megmondani a kopását, mert ha látható jelei vannak, az már nagyon gáz..
Fasza. Akkor így vegyen meg az ember pár100 órás "bemutatógépet". De azért ha jobban körbenézi az ember, akkor látszania kell, hogy nem 800 órát ment, hanem 3000-et. Gondolom én. A másik meg, hogy régebben mondta nekem nepper ismerősöm, hogy odakint 2 dolgot nem szeretnek: Az üzemóra számlálóval való játszadozás, meg ha alkudni akar valaki. Akkor ebből nem tudom mi az igaz. De lehet, hogy ebből a szempontból nem mi zárkózunk föl a nyugathoz, hanem a nyugat alacsonyodik le hozzánk!
erre egy költői kérdéssel válaszolok. Ha megnézed a használtautó hirdetéseket, látható hogy az összes passat, vectra, vagy mondeo ötévesen 60-70 ekm-el van hirdetve, nyugdíjas orvos feleségéjé volt, és csak hétvégén használták, mert másik autójuk is volt mellette.
Mindannak ellenére, hogy tudva levő, hogy ezeket a típusokat zömmel cégek veszik üzletkötők, középvezetők alá, a legnagyobb részük előbb éri el a km-korlátot a garanciában, mint az életkorit...
és ezek nagy része kereskedésben áll, nem a tulaj árulja...
Az operatív lízing célja, hogy a kereskedő minél több új gépet helyezzen forgalomba, a gazdánál pedig mivel fix havi díja van, a sz@rt is kihatsa belőle, úgyis elviszik 1-2 év múlva...
mivel 2 éves gépek az új áruk feléért, még nagyon sokáig eldolgozhatnak kicsi farmokon, vagy sokadik traktornak...
ez egyébként jellemzően a 160-220 LE-s gépekre, és a nagyon nagyokra népszerű...
De ha a gép többet veszít az értékéből mint a bérletí díj, akkor ki lenne az a hülye, aki bérbe adja? Valami susmus lehet itt. Bár lehet, hogy egy évben a gép csak 6-8 hónapot kell, akkor meg lehet, hogy olcsóbb a bérlet. De akkor még mindig megmarad az első kérdés.
Az angol oldalakon hirdetett gépek amúgy azért olcsóak, mert jellemzően operatív lízingbe voltak adva, ami ott igen nagy divat. Azok a gazdaságok, ahol vagy nagyon nehéz munkát végeznek, vagy idényszerűen kellenek a traktorok jellemzően csak bérelik a flottájukat. Lízingdíjként kifizetik a gép árának felét két év alatt, havi részletekben, majd visszadják, és kérnek újat. A lízingcég vagy a kereskedő pedig eladja a visszavett gépet féláron.
A gond azzal van, hogy nem tudod, hogy mit csinált. lehet hogy silózásnál húzgált pótkocsikat, lehet hogy hígtrágyát injektált. Az viszont igaz, hogy azoknak a cégeknek éri meg ez a finanszírozás, akinél a gép többet veszít az értékéből, mint amennyit bérletre fizet...
Mondjuk 13 milláért egy 6930-at ilyen időset nem kapsz. Azt meg keresztbe húzná. Csak lehetne rajta szélesebb gumi. Érdekes, hogy nyugaton a claas valamiért jóval olcsób a JD-től, Fendtről ne is beszéljünk, Valtrától. Lehet, hogy nincs kellően elismerve a márka. Még nem kopott le róla teljesen a Renault image!
Lehet, hogy nem rossz gépek, de ha ilyenbe akar az ember beruházni, szerintem vegye figyelembe, hogy ez nem JD 8000, hanem inkább 7000 kategória. A súlya alapján mindenféleképpen. Súly nélkül kb. 90 q a gép. Itt dolgozott egy tavaly nyáron 5 késes lazítóval, amit a rába szokott cibálni, meg a JD 8000-esek, és fel volt töltve a kerék vízzel, hogy ne kaparjon. De hiába súlyozzuk orrba szájba, ha aztán szétszakad a váltó. 4650-es jd, Fiat 180-90-et, stb-t cserélnék erre, mert azok munkagépeit könnyen vinné. Az ár összehasonlításnál is ezt kell figyelembe venni.
van valakinek claas axionja?
nem lehet rossz:http://www.agriaffaires.co.uk/used/farm-tractor/1045648/claas-axion-810.html
tudtok róla valamit?nem sok érte.
Ahhoz hogy éntőlem beruházásra lét huzzanak ki 180-fokos változásnak kell történnie. Ugyanis jelenleg semmi sem indokolja hogy szügség is lenne a gazdaság nagymértékű fejlesztésére!!!!!!
Válasz #512. hozzászólásra
Én úgy gondolm mivel visszaesett a gépeladás egész európában nem csak a eu-ban, max 100-zer/ le a kis gépeknél, a nagyoknál meg 70-90-ezer/le de még ezt is sokallom a mostani termény áraknál. És semmi esély arra hogy 2010-ben válamiért is magasabbak lesznek az árak
4857 hozzászólás
Válasz #556. hozzászólásra


de.azért irom,hogy ebben a kategoriában nem tudnék választani azért is van egy ilyen egy olyan
Válasz #554. hozzászólásra

de neked 7000-es jd,és axion van nemde?
Válasz #553. hozzászólásra

egy biztos qrva szépek,a többit majd az évek(órák) megmondják
Válasz #551. hozzászólásra

Öszintén szolva nem tudnék választani ebben a kategoriában. Xerion vagy 8530 közül a jd választanám. Amugy mindegyiknek van elönye is hátránya is.
Válasz #552. hozzászólásra

felőlem.....
Válasz #551. hozzászólásra



kifejtsem a dolgokat
Válasz #550. hozzászólásra

jd vs. claas?
Válasz #549. hozzászólásra

Mit szeretnél tudni?
lothár!
lökjér valamit az axionról!
Válasz #544. hozzászólásra

Ja. Csak ti úgy vigyáztok rá, ahogy kell. De ahol bérelik a gépeket, és a főnök lehet hogy soha ki nem megy a munkások közé, csak a laptoppal az irodából irányítja az állatok takarmányozását, ott nem biztos hogy a traktorosok mindegyike így magáénak érzi a gépet.
Válasz #546. hozzászólásra

egész nap!
Válasz #545. hozzászólásra

Esik ??????
Válasz #544. hozzászólásra
az én fergám csak lágy vizzel van mosva. most is éppen a mosóba van
Válasz #542. hozzászólásra

nekünk 3600óra van a nagy Fergában, most éppen kilett takarítva vixolva kicsit, és a gumikon kívül majdnem újnak,legalábbis 0,5-1évesnek sem látszik!
Ezt akkor veszi észre az ember,amikor a fekete részeket tökéletesen átkefézve, foltmentesre mosod, és meglátod,hogy hoppá majdnem új:-D
évközben is mossuk rendszeresen, ha kell minden reggel, de a por és az agyagos föld nyomait hagyja a színeken, amit a víz sugár nem visz le, csak a mosószer és a kefe:-D
és ha most a mi gépünk kapna új gumikat, használnánk egy fél évet még, lenne benne mittudomén 4200üzemóra, visszatekerné valaki 1000-re az égvilágon senki sem tudná megmondani hogy mi is a helyzet valójában!
most hátul a farán is a háromponton aligalig van egykét kis festékleverődés stb...
és még a sebváltó mellett a vezetékeken is rajtavannak ilyen gyári cédulák cetlik ragaszgatva, csak már nemannyira kiolvasható némelyikük
Válasz #542. hozzászólásra
És ki ez ????????
Válasz #541. hozzászólásra
Egy ismerősöm traktorokat hord be külföldről, zömmel angliából. Ő csak interneten nézi ki a gépet, megveszi, elutalja a pénzt, és fuvarozó ismerőse hozza haza 2-essével őket. Itthon kipofozza, kijavítgatja, aztán adja tovább.
Azt mondja, hogy eddig 1x volt olyan, hogy igazán nagyon szar gép jött, a többi esetben nagyot még nem csalódott. Fiatal traktoron nehéz megmondani a kopását, mert ha látható jelei vannak, az már nagyon gáz..
Válasz #540. hozzászólásra

Fasza. Akkor így vegyen meg az ember pár100 órás "bemutatógépet". De azért ha jobban körbenézi az ember, akkor látszania kell, hogy nem 800 órát ment, hanem 3000-et. Gondolom én. A másik meg, hogy régebben mondta nekem nepper ismerősöm, hogy odakint 2 dolgot nem szeretnek: Az üzemóra számlálóval való játszadozás, meg ha alkudni akar valaki. Akkor ebből nem tudom mi az igaz. De lehet, hogy ebből a szempontból nem mi zárkózunk föl a nyugathoz, hanem a nyugat alacsonyodik le hozzánk!
Válasz #539. hozzászólásra
erre egy költői kérdéssel válaszolok. Ha megnézed a használtautó hirdetéseket, látható hogy az összes passat, vectra, vagy mondeo ötévesen 60-70 ekm-el van hirdetve, nyugdíjas orvos feleségéjé volt, és csak hétvégén használták, mert másik autójuk is volt mellette.
Mindannak ellenére, hogy tudva levő, hogy ezeket a típusokat zömmel cégek veszik üzletkötők, középvezetők alá, a legnagyobb részük előbb éri el a km-korlátot a garanciában, mint az életkorit...
és ezek nagy része kereskedésben áll, nem a tulaj árulja...
Az operatív lízing célja, hogy a kereskedő minél több új gépet helyezzen forgalomba, a gazdánál pedig mivel fix havi díja van, a sz@rt is kihatsa belőle, úgyis elviszik 1-2 év múlva...
mivel 2 éves gépek az új áruk feléért, még nagyon sokáig eldolgozhatnak kicsi farmokon, vagy sokadik traktornak...
ez egyébként jellemzően a 160-220 LE-s gépekre, és a nagyon nagyokra népszerű...
Válasz #537. hozzászólásra
Nade akkor hogy lehet ebben a gépben csak ennyi óra?
Válasz #537. hozzászólásra

De ha a gép többet veszít az értékéből mint a bérletí díj, akkor ki lenne az a hülye, aki bérbe adja? Valami susmus lehet itt. Bár lehet, hogy egy évben a gép csak 6-8 hónapot kell, akkor meg lehet, hogy olcsóbb a bérlet. De akkor még mindig megmarad az első kérdés.
Válasz #535. hozzászólásra
nem ott olcsóbb a Claas, hanem itt olcsóbb a JD.
Az angol oldalakon hirdetett gépek amúgy azért olcsóak, mert jellemzően operatív lízingbe voltak adva, ami ott igen nagy divat. Azok a gazdaságok, ahol vagy nagyon nehéz munkát végeznek, vagy idényszerűen kellenek a traktorok jellemzően csak bérelik a flottájukat. Lízingdíjként kifizetik a gép árának felét két év alatt, havi részletekben, majd visszadják, és kérnek újat. A lízingcég vagy a kereskedő pedig eladja a visszavett gépet féláron.
A gond azzal van, hogy nem tudod, hogy mit csinált. lehet hogy silózásnál húzgált pótkocsikat, lehet hogy hígtrágyát injektált. Az viszont igaz, hogy azoknak a cégeknek éri meg ez a finanszírozás, akinél a gép többet veszít az értékéből, mint amennyit bérletre fizet...
Válasz #535. hozzászólásra

Ez angol oldalról van, ott olcsóbb bár mi.
Válasz #532. hozzászólásra

Mondjuk 13 milláért egy 6930-at ilyen időset nem kapsz. Azt meg keresztbe húzná. Csak lehetne rajta szélesebb gumi. Érdekes, hogy nyugaton a claas valamiért jóval olcsób a JD-től, Fendtről ne is beszéljünk, Valtrától. Lehet, hogy nincs kellően elismerve a márka. Még nem kopott le róla teljesen a Renault image!
Lehet, hogy nem rossz gépek, de ha ilyenbe akar az ember beruházni, szerintem vegye figyelembe, hogy ez nem JD 8000, hanem inkább 7000 kategória. A súlya alapján mindenféleképpen. Súly nélkül kb. 90 q a gép. Itt dolgozott egy tavaly nyáron 5 késes lazítóval, amit a rába szokott cibálni, meg a JD 8000-esek, és fel volt töltve a kerék vízzel, hogy ne kaparjon. De hiába súlyozzuk orrba szájba, ha aztán szétszakad a váltó. 4650-es jd, Fiat 180-90-et, stb-t cserélnék erre, mert azok munkagépeit könnyen vinné. Az ár összehasonlításnál is ezt kell figyelembe venni.
Válasz #532. hozzászólásra
Szia!
A környékünkön van 2 belőle,nagyon jó gépek,nagyon felszereltek.Az ára nagyon jó,mert nálunk a class ára a jd-vel megegyezik.
van valakinek claas axionja?
nem lehet rossz:http://www.agriaffaires.co.uk/used/farm-tractor/1045648/claas-axion-810.html
tudtok róla valamit?nem sok érte.
Válasz #530. hozzászólásra
engem konkrétan az a gép érdekel, hátha van valakinek infója róla. 8,7-ért adnák oda. első gumik újjak
Válasz #529. hozzászólásra
Szerintem nem kell félni a claas trakiktól.
A nagyobb dolgok benne, híres beszállítóktól vannak.
Válasz #528. hozzászólásra
vagy jót nem tudnak, rosszat meg nem akarnak
mindegy, a havert nem tudtam lebeszélni
Válasz #527. hozzászólásra





Valószínű azért senki, mert a fórumozó fiúk másra szoktak beindulni!!!
senki?
http://www.axial.hu/hasznaltgepek.php?lang_hg=hu&fID=240&gyID=259
a 697ATZ-ről, mi a véleményetek? az egyik haver beindult rá
A 100 lovas axos és a legkisebb Arion között lóerőben nem sok a különbség ugye. De önsúlyban és váltóban már nagy a difi?
Válasz #523. hozzászólásra
Én is konkrétan a 100-asra kérdeztem rá, azt mondták, hogy ennyiért lehet elhozni, de egyébként tök mindegy, ígyis-úgyis nagyon sok érte!
Válasz #522. hozzászólásra
Úgy ahogy írtad,csak az a 90 lovas axos ára,én a 100 lovasét írtam.
Axos után érdeklődtem egy hónapja, akkor 39000 eurot mondogattak.
Válasz #511. hozzászólásra
Szia.A legutolsó infó Ares 557-es listaára 51500 euró,Arion 510-540 kb. 59000-68000 euró.Axos 100le kb. 45000 euró.
Válasz #517. hozzászólásra
Na azért ekkora recesszió azért nem lesz mostanában hogy idáig süllyedjenek az árak, azt nem fogják engedni!!!!!!
Válasz #517. hozzászólásra
Micsoda ábrándok!!!!
Vigyázz mert már könyékig matacc a billibennn!!!!!
Válasz #516. hozzászólásra
Ahhoz hogy éntőlem beruházásra lét huzzanak ki 180-fokos változásnak kell történnie. Ugyanis jelenleg semmi sem indokolja hogy szügség is lenne a gazdaság nagymértékű fejlesztésére!!!!!!
Válasz #516. hozzászólásra
De csak akkor,ma arra még 35% támogatás is lenne,persze előre fizetve,és semmi pályázat meg papírmunka :)
Válasz #515. hozzászólásra
Látom 1 20ast azért tőled is kitudnának szippantani! :-))))))))
Annyit rászánnnál még az utolsóból is mi? :-))))))
Komoly húzás lenne mi?
Válasz #514. hozzászólásra
Az lenne az igazi, de az nem lesz az bizti ahhoz ők TÚL KABZSIK mert lefele lóg hosszan az orruk, de nem azért mert bánkódnak!!!!!!
Válasz #513. hozzászólásra
Én meg aszondom ha 20000juróér adnának 1 full kis 100ast menne nekik a bót!
Az utolsó garast is kiszippantanák a parasztoktul. :-))))))
Válasz #512. hozzászólásra
Én úgy gondolm mivel visszaesett a gépeladás egész európában nem csak a eu-ban, max 100-zer/ le a kis gépeknél, a nagyoknál meg 70-90-ezer/le de még ezt is sokallom a mostani termény áraknál. És semmi esély arra hogy 2010-ben válamiért is magasabbak lesznek az árak
Válasz #511. hozzászólásra
Mi lenne a reális ár szted. 1 tetves 100asé?
Tud valaki árat vajon mennyiért mer adni egy 100-110le claas trakit az AXIAL??????? Érdekelne hogy a recesszióban is pofátlanok-e az árak náluk.
Válasz #509. hozzászólásra
Jó kis gép.
Videó Ausztriából az új Claas Arion 400 traktorról:
Claas Arion 400 von www.landwirt.com
Nah, megrendelve a kis ares 557es, remelem nem fogok csalodni benne, 47e€+afronthidra. Koszonom az infokat.