Válasz bandigh #7606. hozzászólásáraEgy hete 4350 volt, és a fuvar a te sarad. Ez 130 km röl is kb 300 forinttal jobb mint a szárított, de helyben inkább 5000-nek számított
Válasz sanyi1965 #7609. hozzászólásáraMa volt behordva, csak meglepett a felvásárló nedvességmérése. Az enyém 19+, amikor öntjük, akkor porol, a mag szétterül.
Ami állitólag 22-23% az meg kézzel is érezhető milyen nedves, meleg, és leöntés után jóformán merőlegesen is áll a rakásban, és még a pótkocsiról se szóródik le rendesen 45 fokos döntésnél.
Csak nekem valahogyan nem tünik hihetőnek, hogy 3-4% plusz nedvesség enyit csinálna. Ilyet csak 30+ kukoricánál láttam.
Válasz Sk Laci #7608. hozzászólásáraA kereslet megvan, az elhúzódó betakarítással a hozzájutás lehetősége csökken + a fizetőeszközünkben a bizalom megingott,mi van még kinn árualap a határban csak a kukorica,amibe tolni lehet a lét,kapische?
Válasz endypapa_20120 #7595. hozzászólásáraHát szép lehetsz ebben a szakmában, de okos nem. Ezen a részen az az ár már viszonylag elfogadgatónak tűnt, egy pandémiával az ablakban meg főleg. Az hogy elszalad az euró, meg hogy betakarítási nehézségek lesznek, meg a német sertéspestis, ezek olyan dolgok amivel túlzottan nem lehet számolni. De felfelé még mindig jobb bukni, mint lefelé.
Válasz Cafi #7600. hozzászólásáraLehet ők már biztos helyről tudják hogy ennyit romlik a forint vagy A Franciák bevágták a féket az eladásnál mert vetve majdnem annyi van mint tavaly ha 10-15% kevesebb terem még akkor sem libben ekkorát az ára tehát valami van ahogy a nagycirkusz bohóca mondaná...
Válasz endypapa_20120 #7595. hozzászólásáraha felmenne 60-65.000-re, érdemes lenne elgondolkodnia a 20 %-os kötbéres felmondáson. 43.000*1,2=51.600-on van nullában. 61.600-on 100 tonnánál már plusz 1 millió HUF.
Válasz Szabi. #7596. hozzászólásáraOké, csak arra mondom h lett eladva úgy is, nyersen is, maradt is, nyilván sokkal jobb lenne ez az ár, de itt már nem túl járható a terep, aztán nyugodtabb vagyok h benn van mind, van aki még semmit nem vágott a sajátjából
Válasz Cafi #7590. hozzászólásáraIsmerősöm is 43-ért kötötte le. Már akkor sírt, mikor 48-ra ment fel. Szerintem most már köti a kötél végére a hurkot.
Válasz bandigh #7591. hozzászólásáranem-nem, nem tavaszi vagy nyári kötésről volt szó, hanem mostani árról. 57-58.000 Trigonal is.
Valószínűleg 1.000 tonnás mennyiségre többet is adnak. érdekes
Én még sose adtam el ilyen drágán kukoricát :)
Lehet most se fogok :)
Pedig most kellene adni!

Válasz Cafi #7590. hozzászólásáraÉn aztán nem. De önmagát valamennyire is biztonságban tudni vágyó paraszt azért lekötött a tavaszon bizonyos tételeket, ebben a bizonytalan világban.
Neked gondolom nem kell mondani h vannak határidős szállitások, amit megsúgok hogy pont emiatt van ott a tengeri ára ahol. Mert azok az uszályok amik beálltak a kikötőbe, hogy szeptember 30-án megtöltik őket, a mai napig ott állnak. A kötbér meg nem kellemes dolog. Aki csak tud az a már learatott szabad tételekből akar vásárolni, hogy letudja a kötelezettségét, ez pedig árfelhajtó, nemkicsit.
Csak egy apróság M.V. mag fémzárolt semmi gond évek óta Viszont kevéslet Tavaji termés kirostál csáváz Meg lepő jobban kelt és semmivel sem keveseb termés (ja fajta ugyan az)
Válasz szantofold22 #7580. hozzászólásáraSzakmailag nagyon ül minden amit írsz.Én korántsem vagyok ilyen precíz,a fejlődési erély és az adaptálhatóság dönt.Idén azt vetettünk amit ajánlott a szakember a szűkös keret mellett,bevált,még így is hogy az alapművelést túlzásba vittük egyes helyeken.
Válasz sanyi1965 #7579. hozzászólásáraHogy más kárából tanúljon mindenki mert legyen ennek is haszna legalább. Pár sokat érő tanács : Eddig én is vakon bíztam a márkában ez lett a vesztem. Sosem csiráztattam.
1,
csiráztatni!!
2,
kis balkon virágföld és keltetni!!!!!! Mivel a csiráztatás egy dolog az megvan ezt nézi a gyár ,de a kelés a lényeg s az erélye! Nem birt kikelni.
! Torz képletek a földben . Igy látni kell mi történik. Nagyon meginogtam a biostimulátorokat illetően a jó kelésü nem volt azzal kezelve, a 2019 előàllitott azzal volt(Lehet hülyeség ,DE! a mag is egy élőlény egy szaporító képlet megfordult a fejembe a csávázáskor vizzel érintkezve+ stimulátor nem e elindított egy biológiai folyamatot mely aztán leállt(.Kb kocsiból kisül az akksi de még azért beröffen. ) Ergo a mag ellélegzi a szubsztrátjait és kifullad.Majd mikor kellene meg nem tud indúlni hisz a tartalék tápanyag sérült vagy kopott.. Tanítottak növényélettant úgyhogy nem vagyok hozzá totál hülye.
3 ,!!
eltenni egy azonos fémzáras BONTATLAN zsákot a vita végett.Igy nem a magos kegyeire vagy bizva és nem tud jönni a mindig a termelő a hibás szöveggel az idő a föld meg a stb vel) Mivel a megyei nébih ezt fogadja el.A manipuláció és visszaélés végett kell origonalnak lenni. Ezért nem lehet egy vödör maggal besétálni.
Válasz szantofold22 #7577. hozzászólásáraTermészetesen sajnálom hogy megjárták a kollégák,köztük te is,én továbbra is állítom, elsősorban saját saját hibáinkban találtuk meg eddig a magyarázatot ha valami nem klappolt.Igaz soha nem is telt volna első vonalas hibridekre extenzív termelési módunk,és egyéb okok miatt.
Válasz Sk Laci #7576. hozzászólásáraAz a baj hogy a csiráztatást nézi az új törvény szerint.Igy előfordulhat hogy 3 éves magot veszel jó csirázással de gyenge kelési eréllyel.Konkrétan kicsirázik majd torz csira kezdemény fut a föld alatt vagy épp csak gyököcske képződik vagy egész egyszerüen beposhad.
Nagyon fontos tanulópénz volt akármilyen drága magból mindig maradjon 1 bontatlan zsák amit a nébih akkreditált laborja megvizsgál. Ott bontja fel lepecsételi. A fémzárszám azonos kell legyen természetesen..Igy lehet elindúlni.
Válasz sanyi1965 #7574. hozzászólásáraSajnos felhasználást illetően a Magyar és Francia magokkal nem volt gond. Elég sokan ráfáztak nekem elhiheted!Én is közte vagyok de az a szerencse hogy nem 50-100 ha al.De ahogy privátban folyt a diskurzus a fotók a kinek hogy ,felakadna a szeme sokmindenkinek .Eddig nekem sem volt kelési probléma de az idén az egyik fajta kitett magáért!És az az érdekes hogy nemcsak az általam használt márkának a román magja hanem másnak is.Valami qvara nincs rendbe.Olyannyira hogy 30 éves márkahüség után váltok Kite magra ár érték jó és igen tetszetős a fejlődése is.
Az előző márka tulajjal sokmindenkinek folynak az egyeztetések nyakatekert módjai .Csakhát akinek sok milliós kárja van az nem tud a boltba maggal fizetni! S mi a garancia arra ,hogy nagyarányba a kimaradt mag nem lesz belekavarva a többibe elsütve?? .Kötve hiszem hogy kidobják.! Úgyhogy jó nagy ívben minimum 3 évig nem lesz ilyesmi.Had kopjon csak ki. De ne nállam. A kiesés elég húsbavágó főleg hogy így 50 e /t kaparászaz ára. . A 45 e alatti keléssel amiböl meg további 4-8000 meddő ceruzaszál! Ugyanabból a fajtából 2019 vetéséből ból kimaradt mellette meg patent. Ugyhogy itt a saját szememnek kell higyjek s nincs az az diler aki meggyőz mégegyszer! A bizalom törékeny dolog!Főleg ha pénzről van szó!
Mert ebből kell a karácsonyfa alá tenni a csomagot. S mit mondjak a kis kölyöknek az idén átbaxtak a selejt hibriddel a dilerek ők meg a jutalékból welneseznek?Én meg kocogtatom a fogamhoz a garast? Melyik ujjam harapjam? Hajthatatlan és piszok mérges vagyok ezzel kapcsolatban!De nem vagyok egyedül az biztos!
Válasz sanyi1965 #7574. hozzászólásáraNekem is volt Német, Francia, Román, Magyar, Szlovák, Szerb és Török mag. Nem szólhatok semmit csak az előállitási hely szerint.
Idei magot meg kell néznem a megmaradt zsákon, hol volt előállitva, mert idén rövidebbek voltak a csövek ugyan azon fajtánál, mint a multban.
De viszont "reklamációt" nem adhatok be, mivel az ország termésszintje felett vagyok. Így úgyse ismernék el.
Válasz szanberg #7573. hozzászólásáraÉn a közelembe levő kereskedőnek adom, de azért jól esne egy 135-140 eurós ár a száritás miatt is.
Én kicsi vagyok nem sok kukoricával. Minden + euró jól jön a háznál.
Válasz szantofold22 #7572. hozzászólásáraNem hülyegyerekek kisérletezik ki és állítják elő egyik globális cég hibridjeit sem.Magam is vetettem magyar-román-orosz-argentin-szerb-horvát -francia magot/napra,kukorica/,ha valami fejreállt vagy mi rontottunk el valamit/hely-fajta választás,vegyszerezés,fölösleges talajmunka/,vagy az időjárás babrált ki velünk.Ez a románozás ,divat,de nem helyénvaló,szerintem.
Válasz Sk Laci #7564. hozzászólásáraLaci! Itt sem reális telephelyi, vagy térség szintű kisebb felvásárlók árazásának az amit itt olvasol, persze ha beszállítod ,300 km-re akkor igen, csak a transzport után már csak 4essel kezdődik az ára neki...
Válasz Cafi #7558. hozzászólásáraSzia ha olyan a mag mint amit -a nyáron a kollega feltett topicba s 1 óran belül lekerült a topic cenzura miatt akkor hidd el ,hogy nem baj ,hogy nincs román mag semmiből sem. Részem volt egy márka román remekében.Meg még néhány embernek....(szégyen mit állitanak elő az ellopott Magyar földön.) Búza napra szerintem még most is üti a kukoricát.70 e magok talajfertőtlenítők bogarak molyok irtása,és meg ez után jön szárítás eccetera eccetera. Kukoricának alapból 6000 ft kellene lenni ha a traktorszervizek 20000ft/h ért dolgoznak és 12m ról 19-22 m Ft lett egy 110 lovas kistraktor.Akkor?? .Napra helye elvetve búzával , búza helye kiszántva. Nem kell gányolni és szárítani. A kukorica meg hót nyersen ki tudja mikor jőn le s még a sarat is gyurni kell .Piszok jó hogy kevés van. 2 db traktor majd cibálja a 6 tonnás kiskocsi alól a zsámolyt...Nem mind arany ami fénylik.. Én nem rendelek többet ősszel magot ..Nagyjából a gyenge és közepes kategóriás mag is az idén kb annyit adott mint a drága ahogy bele vágtunk. Ritka mikor ki tud csúcsosodni az elit.Emelt is az áron.Jól tette vigye 2 x 5re ! !!!!!Ha van olyan hülye aki áfával 90 e ft ot ad egy 16 kg nyi kukoricáért.Aztán meg megy a huza vona a keléssel.! Jó lesz ami marad a lényeg ne legyen drága..Idén a 65 e ft os maggal baxtam rá a legjobban román mag kelési baj miatt .
14620 hozzászólás
Válasz Zsolesz100 #7592. hozzászólásárahttps://www.barchart.com/futures/quotes/ZCZ20
Ime!https://www.barchart.com/futures/quotes/ZCZ20
Válasz Sk Laci #7613. hozzászólásáraNagyon érzékeny áru a kukorica,mindig van mit tanulnunk felőle.
Válasz bandigh #7606. hozzászólásáraEgy hete 4350 volt, és a fuvar a te sarad. Ez 130 km röl is kb 300 forinttal jobb mint a szárított, de helyben inkább 5000-nek számított
Válasz Bigyófelügyelő #7615. hozzászólásáraMinálunk az a baj, hogy a felvásárló nem mond árat. Annyit mond, majd ahol beáll az ára, azért megveszi. Csak így elég lutri.
Válasz .Richard. #7612. hozzászólásáraAz enyém nem, de másoké igen.
Válasz Sk Laci #7608. hozzászólásáraNekem is... Ma kérdeztem árat: 46
Válasz Zsolesz100 #7592. hozzászólásáraNem grafikon, de ha kiválasztod a dátumot akkor látsz. Az árak min 50 to-ra, a Franciországi Bayonne-ba leszállítva értendő.
MATIF kukorica árak
Válasz sanyi1965 #7609. hozzászólásáraMa volt behordva, csak meglepett a felvásárló nedvességmérése. Az enyém 19+, amikor öntjük, akkor porol, a mag szétterül.
Ami állitólag 22-23% az meg kézzel is érezhető milyen nedves, meleg, és leöntés után jóformán merőlegesen is áll a rakásban, és még a pótkocsiról se szóródik le rendesen 45 fokos döntésnél.
Csak nekem valahogyan nem tünik hihetőnek, hogy 3-4% plusz nedvesség enyit csinálna. Ilyet csak 30+ kukoricánál láttam.
Válasz Sk Laci #7607. hozzászólásáraHát elöbb hidegen vizes. Aratva. Aztán melegszik meg gőzöl majd azt kapufa. Gondolom 20centi alatt már meleg.
Válasz bandigh #7606. hozzászólásáraKonkrét napi ár van ősszehasonlitásul???
Válasz Sk Laci #7608. hozzászólásáraA kereslet megvan, az elhúzódó betakarítással a hozzájutás lehetősége csökken + a fizetőeszközünkben a bizalom megingott,mi van még kinn árualap a határban csak a kukorica,amibe tolni lehet a lét,kapische?
Válasz Sk Laci #7607. hozzászólásáraSajnos igen,nem véletlen,jó idő+páratartalom+ömlesztve tárolás,add el kolléga amíg nem vonul be!!!!
Válasz ME109G14 #7599. hozzászólásáraOlyan szép árakat írtok, hogy számomra már hihetetlen.
Lehetséges 15-17% nedvességü kukorica betárolva 10 nap alatt felmenjen 19-20 %-ra?
Válasz ME109G14 #7605. hozzászólásáraJóval kevesebb, nyugat jobban jár
Válasz bandigh #7604. hozzászólásáraOTT mien árak lehetnek???
Válasz ME109G14 #7599. hozzászólásáraŐk is lépéskényszerben vannak gondolom, elég sokat felszív keletről tiszapüspöki
Válasz endypapa_20120 #7595. hozzászólásáraHát szép lehetsz ebben a szakmában, de okos nem. Ezen a részen az az ár már viszonylag elfogadgatónak tűnt, egy pandémiával az ablakban meg főleg. Az hogy elszalad az euró, meg hogy betakarítási nehézségek lesznek, meg a német sertéspestis, ezek olyan dolgok amivel túlzottan nem lehet számolni. De felfelé még mindig jobb bukni, mint lefelé.
Válasz Cafi #7600. hozzászólásáraLehet ők már biztos helyről tudják hogy ennyit romlik a forint vagy A Franciák bevágták a féket az eladásnál mert vetve majdnem annyi van mint tavaly ha 10-15% kevesebb terem még akkor sem libben ekkorát az ára tehát valami van ahogy a nagycirkusz bohóca mondaná...

Válasz endypapa_20120 #7595. hozzászólásáraha felmenne 60-65.000-re, érdemes lenne elgondolkodnia a 20 %-os kötbéres felmondáson. 43.000*1,2=51.600-on van nullában. 61.600-on 100 tonnánál már plusz 1 millió HUF.
Válasz ME109G14 #7599. hozzászólásáradurva! a 60.500-as ár utoljára kb 2013 év elején volt 290-es EURHUF árfolyamnál :)
HUNGRANa mai árajánlat azonnalira 55000ft vizesre 28% vizig száritottra 60500ft oktoberi kifizetés LO naprábol ma adtam el 142000ft ért
Válasz Szabi. #7596. hozzászólásáraOké, csak arra mondom h lett eladva úgy is, nyersen is, maradt is, nyilván sokkal jobb lenne ez az ár, de itt már nem túl járható a terep, aztán nyugodtabb vagyok h benn van mind, van aki még semmit nem vágott a sajátjából
5600 ft-ba jőn ki nálunk is (erdély) a föld végéről eladva, 14% viz. Kell meg 7-10 nap , hogy vágni lehessen , ez a napi ár lenne.
Válasz bandigh #7591. hozzászólásáraIdejét nem tudom, hogy mikor kötöttem le utoljára terményt szezonban, aratások előtt......
Válasz Cafi #7590. hozzászólásáraIsmerősöm is 43-ért kötötte le. Már akkor sírt, mikor 48-ra ment fel. Szerintem most már köti a kötél végére a hurkot.

Válasz bandigh #7591. hozzászólásáranem-nem, nem tavaszi vagy nyári kötésről volt szó, hanem mostani árról. 57-58.000 Trigonal is.
Valószínűleg 1.000 tonnás mennyiségre többet is adnak. érdekes
Én még sose adtam el ilyen drágán kukoricát :)
Lehet most se fogok :)
Pedig most kellene adni!
Válasz bandigh #7591. hozzászólásáranem-nem, nem tavaszi vagy nyári kötésről volt szó, hanem mostani árról. 57-58.000 Trigonal is.
Valószínűleg 1.000 tonnás mennyiségre többet is adnak. érdekes
Én még sose adtam el ilyen drágán kukoricát :)
Lehet most se fogok :)
Pedig most kellene adni!
Válasz ME109G14 #7589. hozzászólásáraMilyet? Mesélj :D Jöhetne egy grafikon is :)
Válasz Cafi #7590. hozzászólásáraÉn aztán nem.
De önmagát valamennyire is biztonságban tudni vágyó paraszt azért lekötött a tavaszon bizonyos tételeket, ebben a bizonytalan világban.
Neked gondolom nem kell mondani h vannak határidős szállitások, amit megsúgok hogy pont emiatt van ott a tengeri ára ahol. Mert azok az uszályok amik beálltak a kikötőbe, hogy szeptember 30-án megtöltik őket, a mai napig ott állnak. A kötbér meg nem kellemes dolog. Aki csak tud az a már learatott szabad tételekből akar vásárolni, hogy letudja a kötelezettségét, ez pedig árfelhajtó, nemkicsit.
Válasz bandigh #7560. hozzászólásárama 58.000 Ft/t, IKR :)
Te most komolyan eladtad 43.000-ban egy részét előző héten? Meg egy újabb részét 48.000-ben mert, hogy nagy a sár? Te direkt szúrsz ki magaddal?
Láttátok mien 90 fokos emelkedés volt a tőzsdéken
IKR agrár 55000/ T
Duna gabona mai ár 54.000 plusz komp
Csak egy apróság M.V. mag fémzárolt semmi gond évek óta Viszont kevéslet Tavaji termés kirostál csáváz Meg lepő jobban kelt és semmivel sem keveseb termés

(ja fajta ugyan az)
Válasz plantek.kriszta #7582. hozzászólásáraNálunk is ezek az árak vannak BÁCS kózepe
Válasz gyorfy10 #7583. hozzászólásáraAgrimpex Nagyatád
Válasz plantek.kriszta #7582. hozzászólásáraHol? :O
56 ezer+ komp s mai ár Somogy megye
Válasz szantofold22 #7580. hozzászólásáraSzakmailag nagyon ül minden amit írsz.Én korántsem vagyok ilyen precíz,a fejlődési erély és az adaptálhatóság dönt.Idén azt vetettünk amit ajánlott a szakember a szűkös keret mellett,bevált,még így is hogy az alapművelést túlzásba vittük egyes helyeken.
Válasz sanyi1965 #7579. hozzászólásáraHogy más kárából tanúljon mindenki mert legyen ennek is haszna legalább. Pár sokat érő tanács : Eddig én is vakon bíztam a márkában ez lett a vesztem. Sosem csiráztattam.
1,
csiráztatni!!
2,
kis balkon virágföld és keltetni!!!!!! Mivel a csiráztatás egy dolog az megvan ezt nézi a gyár ,de a kelés a lényeg s az erélye! Nem birt kikelni.
! Torz képletek a földben . Igy látni kell mi történik. Nagyon meginogtam a biostimulátorokat illetően a jó kelésü nem volt azzal kezelve, a 2019 előàllitott azzal volt(Lehet hülyeség ,DE! a mag is egy élőlény egy szaporító képlet megfordult a fejembe a csávázáskor vizzel érintkezve+ stimulátor nem e elindított egy biológiai folyamatot mely aztán leállt(.Kb kocsiból kisül az akksi de még azért beröffen. ) Ergo a mag ellélegzi a szubsztrátjait és kifullad.Majd mikor kellene meg nem tud indúlni hisz a tartalék tápanyag sérült vagy kopott.. Tanítottak növényélettant úgyhogy nem vagyok hozzá totál hülye.
3 ,!!
eltenni egy azonos fémzáras BONTATLAN zsákot a vita végett.Igy nem a magos kegyeire vagy bizva és nem tud jönni a mindig a termelő a hibás szöveggel az idő a föld meg a stb vel) Mivel a megyei nébih ezt fogadja el.A manipuláció és visszaélés végett kell origonalnak lenni. Ezért nem lehet egy vödör maggal besétálni.
Válasz szantofold22 #7577. hozzászólásáraTermészetesen sajnálom hogy megjárták a kollégák,köztük te is,én továbbra is állítom, elsősorban saját saját hibáinkban találtuk meg eddig a magyarázatot ha valami nem klappolt.Igaz soha nem is telt volna első vonalas hibridekre extenzív termelési módunk,és egyéb okok miatt.
Válasz Sk Laci #7576. hozzászólásáraAz a baj hogy a csiráztatást nézi az új törvény szerint.Igy előfordulhat hogy 3 éves magot veszel jó csirázással de gyenge kelési eréllyel.Konkrétan kicsirázik majd torz csira kezdemény fut a föld alatt vagy épp csak gyököcske képződik vagy egész egyszerüen beposhad.
Nagyon fontos tanulópénz volt akármilyen drága magból mindig maradjon 1 bontatlan zsák amit a nébih akkreditált laborja megvizsgál. Ott bontja fel lepecsételi. A fémzárszám azonos kell legyen természetesen..Igy lehet elindúlni.
Válasz sanyi1965 #7574. hozzászólásáraSajnos felhasználást illetően a Magyar és Francia magokkal nem volt gond. Elég sokan ráfáztak nekem elhiheted!Én is közte vagyok de az a szerencse hogy nem 50-100 ha al.De ahogy privátban folyt a diskurzus a fotók a kinek hogy ,felakadna a szeme sokmindenkinek .Eddig nekem sem volt kelési probléma de az idén az egyik fajta kitett magáért!És az az érdekes hogy nemcsak az általam használt márkának a román magja hanem másnak is.Valami qvara nincs rendbe.Olyannyira hogy 30 éves márkahüség után váltok Kite magra ár érték jó és igen tetszetős a fejlődése is.
Az előző márka tulajjal sokmindenkinek folynak az egyeztetések nyakatekert módjai .Csakhát akinek sok milliós kárja van az nem tud a boltba maggal fizetni! S mi a garancia arra ,hogy nagyarányba a kimaradt mag nem lesz belekavarva a többibe elsütve?? .Kötve hiszem hogy kidobják.! Úgyhogy jó nagy ívben minimum 3 évig nem lesz ilyesmi.Had kopjon csak ki. De ne nállam. A kiesés elég húsbavágó főleg hogy így 50 e /t kaparászaz ára. . A 45 e alatti keléssel amiböl meg további 4-8000 meddő ceruzaszál! Ugyanabból a fajtából 2019 vetéséből ból kimaradt mellette meg patent. Ugyhogy itt a saját szememnek kell higyjek s nincs az az diler aki meggyőz mégegyszer! A bizalom törékeny dolog!Főleg ha pénzről van szó!
Mert ebből kell a karácsonyfa alá tenni a csomagot. S mit mondjak a kis kölyöknek az idén átbaxtak a selejt hibriddel a dilerek ők meg a jutalékból welneseznek?Én meg kocogtatom a fogamhoz a garast? Melyik ujjam harapjam? Hajthatatlan és piszok mérges vagyok ezzel kapcsolatban!De nem vagyok egyedül az biztos!
Válasz sanyi1965 #7574. hozzászólásáraNekem is volt Német, Francia, Román, Magyar, Szlovák, Szerb és Török mag. Nem szólhatok semmit csak az előállitási hely szerint.
Idei magot meg kell néznem a megmaradt zsákon, hol volt előállitva, mert idén rövidebbek voltak a csövek ugyan azon fajtánál, mint a multban.
De viszont "reklamációt" nem adhatok be, mivel az ország termésszintje felett vagyok. Így úgyse ismernék el.
Válasz szanberg #7573. hozzászólásáraÉn a közelembe levő kereskedőnek adom, de azért jól esne egy 135-140 eurós ár a száritás miatt is.
Én kicsi vagyok nem sok kukoricával. Minden + euró jól jön a háznál.
Válasz szantofold22 #7572. hozzászólásáraNem hülyegyerekek kisérletezik ki és állítják elő egyik globális cég hibridjeit sem.Magam is vetettem magyar-román-orosz-argentin-szerb-horvát -francia magot/napra,kukorica/,ha valami fejreállt vagy mi rontottunk el valamit/hely-fajta választás,vegyszerezés,fölösleges talajmunka/,vagy az időjárás babrált ki velünk.Ez a románozás ,divat,de nem helyénvaló,szerintem.
Válasz Sk Laci #7564. hozzászólásáraLaci! Itt sem reális telephelyi, vagy térség szintű kisebb felvásárlók árazásának az amit itt olvasol, persze ha beszállítod ,300 km-re akkor igen, csak a transzport után már csak 4essel kezdődik az ára neki...
Válasz Cafi #7558. hozzászólásáraSzia ha olyan a mag mint amit -a nyáron a kollega feltett topicba s 1 óran belül lekerült a topic cenzura miatt akkor hidd el ,hogy nem baj ,hogy nincs román mag semmiből sem. Részem volt egy márka román remekében.Meg még néhány embernek....(szégyen mit állitanak elő az ellopott Magyar földön.) Búza napra szerintem még most is üti a kukoricát.70 e magok talajfertőtlenítők bogarak molyok irtása,és meg ez után jön szárítás eccetera eccetera. Kukoricának alapból 6000 ft kellene lenni ha a traktorszervizek 20000ft/h ért dolgoznak és 12m ról 19-22 m Ft lett egy 110 lovas kistraktor.Akkor?? .Napra helye elvetve búzával , búza helye kiszántva. Nem kell gányolni és szárítani. A kukorica meg hót nyersen ki tudja mikor jőn le s még a sarat is gyurni kell .Piszok jó hogy kevés van. 2 db traktor majd cibálja a 6 tonnás kiskocsi alól a zsámolyt...Nem mind arany ami fénylik.. Én nem rendelek többet ősszel magot ..Nagyjából a gyenge és közepes kategóriás mag is az idén kb annyit adott mint a drága ahogy bele vágtunk. Ritka mikor ki tud csúcsosodni az elit.Emelt is az áron.Jól tette vigye 2 x 5re ! !!!!!Ha van olyan hülye aki áfával 90 e ft ot ad egy 16 kg nyi kukoricáért.Aztán meg megy a huza vona a keléssel.! Jó lesz ami marad a lényeg ne legyen drága..Idén a 65 e ft os maggal baxtam rá a legjobban román mag kelési baj miatt .
Válasz Mihály #7569. hozzászólásáraNem is emeltem fel a telefont, hogy érdeklődjek bővebben.