Sziasztok!
Ma hajnal óta, kora délutánig szemerkélt szitált az eső. 8mm összecsepegett. A radaron szinte sehol nem volt csapadék az országban, csak felettünk volt egész nap egy kék pamacs, ami mozdulni nem akart.
Üdv.: Csuti
Válasz Gatti #62603. hozzászólásáraPersze, gyakorlatilag teljesen.Sőt a laposabb föld közepén már a zászlóslevél vége is égett.
Tehát a mélyebb rétegekben sincs már víz neki,elindult a lassú halál...
Válasz Gatti #62597. hozzászólásáraBrutál! Azok a napraforgók, amik először lettek elvetve (ezek mind a vasúttól északra, Szajoltól/Püspökitől Fegyvernekig) mind szépen megindultak, jól fejlődnek, de amik a jobb földekbe lettek később elvetve (a Béke lineártól a Jurenákon át a Scheftsik erdőig) azok nagyon vontatottan kelnek. És még a legdurvábbat nem is mondtam. Ma a fiammal átautóztunk a Máriahalmán a Szúri átjáró felé és egy telepített nyárfaerdőből láttunk felszállni kb 5-600 db!!! örvös galambot. Fekete volt tőlük az ég! Ennyi galambot egyben még sosem láttam!
Válasz Szlovákiából #62582. hozzászólásáraerre csak annyit mondanák hogy itt a nagy MG zrt a nagy kunsági csatornából szokott öntözni. De tavaly is nyár végén és ősszel meg volt nekik tiltva mert nem kaptak rá engedélyt. Nem volt víz....
Válasz Bzs2 #62596. hozzászólásáraAz a 20 mm kellene de nagyon egy héten belül.
Azért állunk most még jobban mert 2022-ben április végén kezdett tavaszodni, a búzák május végén kalászoltak míg most hétvégén már kinnt lesznek.Tehát ha most jönne a 20mm 5 tonna még meglehetne,viszont ha nem jön 2-3t talán..
Elfogyott a víz a búzánál beférnek az ujjaim olyan repedések vannak.
A kapások is 2 hét és határon lesznek..
Válasz Szlovákiából #62582. hozzászólására»Mért fáj neked az égő élet?
Nincs benne részed soha.
Ne sírj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.«
»Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.«
Válasz Bzs2 #62596. hozzászólásáraTavaly árpaaratás kezdetén volt egy eső, azzal jutottunk 100 felè. Most még nincs meg a 100 nálam. De tavaly legalább kalászolás előtt volt 25mm. Most meg semmi. A térdigérő búza háromnegyedrészt ki van kalászolva.
Válasz Bzs2 #62596. hozzászólásáraés a holnapit is dunántúl kapja, ott lejöhet 15-20mm, főleg baranyába.
Mi talán a vasárnapi hidegörvényből kapunk pár mm-t.
itt a hátsó udvarba már ilyen repedések vannak:
Válasz Nagy Péter 40 #62592. hozzászólására2022-ben április 30-ig 108 mm esett, majd május 10-én még 20 mm. Idén április 30-ig 106 mm, azóta 4 mm esett... Rosszabbul állunk, mint 2022-ben, a mostani előny (ha van egyáltalán) talán annak köszönhető, hogy a 2024-es ősz csapadékosabb volt, mint a 2021-es.
Válasz SzikiSzokeveny #62587. hozzászólásáraA Kárpát-medence Szaharája... Kecskemétig megint elment, aztán hirtelen "valami" elpárologtatta. Itt csak akkor van már nagy eső, ha itt helyben pattan ki vagy esetleg keletről jön. Arra kíváncsi lennék, hogy mennyi ezüstjodid volt a levegőben a Pécs-Kecskemét vonalon, ami ilyen mértékben lehúzta az esőt, hogy a Tiszához érve kifogyott.
Válasz Gatti #62588. hozzászólásáraIgen, régen voltak itt ilyen mondások, hogy ha Pesten esik, akkor 2,5 óra múlva itt van mint a vonat, Dévaványa felől nagy eső jön. De ezek már nem szoktak előfordulni.
Meg mostmár van amelyik 10 napig ide esőt sem mutat.
Válasz Ohaza63 #62590. hozzászólásáraKülföldi oldalon még mindig ígér 15 körül holnap reggelig..
Most van határon a búza hogy elfogyott a víz és tolja a kalászt..
Azért is érdekes ez mert azt mutatják a talajnedvesség grafikonok hogy 50 cm-nél még van állítólag víz közbe meg a búza már sül, egyértelműen látszik rajta hogy nincs víz.
Teljesen megvan nyílva a föld, 100mm-t úgy elnyelne mint én egy pohár vizet..
A kapások rendbe vannak 10 cm-nél még vizes a föld de ha az is megindul és mellé ilyen szeles esőmentes idő lesz az se húzza sokáig.
2022-re akartál utalni de ez annyiból még jelenleg rosszabb is hogy ott akkor május elején volt egy 20-30mm körüli eső és utána záródtak el a csapok.
Most a búza kitolja a kalászt de hogy fog szem lenni? Megint lesz 10 szem kalászonként és a kalász vége ellesz fehéredve és azt nézegessük hogy ezt most megszúrta a szipoly vagy aszály tünet?
Tavaly is az utolsó pillanatban jött a kalászosoknak az eső,most is ott tartunk...
Válasz Gatti #62588. hozzászólásáraAzt lehet tudni hogy kelet felől miért nem jön már eső?
Régen volt az a mondás hogy kelet felől mindig nagy eső jön.. és általában tényleg adott rendesen.
Az a baj már csak dél nyugatról kapunk csapadékot ha elér ideaig. Nincs már észak nyugatról eső, de ritkán jött észak kelet vagy dél keleti irányból is, ezek is megszűntek. Csak dél nyugatról számíthatunk de általában ez a Duna Tisza közén kiszárad. Akkor szoktunk még jó esőt kapni ha majdnem délről jön Szerbia és horvát felől.
Megint konteo lesz de ahogy délről bejött az eső gyorsan el is "olvadt"..
A tegnapra meg mára beígért 10 mm életmentő lett volna a kalászosoknak.
Így érik a 3 tonnás átlag jó esetben...
Nem semmi hogy az oszág 80%-án tud esni de ez a keleti karéj szinte mindig kimarad.
Válasz SzikiSzokeveny #62583. hozzászólásáraMegint csődöt mondott az előrejelzés,pedig mindkét modell legfrissebb változata is mutat még mára de abból se lesz semmi. Már pár napja így megy.
Válasz Szlovákiából #62577. hozzászólásáraEgyszer Fábry hívott meg egy időjóst és kérte, mondja meg milyen időjárás lesz egy hét múlva, mivel csak akkor kerül adásba a korábban felvett műsor. Nem találta el, de olyan szöveget mondott, ami mindenre passzol. Helyenként, elszórtan, változó idő....stb.
Szoktam nézegetni a tőzsde mozgását is és az ezt megjósoló szakértők véleményét. Ez teljesen ugyan az, mint az időjárás előrejelzés. :-)
Válasz SzikiSzokeveny #62575. hozzászólásáraMinek minőségi előrejelzés? Jól van ez így. Látod, senkinek semmi baja nem lesz, ha nem találják el. Számonkérni nem lehet senkit.
Ha megnézed a forma 1-et, ott van pénz mindenre, mégsem tudják eltalálni, hogy negyed óra múlva lesz-e eső.
Azt mondják, csak akkor fogják tudni biztosan eltalálni, ha az ember fogja ezt irányítani.
Valaki emlékszik a vissza a jövőbe 3. részére? Ott percre pontosan megmondták, ráadásul azt is meddig fog tartani. A film készítői is túllőttek a célon, mert már abban a "jövőben" élünk és elég sok minden nem teljesült. :-)
Válasz Gatti #62573. hozzászólására18 óra környékére 100%ra mutatott esőt, egy csepp se volt. Lehet ebből is politikát gyártani. Gondolom a meteorológiára sem jut elegendő lovetta. Pedig kevés jobb befektetést tudok elképzelni mint a minőségi időjárás előrejelzés.
Válasz Gatti #62573. hozzászólásáraItt 6 mm volt az elmult 30 napban. Ősszel porba vetettük a búzàt meg az árpát. 2 hónapig nemvolt egyben 5 mili eső. Sávokban keltek ki a kalászosok. Kb 30-40%-a ki sem kelt. A tavasz segített a bokrosodásban csak azt nem tudom hogyha lassan kalászost sem lehet itt termelni akkor mit vessünk. Ez most reàlis dilemma.
Tegnap délutántól 13 mm körül járunk, de 10-20-30 km körzetekben nagyon eltérő a helyzet.
Van ahol csak 2mm. Van ahol 12.... Zala megye Nagykanizsa környéke.
Most kezdett el újra esni, talán a héten lesz még, májusi eső ARANY-at ér!
Sziasztok!
24 óra alatt kisebb megszakításokkal, 20mm. Lucerna lefeküdt, szamócásban nagyon kéne permetezni, de napokig esélytelem traktorral bemenni. Dinnye palántákat ki kéne ültetni, ami ki van palántázva azt megeszi a gyom.
Jóból is megárt a sok.
Üdv.: Csuti
Dny. felől elég masszív kiterjedt csapadékrendszer közelít hevesebb eseményekkel, remélem lesz belőle valami, mert a hétfői csendes áztató eső idáig elmaradt. Úgyhogy szemeket a radarra
63613 hozzászólás
Válasz Gumóka #62612. hozzászólásáraHomokhàtsàg tragédia. Bàr az elmúlt 3 napban összejött 5 mm. Lassan belvíz problémâink lesznek ????
Válasz Tűzjàró #62610. hozzászólásáraMint tanyára a villany!
De mit fognak tenni?
Esőtáncot járnak?
Válasz Gatti #62608. hozzászólásáraAszongyák a jósok, hogy az lesz a Dél-Alföld.
Megoldódni làtszanak a csapadékkal kapcsolatos gondok. Ma megalakult az Aszàlyvédelmi operatív tőrzs. Màr nagyon hiànyzott.
Válasz Gatti #62597. hozzászólásáraItt a búzában nagyobb repedések vannak.
Sziasztok!
Ma hajnal óta, kora délutánig szemerkélt szitált az eső. 8mm összecsepegett. A radaron szinte sehol nem volt csapadék az országban, csak felettünk volt egész nap egy kék pamacs, ami mozdulni nem akart.
Üdv.: Csuti
Válasz Gatti #62603. hozzászólásáraPersze, gyakorlatilag teljesen.Sőt a laposabb föld közepén már a zászlóslevél vége is égett.
Tehát a mélyebb rétegekben sincs már víz neki,elindult a lassú halál...
Válasz Bzs2 #62604. hozzászólásáraén is láttam rengeteg hiányos napraforgót, vagy vadkár vagy a nedvesség hiánya miatt.
Szúriba meddig mentetek el? Az átjárótól a homokbánya felé fél úton van kb a búza földünk, nemtom arra volt e legalább annyi mint erre.(4-5mm)
Válasz Gatti #62597. hozzászólásáraBrutál! Azok a napraforgók, amik először lettek elvetve (ezek mind a vasúttól északra, Szajoltól/Püspökitől Fegyvernekig) mind szépen megindultak, jól fejlődnek, de amik a jobb földekbe lettek később elvetve (a Béke lineártól a Jurenákon át a Scheftsik erdőig) azok nagyon vontatottan kelnek. És még a legdurvábbat nem is mondtam. Ma a fiammal átautóztunk a Máriahalmán a Szúri átjáró felé és egy telepített nyárfaerdőből láttunk felszállni kb 5-600 db!!! örvös galambot. Fekete volt tőlük az ég! Ennyi galambot egyben még sosem láttam!
Válasz Nagy Péter 40 #62601. hozzászólásáranálatok is felsültek az alsó levelek? A felső rész még szép zöld de alul elszáradt.
Válasz Szlovákiából #62582. hozzászólásáraerre csak annyit mondanák hogy itt a nagy MG zrt a nagy kunsági csatornából szokott öntözni. De tavaly is nyár végén és ősszel meg volt nekik tiltva mert nem kaptak rá engedélyt. Nem volt víz....
Válasz Bzs2 #62596. hozzászólásáraAz a 20 mm kellene de nagyon egy héten belül.
Azért állunk most még jobban mert 2022-ben április végén kezdett tavaszodni, a búzák május végén kalászoltak míg most hétvégén már kinnt lesznek.Tehát ha most jönne a 20mm 5 tonna még meglehetne,viszont ha nem jön 2-3t talán..
Elfogyott a víz a búzánál beférnek az ujjaim olyan repedések vannak.
A kapások is 2 hét és határon lesznek..
Válasz Szlovákiából #62582. hozzászólására»Mért fáj neked az égő élet?
Nincs benne részed soha.
Ne sírj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.«
»Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.«
Áprilisi és eddigi májusi csapadék nudli, cserébe kaptunk meleget és rengeteg szeles napot.
Válasz Bzs2 #62596. hozzászólásáraTavaly árpaaratás kezdetén volt egy eső, azzal jutottunk 100 felè. Most még nincs meg a 100 nálam. De tavaly legalább kalászolás előtt volt 25mm. Most meg semmi. A térdigérő búza háromnegyedrészt ki van kalászolva.
Válasz Bzs2 #62596. hozzászólásáraés a holnapit is dunántúl kapja, ott lejöhet 15-20mm, főleg baranyába.


Mi talán a vasárnapi hidegörvényből kapunk pár mm-t.
itt a hátsó udvarba már ilyen repedések vannak:
Válasz Nagy Péter 40 #62592. hozzászólására2022-ben április 30-ig 108 mm esett, majd május 10-én még 20 mm. Idén április 30-ig 106 mm, azóta 4 mm esett... Rosszabbul állunk, mint 2022-ben, a mostani előny (ha van egyáltalán) talán annak köszönhető, hogy a 2024-es ősz csapadékosabb volt, mint a 2021-es.
Válasz SzikiSzokeveny #62587. hozzászólásáraA Kárpát-medence Szaharája... Kecskemétig megint elment, aztán hirtelen "valami" elpárologtatta. Itt csak akkor van már nagy eső, ha itt helyben pattan ki vagy esetleg keletről jön. Arra kíváncsi lennék, hogy mennyi ezüstjodid volt a levegőben a Pécs-Kecskemét vonalon, ami ilyen mértékben lehúzta az esőt, hogy a Tiszához érve kifogyott.

Válasz medikus #62591. hozzászólásáraIgen. Mind a 10-20 mázsányi hektáronként...
Válasz Gatti #62588. hozzászólásáraIgen, régen voltak itt ilyen mondások, hogy ha Pesten esik, akkor 2,5 óra múlva itt van mint a vonat, Dévaványa felől nagy eső jön. De ezek már nem szoktak előfordulni.
Meg mostmár van amelyik 10 napig ide esőt sem mutat.
Válasz Ohaza63 #62590. hozzászólásáraKülföldi oldalon még mindig ígér 15 körül holnap reggelig..
Most van határon a búza hogy elfogyott a víz és tolja a kalászt..
Azért is érdekes ez mert azt mutatják a talajnedvesség grafikonok hogy 50 cm-nél még van állítólag víz közbe meg a búza már sül, egyértelműen látszik rajta hogy nincs víz.
Teljesen megvan nyílva a föld, 100mm-t úgy elnyelne mint én egy pohár vizet..
A kapások rendbe vannak 10 cm-nél még vizes a föld de ha az is megindul és mellé ilyen szeles esőmentes idő lesz az se húzza sokáig.
2022-re akartál utalni de ez annyiból még jelenleg rosszabb is hogy ott akkor május elején volt egy 20-30mm körüli eső és utána záródtak el a csapok.
Most a búza kitolja a kalászt de hogy fog szem lenni? Megint lesz 10 szem kalászonként és a kalász vége ellesz fehéredve és azt nézegessük hogy ezt most megszúrta a szipoly vagy aszály tünet?
Tavaly is az utolsó pillanatban jött a kalászosoknak az eső,most is ott tartunk...
Válasz SzikiSzokeveny #62583. hozzászólásáraAcélosabb lesz a szeme!


Válasz Nagy Péter 40 #62585. hozzászólásáraÜdv Péter!
Ide hozzánk ígért először a Met.hu 25 mm (az Időkép meg annyit, hogy összesem tudtam számolni), majd levette 12 mm re és lőn 1 mm.
Szerencsétlen búzám sípcsontig ér és hozza a kalászt.
Az árpák viszont szépek felénk és a kukorica és napraforgó is jól kikelt.
Viszont eső nélkül megint 2021 es évünk lesz 0 terméssel.
Válasz Gatti #62588. hozzászólásáraAzt lehet tudni hogy kelet felől miért nem jön már eső?
Régen volt az a mondás hogy kelet felől mindig nagy eső jön.. és általában tényleg adott rendesen.
Válasz SzikiSzokeveny #62587. hozzászólásáraNem csak ez a rész, hanem ez a régió van nagyon rossz helyzetben.

Az a baj már csak dél nyugatról kapunk csapadékot ha elér ideaig. Nincs már észak nyugatról eső, de ritkán jött észak kelet vagy dél keleti irányból is, ezek is megszűntek. Csak dél nyugatról számíthatunk de általában ez a Duna Tisza közén kiszárad. Akkor szoktunk még jó esőt kapni ha majdnem délről jön Szerbia és horvát felől.
Válasz Gatti #62584. hozzászólásáraEz a Törökszentmikós, Mezőtúr, Gyomaendrőd rész el van átkozva. Mindig kikerül minket az eső.
Válasz kukaccsosz #62578. hozzászólásáraAzért én nagyon örültem annak a 13 mm-nek amit reggel láttam a mérőben.
Válasz Gatti #62584. hozzászólásáraMeteurológia...
Megint konteo lesz de ahogy délről bejött az eső gyorsan el is "olvadt"..
A tegnapra meg mára beígért 10 mm életmentő lett volna a kalászosoknak.
Így érik a 3 tonnás átlag jó esetben...
Nem semmi hogy az oszág 80%-án tud esni de ez a keleti karéj szinte mindig kimarad.
Válasz SzikiSzokeveny #62583. hozzászólásáraMegint csődöt mondott az előrejelzés,pedig mindkét modell legfrissebb változata is mutat még mára de abból se lesz semmi. Már pár napja így megy.


96-100%-ra ígért esőből egy csepp se lett. A búzára lassan keresztet lehet vetni. Vetés óta nem esett le 100mm, az elmúlt másfél hónap alatt lett 11.
Válasz kukaccsosz #62578. hozzászólásáraLegyetek bátorak!
Válasz kukaccsosz #62578. hozzászólására

Válasz Szlovákiából #62577. hozzászólásáraBocsi, azt hiszem, a Vissza a jövőbe 2. része volt
Válasz Szlovákiából #62577. hozzászólásáraEgyszer Fábry hívott meg egy időjóst és kérte, mondja meg milyen időjárás lesz egy hét múlva, mivel csak akkor kerül adásba a korábban felvett műsor. Nem találta el, de olyan szöveget mondott, ami mindenre passzol. Helyenként, elszórtan, változó idő....stb.
Szoktam nézegetni a tőzsde mozgását is és az ezt megjósoló szakértők véleményét. Ez teljesen ugyan az, mint az időjárás előrejelzés. :-)
Ez jut az Alföldnek, egy ló…….


Válasz SzikiSzokeveny #62575. hozzászólásáraMinek minőségi előrejelzés? Jól van ez így. Látod, senkinek semmi baja nem lesz, ha nem találják el. Számonkérni nem lehet senkit.
Ha megnézed a forma 1-et, ott van pénz mindenre, mégsem tudják eltalálni, hogy negyed óra múlva lesz-e eső.
Azt mondják, csak akkor fogják tudni biztosan eltalálni, ha az ember fogja ezt irányítani.
Valaki emlékszik a vissza a jövőbe 3. részére? Ott percre pontosan megmondták, ráadásul azt is meddig fog tartani. A film készítői is túllőttek a célon, mert már abban a "jövőben" élünk és elég sok minden nem teljesült. :-)
Válasz glajos1990 #62574. hozzászólásáraErre mondják,bukfencet!
Válasz Gatti #62573. hozzászólására18 óra környékére 100%ra mutatott esőt, egy csepp se volt. Lehet ebből is politikát gyártani. Gondolom a meteorológiára sem jut elegendő lovetta. Pedig kevés jobb befektetést tudok elképzelni mint a minőségi időjárás előrejelzés.
Válasz Gatti #62573. hozzászólásáraItt 6 mm volt az elmult 30 napban. Ősszel porba vetettük a búzàt meg az árpát. 2 hónapig nemvolt egyben 5 mili eső. Sávokban keltek ki a kalászosok. Kb 30-40%-a ki sem kelt. A tavasz segített a bokrosodásban csak azt nem tudom hogyha lassan kalászost sem lehet itt termelni akkor mit vessünk. Ez most reàlis dilemma.
Válasz glajos1990 #62572. hozzászólásáraitt 100mm is elnyelne, az elmúlt 30 napba 8mm volt összesen.
Válasz csuti0 #62566. hozzászólásáraIde jöhetne hirtelen 40mm után csütörtökön 30mm és egy hét múlva egy 20-as. Akkor lenne normál helyzet.
Válasz Gatti #62562. hozzászólásáraNem akarok konteózni, de Kecskemétig egész jól elmegy az eső, majd ott "elpárolog".
Válasz Gatti #62560. hozzászólásáraEz már a harmadik "nesze semmi, fogd meg jól", az elmúlt négy hétben. Ismerős ez valahonnan...

Válasz Sk Laci #62557. hozzászólásáraLenne... Ha bejönne...
Tegnap délutántól 13 mm körül járunk, de 10-20-30 km körzetekben nagyon eltérő a helyzet.
Van ahol csak 2mm. Van ahol 12.... Zala megye Nagykanizsa környéke.
Most kezdett el újra esni, talán a héten lesz még, májusi eső ARANY-at ér!
Válasz csuti0 #62566. hozzászólásárawelcome to the club
Sziasztok!
24 óra alatt kisebb megszakításokkal, 20mm. Lucerna lefeküdt, szamócásban nagyon kéne permetezni, de napokig esélytelem traktorral bemenni. Dinnye palántákat ki kéne ültetni, ami ki van palántázva azt megeszi a gyom.
Jóból is megárt a sok.
Üdv.: Csuti
Válasz Gatti #62562. hozzászólásáraEgy száraz május kivégzi az Alföldet


Dny. felől elég masszív kiterjedt csapadékrendszer közelít hevesebb eseményekkel, remélem lesz belőle valami, mert a hétfői csendes áztató eső idáig elmaradt.
Úgyhogy szemeket a radarra
