Válasz Mötözö #90203. hozzászólásáraHát ennél okosabbat csak akkor mondott mikor ki tört a covid, már mint hogy fertőtlenitőt kell a tüdőbe juttatni ami elpusztïtja a vírust. De van még pár arany köpése.
Válasz Mötözö #90203. hozzászólásáraHa ezt valóban ő nyilatkozta, akkor ez megmutatja, mennyire korlátolt és buta ember. Régebben is tolta az orosz szekeret, most sem tesz mást.
A diplomáciához annyi köze van mint tyúknak az ábécéhez, elég csak a kézfogások alatt megràngatott minisztereket összeszámolni.
Talán nekik nem lenne ugyanannyi fegyverük elpusztítani a földet? Debizony, viszont sosem szoktak ezzel fenyegetőzni, meg az atomcsapást belengetni néhányhavonta. Azt az oroszok szokták. Mert látják, hogy a hagyományos módon vívott háborúban nemigazán jönnek az eredmények. A szárazföldi technikájuk nem elég ütőképes, végtelen mennyiségű tüzérségi lövedékkel, kvázi az ellenseges terület teljes felmorzsolásával tudtak csak jutni valamire. Újabban egyebként a front csak visszább húzódott, tehát csökken az ellenőrzésük alatt álló terület, amit a sajátjuknak kiáltottak ki, azt sem mindet tartják most.
És mi lett erre a következő lépés?
Amit a második világháborús megszállók taktikája, hogy akkor jöjjön a civilek terrorbombázása.
A fővárost, -ami többszáz kilóméterre van a vitatott területektől-, drónokkal és rakétákkal lövik, az áramellátásukat megsemmisítették, egyértelműen meg akarják törni a civil lakosságot. Egy konfliktusban a szembenálló felek fővárosa az nem tabu? Vagy akkor lehet lőni rakétával moszkvát is, hogy fair legyen a dolog?
"Fogjuk az F-22-eseinket, kínai zászlót rakunk rájuk, és kibombázzuk a szart is az oroszokból. Aztán azt mondjuk, hogy Kína volt, nem mi voltunk, Kína csinálta, aztán ők elkezdenek harcolni egymással, mi meg hátradőlünk, és nézzük” – mondta az egykori elnök.
Donald Trump: Az igazság az, hogy senkinek sincs hatalma legyőzni Oroszországot. Oroszország az egyetlen ország, amely a végsőkig harcolhat, ha háború kezdődik. Minden szükséges fegyver megvan, még apokalipszishez is, és globálishoz is. Még amikor Oroszország megnyomja a piros gombot, az egész bolygó egyszerűen eltűnhet az űrben. Amit Oroszország elindított Ukrajnában, az nem háború, hanem katonai művelet. Ha háború lenne, Ukrajna és az Ukrajna szomszédos országai nem lennének a térképen. Nemrég a NATO USA és az EU háborút indított Oroszország ellen, amikor Putyin katonai műveletet jelentett be népe megmentésére és hazája védelmére, Putyin katonai műveletet mondott, és háborúban állunk. Ha bármelyik ország azt hiszi, hogy legyőzheti Oroszországot, akkor nagyot hazudik. Oroszországból nem láttál semmit, Putyin meg nagyon puhány, ha más régen lett volna a világon, csak kövek maradtak volna. Miért pusztítjuk el ezt a bolygót? Ahelyett, hogy Oroszországot szankcionálják és fegyvereket küldenek Ukrajnának Oroszország ellen a háború folytatására, megkérdezhették volna ezeket az országokat, miért nem tudnak évekig kijönni egymással, mit akarnak és diplomatikusan jól kijönnének egymással, megtennék elhatározás már a háború előtt sem volt szabad egy katonai művelet. Őrültség azt gondolni, hogy a fegyverekkel lesz vége a háborúnak. Putyin emberségesebb, és simán beleegyezne egy kinyújtott kézbe, de ti nem nyúltatok, hanem fegyvereket küldtetek Oroszország ellen. A NATO USA EU politikusai tudják, hogy Oroszország ellen nem nyerhetnek háborút, ilyen ország nincs. Nem akarok harmadik világháborút a világon, és ha megnyerem a választást, akkor egyáltalán nem lesz háború a világon, ígérem. Harmadik világháború, miért, ez hülyeség, mit nyerünk a háborúból, hogy a háborút válasszuk a szép világ helyett. A világ több országát megtámadtuk Oroszországot, és tudtuk, hogy Putyin megvédi az országát és a népét. Nem Putyin, hanem Zelenszkij, szólnod kellett volna neki, hogy hagyja abba a háborút, mert a neonácik évek óta az oroszokkal szembeni atrocitások, a háborút pedig az állítja meg, aki elkezdi.
Válasz #bandi #90200. hozzászólásáraTudod az ilyen hozzá szólás hogy én már előre láttam meg mondtam neki hogy ne vessen kukoricát mert nincs elég csapadék egy ilyen jövöbe látó kellene nekem is. Csak attól félek rabeszélne hogy két évente naprát vessek ami meg szembe menne eddigi tudatlanságommal.
Válasz Makói 70-es #90194. hozzászólásáraAzért nem vet napraforgót, mert annak a vetésterülete ígyis felülreprezentált országosan, lokálisan pedig bizonyos helyeken, -ahol eleve aszályra hajlamos a terület- mármár a helyet gazdálkodás összes szabályát felrugja a gyakorisága, szóval nem lehet belőle többet vetni. Ennyi erővel, hogy nem esett hónapok óta, ennyi erővel el is kezdhetett volna a nyáron esni, nem? De nem tette..
Válasz Makói 70-es #90197. hozzászólásáraHát ez az szöveg értés? Meg mismásolás ha az ember elcsuszik. Tavaly májusban egy kicsit több eső volt tehát nem volt csapadék hiány szerintem. Most viszont volt csapadék hiány.
Válasz Makói 70-es #90194. hozzászólásáraÍgy igaz olyan nagy gazda vagyok csak nem értek hozzá. Meg más sem ezekszerint mert 40-50 km körzetben két az az kettő lineár van az egyik 3-4 ezer hektáron gazdálkodik a másik 2-3 ezer között és van még egy valaki aki öntöződobot vett pályázatból. És ennyi. De erre csak analfabéták laknak tudjuk. Tinálatok meg az értelmiségi. De az a szar az egészben hogy 2020 ban öntözés nélkül is termelte 10. 5 t /ha kukoricát átlagban 6 aranykoronás földön. Az idén meg 3q/ha átlagot tudom butulok.
Válasz Koczka József #90193. hozzászólásáraMindig van valami ami miatt lehet panaszkodni.
Ha lett volna tavasszal bemunkálható földem, én biztos nem vetettem volna kukoricát.
Mondtam is a haveromnak, hogy ha tudja, hogy csapadékhiányos volt a tél és nem tud öntözni, akkor miért nem vet napraforgót.
És bejött. A kukoricákat silózták, vagy letárcsázták, a korai napraforgók meg jók lettekk.
Akinek van esze az használja!
A többi meg panaszkodjon!
Én már csak oda vetek kukoricát, ahol tudom öntözni.
Ha te olyan nagy gazda vagy akinek nem csak 2 talicska földje van, miért nem öntözöl?
Voltak erre pályázatok is.
Én a 2 talicska földemre nem tudok pályázni, de ha olyan menő nagy gazda lennék mint te, akkor biztos megpróbálnám, és nem a csodára várnék.
Válasz Makói 70-es #90191. hozzászólásáraAkkor mi borsodiak, hajdúbihariak, hevesiek, jásznagykun, hajdúbihariak egyikünk sem ért hozzá. Még szerencse hogy ti vagytok nekünk és a nemzet gazdaságnak.
Válasz Makói 70-es #90191. hozzászólásáraSzárazság és szokatlanul hűvös tavasz 2021-ben
Nemcsak a szárazság, hanem a szokatlanul hűvös tavaszi időjárás is megnehezítette a hazai növénytermesztők munkáját 2021-ben. Bár a 2,3 millió hektáros gabonaterület szinte megegyezett az előző évivel, a betakarított mennyiség jelentősen, mintegy 1,9 millió tonnával (12%-kal) elmaradt az egy évvel korábbitól, összesen 13,7 millió tonna volt.
Válasz DDT #90188. hozzászólásáraNálunk 8-12 tonnás kukoricák voltak és akik tudnak gazdálkodni, azoknak a búzája is jó lett a májusi csapadékhiány ellenére.
Válasz DDT #90188. hozzászólásáraAszálykár bizztosítás nálunk még az életben nem fizetett. Folyamatos harc a történet a végén mindíg a biztosító talált valamit az 5 éves átlagot nézve. Jég-szélkár mehet. Aszály kár megy az agyalás.
Válasz Makói 70-es #90184. hozzászólásáraEbből is látszik, hogy nem gazdálkodsz, teljesen vakon vagy, milyen tavalyi rekordtermésről beszélsz, milyen tavalyi kedvező időről beszélsz??? Ha nem lett volna az idei év, akkor még mindig a tavalyi évről beszélnénk, mint "rossz év". Biztosítást meg aszálykárra azért nem kötött szinte senki, mert behajthatatlan volt a biztosítótól, most is csak az állami nyomás miatt fizetnek, egyébként biztos kibekkelnék a dolgot, ha tehetnék.
A mi oktatásunk szar, de náluk sokkal több a fiatalok közt az analfabéta.
A mi egészségügyünk szar, de náluk megdögölhet mindenki akinek nincs pénze, vagy biztosítása, náluk meg (sajnos) azt a cigányt is ellátják pereputtyostól együtt, aki soha egy forint tb-t nem fizetett.
A kérdésem lényege az lett volna (csak valahogy nem akarod érteni), hogy ha a búza ára kb. háromszoros, mint három éve, akkor mi a f.szért sír a szád az 50%-os élelmiszerár emelkedés miatt??????????
Akkor te búzatermelőként nyertese vagy ennek a szituációnak.
Nem értem a motivációdat.
Vagy is értem.
Mindegy miért csak szidni lehessen a kormányt.
Én idén a korai hagymáimat (vörös, lila) pont annyiért adtam a nagybanin, mint 3 éve.
A fokhagymánál van egy 10-15%-os nagybani ár emelkedés a tavalyhoz képest, ami előtte 4-5 éve semmit nem változott.
Gondolom a boltban nem ennyivel mentek föl az árak, hanem többszörösével
Válasz DDT #90138. hozzászólásáraNem kell elsöprőnek lenni ahhoz, hogy borsot törj a másik orra alá. Van még két év,nem is változhat semmi. Vagy jöhet egy elsöprő történet a végére. Az idő-gazdaság megoldja, ha szorul a hurok,szorulnak a kékek is. Ha nem, behúzák két év múlva is. Ezért tolják az Ukránokat is mert valamit villantani kell,végtelenségig húzni nem lehet. Előbb utóbb besokalnak a szavazók,volt már ilyen. A mostani eredmény csak rész eredmén az igazit két év mulva számos tényező befolyásolja. Demokratáknak nem hiányzik még két év háborúzás a Muszkával,sok idő-pénz. A hosszú konfliktusok a kormányzó pártot megnyírbálják. Itt most nincs Oszama, mint háborús indok. Akkor Amerika egyként állt bele egy háborús fiaskóba. Most más a helyzet..ez inkább hasonlít Vietnam-Kórea fiaskóra. Végén be kellett érni részeredményekkel,nem utolsó sorban anyagilag már sok volt finanszírozni. (Valódi háború most globálisan zajlik) Ukrajna figyelem elterelés. Amerikai elnököt szépen elhesegették páran Ez nem eppen a megszokott módi,Amerika tekintélyén csorba esett. A nemzeti valuták elfogadásával pedig a dollár van kóstolgatva. Annak ellenére hogy per pillanat erősödött.(ezt Európának és a Muszkának köszönheti) valamint a kialakult helyzetnek. Miközben minden média az Ukrán fiaskóval foglakozik. Megy a verseny Afrikáért. Ki van ez találva,Magyarul meg vagyunk vezetve-figyelem elterelve. Elírogatunk egymásnak-beszólogatunk egymásnak. Örülünk mint maki a farkának a 300 ezres műtrágya akció miatt. Miközben dől be az elenőrizetlen(gazdálkodási naplót nem is látott termény) jó finom...nálunk betiltott cuccokkal kezelve. 9 ezerért már az árpa sem kell,12 ezerért rugdossa a búzát a tárolóban...stb. Miközben itt mi azon agyalunk..hol jöttek be Árpádék...vagy mit csinált Kossuth. Vagy eppen melyik aktuális párt vagy annak vezetője mit csináljon..anyukájával..stb. Kell a cirkusz a népnek,jól meg kérik a jegy árát. Rühellem a Muszkát de Amerika kapitány a tőzsdére hivatkozva. Mégsem adja lcsóbban,mi több olcsón a föld-palagázt. Most azt mondja, mi olcsón adunk az Európai kufárok verik fel. De mi Európaiak vagyunk a hibásak. Zseniálisan szét vagyunk xopatva. Mikor Maximnak a haverja annyit mondott jó tanács ként. Hagyd az elektromos francokat. Gyárts valami fegyvert,amivel az Európaiak halomra ölik egymást. Felmondott és megalapította a Maxim Gun-t.
Válasz #bandi #90182. hozzászólásáraMert csak etanolnak lehet eladni?
Felvásárló, állattartó nem veszi?
Gondos gazdaként biztosan kötöttél biztosítást, meg csak lesz valami kárenyhítés is.
Meg a tavalyi a rekord termés+jó ár évében gondolom tartalékoltál nehezebb időkre...
Vagy a korrmány tehet az aszályról is?
De akkor a tavalyi kedvező időről is, nem?
Ja nem, az a baloldal miatt volt az idei aszály meg a kormány miatt.
Liberélbolsevik észjárás szerint így kellett, hogy legyen.
Vagy más a véleményed? Nem ezzel a logikával gondolkodsz?
Remélem!
Válasz Makói 70-es #90167. hozzászólásáraŐk nem tehetnek semmiről.
Amúgy jó is hogy felhoztad az etanolt, ugyanis a legnagyobb kukoricafeldolgozók nem hajlandóak egy lapát magyar tengerit sem megvenni, mert ukránnal üzemelnek.
Tehát, az aszály miatt eleve kicsi termésedet sem tudod pénzzé tenni, mert nincs aki megvennè.
Fura nem?
Talán itt már tudnának valamit intézni, nem? Tudod a kormány.
Mert a “toxin” tartalmat már mindenki tudja mondani, és egy műköröm lámpával egzakt módon mérni is, akkor nézzenek már szét szabadegyházán is esetleges gmo szennyezettség okán, neadjisten kivont vegyszer szermaradvány témában is.
De nem fognak, mert akkor máshol is kéne.
Válasz DDT #90164. hozzászólásáraHamar felismerhető, hogy ki a hazafi és ki a libernyák a tanárok sorában. A hazafi tanár békességben, csendesen, büszkén pusztul éhen, míg a hazátlan libernyák tanár visszaél a kormányunk jóságával (nem lövet közéjük) és pofátlan módon tüntetni merészel, mi több, arcátlanul a munkát is beszünteti. Putyinnal való legközelebbi találkozás alkalmával esetleg fel lehetne vetni ezt a problémát, hátha tudna szibériában egy félreeső helyet biztosítani.
Válasz #bandi #90143. hozzászólásáraVajon mennyire lehet olcsó a bére az iparkamara elnökének. Pöffeszkedik az egyébként teljesen felesleges hivatalában milliókért és onnan osztja az észt. Archetípusa annak, aki nem való semmire.
Válasz Gandhy #90174. hozzászólásáraBarlangban. Olyan mintha kicsit frusztrált lennél, mondjuk a nick neved el árulja a kisebbségi komplekszusodat rögtön. Valahol meg ki kell élned a frusztrációt.
Válasz Koczka József #90168. hozzászólásáraAz írástudatlant legközelebb írd egybe és egy minimális alapműveltséget szedj már magadra, nincs két betű, amit helyesen le tudnál írni. Amúgy hol nőttél fel, pinczében?
Válasz Makói 70-es #90171. hozzászólásáraNyilvan a hónapok óta drágán adott kenyér nem az idei akkor még le nem aratott, el nem adott, le nem őrölt búzákból készült/készül, ehhez nem kell agysebésznek lenni.
Válasz Sk Laci #90169. hozzászólásáraKöszi. Én a bacardit minden kedvezménnyel 90070ft/zsák a Neomát 89000ft/zsák veszem meg az LG 50.635 - öst 88000ft/zsák. Itt a listaára a Bacardi nak annyi mint nálatok az eladási ár.
Válasz Makói 70-es #90165. hozzászólásáraTylla! Még nem adtam el, mert nem akarják megadni érte a megfelelő árat, javító búzát nem fogok eladni jelen körülmények között 12500 ft-ért.
Válasz Koczka József #90111. hozzászólásáraSyngentásom nincsen, de konkrét listaáram az van.
Neoma 360 euró/zsák
Bacardi 374 euró/zsák
Ezt a két fajtát kérdeztem, ezért van meg az ára.
Az iflációról nem a Magyar Kormány tehet.
A Fidesz összevissza hazudik.
És mivel előre elköltötték a pénzt amit a brüsszeliták visszatartanak, kurva nagy a baj.
Próbálják máshonnan beszedni a pénzeket, ahonnan azt gondolják, hogy nem őket fogják okolni ezért.
És elég visszás az, hogy aki gabonatermelőként haszonélvezője a jelenlegi helyzetnek az sír és hangulatot kelt.
Mert aki állatot hízlal vagy tejet termel, és nem tudja megfizetni a takarmány árakat, annak valóban van oka panaszra.
És szerintem arról se a kormány tehet, hogy kereslet van az etanolra (ami most igen drága gabonából készül), mert unijós előírás, hogy 10% kell a benzinbe.
Nooooóóórmális?
De a "mintademokrácia" Ukrajna érdekei előbbre valók mindennél.
Továbbá azt sem értem, hogy 50 %-os élelmiszer infláció, meg megugró rezsiszámlák mellett miért akarnak a tanárok fizetésemelést, miért nem halnak éhen csendben?!?!?
Válasz Gumóka #90157. hozzászólásáraA kutyámnak is mindenről van véleménye, s bár én vagyok az intelligensebb, mégis csak a töredékét tudom értelmezni. Na így vagyok Én ezzel a Kockával is
Válasz DDT #90154. hozzászólásáraTe annyiért adtad a búzát, mint 2 éve?
De ugye a magyar kormány irányítja a világpiacot.
A gáz, kőolaj, műtrágya, búza világpiaci árának sokszorosára emelkedése Orbán miatt van.
Ezt akartad ebből kihozni, ugye?
Ha az ellenzék győzött volna áprilisban, akkor minden űberfasza lenne most.
Válasz .Feco. #90158. hozzászólásáraMert a pénztáros cége pénzt termel, a nővéré meg csak éltett ment. És ez nagyon nem jó, de ez a csak a nagy nyugati demokrácia óta létezik. És ne mond hogy csak nálatok, mert minden kelet/középeurópai helyen sajnos így van. Menő Magánklinikán a nővér sem minibálbért keres. És ez megint a pénzéhes demokrácia miatt van, hogy dolgozz legyen elég pénzed magánklinikára is, vagy az nélkül állami helyen meg döglesz.
Válasz Koczka József #90145. hozzászólásáraBérfeszültség nem egyik multi meg másik multi között szokott lenni, hanem pl versenyszféra és közszféra között vagy a kisvállalatok meg a nagyvállalatok között…
Az államnak az első faj inkább.. most is nehéz megmagyarázni, hogy miért keres egy nővér kb minimálbért egy Aldi pénztáros 370e-t…
136757 hozzászólás
Van még mit eladni de birtokot inkább csak Karcagon lehet vásárolni :csip-csup darabok de mi lesz az osztatlanok sorsa
Válasz Mötözö #90203. hozzászólásáraHát ennél okosabbat csak akkor mondott mikor ki tört a covid, már mint hogy fertőtlenitőt kell a tüdőbe juttatni ami elpusztïtja a vírust. De van még pár arany köpése.
Válasz Mötözö #90203. hozzászólásáraHa ezt valóban ő nyilatkozta, akkor ez megmutatja, mennyire korlátolt és buta ember. Régebben is tolta az orosz szekeret, most sem tesz mást.
A diplomáciához annyi köze van mint tyúknak az ábécéhez, elég csak a kézfogások alatt megràngatott minisztereket összeszámolni.
Talán nekik nem lenne ugyanannyi fegyverük elpusztítani a földet? Debizony, viszont sosem szoktak ezzel fenyegetőzni, meg az atomcsapást belengetni néhányhavonta. Azt az oroszok szokták. Mert látják, hogy a hagyományos módon vívott háborúban nemigazán jönnek az eredmények. A szárazföldi technikájuk nem elég ütőképes, végtelen mennyiségű tüzérségi lövedékkel, kvázi az ellenseges terület teljes felmorzsolásával tudtak csak jutni valamire. Újabban egyebként a front csak visszább húzódott, tehát csökken az ellenőrzésük alatt álló terület, amit a sajátjuknak kiáltottak ki, azt sem mindet tartják most.
És mi lett erre a következő lépés?
Amit a második világháborús megszállók taktikája, hogy akkor jöjjön a civilek terrorbombázása.
A fővárost, -ami többszáz kilóméterre van a vitatott területektől-, drónokkal és rakétákkal lövik, az áramellátásukat megsemmisítették, egyértelműen meg akarják törni a civil lakosságot. Egy konfliktusban a szembenálló felek fővárosa az nem tabu? Vagy akkor lehet lőni rakétával moszkvát is, hogy fair legyen a dolog?
Válasz Mötözö #90203. hozzászólásáraVolt már ilyen is:
"Fogjuk az F-22-eseinket, kínai zászlót rakunk rájuk, és kibombázzuk a szart is az oroszokból. Aztán azt mondjuk, hogy Kína volt, nem mi voltunk, Kína csinálta, aztán ők elkezdenek harcolni egymással, mi meg hátradőlünk, és nézzük” – mondta az egykori elnök.
Donald Trump: Az igazság az, hogy senkinek sincs hatalma legyőzni Oroszországot. Oroszország az egyetlen ország, amely a végsőkig harcolhat, ha háború kezdődik. Minden szükséges fegyver megvan, még apokalipszishez is, és globálishoz is. Még amikor Oroszország megnyomja a piros gombot, az egész bolygó egyszerűen eltűnhet az űrben. Amit Oroszország elindított Ukrajnában, az nem háború, hanem katonai művelet. Ha háború lenne, Ukrajna és az Ukrajna szomszédos országai nem lennének a térképen. Nemrég a NATO USA és az EU háborút indított Oroszország ellen, amikor Putyin katonai műveletet jelentett be népe megmentésére és hazája védelmére, Putyin katonai műveletet mondott, és háborúban állunk. Ha bármelyik ország azt hiszi, hogy legyőzheti Oroszországot, akkor nagyot hazudik. Oroszországból nem láttál semmit, Putyin meg nagyon puhány, ha más régen lett volna a világon, csak kövek maradtak volna. Miért pusztítjuk el ezt a bolygót? Ahelyett, hogy Oroszországot szankcionálják és fegyvereket küldenek Ukrajnának Oroszország ellen a háború folytatására, megkérdezhették volna ezeket az országokat, miért nem tudnak évekig kijönni egymással, mit akarnak és diplomatikusan jól kijönnének egymással, megtennék elhatározás már a háború előtt sem volt szabad egy katonai művelet. Őrültség azt gondolni, hogy a fegyverekkel lesz vége a háborúnak. Putyin emberségesebb, és simán beleegyezne egy kinyújtott kézbe, de ti nem nyúltatok, hanem fegyvereket küldtetek Oroszország ellen. A NATO USA EU politikusai tudják, hogy Oroszország ellen nem nyerhetnek háborút, ilyen ország nincs. Nem akarok harmadik világháborút a világon, és ha megnyerem a választást, akkor egyáltalán nem lesz háború a világon, ígérem. Harmadik világháború, miért, ez hülyeség, mit nyerünk a háborúból, hogy a háborút válasszuk a szép világ helyett. A világ több országát megtámadtuk Oroszországot, és tudtuk, hogy Putyin megvédi az országát és a népét. Nem Putyin, hanem Zelenszkij, szólnod kellett volna neki, hogy hagyja abba a háborút, mert a neonácik évek óta az oroszokkal szembeni atrocitások, a háborút pedig az állítja meg, aki elkezdi.
Válasz #bandi #90200. hozzászólásáraTudod az ilyen hozzá szólás hogy én már előre láttam meg mondtam neki hogy ne vessen kukoricát mert nincs elég csapadék egy ilyen jövöbe látó kellene nekem is. Csak attól félek rabeszélne hogy két évente naprát vessek ami meg szembe menne eddigi tudatlanságommal.
Válasz #bandi #90199. hozzászólásáraNa és G. Spöttle? Ő írt az ufó magazinba is, az azért már nem semmi...
Válasz Makói 70-es #90194. hozzászólásáraAzért nem vet napraforgót, mert annak a vetésterülete ígyis felülreprezentált országosan, lokálisan pedig bizonyos helyeken, -ahol eleve aszályra hajlamos a terület- mármár a helyet gazdálkodás összes szabályát felrugja a gyakorisága, szóval nem lehet belőle többet vetni. Ennyi erővel, hogy nem esett hónapok óta, ennyi erővel el is kezdhetett volna a nyáron esni, nem? De nem tette..
Válasz Csavarkulcs #90185. hozzászólásáraA Nógrádi György ehhez képest bakfitty.
Válasz Makói 70-es #90197. hozzászólásáraHát ez az szöveg értés? Meg mismásolás ha az ember elcsuszik. Tavaly májusban egy kicsit több eső volt tehát nem volt csapadék hiány szerintem. Most viszont volt csapadék hiány.
Válasz Koczka József #90195. hozzászólásáraSzövegértés!
Tavalyról beszéltem.
Ezt kérdőjelezte meg a krumplibogárirtó.
Tibi haveromnak 12 tonnás, Keresztapámnak 9 tonnás és másoknak is hasonló volt.
Idén a környéken 3t volt a legjobb öntözetlen.
Válasz Makói 70-es #90194. hozzászólásáraÍgy igaz olyan nagy gazda vagyok csak nem értek hozzá. Meg más sem ezekszerint mert 40-50 km körzetben két az az kettő lineár van az egyik 3-4 ezer hektáron gazdálkodik a másik 2-3 ezer között és van még egy valaki aki öntöződobot vett pályázatból. És ennyi. De erre csak analfabéták laknak tudjuk. Tinálatok meg az értelmiségi. De az a szar az egészben hogy 2020 ban öntözés nélkül is termelte 10. 5 t /ha kukoricát átlagban 6 aranykoronás földön. Az idén meg 3q/ha átlagot tudom butulok.
Válasz Makói 70-es #90194. hozzászólásáraMost akkor el kellene dönteni hogy 8-12 tonnás kukoricák voltak vagy nem is vetettek?
Válasz Koczka József #90193. hozzászólásáraMindig van valami ami miatt lehet panaszkodni.
Ha lett volna tavasszal bemunkálható földem, én biztos nem vetettem volna kukoricát.
Mondtam is a haveromnak, hogy ha tudja, hogy csapadékhiányos volt a tél és nem tud öntözni, akkor miért nem vet napraforgót.
És bejött. A kukoricákat silózták, vagy letárcsázták, a korai napraforgók meg jók lettekk.
Akinek van esze az használja!
A többi meg panaszkodjon!
Én már csak oda vetek kukoricát, ahol tudom öntözni.
Ha te olyan nagy gazda vagy akinek nem csak 2 talicska földje van, miért nem öntözöl?
Voltak erre pályázatok is.
Én a 2 talicska földemre nem tudok pályázni, de ha olyan menő nagy gazda lennék mint te, akkor biztos megpróbálnám, és nem a csodára várnék.
Válasz Makói 70-es #90191. hozzászólásáraAkkor mi borsodiak, hajdúbihariak, hevesiek, jásznagykun, hajdúbihariak egyikünk sem ért hozzá. Még szerencse hogy ti vagytok nekünk és a nemzet gazdaságnak.
Válasz Makói 70-es #90191. hozzászólásáraSzárazság és szokatlanul hűvös tavasz 2021-ben
Nemcsak a szárazság, hanem a szokatlanul hűvös tavaszi időjárás is megnehezítette a hazai növénytermesztők munkáját 2021-ben. Bár a 2,3 millió hektáros gabonaterület szinte megegyezett az előző évivel, a betakarított mennyiség jelentősen, mintegy 1,9 millió tonnával (12%-kal) elmaradt az egy évvel korábbitól, összesen 13,7 millió tonna volt.
Válasz DDT #90188. hozzászólásáraNálunk 8-12 tonnás kukoricák voltak és akik tudnak gazdálkodni, azoknak a búzája is jó lett a májusi csapadékhiány ellenére.
https://www.agroinform.hu/szantofold/2021-termeseredmenyek-kukorica-arpa-buza-gyumolcs-zoldseg-54510-001
Válasz Csavarkulcs #90189. hozzászólásáraEz a rühhedelem billenytűtet.

Válasz DDT #90188. hozzászólásáraAszálykár bizztosítás nálunk még az életben nem fizetett. Folyamatos harc a történet a végén mindíg a biztosító talált valamit az 5 éves átlagot nézve. Jég-szélkár mehet. Aszály kár megy az agyalás.
Válasz Makói 70-es #90184. hozzászólásáraEbből is látszik, hogy nem gazdálkodsz, teljesen vakon vagy, milyen tavalyi rekordtermésről beszélsz, milyen tavalyi kedvező időről beszélsz??? Ha nem lett volna az idei év, akkor még mindig a tavalyi évről beszélnénk, mint "rossz év". Biztosítást meg aszálykárra azért nem kötött szinte senki, mert behajthatatlan volt a biztosítótól, most is csak az állami nyomás miatt fizetnek, egyébként biztos kibekkelnék a dolgot, ha tehetnék.
Válasz Csavarkulcs #90185. hozzászólásáraHagyd!
Ő ezt nem értheti.
Neki Amerika nagyon király hely.
A mi oktatásunk szar, de náluk sokkal több a fiatalok közt az analfabéta.
A mi egészségügyünk szar, de náluk megdögölhet mindenki akinek nincs pénze, vagy biztosítása, náluk meg (sajnos) azt a cigányt is ellátják pereputtyostól együtt, aki soha egy forint tb-t nem fizetett.
Válasz DDT #90181. hozzászólásáraMegértettem, hogy nem adtad még el.
az 50%-os élelmiszerár emelkedés miatt??????????
Ne magadból indulj ki!
A kérdésem lényege az lett volna (csak valahogy nem akarod érteni), hogy ha a búza ára kb. háromszoros, mint három éve, akkor mi a f.szért sír a szád
Akkor te búzatermelőként nyertese vagy ennek a szituációnak.
Nem értem a motivációdat.
Vagy is értem.
Mindegy miért csak szidni lehessen a kormányt.
Én idén a korai hagymáimat (vörös, lila) pont annyiért adtam a nagybanin, mint 3 éve.
A fokhagymánál van egy 10-15%-os nagybani ár emelkedés a tavalyhoz képest, ami előtte 4-5 éve semmit nem változott.
Gondolom a boltban nem ennyivel mentek föl az árak, hanem többszörösével
Válasz DDT #90138. hozzászólásáraNem kell elsöprőnek lenni ahhoz, hogy borsot törj a másik orra alá. Van még két év,nem is változhat semmi. Vagy jöhet egy elsöprő történet a végére. Az idő-gazdaság megoldja, ha szorul a hurok,szorulnak a kékek is. Ha nem, behúzák két év múlva is. Ezért tolják az Ukránokat is mert valamit villantani kell,végtelenségig húzni nem lehet. Előbb utóbb besokalnak a szavazók,volt már ilyen. A mostani eredmény csak rész eredmén az igazit két év mulva számos tényező befolyásolja. Demokratáknak nem hiányzik még két év háborúzás a Muszkával,sok idő-pénz. A hosszú konfliktusok a kormányzó pártot megnyírbálják. Itt most nincs Oszama, mint háborús indok. Akkor Amerika egyként állt bele egy háborús fiaskóba. Most más a helyzet..ez inkább hasonlít Vietnam-Kórea fiaskóra. Végén be kellett érni részeredményekkel,nem utolsó sorban anyagilag már sok volt finanszírozni. (Valódi háború most globálisan zajlik) Ukrajna figyelem elterelés. Amerikai elnököt szépen elhesegették páran Ez nem eppen a megszokott módi,Amerika tekintélyén csorba esett. A nemzeti valuták elfogadásával pedig a dollár van kóstolgatva. Annak ellenére hogy per pillanat erősödött.(ezt Európának és a Muszkának köszönheti) valamint a kialakult helyzetnek. Miközben minden média az Ukrán fiaskóval foglakozik. Megy a verseny Afrikáért. Ki van ez találva,Magyarul meg vagyunk vezetve-figyelem elterelve. Elírogatunk egymásnak-beszólogatunk egymásnak. Örülünk mint maki a farkának a 300 ezres műtrágya akció miatt. Miközben dől be az elenőrizetlen(gazdálkodási naplót nem is látott termény) jó finom...nálunk betiltott cuccokkal kezelve. 9 ezerért már az árpa sem kell,12 ezerért rugdossa a búzát a tárolóban...stb. Miközben itt mi azon agyalunk..hol jöttek be Árpádék...vagy mit csinált Kossuth. Vagy eppen melyik aktuális párt vagy annak vezetője mit csináljon..anyukájával..stb. Kell a cirkusz a népnek,jól meg kérik a jegy árát. Rühellem a Muszkát de Amerika kapitány a tőzsdére hivatkozva. Mégsem adja lcsóbban,mi több olcsón a föld-palagázt. Most azt mondja, mi olcsón adunk az Európai kufárok verik fel. De mi Európaiak vagyunk a hibásak. Zseniálisan szét vagyunk xopatva. Mikor Maximnak a haverja annyit mondott jó tanács ként. Hagyd az elektromos francokat. Gyárts valami fegyvert,amivel az Európaiak halomra ölik egymást. Felmondott és megalapította a Maxim Gun-t.
Válasz #bandi #90182. hozzászólásáraMert csak etanolnak lehet eladni?

Felvásárló, állattartó nem veszi?
Gondos gazdaként biztosan kötöttél biztosítást, meg csak lesz valami kárenyhítés is.
Meg a tavalyi a rekord termés+jó ár évében gondolom tartalékoltál nehezebb időkre...
Vagy a korrmány tehet az aszályról is?
De akkor a tavalyi kedvező időről is, nem?
Ja nem, az a baloldal miatt volt az idei aszály meg a kormány miatt.
Liberélbolsevik észjárás szerint így kellett, hogy legyen.
Vagy más a véleményed? Nem ezzel a logikával gondolkodsz?
Remélem!
Válasz #bandi #90182. hozzászólásáraAz egyik etanolgyártó visszamondta az ukrán kukkert, mert olyan rossz a minősége.
A nagyarnál csak a toxinprobléma áll fenn, a "mellékterméke" biogázüzembe megy, takarmányozásra nem jó.
Válasz Makói 70-es #90167. hozzászólásáraŐk nem tehetnek semmiről.
Amúgy jó is hogy felhoztad az etanolt, ugyanis a legnagyobb kukoricafeldolgozók nem hajlandóak egy lapát magyar tengerit sem megvenni, mert ukránnal üzemelnek.
Tehát, az aszály miatt eleve kicsi termésedet sem tudod pénzzé tenni, mert nincs aki megvennè.
Fura nem?
Talán itt már tudnának valamit intézni, nem? Tudod a kormány.
Mert a “toxin” tartalmat már mindenki tudja mondani, és egy műköröm lámpával egzakt módon mérni is, akkor nézzenek már szét szabadegyházán is esetleges gmo szennyezettség okán, neadjisten kivont vegyszer szermaradvány témában is.
De nem fognak, mert akkor máshol is kéne.
Válasz Makói 70-es #90178. hozzászólásáraVálaszoltam már rég, hogy nem adtam el, értem én, hogy tanulatlan vagy, de azért olvasni csak kéne már tudni.
Válasz TeljesenMindegy #90177. hozzászólásáraAki tudja csinálja,
aki nem, az tanitja,
aki nem tudja tanitani, az igazgatja.
Válasz DDT #90164. hozzászólásáraHamar felismerhető, hogy ki a hazafi és ki a libernyák a tanárok sorában. A hazafi tanár békességben, csendesen, büszkén pusztul éhen, míg a hazátlan libernyák tanár visszaél a kormányunk jóságával (nem lövet közéjük) és pofátlan módon tüntetni merészel, mi több, arcátlanul a munkát is beszünteti. Putyinnal való legközelebbi találkozás alkalmával esetleg fel lehetne vetni ezt a problémát, hátha tudna szibériában egy félreeső helyet biztosítani.
Válasz DDT #90173. hozzászólásáraEz megint nem a kérdésemre válasz.

Egyre mélyebbre ásod magad.
Válasz #bandi #90143. hozzászólásáraVajon mennyire lehet olcsó a bére az iparkamara elnökének. Pöffeszkedik az egyébként teljesen felesleges hivatalában milliókért és onnan osztja az észt. Archetípusa annak, aki nem való semmire.
Válasz Gandhy #90162. hozzászólásáraNem ér meg egy kitiltást a véleményem Róla

A lényeg, hogy oda is kár volt bekötni az internetet...
Válasz Gandhy #90174. hozzászólásáraBarlangban. Olyan mintha kicsit frusztrált lennél, mondjuk a nick neved el árulja a kisebbségi komplekszusodat rögtön. Valahol meg ki kell élned a frusztrációt.
Válasz Koczka József #90168. hozzászólásáraAz írástudatlant legközelebb írd egybe és egy minimális alapműveltséget szedj már magadra, nincs két betű, amit helyesen le tudnál írni. Amúgy hol nőttél fel, pinczében?
Válasz Makói 70-es #90171. hozzászólásáraNyilvan a hónapok óta drágán adott kenyér nem az idei akkor még le nem aratott, el nem adott, le nem őrölt búzákból készült/készül, ehhez nem kell agysebésznek lenni.
Válasz Sk Laci #90169. hozzászólásáraKöszi. Én a bacardit minden kedvezménnyel 90070ft/zsák a Neomát 89000ft/zsák veszem meg az LG 50.635 - öst 88000ft/zsák. Itt a listaára a Bacardi nak annyi mint nálatok az eladási ár.
Válasz DDT #90170. hozzászólásáraTe bölcs gazda vagy.
Én meg rossz, mert aratáskor nettó 131-ért odaadtam.
De nem a kérdés lényegére válaszoltál.
Válasz Makói 70-es #90165. hozzászólásáraTylla! Még nem adtam el, mert nem akarják megadni érte a megfelelő árat, javító búzát nem fogok eladni jelen körülmények között 12500 ft-ért.
Válasz Koczka József #90111. hozzászólásáraSyngentásom nincsen, de konkrét listaáram az van.
Neoma 360 euró/zsák
Bacardi 374 euró/zsák
Ezt a két fajtát kérdeztem, ezért van meg az ára.
Válasz Gandhy #90162. hozzászólásáraTe írás tudatlan cz-vel írom.
Válasz #bandi #90166. hozzászólásáraAkácfával.
Akiről én beszélek.
De nem erről van szó.
Az iflációról nem a Magyar Kormány tehet.
A Fidesz összevissza hazudik.
És mivel előre elköltötték a pénzt amit a brüsszeliták visszatartanak, kurva nagy a baj.
Próbálják máshonnan beszedni a pénzeket, ahonnan azt gondolják, hogy nem őket fogják okolni ezért.
És elég visszás az, hogy aki gabonatermelőként haszonélvezője a jelenlegi helyzetnek az sír és hangulatot kelt.
Mert aki állatot hízlal vagy tejet termel, és nem tudja megfizetni a takarmány árakat, annak valóban van oka panaszra.
És szerintem arról se a kormány tehet, hogy kereslet van az etanolra (ami most igen drága gabonából készül), mert unijós előírás, hogy 10% kell a benzinbe.
Nooooóóórmális?
De a "mintademokrácia" Ukrajna érdekei előbbre valók mindennél.
Válasz Makói 70-es #90165. hozzászólásáraA pék ötödárú orosz gázzal süti a kenyeret mint a nyugati féreg. Vagyis ezt hazudták, csak har megbuktak vele.
Válasz DDT #90163. hozzászólásáraNe terelj Galmbocskám!

A kérdésekre válaszolj!
Te idén 2020-as áron adtad el a búzát (50e/T áron), amikor nálunk a péknél 350 Ft volt a kemencében sült házikenyér?
Demagóg vagy.
Komcsi tempó.
Még hazudni is szarul hazudtok.
Rögtön megbuktok.
Továbbá azt sem értem, hogy 50 %-os élelmiszer infláció, meg megugró rezsiszámlák mellett miért akarnak a tanárok fizetésemelést, miért nem halnak éhen csendben?!?!?
Válasz Makói 70-es #90160. hozzászólásáraLehet, hogy tényleg ők győztek, mert egy az egyben az történik, amit a fidesz ellenzéki győzelem esetén jósolt, ígért.
Válasz Gumóka #90157. hozzászólásáraA kutyámnak is mindenről van véleménye, s bár én vagyok az intelligensebb, mégis csak a töredékét tudom értelmezni. Na így vagyok Én ezzel a Kockával is
Válasz mtz1221 #90159. hozzászólására

Válasz DDT #90154. hozzászólásáraTe annyiért adtad a búzát, mint 2 éve?

De ugye a magyar kormány irányítja a világpiacot.
A gáz, kőolaj, műtrágya, búza világpiaci árának sokszorosára emelkedése Orbán miatt van.
Ezt akartad ebből kihozni, ugye?
Ha az ellenzék győzött volna áprilisban, akkor minden űberfasza lenne most.
Válasz .Feco. #90158. hozzászólásáraMert a pénztáros cége pénzt termel, a nővéré meg csak éltett ment. És ez nagyon nem jó, de ez a csak a nagy nyugati demokrácia óta létezik. És ne mond hogy csak nálatok, mert minden kelet/középeurópai helyen sajnos így van.
Menő Magánklinikán a nővér sem minibálbért keres. És ez megint a pénzéhes demokrácia miatt van, hogy dolgozz legyen elég pénzed magánklinikára is, vagy az nélkül állami helyen meg döglesz. 