Válasz ..,-:) #12777. hozzászólásáragondolod, hogy a 650ezret meg már eladták 98ba? én nem hiszem, főleg azért nem, mert aki könnyen vesz 20 ezret, annak csurig az összes telepe tavalyi terménnyel...
Válasz envagyok2 #12772. hozzászólására"Míg 2020-ban még 3,5 milliárd forintos nyereséggel zárta az évet a Nitrogénművek Zrt., Bige László cége a 2021-es évben már 11,4 milliárd forintos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni."
Tőlem osszál-szorozzál, de ha nem akarod látni, akkor nem is fogod, hogy Bige egy céget működtet és maffia kormányunk közellenségnek kiáltotta ki. Te Bigét szidod a kormányunk helyett. Nagy siker ez a Fidesznek! Minden propagandájuk sikeres.
Válasz envagyok2 #12772. hozzászólásáraNagyjából tudják, hogy mennyit tudnak még eladni az idén és arra kell rátenni a 7 mrd-t.
Szóval mi is ki tudjuk számolni. 100-ból lett 120. 20 az megy a 7-be………az akkor 350ezer tonna értékesítés……még dec 31.-ig
Válasz ..,-:) #12773. hozzászólásáramármint hogy pétisó és import? és az importnak olcsóbban kéne lennie? nem válnak el. hanem aki importál, dörzsöli a markát, dól a lé.
tulajdonképpen semmi nem törétnt, csak a pétiső ktgelőnyét kiegyenlítik, vagy csöknetik. mondom, árvezető a péti gyár. akkor csináljunk csak neki ktget, és mindjárt nem lesz árvezető. ez történt.
Válasz Joco7211 #12769. hozzászólásárasem a molnál, sem a pétisünál az árat nem a ktgek határozzák meg,. ez a véleményem. ezek mindegyike lefölöző árstratégiát alkalmaz.
Válasz Büresz #12768. hozzászólásárajah, mert 7 milliárd az adó. számoljuk csak ki, tavaly mondjuk 200 as átlagárral adták el, idén 100, vagyos árbevételük várhatóan visszaesik felére, lesz 100 milliárd, akkor a +7 milliárd az 7 ezer tonánként. akkor miért lett a 98 ból 120?
Válasz ..,-:) #12766. hozzászólásárajajja ne, dehogy dugom, mit mondjak, hogy az otp hogy áraz? a legprofibb szervezet, amit ismerek, már akkor üzemgazdszkodtak, amikor még csak üzemegység vezetők voltak a téeszekbe. nem tudom a csányi ilyen okos, vagy az ő esze kimerül ott, hogy alegokosabb emberkeet megtalálta maga mellé, de messze a legprofibb szevrzet a bakpiacon az otp. nem véletlen, ami ott történik. forint fillér pontosan ismerk a keresleti görbéjüket, nincs még egy ilyen cég ebbe az országba. innen meg már cska matematika, és megvan a profitmaximum. hoyg ez tsiztessléges? dehogy az.
Válasz envagyok2 #12763. hozzászólásáraNézd, az infláció miatt megnövekedik a munkabér, az elektromosáram, a traktorgumi, a gáztároló javítási költsége, az infrastruktúra fenntartási költsége, a műanyagzsák ára.
Az új adók miatt ez megint megemelkedik.
Az adók megemelkedése miatt az adók mértéke megemelkedik.
Az extraprofitadó miatt ez megint megemelkedik.
A kormány 11 milliárdos büntetőfenyegetése miatt ez megint rizikó a cégnek, ezért azzal is kalkulálnia kell.
Mondtam egyszerűbb azt hinned, hogy az ár egy légből kapott valami.
Válasz ..,-:) #12764. hozzászólásáraés ha elmondom, hogy egyikse, úgy mennyire nehéz, hahaha?
semmi, persze, de ha hagyod, hogy így maradjon, akkor emberi mivoltodat veszted el. nem lehet hagyni. a böszmének meg kell mondani, hogy böszme.. lehet hogy meg tudna változni, csak senki nem mondta neki... én segítek, mindenkinek... ingyen, hahahaha
Válasz ..,-:) #12760. hozzászólásáranem a 23ramomdta, hgy tosztességtelen, hanem ahogy azt megcsinálta. legyen 23, legyen több, ha azt tisztességgel csinálja. de ez csak legfelejebb pontosítás, bár szerintem ezt korábban is így írtam.
nem néztem meg azt a listát, de gondolom mindegyikről legalább annyit lehetne írni, mint bigéről. erre mondtam, hogy tedd azt, írd, ha van mit.
(ne hidd, hogy Sanyink cipőjébe járok, aki az életben nem fogja tudni - önmagának se - beismerni, hogy kutyaszr van az asztalon)
Válasz Joco7211 #12761. hozzászólásárade, pnt ezt látom, hogy a komrány, és mindenki más, minden bőrt igyeszek lehőzni mindenki másról. pont ezt látom. és ezt mondom, hogy rohadtul nincs rendjén.
egyébként a plusz 20 infláció, az nem az égből jött, azt nem adjuk hozzá az árhoz, hanem azt épp az okozza, hogy mérne adjuk 720ér, mikor annyiért is elviszenk épp annyit, amennyit elő tudunk állítani...
Válasz envagyok2 #12756. hozzászólásáraPlusz 20%-os infláció.
Plusz 23-24%-os jövedékiadó emelés
Plusz extraprofitadók orrba-szájba, ami a banki tranzakciós illetéken keresztül, a szállításon át, mindent megdrágított.
Komolyan, te semmilyen adóemelésekről nem hallottál az elmúlt két évben? Az új adót, ami kivetnek a Nitrogénművekre szerinted ki az isten fogja kifizetni? Megsúgom, te és én.
Te nem akarod látni, vagy nem akarod látni, hogy az ország működéséhez pénz kell és a kormány a bőrt is lehúzza rólunk.
Válasz ..,-:) #12755. hozzászólásáraezt nem értem hogy jön ide, de nem tudnék amellett érvelni, hogy a táblázatban szerpelő, a mö9götti folyamatokból neked bármi jó származna, márha az vagy, akire gondolok...
Válasz envagyok2 #12752. hozzászólásáraAkkor most ásd bele magad és vesézd ki a 12740-es hozzászólás képét, úgy, hogy elhiggyem, hogy az nekem mennyire is jó.
Annyi könnyebbséget “adok”, hogy csak az általad már kiszámolt 23% feletti gyarapodásúakkal kell agyalnod…..
Válasz envagyok2 #12748. hozzászólásáraKomolyan kérdezem, te semmit nem hallottál arról hogy emelkedett a jövedékiadó és új adónem is megjelent az üzemanyagok árában? Nem hallottál róla, hogy extraprofitadót vetett ki a kormány bizonyos cégekre? Semmit nem hallottál arról, hogy a szomszédban háború dúl és senki nem tudja, hogy hova vezethet mindez?
Továbbá a magyar infláció az egekben, a magyar forint folyamatosan értéktelenedik el. A Mol meg mit tudom én ki átváltja a kis forintját dollárra és megveszi a kőolajat, földgázt.
2010. januárban 186-ért vett egy dollárt.
2022. januárban 315-ért.
2022. júniusban 380-ért.
2023. júliusban 350-ért.
Válasz ..,-:) #12751. hozzászólásáraannak idején nem tudom mkkor, tavaly ősszel télen írtam három sort erről, meg tettem fel két ábrát, kolaj ár, gázolaj ár. nézd vissza. az árfolyam nem érdekes, akkor is 330 volt, most 370. nabumm. legyen akkor 410 a nafta...
ott is épp ezt kátjuk mint a péten. minden ktg elvileg, papíron, hírkeb az egekbe, világvége mind meghalnk, és közbe meg csilliárd rekord nyereség. hogyan? hát úgy, hogy átverés az egész.
csak legyen tele a hír migránccsal, buzival, akármivel, és ne férjen bele, ne hallják ki az emebrek a borzlmas ordibálásból a lényeget. ha egész nap ordítanak, kit érdekel már nap végén, hogy mi a lényeg.
emlékszel hogy szólítottam itt a fórumon az első ilyen csókát? higítónak. higította a lényeget, habosította. 100 posztot az emberek többsége nem olvas végig, legyen 100 poszt mindenhol, minden nap, így ha abba van 2 fontos, jó eséllyel elsikkad. erről szól a modernkori propaganda. kiabálj túl mindent, higíts föl mindent. és elsikkad, hogy hogy a getvéba lehet 720 a nafta.
Válasz ..,-:) #12750. hozzászólásárane éljen vissza az erőfölényével.
csak ennyit kell tennie. és tisztességes lesz.
és ez vonatkozik arra is, aki hetekig azt írogatta a másik topikba, hopgy azért 45 az aratás, mert 150 millió a kombájn. és kérdem, de cmbora, ez a gép, amibe ülsz, ez csak 12 volt. de oké, amit ehelyett veszej, ha beszarik, az 150, és meg kell keresni az árát, oké cimbora, legyen 45. de meglesz a 150ér a géped, akkor utána csak gázolajba jjössz, ugye? mert a gépet már kifizettem. jah izé baszki, hülye vagy, mifaszomnak írogatsz ilyeneket, te böszem vagy, nem tudsz számolni, izé, bazmeg, alszol, vagy hülye vagy.
hmmm.
ennyi. ne élj vissza az erőfölénnyel.
Válasz envagyok2 #12748. hozzászólásáraA 480-asra azért nem nagyon lett volna jogosultságuk……
Az a 370-es ár 60 dollárnál, milyen árfolyam mellett volt ?
Most épp 82-83 dodo az oil……de tudjuk, hogy mi ural oil-t veszünk, de szerencsénkre brent-ből tudjuk árazni a kutakon……..
Válasz envagyok2 #12746. hozzászólásáraMennyit keressen egy vállalkozó, hogy még tisztességesnek lehessen nevezni !?
Mennyi forgalma/bevétele legyen/lehet, hogy még tisztességes lehessen !?
Válasz ..,-:) #12745. hozzászólásárakapnak/igényelnek=vesznek. és sajnos nem tőlünk, hanem a moltól. és most már értem én is, hogy miért kellett a 480at megszüntetni, miért nem 370 a gázolaj, mint ami a 60 dolláros olajból kijött a háború előtt. mert van rá vevő 600ér, akkor annyiért adjuk. mindenkinek.
Válasz ..,-:) #12743. hozzászólásáraés még így is maradt 30. (30+12)/180 = 23% adózott eredmény úgy, hogy "közben oroszroszág megtámadta ukrajnét, mi meg alszunk". mikor fél évbe áll a gíyár, és minden ktg-e az egekbe emelkedik. így háromszorosára növelni a marzsot, nem kis teljesítmény, ezt oktatni kéne, odaférene ez is cukkerberg mellé a nobel díjasok várományosa listáján.
mint a szobatisták, azok is akkor keresnek, mikor be van zárva a bolt.
komolyan kérdém, semmi kétség nincs benned, hogy ez teljesen tisztességes volt-e? komolyan kérdem, ha nem tudsz komolyan válaszolni, inkább ne válaszolj.
Válasz Joco7211 #12739. hozzászólásáraNemrég olvastam, hogy az ukránok fel akarják(nem kicsit) emelni a tranzit díjat(olaj, gáz), miközben meg jelentős mennyiségben kapnak/igényelnek tőlünk üzemanyagot……..ott is mindenki hü..e !?
Válasz ..,-:) #12740. hozzászólásárabeszélj, ez a dolgod, tedd azt. de ez nem legalizálja azt, ami véleményem szeirnt tavaly történt. az, hogy vannak még mások is a orba, az nem elég indok, hogy én is beálljak a sorba.
Válasz .Richard. #12736. hozzászólásárapersze, meg fogja fizetteni, ha hagyjuk, és a királyi többes alatt értem magunkat, és nyilván a jogrendszert annak összes szereplőjével együtt.
nincs kétségem afelől, hogy hagyni fogjuk, így királyi többesben... elszedik, az utolsó forintig. mindig is ez volt, és így is marad. kivéve ha elmész oda, ahol a tudás, a tisztesség többet ér mint a sorhat.
Válasz envagyok2 #12732. hozzászólásáraGondolom átaludtad a tavalyi évet és most ébredtél csipkerózsika álmodból, így elmondom neked, hogy tavaly februárjában Oroszország megtámadta Ukrajnát. A műtrágyagyártás alapanyagául szolgáló földgáz nagy részét 80%-át az oroszoktól vette Európa. Ennek egy része Ukrajnán keresztüli vezetékrendszeren érkezett.
Gondolom te valami jövőbelátó vagy, aki pontosan látja a rizikót abban hogy milyen vezetékek lesznek felrobbantva, milyen vezetékek állnak le, mennyire lesznek tele a gáztárolók, mennyi gáz kell elektromos áram előállításra, mennyire lesz kemény telünk és kell sok gáz vagy a háború hogyan alakul és milyen szállítmányok érnek ide Európába.
Te itt ekézel engem ezzel a jobb-ballal, de ez engem nem érdekel. Ahogy mondod, vannak szegények és gazdagok. Bigére semmit nem tudtak rábizonyítani. Semmit. Magas volt a profit, mert ez bruttó profit te közgazdász és közben minden szar adót kivetett a Fidesz kormány és az infláció is az egekben. Komolyan mondom, a béka segge alatt a színvonal, pedig te is látod hogy a gazdag gazdagodik a szegény elszegényedik, csak beéred az ilyen egyszerű válaszokkal mint gonosz gazdag, meg gonosz Bige. Tragédia.
Válasz Rabó001 #12733. hozzászólásáraigen, ez vállalkzübarát hozzállás. ellenben azzal, amit te annak próbálsz beállítni, miszerint a tulajdon, meg a tulajdonos. ezt úgy hívják, hogy vadkapitalizmus. ezt már amerika is régen elfelejtette. tudod, strandard oil.
a vállalkozás barát hozzállás nem az, hogy magára hagyjuk a piacot, és pusztuljon a férgese. hanem azon dolgozunk, hogy az egyenlőtlenséget csökkentsük, hogy az asszimetriákat csökkentsük, hogy a piaci túlkapásokat csökkentsük. ne akarj vadkapitalizmust, mert előbb fölzabál, minthogy észrevedd, mi fog történni veled.
Válasz ..,-:) #12735. hozzászólásáramivan? mi közöm nekem ahhoz, hogy áll-e a linzi gyár? álljon, ne álljon, eldönti a tulajdonosa. semmi közöm ehhez. nem erőrl beszéltem. semmi köze enek ahhoz, ami itt történt tavaly, és ahogy kolléga írja, ma megint elkezdődött.
Válasz envagyok2 #12732. hozzászólásáraHa így van mint írod, akkor a vesztesègèt meg a negatív hatásait meg fogja fizettetni. Akkor most adnak majd 60èrt egy mázsa bogyót,? nagy szarban vagyunk. Megint.
Válasz envagyok2 #12732. hozzászólásáraAkkor az is hazugság volt, hogy állt a linzi gyárt, állt a yara gyár, állt a román, meg az isten tudja, mit nem hazudtak még, hogy mi állt…..és ezt mind, mind a Bige, mert minden az ő kezében van, gyárak, emberek, media, stb…..,,persze…….
Válasz envagyok2 #12727. hozzászólásáraEz aztán a vállalkozóbarát hozzáállás,
sajnos az egész országban is jellemző ez a gondolkodásmód. Én nem szeretném ha bárki tulajdonát elszednék, azt se szeretném hogy a nagyvállalkozok menjenek tönkre sorban, mert akkor a kisembernek sokkal rosszabb lesz.
Most meg épp a gazdák akarnak tönkremenni, megy a sírás-rivás különféle agrár csoportokban, most mindennek vége, jövőre ugaroltatni akarnak egy csomóan (de van egy olyan erzesem hogy nem nagyon fogom látni jövőre azt a sok ugaroltatott földet, aug. 20-utan már húzzák is bele a repcét), most teszik épp padlóra egész magyar mezőgazdaságot stb.... Persze ez azért a valosagban nagyon durva túlzás.
14182 hozzászólás
Válasz envagyok2 #12781. hozzászólásáraDe legyárthatták már…….
Válasz ..,-:) #12777. hozzászólásáragondolod, hogy a 650ezret meg már eladták 98ba? én nem hiszem, főleg azért nem, mert aki könnyen vesz 20 ezret, annak csurig az összes telepe tavalyi terménnyel...
Válasz ..,-:) #12778. hozzászólásáraJaahhh és továbbra is tisztességtelen mind közül….
Válasz envagyok2 #12772. hozzászólására"Míg 2020-ban még 3,5 milliárd forintos nyereséggel zárta az évet a Nitrogénművek Zrt., Bige László cége a 2021-es évben már 11,4 milliárd forintos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni."
Tőlem osszál-szorozzál, de ha nem akarod látni, akkor nem is fogod, hogy Bige egy céget működtet és maffia kormányunk közellenségnek kiáltotta ki. Te Bigét szidod a kormányunk helyett. Nagy siker ez a Fidesznek! Minden propagandájuk sikeres.
Válasz envagyok2 #12776. hozzászólásáraSzóval akkor hiába lehetne olcsóbb az import, a Bige miatt nem lesz……..

Bexarás !
Válasz envagyok2 #12772. hozzászólásáraNagyjából tudják, hogy mennyit tudnak még eladni az idén és arra kell rátenni a 7 mrd-t.
Szóval mi is ki tudjuk számolni. 100-ból lett 120. 20 az megy a 7-be………az akkor 350ezer tonna értékesítés……még dec 31.-ig
Válasz ..,-:) #12773. hozzászólásáramármint hogy pétisó és import? és az importnak olcsóbban kéne lennie? nem válnak el. hanem aki importál, dörzsöli a markát, dól a lé.
tulajdonképpen semmi nem törétnt, csak a pétiső ktgelőnyét kiegyenlítik, vagy csöknetik. mondom, árvezető a péti gyár. akkor csináljunk csak neki ktget, és mindjárt nem lesz árvezető. ez történt.
Válasz Joco7211 #12769. hozzászólásárasem a molnál, sem a pétisünál az árat nem a ktgek határozzák meg,. ez a véleményem. ezek mindegyike lefölöző árstratégiát alkalmaz.
Válasz ..,-:) #12771. hozzászólásáraAz, 101-2 körül is megérte adni most is megéri biztos
Válasz Büresz #12768. hozzászólásáraAkkor most el kellene válni az áraknak…….
Válasz Büresz #12768. hozzászólásárajah, mert 7 milliárd az adó. számoljuk csak ki, tavaly mondjuk 200 as átlagárral adták el, idén 100, vagyos árbevételük várhatóan visszaesik felére, lesz 100 milliárd, akkor a +7 milliárd az 7 ezer tonánként. akkor miért lett a 98 ból 120?
Válasz Büresz #12768. hozzászólására

Viccccccc

Válasz ..,-:) #12766. hozzászólásárajajja ne, dehogy dugom, mit mondjak, hogy az otp hogy áraz? a legprofibb szervezet, amit ismerek, már akkor üzemgazdszkodtak, amikor még csak üzemegység vezetők voltak a téeszekbe. nem tudom a csányi ilyen okos, vagy az ő esze kimerül ott, hogy alegokosabb emberkeet megtalálta maga mellé, de messze a legprofibb szevrzet a bakpiacon az otp. nem véletlen, ami ott történik. forint fillér pontosan ismerk a keresleti görbéjüket, nincs még egy ilyen cég ebbe az országba. innen meg már cska matematika, és megvan a profitmaximum. hoyg ez tsiztessléges? dehogy az.
Válasz envagyok2 #12763. hozzászólásáraNézd, az infláció miatt megnövekedik a munkabér, az elektromosáram, a traktorgumi, a gáztároló javítási költsége, az infrastruktúra fenntartási költsége, a műanyagzsák ára.
Az új adók miatt ez megint megemelkedik.
Az adók megemelkedése miatt az adók mértéke megemelkedik.
Az extraprofitadó miatt ez megint megemelkedik.
A kormány 11 milliárdos büntetőfenyegetése miatt ez megint rizikó a cégnek, ezért azzal is kalkulálnia kell.
Mondtam egyszerűbb azt hinned, hogy az ár egy légből kapott valami.
Elvileg 120 a péti 27-es, ma délutáni ár.
Válasz ..,-:) #12764. hozzászólásáraés ha elmondom, hogy egyikse, úgy mennyire nehéz, hahaha?
semmi, persze, de ha hagyod, hogy így maradjon, akkor emberi mivoltodat veszted el. nem lehet hagyni. a böszmének meg kell mondani, hogy böszme.. lehet hogy meg tudna változni, csak senki nem mondta neki... én segítek, mindenkinek... ingyen, hahahaha
Válasz envagyok2 #12765. hozzászólásáraNe ferdítsd el a lényeget és/vagy ne dugd a fejed a homokba, mert nem akarod hallani a dolgokat…….
Válasz ..,-:) #12760. hozzászólásáranem a 23ramomdta, hgy tosztességtelen, hanem ahogy azt megcsinálta. legyen 23, legyen több, ha azt tisztességgel csinálja. de ez csak legfelejebb pontosítás, bár szerintem ezt korábban is így írtam.
nem néztem meg azt a listát, de gondolom mindegyikről legalább annyit lehetne írni, mint bigéről. erre mondtam, hogy tedd azt, írd, ha van mit.
(ne hidd, hogy Sanyink cipőjébe járok, aki az életben nem fogja tudni - önmagának se - beismerni, hogy kutyaszr van az asztalon)
Válasz envagyok2 #12762. hozzászólásáraAkkor te vagy gyógyszer vagy drog függő lehetsz……mert, hogy semmi nincs rendben a világban az 7xség…..
Válasz Joco7211 #12761. hozzászólásárade, pnt ezt látom, hogy a komrány, és mindenki más, minden bőrt igyeszek lehőzni mindenki másról. pont ezt látom. és ezt mondom, hogy rohadtul nincs rendjén.
egyébként a plusz 20 infláció, az nem az égből jött, azt nem adjuk hozzá az árhoz, hanem azt épp az okozza, hogy mérne adjuk 720ér, mikor annyiért is elviszenk épp annyit, amennyit elő tudunk állítani...
Válasz ..,-:) #12759. hozzászólásáraengem minden felbasz, ami nincs rendjén a világban
Válasz envagyok2 #12756. hozzászólásáraPlusz 20%-os infláció.
Plusz 23-24%-os jövedékiadó emelés
Plusz extraprofitadók orrba-szájba, ami a banki tranzakciós illetéken keresztül, a szállításon át, mindent megdrágított.
Komolyan, te semmilyen adóemelésekről nem hallottál az elmúlt két évben? Az új adót, ami kivetnek a Nitrogénművekre szerinted ki az isten fogja kifizetni? Megsúgom, te és én.
Te nem akarod látni, vagy nem akarod látni, hogy az ország működéséhez pénz kell és a kormány a bőrt is lehúzza rólunk.
Válasz envagyok2 #12758. hozzászólásáraOtt tartottunk, hogy Bige tudott csinálni 23%-os tiszta hasznot és ez mennyire tisztességtelen magatartás……….
Válasz envagyok2 #12756. hozzászólásáraÉrdekes, valahogy az üzemanyag ára engem sosem zavart/érdekelt…….legkisebb kiadásom még mindig az üzemanyaga……..
Válasz ..,-:) #12755. hozzászólásáraezt nem értem hogy jön ide, de nem tudnék amellett érvelni, hogy a táblázatban szerpelő, a mö9götti folyamatokból neked bármi jó származna, márha az vagy, akire gondolok...
Válasz envagyok2 #12752. hozzászólásáraElég érdekes világi a gondolkodásmódod……….gondolom jó pár embert megxopattál már pénzügyileg…….
Válasz Joco7211 #12754. hozzászólásárafelőlem nyugodtan rádobhat a 2022 januérri árra 10%ot a ft gyengülés miatt. hahaa
Válasz envagyok2 #12752. hozzászólásáraAkkor most ásd bele magad és vesézd ki a 12740-es hozzászólás képét, úgy, hogy elhiggyem, hogy az nekem mennyire is jó.
Annyi könnyebbséget “adok”, hogy csak az általad már kiszámolt 23% feletti gyarapodásúakkal kell agyalnod…..
Válasz envagyok2 #12748. hozzászólásáraKomolyan kérdezem, te semmit nem hallottál arról hogy emelkedett a jövedékiadó és új adónem is megjelent az üzemanyagok árában? Nem hallottál róla, hogy extraprofitadót vetett ki a kormány bizonyos cégekre? Semmit nem hallottál arról, hogy a szomszédban háború dúl és senki nem tudja, hogy hova vezethet mindez?
Továbbá a magyar infláció az egekben, a magyar forint folyamatosan értéktelenedik el. A Mol meg mit tudom én ki átváltja a kis forintját dollárra és megveszi a kőolajat, földgázt.
2010. januárban 186-ért vett egy dollárt.
2022. januárban 315-ért.
2022. júniusban 380-ért.
2023. júliusban 350-ért.
Válasz ..,-:) #12751. hozzászólásáraannak idején nem tudom mkkor, tavaly ősszel télen írtam három sort erről, meg tettem fel két ábrát, kolaj ár, gázolaj ár. nézd vissza. az árfolyam nem érdekes, akkor is 330 volt, most 370. nabumm. legyen akkor 410 a nafta...
ott is épp ezt kátjuk mint a péten. minden ktg elvileg, papíron, hírkeb az egekbe, világvége mind meghalnk, és közbe meg csilliárd rekord nyereség. hogyan? hát úgy, hogy átverés az egész.
csak legyen tele a hír migránccsal, buzival, akármivel, és ne férjen bele, ne hallják ki az emebrek a borzlmas ordibálásból a lényeget. ha egész nap ordítanak, kit érdekel már nap végén, hogy mi a lényeg.
emlékszel hogy szólítottam itt a fórumon az első ilyen csókát? higítónak. higította a lényeget, habosította. 100 posztot az emberek többsége nem olvas végig, legyen 100 poszt mindenhol, minden nap, így ha abba van 2 fontos, jó eséllyel elsikkad. erről szól a modernkori propaganda. kiabálj túl mindent, higíts föl mindent. és elsikkad, hogy hogy a getvéba lehet 720 a nafta.
Válasz ..,-:) #12750. hozzászólásárane éljen vissza az erőfölényével.
csak ennyit kell tennie. és tisztességes lesz.
és ez vonatkozik arra is, aki hetekig azt írogatta a másik topikba, hopgy azért 45 az aratás, mert 150 millió a kombájn. és kérdem, de cmbora, ez a gép, amibe ülsz, ez csak 12 volt. de oké, amit ehelyett veszej, ha beszarik, az 150, és meg kell keresni az árát, oké cimbora, legyen 45. de meglesz a 150ér a géped, akkor utána csak gázolajba jjössz, ugye? mert a gépet már kifizettem. jah izé baszki, hülye vagy, mifaszomnak írogatsz ilyeneket, te böszem vagy, nem tudsz számolni, izé, bazmeg, alszol, vagy hülye vagy.
hmmm.
ennyi. ne élj vissza az erőfölénnyel.
Válasz envagyok2 #12748. hozzászólásáraA 480-asra azért nem nagyon lett volna jogosultságuk……
Az a 370-es ár 60 dollárnál, milyen árfolyam mellett volt ?
Most épp 82-83 dodo az oil……de tudjuk, hogy mi ural oil-t veszünk, de szerencsénkre brent-ből tudjuk árazni a kutakon……..
Válasz envagyok2 #12746. hozzászólásáraMennyit keressen egy vállalkozó, hogy még tisztességesnek lehessen nevezni !?
Mennyi forgalma/bevétele legyen/lehet, hogy még tisztességes lehessen !?
Komolyan kérdem !!
Válasz Joco7211 #12739. hozzászólásárahuha.
Válasz ..,-:) #12745. hozzászólásárakapnak/igényelnek=vesznek. és sajnos nem tőlünk, hanem a moltól. és most már értem én is, hogy miért kellett a 480at megszüntetni, miért nem 370 a gázolaj, mint ami a 60 dolláros olajból kijött a háború előtt. mert van rá vevő 600ér, akkor annyiért adjuk. mindenkinek.
Válasz envagyok2 #12744. hozzászólásáraBeszél a faxom…….a többséget csak az az egy bántja…….a többinek örülni kell !
Válasz ..,-:) #12743. hozzászólásáraés még így is maradt 30. (30+12)/180 = 23% adózott eredmény úgy, hogy "közben oroszroszág megtámadta ukrajnét, mi meg alszunk". mikor fél évbe áll a gíyár, és minden ktg-e az egekbe emelkedik. így háromszorosára növelni a marzsot, nem kis teljesítmény, ezt oktatni kéne, odaférene ez is cukkerberg mellé a nobel díjasok várományosa listáján.
mint a szobatisták, azok is akkor keresnek, mikor be van zárva a bolt.
komolyan kérdém, semmi kétség nincs benned, hogy ez teljesen tisztességes volt-e? komolyan kérdem, ha nem tudsz komolyan válaszolni, inkább ne válaszolj.
Válasz Joco7211 #12739. hozzászólásáraNemrég olvastam, hogy az ukránok fel akarják(nem kicsit) emelni a tranzit díjat(olaj, gáz), miközben meg jelentős mennyiségben kapnak/igényelnek tőlünk üzemanyagot……..ott is mindenki hü..e !?
Válasz ..,-:) #12740. hozzászólásárabeszélj, ez a dolgod, tedd azt. de ez nem legalizálja azt, ami véleményem szeirnt tavaly történt. az, hogy vannak még mások is a orba, az nem elég indok, hogy én is beálljak a sorba.
Válasz Joco7211 #12739. hozzászólásáraPlussz asszem megvágták 12 Mrd-ér is………
Válasz envagyok2 #12726. hozzászólásáraEz azért megvan !?

Válasz .Richard. #12736. hozzászólásárapersze, meg fogja fizetteni, ha hagyjuk, és a királyi többes alatt értem magunkat, és nyilván a jogrendszert annak összes szereplőjével együtt.
nincs kétségem afelől, hogy hagyni fogjuk, így királyi többesben... elszedik, az utolsó forintig. mindig is ez volt, és így is marad. kivéve ha elmész oda, ahol a tudás, a tisztesség többet ér mint a sorhat.
Válasz sopiz #12716. hozzászólásáraA többiekről miért nem illik beszélni !?

Válasz envagyok2 #12732. hozzászólásáraGondolom átaludtad a tavalyi évet és most ébredtél csipkerózsika álmodból, így elmondom neked, hogy tavaly februárjában Oroszország megtámadta Ukrajnát. A műtrágyagyártás alapanyagául szolgáló földgáz nagy részét 80%-át az oroszoktól vette Európa. Ennek egy része Ukrajnán keresztüli vezetékrendszeren érkezett.
Gondolom te valami jövőbelátó vagy, aki pontosan látja a rizikót abban hogy milyen vezetékek lesznek felrobbantva, milyen vezetékek állnak le, mennyire lesznek tele a gáztárolók, mennyi gáz kell elektromos áram előállításra, mennyire lesz kemény telünk és kell sok gáz vagy a háború hogyan alakul és milyen szállítmányok érnek ide Európába.
Te itt ekézel engem ezzel a jobb-ballal, de ez engem nem érdekel. Ahogy mondod, vannak szegények és gazdagok. Bigére semmit nem tudtak rábizonyítani. Semmit. Magas volt a profit, mert ez bruttó profit te közgazdász és közben minden szar adót kivetett a Fidesz kormány és az infláció is az egekben. Komolyan mondom, a béka segge alatt a színvonal, pedig te is látod hogy a gazdag gazdagodik a szegény elszegényedik, csak beéred az ilyen egyszerű válaszokkal mint gonosz gazdag, meg gonosz Bige. Tragédia.
Válasz Rabó001 #12733. hozzászólásáraigen, ez vállalkzübarát hozzállás. ellenben azzal, amit te annak próbálsz beállítni, miszerint a tulajdon, meg a tulajdonos. ezt úgy hívják, hogy vadkapitalizmus. ezt már amerika is régen elfelejtette. tudod, strandard oil.
a vállalkozás barát hozzállás nem az, hogy magára hagyjuk a piacot, és pusztuljon a férgese. hanem azon dolgozunk, hogy az egyenlőtlenséget csökkentsük, hogy az asszimetriákat csökkentsük, hogy a piaci túlkapásokat csökkentsük. ne akarj vadkapitalizmust, mert előbb fölzabál, minthogy észrevedd, mi fog történni veled.
Válasz ..,-:) #12735. hozzászólásáramivan? mi közöm nekem ahhoz, hogy áll-e a linzi gyár? álljon, ne álljon, eldönti a tulajdonosa. semmi közöm ehhez. nem erőrl beszéltem. semmi köze enek ahhoz, ami itt történt tavaly, és ahogy kolléga írja, ma megint elkezdődött.
Válasz envagyok2 #12732. hozzászólásáraHa így van mint írod, akkor a vesztesègèt meg a negatív hatásait meg fogja fizettetni. Akkor most adnak majd 60èrt egy mázsa bogyót,?
nagy szarban vagyunk. Megint.
Válasz envagyok2 #12732. hozzászólásáraAkkor az is hazugság volt, hogy állt a linzi gyárt, állt a yara gyár, állt a román, meg az isten tudja, mit nem hazudtak még, hogy mi állt…..és ezt mind, mind a Bige, mert minden az ő kezében van, gyárak, emberek, media, stb…..,,persze…….
Válasz gyorfy10 #12706. hozzászólásáraJó anyag. Meg jó árba volt.
Nagyobb szemcseméret.