Válasz #267. hozzászólásra
Gyérítő hatása van. Én nem használhatom mivel Akg.-és területeim vannak. Tavaly kétszeri kezeléssel megszabadultam tőlük. A szert viszont visszavonták a tetűhintás unió miatt.
Most maradt az Actara abba a szerbe is ez volt az egyik komponens. Ez is viszi, csak lényegesen drágább.
Hali!
Ennek a keverésnek amit írtál van hatása a vértetű és pajzstetű ellen? Rügypattanás után mehet még így? Vagy a danadim progress az kevés pajzstetűre és vértetűre?
Még az lenne a kérdésem milyen kén-t használsz?
Utána olvastam a Kocide 2000 szernek is és filózik rajta az öreg h kipróbáljuk-e mert most teljesen új permetezési tervet rak össze.
Elég régóta fújunk szinte ugyan azon szerekkel kell a változatosság, mert a kártevőkben is rezisztencia mutatkozik, vagy csak a szerek gyengülnek :s
mi is 270 jonathán starkinggal indultunk idén lesz 6. éve h telepítettünk 5,5 ha rezisztenst
Én egyenlőre apától tanulok meg innen mondom neki az ötleteket és így egyre előrébb vagyunk :)
Ha befejeztem ezt a sulit akkor kezdem mg mérnökit azon belül növényvédőnek szeretnék tanulni aztán ki tudja ez a terv :)
Én szabolcsi vagyok, még csak kicsiben gazdálkodok, remélem pár év alatt majd "nagyobbra növök". Szeretnék egy pár évet tanulni, tapasztalatot szerezni, munka mellett gazdálkodok, azért is kérdezgetek ezekről a dolgokról(mint múltkor a műtrágya, most a lemosó) aztán bővíteni alma téren(is).
Attika te helyileg hol gazdálkodsz?
Mert nekünk a szatmári részen van a gyümölcsös és az ország déli részén általában 1-2 héttel előrébb van minden több a napos órák szám magasabb a hőmérséklet stb.
Most beszéltem apával nekünk még a rügyek egyáltalán nem indultak meg, de ha marad az idő akkor kb 2 hét és nekünk is mehet a lemosózás.
Csarli 1 Nálatok nincs probléma a vértetűvel?
a hagyományos gyümölcsösünket eléggé ellepte :S
Mi is olajozni fogunk most, hasonló szereket fújtunk eddig lemosásra csak olaj nélkül.
Bár apa azt mondta h kevesli az 5l olajat 1000l-be
Én meg még nem nagyon értek hozzá.
Csak amit most olvastam róla h vértetű ellen rügypattanáskor 2%-os dózisban kell alkalmazni és a kijuttatott permetszer 1500-2000l/ha
Ti már lemosóztok? Én még várni akarnék 2 hetet. Főleg hogy 3 éves fák, és azt tanácsolták hogy akkor metszem már amikor biztosan nem lesz fagy, mert károsíthatja az ágakat. Ezért is várnék még 2 hetet, megmetszeném aztán menne is a lemosó ha jó idő lesz.
Válasz #260. hozzászólásra
Cocide 2000 2 kg, kén 5 kg, Agrol Plusz 5 l
Holnap fogom, ha nem esik az eső. Rügypattanás előtt
Rézből dupla, kénből 3,5, olajból 4,5 szer több van ebbe a koktélba mint a Vegasolba.
Cocide 2000 2 kg hatóanyag 1,06 kg, kén 5 kg hatóanyag 4 kg, Agrol Plusz 5 l hatóanyag 4,5 l ez 1000 liter vízbe ára 13700 Ft, Vegasol eReS 5 l hatóanyag réz 0,55 kg, kén 1,15 kg, olaj 1 l, ez 1000 liter vízbe ára 14000 Ft. Akkor melyik az olcsóbb?
Én nem használom, mert magam keverem olajból, rézből, és kénből, mert olcsóbb. Mérget nem használok most mert nincs értelme, az olaj egyébként is gyéríti a rovarokat
Tegnap voltam olaszba egy meghatározó faiskolába amellyel évek óta kapcsolatba állok. Az ottani vezető szerint ez nem működik Olaszországba. Ma vásároltam meg a lemosáshoz szükséges szereket, és a tulajjal történt beszélgetés során felmerült ez a technológia. Elmondása szerint Hajóson három gazda volt aki ezt kipróbálta tavaly és mind a hárman egyértelműen elzárkóztak a további használat elől.
Először is a kételyre egy válasz egy gazdától:
"Az ültetvény egyik szélén 1 % volt a kukacos alma aránya, ami valószínűleg a szomszédos, nem megfelelően kezelt almásból berepült molyok kártétele, viszont az ültetvény többi részén 0%-os volt a kártétel felvételezéskor. Ehhez még hozzá tette a gazda, hogy ő bizony nem végzett inszekticides kiegészítő kezelést a feromon légtértelítés mellett." 1% kukacos alma!
Mivel 1000 db/ ha van kirakva a feromonból, így a szél nem okoz gondot, legfeljebb megzavarja a kezeletlen kerteket is !
De ha végig gondoljuk, ha fúj a szél a molyok feromonjait is elfújja, így nem találkoznak a hímek a nőstényekkel! (max. szem kontaktus) .)
Tényleg létezik olyan feromon, ami csak 1 fajra hat, de azt ritkábban használják a gazdák! A kombináltakat jobban szeretik! (ilonca+almamoly) stb.
Megkérdezem neked azt a gazdát, aki használja a környéken, mert Ő az olaszokkal tartja a kapcsolatot és remélem tudok küldeni címet!(Ő pont azért kezdte el használni, mert ezt látta külföldön)
Igazad van! A profitért nem szabad megvezetni a gazdákat! Volt szerencsém növényvédős cégnél dolgozni, ahol volt olyan termék, amire a területi képviselője xy.- cégnek kijelentette, hogy magunknak meg se vegyük!!!! a S.....e 20 WP szert, mert semmit nem ér! Na ez a megvezetés, nem az ha új technológiákat kipróbálunk és eredményesen alkalmazunk!
Egy lehetőség, amivel mindenki eldönti, hogy él vagy elutasítja! (a fejlődést erre értem, és nem megbántás volt)
A kételyeimet még el sem mondtam ezzel a technológiával kapcsolatba, mert mi van, ha megtermékenyített nőstények repülnek be az ültetvényembe, ha fúj a szél és elviszi az illatanyagot, egy fajta illatanyag csak egyfajta molyra jó, és ha másik fajta jön?
Ez mind erős kételyeket ébreszt bennem, és hogy a céges szaktanácsadó mit mond, azt hiszem azt nem kell kommentálni.
Ami viszont a lengyel gazdákat illeti ne csúsztassunk, mert ők nagyobb támogatásba részesülnek, mint mi és azonfelül nekik nem kell a támogatásból adót és járulékot fizetniük, mint nekünk, éghajlatuk csapadékosabb és nem kell öntözni, ami szintén elég költséges és ha mégis nem fizetnek a vízért mint mi, na ezért tudnak „olcsóbban” termelni. Ami pedig az olaszokat illeti konkrét gazdaságokat írjál, hogy ha jövő héten megyek Cesenába esetleg megtudjam érdeklődni, hogy náluk hogy működik.
„ "Ami nem fejlődik az sorvad !!!!"” nekem meg az, hogy a profitért nem szabad a gazdákat megvezetni, és még finoman fogalmaztam.
Mi végeztünk számításokat, megkérdeztük, aki használják a feromonos légterítést, és az jött le, hogy több a bevétele a gazdáknak nagyságrendekkel a hagyományos technológiához képest!
És nem járnak hetente permetezni molyok ellen, csak kimennek megnézni a feromon csapdákat, amik üresek! :)
Számomra van egy tanúságos mondat, amit egyszer egy előadáson hallottam kb. 10 évvel ezelőtt: "Ami nem fejlődik az sorvad !!!!"
Ha valaki szeretne többet tudni a technológiáról keresse az alábbi telefonszámot!
tel: 06 20 5567703
agrármérnök
"Ezen előadások után megnéztük Fülep Imre ültetvényét, ahol meghallgattuk a gazda és szaktanácsadó véleményét a feromon légtértelítésről.
A megtekintett területen második éve alkalmazza az Isomate CLR feromont, igaz nem egymást követő két évben, de az eredmény magáért beszélt és Fülep Imre is meg van vele elégedve. Az ültetvény egyik szélén 1 % volt a kukacos alma aránya, ami valószínűleg a szomszédos, nem megfelelően kezelt almásból berepült molyok kártétele, viszont az ültetvény többi részén 0%-os volt a kártétel felvételezéskor. Ehhez még hozzá tette a gazda, hogy ő bizony nem végzett inszekticides kiegészítő kezelést a feromon légtértelítés mellett. Ez csak egy korábban is jól kordában tartott almamoly populáció esetén tehető meg, de az eredmény ennek tudatában még biztatóbb és szebb."
0% kártétel és vegyszerhasználat nélküli termelés! Keleti részen! (Nyírbátor) .)
De kölcsei, nagykállói kertekben is használják hasonló eredményekkel!
Ha valaki nem akar új dolgokat kipróbálni, ne is várjon eredményeket!
A lengyel gazdák apró pénzért hozzák be az étkezési almájukat, mert nekik a légterítés gazdaságosabb!
Én az egész gyümölcsösömet átállítom légterítésre, mert a környező gazdák akik használják csak dicsérik! (de nem tévedhet a cseh, a lengyel, a szlovák, az osztrák, az olasz gazdák többsége sem ha ezt használják!!!)
Ja és lemosáskor nem paraffin olaj tartalmú szert fogok használni, hanem amit az "oszták sógorok": PREV B2 - 4-5literes dózisban!!! Feleannyiba kerül, mint az olajos lemosók, és tutkóra hat! Kiszárítja a kittin páncélját a kártevőknek, a lisztharmat ellen is van hatása és bór tartalommal is rendelkezik. Ha valakinek kellene ilyen akkor keressen telefonon! Hivatalosan, számlásan tudok ! tel: 06 20 556 7703
Válasz #243. hozzászólásra
Szerencsés esetben tényleg ennyibe kerül neked az actarás és insegar-os kezelés, de ha nem jó időzíted, vagy folyamatos a rajzás akkor a kukacos almák száma több százalékkal megugrik, az pedig nem 60.000 Ft a különbség!
A nyereség árbevételi összegben a légterítés esetén magasabb!!!!!!!
Nem kell olyan szinten a rajzáscsúcsokat figyelned és kevesebbet tévedhetsz! Megjegyezném, hogy az almamoly nálunk már a hagyományos kertekben állandóan rajzik! Így ott a 3 X actara 2 X insegar kezelés kevés !!! A coragen és a többi szer árát pedig ismerjük!
Mifelénk 2007 -óta használják a légterítést !!!!!! És tuti!
Azt pedig tudjuk mindannyian, hogy az actara se úgy hat mint a kezdetek kezdetekor! Alakul a rezisztencia, ami minden kémiai szerre jellemző!
Ha a LÉGTERÍTÉSSEL használod első évben a madex -et és dipelt-t (baci), a következő évben a károsítás mértéke, olyan alacsony lesz, hogy a kiegészítő kezelések száma is csökkenhet!
Hali
Engem érdekelne a légtérterítés, mert tavaly oltottam át rezisztens fajtákra 3 ha almát és nagyon gondolkozom a bio termelésen, mert információm szerint jövőre nem lesz AKG:
Ezzel nekem az a gondom, hogy tavaly voltam Jakabszálláson egy fejtágítón, ahol ez volt a téma Ott viszont a technológiába volt egy Madexos kezelés 12000 Ft/ha, valamint egy Dipeles kezelés 17000 Ft/ha és ezt, ha elhúzódik a rajzás akkor ismételni kell. Erre jön még az Isomate 40000 Ft/400 db ez 1000 db-ra számolva 100000 Ft/ha Ez összesen 129 000 Ft/ha.
Ezzel szemben 3x Actara + 2x Insegar csak 60000 Ft/ha. Na itt kezdődik a problémám.
Nettó 70000 Ft / ha, de ezzel egész évre biztosított az almamoly elleni védekezés gerince!
Technológia:
Kihelyezése ápr 15-30 között történik a célkártevő rajzását megelőzően. A diszpenzereket kézzel kell a hajtásokra egyszer megcsavarva felrakni. Tilos a támberendezés huzaljára helyezni illetve túl erősen többször megcsavarni. A diszpenzerek hatástartama 150-180 nap, tehát egy teljes szezonra elegendő egyetlen kezelés. A kihelyezés során fokozott figyelmet kell fordítani a szélső sorokra ahol kétszeres dózist kell kihelyezni. A hatékonyság megállapításának céljából érdemes feromoncsapdát üzemeltetni a légtértelített területen. Felhasználható alma, körte illetve birs ültetvényekben. Szükséges dózis 1000 diszpenzer/ha.
De van még a növszercégek által nem emlegetett technológia is az alma másik nagy kártevője az atkák ellen!
Ragadozó atkák!
Ezt egyszer betelepíted a kertbe és örökre megoldod az atka problémát, ha nem ütöd ki őket BI-58-al, Karate Zeonnal!(piros szerekkel, amit lassan el kellene felejteni mindenkinek!) Steril kertben csak kártékony rovarok lesznek!!!!!!! .(
AKG (IPM) technológiában a haverom alkalmazza!!!!!!

Feromon légterítés az almamoly és almailconca ellen!
Kedves gazdatársak!
Létezik egy fantasztikus technológia, amit nyugat-európai almatermesztők évek óta használnak eredményesen, ez a légterítés! A molyok rajzási időszakában 160-180 napon keresztül elfedi a nőstények természetes feromonját, így a hímek nem találják meg nőstényeket. NEM PÁROSODNAK=ÍGY NINCS PETERAKÁS, NINCS HERNYÓ, ami károsítaná az almát! .)
Olyan technológia, amivel szemben nincs rezisztencia, nem hagy maga után szermaradékot, nincs várakozási idő! :)
Tapasztaljuk, hogy egyes ültetvényekben az almamoly egész évben folyamatosan rajzik, így 6-8 vegyszeres védekezés is néha kevés!(főleg, hogy rezisztensek a molyok a drága szerekre!) A vegyszer gyártók nagy örömére!
Nekem lenne egy olyan gondom hogy szeretnék mészport kiszórni az almafa alá. De azon gondolkozom hogy a gyümölcsösbe való műtrágyaszóró mennyire lenne erre alkalmas!? Vagy maradjak a kézi erőnél? Ha bárki bármi infóval tud nekem ebben segíteni annak nagyon szépen köszönöm a segítséget.
Ez egy Bulgár oldalkitérős talajmaró, csak volt az enyém, már eladtam kb. 6 éve. Akkor vettem egy Calderónit, ez már sokkal érzékenyebb és nagyobb a teljesítménye is. 1 métert kapál és 15-20 cm mélyen forgatja át a talajt, és nem hagy el gazt, mint a román alkalmi munkások
Eddig azért szórtam ezt mert sehol sem találtam pontos leírást a tápanyagigényről, de ezúton is megköszönöm és ezután keresek olyan komplexet ami ennek az aránynak megfelel. Ezért is olvasom a topicot, hátha többet tudok meg az almatermesztésről
Jogos a felvetés a műtrágyáról, ha jól tudom 100kg almához kell: 0,2kg N; 0,06kg P;0,3 kg K. Mondjuk én csak N teszek alá minden évbe március 20-30 között és 3 évente ganézás.
Az avatarodon a talajmaró a tiéd? Tudnál róla írni egy pár szót? Ár? Hol vetted?
az új gyümölcsösbe már több mint 3000 fa készen van még valamivel több mint 1000 fa metszetlen a hagyományoshoz még nem nyúltunk de majd az is sorra kerül ott igaz csak 240 fa van.
Igazából én még csak szemlélő vagyok apa metszi, de jövőre már én is megfogom az ollót :D
Ha valakinek tűzelhalással van problémája keresse fel a következő linket http://www.csoppmix.hu/ Nálam a körtébe tavaly végre sikerült csatát nyerni a tűzelhalással szembe.
Válasz #221. hozzászólásra
Igen a gyökeresedést alany befolyásolja. MM 106-oson kell venni oltványt, igaz 1-2 évvel később terem, a szárazságot sokkal jobban tűri, és nem kell támrendszer neki, valamint hosszabb élettartamú rajta a nemes. Az M 9-es alanyt hollandiai termesztésre találták ki, ahol a talajvíz szint 30-40 cm-re van.
40 t/ha terméshez hatóanyagba számítva 80-100 kg/ha nitrogén, 40-50 kg/ha foszfor és 110-130 kg/ha kálium szükséges. Ha erre 3x15-öst jutatsz ki, akkor melyik dózissal számolsz, vagy foszforból 2,5 szeres dózist alkalmazol, és még a nitrogénből is van 30 kg hatóanyag pluszod. Számold ki mennyivel fizetsz többet a karvajoknak.
Sztem meg nem féltétlenül ösztönzi, mert a metszéssel csak "fiatalitjuk" a fákat, a letermett, bevakult ágakat vágjuk le, ami csak a tápanyagot és a vizet szívja. Amúgy ezt a fűrészelést én is csak hallottam egy tanáromtól, még odáig nem jutottam, hogy ki kelljen próbálni, bár idén tavaszzal szeretném a mutsu almán kipróbálni.
Szerintem elég nagy trauma lehet neki a metszés is nemhogy a törzset félig bevágni ahol a nedvkeringés folyik....
a metszésnek is eléggé ösztönöznie kell a termésre szerintem.
Hello!
Nekem úgy magyarázták, hogy ha egy fa nem akar normálisan teremni, beállni, akkor kell vagy megfűrészelni(az uralkodó széljárással ellemtétes oldalon), megbaltázni (3-5 elég erős vágás a törzsre), meggyűrűzni (acél dróttal körbeszorítani). Mivel a fa a sínylődés hatására minél többször szeretné tovább szaporítani magát(ugyebár ezért terem, nem azért hogy megegyük a termést http://www.agroinform.com/forum.php?act=addAddon&re=218&tid=2128#), több termésed lesz.
1921 hozzászólás
Válasz #266. hozzászólásra
Cosavet DF atkaölő mellékhatása is van neki, a gyártó szerint.
Válasz #267. hozzászólásra
Gyérítő hatása van. Én nem használhatom mivel Akg.-és területeim vannak. Tavaly kétszeri kezeléssel megszabadultam tőlük. A szert viszont visszavonták a tetűhintás unió miatt.
Most maradt az Actara abba a szerbe is ez volt az egyik komponens. Ez is viszi, csak lényegesen drágább.
Válasz #268. hozzászólásra
Nincs jelentősége
'Csarli 1' az általad írt réz-kén-olaj keverék elkészítésénél számít a bekeverési sorrend? Vagy bármelyikkel lehet kezdeni?
Válasz #261. hozzászólásra
Hali!
Ennek a keverésnek amit írtál van hatása a vértetű és pajzstetű ellen? Rügypattanás után mehet még így? Vagy a danadim progress az kevés pajzstetűre és vértetűre?
Válasz #261. hozzászólásra
Még az lenne a kérdésem milyen kén-t használsz?
Utána olvastam a Kocide 2000 szernek is és filózik rajta az öreg h kipróbáljuk-e mert most teljesen új permetezési tervet rak össze.
Elég régóta fújunk szinte ugyan azon szerekkel kell a változatosság, mert a kártevőkben is rezisztencia mutatkozik, vagy csak a szerek gyengülnek :s
Válasz #264. hozzászólásra
mi is 270 jonathán starkinggal indultunk idén lesz 6. éve h telepítettünk 5,5 ha rezisztenst
Én egyenlőre apától tanulok meg innen mondom neki az ötleteket és így egyre előrébb vagyunk :)
Ha befejeztem ezt a sulit akkor kezdem mg mérnökit azon belül növényvédőnek szeretnék tanulni aztán ki tudja ez a terv :)
Válasz #263. hozzászólásra
Én szabolcsi vagyok, még csak kicsiben gazdálkodok, remélem pár év alatt majd "nagyobbra növök". Szeretnék egy pár évet tanulni, tapasztalatot szerezni, munka mellett gazdálkodok, azért is kérdezgetek ezekről a dolgokról(mint múltkor a műtrágya, most a lemosó) aztán bővíteni alma téren(is).
Válasz #262. hozzászólásra
Attika te helyileg hol gazdálkodsz?
Mert nekünk a szatmári részen van a gyümölcsös és az ország déli részén általában 1-2 héttel előrébb van minden több a napos órák szám magasabb a hőmérséklet stb.
Most beszéltem apával nekünk még a rügyek egyáltalán nem indultak meg, de ha marad az idő akkor kb 2 hét és nekünk is mehet a lemosózás.
Csarli 1 Nálatok nincs probléma a vértetűvel?
a hagyományos gyümölcsösünket eléggé ellepte :S
Mi is olajozni fogunk most, hasonló szereket fújtunk eddig lemosásra csak olaj nélkül.
Bár apa azt mondta h kevesli az 5l olajat 1000l-be
Én meg még nem nagyon értek hozzá.
Csak amit most olvastam róla h vértetű ellen rügypattanáskor 2%-os dózisban kell alkalmazni és a kijuttatott permetszer 1500-2000l/ha
Válasz #261. hozzászólásra
Ti már lemosóztok? Én még várni akarnék 2 hetet. Főleg hogy 3 éves fák, és azt tanácsolták hogy akkor metszem már amikor biztosan nem lesz fagy, mert károsíthatja az ágakat. Ezért is várnék még 2 hetet, megmetszeném aztán menne is a lemosó ha jó idő lesz.
Válasz #260. hozzászólásra
Cocide 2000 2 kg, kén 5 kg, Agrol Plusz 5 l
Holnap fogom, ha nem esik az eső. Rügypattanás előtt
Rézből dupla, kénből 3,5, olajból 4,5 szer több van ebbe a koktélba mint a Vegasolba.
Válasz #259. hozzászólásra
Ezt így nem értem annyira! Azt írd már le légyszíves mennyi rezet ként és olajat teszel 1000literbe! Mikor szóród ki milyen állapotban?
Válasz #258. hozzászólásra
Cocide 2000 2 kg hatóanyag 1,06 kg, kén 5 kg hatóanyag 4 kg, Agrol Plusz 5 l hatóanyag 4,5 l ez 1000 liter vízbe ára 13700 Ft, Vegasol eReS 5 l hatóanyag réz 0,55 kg, kén 1,15 kg, olaj 1 l, ez 1000 liter vízbe ára 14000 Ft. Akkor melyik az olcsóbb?
Válasz #256. hozzászólásra
Hali!
Ha külön külön megveszed a rezet a ként az olajat az úgy szerintem meg drágább lesz mint egybe nem?
Ki mivel csinálja a lemosó permetezés? Milyen szerekkel?
Válasz #253. hozzászólásra
Földközi tenger partján, Szicíliába?
Válasz #254. hozzászólásra
Én nem használom, mert magam keverem olajból, rézből, és kénből, mert olcsóbb. Mérget nem használok most mert nincs értelme, az olaj egyébként is gyéríti a rovarokat
Válasz #251. hozzászólásra
Tegnap voltam olaszba egy meghatározó faiskolába amellyel évek óta kapcsolatba állok. Az ottani vezető szerint ez nem működik Olaszországba. Ma vásároltam meg a lemosáshoz szükséges szereket, és a tulajjal történt beszélgetés során felmerült ez a technológia. Elmondása szerint Hajóson három gazda volt aki ezt kipróbálta tavaly és mind a hárman egyértelműen elzárkóztak a további használat elől.
Hali!
A Vegesol eres-t használjátok lemosó permetezésre? Milyen eredmények érhetők el? Mérget esetleg milyet raktok mellé? Köszönöm!
Olaszban Voltano környékén járt a gazda, most beszéltem vele!

Válasz #250. hozzászólásra

Először is a kételyre egy válasz egy gazdától:
"Az ültetvény egyik szélén 1 % volt a kukacos alma aránya, ami valószínűleg a szomszédos, nem megfelelően kezelt almásból berepült molyok kártétele, viszont az ültetvény többi részén 0%-os volt a kártétel felvételezéskor. Ehhez még hozzá tette a gazda, hogy ő bizony nem végzett inszekticides kiegészítő kezelést a feromon légtértelítés mellett." 1% kukacos alma!
Mivel 1000 db/ ha van kirakva a feromonból, így a szél nem okoz gondot, legfeljebb megzavarja a kezeletlen kerteket is !
De ha végig gondoljuk, ha fúj a szél a molyok feromonjait is elfújja, így nem találkoznak a hímek a nőstényekkel! (max. szem kontaktus) .)
Tényleg létezik olyan feromon, ami csak 1 fajra hat, de azt ritkábban használják a gazdák! A kombináltakat jobban szeretik! (ilonca+almamoly) stb.
Megkérdezem neked azt a gazdát, aki használja a környéken, mert Ő az olaszokkal tartja a kapcsolatot és remélem tudok küldeni címet!(Ő pont azért kezdte el használni, mert ezt látta külföldön)
Igazad van! A profitért nem szabad megvezetni a gazdákat! Volt szerencsém növényvédős cégnél dolgozni, ahol volt olyan termék, amire a területi képviselője xy.- cégnek kijelentette, hogy magunknak meg se vegyük!!!! a S.....e 20 WP szert, mert semmit nem ér! Na ez a megvezetés, nem az ha új technológiákat kipróbálunk és eredményesen alkalmazunk!
Egy lehetőség, amivel mindenki eldönti, hogy él vagy elutasítja! (a fejlődést erre értem, és nem megbántás volt)
Válasz #249. hozzászólásra

A kételyeimet még el sem mondtam ezzel a technológiával kapcsolatba, mert mi van, ha megtermékenyített nőstények repülnek be az ültetvényembe, ha fúj a szél és elviszi az illatanyagot, egy fajta illatanyag csak egyfajta molyra jó, és ha másik fajta jön?
Ez mind erős kételyeket ébreszt bennem, és hogy a céges szaktanácsadó mit mond, azt hiszem azt nem kell kommentálni.
Ami viszont a lengyel gazdákat illeti ne csúsztassunk, mert ők nagyobb támogatásba részesülnek, mint mi és azonfelül nekik nem kell a támogatásból adót és járulékot fizetniük, mint nekünk, éghajlatuk csapadékosabb és nem kell öntözni, ami szintén elég költséges és ha mégis nem fizetnek a vízért mint mi, na ezért tudnak „olcsóbban” termelni. Ami pedig az olaszokat illeti konkrét gazdaságokat írjál, hogy ha jövő héten megyek Cesenába esetleg megtudjam érdeklődni, hogy náluk hogy működik.
„ "Ami nem fejlődik az sorvad !!!!"” nekem meg az, hogy a profitért nem szabad a gazdákat megvezetni, és még finoman fogalmaztam.
Válasz #246. hozzászólásra
Mi végeztünk számításokat, megkérdeztük, aki használják a feromonos légterítést, és az jött le, hogy több a bevétele a gazdáknak nagyságrendekkel a hagyományos technológiához képest!
És nem járnak hetente permetezni molyok ellen, csak kimennek megnézni a feromon csapdákat, amik üresek! :)
Számomra van egy tanúságos mondat, amit egyszer egy előadáson hallottam kb. 10 évvel ezelőtt: "Ami nem fejlődik az sorvad !!!!"
Ha valaki szeretne többet tudni a technológiáról keresse az alábbi telefonszámot!
tel: 06 20 5567703
agrármérnök
FEROMONOS LÉGTERÍTÉSRŐL:

"Ezen előadások után megnéztük Fülep Imre ültetvényét, ahol meghallgattuk a gazda és szaktanácsadó véleményét a feromon légtértelítésről.
A megtekintett területen második éve alkalmazza az Isomate CLR feromont, igaz nem egymást követő két évben, de az eredmény magáért beszélt és Fülep Imre is meg van vele elégedve. Az ültetvény egyik szélén 1 % volt a kukacos alma aránya, ami valószínűleg a szomszédos, nem megfelelően kezelt almásból berepült molyok kártétele, viszont az ültetvény többi részén 0%-os volt a kártétel felvételezéskor. Ehhez még hozzá tette a gazda, hogy ő bizony nem végzett inszekticides kiegészítő kezelést a feromon légtértelítés mellett. Ez csak egy korábban is jól kordában tartott almamoly populáció esetén tehető meg, de az eredmény ennek tudatában még biztatóbb és szebb."
0% kártétel és vegyszerhasználat nélküli termelés! Keleti részen! (Nyírbátor) .)
De kölcsei, nagykállói kertekben is használják hasonló eredményekkel!
Ha valaki nem akar új dolgokat kipróbálni, ne is várjon eredményeket!
A lengyel gazdák apró pénzért hozzák be az étkezési almájukat, mert nekik a légterítés gazdaságosabb!
Hali!
Minőségi almatermesztésben ki mennyit szór/ha? Milyen sebességgel milyen nyomás és fúvókák?
Válasz #244. hozzászólásra
Ilyen áron nem igen fog elterjedni! (nem bioban)
Hiszen minimális a különbség a rovarölőkkel szemben.
Itt keleten nyomják a Coragent és működik a technológia.
Én az egész gyümölcsösömet átállítom légterítésre, mert a környező gazdák akik használják csak dicsérik! (de nem tévedhet a cseh, a lengyel, a szlovák, az osztrák, az olasz gazdák többsége sem ha ezt használják!!!)

Ja és lemosáskor nem paraffin olaj tartalmú szert fogok használni, hanem amit az "oszták sógorok": PREV B2 - 4-5literes dózisban!!! Feleannyiba kerül, mint az olajos lemosók, és tutkóra hat! Kiszárítja a kittin páncélját a kártevőknek, a lisztharmat ellen is van hatása és bór tartalommal is rendelkezik. Ha valakinek kellene ilyen akkor keressen telefonon! Hivatalosan, számlásan tudok ! tel: 06 20 556 7703
Válasz #243. hozzászólásra
Szerencsés esetben tényleg ennyibe kerül neked az actarás és insegar-os kezelés, de ha nem jó időzíted, vagy folyamatos a rajzás akkor a kukacos almák száma több százalékkal megugrik, az pedig nem 60.000 Ft a különbség!
A nyereség árbevételi összegben a légterítés esetén magasabb!!!!!!!
Nem kell olyan szinten a rajzáscsúcsokat figyelned és kevesebbet tévedhetsz! Megjegyezném, hogy az almamoly nálunk már a hagyományos kertekben állandóan rajzik! Így ott a 3 X actara 2 X insegar kezelés kevés !!! A coragen és a többi szer árát pedig ismerjük!
Mifelénk 2007 -óta használják a légterítést !!!!!! És tuti!
Azt pedig tudjuk mindannyian, hogy az actara se úgy hat mint a kezdetek kezdetekor! Alakul a rezisztencia, ami minden kémiai szerre jellemző!
Ha a LÉGTERÍTÉSSEL használod első évben a madex -et és dipelt-t (baci), a következő évben a károsítás mértéke, olyan alacsony lesz, hogy a kiegészítő kezelések száma is csökkenhet!
Válasz #241. hozzászólásra
Hali
Engem érdekelne a légtérterítés, mert tavaly oltottam át rezisztens fajtákra 3 ha almát és nagyon gondolkozom a bio termelésen, mert információm szerint jövőre nem lesz AKG:
Ezzel nekem az a gondom, hogy tavaly voltam Jakabszálláson egy fejtágítón, ahol ez volt a téma Ott viszont a technológiába volt egy Madexos kezelés 12000 Ft/ha, valamint egy Dipeles kezelés 17000 Ft/ha és ezt, ha elhúzódik a rajzás akkor ismételni kell. Erre jön még az Isomate 40000 Ft/400 db ez 1000 db-ra számolva 100000 Ft/ha Ez összesen 129 000 Ft/ha.
Ezzel szemben 3x Actara + 2x Insegar csak 60000 Ft/ha. Na itt kezdődik a problémám.
bocs! 3 X ment át a válasz
Nettó 70000 Ft / ha, de ezzel egész évre biztosított az almamoly elleni védekezés gerince!

Technológia:
Kihelyezése ápr 15-30 között történik a célkártevő rajzását megelőzően. A diszpenzereket kézzel kell a hajtásokra egyszer megcsavarva felrakni. Tilos a támberendezés huzaljára helyezni illetve túl erősen többször megcsavarni. A diszpenzerek hatástartama 150-180 nap, tehát egy teljes szezonra elegendő egyetlen kezelés. A kihelyezés során fokozott figyelmet kell fordítani a szélső sorokra ahol kétszeres dózist kell kihelyezni. A hatékonyság megállapításának céljából érdemes feromoncsapdát üzemeltetni a légtértelített területen. Felhasználható alma, körte illetve birs ültetvényekben. Szükséges dózis 1000 diszpenzer/ha.
De van még a növszercégek által nem emlegetett technológia is az alma másik nagy kártevője az atkák ellen!
Ragadozó atkák!
Ezt egyszer betelepíted a kertbe és örökre megoldod az atka problémát, ha nem ütöd ki őket BI-58-al, Karate Zeonnal!(piros szerekkel, amit lassan el kellene felejteni mindenkinek!) Steril kertben csak kártékony rovarok lesznek!!!!!!! .(
AKG (IPM) technológiában a haverom alkalmazza!!!!!!
Nettó 70000 Ft / ha, de ezzel egész évre biztosított az almamoly elleni védekezés gerince!

Technológia:
Kihelyezése ápr 15-30 között történik a célkártevő rajzását megelőzően. A diszpenzereket kézzel kell a hajtásokra egyszer megcsavarva felrakni. Tilos a támberendezés huzaljára helyezni illetve túl erősen többször megcsavarni. A diszpenzerek hatástartama 150-180 nap, tehát egy teljes szezonra elegendő egyetlen kezelés. A kihelyezés során fokozott figyelmet kell fordítani a szélső sorokra ahol kétszeres dózist kell kihelyezni. A hatékonyság megállapításának céljából érdemes feromoncsapdát üzemeltetni a légtértelített területen. Felhasználható alma, körte illetve birs ültetvényekben. Szükséges dózis 1000 diszpenzer/ha.
De van még a növszercégek által nem emlegetett technológia is az alma másik nagy kártevője az atkák ellen!
Ragadozó atkák!
Ezt egyszer betelepíted a kertbe és örökre megoldod az atka problémát, ha nem ütöd ki őket BI-58-al, Karate Zeonnal!(piros szerekkel, amit lassan el kellene felejteni mindenkinek!) Steril kertben csak kártékony rovarok lesznek!!!!!!! .(
AKG (IPM) technológiában a haverom alkalmazza!!!!!!
Nettó 70000 Ft / ha, de ezzel egész évre biztosított az almamoly elleni védekezés gerince!

Technológia:
Kihelyezése ápr 15-30 között történik a célkártevő rajzását megelőzően. A diszpenzereket kézzel kell a hajtásokra egyszer megcsavarva felrakni. Tilos a támberendezés huzaljára helyezni illetve túl erősen többször megcsavarni. A diszpenzerek hatástartama 150-180 nap, tehát egy teljes szezonra elegendő egyetlen kezelés. A kihelyezés során fokozott figyelmet kell fordítani a szélső sorokra ahol kétszeres dózist kell kihelyezni. A hatékonyság megállapításának céljából érdemes feromoncsapdát üzemeltetni a légtértelített területen. Felhasználható alma, körte illetve birs ültetvényekben. Szükséges dózis 1000 diszpenzer/ha.
De van még a növszercégek által nem emlegetett technológia is az alma másik nagy kártevője az atkák ellen!
Ragadozó atkák!
Ezt egyszer betelepíted a kertbe és örökre megoldod az atka problémát, ha nem ütöd ki őket BI-58-al, Karate Zeonnal!(piros szerekkel, amit lassan el kellene felejteni mindenkinek!) Steril kertben csak kártékony rovarok lesznek!!!!!!! .(
AKG (IPM) technológiában a haverom alkalmazza!!!!!!
Válasz #237. hozzászólásra
Ár Ft/ha??????
Technológia?????
Isomate néven kaphatók, de ha valakinek több információra van szüksége hívja a 06 205567703-számot!
Feromon légterítés az almamoly és almailconca ellen!
Kedves gazdatársak!
Létezik egy fantasztikus technológia, amit nyugat-európai almatermesztők évek óta használnak eredményesen, ez a légterítés! A molyok rajzási időszakában 160-180 napon keresztül elfedi a nőstények természetes feromonját, így a hímek nem találják meg nőstényeket. NEM PÁROSODNAK=ÍGY NINCS PETERAKÁS, NINCS HERNYÓ, ami károsítaná az almát! .)
Olyan technológia, amivel szemben nincs rezisztencia, nem hagy maga után szermaradékot, nincs várakozási idő! :)
Tapasztaljuk, hogy egyes ültetvényekben az almamoly egész évben folyamatosan rajzik, így 6-8 vegyszeres védekezés is néha kevés!(főleg, hogy rezisztensek a molyok a drága szerekre!) A vegyszer gyártók nagy örömére!
Azok akik használják,csak jót mondanak róla!
Sziasztok
Nekem lenne egy olyan gondom hogy szeretnék mészport kiszórni az almafa alá. De azon gondolkozom hogy a gyümölcsösbe való műtrágyaszóró mennyire lenne erre alkalmas!? Vagy maradjak a kézi erőnél? Ha bárki bármi infóval tud nekem ebben segíteni annak nagyon szépen köszönöm a segítséget.
Válasz #230. hozzászólásra

Ez egy Bulgár oldalkitérős talajmaró, csak volt az enyém, már eladtam kb. 6 éve. Akkor vettem egy Calderónit, ez már sokkal érzékenyebb és nagyobb a teljesítménye is. 1 métert kapál és 15-20 cm mélyen forgatja át a talajt, és nem hagy el gazt, mint a román alkalmi munkások
Válasz #227. hozzászólásra

Eddig azért szórtam ezt mert sehol sem találtam pontos leírást a tápanyagigényről, de ezúton is megköszönöm és ezután keresek olyan komplexet ami ennek az aránynak megfelel. Ezért is olvasom a topicot, hátha többet tudok meg az almatermesztésről
Válasz #227. hozzászólásra
erről a tápanyagozásról van valami szakirodalom valahol? kíváncsi vagyok.
köszönöm.
Válasz #229. hozzászólásra
Majd belejössz! Nekünk se sok van már hátra, a rezisztens a jövő héten kész van, hagyományosból meg már csak 300 fa van.
Válasz #227. hozzászólásra
Jogos a felvetés a műtrágyáról, ha jól tudom 100kg almához kell: 0,2kg N; 0,06kg P;0,3 kg K. Mondjuk én csak N teszek alá minden évbe március 20-30 között és 3 évente ganézás.
Az avatarodon a talajmaró a tiéd? Tudnál róla írni egy pár szót? Ár? Hol vetted?
Válasz #226. hozzászólásra
az új gyümölcsösbe már több mint 3000 fa készen van még valamivel több mint 1000 fa metszetlen a hagyományoshoz még nem nyúltunk de majd az is sorra kerül ott igaz csak 240 fa van.
Igazából én még csak szemlélő vagyok apa metszi, de jövőre már én is megfogom az ollót :D
Válasz #227. hozzászólásra

Ha valakinek tűzelhalással van problémája keresse fel a következő linket http://www.csoppmix.hu/ Nálam a körtébe tavaly végre sikerült csatát nyerni a tűzelhalással szembe.
Válasz #221. hozzászólásra
Igen a gyökeresedést alany befolyásolja. MM 106-oson kell venni oltványt, igaz 1-2 évvel később terem, a szárazságot sokkal jobban tűri, és nem kell támrendszer neki, valamint hosszabb élettartamú rajta a nemes. Az M 9-es alanyt hollandiai termesztésre találták ki, ahol a talajvíz szint 30-40 cm-re van.
40 t/ha terméshez hatóanyagba számítva 80-100 kg/ha nitrogén, 40-50 kg/ha foszfor és 110-130 kg/ha kálium szükséges. Ha erre 3x15-öst jutatsz ki, akkor melyik dózissal számolsz, vagy foszforból 2,5 szeres dózist alkalmazol, és még a nitrogénből is van 30 kg hatóanyag pluszod. Számold ki mennyivel fizetsz többet a karvajoknak.
Végülis én is csak kisérleti jelleggel csinálom meg vagy 10 fán, lesz ami lesz! Metszéssel hogy álltok?
Válasz #224. hozzászólásra
végső elkeseredésében az ember már ha nem tud máshoz nyúlni szerintem akkor lépi ezt meg h a fája hátha terem.
Válasz #223. hozzászólásra
Sztem meg nem féltétlenül ösztönzi, mert a metszéssel csak "fiatalitjuk" a fákat, a letermett, bevakult ágakat vágjuk le, ami csak a tápanyagot és a vizet szívja. Amúgy ezt a fűrészelést én is csak hallottam egy tanáromtól, még odáig nem jutottam, hogy ki kelljen próbálni, bár idén tavaszzal szeretném a mutsu almán kipróbálni.
Válasz #222. hozzászólásra
Szerintem elég nagy trauma lehet neki a metszés is nemhogy a törzset félig bevágni ahol a nedvkeringés folyik....
a metszésnek is eléggé ösztönöznie kell a termésre szerintem.
Válasz #218. hozzászólásra