Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak601 FtBenzin árak604 FtEUR388.05 FtUSD356.13 FtCHF391.85 FtGBP452.28 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Ha nem veszed zokon,meg véletlenül sem érdekel sem a te,sem a más esetleges "megerősítése",sem annak ellenkezője. Én ideológiai alapon szavaztam,és ezután is így fogok -csaladi hagyomány folytatojakent-függetlenül az eredményektol. Soha nem fogok a másik oldalra szavazni. Én nem a zsebem szerint szavazok,ahogy eddig sem tettem. Olyan családi háttererem volt-es van-ami alapján megengedhetem ezt magamnak. Tudom nem mindenki van így vele, én hálás is vagyok az "oseimnek" ezért. Úgy,hogy nekem a jelenlegi körülmények is megfelelnek.
Úgyérzem neked, -nektek-, jólesne, ha időnként megdicsérném azt a pártot, amit választottatok. Ezzel amolyan megerősítést adva, hogy helyes volt az ikszetek. Aki biztos magában, annak nem kell más megerősítése, te is látod hogy minden jobb lett, rendbetették az egészségügyet, rendbetették az oktatást, hazahozták a szakképzett fiatalokat, megszüntették az állam vérét szívó cégeket, szóval minden a legjobb úton halad, nem is értem mi szükség az én megerősítésemre. Higgyetek végre magatokban, ha elég erősek lesztek, összejön a 3/4 is, és legyőzhetjük az utolsó ellenfelünket is, bulgáriát, mert amennyire tudom már csak ő áll előttünk. Hátulról.
Válasz Tylla #109342. hozzászólására
A multkor otthagytuk abba, hogy az elmúlt 14évből egyetlen +dolgot sem modtál!
Ha minden szar hogylehet még kormányon ov?
Folyamatos államcsőd semmi nemjó sehogynemjó?
Ez pontosan az ellenkezőképpen van. Nektek bárki,bármilyen,semmi sem drága módon,csak O.V. ne. Kíváncsi leszek ki lesz a következő idealotok,ha esetleg MP-nek is annyi lesz. Volt itt már Karácsony,meg Jakab,meg a házaspár,MZP-rol nem is beszélve...Egyikről sem hallottam tőled sem soha egyetlen kritizáló,bíráló megjegyzést sem. Köröm szakadtaig,mindenben vedted őket, sokszor elvtelenul is. Ahogy egyetlen elismerő szót -nem mondatot- sem mondtál soha a kormány egyetlen intézkedéserol,évek alatt sem... Soha semmit nem csináltak jól,de valahogy több mint 3 millió ember legutóbb is egészen másképp látta. Tudom,mind hulye.És a többség még most is így látja,meg a legelvakultabb balos -pulai-közvélemény kutató szerint is. Úgy hogy lehet bátran reménykedni,de lehet most is szembe fog jönni a valóság.
Folyamatosan olvasom a fórumot, de hirtelen nem tudok olyat mondani, aki éltette a ferit, vagy vagy a nejét, olyat viszont tudok párat, aki kritikus volt a kormánnyal. Az a ti bajotok, hogy a kettő dolgot összemossátok. Bàr így gondolom egyszerűbb az élet. Nemfideszes=gyurcsány. Háború=tudjukkik. Hanemfideszlesz=mindenrosszlesz. Hasonló okosságokból tele a padlás.
Na újabb bizonyíték, hogy laikusok vezetik az országot. A nagy terv, hogy akugyárrá teszik az országot már most befuccsolt. Nincs megrendelés, rúgják ki a dolgozókat, de közben sorra építik a többit.. de már eladtuk az országot kínának visszatáncolni nem lehet..
Eddig mintha nem így láttad volna éveken keresztül. Mi ez a "megvilagosodas"?.
Tudod mi fog történni? MP legyalulja az összefogás oldalát mielőtt megbukik. És a váltás helyett befigyel egy következő 2/3-ad. És azok fogják legjobban szarni-szapulni,akik most istenitik.
A Fb-n is egymásnak estek.
Igazából azt "tetszik" hogy akik - itt az oldalon is -eddig a Ferit,és kedves feleseget eltettek-bennuk látva a megoldást -milyen pillanatok alatt váltottak egy reménybeli messiásra,akiről 3 hónapja azt sem tudták,hogy a világon van. De ha tudták volna is ,egy semmirekellő NER-esnek tartottak volna...
Érdekes, eddig azt fújtátok hogy fletó és a baloldal embere. Még közös plakátra is montíroztátok vele. Mostmeg nem gyurcsány embere. Szerintem a rogántóni szólt fletónak, hogyha továbbra is szeretné megkapni a fizetését, (amit azért kap, hogy a puszta jelenlétével fenntartja az orbán-gyurcsány rendszert), akkor ideje lenne megrugdosni a mp-t, mert ha nem csinál semmit, akár még a fő ellenzéki párt szerepből is kieshet, tehàt megborul az orbán-gyurcsány rendszer. Aminek azért az orbàn oldal a nagyobb haszonélvezője nyilvàn, mert gyurcsányék csak aprópénzért bohóckodnak, és játsszák el az ellenzéket.
A közismert oldalon álló Telex,és a 24.hu több kérdést is feltett a "anyós jelölttel" kapcsolatban. Köztük arról is érdeklődve,hogy mi köze a hölgynek a párt pénzügyeiket. És valahogy elmaradt a válasz. Nem merte azt hazudni,hogy semmi,mert nem tudhatja mi van a két lap "tarsolyában". Mert azt egyszerűbb mondani,hogy mindenkit beperel,aki olyat mer állítani,hogy...A per -mint tudjuk-évekig is elhúzódik,akkor már senkit nem fog érdekelni,meg ha elbukja sem. Próbál lavirozni,miközben fényképek bizonyítják,hogy folyamatosan csökken az érdeklődés az országjárása iránt...
Válasz Tylla #109333. hozzászólására
Az már igaz,hogy Ferencnek most már MP az első számú ellensége,és minden követ meg fog mozgatni,hogy MP-t elintézze.
Ezt nem tudja letagadni. Azt próbálja,hogy a nőnek a pártjához semmi köze. Aztán ha erre is lesz megdönthetetlen bizonyíték,na,akkor kapják nyílt hazugságon. Ezerrel nyomoz a DK, a hozzájuk hű sajtó,az ATV-ben is folyamatosan apritjak. Elobb-utobb meg lesz az eredménye...
"Először is azt kell megnézni, hogy mire való az Európai Parlament. Arra biztosan nem, hogy fellebbviteli fóruma legyen annak, ami Magyarországon történik”
– fogalmazott a kérdésre reagálva Schiffer András, aki szerint azok a pártok, akik nyíltan hangoztatják, hogy azért szállnak ringbe az EP-választásokon, hogy az Európai Parlament korlátozza a magyar miniszterelnököt és a magyar kormányt, „teljes tévedésben vannak”.
Ők egy olyan gyarmati gondolkodást képviselnek, aminek semmi alapja nincsen, sem a magyar, sem az európai közösségi jogban sem"
Persze-persze. Majd elismeri,hogy lehúzza magát a klotyon, ugye?Tudod mit mondok? Most szembesült a történtekkel...Ahogy a jelöltjeiről sem tudott semmit,akikről sorra derülnek ki az érdekességek. Még annyit sem tett meg sem O,sem a szakértő hatteremberei,hogy csak a Fb oldalakra nézzenek rá... Amiről naponta szemét a sajto..Es ami tény kerdes...Amatőr...
Válasz hashtag #109327. hozzászólására
De mi a hazugság?Nem volt fegyházban a mama?Egyszerű,tegye közzé a papírt,hogy büntetlen előéletű.Ennyi.Egy hiteles erkölcsi bizonyítvány.És akkor bocsánatot kérek.
Válasz Igazi Földönfutó #109323. hozzászólására
De most mi a gond vele? Nem a létező legideálisabb gazdasági vezető,aki fegyházban(!) lenyomott 4 évet,bűnszervezetben,folytatólagosan elkövetett csalásért. Pár embert levett nem gyenge összeggel. De nem is értem,miért gondolod róla,hogy nem a mi,meg az ország felemelkedéséért akar dolgozni. Legyünk mar megengedoek
A listás jelöltekről is naponta derülnek ki érdekességek. De már így van-legalabbis szerinte- 1.5 millió szavazója
Válasz Csókkirály #109309. hozzászólására
Osztán mi a helyzet a fegyházviselt anyósjelölttel?Lám,lám a pereputty már ott sertepertél a poziciók és a lehetséges hatalom közelében,már most tartja a markát.NLMP.
Ha már egy, a gazember lator amcsik, présmen asszony, meg a börtöntöltelék cukorhegyi által támogatott agyhalott selyemmajom sem tudja megbuktani Orbánt, ha már csődöt mond az aberráltliberáltak minden próbálkozása......akkor nincs más megoldás......mint a következő ejurovíziós dallos fesztivált nálunk kell rendezni, ahol egy LMBTQFPOSBX versenyzőt kell győztesként kihozni, aki nem énekelt, csak dudorászott a folyosón, miközben összeszarta magát, mert nem tudta eldönteni, hogy a rendelekezésére álló 12 különböző budiból melyikbe menjen be.....Ha ez sem küld bennünket magyarokat padlóra, akkor semmi....
"Ahogy azt már olvasóink is megszokhatták, Konok Péter történész, Schiffer András ügyvéd, Ceglédi Zoltán politikai elemző és Hont András újságíró voltak az ATV Öt című műsorának vendégei.
A témák között volt az a nemrég felröppent hír is, hogy a köztévé vitát szervez az EP-listavezetőknek. Azóta persze már a vita híre körül is vita alakult ki. Hont András leszögezte, ő nem fűz nagy reményeket a köztévés vitákhoz, mert azokat korábban is – amikor még voltak –, szigorú keretek közé szorították, és – mint fogalmazott – általában „kiherélték”.
Schiffer András szerint a DK jól reagálta le a dolgot, amikor Molnár Csabáék, annak ellenére, hogy kijelentették, nincsenek illúzióik, hogy a köztévé milyen kereteket szab majd a vitának, végül azt nyilatkozták, hogy szívesen elmennek bárhová, ahol beszélhetnek a terveikről.
Ennek a teljesen nevetséges vitának egy tanulsága van: hogy a Tisza Nyíregyházánál tetőzik, Putnoktól pedig apad. Ez az ember itt napok óta folyamatosan hibázásban van”
– mondta Magyar Péter kapcsán Schiffer András. Hozzátette: „Olyan nincsen, hogy nekivezetek, sok százezer embert a Kunigunda utcának, hogyha nem engedtek be vitázni, és amikor azt mondja az MTVA, hogy akkor tessék idejönni vitázni, akkor azt mondom, hogy hohó, van még 2-3-4 feltételem. Majd miután az MTVA közli, hogy teljesíti azokat, akkor jön a 6-7-8-adik. A Partizánt pedig – ami gyakorlatilag felemelte Magyar Pétert – válaszra sem méltatja.”
Konok Péter kifejtette: van egy olyan gyanúja, hogy Magyar Péter valójában nem igazán szeretné kipróbálni magát bármiféle vitában. „Eddig csak monológokat mondott, illetve alákérdezős kérdésekre válaszolt” – szögezte le a történész, Hont pedig kiegészítette: „ráadásul olyan monológokat mondott, amiket ezerszer hallottunk már”. Az újságíró szerint annak ellenére, hogy „van valaki, aki semmi újat nem mondd, az emberek mégis tapsikolnak, hogy »ezt még nem hallottuk«”.
Hont András szerint Magyar Péterrel megjelent hazánkban a politikai szcientológia.
A kérdés, hogy fel van-e készülve erre a magyar politikai élet immunrendszere.
Ceglédi Zoltán pedig furcsállta és nehezményezte azt, hogy a Tisza párt EP-listáján szereplő Dávid Dórával, aki a Meta egyik jogtanácsosa Londonban, és valószínűleg biztosan bejut majd az EP-be, senki nem készít interjút, pedig – mint fogalmaz – „annak ellenére, hogy a Meta elvette a hazai sajtó elérését is, és letekerte a közéleti tartalmakat,
valami fura módon Magyar Péter a legközéletibb tartalmakkal ötször annyi lájkot kap egy-egy posztjára, mint maga az USA elnöke”.
Kár arra célozgatni, hogy én több embert tiltattam ki, rajtad kívül. Mert csak téged. De azt is régen. És annak is oka volt. És aki még olvassa ezt a topikot, az láthatja, hogy csak a jó szàndék vezérelt, megakadályzoni ezt a szellemi kútmérgezést, ezt a pusztító alpáriságot. Kàr hogy másoknak ez teljesen megfelel, belefér, vagy szimplán csak nem akarnak céltáblává válni. Ki tudja.
Inkább csak belefáradtak, mert mindig visszajössz, és már inkább be se néznek az offtopicba, csak ha nagyon ég a hàz. Gondolom a moderáció nem a fő munkaköre az illetőnek, meg igazából rajtad kívül senki mással nincs probléma. Megérte visszajönni 100x mert a fórumon sokan nem kommentelnek már, akik korábban igen, mert valaha az offtopicban lehetett beszélni mindenről, nem volt minden harmadik hozzászólásban patkányozás, hülyegyerekezés meg buzernyákozás. Most van, és ennek a 99%-át te írod bele. Büszke lehetsz magadra.
Elhiheted, hogy a szabadságjogok és azok korlátairól nem kell kiselőadást tartanod nekem.
Pont azt mondom, hogy Magyarországon szólásszabadság és demokrácia van. Jobban, mint jelenleg Németországban, Nagy Britanniában és még jónéhány nyugati országban. Ez nekem sokkal fontosabb, mint az, hogy Vitya zsebre vágta az országot, ezért ezt én igyekszem is védeni (mármint a szabadságot). Véletlenül sem mondok olyat, hogy "a komcsi fajtádat el kellene hallgattatni". Felőlem egész nap ordíthatja a média a jenki, ruszki, izraeli, iráni propagandát egyszerre(!). Akkor van baj, amikor bármelyiket elkezdik üldözni.
A sejemmajmozást tűrnie kell Petikének, mint ahogy az O1G-zést a Viktornak. Ugyanaz a jogi kategória. Nem közszereplőket érintő becsületsértésre meg rágalomra a vonatkozó BTK tényállások alkalmazandóak magánvádas eljárásban. Sajtó esetén helyreigazítási perben.
Az orosz narratíva meg egy sz*r szöveg. Azok bélyegzik orosznak a fidesz narratívát, akik idegen, uszító progresszív narratívát propagálnak. Már ezzel leleplezik magukat, hogy kikhez tartoznak, és érdemi vitát nem lehet velük folytatni, mert nem tűrnek meg más véleményt. Ezért ezek a demokrácia ellenségei.
A ruszkiknál és kínában nincs demokrácia, mert nincs szólásszabadság. Ezek diktatúrák, és úgy tűnik, hogy a nyugati világ is ebbe az irányba megy a nem tűrt vélemények elhallgattatásával. Ha most tényleg betiltják a jenkik a Tiktokot, akkor egyértelműen ez a helyzet.
liberálisok=kommunisták
liberális demokrácia=vörös terror
liberális fékek és ellensúlyok=pofád befogod
liberális szólásszabadság=tényellenőr hatalom
liberális jogállam=leszámolás
Brüsszel=Moszkva
EU Bizottság Elnöke=Sztálin
Ursula von der Leyen=CIA ügynök+hülye picsa
brüsszeli apparátus=központi bizottság
Biden=idióta
Fehér Ház=Kreml
amerikai baráti segítség=náci megszállás
amerikai társadalom=sötétség délben
amerikai nagykövet=pridehuszár
Válasz hashtag #109298. hozzászólására
A szólás és vélemény szabadság szerintem az, hogy rákiabálhatok bárkire bármit. Viszont ha kihívja a szervtet felveszi a jegyzőkönyvet. Vagy írásos nyoma van. Te beperelsz polgári peres eljárásban.
Ahol nekem kell bebizonyítanom ,hogy feketeseggű vagy.
Ha nemtudom bebizonyítani az rágalmazás és becsület sértés.
Bünti , és helyreigazítás perköltség.
Viszont ha beizonyítom akkor
kérek egy piros tollat ,hogy berejzoljam meddig kapd be.
Amit te lírtál az a cenzúra és a szabad véleménytől való megfosztás. Maga a liberálkommunizmus.
Isten hozzott a való életben.
Ezzel az okfejtéssel az a baj hülyegyerek, hogy téged itt nem ismer konkrétan senki, mert arra kínosan ügyelsz, hogy még csak a tájegység sem derüljön ki, ahonnan ide okádod a liberomoslékot. Ezen nem csodálkozom, mert szerintem ha tudnák ki vagy, akkor nem egy ember kiabálna a házad előtt, hogy mekkora emeletes barom vagy....
Az a bökkenő, hogy a szólásszabadság nem egyenlő azzal, hogy bárki bárhol mondhat bármit(!). Ha holnap reggel megáll egy autó a hàzad előtt, és egy faszi kiszáll és elkezdi rólad hangosan kiabálni, hogy nőverő, molesztáló adócsaló vagy, arra is azt mondanád, hogy szive joga, mivel szólásszabadság van? És hiába pereled be, rágalmazásérrt, meg hitelrontásért, mert attól hogy egy èv múlva neked adnak igazat, attól még az emberek végighallgatták, és nagyrésze el is könyvelt ennek. Egyébként a sajtóperel lényege is ez, bemocskolnak, aztán a bírp hiába mond bármit, már lejáratott a propaganda. Visszatérve a szólásszabadsághoz, hazánkban lehet naphosszat sejemmajmozni, patkányozni, orosz narratívát terjeszteni. De ha te moszkvai lakosként kimész az utcára egy táblával, hogy állítsák meg a háborút, hozzák haza a fiaidat, akkor letartóztatnak.
109697 hozzászólás
Válasz hashtag #109346. hozzászólására

Válasz hashtag #109341. hozzászólására
Az előzőket neked írtam!
Válasz rtamas76 #109343. hozzászólására
Bocsánat hestegnek szántam
Válasz Tylla #109342. hozzászólására
A multkor otthagytuk abba, hogy az elmúlt 14évből egyetlen +dolgot sem modtál!
Ha minden szar hogylehet még kormányon ov?
Folyamatos államcsőd semmi nemjó sehogynemjó?
Válasz hashtag #109341. hozzászólására
Ez pontosan az ellenkezőképpen van. Nektek bárki,bármilyen,semmi sem drága módon,csak O.V. ne. Kíváncsi leszek ki lesz a következő idealotok,ha esetleg MP-nek is annyi lesz. Volt itt már Karácsony,meg Jakab,meg a házaspár,MZP-rol nem is beszélve...Egyikről sem hallottam tőled sem soha egyetlen kritizáló,bíráló megjegyzést sem. Köröm szakadtaig,mindenben vedted őket, sokszor elvtelenul is. Ahogy egyetlen elismerő szót -nem mondatot- sem mondtál soha a kormány egyetlen intézkedéserol,évek alatt sem... Soha semmit nem csináltak jól,de valahogy több mint 3 millió ember legutóbb is egészen másképp látta. Tudom,mind hulye.És a többség még most is így látja,meg a legelvakultabb balos -pulai-közvélemény kutató szerint is. Úgy hogy lehet bátran reménykedni,de lehet most is szembe fog jönni a valóság.
Válasz Tylla #109337. hozzászólására
Folyamatosan olvasom a fórumot, de hirtelen nem tudok olyat mondani, aki éltette a ferit, vagy vagy a nejét, olyat viszont tudok párat, aki kritikus volt a kormánnyal. Az a ti bajotok, hogy a kettő dolgot összemossátok. Bàr így gondolom egyszerűbb az élet. Nemfideszes=gyurcsány. Háború=tudjukkik. Hanemfideszlesz=mindenrosszlesz. Hasonló okosságokból tele a padlás.
Na újabb bizonyíték, hogy laikusok vezetik az országot. A nagy terv, hogy akugyárrá teszik az országot már most befuccsolt. Nincs megrendelés, rúgják ki a dolgozókat, de közben sorra építik a többit.. de már eladtuk az országot kínának visszatáncolni nem lehet..
Válasz hashtag #109336. hozzászólására
Szerinted az EP-ben is "eljátszották" a szerepet? Amit az ország ellen műveltek evekig? Ezt is a Tóni rendelte meg? Minden bizonnyal így történt!
Válasz hashtag #109336. hozzászólására
Eddig mintha nem így láttad volna éveken keresztül. Mi ez a "megvilagosodas"?.
Tudod mi fog történni? MP legyalulja az összefogás oldalát mielőtt megbukik. És a váltás helyett befigyel egy következő 2/3-ad. És azok fogják legjobban szarni-szapulni,akik most istenitik.
Válasz Igazi Földönfutó #109334. hozzászólására
A Fb-n is egymásnak estek.
Igazából azt "tetszik" hogy akik - itt az oldalon is -eddig a Ferit,és kedves feleseget eltettek-bennuk látva a megoldást -milyen pillanatok alatt váltottak egy reménybeli messiásra,akiről 3 hónapja azt sem tudták,hogy a világon van. De ha tudták volna is ,egy semmirekellő NER-esnek tartottak volna...
Válasz Tylla #109333. hozzászólására
Érdekes, eddig azt fújtátok hogy fletó és a baloldal embere. Még közös plakátra is montíroztátok vele. Mostmeg nem gyurcsány embere. Szerintem a rogántóni szólt fletónak, hogyha továbbra is szeretné megkapni a fizetését, (amit azért kap, hogy a puszta jelenlétével fenntartja az orbán-gyurcsány rendszert), akkor ideje lenne megrugdosni a mp-t, mert ha nem csinál semmit, akár még a fő ellenzéki párt szerepből is kieshet, tehàt megborul az orbán-gyurcsány rendszer. Aminek azért az orbàn oldal a nagyobb haszonélvezője nyilvàn, mert gyurcsányék csak aprópénzért bohóckodnak, és játsszák el az ellenzéket.
Válasz hashtag #109327. hozzászólására
A közismert oldalon álló Telex,és a 24.hu több kérdést is feltett a "anyós jelölttel" kapcsolatban. Köztük arról is érdeklődve,hogy mi köze a hölgynek a párt pénzügyeiket. És valahogy elmaradt a válasz. Nem merte azt hazudni,hogy semmi,mert nem tudhatja mi van a két lap "tarsolyában". Mert azt egyszerűbb mondani,hogy mindenkit beperel,aki olyat mer állítani,hogy...A per -mint tudjuk-évekig is elhúzódik,akkor már senkit nem fog érdekelni,meg ha elbukja sem. Próbál lavirozni,miközben fényképek bizonyítják,hogy folyamatosan csökken az érdeklődés az országjárása iránt...
Válasz Tylla #109333. hozzászólására
Az már igaz,hogy Ferencnek most már MP az első számú ellensége,és minden követ meg fog mozgatni,hogy MP-t elintézze.
Válasz Igazi Földönfutó #109330. hozzászólására
Ezt nem tudja letagadni. Azt próbálja,hogy a nőnek a pártjához semmi köze. Aztán ha erre is lesz megdönthetetlen bizonyíték,na,akkor kapják nyílt hazugságon. Ezerrel nyomoz a DK, a hozzájuk hű sajtó,az ATV-ben is folyamatosan apritjak. Elobb-utobb meg lesz az eredménye...
"Először is azt kell megnézni, hogy mire való az Európai Parlament. Arra biztosan nem, hogy fellebbviteli fóruma legyen annak, ami Magyarországon történik”
– fogalmazott a kérdésre reagálva Schiffer András, aki szerint azok a pártok, akik nyíltan hangoztatják, hogy azért szállnak ringbe az EP-választásokon, hogy az Európai Parlament korlátozza a magyar miniszterelnököt és a magyar kormányt, „teljes tévedésben vannak”.
Ők egy olyan gyarmati gondolkodást képviselnek, aminek semmi alapja nincsen, sem a magyar, sem az európai közösségi jogban sem"
Válasz hashtag #109327. hozzászólására
Persze-persze. Majd elismeri,hogy lehúzza magát a klotyon, ugye?Tudod mit mondok? Most szembesült a történtekkel...Ahogy a jelöltjeiről sem tudott semmit,akikről sorra derülnek ki az érdekességek. Még annyit sem tett meg sem O,sem a szakértő hatteremberei,hogy csak a Fb oldalakra nézzenek rá... Amiről naponta szemét a sajto..Es ami tény kerdes...Amatőr...
Válasz hashtag #109327. hozzászólására
De mi a hazugság?Nem volt fegyházban a mama?Egyszerű,tegye közzé a papírt,hogy büntetlen előéletű.Ennyi.Egy hiteles erkölcsi bizonyítvány.És akkor bocsánatot kérek.
Válasz hashtag #109327. hozzászólására
Ugyan úgy hazudik mint te. Nálatok libernyákoknál ez genetika.....
Válasz Tylla #109326. hozzászólására
Nekem éppen megfelelne,csak mintha MP nem ezt igérte volna annak a 1,5 millió szavazójának.
Válasz Tylla #109326. hozzászólására
Mp azt mondta nincs köze a tisza párthoz, és hogy feljelentést tesznek a hazugságokat terjesztő propagandisták ellen.
Válasz Igazi Földönfutó #109323. hozzászólására
De most mi a gond vele? Nem a létező legideálisabb gazdasági vezető,aki fegyházban(!) lenyomott 4 évet,bűnszervezetben,folytatólagosan elkövetett csalásért. Pár embert levett nem gyenge összeggel. De nem is értem,miért gondolod róla,hogy nem a mi,meg az ország felemelkedéséért akar dolgozni. Legyünk mar megengedoek
A listás jelöltekről is naponta derülnek ki érdekességek. De már így van-legalabbis szerinte- 1.5 millió szavazója
Válasz hashtag #109314. hozzászólására
Hagyj ki egy hónapot próbára!
Válasz Igazi Földönfutó #109323. hozzászólására
Obivan!
Válasz Csókkirály #109309. hozzászólására
Osztán mi a helyzet a fegyházviselt anyósjelölttel?Lám,lám a pereputty már ott sertepertél a poziciók és a lehetséges hatalom közelében,már most tartja a markát.NLMP.
Válasz máris szomszéd #109321. hozzászólására
Te is önkéntes cenzor voltál, pubi?
Egy jó tanács.
Bármilyen jól esne ne válaszoljatok a jóember agymenésére,se most,se holnap,se holnapután.
Jocóka te nagyon hülye, nézd már mit mond a volt gazdád.......
https://mandiner.hu/belfold/2024/05/aki-kerdezni-mer-tole-az-rogan-embere
Válasz matuzsalem58 #109318. hozzászólására
Hát..megint szóda nélkül iszod a bort..? Vsgy fáj valamid?
Ha már egy, a gazember lator amcsik, présmen asszony, meg a börtöntöltelék cukorhegyi által támogatott agyhalott selyemmajom sem tudja megbuktani Orbánt, ha már csődöt mond az aberráltliberáltak minden próbálkozása......akkor nincs más megoldás......mint a következő ejurovíziós dallos fesztivált nálunk kell rendezni, ahol egy LMBTQFPOSBX versenyzőt kell győztesként kihozni, aki nem énekelt, csak dudorászott a folyosón, miközben összeszarta magát, mert nem tudta eldönteni, hogy a rendelekezésére álló 12 különböző budiból melyikbe menjen be.....Ha ez sem küld bennünket magyarokat padlóra, akkor semmi....
Remélhetőleg Szegednél meg már csak egy fuldokló selyemmajom fog úszni a Tiszán.....
"Ahogy azt már olvasóink is megszokhatták, Konok Péter történész, Schiffer András ügyvéd, Ceglédi Zoltán politikai elemző és Hont András újságíró voltak az ATV Öt című műsorának vendégei.
A témák között volt az a nemrég felröppent hír is, hogy a köztévé vitát szervez az EP-listavezetőknek. Azóta persze már a vita híre körül is vita alakult ki. Hont András leszögezte, ő nem fűz nagy reményeket a köztévés vitákhoz, mert azokat korábban is – amikor még voltak –, szigorú keretek közé szorították, és – mint fogalmazott – általában „kiherélték”.
Schiffer András szerint a DK jól reagálta le a dolgot, amikor Molnár Csabáék, annak ellenére, hogy kijelentették, nincsenek illúzióik, hogy a köztévé milyen kereteket szab majd a vitának, végül azt nyilatkozták, hogy szívesen elmennek bárhová, ahol beszélhetnek a terveikről.
Ennek a teljesen nevetséges vitának egy tanulsága van: hogy a Tisza Nyíregyházánál tetőzik, Putnoktól pedig apad. Ez az ember itt napok óta folyamatosan hibázásban van”
– mondta Magyar Péter kapcsán Schiffer András. Hozzátette: „Olyan nincsen, hogy nekivezetek, sok százezer embert a Kunigunda utcának, hogyha nem engedtek be vitázni, és amikor azt mondja az MTVA, hogy akkor tessék idejönni vitázni, akkor azt mondom, hogy hohó, van még 2-3-4 feltételem. Majd miután az MTVA közli, hogy teljesíti azokat, akkor jön a 6-7-8-adik. A Partizánt pedig – ami gyakorlatilag felemelte Magyar Pétert – válaszra sem méltatja.”
Konok Péter kifejtette: van egy olyan gyanúja, hogy Magyar Péter valójában nem igazán szeretné kipróbálni magát bármiféle vitában. „Eddig csak monológokat mondott, illetve alákérdezős kérdésekre válaszolt” – szögezte le a történész, Hont pedig kiegészítette: „ráadásul olyan monológokat mondott, amiket ezerszer hallottunk már”. Az újságíró szerint annak ellenére, hogy „van valaki, aki semmi újat nem mondd, az emberek mégis tapsikolnak, hogy »ezt még nem hallottuk«”.
Hont András szerint Magyar Péterrel megjelent hazánkban a politikai szcientológia.
A kérdés, hogy fel van-e készülve erre a magyar politikai élet immunrendszere.
Ceglédi Zoltán pedig furcsállta és nehezményezte azt, hogy a Tisza párt EP-listáján szereplő Dávid Dórával, aki a Meta egyik jogtanácsosa Londonban, és valószínűleg biztosan bejut majd az EP-be, senki nem készít interjút, pedig – mint fogalmaz – „annak ellenére, hogy a Meta elvette a hazai sajtó elérését is, és letekerte a közéleti tartalmakat,
valami fura módon Magyar Péter a legközéletibb tartalmakkal ötször annyi lájkot kap egy-egy posztjára, mint maga az USA elnöke”.
Moderálási elveink miatt törölve: 2024-05-14 13:57:23
Kár arra célozgatni, hogy én több embert tiltattam ki, rajtad kívül. Mert csak téged. De azt is régen. És annak is oka volt. És aki még olvassa ezt a topikot, az láthatja, hogy csak a jó szàndék vezérelt, megakadályzoni ezt a szellemi kútmérgezést, ezt a pusztító alpáriságot. Kàr hogy másoknak ez teljesen megfelel, belefér, vagy szimplán csak nem akarnak céltáblává válni. Ki tudja.
Moderálási elveink miatt törölve: 2024-05-14 11:40:22
Válasz hashtag #109311. hozzászólására
Ha eltakarodsz innen, helyre áll a rend.....
Válasz matuzsalem58 #109306. hozzászólására
Inkább csak belefáradtak, mert mindig visszajössz, és már inkább be se néznek az offtopicba, csak ha nagyon ég a hàz. Gondolom a moderáció nem a fő munkaköre az illetőnek, meg igazából rajtad kívül senki mással nincs probléma. Megérte visszajönni 100x mert a fórumon sokan nem kommentelnek már, akik korábban igen, mert valaha az offtopicban lehetett beszélni mindenről, nem volt minden harmadik hozzászólásban patkányozás, hülyegyerekezés meg buzernyákozás. Most van, és ennek a 99%-át te írod bele. Büszke lehetsz magadra.
Moderálási elveink miatt törölve: 2024-05-14 11:40:34
Orbán Viktor lebuktatja önmagát! I Magyar Péter az új ellensége?!
Hitler tanulta Sztálintól vagy pedig Sztálin Hitlertől?
Na ilyen helyeken kell jól tökön rúgni a szarházi fideszt....
https://www.valaszonline.hu/2024/05/13/zsuffa-bozsi-pusztaszabolcs-valasztas-fidesz-interju-koreai-akkumulatorgyar/
Moderálási elveink miatt törölve: 2024-05-14 13:59:18
Válasz medikus #109304. hozzászólására
A fórumon tombol a szólásszabadság. Egyenlőre.
Megérte 100 nickkel visszajönni, megérte fölvállalni több tucat 100 éves kitiltást.
Válasz hashtag #109298. hozzászólására
Elhiheted, hogy a szabadságjogok és azok korlátairól nem kell kiselőadást tartanod nekem.
Pont azt mondom, hogy Magyarországon szólásszabadság és demokrácia van. Jobban, mint jelenleg Németországban, Nagy Britanniában és még jónéhány nyugati országban. Ez nekem sokkal fontosabb, mint az, hogy Vitya zsebre vágta az országot, ezért ezt én igyekszem is védeni (mármint a szabadságot). Véletlenül sem mondok olyat, hogy "a komcsi fajtádat el kellene hallgattatni". Felőlem egész nap ordíthatja a média a jenki, ruszki, izraeli, iráni propagandát egyszerre(!). Akkor van baj, amikor bármelyiket elkezdik üldözni.
A sejemmajmozást tűrnie kell Petikének, mint ahogy az O1G-zést a Viktornak. Ugyanaz a jogi kategória. Nem közszereplőket érintő becsületsértésre meg rágalomra a vonatkozó BTK tényállások alkalmazandóak magánvádas eljárásban. Sajtó esetén helyreigazítási perben.
Az orosz narratíva meg egy sz*r szöveg. Azok bélyegzik orosznak a fidesz narratívát, akik idegen, uszító progresszív narratívát propagálnak. Már ezzel leleplezik magukat, hogy kikhez tartoznak, és érdemi vitát nem lehet velük folytatni, mert nem tűrnek meg más véleményt. Ezért ezek a demokrácia ellenségei.
A ruszkiknál és kínában nincs demokrácia, mert nincs szólásszabadság. Ezek diktatúrák, és úgy tűnik, hogy a nyugati világ is ebbe az irányba megy a nem tűrt vélemények elhallgattatásával. Ha most tényleg betiltják a jenkik a Tiktokot, akkor egyértelműen ez a helyzet.
Válasz matuzsalem58 #109303. hozzászólására
Liberók még nem jelentettek hogy itt vagy? Vagy még álmos a cenzor?
liberálisok=kommunisták
liberális demokrácia=vörös terror
liberális fékek és ellensúlyok=pofád befogod
liberális szólásszabadság=tényellenőr hatalom
liberális jogállam=leszámolás
Brüsszel=Moszkva
EU Bizottság Elnöke=Sztálin
Ursula von der Leyen=CIA ügynök+hülye picsa
brüsszeli apparátus=központi bizottság
Biden=idióta
Fehér Ház=Kreml
amerikai baráti segítség=náci megszállás
amerikai társadalom=sötétség délben
amerikai nagykövet=pridehuszár
Válasz hashtag #109298. hozzászólására
A szólás és vélemény szabadság szerintem az, hogy rákiabálhatok bárkire bármit. Viszont ha kihívja a szervtet felveszi a jegyzőkönyvet. Vagy írásos nyoma van. Te beperelsz polgári peres eljárásban.
Ahol nekem kell bebizonyítanom ,hogy feketeseggű vagy.
Ha nemtudom bebizonyítani az rágalmazás és becsület sértés.
Bünti , és helyreigazítás perköltség.
Viszont ha beizonyítom akkor
kérek egy piros tollat ,hogy berejzoljam meddig kapd be.
Amit te lírtál az a cenzúra és a szabad véleménytől való megfosztás. Maga a liberálkommunizmus.
Isten hozzott a való életben.
Moderálási elveink miatt törölve: 2024-05-14 14:02:08
Válasz matuzsalem58 #109299. hozzászólására
Mint megannyiszor, most sem kérdezett senki. Bújjál el.
Válasz hashtag #109298. hozzászólására
Ezzel az okfejtéssel az a baj hülyegyerek, hogy téged itt nem ismer konkrétan senki, mert arra kínosan ügyelsz, hogy még csak a tájegység sem derüljön ki, ahonnan ide okádod a liberomoslékot. Ezen nem csodálkozom, mert szerintem ha tudnák ki vagy, akkor nem egy ember kiabálna a házad előtt, hogy mekkora emeletes barom vagy....
Válasz Praetor #109291. hozzászólására