Másokhoz hasonlóan én is megkaptam a Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályától a határozatot a hozamcsökkenés és hozamérték-csökkenés elbírálásáról.
Azt benne van hogy biztosítás hiányában a termelő a neki járó kárenyhítő juttatás felére jogosult, de azt nem találom benne hogy a biztosítással rendelkezők nem a teljes összeget kapják meg, ahogy több forrásból is hallottam (80%).
Szerintetek ez milyen jogszabályon alapul -már ha így van-, illetve mikorra várható a pénz utalása?
Válasz This_no_all #459. hozzászólásáraSzia,igen utolsó pillanatban megtaláltam a megfelelő falugazdászt aki 3-kattintásból átlátta/javította a beadványt és megoldódott a történet!A többi már a rendszeren múlik jut a kalkulált összegből vagy nem!
Válasz kovacsviktoraggtelek #458. hozzászólásáraSzia. Sosem lesz. A jogszabályok úgy változnak, mint az időjárás. Csak utóbbi kis hibával jósolható, előbbi meg nem.
Így decemberben már súlytalan a kérdés, de jutottál valamire?
Válasz This_no_all #453. hozzászólásáraSzia!
Időközben én is rájöttem,hogy 50% felett kell választani,mondjuk a józan észnek ellentmond. A többi már egyszerűen ment mert 100% -ra vették fel,és a termés is pont 0 volt!
Azért köszönöm a segítségedet
Üdv.: Csuti
Válasz This_no_all #454. hozzászólásáraNekem az integrátor kötötte a biztosítást -persze szerződéskötéskor megkérdezték, kérek-e ? Amikor az aszálykár már látszott, rákérdeztem, erre vonatkozik-e, kiderült hogy nem, mert szinte megfizethetetlen. A kötvényből most ki is derül hogy jégkárra vonatkozik, egyébként a hozamértékkel nincs gond benne. Amikor elkezdtem a gazdálkodást, első évben éppen a jég verte el a kukoricát -amit végül kihevert szinte teljesen- s akkor szinte bónusz volt a biztosító -nem is rossz- kártérítése. De most sok jóra nem számítok. Tudnék írni más biztosítási témában igen szomorú tapasztalatot. Sok jóra most sem számítok. Egy MVH-s koma mondta korábban, hogy ez egy olyan rendszer amibe sokkal könnyebb befelé tolni a pénzt, mint kapni belőle.
Válasz Kémlelő #452. hozzászólásáraNem szeretnék kötekedni, de a biztosítás is olyan, mint a kormányzat. Lesz akinek jó lesz, lesz akinek nem, és az arányok az utóbbi felé tolódnak.
A biztosításközvetítők ugyanis piócaként cuppannak rád, nehéz kiszűrni a jutalékvadász kóklereket, és Neked kell megmondanod, mennyi az üzemi referencia hozamértéked... amit Te magad se látsz, hacsak nem gyártasz hozzá excelt.
Válasz búzavirág59 #451. hozzászólásáraHa az üzemi hozamértéked legalább felére kötsz... WAT???
Igen. Az átlagember eszköztelen ennek a fogalomnak a feloldásában, míg a ormányhivatal készen kapja. Szerintem is tisztességesebb lenne fejeseink felől az EK beadásánál kiköpni, mert a papíron elfér, hogy ennyi SAPSot kértél, nesze, itt ennyi miszmaszra kössél biztosítást.
Így tervezhetőbb lenne a bizti. De ahol sok a kicsi, de lucernánál nagyobb értékű kultúra, ott kössön biztit akinek Imre az anyja. Többet bukunk a biztin, mint amit nyernénk a kárenyhítésen. Főleg így öt-hat gyümölcsfagyasztó év után...
Válasz csuti0 #450. hozzászólásáraelőször
betakarítás mértéke 50% felett. válaszd ezt
utána írj idei hozamot. (ennek megvan a maga oka, de azt én se értem)
DE
ha VAN értékesítési bizonylatod, akár több is, akkor azokról összesítsd az eladott gyümölcsmennyiséget, és kénytelen vagy azt beírni.
Ha nincs értékesítési bizonylatod, akkor annyit sakkozz rajta, (itt bizony lehet, h füllentened kell termést) hogy az adatblokk alsó sorának közepe táján a százalékok mutassanak olyat, mint ami az elfogadó határozaton van. Itt említeném meg, hogy van 30% mozgástered, tehát ha Neked csak 60 % kárt fogadtak el, de lófilé se termett, akkor is legkevesebb 10 % termést kell bevallani.
Próbálj rá így. Hátha.
Amúgy még arra figyelni kell, hogy az utolsó oszlopok közt ne legyen sárga az alsó. Ha sárga, akkor lehet nem is kéne beadni semmit.
hogy állsz vele?
Válasz This_no_all #447. hozzászólására A megtakarítás után 626, de ahogy olvasgatok, úgy látom bizonytalan ez, mint a kutya vacsorája. S az sem biztos -ahogy írod is- hogy a biztosításom megfelel (csatoltam integrátori igazolást, kötvényt, mindent). A teljeskörű biztosítást nem lehet szerintem megfizetni, így pedig ha akarom vemhes -ha akarom nem. "Furcsa de nem szokatlan" (egy barátunk szokta mondani) hogy nem a magunkfajta kisembernek kedveznek a narancsos szabályok. Költsék arra, amire gondolom.
Sziasztok!
Gyümölcsös tavaszi 100% fagykárnál beírom a 0 terméshozamot,de kéri még a betakarítás mérték 50% alatt vagy feletti mező kitöltését, ha kitöltöm akkor automatikusan átírja a hozamot,és nem jogosult.
Mi a megoldás?
Üdv: Csuti
Válasz hegesztocsabi #434. hozzászólásárahmmm. Aszályra kaptál kukoricára 70%-ot?
Nálunk 32,4%-40%-kal rugóznak.
Megyehatár-dűlőút szeli ketté a földet. Talaj- növényfaj-fajta-időjárás-növényápolás egyforma a két parcellán. Csak a megye más. Meg az ügykezelés is más. Egyik parcella 70%-ot kap, a másik jó esetben 40%-ot. Mi meg állunk, mint a faszent.
Csak tudnám mi az az ent...
Válasz búzavirág59 #439. hozzászólásáraBiztosítási ajánlatot is csatolhatsz, legalábbis nem tilos, ugyanakkor hiánypótlásra nincs lehetőség. (én csatolnám az ajánlatot is, akkor is, ha az nincs aláírva a gazda és /vagy a biztosításközvetítő által.)
626ezret dobott a gép? Vond le belőle a "megtakarítás" részt, és szorozd föl 0,8-cal. Annyi jár majd, ha a biztosításod megfelel. :)
Ezekben a nyomorult jogszabályokban mindig találok újat. Azt reméltem, hogy a 0,8-as szorzót beleépítették már a számoló programba, de persze hogy nem. örülök, ha tudtam segíteni.
Válasz GREVEN #444. hozzászólásáraNa. Nézd meg, mennyi lett leadva, miről van bizonylat. Aztán számolj. Első körben a határozaton (pl 40%) szereplő százalékos kárra számold ki a károsodott terület hozamát (referencia hozamod szorozva 0,6, szorozva károsodott terület nagysága). Beírod.
Levonod a bizonylatok szerint értékesített mennyiségből.
Mi maradt?
Azt írd be kármentesnek. Mit dob a gép így? Ha utolsó oszlop utolsó sora kiad 15%-nál nagyobbat, akkor adnak valamicske pénzt.
VAGY (ha nincs értékesítési bizonylatod, mert pl feleteted a terményt a saját állománnyal) a kármentes terület résznél a referenciahozamod 85,1%-ával megszámítod a kármentes területedet, a károsodottat meg a fentiek szerint számolod ki, azzal, hogy van némi mozgástered a határozaton szereplő és a beírható szám közt. Ez a mozgástér 30%, nem sok, de mégis valami.
Nem fizetsz be pluszt, mert nem kell. Más kultúrádtól meg nem vonnak el. Ha sehogyan se tudsz kihozni az utolsó oszlop utolsó sorában 15%-ot, akkor engedd el a kérdést...
Nézegetjük ez a kárenyhitési rendszert és hát van egy érdekességünk.
Őszi búzánál egy területre igazolták vissza a kárt, a többire nem.
Mivel nem érinti az összes területet így a rendszer üzenet azt mondja,hogy a referencia terméshozamhoz képest az idei termés nem lehet kevesebb a referencia termés 85%-a.
Ezt a rendszer gyönyörűen be is írja magától.
Na már most meg se közeliti az idei termésátlag azt amit a rendszer kitalált, és ha beírjuk a mennyiségeket, kiírja hogy a kárösszeg -650.000 Ft.
Ez mi szeretne lenni ilyenkor?
A többi kultúrámtól vonnak még el összeget ha ott jogosult vagyok? Vagy még szeretnék ha én fizetnék be úgy hogy károsultam is?
Vagy nem anya szülte azt aki kitalálta ezt a rendszert?
Válasz Zoli 63 #441. hozzászólásáraKöszi az infót. A kötelező bizosításon mit kell érteni, magát a kárenyhítési hozzájárulás fizetési kötelezettséget, amely bizonyos területnagyságnál megkerülhetetlen? Mert én más kötelezőről nem tudok. Egyébként az egész területre van biztosításom, és mivel ez egy kicsi terület, minden évben csak egyféle növényt termesztek.
Válasz búzavirág59 #439. hozzászólásáraHa csak a kötelező biztosítás van, akkor a kiszámított pénz felét fizetik , de ha piaci / drága / biztosítás is van mellé, aminek a teljes szántó - ültetvény több mint 50 %-ra kell lenni, akkor teljeset fizetnek , de akkor figyelni kell melyikhez érdemesebb kárt jelenteni . Ha kevés lenne a ter. % , érdemes lucernára is kötni mert olcsó .
Válasz This_no_all #425. hozzászólásáraNo, nekiültem végre, s az eddigi hozzászólások után az esélytelenek nyugalmával láttam munkához. Nem várt eredményre jutottam, ( 626 ezret "dobott a gép" szinte gyanús, de már leellenőríztem mindent. Még kedden megyek az integrátori igazolásért és a kötvénymásolatért hogy tudjam csatolni, s aztán elküldöm.
A jogszabályokat amiket írtál, átfutottam, az "elemi káresemény" fogalmát -ami az egyik munkalapon szerepel- megtaláltam benne.
Bár szinte biztosra veszem hogy a csemegekukorica nem tartozik ide, de láttam a referencia átlagár lapon a saját ár és a csatolt dokumentum rublikát, s kerestem volna az Agrárminisztérium oldalán az AKI Nonprofit Kft által meghatározott minimum-maximum ársávot a kis mennyiségben termesztett növénykultúrák esetén - kíváncsiságból, hogy melyek lehetnek ezek - de nem találtam.
Leköteleztél az alapos tájékoztatással, amit írtál. Kicsi a világ, s hátha egyszer vissza tudom segíteni. Hálásan köszönöm neked addig is. Azt gondolom, ez a fórum éppen az ilyenekre hivatott, hogy segíteni tudjunk egymásnak. Én kicsiben gazdálkodom, olyan műparaszt-féle vagyok, de nem vitt rá a lélek hogy a szüleim földjét idegen kezekbe adjam.
Üdv., jó hétvégét !
Válasz AJj #436 hozzászól Nyugottan ad be hisz te mikor bejelentetted nekik 15 napon belül ellenőrizni kell,valószinű voltak is ott,csak veled nem közölték.Hogy ők hány % állapitottak meg a nyáron az mellékes Hiszen a referencia érték és a tényleges eredmény számit.Javaslom a falugazdész felkeresését a félvásárlási jegyekkel persze.
Üdvözlet! Mi van olyankor ha nem kaptam hatósági döntést az agusztusban bejelenett aszálykár %-os mértékéről? Ilyenkor hogyan tudom beadni november végéig a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet?
Válasz búzavirág59 #433. hozzászólásáraMég jó hogy legalább kötelező, így nyugodtan megduplázták a tarifát a duplázódó termény árra hivatkozással , de szigorították a jogosultságot, na majd ők tervezhetnek " Maldiv-szigeteki utazást belőle " . A gyenge termőhelyek kirablása ez így , mert állandóan alacsony eredmények vannak , abból leveszik az önrészt, szinte nullásra kaphat pénzt, ami a köv évekre még lentebbre ejti a lécet , a szegények egyformán dobnak a kasszába, de a gazdagabb térségek tudják érvényesíteni a kármérséklést .
Válasz hegesztocsabi #432. hozzászólásáraHát én sem tervezek Maldiv-szigeteki utazást belőle, így látatlanban sem. Egyszer azt mondta nekem egy MVH-s hogy erre a kárenyhítési rendszerre nem érdemes alapozni, mert jobban szeretik ha befelé megy a pénz. Amiket olvasok itt, igaza volt. Egyébként milyen növénynél volt ez a 70%-os kiesés?
Válasz This_no_all #425. hozzászólásáraKöszönöm szépen az alapos tájékoztatást. Nekem 50 % kárt ismertek el, s tavaly ugyanebben a kultúrában rekordtermésem volt, bár gondolom a megyei átlagok lehúzzák rendesen az eredményt. Próba - szerencse, meglátom mit dob a gép. Értem a "lélektani határt", eszerint fogok eljárni. Rendes vagy hogy ennyi időt és energiát áldoztál a válaszra.
Válasz This_no_all #425. hozzászólásáraNálam nem volt ilyen bonyolult.Csak egy számot enged beírni,az össz.termést.És már dobta is ki a százalékos kiesést,és a pénzt mennyi járna.
Válasz csuti0 #412. hozzászólásáraaz EK nyomtatványunkon még az szerepel, hogy kormányrendelet írja elő az 50%os emelést, az ide vonatkozó tv-be pedig 07.01-gyel beemelték. hát, köszönjük az éjszaka is tárgyaló nagyjainknak.
Az AM oldalán az agrárgazd.kutatóintézet megadta az egyes növények átlagárait 2016-2021 közt. A NAK honlapon is megtalálod.
Amikor a ref.hozamod egy korábbi hozzászólásom szerint kiszámoltad, megjegyzed, mely évekből képezted. Azoknak az éveknek az átlagárait nézed, és abból számolod a magad kis referenciaárát.
Felénk egy növény a sláger, 70-84ezer Ft / t átlagárral. A valóság ezzel szemben az, hogy van akinek 74 lesz, van akinek csak 70 a referenciaár. Felköphetünk és aláállunk, ez van. Akkora a szórás, hogy négy hektárra van, aki százhetvenezret kap, a másik meg másfélre egymilliót.
Válasz This_no_all #425. hozzászólására***javítás***
"Igen, valóban optimalizálni, sminkelni kell a valóságot, de oda kell figyelni arra, hogy a határozatban elfogadott kárhoz képest kevesebb mint 30% legyen az eltérés."
hiv: 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet
a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről
10. § (1) Az agrárkár-megállapító szerv ellenőrzi a kárenyhítő juttatás iránti kérelem adatait, a hozamérték-csökkenés összegét és – az 5. § (6) bekezdés, valamint az Mkk. tv. 11. § (2) és (3) bekezdésére is figyelemmel – az Mkk. tv. 14. § (2) bekezdése szerinti adattartalommal határozatot hoz. Az agrárkár-megállapító szerv ellenőrzése kiterjed a 9. § (4) és (5) bekezdés szerinti mezőgazdasági biztosítási szerződések meglétére.
(2a) Ha az agrárkár-megállapító szerv az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy a kárenyhítő juttatás iránti kérelemben szereplő, a) a tárgyévi betakarított termésmennyiség alapján számított tárgyévi hozam 30%-ot meghaladó mértékben múlja alul a kárbejelentésre hozott döntésben igazolt, káresemény utáni várható hozamot, akkor a tárgyévi hozamérték kiszámításakor tárgyévi hozamként az igazolt, káresemény utáni várható hozamadatot,
b) a referencia-időszak adott évére vonatkozó – betakarított saját termésmennyiség alapján számított – referenciahozam meghaladja a növénykultúra ugyanezen évre vonatkozó, az ügyfél székhelye vagy lakóhelye szerinti megye vonatkozásában képzett megyei, ennek hiányában az országos, Mkk. tv. 2. § 2a. pontja szerinti átlaghozamának háromszorosát, akkor a referencia hozamérték kiszámításakor a referencia-időszak adott évének referenciahozamaként az ugyanezen évre vonatkozó, az ügyfél székhelye vagy lakóhelye szerinti megyei, ennek hiányában az országos, Mkk. tv. 2. § 2a. pontja szerinti átlaghozam-adatot
kell figyelembe venni.
Válasz Géza15 #419. hozzászólásárakrízisbiztosítási rendszerben vagytok? ott van szó jövedelemről
a kárenyhítés referenciahozammal és referenciaárral dolgozik. Ha a Ti referenciaáratok túl alacsony, akkor persze a hozamérték-csökkenés se lesz akkora, amitől nyílna a nagy buksza.
légy optimista, és örülj, hogy nem adtátok be. jövőre a területalapú igénylésekor a megyei átlaghozam háromszorosát éppen el nem érő hozamot írjatok be 2021-re.
Válasz búzavirág59 #422. hozzászólásáraNos. Ha magad mégy neki a feladatnak, akkor indíts azzal, hogy előveszed a kormányhivatali határozatod, és megnézed, mekkora %-os kárt fogadtak el. 30% a minimum, de a 40-nel se szoktunk bankot robbantani...
A MÁK honlapon a felhasználói kézikönyvet átfutod. MKR- kézikönyvek
Aztán megnézheted a NAK honlapról elérhető referenciaár és átlaghozam-adatokat, mindezt a miheztartás végett. NAK honlap- kárenyhítés 2021
aztán előkeresed a mezőgazdasági biztosítási kötvényed, ha van. Azt ugyanis fel kell szkennelni.
Majd belépsz a kézikönyv szerint, tisztázod a kötvényes fül adattartalmát, és a Hozamadatok fülre kattintva tudomásul veszed, hogy vagy ezek voltak a korábbi hozamadataid, vagy ha korábbi évben nem volt ez a kultúrád, akkor a vonatkozó jogszabályok szerint a megyei/országos átlaghozamot írja a rendszer.
Referenciahozam - fülön szintén tudomásul veszed, hogy a legalacsonyabb és legmagasabb hozamok elhagyásával képzi neked a referenciahozamot, kiírja, mely éveket vette alapul.
Referenciaár - fülön látod, hogy az előző lapon kiemelt évekhez milyen átlagár tartozott, és Neked mi lett ezen évek átlagáraiból a referenciaárad.
A következő fülecskén lesz a lényeg. Kiválasztod, hogy 50% alatti vagy feletti a betakarítás állapota az adott kultúrán. Egy vagy két piros téglalap jelzi, ha van a kultúrából nem károsodott területed is meg károsodott is, mindkettőbe kell írnod valamit.
Megadod, hogy Neked mennyi termett. És itt rejlik a lényeg.
alapeset: a kultúrád minden parcellája károsodott. Itt egy piros téglalap vár adatot. Oda beírod a valóságot (optimalizálható a számviteli bizonylataid függvényében), majd lent középen ellenőrzöd, hogy a növénykultúra károsodása elérte-e a 15%-ot. Ha igen, akkor az utolsó cellasor utolsó előtti oszlopában levő cella mutat egy számot, abból vond le a "megtakarítás" cella adattartalmát, és HA van biztosításod, akkor a kapott eredményhez közeli kifizetés várható, HA nincs biztosításod, akkor a kapott eredmény feléhez közelítő kifizetés várható. Igen szívderítő, hogy látod, dikk, kétmilla lesz, aztán januárban jön határozat, kétmilláról, végül márc 31ig mindösszesen csak egymilla érkezik, mert nem volt biztosításod...
Node mi van akkor ( pl gyümölcs fagykár), amikor semmid sem termett, és csak egy nyomorult 60%-os károsodást elfogadó határozatod van? Ha beírod a nulla termést, a jogszabály szerint belenyúlnak, és a határozatban szereplő százalékra visszahúzzák. Hát akkor már inkább Te írd be, hátha csont nélkül átmegy. Igen, valóban optimalizálni, sminkelni kell a valóságot, de oda kell figyelni arra, hogy a határozatban elfogadott kárhoz képest kevesebb mint 10% legyen az eltérés. Így a 60%-os károsodást megetetheted 69%-osnak, főleg, ha tényleg nulla termésed volt, tehát se számla, se felvásárlási nincs, amiről ellenőrizhetnének.
... nyilatkozat, hibaüzenetek, beadás...
miközben a könnyeid törölgeted, ki a siker feletti örömében, ki másért, a vonatkozó jogszabályokat is átolvashatod.
2011. évi CLXVIII. törvény a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről
és
27/2014. (XI. 25.) FM rendelet a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről
Januárban jön határozat, hogy elfogadták-e amit beadtál, március 31ig fizetik ki, és nem támogatásnak, hanem őstermelői bevételnek minősül...
Itt is éljen benned az a lélektani határ, hogy mi az az összeg, amiért le kell hajolni. Mekkora befizető vagy, visszakapod-e legalább az idei befizetett összeged? Mert ha nem, akkor nagyvonalúan engedd el. Fillérekért nem éri meg a saját hozamadataidat, és ezáltal a következő referenciahozamodat csökkenteni.
bónusz: falugazdász a talpán, aki kiismeri ezt a rendszert. De ha nem ismeri, majd ajánl, vagy kérdez olyat, aki igen.
Ugye körbeért, hogy a területalapú támogatási kérelem benyújtásakor miért KELL picit vastagabban megszámítani az előző évi hozamokat?
majd mesélj, mire jutottál.
Hát ennyit erről a kárenyhitèsről.
Mivel nem minden táblára adtam be aszály kárt ,így nem jár semmi.
Mennet közben átmodositotàk a szabályt.
Úgy hogy senki ne számítson sok pénzre.
Szerintük jó volt.
Bár így lett volna
Válasz Géza15 #419. hozzászólásáraKöszönöm szépen a hozzászólását. Igazából arra lennék kíváncsi hogy a munkafelületen a lenyíló ablakokban rendelkezésre áll-e mindaz az információ, amire szükség lehet. Hátha jelentkezik gcastle fórumtársunk, aki az első körben már sokat segített. Ha nem, akkor hívom a falugazdászt. Eddig a támogatási kérelmet, s minden egyebet magamnak csináltam, de kezd a nyakamra tekeredni a bürokrácia, s ha hibázok nincs kegyelem.
Válasz búzavirág59 #418. hozzászólásáraMi falugazdásznál voltunk, de végül nem lett beadva, mert a 60q /ha kukorica termés nem üti a küszöböt, mivel az idén jövedelem alapján számolják a kiesést nem termés mennyiség alapján. Így hogy drágább a kukorica nem vagyok jogosult a kárigénylésre.
Válasz gcastle #374. hozzászólásáraKedves gcastle !
A nyáron az első körben -a kárenyhítési bejelentést - a segítségeddel megcsináltam. Annyit tudok, hogy november 30-ig kell újabb beadványon igényelni a kárösszeget . Ennek a felülete rendelkezésre áll-e már? Aki a bejelentést meg tudta magának csinálni az ezzel is boldogul, vagy mindenképpen falugazdászhoz kell menni?
Köszönöm szépen előre, ha időt szánsz a válaszra.
Válasz Pont #416. hozzászólásáraA falugazdász kiszámolja, novemberben menni kell hozzá. Az az összeg lesz egy szám. A beadott kérelmek arányában csökkentik, hogy jusson mindenkinek.
812 hozzászólás
Válasz én 11 #464. hozzászólásáraHát nekem sehogy nem jön ki a matek
mert gondolom a visszaosztásnál egységben csökken mindenkinek vagy nő
Válasz Richárd9005 #463. hozzászólásáraVissza osztás van.87.11 % a megitélt pénzböl.
Válasz buzsér #462. hozzászólásáraMa jött utalás gondolom az lesz, de a határozatban szereplő összeg kb 65%-a nem 80%
Üdv. megítélt és jóváhagyott kárenyhítési juttatást fizettek-e már valakinek?
Másokhoz hasonlóan én is megkaptam a Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályától a határozatot a hozamcsökkenés és hozamérték-csökkenés elbírálásáról.
Azt benne van hogy biztosítás hiányában a termelő a neki járó kárenyhítő juttatás felére jogosult, de azt nem találom benne hogy a biztosítással rendelkezők nem a teljes összeget kapják meg, ahogy több forrásból is hallottam (80%).
Szerintetek ez milyen jogszabályon alapul -már ha így van-, illetve mikorra várható a pénz utalása?
Válasz This_no_all #459. hozzászólásáraSzia,igen utolsó pillanatban megtaláltam a megfelelő falugazdászt aki 3-kattintásból átlátta/javította a beadványt és megoldódott a történet!A többi már a rendszeren múlik jut a kalkulált összegből vagy nem!
Válasz kovacsviktoraggtelek #458. hozzászólásáraSzia. Sosem lesz. A jogszabályok úgy változnak, mint az időjárás. Csak utóbbi kis hibával jósolható, előbbi meg nem.
Így decemberben már súlytalan a kérdés, de jutottál valamire?
Van aki teljesen vágja ezt a kárenyhítési mizériát?
Jégkár volt 50-80-90% határozat mellett,0-kár volt a rendszer szerint
Válasz This_no_all #453. hozzászólásáraSzia!

Időközben én is rájöttem,hogy 50% felett kell választani,mondjuk a józan észnek ellentmond. A többi már egyszerűen ment mert 100% -ra vették fel,és a termés is pont 0 volt!
Azért köszönöm a segítségedet
Üdv.: Csuti
Válasz This_no_all #454. hozzászólásáraNekem az integrátor kötötte a biztosítást -persze szerződéskötéskor megkérdezték, kérek-e ? Amikor az aszálykár már látszott, rákérdeztem, erre vonatkozik-e, kiderült hogy nem, mert szinte megfizethetetlen. A kötvényből most ki is derül hogy jégkárra vonatkozik, egyébként a hozamértékkel nincs gond benne. Amikor elkezdtem a gazdálkodást, első évben éppen a jég verte el a kukoricát -amit végül kihevert szinte teljesen- s akkor szinte bónusz volt a biztosító -nem is rossz- kártérítése. De most sok jóra nem számítok. Tudnék írni más biztosítási témában igen szomorú tapasztalatot. Sok jóra most sem számítok. Egy MVH-s koma mondta korábban, hogy ez egy olyan rendszer amibe sokkal könnyebb befelé tolni a pénzt, mint kapni belőle.
Válasz Kémlelő #452. hozzászólásáraNem szeretnék kötekedni, de a biztosítás is olyan, mint a kormányzat. Lesz akinek jó lesz, lesz akinek nem, és az arányok az utóbbi felé tolódnak.
A biztosításközvetítők ugyanis piócaként cuppannak rád, nehéz kiszűrni a jutalékvadász kóklereket, és Neked kell megmondanod, mennyi az üzemi referencia hozamértéked... amit Te magad se látsz, hacsak nem gyártasz hozzá excelt.
...és a cikk ezt pont nem mondja el...
a többi rendben.
Válasz búzavirág59 #451. hozzászólásáraHa az üzemi hozamértéked legalább felére kötsz... WAT???
Igen. Az átlagember eszköztelen ennek a fogalomnak a feloldásában, míg a ormányhivatal készen kapja. Szerintem is tisztességesebb lenne fejeseink felől az EK beadásánál kiköpni, mert a papíron elfér, hogy ennyi SAPSot kértél, nesze, itt ennyi miszmaszra kössél biztosítást.
Így tervezhetőbb lenne a bizti. De ahol sok a kicsi, de lucernánál nagyobb értékű kultúra, ott kössön biztit akinek Imre az anyja. Többet bukunk a biztin, mint amit nyernénk a kárenyhítésen. Főleg így öt-hat gyümölcsfagyasztó év után...
Válasz csuti0 #450. hozzászólásáraelőször
betakarítás mértéke 50% felett. válaszd ezt
utána írj idei hozamot. (ennek megvan a maga oka, de azt én se értem)
DE
ha VAN értékesítési bizonylatod, akár több is, akkor azokról összesítsd az eladott gyümölcsmennyiséget, és kénytelen vagy azt beírni.
Ha nincs értékesítési bizonylatod, akkor annyit sakkozz rajta, (itt bizony lehet, h füllentened kell termést) hogy az adatblokk alsó sorának közepe táján a százalékok mutassanak olyat, mint ami az elfogadó határozaton van. Itt említeném meg, hogy van 30% mozgástered, tehát ha Neked csak 60 % kárt fogadtak el, de lófilé se termett, akkor is legkevesebb 10 % termést kell bevallani.
Próbálj rá így. Hátha.
Amúgy még arra figyelni kell, hogy az utolsó oszlopok közt ne legyen sárga az alsó. Ha sárga, akkor lehet nem is kéne beadni semmit.
hogy állsz vele?
Talán segíthet valakinek.
Biztosítással együtt jobban működik a kárenyhítési rendszer.
https://novenybiztositas.blog.hu/2021/07/23/5_hiba_amelyet_a_novenybiztositast_koto_gazdak_gyakran_elkovetnek?+hiba%2C+amit+ne+k%C3%B6vess+el%2C+amikor+n%C3%B6v%C3%A9nybiztos%C3%ADt%C3%A1st+k%C3%B6tsz+%C5%91szi+kamp%C3%A1ny_lev%C3%A9l+01
https://novenybiztositas.blog.hu/2021/07/23/5_hiba_amelyet_a_novenybiztositast_koto_gazdak_gyakran_elkovetnek?+hiba%2C+amit+ne+k%C3%B6vess+el%2C+amikor+n%C3%B6v%C3%A9nybiztos%C3%ADt%C3%A1st+k%C3%B6tsz+%C5%91szi+kamp%C3%A1ny_lev%C3%A9l+01
Válasz This_no_all #447. hozzászólására A megtakarítás után 626, de ahogy olvasgatok, úgy látom bizonytalan ez, mint a kutya vacsorája. S az sem biztos -ahogy írod is- hogy a biztosításom megfelel (csatoltam integrátori igazolást, kötvényt, mindent). A teljeskörű biztosítást nem lehet szerintem megfizetni, így pedig ha akarom vemhes -ha akarom nem. "Furcsa de nem szokatlan" (egy barátunk szokta mondani) hogy nem a magunkfajta kisembernek kedveznek a narancsos szabályok. Költsék arra, amire gondolom.
Sziasztok!
Gyümölcsös tavaszi 100% fagykárnál beírom a 0 terméshozamot,de kéri még a betakarítás mérték 50% alatt vagy feletti mező kitöltését, ha kitöltöm akkor automatikusan átírja a hozamot,és nem jogosult.
Mi a megoldás?
Üdv: Csuti
Válasz This_no_all #448. hozzászólásáraÈn elengedtem az egészet.
Nem is kötök többször biztositást.
Válasz hegesztocsabi #434. hozzászólásárahmmm. Aszályra kaptál kukoricára 70%-ot?
Nálunk 32,4%-40%-kal rugóznak.
Megyehatár-dűlőút szeli ketté a földet. Talaj- növényfaj-fajta-időjárás-növényápolás egyforma a két parcellán. Csak a megye más. Meg az ügykezelés is más. Egyik parcella 70%-ot kap, a másik jó esetben 40%-ot. Mi meg állunk, mint a faszent.
Csak tudnám mi az az ent...
Válasz búzavirág59 #439. hozzászólásáraBiztosítási ajánlatot is csatolhatsz, legalábbis nem tilos, ugyanakkor hiánypótlásra nincs lehetőség. (én csatolnám az ajánlatot is, akkor is, ha az nincs aláírva a gazda és /vagy a biztosításközvetítő által.)
örülök, ha tudtam segíteni.
626ezret dobott a gép? Vond le belőle a "megtakarítás" részt, és szorozd föl 0,8-cal. Annyi jár majd, ha a biztosításod megfelel. :)
Ezekben a nyomorult jogszabályokban mindig találok újat. Azt reméltem, hogy a 0,8-as szorzót beleépítették már a számoló programba, de persze hogy nem.
Válasz GREVEN #444. hozzászólásáraNa. Nézd meg, mennyi lett leadva, miről van bizonylat. Aztán számolj. Első körben a határozaton (pl 40%) szereplő százalékos kárra számold ki a károsodott terület hozamát (referencia hozamod szorozva 0,6, szorozva károsodott terület nagysága). Beírod.
Levonod a bizonylatok szerint értékesített mennyiségből.
Mi maradt?
Azt írd be kármentesnek. Mit dob a gép így? Ha utolsó oszlop utolsó sora kiad 15%-nál nagyobbat, akkor adnak valamicske pénzt.
VAGY (ha nincs értékesítési bizonylatod, mert pl feleteted a terményt a saját állománnyal) a kármentes terület résznél a referenciahozamod 85,1%-ával megszámítod a kármentes területedet, a károsodottat meg a fentiek szerint számolod ki, azzal, hogy van némi mozgástered a határozaton szereplő és a beírható szám közt. Ez a mozgástér 30%, nem sok, de mégis valami.
Nem fizetsz be pluszt, mert nem kell. Más kultúrádtól meg nem vonnak el. Ha sehogyan se tudsz kihozni az utolsó oszlop utolsó sorában 15%-ot, akkor engedd el a kérdést...
Válasz búzavirág59 #442. hozzászólásáraIgen, arra gondoltam ami alól csak a kicsik mentesülnek .
Nézegetjük ez a kárenyhitési rendszert és hát van egy érdekességünk.
Őszi búzánál egy területre igazolták vissza a kárt, a többire nem.
Mivel nem érinti az összes területet így a rendszer üzenet azt mondja,hogy a referencia terméshozamhoz képest az idei termés nem lehet kevesebb a referencia termés 85%-a.
Ezt a rendszer gyönyörűen be is írja magától.
Na már most meg se közeliti az idei termésátlag azt amit a rendszer kitalált, és ha beírjuk a mennyiségeket, kiírja hogy a kárösszeg -650.000 Ft.
Ez mi szeretne lenni ilyenkor?
A többi kultúrámtól vonnak még el összeget ha ott jogosult vagyok? Vagy még szeretnék ha én fizetnék be úgy hogy károsultam is?
Vagy nem anya szülte azt aki kitalálta ezt a rendszert?
Válasz Toxi #440. hozzászólására
Én mindig a felvásárlási jegyről írom be a mennyiséget, azaz a nettót.
Válasz Zoli 63 #441. hozzászólásáraKöszi az infót. A kötelező bizosításon mit kell érteni, magát a kárenyhítési hozzájárulás fizetési kötelezettséget, amely bizonyos területnagyságnál megkerülhetetlen? Mert én más kötelezőről nem tudok. Egyébként az egész területre van biztosításom, és mivel ez egy kicsi terület, minden évben csak egyféle növényt termesztek.
Válasz búzavirág59 #439. hozzászólásáraHa csak a kötelező biztosítás van, akkor a kiszámított pénz felét fizetik , de ha piaci / drága / biztosítás is van mellé, aminek a teljes szántó - ültetvény több mint 50 %-ra kell lenni, akkor teljeset fizetnek , de akkor figyelni kell melyikhez érdemesebb kárt jelenteni . Ha kevés lenne a ter. % , érdemes lucernára is kötni mert olcsó .
Hali!
A hozamadatoknál a bruttó (bevitt) súlyt írjátok, vagy a felvásárlási jegyen lévő kifizetett(nettó)
szemét és víz levonása utáni súlyt?
Válasz This_no_all #425. hozzászólásáraNo, nekiültem végre, s az eddigi hozzászólások után az esélytelenek nyugalmával láttam munkához. Nem várt eredményre jutottam, ( 626 ezret "dobott a gép" szinte gyanús, de már leellenőríztem mindent. Még kedden megyek az integrátori igazolásért és a kötvénymásolatért hogy tudjam csatolni, s aztán elküldöm.
A jogszabályokat amiket írtál, átfutottam, az "elemi káresemény" fogalmát -ami az egyik munkalapon szerepel- megtaláltam benne.
Bár szinte biztosra veszem hogy a csemegekukorica nem tartozik ide, de láttam a referencia átlagár lapon a saját ár és a csatolt dokumentum rublikát, s kerestem volna az Agrárminisztérium oldalán az AKI Nonprofit Kft által meghatározott minimum-maximum ársávot a kis mennyiségben termesztett növénykultúrák esetén - kíváncsiságból, hogy melyek lehetnek ezek - de nem találtam.
Leköteleztél az alapos tájékoztatással, amit írtál. Kicsi a világ, s hátha egyszer vissza tudom segíteni. Hálásan köszönöm neked addig is. Azt gondolom, ez a fórum éppen az ilyenekre hivatott, hogy segíteni tudjunk egymásnak. Én kicsiben gazdálkodom, olyan műparaszt-féle vagyok, de nem vitt rá a lélek hogy a szüleim földjét idegen kezekbe adjam.
Üdv., jó hétvégét !
Válasz Zoli 63 #435. hozzászólásáraTökéletes meglátás !
Válasz AJj #436 hozzászól Nyugottan ad be hisz te mikor bejelentetted nekik 15 napon belül ellenőrizni kell,valószinű voltak is ott,csak veled nem közölték.Hogy ők hány % állapitottak meg a nyáron az mellékes Hiszen a referencia érték és a tényleges eredmény számit.Javaslom a falugazdész felkeresését a félvásárlási jegyekkel persze.
Üdvözlet! Mi van olyankor ha nem kaptam hatósági döntést az agusztusban bejelenett aszálykár %-os mértékéről? Ilyenkor hogyan tudom beadni november végéig a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet?
Válasz búzavirág59 #433. hozzászólásáraMég jó hogy legalább kötelező, így nyugodtan megduplázták a tarifát a duplázódó termény árra hivatkozással , de szigorították a jogosultságot, na majd ők tervezhetnek " Maldiv-szigeteki utazást belőle " . A gyenge termőhelyek kirablása ez így , mert állandóan alacsony eredmények vannak , abból leveszik az önrészt, szinte nullásra kaphat pénzt, ami a köv évekre még lentebbre ejti a lécet , a szegények egyformán dobnak a kasszába, de a gazdagabb térségek tudják érvényesíteni a kármérséklést .
Válasz búzavirág59 #433. hozzászólásáraKukorica
Válasz hegesztocsabi #432. hozzászólásáraHát én sem tervezek Maldiv-szigeteki utazást belőle, így látatlanban sem. Egyszer azt mondta nekem egy MVH-s hogy erre a kárenyhítési rendszerre nem érdemes alapozni, mert jobban szeretik ha befelé megy a pénz. Amiket olvasok itt, igaza volt. Egyébként milyen növénynél volt ez a 70%-os kiesés?
Válasz búzavirág59 #431. hozzászólásáraNekem 70% állapítottak meg.
Mégsem jár semmi.
Sok szerencsét
Válasz This_no_all #425. hozzászólásáraKöszönöm szépen az alapos tájékoztatást. Nekem 50 % kárt ismertek el, s tavaly ugyanebben a kultúrában rekordtermésem volt, bár gondolom a megyei átlagok lehúzzák rendesen az eredményt. Próba - szerencse, meglátom mit dob a gép. Értem a "lélektani határt", eszerint fogok eljárni. Rendes vagy hogy ennyi időt és energiát áldoztál a válaszra.
Válasz This_no_all #425. hozzászólásáraNálam nem volt ilyen bonyolult.Csak egy számot enged beírni,az össz.termést.És már dobta is ki a százalékos kiesést,és a pénzt mennyi járna.
Válasz csuti0 #412. hozzászólásáraaz EK nyomtatványunkon még az szerepel, hogy kormányrendelet írja elő az 50%os emelést, az ide vonatkozó tv-be pedig 07.01-gyel beemelték. hát, köszönjük az éjszaka is tárgyaló nagyjainknak.
Válasz Pont #421. hozzászólásárafigyi, ez ettől némileg árnyaltabb téma.
Az AM oldalán az agrárgazd.kutatóintézet megadta az egyes növények átlagárait 2016-2021 közt. A NAK honlapon is megtalálod.
Amikor a ref.hozamod egy korábbi hozzászólásom szerint kiszámoltad, megjegyzed, mely évekből képezted. Azoknak az éveknek az átlagárait nézed, és abból számolod a magad kis referenciaárát.
Felénk egy növény a sláger, 70-84ezer Ft / t átlagárral. A valóság ezzel szemben az, hogy van akinek 74 lesz, van akinek csak 70 a referenciaár. Felköphetünk és aláállunk, ez van. Akkora a szórás, hogy négy hektárra van, aki százhetvenezret kap, a másik meg másfélre egymilliót.
Válasz This_no_all #425. hozzászólására***javítás***
a) a tárgyévi betakarított termésmennyiség alapján számított tárgyévi hozam 30%-ot meghaladó mértékben múlja alul a kárbejelentésre hozott döntésben igazolt, káresemény utáni várható hozamot, akkor a tárgyévi hozamérték kiszámításakor tárgyévi hozamként az igazolt, káresemény utáni várható hozamadatot,
"Igen, valóban optimalizálni, sminkelni kell a valóságot, de oda kell figyelni arra, hogy a határozatban elfogadott kárhoz képest kevesebb mint 30% legyen az eltérés."
hiv: 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet
a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről
10. § (1) Az agrárkár-megállapító szerv ellenőrzi a kárenyhítő juttatás iránti kérelem adatait, a hozamérték-csökkenés összegét és – az 5. § (6) bekezdés, valamint az Mkk. tv. 11. § (2) és (3) bekezdésére is figyelemmel – az Mkk. tv. 14. § (2) bekezdése szerinti adattartalommal határozatot hoz. Az agrárkár-megállapító szerv ellenőrzése kiterjed a 9. § (4) és (5) bekezdés szerinti mezőgazdasági biztosítási szerződések meglétére.
(2a) Ha az agrárkár-megállapító szerv az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy a kárenyhítő juttatás iránti kérelemben szereplő,
b) a referencia-időszak adott évére vonatkozó – betakarított saját termésmennyiség alapján számított – referenciahozam meghaladja a növénykultúra ugyanezen évre vonatkozó, az ügyfél székhelye vagy lakóhelye szerinti megye vonatkozásában képzett megyei, ennek hiányában az országos, Mkk. tv. 2. § 2a. pontja szerinti átlaghozamának háromszorosát, akkor a referencia hozamérték kiszámításakor a referencia-időszak adott évének referenciahozamaként az ugyanezen évre vonatkozó, az ügyfél székhelye vagy lakóhelye szerinti megyei, ennek hiányában az országos, Mkk. tv. 2. § 2a. pontja szerinti átlaghozam-adatot
kell figyelembe venni.
Válasz Géza15 #419. hozzászólásárakrízisbiztosítási rendszerben vagytok? ott van szó jövedelemről
a kárenyhítés referenciahozammal és referenciaárral dolgozik. Ha a Ti referenciaáratok túl alacsony, akkor persze a hozamérték-csökkenés se lesz akkora, amitől nyílna a nagy buksza.
légy optimista, és örülj, hogy nem adtátok be. jövőre a területalapú igénylésekor a megyei átlaghozam háromszorosát éppen el nem érő hozamot írjatok be 2021-re.
Válasz búzavirág59 #422. hozzászólásáraNos. Ha magad mégy neki a feladatnak, akkor indíts azzal, hogy előveszed a kormányhivatali határozatod, és megnézed, mekkora %-os kárt fogadtak el. 30% a minimum, de a 40-nel se szoktunk bankot robbantani...
de oda kell figyelni arra, hogy a határozatban elfogadott kárhoz képest kevesebb mint 10% legyen az eltérés. Így a 60%-os károsodást megetetheted 69%-osnak, főleg, ha tényleg nulla termésed volt, tehát se számla, se felvásárlási nincs, amiről ellenőrizhetnének.



A MÁK honlapon a felhasználói kézikönyvet átfutod.
MKR- kézikönyvek
Aztán megnézheted a NAK honlapról elérhető referenciaár és átlaghozam-adatokat, mindezt a miheztartás végett.
NAK honlap- kárenyhítés 2021
aztán előkeresed a mezőgazdasági biztosítási kötvényed, ha van. Azt ugyanis fel kell szkennelni.
Majd belépsz a kézikönyv szerint, tisztázod a kötvényes fül adattartalmát, és a Hozamadatok fülre kattintva tudomásul veszed, hogy vagy ezek voltak a korábbi hozamadataid, vagy ha korábbi évben nem volt ez a kultúrád, akkor a vonatkozó jogszabályok szerint a megyei/országos átlaghozamot írja a rendszer.
Referenciahozam - fülön szintén tudomásul veszed, hogy a legalacsonyabb és legmagasabb hozamok elhagyásával képzi neked a referenciahozamot, kiírja, mely éveket vette alapul.
Referenciaár - fülön látod, hogy az előző lapon kiemelt évekhez milyen átlagár tartozott, és Neked mi lett ezen évek átlagáraiból a referenciaárad.
A következő fülecskén lesz a lényeg. Kiválasztod, hogy 50% alatti vagy feletti a betakarítás állapota az adott kultúrán. Egy vagy két piros téglalap jelzi, ha van a kultúrából nem károsodott területed is meg károsodott is, mindkettőbe kell írnod valamit.
Megadod, hogy Neked mennyi termett. És itt rejlik a lényeg.
alapeset: a kultúrád minden parcellája károsodott. Itt egy piros téglalap vár adatot. Oda beírod a valóságot (optimalizálható a számviteli bizonylataid függvényében), majd lent középen ellenőrzöd, hogy a növénykultúra károsodása elérte-e a 15%-ot. Ha igen, akkor az utolsó cellasor utolsó előtti oszlopában levő cella mutat egy számot, abból vond le a "megtakarítás" cella adattartalmát, és HA van biztosításod, akkor a kapott eredményhez közeli kifizetés várható, HA nincs biztosításod, akkor a kapott eredmény feléhez közelítő kifizetés várható. Igen szívderítő, hogy látod, dikk, kétmilla lesz, aztán januárban jön határozat, kétmilláról, végül márc 31ig mindösszesen csak egymilla érkezik, mert nem volt biztosításod...
Node mi van akkor ( pl gyümölcs fagykár), amikor semmid sem termett, és csak egy nyomorult 60%-os károsodást elfogadó határozatod van? Ha beírod a nulla termést, a jogszabály szerint belenyúlnak, és a határozatban szereplő százalékra visszahúzzák. Hát akkor már inkább Te írd be, hátha csont nélkül átmegy. Igen, valóban optimalizálni, sminkelni kell a valóságot,
... nyilatkozat, hibaüzenetek, beadás...
miközben a könnyeid törölgeted, ki a siker feletti örömében, ki másért, a vonatkozó jogszabályokat is átolvashatod.
2011. évi CLXVIII. törvény a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről
és
27/2014. (XI. 25.) FM rendelet a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről
Januárban jön határozat, hogy elfogadták-e amit beadtál, március 31ig fizetik ki, és nem támogatásnak, hanem őstermelői bevételnek minősül...
Itt is éljen benned az a lélektani határ, hogy mi az az összeg, amiért le kell hajolni. Mekkora befizető vagy, visszakapod-e legalább az idei befizetett összeged? Mert ha nem, akkor nagyvonalúan engedd el. Fillérekért nem éri meg a saját hozamadataidat, és ezáltal a következő referenciahozamodat csökkenteni.
bónusz: falugazdász a talpán, aki kiismeri ezt a rendszert. De ha nem ismeri, majd ajánl, vagy kérdez olyat, aki igen.
Ugye körbeért, hogy a területalapú támogatási kérelem benyújtásakor miért KELL picit vastagabban megszámítani az előző évi hozamokat?
majd mesélj, mire jutottál.
Válasz Géza15 #419. hozzászólásáraSzia! Ez a jövedelem alapjàn történő szàmítàs ez mi ??és ezt hogy szàmoljàk???

Hát ennyit erről a kárenyhitèsről.

Mivel nem minden táblára adtam be aszály kárt ,így nem jár semmi.
Mennet közben átmodositotàk a szabályt.
Úgy hogy senki ne számítson sok pénzre.
Szerintük jó volt.
Bár így lett volna
Válasz Géza15 #419. hozzászólásáraKöszönöm szépen a hozzászólását. Igazából arra lennék kíváncsi hogy a munkafelületen a lenyíló ablakokban rendelkezésre áll-e mindaz az információ, amire szükség lehet. Hátha jelentkezik gcastle fórumtársunk, aki az első körben már sokat segített. Ha nem, akkor hívom a falugazdászt. Eddig a támogatási kérelmet, s minden egyebet magamnak csináltam, de kezd a nyakamra tekeredni a bürokrácia, s ha hibázok nincs kegyelem.
Válasz Géza15 #419. hozzászólásáraÉs milyen értékesítési árral számolnak? És mekkora bevételtől nem fizetnek?
Válasz Géza15 #419. hozzászólásáraNekem jár a 35q üzemire,de hidd el cserélnék veled.
Válasz búzavirág59 #418. hozzászólásáraMi falugazdásznál voltunk, de végül nem lett beadva, mert a 60q /ha kukorica termés nem üti a küszöböt, mivel az idén jövedelem alapján számolják a kiesést nem termés mennyiség alapján. Így hogy drágább a kukorica nem vagyok jogosult a kárigénylésre.
Válasz gcastle #374. hozzászólásáraKedves gcastle !
A nyáron az első körben -a kárenyhítési bejelentést - a segítségeddel megcsináltam. Annyit tudok, hogy november 30-ig kell újabb beadványon igényelni a kárösszeget . Ennek a felülete rendelkezésre áll-e már? Aki a bejelentést meg tudta magának csinálni az ezzel is boldogul, vagy mindenképpen falugazdászhoz kell menni?
Köszönöm szépen előre, ha időt szánsz a válaszra.
Válasz Pont #416. hozzászólásáraA falugazdász kiszámolja, novemberben menni kell hozzá. Az az összeg lesz egy szám. A beadott kérelmek arányában csökkentik, hogy jusson mindenkinek.
Tudja valaki, aszály kárenyhítésként mekkora összegre lehet számítani (már akinek elfogadják), vagy egyáltalán hogyan számítódik ez?