Az államtitkár emlékezetett: ezt megelőzően október végén lépett hatályba a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló VM rendelet, s ezzel egyidejűleg a terület szabályozására vonatkozó 1998-as korábbi FVM rendelet hatályát vesztette. Ennek következményként november 10-én a korábban államilag elismert tenyésztő szervezetként működő, a Magyar Ebtenyésztő Szervezetek Szövetségének (MESZ) kinológiai szövetségi kijelölése megszűnt.

Az államtitkár elmondta, az ebtenyésztés helyzetét rendező tárcarendelet megalkotását megelőzően a rendelet tartalmáról széles körű társadalmi vita folyt, bevonva ebbe a parlamenti pártok képviselőit is. Így többségi egyetértést tükröz a mostani rendelet - fűzte hozzá Budai Gyula.

Illusztrációk: kutya-portal.huomvk-somogy.hu

Az államtitkár utalt rá: a mostani rendelet az 1993-as állattenyésztési törvény végrehajtási rendeleteként határozható meg. Ezért a rendelet számos olyan új tényt és körülményt határoz meg, amelyet az előző rendelet nem. Ezek között az egyik legfontosabb, hogy a tenyésztőszervezeteknek továbbra is kizárólagos joga és kötelessége az általuk tenyésztett fajták egyedeinek törzskönyvezése. (Ebben a korábbiakhoz képest nem történt változás.) Továbbá a tenyésztőszervezeteknek kötelező kinológiai szövetségi tagsággal rendelkezni.

A tenyésztőszervezeteknek biztosítaniuk kell, hogy rendes tagjuk csak olyan személy lehessen, aki rendelkezik legalább egy, a tenyésztőszervezethez tartozó fajtában regisztrált egyeddel. A tenyésztőszervezeti bejegyzéshez pedig az szükséges, hogy az adott fajtából legalább 10 nőivarú tenyészebbel rendelkezzen a kérelmező. A nagyméretű szaporító telepek működtetésének elkerülésére a rendelet kimondja, hogy egy személy egy kenneljében egy naptári évben legfeljebb 9 alom regisztrálható. Emellett a tenyésztési hatóságnak - az új rendelet értelmében - nem kell előzetes véleményt kérnie a kinológiai szövetségtől a tenyésztőszervezeti elismerés iránti kérelmekről.

Budai Gyula aláhúzta: a mostani rendelet megalkotásával több mint egy évtizede húzódó - a magyar kutyás társadalmat megosztó - problémát sikerült megoldani. Korózs András, a MEOESZ elnöke úgy vélekedett: a gondok orvoslása nyomán ismét a korábbi elismertség övezheti a magyar ebtenyésztést a világban. Ezt mutatják a nemzetközi visszajelzések, miután sikerült rendezni a viszonyokat.