Haszonállat és állattenyésztés hírek
Új madárinfluenza kitörés Bács-Kiskun megyében, le kellett ölni a ludakat
A fertőzés ezúttal egy 3500 egyedszámú hízólúdtelepen tört ki, az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént.
A juhállomány csökkenőben, emelkednek a termelői árak
Magyarországon a könnyű és a nehéz bárány termelői ára 2022 január–márciusában emelkedett a 2021 azonos hónapjainak átlagárához viszonyítva.
Baromfitartók, figyelem! Elektronikus úton is beadható ez a kérelem
Az állattartó telepek és épületek betelepítése/újratelepítése a megyei kormányhivatal járási hivatalának előzetes engedélyével lehetséges.
Mutatjuk, mennyivel nőtt a csirkemell és a csirkecomb termelői ára egy év alatt
Jelentős mértékben csökkent a baromfihús-export, az import mennyisége viszont nő.
Kevesebb az importtojás – van vagy nincs ok az aggodalomra?
A Tojásszövetség is megszólalt az ügyben.
4 millió tyúk halt éhen és szomjan a dél-ukrajnai baromfitelepen
Szívszorító körülmények között megsemmisült Európa legnagyobb tyúkfarmja.
A disznód beszél hozzád: a mesterséges intelligencia azt is elmondja, hogy miről
A kutatók szerint létrehozható egy automatikus hangalapú fordítórendszer, ami jelezné, ha valami nem stimmel az állatokkal.
Krízistámogatás: fél milliárd forintos többletkerettel számolhatnak a kacsa- és libatartók
Hamarosan megkezdődik a 2021/2022. évi baromfi állatjóléti támogatás harmadik negyedévének kifizetése.
A skótok rájöttek a kis méretű gazdaságok sikerének titkára
A siker illékony matéria - legyen szó bármely szektorról. Sokan igyekeznek mégis fülön csípni, és most éppen a skótok jöttek rá valamire. Toll, papír, billentyű, mondjuk, mutatjuk.
Új időszámítás kezdődik a támogatáspolitikában
Az állattartás hatékonyságát is növeli az állatjóléti feltételek javítása.
Totális kilátástalanság – padlón van a német sertéságazat
Több száz sertéstartó gazda hagyott fel a tenyésztéssel.
Okostakarmányozás a szarvasmarhatelepeken
Újabb és újabb alkalmazások, kütyük segítik a gazdákat. Mutatunk most egy applikációt, ami hasznos lehet az állattartó telepen is.
Speciális sertésólban válik ízletessé a szlavón fekete disznók húsa
A különleges húsminőség az átlagosnál jóval lassúbb hizlalási időszaknak és az állatok számára biztosított nagy mozgásterének köszönhető.
KSH: kevesebb sertést és marhát, de több tyúkot tartottak a múlt év végén
Az állatállomány alakulásában nagy szerepet játszott a takarmánygabonák árának jelentős emelkedése.
Ennyivel lett drágább a marharostélyos
Magyarországon a fiatal bika termelői ára 25 százalékkal emelkedett egy év alatt.
Terményárak, gazdaságátadás, bioellenőrzés, dióburok-fúrólégy – a legfontosabb szakmai hírek egy helyen
Így védheted meg a diót, az ültetvénylétesítés előkészítő feladatai, tökéletes stratégia tripszek ellen, zöldítési szabályok. Az Agroinform.hu márciusi szakcikkeinek és szakmai híreinek összefoglalója
Hamarosan 10 milliárd forint értékben indul méhészeti pályázat
A pályázatot várhatóan még ebben a fél évben meghirdetik.
Nőtt a sertés felvásárlási ára, de a takarmányárakkal szinte lehetetlen lépést tartani
Hogyan befolyásolja a kialakult helyzetet a háború? A Magyar Állattenyésztők Szövetsége válaszolt a kérdéseinkre.
Mezőgazdasági épületek gyorsan, tervezhető költségekkel
A mezőgazdasági épületberuházásokat éppen úgy nehezen tervezhetővé teszik a jelenlegi gazdasági bizonytalanságok, mint bármilyen más építkezést.
Magyarország volt az egyik világelső galambhúsexportőr – mi történt?
A hazai házigalamb-tenyésztés fejlesztése a célja a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjában folyó széleskörű vizsgálatoknak.
Figyelem! Jövő héttől igényelhető az új, jövedelempótló kocatámogatás!
A sertéskoca-tartók támogatási kérelmüket 2022. március 28. és április 1. között nyújthatják be.
Íme a friss EU-s rendelet: támogatás a sertéságazatnak
Támogatás nyújtható a sertéshús magántárolására, itt vannak a feltételek.
El ne szaladjon, be ne másszon! Villanypásztorépítési tanácsok
A KITE Zrt. által forgalmazott villanypásztor segít megőrizni a gazdák eszközeit és munkájuk gyümölcsét.
A magyarok mindössze az európai átlag tizedét fogyasztják nyúlhúsból
Cél a nyúlhús fogyasztásának az ösztönzése, hiszen finom és egészséges fehérjeforrás.
Tej és tejtermékek: egy év alatt két számjegyű az áremelkedés
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 132,9 forint/ kilogramm volt 2022 februárjában.
Az ukrán háború következményei: az állattartók nem tudják megfizetni a takarmányokat
A gabonaimportőr országokban éhínség is felléphet, ha az ukrán termés egy részét nem sikerül betakarítani.
Hiába drágul, erre az élelmiszerre továbbra is nagy a kereslet
Közösen ad választ a piac kihívásaira a Tej Terméktanács és a Takarék Csoport.
Így váltják ki a szójafehérje-igényt a Tedej Zrt-nél
A vállalat a legújabb beruházásával új takarmányozási- és fehérjekinyerési technológiát fejleszt.
Ennek a horgászok is örülni fognak!
Kiemelten védik és megemelik a Rába és Marcal folyók halállományát. Horgászni persze továbbra is lehet.
Kevesebb élősertést hoztunk be, de a kivitelünk is csökkent
A hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 451 forint/kilogramm volt 2022 februárjában.
Állattenyésztő vagy? Akkor erről érdemes tudnod!
A Bentley Magyarország Kft. múltja, jelene és jövője: 2022-ben új, komoly mérföldkőhöz érkezett a cég.
Debreceni Egyetem: immunstimuláló hatású takarmánykomponenseket fejlesztenek ki
Az iparszerű baromfi- és sertéstartás állandó stresszállapotot eredményez, ami az immunrendszer csökkent működéséhez vezethet.
Még mindig sok az igazolatlan eredetű hal a hazai kereskedelemben
Nébih Halőri Szolgálat: az ellenőrzöttek 10 százalékánál indult eljárás, 57 kilogrammnyi hal volt a legnagyobb fogásuk.
Betekintés a világ legnagyobb mikotoxin-felmérésébe
A DSM közzétette a legújabb éves DSM Mikotoxin Felmérés eredményeit.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón

SZÓJA Roadshow 2025 – Bak
A Baki Agrocentrum Kft. és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület eseménye.Kiemelt partnerhírek

Magyarország az Agritechnica térképén!
Az Agroinform a globális színtérre viszi Magyarország mezőgazdasági szakértőit.
Tudj meg többet ide kattintva!
