Két éve vissza akartuk adni az őshonos állami fedezőméneket, mert nem bírtuk már tartani azokat saját költségen. A fedeztetésből származó bevételük nem sok mindenre elég, abból még az államnak is utalnom kell évente. Visszaadás helyett arra kértek, hogy pályázzunk őshonos genetikai támogatásra (EU-s forrás), méntartásra az állami ménekre, valamint a sajátra is. Nem valami nagy összeg az sem, de gondoltuk, maradjanak. A támogatási kérelemnél már gondok voltak, de egy évre rá megkaptuk az okiratot, akkorra már le kellet adni a kifizetést is. Azóta már bement még egy kifizetés, de csak az első hiánypótlása érkezett meg eddig (amit azért hiánypótoltattak, mert a támogatás tervezett! összege nem volt összhangban a várható kifizetés évének euró/ft árfolyam váltásakori foritnban megkapható támogatási összegével, nem tudtam a jövő évi árfolyamot:). Azóta már megbántam, mert a méneket továbbra is előírás szerint tartjuk, és az állam a saját feladatát az én költségemen látja el, és még segítséget sem nyújt azzal, hogy legalább az EU-s támogatást küldené. A másik őshonos támogatásnál, ahol a szaporítás a cél, még rosszabb a helyzet. Még a támogatói okirat sincs meg, és már 2 kifizetési kérelem ment be, a vállalások tartása mellett. Az okiratot az állam HIBÁSAN adta ki valamennyi őshonos kancatartónak, akiknek 2008 előtti fajtatiszta kancáik vannak, mert a lóútlevél irodában basztak az előtt beírni a ló fajtáját, annyit írtak be, hogy ló. A támogatás elbírálásánál meg nem nézték meg a tenyésztőszervek által leigazolt, fajtába tartozó lovakat, ezért sorozatosan elutasították emiatt a támogatásokat. Országosan kellett fellebbeznie a tartóknak, mert az állam nem volt hajlandó elismerni és saját hatáskörben javítani a hibát. Fellebbezést kellett beadni, és az útlevelekbe a lóútlevél iroda külön oldalra berögzítette, hogy az adott ló bizony a fajtájához tartozik. Ezt mindenkinek maga kellett elintézni. (Tenyésztési díjas kancák kerültek elutasításra minden fajtából.) A fellebbezésre kurta-rövid idő volt, ennek több, mint másfél éve. Azóta se eredmény, se további bírálat. A vállalás meg megy: az 5. év végére minden egyes kancának lennie kell legalább egy szaporulatának, aminek a végére legalább egy évesnek kell lennie. A kommunikáció szerint MEGVÉDJÜK A MAGYARSÁGUNKAT, A MAGYAR ŐSHONOS KULTÚRÁNKAT, LOVAS NEMZET, blblblblblaaa.
Ha baja lenne az egyik állami ménnek, persze kijönne néhány hatóság szétnézni. Mondanám nekik, hogy abból etetem s tartom, amit az állam kötelezettségéből fakadóan ad. Megmutatnám a kifizetéseiket is, és mondanám, ezt osszátok be TI jobban!!
Válasz fulepa #21148. hozzászólásáraEgyetértek, tavaly lehetett tàmaszkodni az elektronikus rendszerre is, most még mindig nem tudom megnyitni a Saps soràt (nem hogy szàmitott összeg), pedig már előleg is jött.
30 körbála szalmát keres ismerősöm Dánszentmiklóson, tud e valaki, mert tőlem messze lenne elvinni, a nevemre katt, hírdetésemben telszámom ! / mostanában ide néznek be legtöbben , ezért ide írtam, bocsika az off-ért /
Válasz kislujo #21147. hozzászólásáraIdén 11.28-án megjelent egy hatósági állatorvos 6 szarvasmarhát ellenőrízni. Ennyit sikerült novemberig a fenti jogcímekben intézkednie az MVH-nak. 2005 óta ilyen év még nem volt a föld alapú támogatások kifizetését illetően nálam. Őshonosoknál meg a 2016. évet sem bírálták még el, a támogatási kérelemnél elakadtak. Persze a hírekben csak annyi van, hogy lehet pályázni, meg mekkora összegekre, meg szuper célokra, fajtafenntartás nemes magyar ügy, csak arról nem írnak, hogy nem fizetik ki.
Csak állapotot rögzítettem, nem panaszkodok, de a véleményem az, hogy ez az egész volt már sokkal szervezettebb és korrektebb is.
Válasz fulepa #21146. hozzászólásáraMeg kell dicsérni a könyvelésedet, a kérdés az hogy ezt most! minek osztottad meg?
2017-2018..érzek némi különbséget. Tavaly ilyenkor a búza miatt sem izgultam ennyire..
Válasz pamko #21128. hozzászólásáraAmikor olvastam a cikket én magam is meglepődtem, lehet csak elírás :D Sajnos úgy fizetnek ahogy kedvük tartja... Hozzáteszem mi ma kaptunk területalapút kb 25000 Ft/ha.
Válasz Kaszy #21119. hozzászólásáraJó estét az előre hozott az előleg elvileg ami a pénz 70%takarja a rész fizetés 20%a pénznek a vég kifizetés 10%elvileg îgy szokott müködni
ma láttam a tv-ben egy riportot az agrárminiszterrel. azt ?-k tőle iga e hogy a zöldítés idén nem lesz . azt mondta hogy kacsa nem igaz fizetik azt is...de elhajtotta a fejét és nem nézett sehová...
Válasz Kaszy #21116. hozzászólásáraEzt én sem tudtam..Kiralyildi vagy kukaccsosz tudja.En is csak érdekllődtem válaszoltak vártam és egyszer küldték.A bankban a kódok alapján tunàk megmondani mi micsoda..Itt az összegek hogy eltérnek miért azt sem tudjuk van aki 16,5 van aki 24 van aki kicsit tobbet kapott.Szerintem egyformán fogalmunk nincs róla.Én is csak a késés miatt érdeklődtem amugy nem szoktam
34962 hozzászólás
Válasz J.D. Borda #21161. hozzászólásáraNekem 24.500/ha
Ma nekem is megjelent a Zölditesnél a számított összeg.
Válasz anyóka #21160. hozzászólásáraÉn túl sokat pocskondiáztam itt a figyiszt nekem nem jelent meg...
Mennyi a zöldítés amit fizetnek hekinként?
Zöldítésnél számított összeg jelent meg a mai nappal!
Nálunk is érkezett tejhasznú részfizetés, bár státuszváltás nem volt. Zöldítés, fiatal gazda viszont még sehol...
Termeléshez kötött tejhasznú részfizetés ma reggel csip-csip.
Két éve vissza akartuk adni az őshonos állami fedezőméneket, mert nem bírtuk már tartani azokat saját költségen. A fedeztetésből származó bevételük nem sok mindenre elég, abból még az államnak is utalnom kell évente. Visszaadás helyett arra kértek, hogy pályázzunk őshonos genetikai támogatásra (EU-s forrás), méntartásra az állami ménekre, valamint a sajátra is. Nem valami nagy összeg az sem, de gondoltuk, maradjanak. A támogatási kérelemnél már gondok voltak, de egy évre rá megkaptuk az okiratot, akkorra már le kellet adni a kifizetést is. Azóta már bement még egy kifizetés, de csak az első hiánypótlása érkezett meg eddig (amit azért hiánypótoltattak, mert a támogatás tervezett! összege nem volt összhangban a várható kifizetés évének euró/ft árfolyam váltásakori foritnban megkapható támogatási összegével, nem tudtam a jövő évi árfolyamot:). Azóta már megbántam, mert a méneket továbbra is előírás szerint tartjuk, és az állam a saját feladatát az én költségemen látja el, és még segítséget sem nyújt azzal, hogy legalább az EU-s támogatást küldené. A másik őshonos támogatásnál, ahol a szaporítás a cél, még rosszabb a helyzet. Még a támogatói okirat sincs meg, és már 2 kifizetési kérelem ment be, a vállalások tartása mellett. Az okiratot az állam HIBÁSAN adta ki valamennyi őshonos kancatartónak, akiknek 2008 előtti fajtatiszta kancáik vannak, mert a lóútlevél irodában basztak az előtt beírni a ló fajtáját, annyit írtak be, hogy ló. A támogatás elbírálásánál meg nem nézték meg a tenyésztőszervek által leigazolt, fajtába tartozó lovakat, ezért sorozatosan elutasították emiatt a támogatásokat. Országosan kellett fellebbeznie a tartóknak, mert az állam nem volt hajlandó elismerni és saját hatáskörben javítani a hibát. Fellebbezést kellett beadni, és az útlevelekbe a lóútlevél iroda külön oldalra berögzítette, hogy az adott ló bizony a fajtájához tartozik. Ezt mindenkinek maga kellett elintézni. (Tenyésztési díjas kancák kerültek elutasításra minden fajtából.) A fellebbezésre kurta-rövid idő volt, ennek több, mint másfél éve. Azóta se eredmény, se további bírálat. A vállalás meg megy: az 5. év végére minden egyes kancának lennie kell legalább egy szaporulatának, aminek a végére legalább egy évesnek kell lennie. A kommunikáció szerint MEGVÉDJÜK A MAGYARSÁGUNKAT, A MAGYAR ŐSHONOS KULTÚRÁNKAT, LOVAS NEMZET, blblblblblaaa.
Ha baja lenne az egyik állami ménnek, persze kijönne néhány hatóság szétnézni. Mondanám nekik, hogy abból etetem s tartom, amit az állam kötelezettségéből fakadóan ad. Megmutatnám a kifizetéseiket is, és mondanám, ezt osszátok be TI jobban!!
Válasz fulepa #21148. hozzászólásáraEgyetértek, tavaly lehetett tàmaszkodni az elektronikus rendszerre is, most még mindig nem tudom megnyitni a Saps soràt (nem hogy szàmitott összeg), pedig már előleg is jött.
Válasz fulepa #21152. hozzászólásáraAz mi is megkaptuk a juh rá ennyivel járul hozzá a magyar állam a támogatáshoz
Válasz fulepa #21152. hozzászólására14 ft az mar komoly összeg...
Válasz kiralyildiko1111 #21151. hozzászólásáraÜdv!
Átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatása előrehozott kifizetés címen érkezett 10.30-án. 16 anyajuhra 224 Ft, azaz 14Ft/anyajuh.
Sziasztok van valakinél esetleg anya juh részfizetés???
Válasz Zoli 63 #21149. hozzászólására...és egy forintért megmondja!



Válasz rilex #21138. hozzászólásáraMert a fia, Aladár elintézi az ük-ük-ük köb ükinél !
Válasz kislujo #21147. hozzászólásáraIdén 11.28-án megjelent egy hatósági állatorvos 6 szarvasmarhát ellenőrízni. Ennyit sikerült novemberig a fenti jogcímekben intézkednie az MVH-nak. 2005 óta ilyen év még nem volt a föld alapú támogatások kifizetését illetően nálam. Őshonosoknál meg a 2016. évet sem bírálták még el, a támogatási kérelemnél elakadtak. Persze a hírekben csak annyi van, hogy lehet pályázni, meg mekkora összegekre, meg szuper célokra, fajtafenntartás nemes magyar ügy, csak arról nem írnak, hogy nem fizetik ki.
Csak állapotot rögzítettem, nem panaszkodok, de a véleményem az, hogy ez az egész volt már sokkal szervezettebb és korrektebb is.
Válasz fulepa #21146. hozzászólásáraMeg kell dicsérni a könyvelésedet, a kérdés az hogy ezt most! minek osztottad meg?
2017-2018..érzek némi különbséget. Tavaly ilyenkor a búza miatt sem izgultam ennyire..
JNSZ-megye
2017-ben a következő időpontokban érkeztek az alábbi jogcímeken kifizetések novemberben:
VP-M12.1.1-Natura gyep Előrehozott kifizetés 2017-11-28
VP-M10.1.1-Agrár-környezetgazdálkodás Előrehozott kifizetés 2017-11-23
Területalapú támogatás Előrehozott kifizetés 2017-11-17
Zöldítés támogatás igénylése Előrehozott kifizetés 2017-11-16
Zöldítés támogatás igénylése Előrehozott kifizetés
2017-11-16
2018-ban a következő időpontokban érkeztek az alábbi jogcímeken kifizetések novemberben:
?
https://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/mar-uton-van-a-zolditesi-tamogatas.12075.html
Válasz Mézga #21143. hozzászólásáraIdehallott, hogy mekkorát koppant.

Válasz rilex #21138. hozzászólásáraszerencsére csak benéztem
Válasz Hogel #21141. hozzászólásárabaxki tényleg
, pont rendbe vagyok könyvelésileg
Válasz Mézga #21137. hozzászólásáraAzért mert a 2017 es kérelmedre kattintottál
én is jártam már így.
Valakinek anyajuh rész fizetés???
Valaki esetleg kapott naturat?
Válasz Mézga #21137. hozzászólásáraMert vannak még kivételek!

Nem győzöd elkölteni, hogy legyen elég kiadás számlád év végéig...
mindenre van számított összegem, a teljes támogatás közel 90%-a
Üdv mindenkinek


Szombaton utaltak karácsonyi ajándékra valòt.
Ellenőrzést én is kaptam, de küldtek pénzt.
Kitartást mindenkinek.
Válasz n.toth #21133. hozzászólásáraKöszönöm a választ
Válasz kiralyildiko1111 #21129. hozzászólásáraKöszönöm.
Válasz kiralyildiko1111 #21132. hozzászólásáraSzia!
Igen még októberbe.
Válasz n.toth #21131. hozzászólásáraSzia előleget kaptál ??
Tejhasznú tehén részösszeg van a számított összegnél mai napon.
Válasz pamko #21128. hozzászólásáraAmikor olvastam a cikket én magam is meglepődtem, lehet csak elírás :D Sajnos úgy fizetnek ahogy kedvük tartja... Hozzáteszem mi ma kaptunk területalapút kb 25000 Ft/ha.
Válasz Kaszy #21119. hozzászólásáraJó estét az előre hozott az előleg elvileg ami a pénz 70%takarja a rész fizetés 20%a pénznek a vég kifizetés 10%elvileg îgy szokott müködni
Válasz sophy-7 #21126. hozzászólásáraEddig az volt,hogy nem fizetnek idèn zölditest ,most beköpi, hogy jővőhèten kezdik fizetni ..lehet ujra költsègeken agyalni...aztàn gondolom a pènz mègsem fog ideèrni.
Válasz J.D. Borda #21118. hozzászólásáraNekem megmondták, hogy zöldítés előleg nem lesz ezt az ugyintéző mondta.
Válasz J.D. Borda #21118. hozzászólásárahttps://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/feldman-unios-szinten-is-elkepesztoen-fejlodik-a-magyar-mezogazdasag.12047.html
Itt azt írják hogy zöldítés jövő héttől várható
Èn 14 ezret kaptam /ha. mi lehet nem tudom de köszönök minden forintot
Válasz Gatti #21122. hozzászólásáraAz utalás mai, de a döntés az utalásról biztos hogy pár nappal ezelőtti.
Válasz Gatti #21122. hozzászólásáraÉn is ilyet kaptam. Viszont ezt ugy is lehet érteni. Hogy a teljes összeget előfe ki fizették.
Válasz Gonzo1984 #21120. hozzászólásáranekem a mai napra a folyószámla adatoknál ez volt írva: "Előrehozott kifizetés"
Válasz Gonzo1984 #21120. hozzászólásáraKöszönöm.
Október 15. - november 30-ig. előleg van.
December 1. - Június 30-ig részfizetés, majd a legvégén végkifizetés.
Válasz kiralyildiko1111 #21115. hozzászólásáraKedves Ildi! Azt mondják, Ön tud rá vállaszolni. Mi a külömbség :" Részkifizetés" és "Előre hozott kifizetés" közöt.. Köszönöm vállaszát.
ma láttam a tv-ben egy riportot az agrárminiszterrel. azt ?-k tőle iga e hogy a zöldítés idén nem lesz . azt mondta hogy kacsa nem igaz fizetik azt is...de elhajtotta a fejét és nem nézett sehová...
Válasz Kaszy #21116. hozzászólásáraEzt én sem tudtam..Kiralyildi vagy kukaccsosz tudja.En is csak érdekllődtem válaszoltak vártam és egyszer küldték.A bankban a kódok alapján tunàk megmondani mi micsoda..Itt az összegek hogy eltérnek miért azt sem tudjuk van aki 16,5 van aki 24 van aki kicsit tobbet kapott.Szerintem egyformán fogalmunk nincs róla.Én is csak a késés miatt érdeklődtem amugy nem szoktam
Válasz szantofold22 #21113. hozzászólásáraSegitséget kérek, anak értelmezésére, hogy mi a külömbség Az "előre hozott" kifizetés és a "Részkifizetés "között.
Köszönöm.
Válasz szantofold22 #21114. hozzászólásáraKöszönöm szépen remélem hővö héten megkapjuk
Válasz kiralyildiko1111 #21111. hozzászólásáraMindenesetre nagyon idegörlő tud lenni az ilyen helyzet,főleg ha ki van feszítve más téren is...Átérzem aggodalmad.