Bele sem tudunk fogni, várnánk hogy megszárad, mert nem vagyunk hajlandók száríttatni. Kellene neki 5 nap száraz idő hogy nyugisan végezzünk, de egyszerűen nem hagyja.
Ezt már én is észrevettem, hogy mindig a legpirosabb fejű, legvastagabb nyakú paraszt nyilatkozik a termésátlagról. Legtöbbször csak azt mondja, hogy NEKI milyen lesz a termése és nem azt, hogy az adott régióban milyen átlag várható.....
Válasz #2088. hozzászólásra
Amúgy nem szokták a szárítót beindítani gabonák miatt inkább csak árengedik rajta és hideg leegővel megfúlyatják így is 2-3 vízfok csökkenés érhető el és így bármelyik gabona átengedhető még a vetőmag is .
Kábítják a jó népet rendesen. Az a baj, hogy aki nem csinálja az nem tudja, hogy mi az igazság és egyébként is inkább hisz a TV-nek, mint az illetékesnek.
Megkezdődött az aratás Borsod-Abaúj-Zemplénben. Őszi búzából hektáronként harminc-negyven mázsa körüli termés várható, repcéből pedig húsz-harminc mázsa lehet a termésátlag - mondta Görcsös Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) Borsod megyei vezetője.
A szakember arról is beszámolt, hogy az időjárás szélsőségei miatt "egybecsúszott" a repce, illetve az őszi búza aratása. Az elmúlt napok kedvező hatásainak köszönhetően azonban jól haladnak a betakarítási munkákkal. A vetésterület nagyságáról egyelőre nem tudtak pontos adatot mondani.
A közraktározás területén is akadnak gondok...
Görcsös Ferenc értékelése szerint alacsonyak a felvásárlási árak, és gondok vannak a közraktározással is. A problémák megoldásához kormányzati segítség, garancia kellene.
Valóban javul a minőséged. Szárítós is vagyok.
A vetőmagot szerinted nem szokták sose szárítani ?????
Egy a lényeg: a maghőfokod ne legyen több, mint 40 !!!!!
Tehát a vetőmagnak szánt táblát kivéve érdemes lenne. A biztonság érdekében , ha minőségi és jó búzáról van szó az a kis költség belefér , pláne ha van saját szárító...
Válasz #2086. hozzászólásra
Beltartalmi veszteség nem lenne,kivéve természetesen zsebünk "beltartalmát",a magas hőfokon való szárítás azonban a csírázóképességet nyilván rontaná.
Hát én arra gondolok , hogy ha óvatosságból levágnánk mondjuk 16 körüli búzákat. Nem lenne ezért sikér , fehérje vagy csíraképesség veszteség a szárítás-hő miatt?
Az este mi is kaptunk 1-2 milit újra. Ezen a héten már hozzá sem nyúlunk a géphez. Lassan abbahagyhatná mondjuk egy hétre az esőzést, nagyon aratni kellene.
Na hát itt most szakad megint per pii itt valahol csapott be a villám.
Nem hiszem h, be kell indítani a kombájnt a héten(ha csak útba nem lesz) a kukorica is lesz vagy 1900 ősszel
Hú basszus megint itt csapot be valahol!!!!!!
Válasz #2076. hozzászólásra
LASAN MÁR ÁT ÁL AZ ARATÓS BRIGÁDOM A MEDITERÁN MUNKA TEMPORA MINDEN DÉLUTÁN EGY KIS MUNKA ÉS KÉSZ.. CSAK EBÖL NEM FOGUNK MEGÉLNI..
Válasz #2070. hozzászólásra
SZIASZTOK HOLNAP BELE KOSTOLUNK A SZEZON ELSÖ BUZÁJÁBA.. HA MINDEN ÖSZEJÖN ÉS AZ IDÖ IS AKARJA!! TEGNAP KAPOTT A JÉGBÖL UGYHOGY MÉG A GÉP A KÖZELÉBEN SINCS ÉS MÁRIS VAN MAG A TARLÓN MINÉL ÉRETEB A DÜLÖN A GABONA FAJTÁNKÉNT VÁLTOZÓ DE VAN AMI MEG IS DÖLT UGYHOGY ÉN NEM VÁROK TOVÁBB TALÁN A KÖVETKEZÖ JÉGIG..
ma ismét rágták a kombájnok az árpát mint megtudtam kb40q-ás átlagok vannak hektáronként 10-12%a nedvessége és 2800ft/q az ára mindennel együtt itt nálunk ennyiért veszik
Válasz #2064. hozzászólásra
hát ez az a KUPECEK (élősködők)semmit nem csinálnak csak a f.....kat lóbálják és röhögnek rajtunk dolgozó parasztokon na ezeket kellene kiiktatni és máris lenne ára mindennek
Szia GÉZA ezt az árat a karteles volt hefelés mondotta ma, még vidáman az orromalá dörgölte hogy egy "gazda" a HÍR -tv-ben nyilatkozta jó lenne a 60-70 forint mert aszály van!!!!!!! Na persze rám célzott !!!!!!
Ne gondold hogy a beszerzési árban nem karteleztek ha az eladásiban megmerték csinálni!!!!! Nincs semmi ész érv a mostani 30-35ft árban!!!!!!!!! Aszáj volt a tavasszal meg szarrá verte a jég az országot és ennyit kínálnak , na miért????????
Válasz #2059. hozzászólásra
DE A média az manapság egyoldalú mindig azt mondja amit elvárnak tölle és amiért fizetnek!! ARol miért nem ,hogy ez a kis ország megint mijen keservesen fog learatni..
A szemetek! Még utoljára azon sírtak ,hogy a bankok nem adnak elég hitelt,ezért nem tudnak majd elég búzát vásárolni.A médiáben erről miért nem hallani semmit?Rácuppanhatnának már a témára,a fusariumot meg lehet hanyagolni már.
Ugyan már, most sem azon borult ki a bili, hogy tőlünk mennyiért vették meg a búzát, hanem azon, hogy drágán adták a tesconak a lisztet. Ugye érzitek a különbséget.
Akárki akár mit mond,gyávák vagyunk!A meggyesek,dinnyések,tejesek,küzdenek a létért,brüsszel,blokád,parlamenti dinnye stb.,mi meg csak a fórumig jutunk.
8348 hozzászólás
Nagyon jó lenne ha készítenétek aratásos videókat vagy fotókat - ide fellehetne tenni.
Válasz #2101. hozzászólásra
Bele sem tudunk fogni, várnánk hogy megszárad, mert nem vagyunk hajlandók száríttatni. Kellene neki 5 nap száraz idő hogy nyugisan végezzünk, de egyszerűen nem hagyja.
Mi is végeztünk a repcével, 19-47q/ha volt a termés.
Mi is vágtuk,a falu egyik része megázott,a kombájnok bevonultak,a másik részén lehetett aratni.
Megint esett az eső, még legalább két nap csúszás. Nem hagyja hogy levágjuk a búzánkat.
Válasz #2098. hozzászólásra
Akkor még lehet is, h. jobb h. nem költekeztetek...
repce letudva: 5hektárról 60 mázsa
ma itt ismét rágják az árpát már 11órátol az átlagot nem tom de elég gyorsan megy a kombájn és ritkán ürit
Válasz #2094. hozzászólásra
Ezt már én is észrevettem, hogy mindig a legpirosabb fejű, legvastagabb nyakú paraszt nyilatkozik a termésátlagról. Legtöbbször csak azt mondja, hogy NEKI milyen lesz a termése és nem azt, hogy az adott régióban milyen átlag várható.....
Válasz #2088. hozzászólásra
Amúgy nem szokták a szárítót beindítani gabonák miatt inkább csak árengedik rajta és hideg leegővel megfúlyatják így is 2-3 vízfok csökkenés érhető el és így bármelyik gabona átengedhető még a vetőmag is .
Válasz #2091. hozzászólásra
Kábítják a jó népet rendesen. Az a baj, hogy aki nem csinálja az nem tudja, hogy mi az igazság és egyébként is inkább hisz a TV-nek, mint az illetékesnek.
Válasz #2092. hozzászólásra
igazad van ha a búza eléri a 35-40q-át akkor az igen faxa lessz!!!
Válasz #2091. hozzászólásra
kamu... repce jó lesz 1-2t nek is a búza 25-35, főleg a délebb részeken a megyének
Megkezdődött az aratás Borsodban
Megkezdődött az aratás Borsod-Abaúj-Zemplénben. Őszi búzából hektáronként harminc-negyven mázsa körüli termés várható, repcéből pedig húsz-harminc mázsa lehet a termésátlag - mondta Görcsös Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) Borsod megyei vezetője.
A szakember arról is beszámolt, hogy az időjárás szélsőségei miatt "egybecsúszott" a repce, illetve az őszi búza aratása. Az elmúlt napok kedvező hatásainak köszönhetően azonban jól haladnak a betakarítási munkákkal. A vetésterület nagyságáról egyelőre nem tudtak pontos adatot mondani.
A közraktározás területén is akadnak gondok...
Görcsös Ferenc értékelése szerint alacsonyak a felvásárlási árak, és gondok vannak a közraktározással is. A problémák megoldásához kormányzati segítség, garancia kellene.
Válasz #2088. hozzászólásra
Valóban javul a minőséged. Szárítós is vagyok.
A vetőmagot szerinted nem szokták sose szárítani ?????
Egy a lényeg: a maghőfokod ne legyen több, mint 40 !!!!!
Válasz #2088. hozzászólásra
Saját szárító esetén egyetértek,de bérszárítás esetén a 16-os mindjárt 18-as lenne....
Válasz #2087. hozzászólásra
Tehát a vetőmagnak szánt táblát kivéve érdemes lenne. A biztonság érdekében , ha minőségi és jó búzáról van szó az a kis költség belefér , pláne ha van saját szárító...
Válasz #2086. hozzászólásra
Beltartalmi veszteség nem lenne,kivéve természetesen zsebünk "beltartalmát",a magas hőfokon való szárítás azonban a csírázóképességet nyilván rontaná.
Válasz #2083. hozzászólásra
Hát én arra gondolok , hogy ha óvatosságból levágnánk mondjuk 16 körüli búzákat. Nem lenne ezért sikér , fehérje vagy csíraképesség veszteség a szárítás-hő miatt?
Válasz #2081. hozzászólásra
javul.
a vizesebb búzának mindig rosszabbak a paraméterei.
ezt egy átvételi helyen kemencézéssel lehet letisztázni.
Az este mi is kaptunk 1-2 milit újra. Ezen a héten már hozzá sem nyúlunk a géphez. Lassan abbahagyhatná mondjuk egy hétre az esőzést, nagyon aratni kellene.
Válasz #2081. hozzászólásra
Milyen minőségéből?
Amúgy nem.
Válasz #2081. hozzászólásra
SZIASZTOK ÉN AKÁR EL IS MEHETNÉK EGY HOSSZU HÉTVÉGÉRE VALAHOVA TEGNAP JÖTT RÁNK 40mm SZERINTETEK?!
Válasz #2073. hozzászólásra
Nem veszít a minőségi értékekből a szárításkor a búza?
Válasz #2079. hozzászólásra
Na hát itt most szakad megint per pii itt valahol csapott be a villám.
Nem hiszem h, be kell indítani a kombájnt a héten(ha csak útba nem lesz) a kukorica is lesz vagy 1900 ősszel
Hú basszus megint itt csapot be valahol!!!!!!
Mindenkinek jó aratást!
Kombájnokra fel!
Válasz #2077. hozzászólásra
Ebben igazad van. Majd akkor holnap jó éjt.
Válasz #2076. hozzászólásra
LASAN MÁR ÁT ÁL AZ ARATÓS BRIGÁDOM A MEDITERÁN MUNKA TEMPORA MINDEN DÉLUTÁN EGY KIS MUNKA ÉS KÉSZ.. CSAK EBÖL NEM FOGUNK MEGÉLNI..
Válasz #2075. hozzászólásra
JÓ MUNKÁT NEKTEK IS SRÁCOK MAJD HOLNAP BESZÁMOLÓ HA KI NEM ÁZUNK!!!
Válasz #2072. hozzászólásra
Mink is kezdjük holnap.
Válasz #2069. hozzászólásra
Nyir HASSO 2700.
Válasz #2072. hozzászólásra
Felénk is nyomatják szárítóra az étkezésit. Válogatják a területeket. Amelyik takarmány az még marad kint. Az étkezésire vigyáznak.
Válasz #2070. hozzászólásra
SZIASZTOK HOLNAP BELE KOSTOLUNK A SZEZON ELSÖ BUZÁJÁBA.. HA MINDEN ÖSZEJÖN ÉS AZ IDÖ IS AKARJA!! TEGNAP KAPOTT A JÉGBÖL UGYHOGY MÉG A GÉP A KÖZELÉBEN SINCS ÉS MÁRIS VAN MAG A TARLÓN MINÉL ÉRETEB A DÜLÖN A GABONA FAJTÁNKÉNT VÁLTOZÓ DE VAN AMI MEG IS DÖLT UGYHOGY ÉN NEM VÁROK TOVÁBB TALÁN A KÖVETKEZÖ JÉGIG..
Válasz #2070. hozzászólásra
Még nem. Azt mondják, hogy cca 2 hét türelem, mert lesz jobb.
Válasz #2069. hozzászólásra
vettél műkakát?
Válasz #2067. hozzászólásra
Ki a vevő ???
Válasz #2063. hozzászólásra
miért "volt hefelés"?
Válasz #2066. hozzászólásra
Felénk 2700-3500 ig vannak az árak.
ma ismét rágták a kombájnok az árpát mint megtudtam kb40q-ás átlagok vannak hektáronként 10-12%a nedvessége és 2800ft/q az ára mindennel együtt itt nálunk ennyiért veszik
Válasz #2064. hozzászólásra
hát ez az a KUPECEK (élősködők)semmit nem csinálnak csak a f.....kat lóbálják és röhögnek rajtunk dolgozó parasztokon na ezeket kellene kiiktatni és máris lenne ára mindennek
Válasz #2063. hozzászólásra
eljön az idö hamarosan megint hogy sirni fognak a terményért aztán mi fogunk röhögni milyen nagy árat fizetenek ki a kupecek :))))))
Válasz #2062. hozzászólásra
Szia GÉZA ezt az árat a karteles volt hefelés mondotta ma, még vidáman az orromalá dörgölte hogy egy "gazda" a HÍR -tv-ben nyilatkozta jó lenne a 60-70 forint mert aszály van!!!!!!! Na persze rám célzott !!!!!!
Válasz #2061. hozzászólásra
mert minden annyit ér, amennyit adnak érte!
Válasz #2060. hozzászólásra
Ne gondold hogy a beszerzési árban nem karteleztek ha az eladásiban megmerték csinálni!!!!! Nincs semmi ész érv a mostani 30-35ft árban!!!!!!!!! Aszáj volt a tavasszal meg szarrá verte a jég az országot és ennyit kínálnak , na miért????????
Válasz #2059. hozzászólásra
DE A média az manapság egyoldalú mindig azt mondja amit elvárnak tölle és amiért fizetnek!! ARol miért nem ,hogy ez a kis ország megint mijen keservesen fog learatni..
Válasz #2053. hozzászólásra
A szemetek! Még utoljára azon sírtak ,hogy a bankok nem adnak elég hitelt,ezért nem tudnak majd elég búzát vásárolni.A médiáben erről miért nem hallani semmit?Rácuppanhatnának már a témára,a fusariumot meg lehet hanyagolni már.
Válasz #2053. hozzászólásra
A pics.ba a sok zsidallyal, az összessett arccal lefelé kell eltemetni hogy feltámadáskor a másik irányba kaparjanak!
Válasz #2055. hozzászólásra
Ugyan már, most sem azon borult ki a bili, hogy tőlünk mennyiért vették meg a búzát, hanem azon, hogy drágán adták a tesconak a lisztet. Ugye érzitek a különbséget.
Válasz #2053. hozzászólásra
Ez vérlázító,ha igaz minden,ez is csak ebben az országban lehetséges!!!
Válasz #2054. hozzászólásra