Üdv nekünk azt mondták hogy benne kell lennie a forgalmiban ha üzemszerűen rajta van a trakin.Mink leszereljük műszakira mivel utólag lett rászerelve.Igaz nem tudom hogy mit szol hozzá a felügyelet amikor rajta van és meg állítanak útközben.
Szerintetek kell e a felszerelt homlokrakodóval külön vizsgáztatni a trakit? Nem jutok dűlőre mert a Közl. Felügyelet egyik munkatársa azt mondja hogy nem kell, a másik meg azt hogy kell és benne legyen a forgalmiba stb...stb.
Én úgy tudtam eddig hogy nem kell, de hallottam olyat akit megbüntettek miatta.
Egy munkahenger erejét kg-ban az alábbi módon lehet kiszámolni:
1 bar = 1 kg/cm2. Tehát ha mondjuk van egy 10 cm-es átmérőjű dugattyú, akkor annak a felülete 5*5*3,14 = 78,5 cm2, ez szorozva 160 bar-ral (ha az mtz saját vezérműtömbjéről kapja a nyomást) = 12560 kg Ez a nyomó teljesítmény, az összehúzónál ki kell vonni a dugattyú felületéből a rúd keresztmetszetére eső felületet, mert azt ugye nem tudja nyomni az olaj, és azt szorzod a nyomással. Ezt nem nehéz kiszámolni, de hogy a végén a homlokrakodó különféle pozíciókban mennyit emel, az már komolyabb dió.
Lenne egy hidraulika kérdésem tegyük fel akarok egy homlokrakót tenni egy MTZ-re,hogy kell ki számítani az erő kart?Meg van a nyomás meg van munkahenger dugattyú átmérő...Én itt kíváncsi vagyok arra a képletre amivel ki tudom számítani mekkora erőt nyom a munkahenger stb. Szóval egy komplett matek óra kellene!Hát ebbe tudna nekem valaki segíteni?
Most nézegettem tüzetesebben a gémjét a rakodónak. Valahogy úgy van összeszerkesztve a az emelő és a billentő munkahenger -a fülke alatt van egy szeleptömb amit eddig nem igazán értettem,hogy minek van ott-, hogy emelés közben tartja a beállított billentési szöget viszont ha teljesen felemet és kibillentett pozícióból elkezdem leereszteni a gémet akkor valahogy átengedi az olajat az emelő munkahengerből a billentő munkahengerbe és ezáltal automatikusan visszabillenti a a kanalat kb vízszintes pozícióba.
felbillenteni szinte nem is kelll de lefelé már legalább függölegesen kéne neki lenni mert ha ragad ugy jön ki a kanálbol!!!! de én ajánlom neked nagyon a villa plusz rászoritot csinálni !!!
Trágyavilla billentési szögei hogy alakulnak a gyakorlati használhatóság szempontjából? Aki dolgozik ilyennel írja már le a tapasztalatait legyenszives!
A rakodóm kanálbillentési szöge kb 100fok, automata szitezéssel, tehát a gém emelésével a kanál szöge nem változik. Arra lennék kíváncsi, hogy a trágyavilla amit csinálok hány fokos szögben legyen billenthető a vízszinteshez képest +/- irányban? Ha úgy csinálom, hogy teljesen tehát 90fokban kibillenthető legyen lefelé akkor csak 10fokot tudom + irányba emelni a vízszintes fölé, ez szerintem kevés lehet. A jól funkcionáló trágyavillák hány fokra billenek le a vízszintes alá?
Mindkettő van a környéken. Nekünk BB van, a Metal Fach-ért nem adnám oda még ha amaz fele annyiba kerülne akkor sem. Csak rá kell nézni mindkettőre. A BB kidolgozása sokkal igényesebb. A párhuzamvezető karok alacsonyan vannak, és igényesen egy lemez alá dugva, a motorháztetőn nincs keresztben semmi ami a kilátást akadályozná. Ha leveszed a gémet akkor a tartó konzol olyan alacsonyan van, hogy alig veszed észre. Magasabbra emel, a bálát a pótkocsi túloldalára is fölrakja úgy, hogy nem kell a motorháztetőt félteni, kovácsolt raklapvillát kapsz hozzá, olyan hosszút hogy felveszi a raklapot hosszában is. Ezt egyik sem tudja. A gyári metal fach bálatüske úgy ahogy van használhatatlan, mert egy bazi vastag tüskéje van, és nem megy bele a bálába, ennek meg 2 db kovácsolt, ami ráadásul közúton felhajtható hogy ne szedd össze a bicikliseket. A munkaeszköz is viszonylag olcsó hozzá. Magyar gyártmány, ennyivel támogassuk a magyar ipart! Kell ennél több?
Ilyenekre gondoltam én is. Ha lazább az anyag, akkor teli szájjal eheti, de ha nehezebb akkor lehet kisebbet is harapni. A földet is gabonakanállal szoktam rakni, csak tudni kell a mértéket.
O&K rakodómon hidraulikus kanál van. Karámotganézni ez vált be a legjobban, de megtaposott érett anyagból meg lehet úgy haraptatni, hogy az elejére bukik a rakodógép.
Válasz #339. hozzászólásra
A hidrauliks való arra. Anyag függő. Fogott akkorát is,hogy a 6310-es is orrabukott,de olyan anyag is akadt,ami szinte észre sem vevődött. Az átlagos marhatrágya kazalból,jó éretten nem veszélyes. De karámból,jó taposottat szedni,az már trükkösebb!
Ki melyik adaptert tartja a legjobbnak marhatrágya rakodására az alábbiak közül:
- sima trágyavilla
- hidraulikus trágyavilla
- multikanál Eszközök
A multikanál hígabb anyaghoz jobb lehet, de a marhánál nem biztos hogy könnyen alá lehet ölteni. Mondjuk disznókakát esetleg gabonakanállal is lehetne rakni, mert a tüskéssel tuti hogy nem. A sima trágyavillával meg sokat markolok - keveset fogok attól tartok. Ezen okfejtésből a hidraulikus trágyavilla a legjobb. A 180cm széles, 0,9m3-es trágyavillával mekkorát lehet markolni? Orra rántja az mtz-t?
Van egy UN 053 napi használatban lévő rakodóm eladó...Talán az egész környéken ez az egy van,de az biztos hogy ez a legjobb állapotu...Kamiont feléri, mert megvan hosszabbítva a munkahengere,műszakija,piros rendszáma,kis és nagy 10mázsás kanala,targomca villája,big-bag magasra emelő szerkezete is van neki...Brutto 1400000 az utolsó ára
Igen, megpróbáltuk, egy fenyőnek nekitoltuk a gépet, még nagy gázt sem adtam rá, ebben a hóban úgy elkapart a négy kerék, hogy csak lestem. pedig döntögette ám a fenyőt! Meg azt ugyan nem próbálltam, csak megkérdeztem, hogy ezek van, hogy ha megmelegszik az olaj, akkor elerőtlenednek. De állítólag nincs vele gond. Egyedül ez a ferde gém ami aggaszt, de valószínüleg tényleg csak azokat a dolomit, vagy tökm tudja miből készült csúszótalpakat kell megszabájozni. Az adattáblázatán csak 58kw-ként van feltüntetve a motor teljesítménye, ez hány paci lehet? Az első kerekei mondjuk szinte tükörradiál, de még bírja... Szép olaja van, állítólag rendszeresen cserélték, azon kívül semmi bajuk nem volt a géppel a 6 év alatt. Az a gémtekeredés meg azért lehet, mert maga a faszi mondta, hogy a lexion gabonaasztalát ezzel cuccolta,, lehet hogy kicsit a gém bánta, ha nem középen emelték. Na mindegy, megprábálom 1.7-röl 1.5-re lenyomni az árát, aztán a többit majd meglássuk.
Abba hidrodinamikus kuplung van. Két "propeller "szembefordítva egymással és olajjal feltöltve, illetve van köztük egy harmadik propeller is ami szabadonfutóra van szerelve, ha ez a szabadonfutó megcsúszik akkor erőtlenné válik a gép, próbáld ki úgy hogy nekitámasztod valaminek a gémet, mintha földkanállal akarnál dolgozni és ha nyomod a gázt akkor erőlködni kell a motornak és kaparni a keréknek ha nem kapar a kerék csak a motort fogja kicsit akkor ez a része tönkre van menve. Én is ebben a cipőben járok a kramerral. igazából ez a része nem nagyon javítható, illetve javítható lenne de nem találtam olyat eddig aki erre be lenne rendezkedve. Cseréje az húzós, ha találsz hozzá kínai utángyártottat akkor 150-200körül van az lakatrész (de ezekből van hogy 2-3db-ot be kell rakni mire beválik egy, cseréli őket a forgalmazó gariba ha nem jó) A gyári nem tudom mennyibe kerülhet de az gondolom jó húzós....
Ez a legolcsóbb amit találtam, és pőpec gép, 6 éve ennél az embernél van, elvittem magammal sokatlátott barátomat, az sem talált rajt semmi komolyat, eggyik munkahenger kicsit szivárog, nem vészes, a legnagyobb baja hogy a gém egy kicsit az alvázhoz képest mintha ferde lnne, de valósznüleg csak a csúszóbetétjei koptak egyenletlenül. Hidrosztatikus váltás, beteszed az irányváltót előre, és csak akkor indul ha adsz neki gázt, meg egyre gyorsul a gázra, uhogy esélyes!
akkor jo árba van a gyári kanál meg villa is annyiért nem kapsz másikat sem szerintem .......de elég öregecske a gép ahogy nézegettem a videokat rola és az ára ahhoz képest sok bár nem tom ez milyen állapotban van
akkor nem egyszerű annyira az a helyzet hogy 2.3-mat akarnak a rakodóért, Ha kell hozzá a gyári kanál, meg a keret bálatüskéstül, raklapvillástul akkor 2.7-et kérnek érte.
Konzol kérdése, ahány gyártó annyi féle. És ha még a konzolt át is alakítják figyelni kell a billentési szögekre. láttam már olyat hogy magára magára bírta borítani a kanalat, viszont előre csak vízszintesig ment le.
Az biztos hogy párszol anyázták a tervezőjüket! Azér minél elöbb kéne valamit szereznem, de még csak a földek után a támogatásnak is csak a fele van meg.
Ne is mond, ismerős helyzet, hosszú évekig xoptam egy rs09 homlokrakodóssal... szerintem nincs olyan a tervezők és a gyártók között akinek ne csuklott volna néhányszor az felmenőágija...
Sziasztok!
Ha érdekel valakit van egy Ferroflex-Facheux homlokrakodóhoz egy komplett adaptációs keret ( erre kell a homlokrakodót rákapcsolni ) ZETOR 8520-9540-10540 és 8621-9641-10641-es típusokhoz.
Hidraulika csövekkel és rögzítő csavarokkal együtt.
Érdeklődni: agrozsolt@t-online.hu
2358 hozzászólás
Üdv nekünk azt mondták hogy benne kell lennie a forgalmiban ha üzemszerűen rajta van a trakin.Mink leszereljük műszakira mivel utólag lett rászerelve.Igaz nem tudom hogy mit szol hozzá a felügyelet amikor rajta van és meg állítanak útközben.
Sziasztok!
Szerintetek kell e a felszerelt homlokrakodóval külön vizsgáztatni a trakit? Nem jutok dűlőre mert a Közl. Felügyelet egyik munkatársa azt mondja hogy nem kell, a másik meg azt hogy kell és benne legyen a forgalmiba stb...stb.
Én úgy tudtam eddig hogy nem kell, de hallottam olyat akit megbüntettek miatta.
Válasz #355. hozzászólásra Köszi a választ!
Válasz #354. hozzászólásra
Egy munkahenger erejét kg-ban az alábbi módon lehet kiszámolni:
1 bar = 1 kg/cm2. Tehát ha mondjuk van egy 10 cm-es átmérőjű dugattyú, akkor annak a felülete 5*5*3,14 = 78,5 cm2, ez szorozva 160 bar-ral (ha az mtz saját vezérműtömbjéről kapja a nyomást) = 12560 kg Ez a nyomó teljesítmény, az összehúzónál ki kell vonni a dugattyú felületéből a rúd keresztmetszetére eső felületet, mert azt ugye nem tudja nyomni az olaj, és azt szorzod a nyomással. Ezt nem nehéz kiszámolni, de hogy a végén a homlokrakodó különféle pozíciókban mennyit emel, az már komolyabb dió.
Lenne egy hidraulika kérdésem tegyük fel akarok egy homlokrakót tenni egy MTZ-re,hogy kell ki számítani az erő kart?Meg van a nyomás meg van munkahenger dugattyú átmérő...Én itt kíváncsi vagyok arra a képletre amivel ki tudom számítani mekkora erőt nyom a munkahenger stb. Szóval egy komplett matek óra kellene!
Hát ebbe tudna nekem valaki segíteni?
Sziasztok!Valaki tudna segíteni homlokrakodó hidralika bekötésében?/MTZ/
Most nézegettem tüzetesebben a gémjét a rakodónak. Valahogy úgy van összeszerkesztve a az emelő és a billentő munkahenger -a fülke alatt van egy szeleptömb amit eddig nem igazán értettem,hogy minek van ott-, hogy emelés közben tartja a beállított billentési szöget viszont ha teljesen felemet és kibillentett pozícióból elkezdem leereszteni a gémet akkor valahogy átengedi az olajat az emelő munkahengerből a billentő munkahengerbe és ezáltal automatikusan visszabillenti a a kanalat kb vízszintes pozícióba.
Válasz #349. hozzászólásra

Most se lém se időm rászorítóval bíbelődni. De úgy fogom kialakítani a vázát, hogy hagyok lehetőséget a későbbi rászorító szerkesztésre.
Válasz #348. hozzászólásra

No ezzel már megyek valamire! Köszi!
Válasz #347. hozzászólásra
felbillenteni szinte nem is kelll de lefelé már legalább függölegesen kéne neki lenni mert ha ragad ugy jön ki a kanálbol!!!! de én ajánlom neked nagyon a villa plusz rászoritot csinálni !!!
Válasz #347. hozzászólásra




A mi párhuzamvezetőnk ennyit torzít hehe.(a tetejire kéne egy 30 centis 30 fokba előredőlő récs hehe)
Trágyavilla billentési szögei hogy alakulnak a gyakorlati használhatóság szempontjából? Aki dolgozik ilyennel írja már le a tapasztalatait legyenszives!


A rakodóm kanálbillentési szöge kb 100fok, automata szitezéssel, tehát a gém emelésével a kanál szöge nem változik. Arra lennék kíváncsi, hogy a trágyavilla amit csinálok hány fokos szögben legyen billenthető a vízszinteshez képest +/- irányban? Ha úgy csinálom, hogy teljesen tehát 90fokban kibillenthető legyen lefelé akkor csak 10fokot tudom + irányba emelni a vízszintes fölé, ez szerintem kevés lehet. A jól funkcionáló trágyavillák hány fokra billenek le a vízszintes alá?
Előre is köszönök minden értelmes hozzászólást!
Válasz #344. hozzászólásra
jamo, küldtem emailt!
Válasz #343. hozzászólásra
Mindkettő van a környéken. Nekünk BB van, a Metal Fach-ért nem adnám oda még ha amaz fele annyiba kerülne akkor sem. Csak rá kell nézni mindkettőre. A BB kidolgozása sokkal igényesebb. A párhuzamvezető karok alacsonyan vannak, és igényesen egy lemez alá dugva, a motorháztetőn nincs keresztben semmi ami a kilátást akadályozná. Ha leveszed a gémet akkor a tartó konzol olyan alacsonyan van, hogy alig veszed észre. Magasabbra emel, a bálát a pótkocsi túloldalára is fölrakja úgy, hogy nem kell a motorháztetőt félteni, kovácsolt raklapvillát kapsz hozzá, olyan hosszút hogy felveszi a raklapot hosszában is. Ezt egyik sem tudja. A gyári metal fach bálatüske úgy ahogy van használhatatlan, mert egy bazi vastag tüskéje van, és nem megy bele a bálába, ennek meg 2 db kovácsolt, ami ráadásul közúton felhajtható hogy ne szedd össze a bicikliseket. A munkaeszköz is viszonylag olcsó hozzá. Magyar gyártmány, ennyivel támogassuk a magyar ipart! Kell ennél több?
Üdv!
Rövidet keresnék 60-70cm.
Trágyarakóba való fogat vett mostanában valaki, Hol érdemes ilyet beszerezni?
Sziasztok,
Győr környékén van valakinek BB 1,4 vagy Metal Fach rakodója? Szeretném megnézni és tulajjal beszélni mielőtt döntök.
Ilyenekre gondoltam én is. Ha lazább az anyag, akkor teli szájjal eheti, de ha nehezebb akkor lehet kisebbet is harapni. A földet is gabonakanállal szoktam rakni, csak tudni kell a mértéket.
Válasz #339. hozzászólásra
O&K rakodómon hidraulikus kanál van. Karámotganézni ez vált be a legjobban, de megtaposott érett anyagból meg lehet úgy haraptatni, hogy az elejére bukik a rakodógép.
Válasz #339. hozzászólásra
A hidrauliks való arra. Anyag függő. Fogott akkorát is,hogy a 6310-es is orrabukott,de olyan anyag is akadt,ami szinte észre sem vevődött. Az átlagos marhatrágya kazalból,jó éretten nem veszélyes. De karámból,jó taposottat szedni,az már trükkösebb!
Ki melyik adaptert tartja a legjobbnak marhatrágya rakodására az alábbiak közül:
- sima trágyavilla
- hidraulikus trágyavilla
- multikanál
Eszközök
A multikanál hígabb anyaghoz jobb lehet, de a marhánál nem biztos hogy könnyen alá lehet ölteni. Mondjuk disznókakát esetleg gabonakanállal is lehetne rakni, mert a tüskéssel tuti hogy nem. A sima trágyavillával meg sokat markolok - keveset fogok attól tartok. Ezen okfejtésből a hidraulikus trágyavilla a legjobb. A 180cm széles, 0,9m3-es trágyavillával mekkorát lehet markolni? Orra rántja az mtz-t?
Válasz #337. hozzászólásra

MF!
Válasz #336. hozzászólásra

Perkins motor! örök élet+ 1nap!
Válasz #328. hozzászólásra

Az azt jelenti hogy kb. 80 lovas. Amilyen jó erőben van azt is elhittem volna hogy 90-100lovas
Válasz #334. hozzászólásra

Az nekem is jobban tetszene...
Válasz #332. hozzászólásra

Annyit én nem tudok érte adni de az 1,55 már nagyon vonzó ár lett volna...
Válasz #332. hozzászólásra

Bocs, elírtam, 2.55 re alkudtam, nem 1.55-re
Válasz #329. hozzászólásra

Renélem nem szívom meg nagyon...
2.7 volt az ára, de már lealkudtam 1.55-re, ugyhogy jamó ne reménykedj!
Válasz #330. hozzászólásra
4x4??,mert az 53-asok java az
Van egy UN 053 napi használatban lévő rakodóm eladó...Talán az egész környéken ez az egy van,de az biztos hogy ez a legjobb állapotu...Kamiont feléri, mert megvan hosszabbítva a munkahengere,műszakija,piros rendszáma,kis és nagy 10mázsás kanala,targomca villája,big-bag magasra emelő szerkezete is van neki...Brutto 1400000 az utolsó ára
Válasz #327. hozzászólásra

ez elözö hozzászolásnál meg 2,7 meg 2,5 volt irva árnak melyiket irtad el?
Válasz #327. hozzászólásra


1,37xkw=le.
1,7-nél áll most az ára???? Szólj ha nem veszed meg akkor megveszem én.
Gém szokott csavarodni de közelről még ne láttam ilyet, hogy tudjam mit kell nézni rajta.
Ezeken nem gond hogy melegszik az olaj, megy ugyan úgy, az a hidromotoros hajtásoknál gond.
Válasz #326. hozzászólásra
Meg azt ugyan nem próbálltam, csak megkérdeztem, hogy ezek van, hogy ha megmelegszik az olaj, akkor elerőtlenednek. De állítólag nincs vele gond. Egyedül ez a ferde gém ami aggaszt, de valószínüleg tényleg csak azokat a dolomit, vagy tökm tudja miből készült csúszótalpakat kell megszabájozni. Az adattáblázatán csak 58kw-ként van feltüntetve a motor teljesítménye, ez hány paci lehet? Az első kerekei mondjuk szinte tükörradiál, de még bírja...
Szép olaja van, állítólag rendszeresen cserélték, azon kívül semmi bajuk nem volt a géppel a 6 év alatt. Az a gémtekeredés meg azért lehet, mert maga a faszi mondta, hogy a lexion gabonaasztalát ezzel cuccolta,, lehet hogy kicsit a gém bánta, ha nem középen emelték. Na mindegy, megprábálom 1.7-röl 1.5-re lenyomni az árát, aztán a többit majd meglássuk.
Igen, megpróbáltuk, egy fenyőnek nekitoltuk a gépet, még nagy gázt sem adtam rá, ebben a hóban úgy elkapart a négy kerék, hogy csak lestem. pedig döntögette ám a fenyőt!
Válasz #325. hozzászólásra
igazából ez a része nem nagyon javítható, illetve javítható lenne de nem találtam olyat eddig aki erre be lenne rendezkedve. Cseréje az húzós, ha találsz hozzá kínai utángyártottat akkor 150-200körül van az lakatrész (de ezekből van hogy 2-3db-ot be kell rakni mire beválik egy, cseréli őket a forgalmazó gariba ha nem jó) A gyári nem tudom mennyibe kerülhet de az gondolom jó húzós....
Abba hidrodinamikus kuplung van. Két "propeller "szembefordítva egymással és olajjal feltöltve, illetve van köztük egy harmadik propeller is ami szabadonfutóra van szerelve, ha ez a szabadonfutó megcsúszik akkor erőtlenné válik a gép, próbáld ki úgy hogy nekitámasztod valaminek a gémet, mintha földkanállal akarnál dolgozni és ha nyomod a gázt akkor erőlködni kell a motornak és kaparni a keréknek ha nem kapar a kerék csak a motort fogja kicsit akkor ez a része tönkre van menve. Én is ebben a cipőben járok a kramerral.
Válasz #324. hozzászólásra

Ez a legolcsóbb amit találtam, és pőpec gép, 6 éve ennél az embernél van, elvittem magammal sokatlátott barátomat, az sem talált rajt semmi komolyat, eggyik munkahenger kicsit szivárog, nem vészes, a legnagyobb baja hogy a gém egy kicsit az alvázhoz képest mintha ferde lnne, de valósznüleg csak a csúszóbetétjei koptak egyenletlenül. Hidrosztatikus váltás, beteszed az irányváltót előre, és csak akkor indul ha adsz neki gázt, meg egyre gyorsul a gázra, uhogy esélyes!
Válasz #323. hozzászólásra
akkor jo árba van a gyári kanál meg villa is annyiért nem kapsz másikat sem szerintem .......de elég öregecske a gép ahogy nézegettem a videokat rola és az ára ahhoz képest sok bár nem tom ez milyen állapotban van
Válasz #322. hozzászólásra
az a helyzet hogy 2.3-mat akarnak a rakodóért, Ha kell hozzá a gyári kanál, meg a keret bálatüskéstül, raklapvillástul akkor 2.7-et kérnek érte.
akkor nem egyszerű annyira
Válasz #320. hozzászólásra

Konzol kérdése, ahány gyártó annyi féle. És ha még a konzolt át is alakítják figyelni kell a billentési szögekre. láttam már olyat hogy magára magára bírta borítani a kanalat, viszont előre csak vízszintesig ment le.
Válasz #320. hozzászólásra

gyorskapcsolásosak valoszinu.... a többi is csak épp vágni meg heggeszteni kell hozzá
Lehet hogy hülye kérdés, de homlokrakodók munkaeszközei rászerkeszthető teleszkópos rakodóra?
Van valakinek véleménye a quicke-től az electro drive homlokrakodó kezelőegységekről?
Sziasztok!!
Mi a véleményetek a Dieci agri star rakodóról?
Válasz #315. hozzászólásra
Azér minél elöbb kéne valamit szereznem, de még csak a földek után a támogatásnak is csak a fele van meg.
Az biztos hogy párszol anyázták a tervezőjüket!
Válasz #314. hozzászólásra
Ne is mond, ismerős helyzet, hosszú évekig xoptam egy rs09 homlokrakodóssal... szerintem nincs olyan a tervezők és a gyártók között akinek ne csuklott volna néhányszor az felmenőágija...
Válasz #313. hozzászólásra
JCB 520-as. De még mindig jobb mint ami most van, olyan trakin van kis homlokrakodóm aminek elsőhajtása nincs. Az úgy nagyon szar helyzet.
Válasz #311. hozzászólásra
Érthetetlen.
Milyen tipusú AZ a rakodó? Nem hajt a hátulja?
Agrárkeresőn már 2,6 körül látni teleszkópost. Igaz nem fényes állapotban de hát nem is napi 8 órás melóra kellene...
Sziasztok!
Ha érdekel valakit van egy Ferroflex-Facheux homlokrakodóhoz egy komplett adaptációs keret ( erre kell a homlokrakodót rákapcsolni ) ZETOR 8520-9540-10540 és 8621-9641-10641-es típusokhoz.
Hidraulika csövekkel és rögzítő csavarokkal együtt.
Érdeklődni: agrozsolt@t-online.hu
Válasz #305. hozzászólásra
Ezzel nekem is csak annyi a bajom hogy nem teleszkópos, nem 4wd-s, de egyébként pöpec gép, nagyon vigyáztak rá. 2.1milka+fát akarnak érte cegléden, de lehet megfogadom Gergő 1220 tanácsát, mert találtam egy jó gépet jó áron.http://www.traktorpool.co.hu/details/traktorok/Massey-Ferguson-390-ALLRAD-FRONTLADER-FH-FZ/1765305/
Válasz #309. hozzászólásra
igen, ok írok. Voltál tavaly fórumtalin, Neked van JD bálázó?
Válasz #307. hozzászólásra
Írjál mailt! Te voltál régen SZJ?