Aszályos időben félénk kemény 4t adott ismerősnek a batanga. A prémium meg 7t. Ugyanazon területen. Azért az nagy érvágás egy kissé gazdának. Most felénk jó lesz a
Válasz Mihály #19679. hozzászólásáraAnnyir azért nem rosszak,volt már néhányszor,most is van,azonos körülmények között felveszi a versenyt akármelyik nagy márkával.Ja és netto 18000ft-ért van a 70ezres vetőmag.Az 55-65 ezer ft-is magnak egy tonnával többet kell teremni,és akkor még csak egálban vagyunk.
Válasz GREVEN #19669. hozzászólásáraNem volt eső nálatok?Mert ez elég kevésnek tűnik a 9025-től.Én minimum 10t-át várok tőle,majd elválik.Vizet majd október elsején mérek először.
Csövekről nincs infóm, sose szoktuk ugy méregetni számolgatni. Annyi biztos hogy nagyon könnyű morzsolású.(kézi morzsolásnál tünt fel)
Ez lehet jó és lehet rossz is.
Jó mert nagyobb cséplővel lehet aratni és nem töri a szemet annyira talán, cserébe biztos jobban pereg az adapternél mikor lerántja.
Holnap levágjuk és megnézem neked mit mutat, meg lövök róla fotót.
Válasz GREVEN #19669. hozzászólásáraErről a DKC 4555-ről mondanál valami közelebbit?
Csőhossz, átmérő, növény magassága, szárstabilitás, jól tartanak a csövek, vagy potyognak aratás előtt /sajnos tavaly volt hozzá szerencsém/?
2 táblát. Egyik 5 tonna/ha a másik tábla kb 8,5 t/ha. A gyengébbet jobbról balról erdő veszi körbe, széleibe semmi se termett.
Mindkét tábla vize 14,5-15 közötti volt.
Körbevágtuk a DKC 4555-öt. 10 napja 28 volt a vize. Ma 12,4-12,8-at mértem.
Holnap levágjuk ha minden jól megy és tudok mondani mennyiséget is.
Válasz Gatti #19666. hozzászólásáraMi már sok éve ennyivel vetjük homokon fajtától függetlenül. Nagyobb biztonsággal terem szárazabb évben azt tapasztaltuk.
Gyommal nincs gond ilyen tőszámnál ha jól kel és nem eszik ki.
Válasz GREVEN #19665. hozzászólásáraEgyébként ha nem csúcs a talaj és öntözésre sincs lehetőség akkor jobban megéri 55-60 körül vetni igaz? Mert szerintem a 60 körüli tőszàm is tudhat 8-9 tonna körül. És könnyebben hozhat 2 csövet is. Bár az se jó ha nagyon ritka mert akkor meg a gyomok jönnek fel.
Válasz Földönfuto #19661. hozzászólásáraelég jó a kelés, drótféreg és egyéb kártevő nincs a talajban szerencsére, igaz egymás után nincs azonos kultúra. Egyedül az erdő mellett piszkálja a fácán.
Válasz Gatti #19659. hozzászólásáraNeked a 70ezerből mennyi marad meg termőtőszámnak,vagy a 70ezer a termő?Mert nekem ahogy most számoltam 60-62 ezer van a kivetett 70-ből,ami elég kevésnek tűnik.12 ha kukorica van,a hektáronként 8-10ezer mag mínusz már 1.5ha mínuszt jelent.
Válasz GREVEN #19658. hozzászólásáraEzek a víz százalékok saját mérés vagy a szárítóban is ennyit mérnek?Nekem is van p 9025-ös,de az még igencsak a 30 közelében van,14-15-re szerintem le se fog menni.Ilyen kis vízzel azt hiszem a 2007-es nagy aszályban adtam le kukoricát,de 13-as még akkor sem volt.
Válasz Gatti #19656. hozzászólásáraÚgy láttam, hogy átlagosan egy cső volt a száron, az se túl nagy. Ha véletlen 2 volt,akkor 2 kisebb, azonos méretű.
Lapos hosszúkás szemű.
Fotóm nincs,de nem mutatott túl szépet. Szemre nem volt egy tetszetős tábla.
55 ezerrel volt vetve ha jól rémlik, de a pontossághoz kell a mindent tudó noteszem és persze a vetési időhöz is.
Kíváncsi leszek a többire fajtára a kísérletekben.
Lesz még P9025 (az etalon), 9903 (a nagy kérdőjel), DKC 4014 (a nagyot ígérő), Neffel (a Kite kucca) meg DKC 4351 ( a jót ígérő).
9025-öt vágtunk már keveset. Annak 14-15 között volt a vize. 10 napja még 18-19-es volt.
A 4351 10 napja meg 28as volt.
Válasz Praetor #19654. hozzászólásáraHomok. Elég gyenge terület, erdő mellett van közvetlen. Szélét elég jól kiéli az erdő, ott nem igazán terem semmi.
Én mikor ekéztem, volt ahol azt néztem nem töri e, máshol foltokba meg épp látszott a sora. Aztán az amennyivel később kelt, a gyom pl. annyival előbb. Napraforgónál is látszott, a gyomfoltoknál maradt el. Hiába a sikeres vegyszerezés is.
Itt nálunk, azért volt csapadék, de meleg nem igen, nehezen fejlődött, aztán meg itt-ott pár nap kuka meleg, ami később kelt, talán cső se lesz rajta.
Szerintem a kukorica is hasonló cipőbe lesz majd aratáskor, mint a napra.
Sokat nézünk, kevesebbet aratunk. Talán most az ár, ami kissé tudja kompenzálni a terméshiányt.
Válasz szanberg #19650. hozzászólásáraÍGY 60 év felé kicsit érdekes amit kiolvasol a hozzászolásombol A vizes csak opcionális lehetőség A keleti részre TISZAPÚSPŐKI gyár lett épitve nem SZABADEGYHÁZA Hátha a természet kárpotol benneteket a 12-16 tonnás kukoricával a gyenge árak miatt arrafele 3x annyi csapadék esett mint az alfőldön nálunk Nemhiszem hogy KIVÁLTSÁGOS lennék bármiben is
Válasz ME109G14 #19641. hozzászólásáraTe meg azt hiszed mindenkinek 25-ös a kukoricája és Szabadegyháza mellett gazdálkodik és traktorral betudja hordani a szeszgyárba...
Csak szólok, hogy nekünk pl 300+km a távolság, 7-8000Ft/t áron vinné a kamion, de itt még nem lehet megmérni a korai kukoricák vizét, mert 40 felett van, és a szárított betárolt anyagért jelenleg 43Ft-tól kevesebbet lehet kapni...
Szóval itt le kell tisztítani szárítani és berakni a magtárba, hogy úgymond tárolható"késztermék" legyen, mert a nyers kukorica transzport többe kerül mint ez a folyamat.
Szóval nem kellene arogánsan marhaságnak nevezni azt amit a nagyobb része gazda tud csinálni, csupán azért mert kiváltságos helyzetben vagy ezen értelemben, nem hülye itt senki, csaxólok...
Válasz Gatti #19645. hozzászólásáraAz se mindegy milyen mütrágyát használtak.
Akik mifelénk karbamidot használtak napraforgóban ami felül volt kezelve N-lock vagy minek mondják ezeket a fokozatosan felszabaduló nitrogénü mütrágyákot, azoknak még zöld a napraforgó. Mostan járnak szárítani, mert nem akar érni. Én DASA-t használtam, nem volt szárítva az állomány, és szépen beérett. Jelenleg aratom 6% körüli nedvességgel.
Nyugi van Amerikában a kukorica majdnem felét elérte a hó meg a fagy lesz ára csak türelem hihetetlen de két nap alatt a +34 fokról befagyott s hó eset sok helyen 1 hüvelyk de hó ...
Válasz hochmajer.kati #19646. hozzászólásáraNincs mit. Gondolom velem együtt sok gazdának is a vadak miatt kell menteni a kukoricát. Ha oktober elejéig ki lehet huzni meg a cső sem hajlik le akkor azért száradhat. Feltéve ha nem lesz vizözön.
Válasz Gatti #19639. hozzászólásáraNálunk is csak forgó után megyAmúgy is nekem az állomány 20%-a még talpig zöld,a többi a csőtől felfelé zöld még.Abba bízok,hogy október második felére legalább a 18%-ot eléri.
Válasz szantofold22 #19640. hozzászólásáraEzt a számolást nem értem itt 1 héten belül 14- 15 vizü kukoricák lesznek MI az etanol gyártol nem messze vagyunk itt csak a 4% levonás van és a viz visszaszámolás 14%ra ENNYI se rosta meg ki betár se más MARHASÁG.ÉS igy 46000FT tonnája a nyersnek.A 3 etanol gyár tőőbb mint 3 milio tonna kukoricát vesz meg Tavaj 5000ft ért vette meg a tápkeverő kombájn alol csak a vizet számolták vissza de az meg nem nagyon volt plussz
Válasz ME109G14 #19630. hozzászólására8% viz 70-75 ft javal az 560Ft.Rosta 120-130 ki be rakas 35ft+ afa.De szamoljuk a nettot 35x2=70 ft ez eddig 760 ft költség az 5000 ből akkor 4240.Ugyanott van es kedzulhet a fold . Sajnos feldolgozó és állatnélkűl aminek szinten nincs ara és bukovári. Nem lesz feltámadas! Oda az afabiznisz oda a terményár.Ez a valós helyzet.Aztán lehet vinni lőccsel a párizsi tőzsdére ha többet akar a szarka.Rablás Hol a kamara???
Válasz Földönfuto #19637. hozzászólásárafelénk is vágásérett a 70% a az állományoknak. Csak amíg a napraforgók nem mennek le addig nem foglalkozunk a kukoricával.
Válasz hochmajer.kati #19629. hozzászólásáraBiztos, hogy nem adnám oda...Még 4250 Ft+ komp-ért sem,nem hogy nélküle...A következő 4-5 napban, a 30 C -on még egyébként is sokat fog száradni...
Válasz Mihály #19631. hozzászólásáraHát nem irta de ha 15ről szárit akkor nem olyan rossz. De gondolom most 28körül lehet a szárazabb is. Vagy több. Esetleg várni kéne még szárad.
24931 hozzászólás

Válasz Tomi81 #19678. hozzászólására nem tudom de ezek szerintem primőr áruk lesznek míg ki nem derül, hogy olyan mint a többi mv 8t inát szakítja

Válasz Mihály #19677. hozzászólásáraAnnyiért mint a többi. Az MVnek eddig is csak 2-3 olcsóbb magja volt, a többi annyi mint a többi nemesítőnél
Vajon mennyiért fogják árulni ha kapható lesz kis országunkban az 1 ha vetőmag ára????:https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3Du-VJC3RMjJI%26fbclid%3DIwAR09wME3f82S2_mQBWQXwyipX-QbZ4qjTjgl9Dt3wpPA9KLVQOmpkHoWUyU&h=AT0VOKdDRDFdp-8addYcb_1PLABgcUvJCKdSm4AC7nXHVJHl3FrLrydp859fNwDkg6QffD7TgLlaKC61a0SfkurhKmqSc9IdH8tOVRhwRlnaD8Z8M4kUpTRvq9wM9y1jG5WofkVQCXCchyNXclhJo-lQcYEgDchU2OxypkBuBWaaHOLK4Tr9EpYVOi9u2g1mzuoZcZho0tNMMIbDuIWfEm2QEAGtHnEJoCA5Grr_IZWVYWssXpSbxmCxeY5x6UIGVfeVH4PKY7gFiLjV5LXSEfgXU2WJLiuke4p0BDPw82Lfm7BjpeH0mMEtf9GIEw-6uyg8f6QR-sPD0Q9JQYa3hnCsP9adY5Kl9kTH_-i4ntcqo1KU78uztgtZ6CndnmTpIytLKlYoQJTfNpiFBODluzg06p8x2VCXXtnufUVlsNQxOgBKBSOzE0FOy7VGhJW8wXGV2RlnBSwkUfndU28zQ1iMXeyKTdTMfReu2DD71DtvrWg_gUT_HonFOB8PwMi99Zaa68MhDm1T0b4rzBK24vmPFqKDfXC9UzQQFtI29kQq9QcohQj7N6YMeugy
Válasz GREVEN #19669. hozzászólásáraNem volt eső nálatok?Mert ez elég kevésnek tűnik a 9025-től.Én minimum 10t-át várok tőle,majd elválik.Vizet majd október elsején mérek először.
Válasz Gatti #19674. hozzászólásáraa P9025, a Batanga és a 4555 300 méteren belül vannak egymástól. Azonos talaj szinte.
Válasz GREVEN #19669. hozzászólásáraakkor kb annyit tudhat mint a batanga igaz? már ha hasonló földön volt termelve.
Válasz GREVEN #19672. hozzászólásáraKöszi, holnap majd benézek, mit sikerül lefényképezned.
Válasz Sk Laci #19671. hozzászólásáraKombájnból nem láttam még a táblát.
Csövekről nincs infóm, sose szoktuk ugy méregetni számolgatni. Annyi biztos hogy nagyon könnyű morzsolású.(kézi morzsolásnál tünt fel)
Ez lehet jó és lehet rossz is.
Jó mert nagyobb cséplővel lehet aratni és nem töri a szemet annyira talán, cserébe biztos jobban pereg az adapternél mikor lerántja.
Holnap levágjuk és megnézem neked mit mutat, meg lövök róla fotót.
Válasz GREVEN #19669. hozzászólásáraErről a DKC 4555-ről mondanál valami közelebbit?
Csőhossz, átmérő, növény magassága, szárstabilitás, jól tartanak a csövek, vagy potyognak aratás előtt /sajnos tavaly volt hozzá szerencsém/?
Válasz bandigh #19667. hozzászólásáraEzzel én is így vagyok.
Flexibilis egy csővü Fao 400-as 66 000 mag/ha ami nálam bevált.
Válasz GREVEN #19658. hozzászólásáraMa vágtunk P9025-öt.
2 táblát. Egyik 5 tonna/ha a másik tábla kb 8,5 t/ha. A gyengébbet jobbról balról erdő veszi körbe, széleibe semmi se termett.
Mindkét tábla vize 14,5-15 közötti volt.
Körbevágtuk a DKC 4555-öt. 10 napja 28 volt a vize. Ma 12,4-12,8-at mértem.
Holnap levágjuk ha minden jól megy és tudok mondani mennyiséget is.
Válasz Gatti #19666. hozzászólásáraMi már sok éve ennyivel vetjük homokon fajtától függetlenül. Nagyobb biztonsággal terem szárazabb évben azt tapasztaltuk.
Gyommal nincs gond ilyen tőszámnál ha jól kel és nem eszik ki.
Kap egy 20 000 forintos gyomirtó és patyolat.
Válasz Gatti #19666. hozzászólásáraA két csőre sztem nem jó pályázni mert ha csak másfél lesz az a legrosszabb. Egy jó cső szerintem többet ér
Válasz GREVEN #19665. hozzászólásáraEgyébként ha nem csúcs a talaj és öntözésre sincs lehetőség akkor jobban megéri 55-60 körül vetni igaz? Mert szerintem a 60 körüli tőszàm is tudhat 8-9 tonna körül. És könnyebben hozhat 2 csövet is. Bár az se jó ha nagyon ritka mert akkor meg a gyomok jönnek fel.
Válasz GREVEN #19658. hozzászólásáraÁprilis 16 a vetés. 55 ezerrel. Dkc 4351 helyett 4555 van. El néztem.
9903 van 64-66 ezerrel vetve.
Válasz Földönfuto #19660. hozzászólására12,8 lett a hiteles mérés.
Válasz Földönfuto #19660. hozzászólásáraEgyenlőre saját mérés, de holnap elvisszük pontosan beméretni szárító szekrénnyel.
De nem szokott nagy eltérés lenni. Napraforgónál 0,2 vizfok volt az eltérés.
Válasz Földönfuto #19661. hozzászólásáraelég jó a kelés, drótféreg és egyéb kártevő nincs a talajban szerencsére, igaz egymás után nincs azonos kultúra. Egyedül az erdő mellett piszkálja a fácán.
Válasz Gatti #19659. hozzászólásáraNeked a 70ezerből mennyi marad meg termőtőszámnak,vagy a 70ezer a termő?Mert nekem ahogy most számoltam 60-62 ezer van a kivetett 70-ből,ami elég kevésnek tűnik.12 ha kukorica van,a hektáronként 8-10ezer mag mínusz már 1.5ha mínuszt jelent.
Válasz GREVEN #19658. hozzászólásáraEzek a víz százalékok saját mérés vagy a szárítóban is ennyit mérnek?Nekem is van p 9025-ös,de az még igencsak a 30 közelében van,14-15-re szerintem le se fog menni.Ilyen kis vízzel azt hiszem a 2007-es nagy aszályban adtam le kukoricát,de 13-as még akkor sem volt.
Válasz GREVEN #19658. hozzászólásáraköszi szépen az infókat, az biztos hogy csalóka tud lenni, mert nem mind1 milyen vastag a csutka :)
A többit is 55 ezerrel veted? mi eddig 66 ezere körül vetettünk egyszer mentem 70 ezerre és fölé egy kicsit de az már sok volt a talajomnak.
Várjuk a többi eredményt is :)
Válasz Gatti #19656. hozzászólásáraÚgy láttam, hogy átlagosan egy cső volt a száron, az se túl nagy. Ha véletlen 2 volt,akkor 2 kisebb, azonos méretű.
Lapos hosszúkás szemű.
Fotóm nincs,de nem mutatott túl szépet. Szemre nem volt egy tetszetős tábla.
55 ezerrel volt vetve ha jól rémlik, de a pontossághoz kell a mindent tudó noteszem és persze a vetési időhöz is.
Kíváncsi leszek a többire fajtára a kísérletekben.
Lesz még P9025 (az etalon), 9903 (a nagy kérdőjel), DKC 4014 (a nagyot ígérő), Neffel (a Kite kucca) meg DKC 4351 ( a jót ígérő).
9025-öt vágtunk már keveset. Annak 14-15 között volt a vize. 10 napja még 18-19-es volt.
A 4351 10 napja meg 28as volt.
Válasz GREVEN #19655. hozzászólásáraAkkor a batanga megint bizonyított a homokos területeken.
Válasz GREVEN #19653. hozzászólásáraszép, nekünk is van belőle pár hektár, a többi pedig chorintos.
Egy cső volt egy száron? valamint mekkora csövek voltak? van esetleg fotód? :)
Valamint még az érdekelne mennyivel vetetted és mikor :)
Válasz Praetor #19654. hozzászólásáraHomok. Elég gyenge terület, erdő mellett van közvetlen. Szélét elég jól kiéli az erdő, ott nem igazán terem semmi.
Válasz GREVEN #19653. hozzászólásáraKötöttben, vagy homokon?
Mai vágás.
SY Batanga 12,9-13 % nedvesség
Cirkum sacc 8-8,5t/ha.
Válasz ME109G14 #19651. hozzászólásáraA csapadék sem minden, az mellé kellett volna jó idő is, napsütés, meleg talaj a keléshez.

Én mikor ekéztem, volt ahol azt néztem nem töri e, máshol foltokba meg épp látszott a sora. Aztán az amennyivel később kelt, a gyom pl. annyival előbb. Napraforgónál is látszott, a gyomfoltoknál maradt el. Hiába a sikeres vegyszerezés is.
Itt nálunk, azért volt csapadék, de meleg nem igen, nehezen fejlődött, aztán meg itt-ott pár nap kuka meleg, ami később kelt, talán cső se lesz rajta.
Szerintem a kukorica is hasonló cipőbe lesz majd aratáskor, mint a napra.
Sokat nézünk, kevesebbet aratunk. Talán most az ár, ami kissé tudja kompenzálni a terméshiányt.
Aztán meglátjuk ezt is
Válasz szanberg #19650. hozzászólásáraÍGY 60 év felé kicsit érdekes amit kiolvasol a hozzászolásombol A vizes csak opcionális lehetőség A keleti részre TISZAPÚSPŐKI gyár lett épitve nem SZABADEGYHÁZA Hátha a természet kárpotol benneteket a 12-16 tonnás kukoricával a gyenge árak miatt arrafele 3x annyi csapadék esett mint az alfőldön nálunk Nemhiszem hogy KIVÁLTSÁGOS lennék bármiben is
Válasz ME109G14 #19641. hozzászólásáraTe meg azt hiszed mindenkinek 25-ös a kukoricája és Szabadegyháza mellett gazdálkodik és traktorral betudja hordani a szeszgyárba...

Csak szólok, hogy nekünk pl 300+km a távolság, 7-8000Ft/t áron vinné a kamion, de itt még nem lehet megmérni a korai kukoricák vizét, mert 40 felett van, és a szárított betárolt anyagért jelenleg 43Ft-tól kevesebbet lehet kapni...
Szóval itt le kell tisztítani szárítani és berakni a magtárba, hogy úgymond tárolható"késztermék" legyen, mert a nyers kukorica transzport többe kerül mint ez a folyamat.
Szóval nem kellene arogánsan marhaságnak nevezni azt amit a nagyobb része gazda tud csinálni, csupán azért mert kiváltságos helyzetben vagy ezen értelemben, nem hülye itt senki, csaxólok...
Válasz Gatti #19645. hozzászólásáraAz se mindegy milyen mütrágyát használtak.
Akik mifelénk karbamidot használtak napraforgóban ami felül volt kezelve N-lock vagy minek mondják ezeket a fokozatosan felszabaduló nitrogénü mütrágyákot, azoknak még zöld a napraforgó. Mostan járnak szárítani, mert nem akar érni. Én DASA-t használtam, nem volt szárítva az állomány, és szépen beérett. Jelenleg aratom 6% körüli nedvességgel.
Nyugi van Amerikában a kukorica majdnem felét elérte a hó meg a fagy lesz ára csak türelem hihetetlen de két nap alatt a +34 fokról befagyott s hó eset sok helyen 1 hüvelyk de hó ...

Válasz hochmajer.kati #19646. hozzászólásáraNincs mit. Gondolom velem együtt sok gazdának is a vadak miatt kell menteni a kukoricát. Ha oktober elejéig ki lehet huzni meg a cső sem hajlik le akkor azért száradhat. Feltéve ha nem lesz vizözön.
Válasz .Richard. #19632. hozzászólásáraKöszönöm.
Válasz Bigyófelügyelő #19644. hozzászólásáraAmerre sok eső volt, ott nem kell csodálkozni :)
Én sem értem ezt a 13%ot! Itt vannak olyan kukoricák hogy még a csuhélevél is zöld! Meg se mertem mérni...
Válasz Gatti #19639. hozzászólásáraNálunk is csak forgó után megyAmúgy is nekem az állomány 20%-a még talpig zöld,a többi a csőtől felfelé zöld még.Abba bízok,hogy október második felére legalább a 18%-ot eléri.
Válasz Mf-es? #19638. hozzászólásáraHát ezt nem gondoltam,hogy az idén bárkinek is csapadékhiánya van.
Válasz szantofold22 #19640. hozzászólásáraEzt a számolást nem értem itt 1 héten belül 14- 15 vizü kukoricák lesznek MI az etanol gyártol nem messze vagyunk itt csak a 4% levonás van és a viz visszaszámolás 14%ra ENNYI se rosta meg ki betár se más MARHASÁG.ÉS igy 46000FT tonnája a nyersnek.A 3 etanol gyár tőőbb mint 3 milio tonna kukoricát vesz meg Tavaj 5000ft ért vette meg a tápkeverő kombájn alol csak a vizet számolták vissza de az meg nem nagyon volt plussz
Válasz ME109G14 #19630. hozzászólására8% viz 70-75 ft javal az 560Ft.Rosta 120-130 ki be rakas 35ft+ afa.De szamoljuk a nettot 35x2=70 ft ez eddig 760 ft költség az 5000 ből akkor 4240.Ugyanott van es kedzulhet a fold . Sajnos feldolgozó és állatnélkűl aminek szinten nincs ara és bukovári. Nem lesz feltámadas! Oda az afabiznisz oda a terményár.Ez a valós helyzet.Aztán lehet vinni lőccsel a párizsi tőzsdére ha többet akar a szarka.Rablás Hol a kamara???
Válasz Földönfuto #19637. hozzászólásárafelénk is vágásérett a 70% a az állományoknak. Csak amíg a napraforgók nem mennek le addig nem foglalkozunk a kukoricával.
Válasz Földönfuto #19637. hozzászólásáraMert itt augusztusba,minden meg,vagy kisül.Ezért olcsóbbak a földek is.Meg kell küzdeni a bevételért.
Válasz Mf-es? #19636. hozzászólásáraHogy a bánatba lehet ilyen alacsony a víz?Itt még a 30 környékén van,még mérni se érdemes.
Válasz .Richard. #19632. hozzászólásáraItt már többen vágják,13 alatt a vize.

Válasz hochmajer.kati #19629. hozzászólásáraKompenzáció nélkül esetleg. De talán még úgy is rövidebb az árad 1-200 ft-tal