Hát ittis igen xar a szántás, a kisebb traktor nem is bír gyakorlatilag, csak túrkál.
A nagyobbik az megyeget de betyár a helyzet, viszont muszály mert ha meg beesőzik akkor ezt a kenős nyirkot nemtudjuk majd ekézni, mivel dombokról is szó van.
De töröget az RW ekevasa, kormánylemeze borítólemeze meg ilyenek...
Lazítottam mámma is koma!
Teljesen orrakell buktatni a lazítót, hogy a behatolási szög nagy legyen demég ígyis van vele baj olyan kemény felszikkadt az eketalp a fődön.
Ígymeg elég nehéz húzni mert az első kés mélyebbre fut ugye előrrébb van mint a másik kettő és buktatva előre az kb 10centivel lejjeb fut. Az oldalsók jó erős 40centin futnak a közepső meg 50 alatt. A szárnyak így nem siklanak a főd alatt hanem végig tolatom velük a fődet, de viszi azért. 9-ben 1800körüli fordúlaton 6,5-ökkel húzom. Viszi még 10-11-ben is de akkor a hirtelen görcsök akkorát rángatnak a gépen mint az állat, nemkéne szétszakítani semmit, így kicsit lasabban de nem veszi fel annyira ezeket a hirtelen ellenerőket, nemlesz nagy sebességkülönbség sem hirtelen.
Aztán abbahagytam időelőtt, mert a résolajcső valahol elereszt a porlasztóknál aztán eddig csak ködölt, most meg már hugyozott is. Elvileg holnap megkapom rá az új sort.
Meg észrevettem hogyha felkapcsoltam rajta az összes lámpát meg ventillátort meg minden elektromos műszert akkor pislogott a töltésjelző lámpa. Így hazajöttem levettem a generátort is és holnap elviszem miskolcra rendbetetetem egyik cégnél ahol szoktam ezeket javíttatni. Meg levettem a szíjjfeszítő konzolt. A feszítőgörgő kitűnő állapotban van de a vezetőgörgő csapágya kicsit száraz. Nem kottyan de száraz úgyhogy eztis átcsapágyazom holnap, meg leveszem a viszkóventillátor bakját csapágyházát is megnézem az mit mutat nem e lóg nem e száraz. Ha már megvan bontva félig jól nem rakom össze.
Kispénzes dolgok ezek de nagy galibát tudnak okozni.
Sajnos ezen a traktoron nemvolt jó traktoros mert ilyeneket nem figyeltek rajta. Gondolom nagy cégnél dolgozott és kész hagy szóljon. Csavarok meglazúlva ittott, olajszivárgások kardánból kiesett zsírzógombok rossz gázteleszkópok a gépháztetőnyitásnál laza bilincsek ittottamott rajta vízcsöveken ésatöbbi sok kis apróság volt vele.
Szóval már végigértem rajta de ezeket amit ma levettem még rendberakom, illetve majd télen lehet lekapom az adagolóját, egyik cimborám is visz majd böszörménybe ugyanilyet valmetról és átnézetem, finomhangoltatom. Nincsen baja, annyit vettem észre hogy 1500-as meg 2100-as fordúlat körül kicsit "belüktet", cseppet szabályzós lesz. Ígyvan ez a Valmeten is évekóta cimborának, bajt nemcsinál de azért ránézetek.
Ami tavasszal a vizesbe lett vetve az most olyan itt is mind a beton,ott nekem is elszakadt pár nyírócsavar.A többi simán szántható kicsit hantosabb és úgy porzik mintha augusztus lenne.Mértem fogyasztást is de hihetetlenül kevés a körülményekhez képest,a tavaszitól 3
literrel több!
Válasz #12739. hozzászólásra
Itt nem nagyon szántanak.......
Sokan még a csutkát is lazítózzák,mert nagyon fogynak az ekéről a vasak,a tankokból meg a gázolaj...
Mámma hogy lazítottam megfordúlt a fejemben, hogy megkéne szántani a lazítottat, jöhetne utánam a kisebbik nagy ekével, de gyorsan el is hesegettem.
Jól megtárcsázott repcetarló ez, folyómenti omlósabb főd. Van rajta féllábszárig érő árvakelés (zöldtrágya:-) viszont az alján olyan eketalp van hogy még nem is láttál olyat. Szóval alul áttöröm a fralazzal fent meg doszt eléglesz egy tárcsa, belefog menni nyakig attól jobb meg nemkell.
Tavasszal is egy lépéssel előrréb leszek és az apróbb talaj nemfog kipárologni annyira.
Tök felesleges szántani.
Ha tényleg megkapom a 4méteres Terrano-t demózni akkormeg azzal húzom meg vagy 20centi mélyen.
Nekem az 50-essel esett meg hogy előre hajoltam és bumm, pont akkor került egy vonalba a fejem egy kereszt vassal ami éles... ha nem hajolok előre akkor csak a puha lemeznek ütközök... azóta abban reflex szerűen egyensen ülök akármi legyen
Ez az előrehajlós fejbeverős szituáció egyébként a turbós MTZ-vel volt nekem legtöbb, most hogy gondolkodom rajta egyre jobban beugrik
Igen sokat vetettem vele már vonuláskor bazzeg úgy belehet verni a fejed hog ihajj.
és mindig pont ott abba az élbe ami nem puha
A por az megvan, írom is hogy nekem vízes lucskos por is jött már nyakamba ablaknyitáskor, de fejbeverés rázkódás ilyesmiben sokkal jobb mint a rugózás nélküliek.
Erre igazából most jöttem rá, hogy dolgozo a nagyobbikkal ami ilyentéren meg csupasz
A 6497-essel nincsen ilyen Misi, de egyébként a nem rúgózottaknál sajnos van fejbeverés időnként, de minden más gépben is, legalábbis én már kaptam a pofámra plafontól.
Bár szerintem a fergákban van is elég hely, igaz én szeretem leereszteni az ülést hogy éppen ne koppanjon csak, valaki keményebbre szereti fújni. Nekem akkor jó amikor lebeg puhán és ilyenkor alacsonyabban van a fej is
Be kell vallani, hogy a valtrában is elmondtam 1-2 rövidke imát amikor a fél karomat beterítette a por ilyen miatt!
Ennél jobban akkor szidom a géptervezőket amikor egy nagy huppanóba beleszaladok gyorsan, hirtelen előrehajolok automatikusan és akkor bumm fel az ülés és már koppan is becsülettel a buksim a tető alsó részében!
Ha jól bele gondolok, ilyenkor percekig szidom őket, hogy ülnének ők ide!
Nekem meg olyan élményem van az MF-el,ha kinyitom a hátsóablakot,mert ki akarok nézni,a nyakamba megy egy csomó por.Vajon ezt az "extrát" csak az MF-hez adják,vagy más márkánál is így van? Az Mtz-nél nem volt ilyen
No ma lazítottam egy pár órát a géppel.
Jólesz jólmegy a gép. Rendeltem rá egy sor résolajcsövet mert valahol középtájt csöppen. Nagy mennyiség nem folyik el de összekeni a motor ódalát. Plusz a töltésjelző hibakód be bevillan meg ha minden elektromos eszközt bekapcsolok rajta akkor pislog a piroslámpája is a tőtésjelzőnek.
Ezt a táblát befejezem aztán elviszem felújíttatom a generátorját neki.
Van amikor elkezd kaparászni a lazító előtt, de 40centi körül viszi azért szépen. Teljesen orrakell buktatni az eszközt hogy alákapjon az eketalpnak ezért is nehéz húzni.
9-ben húzatom 1850 körüli fordúlaton 6-6,5km/h között. Viszi 10-ben is de akkor hatalmasakat ránt rajtam ha görcsöt fog.
Kíváncsi vagyok mennyit fog fogyasztani a másikaz megtudja e közelíteni ebben.
Igen amerikai, az összes axiáldobos kombájn ott készül, minden gyártónak. Ott a sok kukorica és szója ezt követeli, de ők a gabonában is ezekkel erőszakoskodnak.
Szerintem sokkal robosztusabb és tartósabbak mint az európai modellek, mechanikusan erősebbek és komolyabban vannak összerakva mint pl egy olasz gép.
Pont jóvolna, mert egy ilyen kaliberű új kombájn 70millió soha az életben nem lesz ilyen véve, mármint új.
Ha lenne egy kicsit jobb év jövőre a nyuszi kombájnt lecserélném egy ILYENRE
Igen teccik, egyszerű primitív szerkezetnek tűnik de vasból van és nagy terület betakarítására, nem papírkombájn.
Nemtudom van e köze a Fortiának ehhez azonkívül hogy mindkettő axiáldobos, ezért ha valaki ismeri vagy látott ilyet írja már meg, kíváncsi vagyok.
gyógyulgatásom közepette nézelődtem kombájn fronton is.
Érdekes, hogy a ferga kombájnok csak itthon olcsóak.
Külföldön a 38-as gépek ami nekünk is van 10-15milla között kaphatóak itthon meg 5-10között.
(ezért van az, hogy akinek van egy normálisabb gépezete itthon azt 100% hogy külföldiek viszik el, mert itthon nem akarják megfizetni egy jó kombájnt meg olcsón senki sem fog odaadni...)
Az biztos, hogy a 8000-es nagy körben fordúl, igaz azthittem az újak jobbak ilyentéren.
A 6497-es az marhajól megpörög a fődszélin, meg a Te johndeerod is azt tapasztaltam
8600-ban nem űltem még munka közben de biztos vagyok benne hogy sokszor kényelmesebb fínomabb a deutz-nál!
Ilyen nagy Deutzfahr-hoz volt szerencsém néhány hektár erejéig. Erős az, megy rendesen nagytraktor, de rövid és magas. Gyors munkát végzett amikor ottvoltam de nagyon rázott és pattogott, pedig duplák voltak rajta.
A traktoros aki dolgozott vele egyébként nagy Challenger-en dolgozik mint a Szabiéké, azt mondta az az igazi
megint nem figyelsz, mondtam olvasd el a feltöltő megjegyzését
na akkor gy.k.
"A traktor csak tesztelni volt nálunk. Hát eddig nem igazán kedveltem a Deutz - Fahr -t amivel dolgozgatok , de másfél nap munka után ezzel a géppel alig vártam hogy beleülhessek a Deutz-ba. Ugyan azon a mélységen a Deutz gyorsabb sebességgel húzza a lazítót mint a Ferguson pedig a Deutz csak 260 lóerős a Ferguson pedig 290/320 lóerős. Ezen kívül a Ferguson fordulási sugara nagyobb mint a Deutz-é. A fokozatmentes váltó sem nyerte el a tetszésünket igazándiból. (pótkocsizásnál jó :D
Különben ma összeraktam az Xtra-t lecseréltem minden olaját és ki is próbáltam lazítóval.
Érdekes a tábla ahol húztam, mert a teteje, a felső huszon pár cm olyan laza középkötött hogy rendesen puha omlós, de alul meg olyan akatalp van hogy alig bírom alákapatni a lazítót, van hogy csak csúszik a tetején aztán egy lehetőségnél alákap és akkor kezdődik az élvezet.
Megy a gép jól, mint egy mozdony. A 6497-es meg ez közöt az a különbség, hogy az "nekifutásból tud annyit mint emez állóhelyből"
Megmértem úgy hogy a fronthidrónak a nag merevítővasát nem is bírtam feltenni rá, így 104,xx mázsa a gép majdnem üres tartállyal. Hétfőn felrakom ezt a nagy vasat rá, meg teletankolom és 110mázsa körül lesz, DE még súly mindig nincsen rajta!!! megkapja majd az orrsúlyt akkor lesz az igazi.
A motor is elég erős mindegy hogy milyen fordúlaton jár, csak megy és megy. Leginkább 1750-2100között szeret pörögni alatta és felette hangosabb nagyobb a zaj bent, között elvan símulva. 1800-on járattam.
Van hogy majdnem megáll és kapar egyhelyben a 3késsel kb 35-40centi mélyen, sajnos vannak komolyabb görcsök is a főd alatt. Mindegy, jövőhéten szépen áttöröm vele majd kap egy sor tárcsát és kész, jövőre megy bele kukorica.
9-ben 1800-on 6,5körül húzom. Viszi 10-11-ben is de szerintem elszaggatnám a nyírócsavarokat meg hirtelen amikor nagy görcs van nagyon nagy volna a rántás, inkább lasabban de biztosan és majd halad az szépen.
A lazítót teljesen orra kell buktatni hogy alákapjon aztán úgymeg elég nehéz húzni, mondjuk a szárnyak lassan elkopnak róla úgyis. Mindegy, átkell törni az a lényeg!
Azt viszont látom, hogy ez után már lehet akasztani kombinált eszközt, chiselplow-t, topdown-t mert viszi majd ahogy kell.
Remélem jól fog muzsikálni a későbbiekben is, most még egy gázolajszivárgással küzdök, valamelyik résolaj cső lehet kirepedve mert volt eleven gázolaj a hengerfej ódalán lecsurgó félben.
A műtét amúgy jól sikerült, szépen kapcsol ki be az eleje ahogy kell is neki
Egyszer beszélgettem egy idősebb traktorossal, aki egy 8650-essel dolgozik jelenleg, ez a legkisebb 8600-os, 240/270 lovas.
Aztmondja rábázott fél életében, meg egy nagy hevederesen is dolgozott, mostmeg ezzel vakarózik.
rábaverő! Pont így mondta! Minden eszközével sokkal jobban megy mint annakidején az új rába is ment.
24499 hozzászólás
Válasz #12742. hozzászólásra

Nanáááá...a Master még jóbb
Válasz #12738. hozzászólásra

Valószínű sokan már vagy végeztek, vagy feladták, vagy is-is.
Válasz #12744. hozzászólásra

Válasz #12745. hozzászólásra
30 cm
Válasz #12743. hozzászólásra
milyen mélyen?
Válasz #12743. hozzászólásra
Itt ez nem mondható. Fogy az ekevas is,és akkora göröngyök vannak,mint az 5 literes kanna. Sokan lazítóra fogtak.
Válasz #12740. hozzászólásra
Majdnem éjjel nappal szántunk,az első számítások szerint 25 liter/ha.Akadnak ragadós földek erre.
Válasz #12739. hozzászólásra
jó ez a titán?
Válasz #12740. hozzászólásra
Ami tavasszal a vizesbe lett vetve az most olyan itt is mind a beton,ott nekem is elszakadt pár nyírócsavar.A többi simán szántható kicsit hantosabb és úgy porzik mintha augusztus lenne.Mértem fogyasztást is de hihetetlenül kevés a körülményekhez képest,a tavaszitól 3
literrel több!
Válasz #12739. hozzászólásra

Itt nem nagyon szántanak.......
Sokan még a csutkát is lazítózzák,mert nagyon fogynak az ekéről a vasak,a tankokból meg a gázolaj...
Válasz #12738. hozzászólásra

Mindenki dolgozik!
Válasz #12737. hozzászólásra

No mi van? Semmi kaland a határban?? Kihal már ez a topic............
Válasz #12735. hozzászólásra
Mámma hogy lazítottam megfordúlt a fejemben, hogy megkéne szántani a lazítottat, jöhetne utánam a kisebbik nagy ekével, de gyorsan el is hesegettem.
Jól megtárcsázott repcetarló ez, folyómenti omlósabb főd. Van rajta féllábszárig érő árvakelés (zöldtrágya:-) viszont az alján olyan eketalp van hogy még nem is láttál olyat. Szóval alul áttöröm a fralazzal fent meg doszt eléglesz egy tárcsa, belefog menni nyakig attól jobb meg nemkell.
Tavasszal is egy lépéssel előrréb leszek és az apróbb talaj nemfog kipárologni annyira.
Tök felesleges szántani.
Ha tényleg megkapom a 4méteres Terrano-t demózni akkormeg azzal húzom meg vagy 20centi mélyen.
Válasz #12734. hozzászólásra

erről beszélek nyusszómusszó
Válasz #12732. hozzászólásra
Nem. 1000 MB azért lassú, pedig 11 perc csak.
Válasz #12733. hozzászólásra

Nekem az 50-essel esett meg hogy előre hajoltam és bumm, pont akkor került egy vonalba a fejem egy kereszt vassal ami éles... ha nem hajolok előre akkor csak a puha lemeznek ütközök... azóta abban reflex szerűen egyensen ülök akármi legyen
Válasz #12729. hozzászólásra

Ez az előrehajlós fejbeverős szituáció egyébként a turbós MTZ-vel volt nekem legtöbb, most hogy gondolkodom rajta egyre jobban beugrik
Igen sokat vetettem vele már vonuláskor bazzeg úgy belehet verni a fejed hog ihajj.
és mindig pont ott abba az élbe ami nem puha
Válasz #12731. hozzászólásra

Nah jóvan már
Videó feltöltés megoldódott ezekszerint?
Válasz #12729. hozzászólásra

Mert az csak egy xar ződ....még erre sem képes !!!!
Válasz #12727. hozzászólásra
A por az megvan, írom is hogy nekem vízes lucskos por is jött már nyakamba ablaknyitáskor, de fejbeverés rázkódás ilyesmiben sokkal jobb mint a rugózás nélküliek.
Erre igazából most jöttem rá, hogy dolgozo a nagyobbikkal ami ilyentéren meg csupasz
Válasz #12726. hozzászólásra
pedig szaladtam már bele nagy gödörbe és nem is vagyok a mélynövésű emberke. 
Én még miért nem vágtam be a fejem a ződnek a tetejébe?
Válasz #12727. hozzászólásra
lehet mielött kinyitná, kiszáll és letörli 
Válasz #12726. hozzászólásra

Ezt gondoltuk, hogy a 6497-nél nincs semmi gond........
Válasz #12724. hozzászólásra
A 6497-essel nincsen ilyen Misi, de egyébként a nem rúgózottaknál sajnos van fejbeverés időnként, de minden más gépben is, legalábbis én már kaptam a pofámra plafontól.
Bár szerintem a fergákban van is elég hely, igaz én szeretem leereszteni az ülést hogy éppen ne koppanjon csak, valaki keményebbre szereti fújni. Nekem akkor jó amikor lebeg puhán és ilyenkor alacsonyabban van a fej is
Válasz #12724. hozzászólásra

Akkor elmondható, ez a probléma más típusnál is fennáll.Megkönnyebbültem
Válasz #12716. hozzászólásra

Be kell vallani, hogy a valtrában is elmondtam 1-2 rövidke imát amikor a fél karomat beterítette a por ilyen miatt!
Ennél jobban akkor szidom a géptervezőket amikor egy nagy huppanóba beleszaladok gyorsan, hirtelen előrehajolok automatikusan és akkor bumm fel az ülés és már koppan is becsülettel a buksim a tető alsó részében!
Ha jól bele gondolok, ilyenkor percekig szidom őket, hogy ülnének ők ide!
Válasz #12716. hozzászólásra

Nekem egyszer esőben volt ilyen, csak akkor a saras víz folyt a nyakamba
Annyi baj legyen, faxnak kell nyitogatni az ablakot
Válasz #12716. hozzászólásra

Zöld is csinálja
Válasz #12716. hozzászólásra

Rosszabb
élmény van az IMF -nél mert ott nem csak a "por" zúdul a nyakadba.
Válasz #12718. hozzászólásra

Szomszéd is tárcsázott nyáron full nyitott ablakkal azt mondta ő is h tök 8 mert ugyanannyi megy be így is úgy is
Válasz #12716. hozzászólásra

Ilyen a sárga is
Válasz #12716. hozzászólásra

Az MTZ-ben akkor is por van ha be van csukva minden
Válasz #12716. hozzászólásra
ezt már észrevettem én is. bexarok

Válasz #12715. hozzászólásra
Nekem meg olyan élményem van az MF-el,ha kinyitom a hátsóablakot,mert ki akarok nézni,a nyakamba megy egy csomó por.Vajon ezt az "extrát" csak az MF-hez adják,vagy más márkánál is így van? Az Mtz-nél nem volt ilyen
No ma lazítottam egy pár órát a géppel.
Jólesz jólmegy a gép. Rendeltem rá egy sor résolajcsövet mert valahol középtájt csöppen. Nagy mennyiség nem folyik el de összekeni a motor ódalát. Plusz a töltésjelző hibakód be bevillan meg ha minden elektromos eszközt bekapcsolok rajta akkor pislog a piroslámpája is a tőtésjelzőnek.
Ezt a táblát befejezem aztán elviszem felújíttatom a generátorját neki.
Van amikor elkezd kaparászni a lazító előtt, de 40centi körül viszi azért szépen. Teljesen orrakell buktatni az eszközt hogy alákapjon az eketalpnak ezért is nehéz húzni.
9-ben húzatom 1850 körüli fordúlaton 6-6,5km/h között. Viszi 10-ben is de akkor hatalmasakat ránt rajtam ha görcsöt fog.
Kíváncsi vagyok mennyit fog fogyasztani a másikaz megtudja e közelíteni ebben.
Válasz #12713. hozzászólásra
Én arra gondoltam lehet csak a külső mf a belseje lehet ugyan az mint az ih
Válasz #12712. hozzászólásra
Igen amerikai, az összes axiáldobos kombájn ott készül, minden gyártónak. Ott a sok kukorica és szója ezt követeli, de ők a gabonában is ezekkel erőszakoskodnak.
Szerintem sokkal robosztusabb és tartósabbak mint az európai modellek, mechanikusan erősebbek és komolyabban vannak összerakva mint pl egy olasz gép.
Pont jóvolna, mert egy ilyen kaliberű új kombájn 70millió soha az életben nem lesz ilyen véve, mármint új.
Válasz #12710. hozzászólásra
Ez valami amerikai dög lehet ha jól látom cummins van benne
Mit szántottak ezzel virág földet 51 heki 12 óra 9.5lityó fogy http://www.masseyferguson.at/hu/news/article/432/3/neste/4.html
Ha lenne egy kicsit jobb év jövőre a nyuszi kombájnt lecserélném egy ILYENRE
Igen teccik, egyszerű primitív szerkezetnek tűnik de vasból van és nagy terület betakarítására, nem papírkombájn.
Nemtudom van e köze a Fortiának ehhez azonkívül hogy mindkettő axiáldobos, ezért ha valaki ismeri vagy látott ilyet írja már meg, kíváncsi vagyok.
gyógyulgatásom közepette nézelődtem kombájn fronton is.
Érdekes, hogy a ferga kombájnok csak itthon olcsóak.
Külföldön a 38-as gépek ami nekünk is van 10-15milla között kaphatóak itthon meg 5-10között.
(ezért van az, hogy akinek van egy normálisabb gépezete itthon azt 100% hogy külföldiek viszik el, mert itthon nem akarják megfizetni egy jó kombájnt meg olcsón senki sem fog odaadni...)
Válasz #12705. hozzászólásra

Jólvanna
Az biztos, hogy a 8000-es nagy körben fordúl, igaz azthittem az újak jobbak ilyentéren.
A 6497-es az marhajól megpörög a fődszélin, meg a Te johndeerod is azt tapasztaltam
8600-ban nem űltem még munka közben de biztos vagyok benne hogy sokszor kényelmesebb fínomabb a deutz-nál!
Ilyen nagy Deutzfahr-hoz volt szerencsém néhány hektár erejéig. Erős az, megy rendesen nagytraktor, de rövid és magas. Gyors munkát végzett amikor ottvoltam de nagyon rázott és pattogott, pedig duplák voltak rajta.
A traktoros aki dolgozott vele egyébként nagy Challenger-en dolgozik mint a Szabiéké, azt mondta az az igazi
Válasz #12705. hozzászólásra

Mind1 mit írsz neki csak a blablaaa....
Válasz #12701. hozzászólásra
megint nem figyelsz, mondtam olvasd el a feltöltő megjegyzését
na akkor gy.k.
"A traktor csak tesztelni volt nálunk. Hát eddig nem igazán kedveltem a Deutz - Fahr -t amivel dolgozgatok , de másfél nap munka után ezzel a géppel alig vártam hogy beleülhessek a Deutz-ba. Ugyan azon a mélységen a Deutz gyorsabb sebességgel húzza a lazítót mint a Ferguson pedig a Deutz csak 260 lóerős a Ferguson pedig 290/320 lóerős. Ezen kívül a Ferguson fordulási sugara nagyobb mint a Deutz-é. A fokozatmentes váltó sem nyerte el a tetszésünket igazándiból. (pótkocsizásnál jó :D
Válasz #12703. hozzászólásra
Mennyit birnak a hegyek a lazítón
Különben ma összeraktam az Xtra-t lecseréltem minden olaját és ki is próbáltam lazítóval.

Érdekes a tábla ahol húztam, mert a teteje, a felső huszon pár cm olyan laza középkötött hogy rendesen puha omlós, de alul meg olyan akatalp van hogy alig bírom alákapatni a lazítót, van hogy csak csúszik a tetején aztán egy lehetőségnél alákap és akkor kezdődik az élvezet.
Megy a gép jól, mint egy mozdony. A 6497-es meg ez közöt az a különbség, hogy az "nekifutásból tud annyit mint emez állóhelyből"
Megmértem úgy hogy a fronthidrónak a nag merevítővasát nem is bírtam feltenni rá, így 104,xx mázsa a gép majdnem üres tartállyal. Hétfőn felrakom ezt a nagy vasat rá, meg teletankolom és 110mázsa körül lesz, DE még súly mindig nincsen rajta!!! megkapja majd az orrsúlyt akkor lesz az igazi.
A motor is elég erős mindegy hogy milyen fordúlaton jár, csak megy és megy. Leginkább 1750-2100között szeret pörögni alatta és felette hangosabb nagyobb a zaj bent, között elvan símulva. 1800-on járattam.
Van hogy majdnem megáll és kapar egyhelyben a 3késsel kb 35-40centi mélyen, sajnos vannak komolyabb görcsök is a főd alatt. Mindegy, jövőhéten szépen áttöröm vele majd kap egy sor tárcsát és kész, jövőre megy bele kukorica.
9-ben 1800-on 6,5körül húzom. Viszi 10-11-ben is de szerintem elszaggatnám a nyírócsavarokat meg hirtelen amikor nagy görcs van nagyon nagy volna a rántás, inkább lasabban de biztosan és majd halad az szépen.
A lazítót teljesen orra kell buktatni hogy alákapjon aztán úgymeg elég nehéz húzni, mondjuk a szárnyak lassan elkopnak róla úgyis. Mindegy, átkell törni az a lényeg!
Azt viszont látom, hogy ez után már lehet akasztani kombinált eszközt, chiselplow-t, topdown-t mert viszi majd ahogy kell.
Remélem jól fog muzsikálni a későbbiekben is, most még egy gázolajszivárgással küzdök, valamelyik résolaj cső lehet kirepedve mert volt eleven gázolaj a hengerfej ódalán lecsurgó félben.
A műtét amúgy jól sikerült, szépen kapcsol ki be az eleje ahogy kell is neki
Egyszer beszélgettem egy idősebb traktorossal, aki egy 8650-essel dolgozik jelenleg, ez a legkisebb 8600-os, 240/270 lovas.
Aztmondja rábázott fél életében, meg egy nagy hevederesen is dolgozott, mostmeg ezzel vakarózik.
rábaverő! Pont így mondta! Minden eszközével sokkal jobban megy mint annakidején az új rába is ment.
szóval
Válasz #12697. hozzászólásra

Mi ebben a meglepő?
Ezen a tájon a 9420-as törzscsuklós JD 3késsel dolgozgatott a végén de akkor már abba is hagyták...
őserő...