Válasz Ohaza63 #2742. hozzászólásáraA tanári karra azért kicsi a felvételi ponthatár, mert a kutya nem akar tanárnak menni. De ez nem jelenti azt, hogy oda csak a buták jelentkezhetnek. Bár az tény, hogy aki kezdeni akar magával valamit az életben, az nem arra indul. Én azt làtom, hogy sokan hivatástudatból csinálják, van mellette más megélhetésük, vagy a párjuk jól keres, nem az ő fizetéséből kell mindent kifizetni, aztán megteheti, hogy ezt a hivatást végzi.
Válasz Ohaza63 #2742. hozzászólásáraNem belekotesnek szántam, ha annak vetted akkor bocs. És a mindig az túlzás, amugy is ritkan írok. A mostani generációnak biztos hogy nem lesz diplomás a 90%-a, ezt továbbra is állítom.
A hozzaszolasod többi részében azért van igazság azt meg kell mondani. De például én találkozok sok lelkiismeretes és jolkepzett tanárral is. Az iskolarendszernek vannak gondjai sajnos. Én a fiatalokat tovabbra se írom le. Mások mint a korábbi generációk, de ez szerintem mindig is így volt, az idősebbek egy részének meg szokása volt mindig is megszólni a fiatalokat, hogy bezzeg a mi időnkben. Nem hibátlanok természetesen, de a régebbi generációk se voltak tökéletesek, arról nem is beszélve hogy a mostani generációkat az előzők nevelték.
Nézd, a magyar demográfia sajnos tény kérdés, 81-ben volt asszem az ország létszáma maximumon, 10,7millo fő, ma 9,7. Ez mindent elmond. És nem is fog fölfelé menni. Ebből már sok minden következik.
Válasz Ohaza63 #2742. hozzászólásáraEz már 30 éve is így ment. Aki egyetemre, főiskolára akart menni de majd nulla ponttal, az ment tanárnak.
Aki meg nem akart dolgozni, az meg rendőr, katona, BV.
A városomban van 4 nagy általános iskola, egy nagy jó nevű híres gimnázium, + 2 egyéb gimnázium, + 1 db szakközép és egy szakképző iskola.
Több tanár és iskola igazgató barátom van, így elég jó a rálátásom ezekre.
Sajnos el kell hogy keserítselek, mert az általánost befejezők 85-90 % megy tovább gimibe és szakközépbe, akik majd így vagy úgy, de leérettségiznek és ezeknek a 85-90 % megy tovább egyetemre, főiskolára.
Ebben a legszomorúbb, hogy a tanári karra kell a legkevesebb pont (240-250), így a leghülyébbek, legrosszabb tanulók fogják a jövő generációját nevelni.
Az egy szem szakképző iskola, amibe a 80-as években 600 diák is járt, most alig tud összekaparni 50-100 tanulót.
Már minden szakot összevontak, pl kovács, ács, kőműves, asztalos, varrónő, szövőnő, fodrász.
Na ezekből áll össze egy osztály. Két-három tanuló egy szakra.
Szerinted ez normális?
Ezeknek kéne a melósoknak lenni, miközben gépészmérnököket 6-8 egyetem , főiskola ontja magából.
Sajnos nem lakom földes szobában, de szeretnék, mert a lócitrommal felkent szobának nagyon jó az illata, még emlékszem rá gyerekkoromból.
De miután már ló sincs a környéken, így kénytelen voltam hajópadlóval és hidegburkolóval eltolni a házam.
Válasz Ohaza63 #2740. hozzászólásáraSántít a szamitasod, mert minden gyerek nem szerez érettségit, tehát nem megy 90% felsőoktatásba. Amúgy meg biztos te se földes szobában laksz, mint 60 éve. :)
Válasz hashtag #2737. hozzászólásáraUgyan ott írtam, hogy a német 70-80 év alatt leszokott a fizikai munkáról, nekünk magyaroknak ez 30 év alatt sikerült.
A Fater a 70-80 években meghirdette a cirokfejelős napszámot, másnap 20 ember állt a ház előtt és sorsolni kellett, hogy ki jöjjön dolgozni velünk, mert 8 ember kellett.
Este megkapta a pénz a kezébe és másnap reggel is ott volt.
2010 ben meg nem találtam az egész faluba egy embert, hogy levágja apám háza körül a füvet 5.000 Ft-ért, a fűnyírót is mi adtuk, vagy ingyen leszedje a cseresznye nagyságú meggyet a fáról.
Igen a filippinok azért jönnek, mert a magyarnak büdös munkát megcsinálják, mint a török a németnél.
Ide vezetett nagyvezérünk "mindenki legyen diplomás mániája", amit közületek sokan nehezteltek, amikor leírtam. Többször le voltam támadva a gondolataim miatt.
Ráadásul az egyetemet és főiskolát végzettek csak kb. 30 %-a helyezkedik el a tanult szakmájában, a többi bróker, üzletkötő, ügynök , orvoslátogató és a közigazgatás droid lesz.
A mostani 30-as generáció 30-40 % diplomás, a 20-30 as generáció több, mint 50-60 %-a diplomás, a 20 év alattiak, 90 %-ban youtuberek, meg influenszerek akarnak lenni.
Tavaly a 132.000 érettségizőből 117.000 vettek fel felsőoktatási intézménybe.
Orbán értelmiségi országot akart, hát megkapja/megkapta, de dolgozni azt nem fog senki.
Amikor én 14 éves voltam és a suliba volt a,b és c osztály 100 gyerekkel, akkor ebből ment 5-6 gimibe, akiből orvos, tanár, ügyvéd lett, 10-12 ment szakközépbe ezekből lettek a gépész, villamos, agrár és egyéb mérnökök, a maradék pedig szakmunkásképzőbe szakmát tanult és dolgozott.
Most 100 gyerekből 90 egyetemre és főiskolára megy.
Minek ennyi okostojás, vezető , irányító, mikor melós meg nincs, csak majd a filippinók.
Kérdem Én ki a f@sz fog ebben az országban dolgozni, ha az 50-60-70 -es években születettek bedobják a törülközőt ?
Válasz hashtag #2737. hozzászólásáraEz kicsit olyan,hogy az informáciot tovább adod. Vagy húsz ève Karcagrol,Szolnokrol,stb. Több fejvadász is hordta kisbusszal a saját lètszámu dolgozoját, kb. 8embert, annyit tudott egyszer cuccolni, Zegre a Flexbe. Pusztán azèrt,mert adtak nekik munkát. Ebből megèlt az albèrlő,a fejvadász,meg mèg ki tudja ki nem. Így, az idegen szigetekről is valahogy így lesznek itt,a melosok. Ha nekem is lenne párszáz bèrelt házam, vagy saját èpitèsű,valahonnan keritenèk bele fizetnitudo embert. Az nem magyar lesz. Vannak sok helyen jelenleg Románok, akik feketèn meloznak idább odább,de eltartnak egy hotelt,meg az èttermet. Meg 3tulajt pereputtyal. Szèpkártyát nem fogad el,így szinte mèg a lábtörlő sem lesz koszos,de hátul a garázssoron van a tábori ètkezde. Külsőre vendèg nèlkül èl. Amúgy ,Hozzáteszem,Zegen akkor is nagy volt a munkanèlkülisèg,mert nem volt állás lehetőség szakmával, lènyegèben molyfingèrt, a gyár ami kicsit többet adott, ott még mindig tele volt jelentkezővel akiket oda cuccoltak. Az,hogy a Filippinoknak mennyi pènzt ad, az szerintem itt teljesen lènyegtelen,mert lehuzzák őket,csak az otthoni megèlhetèshet gondolják itt a jó világot. Ha azt mondanák, vesz házat,lakást,bizonyára nem is kellenènek,ha kitartó,ha kemèny, mert nem lenne miből ennie,ha haza is akarna pènzt küldeni. Amúgy hitelt biztosan nem kapna nagy összeget.
Sziasztok,
Tegnap nézegettem az árpámat és azt kell hogy mondjam hogy itt-ott könnyes szemmel álltam a táblában. Azt kell hogy mondjam hogy csinálhatunk itt bármit, de ez víz nélkül nem fog menni. Lehet itt hókusz-pókusz kiváló szerek és input anyagok, (addig is van bevétele a forgalmazónak), de víz nélkül nehéz lesz.
A termény áráról meg már kár is beszélni, a költségekről meg pláne.
Ez kb maga a keresztrefeszítés, nem nagyon van ebből előre.
Válasz Ohaza63 #2734. hozzászólásáraIdézlek: “…és megfogni a németnek, meg a többinek a lapátot, meg a kalapácsot, meg a kukásautóra felülni és újra megtanulni dolgozni.”
Ezt azért szar magyar szájából hallani, mert pontosan az a helyzet most itt, hogy azért jönnek be ezrével a fülöpszigetekiek ide dolgozni, mert a magyar sokar kér, és két hét munka után fáj a csuklója, meg kííratja magát 5 napra, a fülöpszigeteki meg reggeltől estig dolgozik minden nap, fele annyiért, és egy büdös szót nem szól egész évben. Sajnos ez a nyers valóság.
Most ezzel nem azt mondom, hogy az a normális, hanem azt, hogy ha nem dolgozik a magyar, akkor idejön más. A németnek ez annyiból nem probléma, hogy akkor is megél valahogy, mert ha a magyarok kitúrják a német bérű állásokból, akkor (szégyenszemre) még eltud menni magyar fizetésért dolgozni. De a magyar nem fog elmenni fülöpszigeteki bérért az tuti. Vagyis el fog, ha nem lesz más, csak szarul fog esni, hogy ugyanannyiért nem 9 órát kell bennlenni, hanem 12-őt.
Válasz Mötözö #2733. hozzászólásáraLehet hogy tévedek, de ha Európai népek nem ébrednek fel, akkor tényleg Banglades vagy Etiópia lesz nem sokára ott.
De miután ezer szállal kötődünk hozzájuk, így itt az lesz, csak mi már megszoktuk.
Ők nem, mert elvileg a 20.században végig jól éltek a 2 világháborút eltekintve.
De pl. anno a Franciáknál, Dánoknál, Benelux államokban, Norvégiában még rombolás sem volt, mint itt keleten, ahol kő kövön nem maradt, amikor végig mentek rajtunk az oroszok/szovjetek.
Egyetlen megoldása van a nyugatnak, elhajtani a sok arabot, négert, törököt, meg minden nációt, de főleg a zsidókat a pénzvilágból, médiából, kereskedelemből és megfogni a németnek, meg a többinek a lapátot, meg a kalapácsot, meg a kukásautóra felülni és újra megtanulni dolgozni.
Ja és a legfontosabb, újra németnek, belgának, franciának,stb.. lenni és nem európai embernek/polgárnak, aminek már a városi népek most tartják magukat.
Na ez nem fog menni nekik, mert már 70-80 év alatt elszoktak tőle és a munka büdös már nekik, mint ahogy 30 év alatt mi is, így marad az Etiópia és Banglades.
Válasz Ohaza63 #2731. hozzászólásáratévedsz..elsőrorban az eu tagállamokra éretendő amit irsz ott is inkább a mageurópára,akik nem hajlandóak tudomásul venni hogy a passzát szél merről fuj..igen,brutális szegényedés vár rájuk amit nagyban elősegit a mértéktelen bevándorlás ami a német-olasz-holland-svéd esetekben irrevezibilissé vált..off-rotty,ahogy szokták mondani...itt keletebre lesz és van esély a tapogatózásra
Válasz Ohaza63 #2731. hozzászólásáraA nehéz idők erős embereket formálnak. Az erős emberek jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak. A gyenge emberek nehéz időket hoznak el.
Válasz hashtag #2730. hozzászólásáraJa, tényleg a gyapot, anno szüleim is mesélték, hogy az 50-es években a Rákosi pajtás kötelezte erre a baromságra őket és kötelező volt beszolgáltatni.
Amin bosszankodok, hogy miután jóval túl vagyok a delelőn és felnőttem zsíros, cukros meg szilvalekváros kenyéren és eljutottam oda ahol vagyok, elégedett vagyok a sorssal.
Mert szuper csóróságból eljutottam valameddig, amit talán lehet nevezni egy közepesen jó életnek, de mi lesz az unokáimmal.
Mert Én tudom értékelni és összehasonlítani a 60-70-es évek szegénységét (mindenki csóró volt, még a párttitkár is) azzal, ami most van, de a gyerekeink beleszülettek a jóba és ahogy látom az ő irányuk igen erősen lefelé tart.
A lányom is forgatja a szemét, amikor mondom neki, hogy én jobban éltem, mint te fogsz és te jobban fogsz élni, mint a gyerekeid/unokáim.
A földi halandó a rosszból a jó felé haladva jól érzi magát, de a másik irány az nem igazán boldogító.
Válasz Ohaza63 #2728. hozzászólásáraDe még lehetünk. Ipari orszàggà erőltetni egy országot, ami kvázi egy nagy alföld nagy folyókkal, és aminek egy deka nyersanyaga sincsen, meg energiaforrása sem, az kb akkora baromság, mint amikor magyarországon gyapotot akartak termeszteni. Mára csak nevetünk rajta, meg a fejünket fogjuk. A mai fiatalok még átélhetik ezt, időskorukban.
Válasz Csavarkulcs #2727. hozzászólásáraEzért is voltak vitáim többekkel ezen az weboldalon, mert az hogy a nyugat lesz@rt minket a török elleni háborúba, meg a Rákóczi és 48-49 szabadságharcban , belerántottak az I és II. világháborúba, megcsinálták Trianont, meg 1956 ban hiú ábrándokba kergettek, ez még hagyján, de amit műveltek velünk 1990 után, na az a bűnök Csimborasszója.
Mindenünk volt és semmink lett. Könnyű és nehéz és élelmiszeriparunk meg volt.
Tényleg önellátó volt az ország, kivéve autóból.
Most meg nincs magyar tulajdonú cég, aminek örülni lehetne
Szerintem ma magyar élelmiszer nincs is.
Ami meg itt van Magyarországon, az meg az ellátás kb. 30-40 %-át tudja kielégíteni.
Nem hogy 20 milliót etetnénk, szerintem még 3-4 milliót sem.
Nincsenek konzervgyárak, hűtőházak, nincs gyümölcs, nincs zöldség, krumpli, dinnye , szóval semmi, ami elég volna a 10 millió lakosnak.
Támogatunk minden külföldi céget 10 és 100 milliárdokkal, hogy idejöjjenek, de a magyar cégeket, akik esetleg élelmet szeretnének gyártani azt leszarják.
Az adónkból szépen kistafírozott NER-eset, meg szállodákat és irodaházakat vesznek külföldön és nem itt fektetnek be, hogy már ez az ország nem ipari (nincs semmi nyersanyagunk), hanem mezőgazdasági ország, akkor az itt előállított alapanyagot tovább feldolgozva, akár élelmiszer nagyhatalom is lehetnénk.
De nem, Orbán most, mint Rákosi Mátyás anno "a határ a csillagos ég" szlogennel erőltetett iparosítást csinál/csinált, először a német, most meg a kínai autógyárakkal , akkugyárakkal.
Tényleg lehettünk volna kelet Svájca, de ilyen vezetéssel, ami az elmúlt 34 évben volt, örülhetünk, hogy nem lettünk Etiópia, vagy Szomália.
Válasz Ohaza63 #2726. hozzászólásáraEzt tudták 10 évvel ezelőtt is. akkor húzták itt mindenk fejét beruházni a termelést felfuttatni. Mert a földnek ennie kell. Most itt állunk a gödörhöz egyre közelebb. Feldolgozó iparunk meg sem közelíti az egykori 80-as évekét. Jönnek az ötletek olyan terményekre..mit nem lehet eladni. Tudták hogy ez lesz..mégis elaludták az egészet.
Ezek szerint nem csak Mi, magyar gazdák nyaraljuk el a pénzt a Maldív és egyéb más szigeteken a Raskó Görgy szerint, hanem a nyugati gazdák is, mert a géppiac bedőlése miatt a Franciák sem rendeznek meg szakmai kiállításokat.
Nem, ez így ebben a formában nettó hazugság. A lenyelek, a németek vagy a balti államok meg tudták azt tenni, hogy nyilvánosságra hoztak minden ügynökaktát, és aki bármilyen akárcsak vitatható szerepet játszott az elnyomó rezsim kiszolgálásában azt soha többet nem engedik a politika közelébe.
Nálunk nagyon nem ez van! Se orbán, sem Gyurcsány, de a fidesz vezetőinek nagy része nem lehetne ott, ha ezt meglépné az ország!!! Ahogyan a ruszki kapcsolatokat sem lehetett volna átmenteni, vagy ügynökmúlttal zsarolhatóvá válni, és akkor lehet most sem lennénk putyin csicskái...
A vallás pedig alapvetően magánügy, de a mai politikai életben ez csak egy máz... kifelé olyan vallásos mind... Aztán mostanra kiderült, hogy püspök úr valószínű kezelgette az egyébként tőle sokkévvel fiatalabb, házas egykori kegyeltjét a hivatalos utakon... Kb nincs olyan parancsolat a bibliában amit ne szegnének meg napi rendszerességgel (orbánék különösen beszopták, mert a reformátusoknál nincs gyónás sem, mint nálunk... szívás...), de mégis arra hivatkozva hoznak eszementnél eszementebb törvényeket, amiket aztán persze leginkább ők nem tartanak be.... Olyan keresztények, hogy a pápával sem értenek egyet, mert szerintük ők jobban értik a tanítást...
Válasz Mötözö #2707. hozzászólásáraTöbbet ma már ne igyál… a marxizmus meg a bolsevizmus olyan messze van tőlem hogy ez a van definíciónak a szótárban a végtelen mellett…
Válasz mihaszna #2709. hozzászólásáraA fideszizmus alaptétele, hogy mi vagyunk a jobb (értsd jó) oldal, a Nemzethy, a magyar, az alpha és az omega, és mindenki aki nem mi vagyunk az az ellenzék, tehát a bal, a hazaáruló, a nemzetellenes, stb.
Olyan apróságokkal nem kell foglalkozni, hogy a bagázs fele őskomcsi, két forintért az anyjukat eladják és kb annyi keresztény értékrend van bennük mint Mao Ce-tung-ban, de az nem számít, mert ha ők magukat tartják a jobb (tehát a jó) oldalnak akkor mindenki más csak a másik oldal lehet…
Szóval ha nem voltál a birkameneten a molinó möggötti sorban akkor tudjal róla hogy hazaáruló balos komcsi vagy!
Válasz mihaszna #2718. hozzászólásáraÉrdekes az biztos.Na meg milyen pártot alapít?Megvesz valami használaton kívülit?Mert újra már nincs ideje a választásig.
Válasz Igazi Földönfutó #2715. hozzászólásáraMás van itt a háttérbe.
Amikor az emberek rá jönnek hogy Magyar Pétert Orbán küldte akkor már a kissebb bajunk is nagyobb lesz ennél. Kígyót békát mondott a Fidszre.
A Fidesz zavazatokat veszít miatta.
Pedig a szavazatokért még Köztársasági Elnököt is lemondatnak ha kell.
Úgyhogy itt valami más van.
Az se biztos hogy politikai dolog
Válasz hashtag #2708. hozzászólásáraSzámomra az a hányinger,hogy aki ezt nyivánosságra hozta,azért lett áruló mert az érdekei sérültek,mármint elvették a jól fizető állásait,addig nem volt gond az ügyészséggel.Na ez az ami nem jön be.
Válasz mihaszna #2713. hozzászólásáraIgen van ilyen elképzelés,hogy Magyart kűldték.De mit fog szólni az a tömeg aki most beállt mögé,ha netán valami ilyesmi lesz a vége.Keresztre feszítik a messiást.
Válasz hashtag #2712. hozzászólásáraTe értettél félre
Ha a Fidesz nem akarná hogy Magyar Péter létezzen a Magyar nyilvánosság előtt, akkor azt se tudnánk ki az. Mert nem létezne Magyar Péter
Nincs szükségük karakter gyilkosságra. Mert ha a Fidesz nem tolná az arcunkba Magyar Pétert, akkor azt se tudnánk hogy ez az ember létezik.
Majd meglátjuk mi a céljuk vele.
Valamiről el akarják terelni a figyelmet de nagyon. Még úgy is hogy a Fidszre nézve kínos dolgokat mondatnak ki vele.
Itt valami nagy dolog készülődik.
Válasz mihaszna #2711. hozzászólásáraNem figyeltél. Nem reklámzza vagy emeli föl. Ez karaktergyilkosság. Ezen a meglévő ellenzéki arcok már mind átestek, ezért nincs most róluk szó. Majd ha magyart szétgyilkolták, visszatérnek rájuk.
Őt valamiért Orbán reklámozza.
A Fideszes média birodalom emelte föl.
A csapból is Magyar Péter folyik.
Valami tervük van vele Rogánéknak. Majd ki derül hogy mi.
Azokat a politikusokat akik tényleg a Fidesz ellenzéke lehetnének Őket agyon tudja hallgatni a média. Mintha nem is léteznének. És az emberek beveszik hogy csak Gyurcsány vagy csak Orbán. Magyar Pétert valamiért nem tudják agyon hallgatni. Sőt a Fidesz média tolja a legjobban a képünkbe.
Akarod mondani, Orbán akaratába.
Mert itt már a papok szerint is Orbán az Isten.
Aki tökéletes és tévedhetetlen.
Az egyetlen ember a földön aki bűnöktől mentes. Nekik mindegy hogy mit csinál Orbán. Az mindig jó lesz.
Ha a papok már Orbán hoz imátkoznak akkor mit várunk az egyszerű embertől.
Válasz .Feco. #2701. hozzászólásáraJobb oldal meg bal oldal.
Olyan nincs esetleg hogy közép oldal?
Mert ha Én utálom Gyurcsányt is meg Orbánt is akkor Én szerintem közép oldali vagyok
Válasz Igazi Földönfutó #2704. hozzászólásáraA héten nyilvánosságra került fekvétel alapján, a regnáló kormány tagjai viszont egytől egyig azok
Ha az igazságügyi miniszter olyan patkàny volt, hogy tudott erről az egész hónaljszagú mutyizásról, akkor legalább akinek elmondta, az nyilvánosságra hozta. És mindezek után, még képes arról beszélni a választópolgár hogy az asszony az áldozat. Valóban, mert mint mondta is, nem tud szabadulni, láthatod hogy folyamatosan posztol, napinszinten fikázza a volt férjét, csak azért, hogy elterelje a figyelmet arról, ami történt. Arról hogy az ő fecsegése miatt kurva kellemetlen helyzetbe jöttek a bűnösök. Nem csoda hogy most vezekel, minden nap végzi a munkát, ha ezt annak lehet nevezni, hogy fikázol olyanokat, akik nyilvánosságra hozzák a valóságot. Azt hogy a kilakoltatott, földönfutóvá vált emberek végrehajói jól megtollasodtak, poschékat vettek, és ebből jutott a minisztériumi dolgozóknak, ebből a mocskos pénzből, és még ki is akarták mosdatni belőle magukat amennyire lehetett, de sajnos a szolgálatoknál még volt olyan ember, aki elvégezte a munkáját, és nem lehetett elsikálni az ügyet jobban. Hányinger amúgy az egész, főleg az, hogy aki mindezt nyilvánosságra hozza, azt nevezik takonygerincűnek. Pedig pont ők azok.
Válasz Igazi Földönfutó #2704. hozzászólásáraa fecoval miért kommunikálsz?eklatáns példája az arrogáns,szüklátókörü,messiástudattal rendelkező egyénnek aki a mindenszarizmus és muciológia tanszéken vörösdiplomát kapott..élő példája a neomarxista-neobolsevik embertipusnak...olyan fajta akit a családja is szégyell
Válasz Igazi Földönfutó #2700. hozzászólásáraOlyan szép, hogy újabban a jobboldaliak hogy aggódnak szegény Gyurcsány meg gyúrcsányné karrierje jövőjéért...!!! Már bocs, de magyar péter nem lesz baloldali (ahogyan márky-zay vagy volna sem) attól, hogy szemben áll a Fidesszel... Ahogyan a fidesz sem lesz kevésbé komcsi attól, hogy keresztény konzervatívnak hazudja magát...
valahol elhangzott egy olyan mondat, amivel nagyon tudok azonosulni: "hosszú idő után végre újra van magyar belpolitika..."
Válasz szelindi1965 #2689. hozzászólásáraAkkor most ez elmarad mert ez bizony igencsak szervezett amit most Magyar előad.Nagy kérdés,hogy az ellenzéki pártok mit lépnek majd erre,nem hiszem,hogy Dobrev csak úgy eláll majd a miniszterelnök jelöltségtől.Itt először a baloldal lesz szétverve,ha Magyar sokáig bírja.
Válasz TeljesenMindegy #2684. hozzászólásáraAzért,ahogy pl,Karácsony tanácsadót tart,a bennfentesek mindenféle bújtatott állásokban az önkormányzatoknál,aki hatalomra kerül,mind így fizeti ki az embereit az egész világon.Jelen esetben ennek a derék hazafinak a befolyásos anyja és a miniszter feleség révén jutott egy kis morzsa.
Válasz mihaszna #2695. hozzászólásáraEz igaz, hogy pl. a városomban lévő híres élmény és gyógyfürdőt a románok tartották el az elmúlt 10 évben, mert olyan drága lett a belépő.
A parkolókban csak román rendszámú kocsik voltak, a kempingben meg német és holland nyuggerek lakóbuszai, jó sok.
Idejöttek májusban, majd haza mentek szeptemberben, de kibaszott sóherek.
Zabálták a menüt, nem ismerik a borravalót, még az öt forintot is visszakérték.
Viszont van egy jelentős réteg a magyarok között is, aki folyamatosan wellnesezik.
Válasz mihaszna #2695. hozzászólásáraMagyarok...saját tapasztalat, vendégházakat adok ki. Bookingon nem is hirdetek, a hazai szállásközvetitő megtölti a helyeket így is.
Válasz szelindi1965 #2675. hozzászólásáraMár rég kalapács alá került.
Mészárosé az egész ország.
Nincs különbség hogy egy Svájci milliárdos lopja szét az országot vagy egy Magyar.
Az a lényeg hogy magánkézbe van
5795 hozzászólás

Válasz Rabó001 #2741. hozzászólásáraPont Rád céloztam az előző hozzászólásomban, Te vagy az, aki mindig belekötsz ezekbe a gyerek témákba.

Válasz hashtag #2730. hozzászólásáraÉn még emlékszem gyerekkoromból a selyemhernyó tenyésztésre,az is hasonló jó ötlet lehetett.
Moderálási elveink miatt törölve: 2024-04-02 17:06:08
Válasz Mötözö #2733. hozzászólásáraLehet hogy tévedek, de ha Európai népek nem ébrednek fel, akkor tényleg Banglades vagy Etiópia lesz nem sokára ott.
De miután ezer szállal kötődünk hozzájuk, így itt az lesz, csak mi már megszoktuk.
Ők nem, mert elvileg a 20.században végig jól éltek a 2 világháborút eltekintve.
De pl. anno a Franciáknál, Dánoknál, Benelux államokban, Norvégiában még rombolás sem volt, mint itt keleten, ahol kő kövön nem maradt, amikor végig mentek rajtunk az oroszok/szovjetek.
Egyetlen megoldása van a nyugatnak, elhajtani a sok arabot, négert, törököt, meg minden nációt, de főleg a zsidókat a pénzvilágból, médiából, kereskedelemből és megfogni a németnek, meg a többinek a lapátot, meg a kalapácsot, meg a kukásautóra felülni és újra megtanulni dolgozni.
Ja és a legfontosabb, újra németnek, belgának, franciának,stb.. lenni és nem európai embernek/polgárnak, aminek már a városi népek most tartják magukat.
Na ez nem fog menni nekik, mert már 70-80 év alatt elszoktak tőle és a munka büdös már nekik, mint ahogy 30 év alatt mi is, így marad az Etiópia és Banglades.
Válasz Ohaza63 #2731. hozzászólásáratévedsz..elsőrorban az eu tagállamokra éretendő amit irsz ott is inkább a mageurópára,akik nem hajlandóak tudomásul venni hogy a passzát szél merről fuj..igen,brutális szegényedés vár rájuk amit nagyban elősegit a mértéktelen bevándorlás ami a német-olasz-holland-svéd esetekben irrevezibilissé vált..off-rotty,ahogy szokták mondani...itt keletebre lesz és van esély a tapogatózásra
Válasz Ohaza63 #2731. hozzászólásáraA nehéz idők erős embereket formálnak. Az erős emberek jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak. A gyenge emberek nehéz időket hoznak el.
Válasz hashtag #2730. hozzászólásáraJa, tényleg a gyapot, anno szüleim is mesélték, hogy az 50-es években a Rákosi pajtás kötelezte erre a baromságra őket és kötelező volt beszolgáltatni.
Amin bosszankodok, hogy miután jóval túl vagyok a delelőn és felnőttem zsíros, cukros meg szilvalekváros kenyéren és eljutottam oda ahol vagyok, elégedett vagyok a sorssal.
Mert szuper csóróságból eljutottam valameddig, amit talán lehet nevezni egy közepesen jó életnek, de mi lesz az unokáimmal.
Mert Én tudom értékelni és összehasonlítani a 60-70-es évek szegénységét (mindenki csóró volt, még a párttitkár is) azzal, ami most van, de a gyerekeink beleszülettek a jóba és ahogy látom az ő irányuk igen erősen lefelé tart.
A lányom is forgatja a szemét, amikor mondom neki, hogy én jobban éltem, mint te fogsz és te jobban fogsz élni, mint a gyerekeid/unokáim.
A földi halandó a rosszból a jó felé haladva jól érzi magát, de a másik irány az nem igazán boldogító.
Válasz Ohaza63 #2728. hozzászólásáraDe még lehetünk. Ipari orszàggà erőltetni egy országot, ami kvázi egy nagy alföld nagy folyókkal, és aminek egy deka nyersanyaga sincsen, meg energiaforrása sem, az kb akkora baromság, mint amikor magyarországon gyapotot akartak termeszteni. Mára csak nevetünk rajta, meg a fejünket fogjuk. A mai fiatalok még átélhetik ezt, időskorukban.
Válasz Ohaza63 #2728. hozzászólásáraNem véletlenül hasonlították páran a nyugati hozzá állást az Újszerzeményi Bizottság munkájához.
Válasz Csavarkulcs #2727. hozzászólásáraEzért is voltak vitáim többekkel ezen az weboldalon, mert az hogy a nyugat lesz@rt minket a török elleni háborúba, meg a Rákóczi és 48-49 szabadságharcban , belerántottak az I és II. világháborúba, megcsinálták Trianont, meg 1956 ban hiú ábrándokba kergettek, ez még hagyján, de amit műveltek velünk 1990 után, na az a bűnök Csimborasszója.
Mindenünk volt és semmink lett. Könnyű és nehéz és élelmiszeriparunk meg volt.
Tényleg önellátó volt az ország, kivéve autóból.
Most meg nincs magyar tulajdonú cég, aminek örülni lehetne
Szerintem ma magyar élelmiszer nincs is.
Ami meg itt van Magyarországon, az meg az ellátás kb. 30-40 %-át tudja kielégíteni.
Nem hogy 20 milliót etetnénk, szerintem még 3-4 milliót sem.
Nincsenek konzervgyárak, hűtőházak, nincs gyümölcs, nincs zöldség, krumpli, dinnye , szóval semmi, ami elég volna a 10 millió lakosnak.
Támogatunk minden külföldi céget 10 és 100 milliárdokkal, hogy idejöjjenek, de a magyar cégeket, akik esetleg élelmet szeretnének gyártani azt leszarják.
Az adónkból szépen kistafírozott NER-eset, meg szállodákat és irodaházakat vesznek külföldön és nem itt fektetnek be, hogy már ez az ország nem ipari (nincs semmi nyersanyagunk), hanem mezőgazdasági ország, akkor az itt előállított alapanyagot tovább feldolgozva, akár élelmiszer nagyhatalom is lehetnénk.
De nem, Orbán most, mint Rákosi Mátyás anno "a határ a csillagos ég" szlogennel erőltetett iparosítást csinál/csinált, először a német, most meg a kínai autógyárakkal , akkugyárakkal.
Tényleg lehettünk volna kelet Svájca, de ilyen vezetéssel, ami az elmúlt 34 évben volt, örülhetünk, hogy nem lettünk Etiópia, vagy Szomália.
Válasz Ohaza63 #2726. hozzászólásáraEzt tudták 10 évvel ezelőtt is. akkor húzták itt mindenk fejét beruházni a termelést felfuttatni. Mert a földnek ennie kell. Most itt állunk a gödörhöz egyre közelebb. Feldolgozó iparunk meg sem közelíti az egykori 80-as évekét. Jönnek az ötletek olyan terményekre..mit nem lehet eladni. Tudták hogy ez lesz..mégis elaludták az egészet.
Megint Raskó, de amit mond az sajnos nem hülyeség, most betalált.
https://www.tiktok.com/@csabatelevizio/video/7351549465687526689?_r=1&_t=8l4pN1NGCrA
Ezek szerint nem csak Mi, magyar gazdák nyaraljuk el a pénzt a Maldív és egyéb más szigeteken a Raskó Görgy szerint, hanem a nyugati gazdák is, mert a géppiac bedőlése miatt a Franciák sem rendeznek meg szakmai kiállításokat.
https://www.magro.hu/agrarhirek/annyira-bedolt-a-geppiac-hogy-nem-rendezik-meg-az-idei-sima-kiallitast/
Válasz .Feco. #2723. hozzászólásáraa videót tarul raktam be, tekerj 25:50-re... az a rész vonatkozik ide...
Válasz d-032a #2722. hozzászólására"Lehet, hogy ők is onnan jöttek, de mivel nem volt honnan máshonnan jönni, így ez csak egy dolog."
Nem, ez így ebben a formában nettó hazugság. A lenyelek, a németek vagy a balti államok meg tudták azt tenni, hogy nyilvánosságra hoztak minden ügynökaktát, és aki bármilyen akárcsak vitatható szerepet játszott az elnyomó rezsim kiszolgálásában azt soha többet nem engedik a politika közelébe.
Nálunk nagyon nem ez van! Se orbán, sem Gyurcsány, de a fidesz vezetőinek nagy része nem lehetne ott, ha ezt meglépné az ország!!! Ahogyan a ruszki kapcsolatokat sem lehetett volna átmenteni, vagy ügynökmúlttal zsarolhatóvá válni, és akkor lehet most sem lennénk putyin csicskái...
A vallás pedig alapvetően magánügy, de a mai politikai életben ez csak egy máz... kifelé olyan vallásos mind... Aztán mostanra kiderült, hogy püspök úr valószínű kezelgette az egyébként tőle sokkévvel fiatalabb, házas egykori kegyeltjét a hivatalos utakon... Kb nincs olyan parancsolat a bibliában amit ne szegnének meg napi rendszerességgel (orbánék különösen beszopták, mert a reformátusoknál nincs gyónás sem, mint nálunk... szívás...), de mégis arra hivatkozva hoznak eszementnél eszementebb törvényeket, amiket aztán persze leginkább ők nem tartanak be.... Olyan keresztények, hogy a pápával sem értenek egyet, mert szerintük ők jobban értik a tanítást...
Moderálási elveink miatt törölve: 2024-04-02 16:59:19
Válasz Mötözö #2707. hozzászólásáraTöbbet ma már ne igyál… a marxizmus meg a bolsevizmus olyan messze van tőlem hogy ez a van definíciónak a szótárban a végtelen mellett…
Válasz mihaszna #2709. hozzászólásáraA fideszizmus alaptétele, hogy mi vagyunk a jobb (értsd jó) oldal, a Nemzethy, a magyar, az alpha és az omega, és mindenki aki nem mi vagyunk az az ellenzék, tehát a bal, a hazaáruló, a nemzetellenes, stb.
Olyan apróságokkal nem kell foglalkozni, hogy a bagázs fele őskomcsi, két forintért az anyjukat eladják és kb annyi keresztény értékrend van bennük mint Mao Ce-tung-ban, de az nem számít, mert ha ők magukat tartják a jobb (tehát a jó) oldalnak akkor mindenki más csak a másik oldal lehet…
Szóval ha nem voltál a birkameneten a molinó möggötti sorban akkor tudjal róla hogy hazaáruló balos komcsi vagy!
Válasz mihaszna #2718. hozzászólásáraÉrdekes az biztos.Na meg milyen pártot alapít?Megvesz valami használaton kívülit?Mert újra már nincs ideje a választásig.
Válasz Igazi Földönfutó #2715. hozzászólásáraMás van itt a háttérbe.
Amikor az emberek rá jönnek hogy Magyar Pétert Orbán küldte akkor már a kissebb bajunk is nagyobb lesz ennél. Kígyót békát mondott a Fidszre.
A Fidesz zavazatokat veszít miatta.
Pedig a szavazatokért még Köztársasági Elnököt is lemondatnak ha kell.
Úgyhogy itt valami más van.
Az se biztos hogy politikai dolog
Válasz hashtag #2708. hozzászólásáraSzámomra az a hányinger,hogy aki ezt nyivánosságra hozta,azért lett áruló mert az érdekei sérültek,mármint elvették a jól fizető állásait,addig nem volt gond az ügyészséggel.Na ez az ami nem jön be.
Válasz mihaszna #2713. hozzászólásáraIgen van ilyen elképzelés,hogy Magyart kűldték.De mit fog szólni az a tömeg aki most beállt mögé,ha netán valami ilyesmi lesz a vége.Keresztre feszítik a messiást.
Válasz mihaszna #2713. hozzászólására"...Magyar nyilvánosság előtt,..." = Magyar emberek előtt, a nyilvánosság előtt
Válasz hashtag #2712. hozzászólásáraTe értettél félre
Ha a Fidesz nem akarná hogy Magyar Péter létezzen a Magyar nyilvánosság előtt, akkor azt se tudnánk ki az. Mert nem létezne Magyar Péter
Nincs szükségük karakter gyilkosságra. Mert ha a Fidesz nem tolná az arcunkba Magyar Pétert, akkor azt se tudnánk hogy ez az ember létezik.
Majd meglátjuk mi a céljuk vele.
Valamiről el akarják terelni a figyelmet de nagyon. Még úgy is hogy a Fidszre nézve kínos dolgokat mondatnak ki vele.
Itt valami nagy dolog készülődik.
Válasz mihaszna #2711. hozzászólásáraNem figyeltél. Nem reklámzza vagy emeli föl. Ez karaktergyilkosság. Ezen a meglévő ellenzéki arcok már mind átestek, ezért nincs most róluk szó. Majd ha magyart szétgyilkolták, visszatérnek rájuk.
Válasz Igazi Földönfutó #2704. hozzászólására"Akkor szerinted Magyar egy feddhetetlen hazafi,a magyar belpolitika hiteles szereplője.Na mára ez elég is."
Őt valamiért Orbán reklámozza.
A Fideszes média birodalom emelte föl.
A csapból is Magyar Péter folyik.
Valami tervük van vele Rogánéknak. Majd ki derül hogy mi.
Azokat a politikusokat akik tényleg a Fidesz ellenzéke lehetnének Őket agyon tudja hallgatni a média. Mintha nem is léteznének. És az emberek beveszik hogy csak Gyurcsány vagy csak Orbán. Magyar Pétert valamiért nem tudják agyon hallgatni. Sőt a Fidesz média tolja a legjobban a képünkbe.
Válasz kulakman #2706. hozzászólására"Belenyugszunk Isten akaratába!"
Akarod mondani, Orbán akaratába.
Mert itt már a papok szerint is Orbán az Isten.
Aki tökéletes és tévedhetetlen.
Az egyetlen ember a földön aki bűnöktől mentes. Nekik mindegy hogy mit csinál Orbán. Az mindig jó lesz.
Ha a papok már Orbán hoz imátkoznak akkor mit várunk az egyszerű embertől.
Válasz .Feco. #2701. hozzászólásáraJobb oldal meg bal oldal.
Olyan nincs esetleg hogy közép oldal?
Mert ha Én utálom Gyurcsányt is meg Orbánt is akkor Én szerintem közép oldali vagyok
Válasz Igazi Földönfutó #2704. hozzászólásáraA héten nyilvánosságra került fekvétel alapján, a regnáló kormány tagjai viszont egytől egyig azok
Ha az igazságügyi miniszter olyan patkàny volt, hogy tudott erről az egész hónaljszagú mutyizásról, akkor legalább akinek elmondta, az nyilvánosságra hozta. És mindezek után, még képes arról beszélni a választópolgár hogy az asszony az áldozat. Valóban, mert mint mondta is, nem tud szabadulni, láthatod hogy folyamatosan posztol, napinszinten fikázza a volt férjét, csak azért, hogy elterelje a figyelmet arról, ami történt. Arról hogy az ő fecsegése miatt kurva kellemetlen helyzetbe jöttek a bűnösök. Nem csoda hogy most vezekel, minden nap végzi a munkát, ha ezt annak lehet nevezni, hogy fikázol olyanokat, akik nyilvánosságra hozzák a valóságot. Azt hogy a kilakoltatott, földönfutóvá vált emberek végrehajói jól megtollasodtak, poschékat vettek, és ebből jutott a minisztériumi dolgozóknak, ebből a mocskos pénzből, és még ki is akarták mosdatni belőle magukat amennyire lehetett, de sajnos a szolgálatoknál még volt olyan ember, aki elvégezte a munkáját, és nem lehetett elsikálni az ügyet jobban. Hányinger amúgy az egész, főleg az, hogy aki mindezt nyilvánosságra hozza, azt nevezik takonygerincűnek. Pedig pont ők azok.
Válasz Igazi Földönfutó #2704. hozzászólásáraa fecoval miért kommunikálsz?eklatáns példája az arrogáns,szüklátókörü,messiástudattal rendelkező egyénnek aki a mindenszarizmus és muciológia tanszéken vörösdiplomát kapott..élő példája a neomarxista-neobolsevik embertipusnak...olyan fajta akit a családja is szégyell

Válasz Igazi Földönfutó #2700. hozzászólására"Itt először a baloldal lesz szétverve,ha Magyar sokáig bírja."
Belenyugszunk Isten akaratába!
Válasz TeljesenMindegy #2703. hozzászólásáraTe meg kaptál egy fáklyát.
Válasz .Feco. #2701. hozzászólásáraAkkor szerinted Magyar egy feddhetetlen hazafi,a magyar belpolitika hiteles szereplője.Na mára ez elég is.
Válasz Igazi Földönfutó #2699. hozzászólásáraÁ, értem már, ezért tényleg érdemes szavazni járni. Kapsz azért egy zsák krumplit a fülkelátogatás után?
Válasz Igazi Földönfutó #2700. hozzászólásáraKár érte??? Légy ez mind egytől-egyig,közösen viszik romlásba az országot.