A lassúság nem éppen ezen múlik.
Mindenképpen építő ötletnek tartom.
Nagyon jó ez a fórum, s úgy gondolom, ez még jobbá, "élhetőbbé", használhatóbbá tenné.
Csak a jó szándék vezérel.
...bááááár...azt mondják, a pokolhoz vezető út is ezzel van kirakva...
Ha magam maradok ezzel a véleménnyel, akkor is ezt hangoztatom!
Aki nem ad meg privát elérhetőséget, lehet, nem véletlenül teszi.
Kérj az illetőtől kontaktot, és ha akar, ad.
Szerintem is felesleges, így is van panasz, hogy néha lassú az oldal, lehet, hogy ez is húzna még valamennyit rajta
Fel tudod hívni, ha van telószám megadva. Ez kevés esetben adott. Mélcím sincs elég sok tagnak. Ha van is.................erről már írtam egy kisesszét, nem szeretem ismételni magam, olvass vissza, ha érdekel. Hajnalban már úgysem sokat alszol.
Most sem értetted meg a dolog lényegét, pedig megpróbáltam elmagyarázni.
Mindegy.
Biztosan bennem van a hiba, bár a gyerekek meg szoktak érteni.
Jaaaa...és az ÉHL-en nem sok ismeretlen ember van, hanem jórészt sok ismerős!...már akinek....
Megértettük - nem javaslod.
Viszont mások igen.
Pedig érdemes lenne létrehozni a Chat oldalt mert pl ha egy adott gépet hírdet valaki és ráadásul gép közelbe van és még az Agroinformon böngészik könnyedén lehetne érdeklődni a gépről is például.
Vagy éppen adott társaságok megbeszélhetnék egymással a problémákat vagy tapasztalatokat. Olyan Chat kellene mint pl a Facebook oldalán is van több lehetőséggel.
Összefoglalót???
...meg le vagy maradva?
Tényleg nem tudod, hogy mi az privát üzenet, vagy a chat?
A többieknek uncsi, tudom, de akkor ők ezt most lépjék át.
Nos: itt a jobb oldalon van az ÉHL (ezt én is sokáig nem tudtam, hogy mit jelent, aztán egyszer Szeni megmagyarázta: Élők-holtak listája....vagyis láthatod a nick-neveket, hogy éppen kik vannak jelen a fórumon). Ha valami olyan kérdésed vagy közlendőd van, amit csak egyiküknek szeretnél mondani, katt a nevére, s a rendszer - már ha eljutunk odáig - ad egy olyan lehetőséget, hogy "privát üzenet", s akkor ha úgy írsz, csak az adott személy láthatja, olvashatja, s azonnal tud is reagálni úgy, hogy csak Neked. Vagy megnyílik alul egy kis ablak -chat-ablak - amiben írogathattok oda-vissza egymásnak a nyilvánosság kizárásával.
Röviden ennyi.
Több fórumon már réges régen adott ez a lehetőség, s pörgős fórumok, tehát kizárt dolognak tartom, hogy ezzel rontanánk bármit is a helyzeten.
"Red és .Men javaslatát már azóta szorgalmazom, mióta regiztem erre a fórumra.
Nagyon-nagyon jó lenne, legalább a privi, ha chat nem is....
Legalább próbaképpen. Le lehetne tesztelni, hogy csökken-e a publikus hsz-ek száma, vagy az itteni pörgés.
Úgy gondolom, nem. Sőt! Ez egy új lehetőség lenne, ami szerintem még több fórumozót vonzana.
Bence!!! Próbáljuk ki lécci!"
Le vagyok maradva.
Miról is van szó???
Ha lehetne egy összeföglalót, és mondanék valaim véleményt.
A baj a próbával, hogy munka van vele. talán nem is kevés. Agyunk olyano, akik, ha megszoknak valamit nem szívesen tanulnak helyette újat.
Hirdetésekkel kapcsolatban egy megjegyzés, valahogy soknál hiányzik a szavak első betűje.
PL:http://www.agroinform.com/aprohirdetes/2119516/Holder-ermetezo-utragyaszoro.html
Elején még azt hittem, na az őrült nem tudja leírni rendesen, de mikor többel is találkoztam gondolom valami bugg a kódban.
Régebben mikor kerestem adott szóra a hirdetésekben, akkor mikor rámentem egyre kiirta hogy már lejárt hirdetés, de elég sokkal találkoztam akkoriban. Mostanában nem rémlik már, hogy ilyennel találkoztam, remélem megtudtátok oldani köszönöm! Örülök hogy van ez az oldal naponta nézem!
Kérdésem a következő lenne Senkit nem zavar a hirdetések böngészésekor amikor több oldalon keresztül csak gumikat hirdetnek?? 1-1 db gumikat ugyan azon hirdető? Nem lehet ezen változtatni? Aki gumit akar venni szerintem az megkeresi az ilyen hirdetéseket és nincs szükség arra,hogy 100 hirdetést feladjon használt gumikkal. Szerintem ez zavaró és szét OFF-olja a hirdtéseket
"Jártam" olyan fórumon ahol a szakmai témájú topic-ok nyilvánosak voltak de a "kötetlen" esetünkben itt az offtopic/... használata regisztrációhoz volt kötve és természetesen csak a regisztrált tagoknak volt elérhető.
Nem olyan könnyű megtalálni a másikat, ha mondjuk gyorsan szeretnél valami olyat kérdezni, vagy mondani, amit nem lehet nyilvánosan.
Mert kérsz egy telószámot, vagy egy mélcímet, meg van, akinek a neve alatt esetleg meg is találod, de semmi garancia arra, hogy hamar megnézi mondjuk a postaládáját. Van, aki esetleg napokig be sem néz. Meg aztán fordítva is. Mire az információ elér a címzettig, napok is eltelhetnek.
Ha viszont látod, hogy jelen van éppen akkor, mikor Te is, azonnal kapcsolatba tudsz vele lépni itt olyan témában, ami nem tartozik másra.
S ez egyáltalán nem veszélyezteti azokat az infókat, amiből mások is tanulhatnak, ami másokat is érdekel.
Szerintem......
Ez így egyáltalán nem igaz!
A kocsma topik éppen úgy nyilvános, mint a többi, csak olyan dolgokról lehet cseverészni, ami máshova nem tartozik. De itt sem beszél az ember semmi olyat, ami nem tartozik másra.
Szerintem ez a privatosdi és a chat, hülyeseg, mert a topicok nagy része szakmai jellegü, és nagyon sokan vannak read only modban igy számukra rengeteg info elveszik,ha nehány ember priviban kezd el beszelgetni. Persze,ha privát dologrol van szo akkor ugyis megtaláljak egymást.
Red és .Men javaslatát már azóta szorgalmazom, mióta regiztem erre a fórumra.
Nagyon-nagyon jó lenne, legalább a privi, ha chat nem is....
Legalább próbaképpen. Le lehetne tesztelni, hogy csökken-e a publikus hsz-ek száma, vagy az itteni pörgés.
Úgy gondolom, nem. Sőt! Ez egy új lehetőség lenne, ami szerintem még több fórumozót vonzana.
Bence!!! Próbáljuk ki lécci!!!!!
Mostanában volt alkalmam egy igencsak gyenge gépen nézegetni az oldalt, és a fórumnál érdekes dolog jött elő:
A sokszor kritizált lassúság nem a sávszélességből illetve a szerver leterheltségéből adódott, mivel ugyanott egy gyorsabb géppel villámgyorsan megjelentek az oldalak.
A gyengébb gép lassan volt képes a gép megjeleníteni a flasheket és a bejelentkezés modult. Naprakész Linux és Flash Player volt a gépen, ugyancsak friss Chromiummal.
Lehet, hogy másoknál is okozhat ez is lassúságot.
Érdemes lenne megnézni, lehet-e ezeket (és esetleg mást is az oldalon) "áramvonalasítani".
A fórum a jelenlegi állapotában is jól használható, a lentebb említett két hiányosságtól eltekintve. Nevezetesen a saját hozzászólások szerkesztési lehetősége (mondjuk a hozzászólás küldése után 5-10 percig), és annak a hozzászólásnak a megjelenítése amire épp válaszolunk.
Nem teljesen. Ez amit mutatsz ez gondolom az lenne hogy az oldalról küldök e-mailt az adott személy e-mail címére. Én pedig olyanra gondoltam, hogy rendszeren belüli privát üzenet váltás. Itt jobb oldalt a név alatt megjelenne mondjuk egy üzenetek menü és nem külsö mailre menne az üzenet hanem itt az oldalon tudnám olvasni. Olyanra gondolok mint ami több fórum motorban is benne van.
Sziasztok!
Felírtam a fejlesztendők közé amiket olvastam:
- chat
- részletes keresés aprónál - árra is
- a megválaszolni való hozzászolás megjelenítése az új hozzászólás megírásakor
- saját hozzászólások szerkeszthetősége.
Köszi a javaslatokat, ezek közül eddig csak az első kettő volt felírva.
Ezek már folyamatban is vannak.
Van még valami ami eszetekbe jut? Amit szerettek máshol vagy utáltok itt?
Írjátok meg kérlek!
Ami nagyon extra dolog azt megírhatjátok az email címemre is: bolyki_bence@agroinform.com
Nekem is lenne egy ötletem ,ha már így benne vagyunk egy kis új évi kívánságban.ÉN meg azt szeretném ha a saját beírásomat esetenként törölhessem.Tudom erre itt vannak a modik,de így esetleg gyorsabban megszabadulnék egy ((utólag))nem tetsző beírástól.
CsaK EGY ÖTLET ,DE AZÉRT EL lehet rajta gondolkodni.
Válasz #3024. hozzászólásra
No igen, ezért hívják fórumnak a fórumot már az ókor óta.
Aki pedig nem akar valamit megosztani mindenkivel, -ami esetenként teljesen természetes-, eddig is megkérte a közvetlen elérhetőséget, és meg is kapta.
Nem csökkenne a fórum jelentősége,a másik féllel való beszélgetést könnyítené csak meg.Mindegy,csak egy észrevétel volt,majd a házigazdák eldöntik,hogy kell-e az oldalnak.
Szerintem sokan örülnének neki,nem az ember képébe kellene tolni,egyszerűen ha nem tetszene,akkor nem használnád.Például ha megnézem jobb oldalt az online felhasználókat és tudom,hogy éppen kivel maradt félbe az előző napi beszélgetésünk,akkor nem kellene a fórumban keresgetni,meg frissítgetni,várni,hogy mikor ír újra,lehetne vele közvetlenül beszélni,sokan ugyanis nem adnak meg elérhetőséget.
Egy felvetés részemről:
Ha válaszolok egy hozzá szólásra , jelenjen meg addig az a szöveg az írásom alatt amíg válaszolok rá, mert volt rá példa hogy maradtak megválaszolatlan kérdések.
Egy példa, fölül írok ,alul megnézem mi maradt ki, mire nem válaszoltam.
Szerintem kár lenne, nagyon nagy kár ilyet csinálni! Tapasztaltból tudom az osztályunknak van egy csoportja facebookon és mi is próbáltuk de egyszerűen lehetetlen akkor 20-an próbáltuk de 10 körül se lehet rajta elmenni! Inkább megosztunk dolgokat és azt kommenteljük ha úgy van.
Ezzel nem lehurrogni akarlak csak gondoltam leírom a tapasztalatom...
Sziasztok!
{:Nem olvastam végig itt minden hozzászólást,ezért elnézést kérek mindenkitől,ha szerepelt már a felvetés.:}
A könnyebb beszélgetés és kapcsolatfelvétel érdekében lehetne egy aktív chat-et készíteni,szerintem nem csak én örülnék neki itt a fórumon,hanem sokan mások is.
7911 hozzászólás
Válasz #3061. hozzászólásra


Úgy látszik, te akarsz legjobban mások háta mögött susmusolni...
Válasz #3060. hozzászólásra



A lassúság nem éppen ezen múlik.
Mindenképpen építő ötletnek tartom.
Nagyon jó ez a fórum, s úgy gondolom, ez még jobbá, "élhetőbbé", használhatóbbá tenné.
Csak a jó szándék vezérel.
...bááááár...azt mondják, a pokolhoz vezető út is ezzel van kirakva...
Ha magam maradok ezzel a véleménnyel, akkor is ezt hangoztatom!
Válasz #3058. hozzászólásra
Aki nem ad meg privát elérhetőséget, lehet, nem véletlenül teszi.
Kérj az illetőtől kontaktot, és ha akar, ad.
Szerintem is felesleges, így is van panasz, hogy néha lassú az oldal, lehet, hogy ez is húzna még valamennyit rajta
Válasz #3057. hozzászólásra
Teljesen igazad van! Többek között ezért is jó lenne.....
Válasz #3055. hozzászólásra
Fel tudod hívni, ha van telószám megadva. Ez kevés esetben adott. Mélcím sincs elég sok tagnak. Ha van is.................erről már írtam egy kisesszét, nem szeretem ismételni magam, olvass vissza, ha érdekel. Hajnalban már úgysem sokat alszol.
Most sem értetted meg a dolog lényegét, pedig megpróbáltam elmagyarázni.
Mindegy.
Biztosan bennem van a hiba, bár a gyerekek meg szoktak érteni.
Jaaaa...és az ÉHL-en nem sok ismeretlen ember van, hanem jórészt sok ismerős!...már akinek....
Megértettük - nem javaslod.
Viszont mások igen.
Pedig érdemes lenne létrehozni a Chat oldalt mert pl ha egy adott gépet hírdet valaki és ráadásul gép közelbe van és még az Agroinformon böngészik könnyedén lehetne érdeklődni a gépről is például.
Vagy éppen adott társaságok megbeszélhetnék egymással a problémákat vagy tapasztalatokat. Olyan Chat kellene mint pl a Facebook oldalán is van több lehetőséggel.
Válasz #3054. hozzászólásra

" tehát kizárt dolognak tartom, hogy ezzel rontanánk bármit is a helyzeten."
A helyzeten nem rontanánk szerintem sem, de sok felesleges időt tudsz megspórolni magadnak.
miért baj, ha mi is tudunk a titkos dolgaidról?
Igaz nem járok a kocsmába, de még járhatok.
Válasz #3054. hozzászólásra

itt a jobb oldalon van az ÉHL ???
Egyenlő Élők Holtak Listája???
Akkor értem, Ha ott van az illető "elérhetősége, akkor felhívom telefonon, vagy küldök neki emilt.
Én nem igénylem, agy nem is hiányolom.
Más fórumon már (őt évvel ezelőtt) használtam, de akkor még azt hittem, hogy van értelme.
Itt sem igazán vitatkozok "névtelenekkel"
Nem látom értelmét.
Velde más a helyzet, mert .....
Válasz #3053. hozzászólásra




Összefoglalót???
...meg le vagy maradva?
Tényleg nem tudod, hogy mi az privát üzenet, vagy a chat?
A többieknek uncsi, tudom, de akkor ők ezt most lépjék át.
Nos: itt a jobb oldalon van az ÉHL (ezt én is sokáig nem tudtam, hogy mit jelent, aztán egyszer Szeni megmagyarázta: Élők-holtak listája....vagyis láthatod a nick-neveket, hogy éppen kik vannak jelen a fórumon). Ha valami olyan kérdésed vagy közlendőd van, amit csak egyiküknek szeretnél mondani, katt a nevére, s a rendszer - már ha eljutunk odáig - ad egy olyan lehetőséget, hogy "privát üzenet", s akkor ha úgy írsz, csak az adott személy láthatja, olvashatja, s azonnal tud is reagálni úgy, hogy csak Neked. Vagy megnyílik alul egy kis ablak -chat-ablak - amiben írogathattok oda-vissza egymásnak a nyilvánosság kizárásával.
Röviden ennyi.
Több fórumon már réges régen adott ez a lehetőség, s pörgős fórumok, tehát kizárt dolognak tartom, hogy ezzel rontanánk bármit is a helyzeten.
Magyarázat megvolt - jöhet a véleményed!
Válasz #3039. hozzászólásra

"Red és .Men javaslatát már azóta szorgalmazom, mióta regiztem erre a fórumra.
Nagyon-nagyon jó lenne, legalább a privi, ha chat nem is....
Legalább próbaképpen. Le lehetne tesztelni, hogy csökken-e a publikus hsz-ek száma, vagy az itteni pörgés.
Úgy gondolom, nem. Sőt! Ez egy új lehetőség lenne, ami szerintem még több fórumozót vonzana.
Bence!!! Próbáljuk ki lécci!"
Le vagyok maradva.
Miról is van szó???
Ha lehetne egy összeföglalót, és mondanék valaim véleményt.
A baj a próbával, hogy munka van vele. talán nem is kevés. Agyunk olyano, akik, ha megszoknak valamit nem szívesen tanulnak helyette újat.
Hirdetésekkel kapcsolatban egy megjegyzés, valahogy soknál hiányzik a szavak első betűje.
PL:http://www.agroinform.com/aprohirdetes/2119516/Holder-ermetezo-utragyaszoro.html
Elején még azt hittem, na az őrült nem tudja leírni rendesen, de mikor többel is találkoztam gondolom valami bugg a kódban.
Régebben mikor kerestem adott szóra a hirdetésekben, akkor mikor rámentem egyre kiirta hogy már lejárt hirdetés, de elég sokkal találkoztam akkoriban. Mostanában nem rémlik már, hogy ilyennel találkoztam, remélem megtudtátok oldani köszönöm! Örülök hogy van ez az oldal naponta nézem!
Válasz #3050. hozzászólásra
Napi szinten moderáljuk, de így is nagyon nehéz távoltartani őket. Naponta veszik a sim kártyát a tesco-ban ://
Válasz #3049. hozzászólásra




Engem is átbasztak,rohadt férgek.
Válasz #3048. hozzászólásra

Ráadásul a gumis hirdetéseket senkiházi átbaszós .....ok adják fel , a gumik nagy része használhatatlan...
Aztán mehetsz vissza a pénzedért...
Moderálta: (3932) 2013-11-13 13:51:32
Üdv mindenkinek!
Senkit nem zavar a hirdetések böngészésekor amikor több oldalon keresztül csak gumikat hirdetnek?? 1-1 db gumikat ugyan azon hirdető? Nem lehet ezen változtatni? Aki gumit akar venni szerintem az megkeresi az ilyen hirdetéseket és nincs szükség arra,hogy 100 hirdetést feladjon használt gumikkal.
Szerintem ez zavaró és szét OFF-olja a hirdtéseket
Kérdésem a következő lenne
"Jártam" olyan fórumon ahol a szakmai témájú topic-ok nyilvánosak voltak de a "kötetlen" esetünkben itt az offtopic/... használata regisztrációhoz volt kötve és természetesen csak a regisztrált tagoknak volt elérhető.
Válasz #3045. hozzászólásra


Pedig a vita általában előre szokta vinni a dolgok állását.
Tréfát félre téve: egy próbát mindenképpen megér.
Aztán ha nem nyeri el a tetszésünket, marad az eredeti verzió.
Válasz #3043. hozzászólásra
Csak leírtam a véleményem hogy én is az infó elvesztésétől tartok de majd eldől hogy mi lesz 
Eszem ágába sincs vitatkozni
Válasz #3042. hozzászólásra
Nem olyan könnyű megtalálni a másikat, ha mondjuk gyorsan szeretnél valami olyat kérdezni, vagy mondani, amit nem lehet nyilvánosan.
Mert kérsz egy telószámot, vagy egy mélcímet, meg van, akinek a neve alatt esetleg meg is találod, de semmi garancia arra, hogy hamar megnézi mondjuk a postaládáját. Van, aki esetleg napokig be sem néz. Meg aztán fordítva is. Mire az információ elér a címzettig, napok is eltelhetnek.
Ha viszont látod, hogy jelen van éppen akkor, mikor Te is, azonnal kapcsolatba tudsz vele lépni itt olyan témában, ami nem tartozik másra.
S ez egyáltalán nem veszélyezteti azokat az infókat, amiből mások is tanulhatnak, ami másokat is érdekel.
Szerintem......
Válasz #3040. hozzászólásra

Ez így egyáltalán nem igaz!
A kocsma topik éppen úgy nyilvános, mint a többi, csak olyan dolgokról lehet cseverészni, ami máshova nem tartozik. De itt sem beszél az ember semmi olyat, ami nem tartozik másra.
Szerintem ez a privatosdi és a chat, hülyeseg, mert a topicok nagy része szakmai jellegü, és nagyon sokan vannak read only modban igy számukra rengeteg info elveszik,ha nehány ember priviban kezd el beszelgetni. Persze,ha privát dologrol van szo akkor ugyis megtaláljak egymást.
Válasz #3038. hozzászólásra

Igen ez a flashekkel nekem is szokott bajom lenni
Válasz #3036. hozzászólásra

A chat szerintem egyenértékű a kocsma topiccal így szerintem is felesleges,.de ha ezek az igények
Red és .Men javaslatát már azóta szorgalmazom, mióta regiztem erre a fórumra.

Nagyon-nagyon jó lenne, legalább a privi, ha chat nem is....
Legalább próbaképpen. Le lehetne tesztelni, hogy csökken-e a publikus hsz-ek száma, vagy az itteni pörgés.
Úgy gondolom, nem. Sőt! Ez egy új lehetőség lenne, ami szerintem még több fórumozót vonzana.
Bence!!! Próbáljuk ki lécci!!!!!
Válasz #3031. hozzászólásra
Mostanában volt alkalmam egy igencsak gyenge gépen nézegetni az oldalt, és a fórumnál érdekes dolog jött elő:
A sokszor kritizált lassúság nem a sávszélességből illetve a szerver leterheltségéből adódott, mivel ugyanott egy gyorsabb géppel villámgyorsan megjelentek az oldalak.
A gyengébb gép lassan volt képes a gép megjeleníteni a flasheket és a bejelentkezés modult. Naprakész Linux és Flash Player volt a gépen, ugyancsak friss Chromiummal.
Lehet, hogy másoknál is okozhat ez is lassúságot.
Érdemes lenne megnézni, lehet-e ezeket (és esetleg mást is az oldalon) "áramvonalasítani".
Válasz #3036. hozzászólásra
Azt én sem szeretem, de ha lesz legfeljebb nem fogom használni.
A fórum a jelenlegi állapotában is jól használható, a lentebb említett két hiányosságtól eltekintve. Nevezetesen a saját hozzászólások szerkesztési lehetősége (mondjuk a hozzászólás küldése után 5-10 percig), és annak a hozzászólásnak a megjelenítése amire épp válaszolunk.
Na jaa...a privi üzenet az még talán oké,csak cat neeeee legyen...mert azt utálom
Válasz #3034. hozzászólásra
Pl az Rc modell fórumba is ez van...csak akkor mindenki privátban írkálna amit mások nem láthatnának...kérdés érdemes e
Válasz #3033. hozzászólásra
Nem teljesen. Ez amit mutatsz ez gondolom az lenne hogy az oldalról küldök e-mailt az adott személy e-mail címére. Én pedig olyanra gondoltam, hogy rendszeren belüli privát üzenet váltás. Itt jobb oldalt a név alatt megjelenne mondjuk egy üzenetek menü és nem külsö mailre menne az üzenet hanem itt az oldalon tudnám olvasni. Olyanra gondolok mint ami több fórum motorban is benne van.
Válasz #3032. hozzászólásra

Szia! Arra gondolsz, hogy ha vk-nek az adatlapján vagy akkor legyen ott egy ilyen?
Válasz #3031. hozzászólásra
BNC! Ha chat nem is, de egy privát üzenetes ügyeskedés esetleg?
Sziasztok!
Felírtam a fejlesztendők közé amiket olvastam:
- chat
- részletes keresés aprónál - árra is
- a megválaszolni való hozzászolás megjelenítése az új hozzászólás megírásakor
- saját hozzászólások szerkeszthetősége.
Köszi a javaslatokat, ezek közül eddig csak az első kettő volt felírva.
Ezek már folyamatban is vannak.
Van még valami ami eszetekbe jut? Amit szerettek máshol vagy utáltok itt?
Írjátok meg kérlek!
Ami nagyon extra dolog azt megírhatjátok az email címemre is: bolyki_bence@agroinform.com
Válasz #3028. hozzászólásra


Támogatom én is az ötletet!
Még hozzá a Szerkesztés menü is benne legyen...hogy javítani tudunk majd az elírásokat, stb
Válasz #3028. hozzászólásra

egyetértek és támogatom az ötletet!!!
Nekem is lenne egy ötletem ,ha már így benne vagyunk egy kis új évi kívánságban.ÉN meg azt szeretném ha a saját beírásomat esetenként törölhessem.Tudom erre itt vannak a modik,de így esetleg gyorsabban megszabadulnék egy ((utólag))nem tetsző beírástól.

CsaK EGY ÖTLET ,DE AZÉRT EL lehet rajta gondolkodni.
Válasz #3024. hozzászólásra
No igen, ezért hívják fórumnak a fórumot már az ókor óta.
Aki pedig nem akar valamit megosztani mindenkivel, -ami esetenként teljesen természetes-, eddig is megkérte a közvetlen elérhetőséget, és meg is kapta.
Válasz #3025. hozzászólásra

Mind 1 csak leírtam a véleményem, igazad van úgyse mi döntünk
Válasz #3024. hozzászólásra
Nem csökkenne a fórum jelentősége,a másik féllel való beszélgetést könnyítené csak meg.Mindegy,csak egy észrevétel volt,majd a házigazdák eldöntik,hogy kell-e az oldalnak.
Válasz #3023. hozzászólásra

Csak a fórum szerintem arról szól hogy közösen vitassuk meg az adott problémát/témát és ha lenne egy ilyen Chatbox akkor csökkene a fórum jelentősége
Válasz #3015. hozzászólásra
Szerintem sokan örülnének neki,nem az ember képébe kellene tolni,egyszerűen ha nem tetszene,akkor nem használnád.Például ha megnézem jobb oldalt az online felhasználókat és tudom,hogy éppen kivel maradt félbe az előző napi beszélgetésünk,akkor nem kellene a fórumban keresgetni,meg frissítgetni,várni,hogy mikor ír újra,lehetne vele közvetlenül beszélni,sokan ugyanis nem adnak meg elérhetőséget.
Válasz #3021. hozzászólásra

Nekem ami legjobban hiányzik az kategóriákon belüli ár szerinti keresés
Válasz #3019. hozzászólásra
Egy átfogó fejlesztésbe beleférne minden ,szerintem.
Válasz #3016. hozzászólásra

jó felvetés
Válasz #3018. hozzászólásra
De én inkább az apróhirdetéses rész keresési funkcióját fejleszteném 
Igen ismerem én is
Válasz #3017. hozzászólásra
Szia Norbi, eegen én is így szoktam, de ez egyszerűbb lenne.Sok helyen működik így,például többek között az Indexen is.
Válasz #3016. hozzászólásra

Én ha nem vagyok biztos a dolgomban akkor új lapon megnyitom a topicot újra
Egy felvetés részemről:

Ha válaszolok egy hozzá szólásra , jelenjen meg addig az a szöveg az írásom alatt amíg válaszolok rá, mert volt rá példa hogy maradtak megválaszolatlan kérdések.
Egy példa, fölül írok ,alul megnézem mi maradt ki, mire nem válaszoltam.
Válasz #3014. hozzászólásra
Szerintem kár lenne, nagyon nagy kár ilyet csinálni! Tapasztaltból tudom az osztályunknak van egy csoportja facebookon és mi is próbáltuk de egyszerűen lehetetlen akkor 20-an próbáltuk de 10 körül se lehet rajta elmenni! Inkább megosztunk dolgokat és azt kommenteljük ha úgy van.
Ezzel nem lehurrogni akarlak csak gondoltam leírom a tapasztalatom...
Sziasztok!
{:Nem olvastam végig itt minden hozzászólást,ezért elnézést kérek mindenkitől,ha szerepelt már a felvetés.:}
A könnyebb beszélgetés és kapcsolatfelvétel érdekében lehetne egy aktív chat-et készíteni,szerintem nem csak én örülnék neki itt a fórumon,hanem sokan mások is.
Válasz #3010. hozzászólásra
