Tiger elé kell paci bőven meg önsúly is. Ősszel nem tudtam elhúzni kopp mélyen csak olyan 30-35 között a 4m-es AS-t.És lazább földről van szó.Egy része tárcsázva volt, egy része nem technikai okok miatt.Fogyasztási adat fent van a galériában de olyan 4.7km/h volt az átlagsebsség.360ló/15.5t és 1bar a gumikban ikerkerék nélkül.
Csak azért kérdezem hogy feltudjam mérni az itteni gépekkel mit lehetne kezdeni vele.
Van egy 6497-es 217lovas gép ez 95mázsa így ahogy van, meg van egy 8270 Xtra, 240lóerővel 120mázsás súlyával. Ez utóbbinak már bírnia kellene vele nehezebb talajokon is, nyílván nem maxi mélységben de nem is az a cél feltétlenül!
Olyan földeken ahol lazítva volt utóbbi pár éven belül tehát nem talpasra járt a történet 25centi jól átdolgozott talajszelvény is elegendő szántani sem lehet mélyebben ezeken a földeken
Az a baj mostmár 12M+áfa lehet akkor a Tiger aztán az nem kevés!
Condisk erős 4millával alatta maradna ennek és azt ha kell késeket felhajtva lehet használni nehéztárcsának is szimplán.
Nyílván más jellegű a történet de jelentősen olcsóbb és ugyanolyan mélységben lenne alkalmazható, a nehéztárcsa aprítani jól apríthat minden bizonnyal, utána tudok kötni gyűrűshengert is ha kell azmeg van és nemkell venni pénztárca kímélő.
Ettől függetlenül a Tigerre szavaznék ha ez nem volna szempont
Énis így képzelem el illetve csináltuk is csak lazítóval kb ugyanolyan munkaminőségben mint egy tiger csinálta volna csakhát több lépésben, lazító elé tárcsázni arra húzni azt majd tavasszal a vékonysor rövidtárcsa neki ugye...
Mennyi lehet egy 3méteres Tiger MT???
Kíváncsi vagyok árban melyik mit mutat.
Aztmondják kukoriva után annak a legjobb a munkája. Elhiszem de azért kicsit kétlem. Amikor 10tonnás a tengeri és erdőt kell aratni nomeg nincsen geringhoff a gépen azzal a nagytárcsa is csak vakarózik és alig van látszata ha elhúzom rajta...
Kétsor simító után kell nem is jó ide a túl nagy mert az már igen felvágná a fődet, ezmeg éppen egyenget boronál ahogy kell de nem fut túl mélyre.
Plusz nekünk ezeket vonulás előtt pakolni kell kézzel és egy embernek elég a 60kilos levél is.
lényeg hogy fínom munkára kell ez utána nem rombolni mint a nagyok.
Nagy géphez meg kötött földre 50kg-os játék tábla? Persze attól függ milyen széles. A Kovácskernél van 90-120kg-os, de azok 130cm szélesek. Az enyém 90kg, ami 70kg/m súly. A 120-as olyan hogy meglátod és elszaladsz! 25x25-ös fog! A 90-esen meg 20x20-as van.
közben még eszembejutott Tiszavasváriban a lengyel lerakat, 50kg-os levelek vannak ami szerintem jó a kétsoros simító után lényeghogy új nagy fogakkal van.
Új boronaleveleket hol lehet leghamarabb kapni???
Van egy 6méteres nagy I-vas után kisebb I vas ezután pedig borona -"rendszerű" simítónk aminek a boronáin már csak 10centis fogak vannak.
Kicserélném újakra őket. Olyan kell amit egy ember átbír megszakadás nélkül borítani mert ezt szállítani úgylehet, hogy hosszában kell fődön húzni, a leveleket meg ráborítani a gerendákra.
de könnyű se legyen szóval valami nehéz de nem szupernehéz kellene
Annak járj utána hogy milyen kapákat lehet hozzá venni.Mert ha ezekkel akarsz dolgozni és ne adj isten kemény a föld meg még kavicsos is akkor hamar fog kopni.Nekünk a tigeren ez a fajta orrkapa olyan1-1.5 napot bír.A vídiás orrú kibír 100-150 et, ami meg nem csak az orrán hanem a szélén is fel van vídiázva az olyan 210ha és még van belőle egy kevés.Ezzel a vékonnyal még az a baj hogy nem győzöd a csavarokat is cserélni hozzá.horsch nál 500/ csavar. most hogy a vastag meg vídiás kapák vannak így 1 csavar 2 kapa.Ezt a dolgot is járd körül mert nem mind egy hány forint kopik el naponta.
2x a 15cm elviszi elég az,ha meg 25-30cm re le kell menni akkor 4 kapaszárat kiveszek és mehet.De álltalában tarlóhántásra meg magágykészitésre kell.Kb 100 ha amit repce alá meg kell csinálni de azt is elég 20cm.
Ha igazán kemény fődjeid vannak akkor ne gondolkozz 5méteres cuccokban...
Errefelé 8430-as 4méteres Topdown előtt kiállt a vallásából fődbe eresztve sekélyebben elporoszkált vele. igaz akad jobb főd is de még attól roszabb is.
Amit szeretnék az egy ilyen gép,jó lenne ha valahol lenne ilyen szivesen megnézném élőben.És jó lenne tudni hogy mire lehet számitani a géppel kapcsolatban.Én is egy 300 Le JD vel szeretném húzni,brutál kemény földeken is.Azt tudom hogy a horsch rugói 500 kg nál nyitnak,ezeket nem tom.Ha valaki tudja megirhatná.Sehol semmi magyar anyagot nem találok róla,se katalógus se műszaki adatok.
Mind kettő van a környezetemben a KÖCK munkája jobban tetszik. Pláne a tömörítő henger megoldás. Mivel nem rakodik fel-ragadt be. Ezért azzal még nedvesebb talajon is jobban tudtak dolgozni.
12468 hozzászólás
Válasz #7269. hozzászólásra
Én a Tiger MT-re gondolok AS-t nem ismerem
Válasz #7268. hozzászólásra
Tiger elé kell paci bőven meg önsúly is. Ősszel nem tudtam elhúzni kopp mélyen csak olyan 30-35 között a 4m-es AS-t.És lazább földről van szó.Egy része tárcsázva volt, egy része nem technikai okok miatt.Fogyasztási adat fent van a galériában de olyan 4.7km/h volt az átlagsebsség.360ló/15.5t és 1bar a gumikban ikerkerék nélkül.
Válasz #7267. hozzászólásra
Akkorjól viszi meg lehet nemis nehéz annyira húzni.
(.Szabi. mester Te mennyivel húztad a 270-es IH-val???)
Válasz #7266. hozzászólásra
Pontosan nem tudom de kb 8-10km/h
Válasz #7264. hozzászólásra
és a leg ronggyabb tapadósabb kötöttebb földeden mennyivel bírod húzni normál időben a Tigert???
Válasz #7264. hozzászólásra

Na olyat még nem húztam, rába az előtt xart be szomszédoknak
Válasz #7263. hozzászólásra
5 késes ih van utána.
Válasz #7262. hozzászólásra
lazítóból milyet bírsz húzni vele???
Válasz #7261. hozzászólásra

Az már a farkánál fogva
Válasz #7259. hozzászólásra
Emlékszem!
Csak már elfelejtettem a részleteket! pedig telefonon ment a téma nemis csak ideírva!
Akkor azért a nagyobbik frga csak elbírna vele.
No őszre megkérek egy demógépet hagy szóljon illetve derüljön ki mi is a helyzet
Válasz #7258. hozzászólásra
Én attól félek hogy 250 felett 300felé inkább ha nemnagyon akarnék komprpmisszumot kötni...
Persze ismerek olyat dunántúlon ahol 160-as Landi húzza...
Válasz #7257. hozzászólásra
Tavaly tavaszon már beszéltünk róla rapid-os, kb90q
tiger 3mt-hez 200LE felett van szükség?
Válasz #7255. hozzászólásra
Gyárilag ekkora vagy chippelt?
Mi is ennek a száma? Hány tonna a traki pontosan?
Csak azért kérdezem hogy feltudjam mérni az itteni gépekkel mit lehetne kezdeni vele.
Van egy 6497-es 217lovas gép ez 95mázsa így ahogy van, meg van egy 8270 Xtra, 240lóerővel 120mázsás súlyával. Ez utóbbinak már bírnia kellene vele nehezebb talajokon is, nyílván nem maxi mélységben de nem is az a cél feltétlenül!
Olyan földeken ahol lazítva volt utóbbi pár éven belül tehát nem talpasra járt a történet 25centi jól átdolgozott talajszelvény is elegendő szántani sem lehet mélyebben ezeken a földeken
Az a baj mostmár 12M+áfa lehet akkor a Tiger aztán az nem kevés!
Condisk erős 4millával alatta maradna ennek és azt ha kell késeket felhajtva lehet használni nehéztárcsának is szimplán.
Nyílván más jellegű a történet de jelentősen olcsóbb és ugyanolyan mélységben lenne alkalmazható, a nehéztárcsa aprítani jól apríthat minden bizonnyal, utána tudok kötni gyűrűshengert is ha kell azmeg van és nemkell venni pénztárca kímélő.
Ettől függetlenül a Tigerre szavaznék ha ez nem volna szempont
Válasz #7254. hozzászólásra
egy pumábol
Válasz #7253. hozzászólásra
de miből jön ki az a 234paci???
Válasz #7252. hozzászólásra
234 paci általában fent van az iker kerék, lazátol a leg kötötebig minden féle talaj van. Mélységre tudja a 35 cm-et.
Válasz #7251. hozzászólásra
Mekkora traktorod van elé? duplakerekek?
3méterest húzol akkor? milyenek a talajok?
milyen mélységtartományban lehet állítani a késeket???
Válasz #7250. hozzászólásra
10m volt három éve.
Dolgoztunk vele szárzuzo nélküli adapter után is, ott ahol sok voltt a muhar ö is bedugult.
Válasz #7249. hozzászólásra
Énis így képzelem el illetve csináltuk is csak lazítóval kb ugyanolyan munkaminőségben mint egy tiger csinálta volna csakhát több lépésben, lazító elé tárcsázni arra húzni azt majd tavasszal a vékonysor rövidtárcsa neki ugye...
Mennyi lehet egy 3méteres Tiger MT???
Kíváncsi vagyok árban melyik mit mutat.
Aztmondják kukoriva után annak a legjobb a munkája. Elhiszem de azért kicsit kétlem. Amikor 10tonnás a tengeri és erdőt kell aratni nomeg nincsen geringhoff a gépen azzal a nagytárcsa is csak vakarózik és alig van látszata ha elhúzom rajta...
Válasz #7248. hozzászólásra
Szeva. Tiger öszel tavasszal meg egy rövid tárcsa. Nagyon faxa munka
Amúgy továbbra is adott a kérdés, hogy melyik egymenetes alapművelő gép???
Diskripper, Condisk, Solo, TigerMt ésatöbbi....
Kinek milyen van? képeket róla!
Kíváncsi vagyok a Busa Vejke elkelt e vagy kiadják e tesztre majd ősszel ha megmarad nekik!?!?!?!?
Framest condisket elvileg kapnék egyet demóra de attólfélek a 4méteres nagy lesz...
viszont aztmondják a 330-as Solo-t is kuuva nehéz húzni.
Válasz #7244. hozzászólásra
Kétsor simító után kell nem is jó ide a túl nagy mert az már igen felvágná a fődet, ezmeg éppen egyenget boronál ahogy kell de nem fut túl mélyre.
Plusz nekünk ezeket vonulás előtt pakolni kell kézzel és egy embernek elég a 60kilos levél is.
lényeg hogy fínom munkára kell ez utána nem rombolni mint a nagyok.
Válasz #7244. hozzászólásra

a 120as ammá ehhhhh
tavasszal lájtos a talaj ilyen 80as is má tud rétin villantani simán simit
Válasz #7242. hozzászólásra

a minőségi mennyiségi munkának itt az ellentettje hehehehhehe
csávót ha beszivja az a sok kerék a szecskamaster hernyóson--------------ZWACKKKK
Válasz #7241. hozzászólásra
25x25-ös fog! A 90-esen meg 20x20-as van.
Nagy géphez meg kötött földre 50kg-os játék tábla? Persze attól függ milyen széles. A Kovácskernél van 90-120kg-os, de azok 130cm szélesek. Az enyém 90kg, ami 70kg/m súly. A 120-as olyan hogy meglátod és elszaladsz!
Válasz #7241. hozzászólásra

leko boronalevél ? fincsi anyagból lehet
http://www.youtube.com/watch?v=8MNys-EgfTk&feature=related

Ha már a talaj müvelésnél tartunk..

Ahha!
közben még eszembejutott Tiszavasváriban a lengyel lerakat, 50kg-os levelek vannak ami szerintem jó a kétsoros simító után lényeghogy új nagy fogakkal van.
ITTNI
A 6méteresre 5db-ot tudok akasztani utána szellősen de ha tudok venni 260m-es I vasat valahol akkor megtoldanám még legalább 1-1 méterrel
Válasz #7238. hozzászólásra
Hali
Mi most vettünk 4 db-ot Hajdúszovátról, egy csávó csinálja, van több méretben, illetve súlyban.
Válasz #7238. hozzászólásra
KATT
Új boronaleveleket hol lehet leghamarabb kapni???
Van egy 6méteres nagy I-vas után kisebb I vas ezután pedig borona -"rendszerű" simítónk aminek a boronáin már csak 10centis fogak vannak.
Kicserélném újakra őket. Olyan kell amit egy ember átbír megszakadás nélkül borítani mert ezt szállítani úgylehet, hogy hosszában kell fődön húzni, a leveleket meg ráborítani a gerendákra.
de könnyű se legyen szóval valami nehéz de nem szupernehéz kellene
Válasz #7233. hozzászólásra
Papa Maci én a német oldalon sem találom a gépet,csak a függesztett fajtáját.
Válasz #7234. hozzászólásra
hogy a francba kopik el olyan gyorsan???? milyen fajta a Horsch gépetek???? Akkor ezeket egy vagyon fenttartani?
Válasz #7228. hozzászólásra
szia! ERRE GONDOLTÁL?
Válasz #7230. hozzászólásra
Annak járj utána hogy milyen kapákat lehet hozzá venni.Mert ha ezekkel akarsz dolgozni és ne adj isten kemény a föld meg még kavicsos is akkor hamar fog kopni.Nekünk a tigeren ez a fajta orrkapa olyan1-1.5 napot bír.A vídiás orrú kibír 100-150 et, ami meg nem csak az orrán hanem a szélén is fel van vídiázva az olyan 210ha és még van belőle egy kevés.Ezzel a vékonnyal még az a baj hogy nem győzöd a csavarokat is cserélni hozzá.horsch nál 500/ csavar. most hogy a vastag meg vídiás kapák vannak így 1 csavar 2 kapa.Ezt a dolgot is járd körül mert nem mind egy hány forint kopik el naponta.
http://www.koeckerling.de/
Válasz #7229. hozzászólásra
Zöldtrágya-repce vető elem.
Válasz #7230. hozzászólásra
http://www.youtube.com/watch?v=g7YCcCZWAAA
Szépen viszi a dzsoni :D
Válasz #7226. hozzászólásra
2x a 15cm elviszi elég az,ha meg 25-30cm re le kell menni akkor 4 kapaszárat kiveszek és mehet.De álltalában tarlóhántásra meg magágykészitésre kell.Kb 100 ha amit repce alá meg kell csinálni de azt is elég 20cm.
Válasz #7222. hozzászólásra

Hirtelen azt hittem, hogy a kutya vezeti a terepjárót!
Egyébként a hengernél azok a fehér, talán csövek, mi célt szolgálhatnak?
Válasz #7227. hozzászólásra
Az a baj még egy oldalnézeti fotót sem bírt kirakni hogy látnánk hány kés milyen osztás hosszanti elhelyezés átömlési méretei...
plusz aztdemtudom mi az a malag
Válasz #7219. hozzászólásra
Ez nem tömődne el a góré miatt az biztos, kérdés hogy a bedolgozás mértéke, elég e neked.
Válasz #7225. hozzászólásra
Ha igazán kemény fődjeid vannak akkor ne gondolkozz 5méteres cuccokban...
Errefelé 8430-as 4méteres Topdown előtt kiállt a vallásából fődbe eresztve sekélyebben elporoszkált vele. igaz akad jobb főd is de még attól roszabb is.
Válasz #7224. hozzászólásra

http://geppiac.agroinform.com/hasznalt,806801,Koeckerling-TRIO-500-T.html
Amit szeretnék az egy ilyen gép,jó lenne ha valahol lenne ilyen szivesen megnézném élőben.És jó lenne tudni hogy mire lehet számitani a géppel kapcsolatban.Én is egy 300 Le JD vel szeretném húzni,brutál kemény földeken is.Azt tudom hogy a horsch rugói 500 kg nál nyitnak,ezeket nem tom.Ha valaki tudja megirhatná.Sehol semmi magyar anyagot nem találok róla,se katalógus se műszaki adatok.
Válasz #7223. hozzászólásra
Uhhhh megfogtál! Azt viszont tudom hogy vontatott és 300 pacis efendi húzza.
Válasz #7221. hozzászólásra
KÖckerling van vagy Köckerling Trio???Ha Trio azt szivesen megnézném.
Ősszel 1 kísérleti darab ezzel lett megcsinálva kukorica alá majd kiderül.
Válasz #7220. hozzászólásra