Igen, de az vásárlásra vonatkozik, nem pedig a meglévő tulajdonok államosítására. Az őstermelői igazolvány viszont nem elegendő, mivel ha jól emlékszem az számít földművesnek aki vagy igazolja, hogy 3 éve a földből él vagy van valamilyen agrár végzettsége.
(63138 oldal M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2013. évi 111. szám
2. Értelmező rendelkezések
5. § E törvény alkalmazásában
7. földműves:Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár,
aki e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú
képzettséggel rendelkezik vagy ennek hiányában igazoltan legalább 3 éve
a) mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve kiegészítő tevékenységet saját nevében és saját
kockázatára folyamatosan Magyarországon folytat, és ebből igazoltan árbevétele származott, vagy
az árbevétel azért maradt el, mert a megvalósult mező- vagy erdőgazdasági célú beruházás még
nem hasznosulhatott
b) a legalább 25%-ban tulajdonában álló, Magyarországon bejegyzett mezőgazdasági
termelőszervezet olyan tagjának minősül, aki mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve mező-,
erdőgazdasági és az azokat kiegészítő tevékenységet személyes közreműködésként végzi;)
Válasz #573. hozzászólásra
A több ezer hektár társas vállalkozások majd, akkor hogyan fognak művelni földet. MO-o legalább a fele, ha nem több bérbe van adva a szántóföldnek. Ez megint egy agyament Fidesz ötlet. Nincs vagy kevés a földpiacon az eladó termőföld ezért valamilyen módon kell szerezni földet.
Hali!
Szerintem ha itthon nincs olyan munkáltató aki befizetné helyette a járulékokat, akkor magának kell ezt megtennie. Ha papíron nincs bevétele akkor is. Szerintem jobban jár, ha kiadja bérbe a földjét és esetleg akkor vált őstermelőit, ha maga akarja művelni. Amúgy nem értem, hogy mi köze van az őstermelőinek a föld "ellopásához". Úgy tudom, hogy max elbirtokolni lehet, de ott is 15 év folyamatos használatnak meg kell lenni ahoz, hogy a terület valós használójának nevére írják a földet. Remélem segítettem.
Üdv , pici vita eldöntéshez kéne segítség , rokonom kint él és dolgozik Ausztriában , de van itt kevés földje amit nem akarja hogy ellopják, és ki akarja váltani az őstermelőit . Hogy jön ki a legolcsóbbra , idén decemberben kiváltja az őstermelőit fizetni kell úgy 44 ezret járulékot , befizeti a kamarai rabló díjat , bevall 200 ezer bevételt , ez után januárban hogyan tovább ?
Szerintem újra fizet a kamarának , meg valamennyi járulékot is kéne mert főállás itt ebben az országban, de ő azt mondja hogy 600 ezer alatt van ezért nem kell járulékot . Olvasgattuk a jogszabályokat , de mindkettőnknek rohadt bonyolultak , vagy mi vagyunk hozzá teljesen hülyék szabadon választható melyik verzió. No akkor hogy is kell majd adóznia ? Válaszukat előre is köszönöm , illetve köszönjük.
Sajnos sok itt az olyan dolog amit másként értelmez a kamara és mi mások.
Egy biztos, hogy megjelent a 260/2013 kormányrendelet ami szerint a NÉBIH és a NAV a termelőket érintő adatokat átadja a Kamarának augusztus 15.-ig.
Ahogy másik fórumban is írtam:
mint mindenben ebben is megoszlottak a vélemények.
Egyelőre várjuk hogy mit kell tenni annak,
1., akinek nincs Kamarai regisztrációs díj befizetve,
2., akinek nincs Kamarai regisztrációja,
3., aki nem akar tagdíjat fizetni, hogyan tud kilépni a szervezetből.
Ez mind a három egy-egy nagyon fontos, annak akit éppen ez foglalkoztat.
Az őstermelőként végezhető tevékenységeket az szja. törvény 6. melléklete tartalmazza. A gépi munka, szolgáltatás nincs benne.
A törvényt az alábbi linken megnézheted: SzJA törvény
Az lenne a kérdésem, hogy őstermelőként van-e lehetőség mezőgazdasági munkát végezni másoknak vagy ez már vállalkozói tevékenység? Pl.: saját géppel hivatalosan bérbe szántani
Üdvözletem!
Mezőgazdasági technikusi képzésre jelentkeznék. Ahhoz hogy vissza tudjam igényelni a képzés díját kell MVH reg. szám illetve őstermelői.
Kérdésen az lenne őstermelőihez kell-e mindenképp földterület vagy épület ami a tulajdonomba van?
Köszönöm előre is a segítséget, s ha tudjátok akkor linkeljétek be az ide tartozó jogszabályt.
A napppali tagozatos egyetemi, vagy főiskolai hallgató őstermelőt is terhel járulékfizetési kötelezettség. Sőt, abban az esetben is kell fizetni, ha még középiskolás az érintett, de elmúlt 18 éves. Ezt nagyon sokan nem tudják, vagy rosszul értelmezik...
Ha kezdő őstermelő lesz valaki, akkor csak év végén érdemes kiváltania az őstermelői igazolványt. Mert ebben az esetben csak rövid ideig - év végéig - számít kezdő őstermelőnek. A kezdő járuléka ugyanis lényegesen magasabb, mint majd a következő évben lesz. Konkrétan: kezdő esetén az első évben a minimálbér 44%-át kell járulékként egy hónapra megfizetni ,míg aki nem most kezdi,annak az előző évi bevétele 20 %-ának a 10, + 4% - összesen 14%-át. Tehát, ha valaki csak decemberben váltja ki, csak egy hónapig kell a minimálbér 44 %-a után fizetni, januártól már az előző évi bevétele után. Tehát, bevételt is kell produkálnia, mert csak így működik.
Válasz #551. hozzászólásra
Üdv
"Az alanyi adómentes adóalany az értékesítésénél - a számlában – adót nem számíthat fel, a beszerzésénél adólevonási jog nem illeti meg, és az alanyi adómentesség időszakában keletkezett felszámított adót nem igényelheti vissza (eltekintve néhány kivételtől)."
"Számok alapján:
1. AAM (AAM - azt jelenti, hogy alanyi mentes)
2. AAM
3. üresen marad (esetleg kihúzod)
4. Összeg(ugyanaz, mint a végösszeg)"
Az alanyi adómentesség lényege. Te nem foglalkozol az ÁFA-val. Azaz a te számládom AAM felirat szerepel, mint alanyi jogon adómentes adózó által kiállított számla, az ÁFA-értéke nulla forint, azaz nincs fizetendő ÁFA-d, azonban az általad befogadott számlát nem adhatja az ÁFA-körös adózó adómentesen, ő felszámítja az ÁFA-t, és be is fizeti az államnak, te viszont BRUTTÓBAN kezeled a számlát, azt bruttóban költségeled, stb. Te nem kérhetsz mentes számlát (a szolgáltató, ha nem mentes az ÁFA alól, akkor nem is adhat), így neked az ÁFA-t be kell nyelni.
Amit a réven mespróbálosz (nem kell ÁFA-t felszámítanod az értékesítéseid után) azt a vámon elszedik. (Bruttóban kell költségelni a számlákat.)
Olyan kérdésem lenne, hogy aki már a 18. életévét betöltötte, de még tanuló, és szeptembertől főiskolás lesz, és szeretne őstermelőit, annak milyen járulékokat kell fizetni, ha kell?
Két illetékessel beszéltünk, egyik szerint főállásba számít, másik szerint nem is kell fizetni semmit, mert ugye az állam finanszírozza, mert diák.
Segítségeteket szeretném kérni számlázással kapcsolatban.
Alanyi áfa mentesség esetén a képen bejelölt helyekre mit kell írni?
Köszönöm előre is a segítségeket!
Utána olvastam és valóban be kell jelentkezni! De ahogy írtam nekünk 2 éve küldték először, mert előtte a falunkban nem kellett az őstermelőknek fizetni iparűzési adót! Akkor azt mondták, hogy a NAV küldött nekik listát, vagy onnan kérték le, hogy kinek kell fizetni...
Be kell ra jelentkezni. Nem tudom hogy kuldhetik maguktol,mikor onbevallason alapul az osszeg is... Felenk a kozelmultban hivtak fel rengeteg gazda figyelmet, hogy elfelejtette megtenni. Egy mondatban hozzatettek meg, hogy ha az elmult 5 evben sem tette meg, akkor azt is potolja, mig meg nem buntetik erte...
Köszönöm szépen mindkettőtöknek a gyors segítséget, ez nagyon megnyugtató. Nem lesz egy nagy állomány, néhány törpe Welsummer, pár darab Bielefeldi és pár darab Orpington. Ez utóbbi főleg azért, hogy legyen kotlósom.
Válasz #539. hozzászólásra
NEM! Bejelentett munkahely mellett, az őstermelői tevékenységed nem számít főállásnak. Mivel ott már biztosított vagy nem kell magad után fizetned.
Ellenben kell majd:
- MVH regisztrációs szám,
- adószám a tevékenységnek megfelelő ÖVTJ számmal
- a hatósági állatorvostól tenyészetkód, és regisztráció a tojás és az élőállat értékesítéshez
Tudtommal aki bejelentett munkahellyel rendelkezik annak nem kell járulékfizetésre bejelentkezni! Majd fizeted, ha adóköteles bevételed keletkezik az szja bevallásakor amit kell.
Sziasztok! Olvasgattam a topicot mert lehet szükségem lesz őstermelői igazolványra. Egy kicsit szíven ütött, amit itt olvastam az előbb. Azt a havi 40 ezret akkor is be kellene fizetni minden hónapban, ha bejelentett munkahely mellett végezném a tevékenységet? Néhány dísztyúkot akarok venni, csak a felesleg tojást és csibét szeretném úgy eladni, hogy ne köthessen bele az APEH. Az éves bevétel tutira nem érné el a 600 ezret.
Nem szükséges bejelenteni az új őstermelői igazolvány számát MVH-hoz
2013. március 29. péntek, 22:58
A napokban sok kérdés érkezett felém, hogy az új őstermelői igazolványszámot ténylegesesen 15 napon belül be kell-e jelenteni a Vidékfejlesztési Hivatalhoz, avagy nem.
Erre a választ a ma megjelent 62/2013. (III. 29.) MVH Közlemény tartalmazza. Ez a közlemény egyértelműen leírja, hogy az MVH a Nébihtől havi rendszerességel megkapja az őstermelői igazolványok sorszámait, és azt az ügyféladatokban, amennyiben változás történik át is vezeti.
Az MVH az ügyfél külön értesítése nélkül elvégzi az új őstermelői igazolványszám bejegyzését az ügyféladatokba.
Tehát egy sokak által félve kezelt határidőt tett semmissé ez a közlemény. Nem kell senkinek bejelenteni az új őstermelői igazolványának a sorszámát!
Ki maradt ha van pl. tanyád autóval jársz ki,vagy anyag beszerzésre stb.-út nyilvántartást vezetsz valamennyit abból is el lehet számolni.ajánlott szelvényeket ha hivatalos levelet adsz fel.
Áram, víz, kuka,tüzelő,/gáz/,ezek bizonyos százaléka, könyvelőnek tudnia kell./telefon ,vezetékes mobil,internet/ bútor, szőnyeg mindent ha van róla számla és az irodád /ügyintézés a lakásodon van./
Válasz #534. hozzászólásra
Szerintem, ha adás-vételivel vettél elszámolhatod. (ez csak egy vélemény nem 100 százalék) Egyébként, ha alanyi adómentestől veszel számlával, akkor nincs áfa.
Gépkocsi használati is van még.
nem büntethető dolgokra gondoltam!!
Csak hallottam hogy az internetet is el lehet számolni, pontosabban csak a 30%-át... meg villanyt is csak ezeknek nem tudom a mértékét!
Nem szeretnék én semmi rosszba belemenni mivel nem hiányzik ugyan nekem hogy rámszáljon mondjuk az apeh...
Sziasztok!
Remélem most is kapok segítséget, mint eddig
Kérdésem az lenne, hogy a tételes költségelszámolásnál a 20%-os számlák között szerepelhet e olyan termény(pl kukorica) vásárlás amit magánszemélytől vettem és adásvételi szerződés van róla? vagy az abszolút nem járható út?
Ha valakinek nincs meg a 20%-ról a számla akkor miket lehetne még elszámolni?
Köszi előre is a válaszokat!
Ha főállásban dolgozik, nem kell járulékot fizetni. Ha cégben 20%-ban nagyobb részt tulajdonos nem kap komp felárat. Nem számít kapcsolt vállalkozásnak, és ne a nav-ot kérdezd, hanem egy profi könyvelőt.
Bizony, havi 40 ezer forintot. Ismerős pont így járt, megszűnt 3 éve a munkahelye, kiváltotta februárban az igazolványt, 40 ezret bevasalnak tőle havonta. Jövő évtől pedig az idei bevételei után számolják majd a fizetnivalót.
8 misi a felső határ, viszont a 20% költség számlának mindig meg kell lennie, az adásvételivel vásárolt gépeket pedig csak 500e ft ig lehet elszámoltatni. 8 milka felett meg minél több számla kell, akkor már nem vonatkozik rá a min. 20%.
1975 hozzászólás

Válasz #572. hozzászólásra
Van ilyen tervezet hogy állítólag csak földművesnek lehet földje .
Válasz #571. hozzászólásra
Hali!
Szerintem ha itthon nincs olyan munkáltató aki befizetné helyette a járulékokat, akkor magának kell ezt megtennie. Ha papíron nincs bevétele akkor is. Szerintem jobban jár, ha kiadja bérbe a földjét és esetleg akkor vált őstermelőit, ha maga akarja művelni. Amúgy nem értem, hogy mi köze van az őstermelőinek a föld "ellopásához". Úgy tudom, hogy max elbirtokolni lehet, de ott is 15 év folyamatos használatnak meg kell lenni ahoz, hogy a terület valós használójának nevére írják a földet. Remélem segítettem.
Üdv , pici vita eldöntéshez kéne segítség , rokonom kint él és dolgozik Ausztriában , de van itt kevés földje amit nem akarja hogy ellopják, és ki akarja váltani az őstermelőit . Hogy jön ki a legolcsóbbra , idén decemberben kiváltja az őstermelőit fizetni kell úgy 44 ezret járulékot , befizeti a kamarai rabló díjat , bevall 200 ezer bevételt , ez után januárban hogyan tovább ?
Szerintem újra fizet a kamarának , meg valamennyi járulékot is kéne mert főállás itt ebben az országban, de ő azt mondja hogy 600 ezer alatt van ezért nem kell járulékot . Olvasgattuk a jogszabályokat , de mindkettőnknek rohadt bonyolultak , vagy mi vagyunk hozzá teljesen hülyék szabadon választható melyik verzió. No akkor hogy is kell majd adóznia ? Válaszukat előre is köszönöm , illetve köszönjük.
Bocsi, lemaradt egy gondolat:
És ahhoz pénz kell, ha belehaltok is! Ja, meg én is.
Válasz #568. hozzászólásra
Szerintem itt már bejön a politika. (Valahogy létre kell hozni a beígért munkahelyeknek legaláb egy részét.)
Válasz #567. hozzászólásra

Akkor ez felesleges munka a gazdák részéről.
Erősebben fogalmazva a Mi kormányunk ezzel, miért zaklatja a Parasztot?
Azért adtak könnyítést is, de ennek mi értelme vagyon?
Válasz #566. hozzászólásra
Sajnos sok itt az olyan dolog amit másként értelmez a kamara és mi mások.
Egy biztos, hogy megjelent a 260/2013 kormányrendelet ami szerint a NÉBIH és a NAV a termelőket érintő adatokat átadja a Kamarának augusztus 15.-ig.
Ahogy másik fórumban is írtam:
A nagy testvér mindent lát!
A 260/2013. (VII: 10.) Korm. rendelet
Válasz #565. hozzászólásra

2012 szeptembere táján beszéltük ezekről.
http://www.agroinform.com/forumok/Agrarkamarak/t2310/p/7
Íme
mint mindenben ebben is megoszlottak a vélemények.
Egyelőre várjuk hogy mit kell tenni annak,
1., akinek nincs Kamarai regisztrációs díj befizetve,
2., akinek nincs Kamarai regisztrációja,
3., aki nem akar tagdíjat fizetni, hogyan tud kilépni a szervezetből.
Ez mind a három egy-egy nagyon fontos, annak akit éppen ez foglalkoztat.
Kamarai nyilvántartási számnak hol tudok utána nézni vagy regisztrálni?
Törvény nem tudása nem mentesít, de mi vagyok én jogász hogy minden törvényt tudjak fejből? A falugazdás nem hívta fel a figyelmem erre ennyi...
Válasz #561. hozzászólásra

Aki nem regisztrált, eddig nem kapott értesítést a bevallásról.
Ha nem tudja, hogy van ilyen kötelezettsége, akkor is meg fogják büntetni?
Tudom, "a törvény nem tudása ...."
Válasz #561. hozzászólásra
Amennyiben érvényes ősterm. igazolvánnyal rendelkezik akkor igen.
Üdv!
Az lenne a kérdésem, hogy Nemzeti Agrárgazdaság kamarai bevallást és a tagdíj fizetést minden őstermelőnek kell csinálni ?
Válasz #559. hozzászólásra
Köszönöm a gyors választ, valami ilyesmire számítottam. Nehogy túl egyszerű legyen munkát vállalni...
Válasz #558. hozzászólásra
Szia!
Az őstermelőként végezhető tevékenységeket az szja. törvény 6. melléklete tartalmazza. A gépi munka, szolgáltatás nincs benne.
A törvényt az alábbi linken megnézheted:
SzJA törvény
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy őstermelőként van-e lehetőség mezőgazdasági munkát végezni másoknak vagy ez már vállalkozói tevékenység? Pl.: saját géppel hivatalosan bérbe szántani
A válaszokat előre is köszönöm!
Üdv!Őstermelőként lehet igényelni EU-s Adószámot?
Válasz #553. hozzászólásra

Köszönöm a segítséget!
Üdvözletem!
Mezőgazdasági technikusi képzésre jelentkeznék. Ahhoz hogy vissza tudjam igényelni a képzés díját kell MVH reg. szám illetve őstermelői.
Kérdésen az lenne őstermelőihez kell-e mindenképp földterület vagy épület ami a tulajdonomba van?
Köszönöm előre is a segítséget, s ha tudjátok akkor linkeljétek be az ide tartozó jogszabályt.
Válasz #552. hozzászólásra
A napppali tagozatos egyetemi, vagy főiskolai hallgató őstermelőt is terhel járulékfizetési kötelezettség. Sőt, abban az esetben is kell fizetni, ha még középiskolás az érintett, de elmúlt 18 éves. Ezt nagyon sokan nem tudják, vagy rosszul értelmezik...
Ha kezdő őstermelő lesz valaki, akkor csak év végén érdemes kiváltania az őstermelői igazolványt. Mert ebben az esetben csak rövid ideig - év végéig - számít kezdő őstermelőnek. A kezdő járuléka ugyanis lényegesen magasabb, mint majd a következő évben lesz. Konkrétan: kezdő esetén az első évben a minimálbér 44%-át kell járulékként egy hónapra megfizetni ,míg aki nem most kezdi,annak az előző évi bevétele 20 %-ának a 10, + 4% - összesen 14%-át. Tehát, ha valaki csak decemberben váltja ki, csak egy hónapig kell a minimálbér 44 %-a után fizetni, januártól már az előző évi bevétele után. Tehát, bevételt is kell produkálnia, mert csak így működik.
Válasz #551. hozzászólásra
Üdv
"Az alanyi adómentes adóalany az értékesítésénél - a számlában – adót nem számíthat fel, a beszerzésénél adólevonási jog nem illeti meg, és az alanyi adómentesség időszakában keletkezett felszámított adót nem igényelheti vissza (eltekintve néhány kivételtől)."
"Számok alapján:
1. AAM (AAM - azt jelenti, hogy alanyi mentes)
2. AAM
3. üresen marad (esetleg kihúzod)
4. Összeg(ugyanaz, mint a végösszeg)"
Az alanyi adómentesség lényege. Te nem foglalkozol az ÁFA-val. Azaz a te számládom AAM felirat szerepel, mint alanyi jogon adómentes adózó által kiállított számla, az ÁFA-értéke nulla forint, azaz nincs fizetendő ÁFA-d, azonban az általad befogadott számlát nem adhatja az ÁFA-körös adózó adómentesen, ő felszámítja az ÁFA-t, és be is fizeti az államnak, te viszont BRUTTÓBAN kezeled a számlát, azt bruttóban költségeled, stb. Te nem kérhetsz mentes számlát (a szolgáltató, ha nem mentes az ÁFA alól, akkor nem is adhat), így neked az ÁFA-t be kell nyelni.
Amit a réven mespróbálosz (nem kell ÁFA-t felszámítanod az értékesítéseid után) azt a vámon elszedik. (Bruttóban kell költségelni a számlákat.)
Moderálta: (575) 2013-05-16 11:59:21
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, hogy aki már a 18. életévét betöltötte, de még tanuló, és szeptembertől főiskolás lesz, és szeretne őstermelőit, annak milyen járulékokat kell fizetni, ha kell?
Két illetékessel beszéltünk, egyik szerint főállásba számít, másik szerint nem is kell fizetni semmit, mert ugye az állam finanszírozza, mert diák.
Köszi előre is a segítséget!
A kép lemaradt, ami érdekelne:
"egységára (áfával)"
"értéke amely...%áfát tartalmaz"
"az áthárított adó százalékértéke: ...%"
Üdvözlök mindenkit!
Segítségeteket szeretném kérni számlázással kapcsolatban.
Alanyi áfa mentesség esetén a képen bejelölt helyekre mit kell írni?
Köszönöm előre is a segítségeket!
Válasz #546. hozzászólásra
Ebben az értelemben igazad van! Küldték - a felszólítást.... Ahogy felénk is, rengeteg gazdának. Pont erről beszéltem én is...
Válasz #532. hozzászólásra

Milyen érdekes!!
Utána olvastam és valóban be kell jelentkezni! De ahogy írtam nekünk 2 éve küldték először, mert előtte a falunkban nem kellett az őstermelőknek fizetni iparűzési adót! Akkor azt mondták, hogy a NAV küldött nekik listát, vagy onnan kérték le, hogy kinek kell fizetni...
Válasz #543. hozzászólásra
Be kell ra jelentkezni. Nem tudom hogy kuldhetik maguktol,mikor onbevallason alapul az osszeg is... Felenk a kozelmultban hivtak fel rengeteg gazda figyelmet, hogy elfelejtette megtenni. Egy mondatban hozzatettek meg, hogy ha az elmult 5 evben sem tette meg, akkor azt is potolja, mig meg nem buntetik erte...
Válasz #543. hozzászólásra
Szia!
Mi nem csináltunk semmit és küldték automatikusan! Van olyan önkormányzat amelyik nem fizettet az őstermelőkkel!
Üdv!
Őstermelőnek be kell jelentkezni iparűzési adóra külön vagy ha apehnál bejelentkeztem akkor tudomást szereznek róla?
Válasz #541. hozzászólásra
Köszönöm szépen mindkettőtöknek a gyors segítséget, ez nagyon megnyugtató. Nem lesz egy nagy állomány, néhány törpe Welsummer, pár darab Bielefeldi és pár darab Orpington. Ez utóbbi főleg azért, hogy legyen kotlósom.
Válasz #539. hozzászólásra
NEM! Bejelentett munkahely mellett, az őstermelői tevékenységed nem számít főállásnak. Mivel ott már biztosított vagy nem kell magad után fizetned.
Ellenben kell majd:
- MVH regisztrációs szám,
- adószám a tevékenységnek megfelelő ÖVTJ számmal
- a hatósági állatorvostól tenyészetkód, és regisztráció a tojás és az élőállat értékesítéshez
Válasz #539. hozzászólásra
Tudtommal aki bejelentett munkahellyel rendelkezik annak nem kell járulékfizetésre bejelentkezni! Majd fizeted, ha adóköteles bevételed keletkezik az szja bevallásakor amit kell.
Sziasztok! Olvasgattam a topicot mert lehet szükségem lesz őstermelői igazolványra. Egy kicsit szíven ütött, amit itt olvastam az előbb. Azt a havi 40 ezret akkor is be kellene fizetni minden hónapban, ha bejelentett munkahely mellett végezném a tevékenységet? Néhány dísztyúkot akarok venni, csak a felesleg tojást és csibét szeretném úgy eladni, hogy ne köthessen bele az APEH. Az éves bevétel tutira nem érné el a 600 ezret.
Nem szükséges bejelenteni az új őstermelői igazolvány számát MVH-hoz
2013. március 29. péntek, 22:58
A napokban sok kérdés érkezett felém, hogy az új őstermelői igazolványszámot ténylegesesen 15 napon belül be kell-e jelenteni a Vidékfejlesztési Hivatalhoz, avagy nem.
Erre a választ a ma megjelent 62/2013. (III. 29.) MVH Közlemény tartalmazza. Ez a közlemény egyértelműen leírja, hogy az MVH a Nébihtől havi rendszerességel megkapja az őstermelői igazolványok sorszámait, és azt az ügyféladatokban, amennyiben változás történik át is vezeti.
Az MVH az ügyfél külön értesítése nélkül elvégzi az új őstermelői igazolványszám bejegyzését az ügyféladatokba.
Tehát egy sokak által félve kezelt határidőt tett semmissé ez a közlemény. Nem kell senkinek bejelenteni az új őstermelői igazolványának a sorszámát!
Válasz #534. hozzászólásra
Ki maradt ha van pl. tanyád autóval jársz ki,vagy anyag beszerzésre stb.-út nyilvántartást vezetsz valamennyit abból is el lehet számolni.ajánlott szelvényeket ha hivatalos levelet adsz fel.
Válasz #534. hozzászólásra
Áram, víz, kuka,tüzelő,/gáz/,ezek bizonyos százaléka, könyvelőnek tudnia kell./telefon ,vezetékes mobil,internet/ bútor, szőnyeg mindent ha van róla számla és az irodád /ügyintézés a lakásodon van./
Válasz #534. hozzászólásra
Szerintem, ha adás-vételivel vettél elszámolhatod. (ez csak egy vélemény nem 100 százalék) Egyébként, ha alanyi adómentestől veszel számlával, akkor nincs áfa.
Gépkocsi használati is van még.
nem büntethető dolgokra gondoltam!!
Csak hallottam hogy az internetet is el lehet számolni, pontosabban csak a 30%-át... meg villanyt is csak ezeknek nem tudom a mértékét!
Nem szeretnék én semmi rosszba belemenni mivel nem hiányzik ugyan nekem hogy rámszáljon mondjuk az apeh...
Válasz #530. hozzászólásra
)
(......azért csak óvatosan a válaszokkal............
Válasz #531. hozzászólásra
mert arra rájön a FA
Válasz #530. hozzászólásra

Miért nem kértél számlát????? Szerintem nem!!!
Sziasztok!
Remélem most is kapok segítséget, mint eddig
Kérdésem az lenne, hogy a tételes költségelszámolásnál a 20%-os számlák között szerepelhet e olyan termény(pl kukorica) vásárlás amit magánszemélytől vettem és adásvételi szerződés van róla? vagy az abszolút nem járható út?
Ha valakinek nincs meg a 20%-ról a számla akkor miket lehetne még elszámolni?
Köszi előre is a válaszokat!
Válasz #491. hozzászólásra
Ha főállásban dolgozik, nem kell járulékot fizetni. Ha cégben 20%-ban nagyobb részt tulajdonos nem kap komp felárat. Nem számít kapcsolt vállalkozásnak, és ne a nav-ot kérdezd, hanem egy profi könyvelőt.
Válasz #506. hozzászólásra

Bizony, havi 40 ezer forintot. Ismerős pont így járt, megszűnt 3 éve a munkahelye, kiváltotta februárban az igazolványt, 40 ezret bevasalnak tőle havonta. Jövő évtől pedig az idei bevételei után számolják majd a fizetnivalót.
Válasz #526. hozzászólásra
8 misi a felső határ, viszont a 20% költség számlának mindig meg kell lennie, az adásvételivel vásárolt gépeket pedig csak 500e ft ig lehet elszámoltatni. 8 milka felett meg minél több számla kell, akkor már nem vonatkozik rá a min. 20%.
Válasz #521. hozzászólásra
hülyeségeket írtak neked!
8 misiig értékesíthetsz támogatás nélkül!!!!