Hnt, kiemelten Dr Bazsil Dávid és egyéb termésbecsléseket végző szervezetek, személyek részére.
Tisztelt uraim, gratulálni szeretnénk a 2019-es 4.5-4.8 millió mázsa kilátásba helyezett szőlőtermes becsléséhez.
Ezen hiteltelen, szakmailag teljesen hozzá nem értő, laikusok az ide évben, közel 20-30ft-ot vettek ki a hazai termesztők zsebéből. Szőlőtermes legjobb esetben maximum 3 millió mázsa lesz hazánkban. Mi tudjuk, mert benne dolgozunk, nem alaptalanul asztal mögül jósolgatunk, dolgozó emberek, családok kárára. Nem részleteznénk ki, mekkora veszteség ez ennek közel 200.000 hazai szőlősgazdának, mindenki számolja ki amennyiben lelkiismerete engedi.
Hegyközségi járulékot biztosan hasonlóan csökkentik a termelők részére a szőlő felvásárlási árral aranyosan a következő évben.
Hibás, teljesen félrevezető becslésben részvevők, pozícióikra alkalmatlanságukat tekintve, kérjük a következtetéseket vonják le, illetve a szükséges lemondásukat adják be. Ilyen fokú károkozásra nincs szükség az amúgy is kivéreztetett termelőknek.
Üdvözöljük a Bianka fajtánál bevezetett minimum mustfok és az ehhez kiadható szőlő származási bizonyítvány új rendszerét. Erősen javasoljuk bevezetni visszamenőlegesen is, illetve minden fajtánál érési index szerint.
Sajnos 1 hete szüretelik már ezt a fajtát uraim. 19.1 minimum mustokból 12.3 várható alkohol fok keletkezik.
Ugye nem lesznek kiadva 10.5 alkohol fokú bor származási bizonyítványok? Csoda határát súrolna.
Kíváncsian várjuk miként akad fent ezen szűrőn a múlthéten leszedett, papíron 17.1 mustokkal könyvelt Bianka. Továbbá hogyan fogják elkönyvelni felvásárlóink azt a több 10 kamionnyi kristálycukrot, amit megvásároltak a „gyenge” must feljavításához?
Melyik cégükben rejtik majd el?
Tisztelettel kérdezzük, mennyi éven át hagyták Önök ezen cégek okirat hamisítását, jövedéki bűncselekményét büntetlenül és miért?
Ma kíváncsiságból megnéztem a céginfóban az alföldi nagyobb felvásárlók,borászatok nettó árbevételét.Még jó,hogy ülve tettem.Filléreket fizetnek a szőlőért.
Válasz Balu86 #1488. hozzászólásáraÉn ma kaptam meg a levelet ,hogy voltak kinn ellenőrizni és minden rendben van. úgyhogy pénzt azt nem hiszem hogy olyan hamar küldik majd sajnos, meg mondták is hogy a zöldszüret miatt később küldik majd.
Elnézést a nem ide illő kérdésért,de kapott már valaki szerkezet átalakítási támogatást? Azt mondják október-december között szokták fizetni,tavaly augusztusban már megjött.
Válasz Matyi50 #1484. hozzászólásáraA szervek jól végezték dolgukat, síri csend van,a szőlő közben szépen rohad a tőkéken.
A zöldítés támogatás idő közben kiderül,hogy adóköteles bevétel. Ahogy az is kiderül,hogy aki jövőre akar zöld szüretelni,annak az idei nullás év nagyon nem fogja nyomni az átlagot ami alapján számolni fognak.
Szóval gyönyörű kivéreztetés,szinte mestermunka!
Válasz csikobelo #1482. hozzászólására7-9 ak homok, igaz nagyobbrészt barnahomok. A legjobban ültetvényeink a régi tsz 3,5 méteres sortávos 120 centis tőtávolságúak, egyesfüggöny művelésmód. Váltócsapos, 6-7 rügy termőalaponként ezek 30 centire egymástól + vannak lelógó "karok" nevelve amin plusz termőalap van. 2 évente szervestrágya (csak marha) és mélylazítás. Műtrágyát nem használunk. Igaz így drágább, de jobban is terem. Hátránya ennek, hogy géppel nem lehet szüretelni, mert a frankost nagyon összetöri és következő évbe jóval kevesebbet terem.
Válasz kotelezo1211 #1474. hozzászólásáraJövőre? Zöld szüret 5évente lehetséges ha jól tudom. Van gond máshol is.
Osztrákoknál is gond van,szóval idehaza a spekulánsok halásznak a zavarosban némi korrupt szervezeti segítséggel.
Az olasz borok behozatalával a borászok, a hatóságok engedélyével okozták a problémát (kapzsiságból Dunára vizet hoztak) és most a készleten lévő borra hivatkozva a szőlészekkel vitetik el a balhét. Az Agrárkamara, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a NÉBISZ pedig most mély hallgatásba burkolóznak. Aztán nagy kegyesen, a kisember jótevőjének szerepében tetszelegve úgy veszik át a szőlőt, hogy majd utólag tudjuk meg az árat.
24 ezer családot tart sakkban 300 felvásárlással foglalkozó borász.
Reméljük, jövőre is lesz zöldszüret, mert mi ilyen tisztességtelen feltételek mellett bolondok leszünk kínlódni a szőlővel.
Válasz traktoros01 #1472. hozzászólásáraEzt a pénzt, ha mi kaptuk volna idén, meglett volna oldva a generált krízis. Ha egy 50 forintos plusz állami támogatást kaptunk volna akkor 10 millió mázsa szőlőre lett volna elég az 50 milliárd...
Hallottátok az új hírt?Az állam 3.5milliárdot szán a bor reklámozására,a borászato meg 45milliárd támogatást fognak kapni,csak a termelőket hagyták ki a buliból már megint!!!!!
Válasz rezusika #1470. hozzászólásáraSajnos az az érzésem, teljesen fölösleges arra pénzt adni, ami magától is meg fog történni. :( Támogatás nélkül is kivágnak egy rakás szőlőt a következő években.
Válasz akacia200 #1468. hozzászólásáraVolt aki érdeklődött ebben az irányban!!Nem számít,hogy nem veszik meg a szőlődet,de ha 1 évvel korábban kivágod,akkor is az összes pénzt vissza kell fizetni!
Válasz Matyi50 #1444. hozzászólásáraIdehaza sokkal több hiéna meg ingynenélő van,akit az ágazatnak el kell tartania. Emiatt képesek lennének olyna rendeletet is elfogadtatni,hogy köteles vagy ingyen beszolgáltatni a szőlődet annak,aki jelentkezik érte,ha rajta maradna.
Nem akarok teóriákat gyártani,de ezt a válságot már csak azért is fenn fogják most már tartani és generálni is,hogy a csak szőlőtermesztők kihulljanak az ágazatból. De ezt előre tudhatták akkor már évekkel ezelőtt,ha ennyire jól helyezkedtek egyesek és ennyire biztosak a dolgukban.
Válasz akacia200 #1463. hozzászólásáraA szőlőtermesztés mint olyan meg megy a szőnyeg alá. De ha már az osztrákoknál is ez a baj,mi miben reménykedjünk?
Válasz rezusika #1459. hozzászólásáraŐ szerintük nem csinàlnak rosszat hisz nem fokoljàk. Én magamnak megfokoltam de ők rànézésre 17,1 nek ítélték a csalás már is kizárták.
Ja és májusba fizetnek.
Fontos tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy bármilyen ártalmatlannak tűnik is, a törvény a tényállásban foglaltak előkészületére tett cselekményt is bünteti. Tehát ha valaki még nem készítette el a hamis, vagy hamisított közokiratot, esetleg nem történt még meg a dokumentum felhasználása, viszont az ahhoz szükséges eszközök (bélyegző, hivatalos nyomtatványok) a birtokában vannak. Ha erre fény derül, a bíróság vétség miatt akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti.
Szándékosság és gondatlanság
A közokirat hamisítás bűncselekményét egy kivétellel csak szándékosan lehet elkövetni, ami a fenti példákból tisztán látható. A kivételes eset pedig, amikor nem kifejezett szándékosság történik, hanem az érintett személy előre látja a lehetséges következményeket, de könnyelműen bízik azok elmaradásában vagy azért nem látja előre cselekménye következményeit, mert a tőle elvárható gondosságot és körültekintést elmulasztja.
Ez a gondatlan bűnösség az intellektuális közokirat- hamisítás esetében jöhet létre. Bár első ránézésre azt gondolnánk, a közreműködés nem minősül bűncselekménynek, amennyiben ily módon közokiratba foglalnak jogra vagy kötelezettségre vonatkozó valótlan adatot, vétség miatt elzárást rendelhet el a bíróság.
Ezek fényében belátható, hogy a közhitelességbe vetett bizalom és a közokiratok valódiságának igazolását szigorúan számon kérő társadalmi érdek diktálta a jogalkotónak a hamisításra és azok felhasználására vonatkozó cselekmények büntetendőségét. Bármennyire is hétköznapinak, veszélytelennek tűnnek ezek az esetek, a személyiségi jogokkal, szenzitív adatokkal való visszaélés komoly károkat okozhat. Ezért érdemes pontosan megismerni az elkövetési magatartások formáit, és gyanú esetén minél hamarabb ügyvédhez fordulni.
Válasz halacska80 #1449. hozzászólásáraKezdőik akkor az okirathamisítás! Alacsony az ár és meg bűncselekményt is elkövetünk! Ha aláírtad az vagy bűnöző! Miért fogadtad el!Nem bántásnak mondom ,csak mi jár a parasztok fejében, Pont ez az egyik dolog amiért nem emelkedik a szőlő ara szerintem!Fok miatt!???
Válasz Matyi50 #1457. hozzászólásáraNem igaz, 250-300 mázsával is nullás.
Mi 200-220mázsa/hektár termésátlaggal termelünk kékszőlőt, egész évben ketten dolgozunk benne (9ha). Egy átlag alatti, napi 6000 forintnak számolom személyenként a munkánkat, még akkor is mínuszra jövünk ki idén. Ennyit pedig a szalag mellett is meglehet keresni és nem kell beletenni 4 milliót évente, hogy dolgozhassak. A fő, hogy az összes nagy borászat milliárdos pályázatot nyert. Bockék büszkén hirdetik, hogy európa egyik legmodernebb üzemét építették ki. Alföldön már a fogadó garattól kezdve hűtik a szőlőt. Jó tudni, hogy a la fiesta így készül.
Válasz belaim201906 #1455. hozzászólásáraAzt én sem értem hogy lehet ezt így folytatni.. eleve a szüret elviszi ennek az árnak a felét majdnem kézi szüretelésnél,gépinél is legalább a 35%át,persze nagyban függ a terméstől. A többi költségről nem is beszéltem... a vegyszer elkezded számolni ,már túl is szaladt ezen az alacsony megalázó áron.
Ja igen 250-300mázsa /hektár kéne ,akkor esetleg jó volna ja,de akkor tényleg 16fokos lédig lenne, nem értem minek a minőség meg a cukorfok meg évjárat..
Válasz hana #1445. hozzászólásáraBocsi 56ft Bognár vin.Amúgy meg teljesen mindegy mit írogatunk ide amíg nem lesz 100ft egy kg szőlő,addig veszteséges lesz a termelés.
Valaki esetleg nem tudja, mi az aktualis álláspontja az államkincstár nak a zöldszüretre vonatkozóan? Árbevételnek számít avagy sem?
Eredetileg nem számít annak, de azóta hallottam olyat, hogy mégis. Sajnos én nem találtam közleményt.
30cent!!!!! a szőlő ára, katasztrófáról és pénzügyi zsarolásról beszélnek. Legalább 60centnek kellene lennie idén a válság ellenére is.
Idén harmadával kevesebb a szőlő.mégis 30centet adnak érte.
Kérdezik a termelők ott is,hogy miért rajtuk gazdagodna mindenki.Cserben hagyták a csak szőlőt termelő gazdaságokat.
Kivágási hullám indul ott is.
Náluk legalább 90forint ha jól számolom még így is.
Itthon meg 40 meg 60.
El lehet gondolkodni mekkora a kereskedők haszna idehaza!
3543 hozzászólás
Válasz rezusika #1492. hozzászólásáraEnnyi!

Nyílt levél a szőlőtermelőktől:

Köszönjük
Ma kíváncsiságból megnéztem a céginfóban az alföldi nagyobb felvásárlók,borászatok nettó árbevételét.Még jó,hogy ülve tettem.Filléreket fizetnek a szőlőért.
Válasz Balu86 #1488. hozzászólásáraÉn ma kaptam meg a levelet ,hogy voltak kinn ellenőrizni és minden rendben van. úgyhogy pénzt azt nem hiszem hogy olyan hamar küldik majd sajnos, meg mondták is hogy a zöldszüret miatt később küldik majd.
Válasz laszlo.geza84 #1487. hozzászólására60 ft
Üdvözlet!
Elnézést a nem ide illő kérdésért,de kapott már valaki szerkezet átalakítási támogatást? Azt mondják október-december között szokták fizetni,tavaly augusztusban már megjött.
Sziasztok!
Kékfrankosról hallotatok valami árat?
Válasz Matyi50 #1484. hozzászólásáraA szervek jól végezték dolgukat, síri csend van,a szőlő közben szépen rohad a tőkéken.
A zöldítés támogatás idő közben kiderül,hogy adóköteles bevétel. Ahogy az is kiderül,hogy aki jövőre akar zöld szüretelni,annak az idei nullás év nagyon nem fogja nyomni az átlagot ami alapján számolni fognak.
Szóval gyönyörű kivéreztetés,szinte mestermunka!
Válasz csikobelo #1482. hozzászólására7-9 ak homok, igaz nagyobbrészt barnahomok. A legjobban ültetvényeink a régi tsz 3,5 méteres sortávos 120 centis tőtávolságúak, egyesfüggöny művelésmód. Váltócsapos, 6-7 rügy termőalaponként ezek 30 centire egymástól + vannak lelógó "karok" nevelve amin plusz termőalap van. 2 évente szervestrágya (csak marha) és mélylazítás. Műtrágyát nem használunk. Igaz így drágább, de jobban is terem. Hátránya ennek, hogy géppel nem lehet szüretelni, mert a frankost nagyon összetöri és következő évbe jóval kevesebbet terem.
2,5 milliárd forintnyi segítség a szőlőtermelőknekhttps://www.agrotrend.hu/hireink/25-milliard-forintnyi-segitseg-a-szolotermeloknek?
ezt tudják... vakítani a népet...
Válasz Spice007 #1480. hozzászólásáraBács-Kiskun megyében érdeklődj szerintem, ha a szállítást bevállalod valamilyen formában.
Válasz sonkabence #1458. hozzászólásáraHogyan csináljátok ezt a termésátlagot? Gondolom 1 osztályú a termőföld és nagyon sűrű a tő, sor táv.
Válasz Balu86 #1476. hozzászólására:
A 40 forintos szőlőhöz? Nagyon.
Nálunk 1 kilóból 1,2 liter van....
Sziasztok. Nem tudtok felvásárlót aki megvásárolná a kb 100-120 mázsa tolnai zweigeltem? Köszönöm!
Válasz kotelezo1211 #1474. hozzászólásárahttp:borespiac.hu/2019/07/24/magyarorszag-borkereskedelme http://szie.hu/defaul/files/szamoskozine_kispal_gabriella_ertekezes.pdf
Válasz Balu86 #1476. hozzászólásáraEgyet értek.
Válasz kotelezo1211 #1474. hozzászólásáraJövőre? Zöld szüret 5évente lehetséges ha jól tudom. Van gond máshol is.
Osztrákoknál is gond van,szóval idehaza a spekulánsok halásznak a zavarosban némi korrupt szervezeti segítséggel.
Válasz belaim201906 #1475. hozzászólásáraPár éve 130ft volt literre házhoz szállítva kamionnal. Szerinted az drága???
Válasz kotelezo1211 #1474. hozzászólására:
B....nak ezek olasz bort behozni.
Azt ki kell fizetni ,meg drága is.
Az olasz borok behozatalával a borászok, a hatóságok engedélyével okozták a problémát (kapzsiságból Dunára vizet hoztak) és most a készleten lévő borra hivatkozva a szőlészekkel vitetik el a balhét. Az Agrárkamara, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a NÉBISZ pedig most mély hallgatásba burkolóznak. Aztán nagy kegyesen, a kisember jótevőjének szerepében tetszelegve úgy veszik át a szőlőt, hogy majd utólag tudjuk meg az árat.
24 ezer családot tart sakkban 300 felvásárlással foglalkozó borász.
Reméljük, jövőre is lesz zöldszüret, mert mi ilyen tisztességtelen feltételek mellett bolondok leszünk kínlódni a szőlővel.
Válasz traktoros01 #1472. hozzászólásáraEzt a pénzt, ha mi kaptuk volna idén, meglett volna oldva a generált krízis. Ha egy 50 forintos plusz állami támogatást kaptunk volna akkor 10 millió mázsa szőlőre lett volna elég az 50 milliárd...
Hallottátok az új hírt?Az állam 3.5milliárdot szán a bor reklámozására,a borászato meg 45milliárd támogatást fognak kapni,csak a termelőket hagyták ki a buliból már megint!!!!!
Válasz rezusika #1470. hozzászólásáraSajnos az az érzésem, teljesen fölösleges arra pénzt adni, ami magától is meg fog történni. :( Támogatás nélkül is kivágnak egy rakás szőlőt a következő években.
Lesz kivágási támogatás? Erről tudtok valamit?
Válasz akacia200 #1468. hozzászólásáraVolt aki érdeklődött ebben az irányban!!Nem számít,hogy nem veszik meg a szőlődet,de ha 1 évvel korábban kivágod,akkor is az összes pénzt vissza kell fizetni!
Válasz medikus #1467. hozzászólásáraAkinek fentmarad(most úgy tűnik sok), előbb. Ha ez nem Vis major, akkor semmi.
Válasz akacia200 #1466. hozzászólásáraLesz is aki kivágja,ha lejár az Akg!!

Válasz Erdőjaro #1464. hozzászólásáraEnnyiből kivágnánk a termő szőlők, szinte negyedét,4 milláért /ha/ én mindet.
Válasz Matyi50 #1444. hozzászólásáraIdehaza sokkal több hiéna meg ingynenélő van,akit az ágazatnak el kell tartania. Emiatt képesek lennének olyna rendeletet is elfogadtatni,hogy köteles vagy ingyen beszolgáltatni a szőlődet annak,aki jelentkezik érte,ha rajta maradna.
Nem akarok teóriákat gyártani,de ezt a válságot már csak azért is fenn fogják most már tartani és generálni is,hogy a csak szőlőtermesztők kihulljanak az ágazatból. De ezt előre tudhatták akkor már évekkel ezelőtt,ha ennyire jól helyezkedtek egyesek és ennyire biztosak a dolgukban.
Válasz akacia200 #1463. hozzászólásáraA szőlőtermesztés mint olyan meg megy a szőnyeg alá. De ha már az osztrákoknál is ez a baj,mi miben reménykedjünk?
Válasz Gox #1462. hozzászólásáraTehát kapnak a borászatok összesen 48000 millió forint támogatást.
Számít ez valamit?
https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/rengeteg_penzt_ad_az_allam_a_boraszatoknak_es_a_bor_reklamozasara_is.690978.html
Válasz rezusika #1459. hozzászólásáraŐ szerintük nem csinàlnak rosszat hisz nem fokoljàk. Én magamnak megfokoltam de ők rànézésre 17,1 nek ítélték a csalás már is kizárták.
Ja és májusba fizetnek.
Már az előkészületet is büntetik
Fontos tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy bármilyen ártalmatlannak tűnik is, a törvény a tényállásban foglaltak előkészületére tett cselekményt is bünteti. Tehát ha valaki még nem készítette el a hamis, vagy hamisított közokiratot, esetleg nem történt még meg a dokumentum felhasználása, viszont az ahhoz szükséges eszközök (bélyegző, hivatalos nyomtatványok) a birtokában vannak. Ha erre fény derül, a bíróság vétség miatt akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti.
Szándékosság és gondatlanság
A közokirat hamisítás bűncselekményét egy kivétellel csak szándékosan lehet elkövetni, ami a fenti példákból tisztán látható. A kivételes eset pedig, amikor nem kifejezett szándékosság történik, hanem az érintett személy előre látja a lehetséges következményeket, de könnyelműen bízik azok elmaradásában vagy azért nem látja előre cselekménye következményeit, mert a tőle elvárható gondosságot és körültekintést elmulasztja.
Ez a gondatlan bűnösség az intellektuális közokirat- hamisítás esetében jöhet létre. Bár első ránézésre azt gondolnánk, a közreműködés nem minősül bűncselekménynek, amennyiben ily módon közokiratba foglalnak jogra vagy kötelezettségre vonatkozó valótlan adatot, vétség miatt elzárást rendelhet el a bíróság.
Ezek fényében belátható, hogy a közhitelességbe vetett bizalom és a közokiratok valódiságának igazolását szigorúan számon kérő társadalmi érdek diktálta a jogalkotónak a hamisításra és azok felhasználására vonatkozó cselekmények büntetendőségét. Bármennyire is hétköznapinak, veszélytelennek tűnnek ezek az esetek, a személyiségi jogokkal, szenzitív adatokkal való visszaélés komoly károkat okozhat. Ezért érdemes pontosan megismerni az elkövetési magatartások formáit, és gyanú esetén minél hamarabb ügyvédhez fordulni.
Válasz halacska80 #1449. hozzászólásáraKezdőik akkor az okirathamisítás! Alacsony az ár és meg bűncselekményt is elkövetünk! Ha aláírtad az vagy bűnöző! Miért fogadtad el!Nem bántásnak mondom ,csak mi jár a parasztok fejében, Pont ez az egyik dolog amiért nem emelkedik a szőlő ara szerintem!Fok miatt!???
Válasz Matyi50 #1457. hozzászólásáraNem igaz, 250-300 mázsával is nullás.
Mi 200-220mázsa/hektár termésátlaggal termelünk kékszőlőt, egész évben ketten dolgozunk benne (9ha). Egy átlag alatti, napi 6000 forintnak számolom személyenként a munkánkat, még akkor is mínuszra jövünk ki idén. Ennyit pedig a szalag mellett is meglehet keresni és nem kell beletenni 4 milliót évente, hogy dolgozhassak. A fő, hogy az összes nagy borászat milliárdos pályázatot nyert. Bockék büszkén hirdetik, hogy európa egyik legmodernebb üzemét építették ki. Alföldön már a fogadó garattól kezdve hűtik a szőlőt. Jó tudni, hogy a la fiesta így készül.
Válasz belaim201906 #1455. hozzászólásáraAzt én sem értem hogy lehet ezt így folytatni.. eleve a szüret elviszi ennek az árnak a felét majdnem kézi szüretelésnél,gépinél is legalább a 35%át,persze nagyban függ a terméstől. A többi költségről nem is beszéltem... a vegyszer elkezded számolni ,már túl is szaladt ezen az alacsony megalázó áron.
Ja igen 250-300mázsa /hektár kéne ,akkor esetleg jó volna ja,de akkor tényleg 16fokos lédig lenne, nem értem minek a minőség meg a cukorfok meg évjárat..
Válasz belaim201906 #1455. hozzászólásáraNem ez a válasz!! Mit csináltál volna??????
Válasz medikus #1453. hozzászólásáraAkkor hol lesz ennek a vége? Mindig mindenki a másikra vár hogy borítsa a bilit?
vagy ha nem , akkor minden jó így ahogyan van.
Válasz hana #1445. hozzászólásáraBocsi 56ft Bognár vin.Amúgy meg teljesen mindegy mit írogatunk ide amíg nem lesz 100ft egy kg szőlő,addig veszteséges lesz a termelés.
Válasz belaim201906 #1451. hozzászólásáraTe mit csináltál volna?
Válasz Tüti #1450. hozzászólásáraMiért ne lenne! Pénzt kapsz a ledobott szőlődért!Igaz nem a garatba öntötted!
Válasz halacska80 #1449. hozzászólására Akkor te ugyanúgy asszisztálsz a csaláshoz.
Sziasztok!
Valaki esetleg nem tudja, mi az aktualis álláspontja az államkincstár nak a zöldszüretre vonatkozóan? Árbevételnek számít avagy sem?
Eredetileg nem számít annak, de azóta hallottam olyat, hogy mégis. Sajnos én nem találtam közleményt.
Előre is köszönöm!
Válasz rezusika #1446. hozzászólásáraAzt kétlem én ma vittem Biankát a kutihoz és 45+ mondtak persze 17,1 és lett papiron.
Válasz Jjani #1447. hozzászólásáraBianka Aletta 1 ár,!Jövőre megy a Cserszegi is hozzájuk!
Válasz rezusika #1446. hozzászólásáraEz vegyes fehér vagy aletta ár?
Borona,es a Kuti 60nat fizet!Ungornak es a Kisnek Szobrot akarnak allitani!Mert csak azert veszik a szőlőt hogya termelők ne kerüljenek bajba!
Válasz traktoros01 #1442. hozzászólásáraAkkor légyszi tudasd az akasztóiakkal is, hogy hol 60 Ft
Válasz Erdőjaro #1439. hozzászólásáraAusztria,Burgenland 2019:
https://kurier.at/chronik/burgenland/niedrige-traubenpreise-bringen-fass-zum-ueberlaufen/400592234