Ha év közben 2 őstermelő családi gazdasággá alakul, akkor a megalakulás előtti időszakban külön-külön kezelendő a bevétel és a kiadás, majd a megalakulás után összeadódik és osztódik 2 felé, vagy az egész évet lehet összeadni és felosztani? 2019-es évről van szó. Köszönöm előre is.
A tőkés egyetlen célt szentesít, a profitot. A profitot a munkavállalók termelik meg a tőkésnek. Ahhoz, hogy a munkavállalók profitot tudjanak termelni, folyamatosan meg kell újítaniuk, fönn kell tartaniuk a munkaerejüket. Ehhez többek között enniük kell. Az élelmiszert a tőkés, a munkáltató által kifizetett jövedelemből vásárolják.
Ebből egyenesen következik, a tőkés alapvető érdeke, hogy az élelmiszer árak alacsonyak legyenek, hiszen ha ez működik, akkor kevesebbet kell a profitból kifizetni a munkavállalóknak.
A támogatások amit kapsz, akár hazai, akár ejus, költségvetési bevételekből származnak. A költségvetési bevételek jelentős részét az adóbevételek adják. Kelet-Európában az adóbevételek több mint 50%-a a munkabéreket,illetve a fogyasztást terhelő adókból származik, de ezek aránya a nyugati országokban is közel van ehhez az arányhoz. Vagyis miután a tőkések, a multik elsíbolják az adózás elől a jövedelmet, a profitot, kimentik offshore-ba, foglyul ejtik a kormányokat, a különböző kedvezmények folytán alig fizetnek adót.....így az a támogatás amit kapsz, az az én adómból (is) van.
Ez azt jelenti, hogy amit tőlem elvesznek, azt odaadják neked, amit esetleg én valamilyen mértékben visszakapok. Ami persze nem igaz, mert a lator államban, a zusában nem kapnak támogatást a farmerek, mégis olcsóbb az élelmiszer, mint nálunk. Igaz ÁFA-sincs szövetségi szinten.
A dolog lényege, hogy a támogatások következtében a magyar gazdák 80-85%-a megélhetési gazdálkodó. Nem fejleszt, nem innovál, hanem járulékvadász, és várja a támogatást. Ezért nem hatékony, ezért nem termelékeny a magyar mezőgazdaság.
Viszont ha nem kapnátok támogatást, akkor tetszik vagy sem, de meg kellene felelni a paci elvárásoknak. Ami jelenthetné azt is, hogy az élelmiszer drágább lesz.
Ennek viszont az lenne a következménye, hogy a tőkésnek, a munkáltatóknak többet kellene fizetni a munkavállalók részére, ha azt akarja, hogy azok ujjra tudják termelni a munkaerejüket. Vagyis akkor a tőkések finanszíroznának benneteket.
Válasz trikolor5 #1442. hozzászólására ez azt csak azt tudják hogy ennyi pályázat meg támogatás van de azt nem hogy a pályázathoz kell egy szint amit el kell érni ill a támogatási feltételeket meg kell felelni ...ja hogy úgy is azt csináljátok minden nap aha hobby-ból ők meg a strandon napoznak a kettő nem ugyanaz...
Amúgy most voltam bent az önkormányzatnál (Mezőkövesd). Jó fej volt a nő, de mondta, hogy sorra jönnek a gazdák értetlenül. Most jutott eszébe az önkormányzatnak, hogy ezt beszedhetnék, és mivel 5év az elévülési idő visszamenőlegesen addig be is hajtják.
Válasz D. Csaba szakirányító #1430. hozzászólásáraHú te nagyon nem vagy képbe dolgokkal, lehet ez az agrár oldal nem is neked való. Sokadjára írod ezt a támogatás dolgot, de ezekszerint nem vetted észre, hogy azt gyakorlatilag te kapod mikor bemész a boltba és megfizethető áron meg tudod venni az élelmiszert. Ha nem lenne támogatás olyan árban lenne a kaja, hogy a te fizuddal éhenhalnál.
Válasz bandigh #1420. hozzászólásáraAz tény, hogy aki hajlandó valami pluszt csinálni melóhely mellett, vagy egyéni kutfőből vállakozni...na azt jól agyonverik fizetni valóval.
Válasz D. Csaba szakirányító #1435. hozzászólásáraÉn nem azt mondtam, hogy ne kelljen fizetni, hanem azt, hogy az a baj, hogy bevételarányos. Erre te kifejtetted, hogy dilettáns aki csak 5% nyereséget ér el, pedig az jó ha kijön évtizedek átlagában a mezőgazdaságban, és megjegyzem sokan sorban állnak az 5%-os államkötvényért, tehát lehet nem olyan rossz az az 5%. Hogy ki mit tesz a közösbe, most arról ne beszéljünk, hogy egy páran azt eszik amit megtermelünk, persze vannak fényevők is, nekik nincs szükségük ránk. Személy szerint én nem vagyok őstermelő, egyéni vállalkozó vagyok, minden hónapban fizetem a 80 ezret járulékokért, továbbá, ha év végén lenne 10 millió nyereségem, akkor további, 3,6 milliót járulék és szja és 1,5 millió volt tavaly a HIPA-m. Ehhez képest 20 éve nem voltam orvosnál, nyugdíjam nem lesz, ahol lakom nincs víz, gáz, nem jár a kukás, sem a postás, szilárd burkolatú út nincs. Ugyan akkor elég közeli ismerősöm szaktanácsadó, igaz növényvédelmi, erről tudok mesélni. Kell-e nagyobb támogatás, mint hogy a törvény írja elő, hogy szerződést kell velük kötni, egy olcsó az eljön hektáronként 1000 Ft-ért, de ezért még a földre ki sem megy. KATA-s 50 Ft/ hónap letud minden adót és járulékot, tehát 12 millió forint bevétel (és nyereség ugyan az mert költsége nulla) mellett fizet 600 000Ft-ot összevissza. Ha mindezt munka mellett teszi, akkor csak 25 ezret, szóval ki is viseli jobban a közterheket? De ezt folytathatnánk a végtelenségig, inkább kérdezz meg egy-két fiatalt melyik szakma mennyire vonzó, a kevésbé vonzóakat valahogy csábítóbbá kell tenni.....
Válasz Pont #1431. hozzászólásáraNm. Arról volt szó, hogy szegény őstermelőnek miért kell iparűzési adót fizetni.
Magyarázd már el, miért is élek én "azokból"?
Miért is gyűlölet az, ha véleményem szerint a mindenkinek be kell tenni a közösbe, nem csak kivenni?
Válasz Pont #1431. hozzászólására ha nem is mind de amit az ember abból finanszíroz amit előállít s saját tőkéjéből és amit kap érte az-az bevétel abból kiadás nélkül a teljes összeget veszik figyelembe az igen mert ugye aki a napi kajáján ruháján kívül nem tesz hozzá semmit csak a munkáját az a jövedelme után adózik az őstermelő meg a tőkéje után is amit belefektet a tevékenységébe...
Válasz D. Csaba szakirányító #1430. hozzászólásáraKicsit mintha elvitted volna a politika irányába. De amúgy a múltkor közösen rájöttünk itt, hogy miért nem mondott igazat a karácsony. Van elég ct! Mert a ct-re várók legalább fele magánrendelésen letudja, így nyilván kevesebb ember veszi igénybe a közellátást. És akkor folytathatnánk szemölcseltávolítástól kezdve még a nőgyógyászig, amit inkább letud az embet máshol, ha túl akar eseni rajta. Időben, kulturált helyen. Itt már ugye kiestél abból, hogy bezzeg te nem fizetsz, de igénybe veszel. A másik dolog meg az a nyílt titok, hogy az őstermelőn az állam megspórolja a nyugdíjellátást, mert ha nem fizetsz járulékot, nyugdíjad sem nagyon lesz. Amit itt nyersz, ott bukod.
Válasz D. Csaba szakirányító #1427. hozzászólására Vagy veszteséges évet zárt amit ugye az önkormányzat ill. mostantól már az adóhivatal nem vesz figyelembe szóval igenis megtörténhet sajnos az időjárást nem a Nav irányítja ... hála az égnek
Válasz D. Csaba szakirányító #1427. hozzászólásáraA HIPA-ról volt szó, erre sorolod a többi adónemet, azokat is el lehetne magyarázni, de szerintem akiből süt a gyűlölet azok iránt akikből él, annak nehéz bármit is elmagyarázni. Az, hogy az egyes iparágaknak, szolgáltatásoknak más más a költséghányada, tény, ezért minden bevétel alapú adózás igazságtalan, ez tény.
Válasz bandigh #1429. hozzászólásáraNekem 1986 óta nincs fizetésem.
Bevételem van, és fizetem az szja-at, az éppen aktuális járulékokat, és egyéb elvonásokat, akkor is, ha mondjuk hetekig nem tudok dolgozni, vagy csak pár napot.
Nekem sem az állam, sem az eju nem adott még egy fillér támogatást sem.
De ha már közteherviselés.
Az őstermelők, vagy az új verzió szerinti családi gazdálkodók mennyire veszik ki a részüket a közteherviselésből? Mennyi adót, járulékot fizetnek, fognak fizetni?
Miközben ugyan úgy megkapják az eü. ellátást, a gyerekeik az ingyenes oktatást, ugyan úgy használják a közpénzből épült utakat, infrastruktúrákat, ugyan úgy közpénzből intézik az ügyeiket a hivatalok, hatóságok, és lehetne folytatni reggelig.
Mindezek mellett kapják a támogatásokat, a kompenzációkat.
Vagyis semmit nem tesznek a közösbe, csak kivesznek onnan.
Szóval nem kellene folyton sírni.
Ja és a bevétel utáni adóztatást önálló tevékenységre értettem, és írtam, nem munkaviszonyból származó jövedelemre.
Válasz D. Csaba szakirányító #1425. hozzászólásáraPont nem erre gondolt az ember. De amúgy vannak akik több önkormányzati szolgáltatást igénybevesznek, élveznek, és lófaszt nem tesznek a közösbe. Erre gondoltam a közteherviselésnél. Majd ha a fizud 2%-át levonják, mást mondasz. Az egy melósnak olyan 35 ezer évente. De ha úgylenne amit mondasz, hogy bevétel után, akkor egy melósnak 50-től fölfelé/év. Nem lenne nagy az öröm.
Válasz Pont #1426. hozzászólásáraAkinek 10 milla bevétel eléréséhez 9.5 milla költség szükségeltetik, az vagy dilettáns, vagy hazudik.
Továbbá. Nekem mint szakirányítónak nem tolnak számolatlanul támogatásokat, sem vissza nem térítendőt, sem földalapút, ami nem számít bele a hipába.
Nekem mint szakirányítónak akkor is fizetnem kell az szja-at, a járulékokat, ha éppen nincs bevételem,mert az erdőgazdálkodóim nem akarnak gazdálkodni.
Az őstermelőknek 10 milla bevételig nem.
Szóvak sántít a példa. Nem kicsit, nagyon.
De. Minden önálló tevékenységet terhelő adót, ide értve az szja-t, és a társasági adót is bevétel után kellene kivetni.
Válasz D. Csaba szakirányító #1418. hozzászólásáraEgy óriási probléma van a HIPA-val, hogy bevétel arányos, tehát pl. egy őstermelőnek 10 millió bevétel mellet van 9,5 millió költsége, ugyan annyi HIPA-t fizet mint egy szakirányító, akinek a 10 millió bevétel mellet van 500 000 Ft költsége.....
Válasz bandigh #1423. hozzászólásáraAz önkormányzatoknak törvény határozza meg, mire költhetik a bevételeiket, így a hipát is.
Ebben a törvényben nincs benne, hogy azoknak, akik mondjuk 100 ezertől többet fizetnek, azoknak az önk. köteles saját költségén mondjuk szülinapi bulit rendezni.
Viszont vannak olyan önk. szolgáltatások, amit ezek a versenyzők is igénybe vesznek.
De ha jobban tudod mindezt menedzselni, akkor indulni kell polgármesternek.
Válasz D. Csaba szakirányító #1422. hozzászólására Tudod teljesen mindegy hogyan vélekedett a lényeg az hogy ilyen pofátlan mocskos bűnözőt támogatnak az elvakult emberek és a bürokrácia az önkény teljes kiszolgálója mint közel 100 éve Németországban amikor Hitler hatalomra jutott ő is elhalt volna szócséplőként hiába a legjobbak között lehet említeni ha a Német bürokrácia betartja a törvényeket s nem a kiskapukon engedik folyni a történéseket szóval ma már az a kérdés Európa legkorruptabb országában hogy Hitler vagy Mussolini-t csináltok a Magyar Bonaparte törpéből mert ezt nem a két harmad csinálta hanem az ország bürokratái
Válasz D. Csaba szakirányító #1422. hozzászólásáraVan aki százezreket, vagy milliót is fizet, és ugye gyakorlatilg semmit nem kap cserébe az önkoritól. Vagyis igen, gondolnak rá, ha mondjuk falunap van, hogy ajánljon fel valamit, amit monduk meg lehet főzni. Majd eladni, a lakosságnak.
Aki a multinál dolgozik, annak a munkáltatója, a multi fizet iparűzési adót.
Az egy másckérdés, hogy az ejun belül ilyen adó csak az olaszoknál, és nálunk van.
Válasz Nyomasek Bobo #1419. hozzászólására Az ország vezetői egyben példamutatói tehát ha az ország vezetője nem tud vagyonosodni 1,5 millió bevételből akkor addig szorongasd a könyvelőd nyakát amíg te is ott nem tartasz mert akkor van rá lehetőség sak nem minden könyvelő látja fel kell tehát nyitni a szemüket hogy bátrabbak legyenek mert az országot 134 bátor vezető irányítja
Válasz D. Csaba szakirányító #1418. hozzászólásáraA település működési költségeihez? Akkor járuljon hozzá mindenki. Aki multinàl középvezető, többet vissz haza mint sok őstermelő a munkahelyével együtt, akkor ők is dobják be a közösbe fizunak az X százalékát. Meg mindneki. Az talán közteherviselés
Válasz trikolor5 #1417. hozzászólásáraVan bevételed a mezőgazdasági tevékenységből?
Ha igen, akkor neked miért is nem kellene iparűzési adót fizetni, miért is nem kellene hozzájárulnod a településed működési költségeihez ugyan úgy, mint mondjuk minden más vállalkozásnak, így azoknak is, akik munkaviszony mellett folytatnak vállalkozói tevékenységet.
Ha a bevételed meghaladta a hatszázezer forintot, csak akkor kell IPA-t fizetned.
De akkor már nem őstermelő, hanem kistermelő voltál.
Válasz D. Csaba szakirányító #1416. hozzászólásáraMiért ne fizetnék szja-t? Pont, hogy fizetek többet is mint mások, mert van 8órás munkahelyem is a mezőgazdaság mellett. Iparűzési adó sztem akkor is abszurdum őstermelőknél. Támogatás meg szerintem a legtöbb ember tudja miért van úgyhogy azt most nem magyarázom el.
Válasz trikolor5 #1414. hozzászólásáraVagyis nem elég, hogy gyakorlatilag nem fizetsz szja-t, járulékot.
Nem elég, hogy orrba-szájba kapod a vissza nem térítendő támogatásokat.
Még azt is elvárnád, hogy neked ne kelljen iparűzési adót fizetni.
Válasz trikolor5 #1414. hozzászólásáraNem az önkormányzatok hozták a törvényt, hanem az országgyűlés.
Az adó megnevezése egy gyűjtő fogalom, nem lehet minden vállalkozói tevékenységre kivetett adónak külön nevet adni (taxis adó, műkörmös adö, stb.) ezt beláthatod...
Egyetemen föciszakon ipar és a mezőgazdaság mindig elkülönült. Király, hogy mezőgazdasággal foglalkozóktól iparűzési adót szednek. Iparban foglalkozóktól meg majd földművelési adót? Na mind1 eddig se néztem semmibe az önkormányzatokat. Ott ülnek és azon agyalnak, hogy szedjenek be még több pénzt, de érdemi munkát nem csinálnak. Kb mint a maffia védelmi pénzei, adjál pénzt mert csak.
Válasz 5465 #1411. hozzászólásáraAz a baj, hogy eddig a helyi iparűzési adót az önkormányzatnak kellett bevallani papír alapon, így ha valaki nem jelentkezett be önként és az önkormányzat nem nyomozott utána, akkor el lehetett summantani, de ez akkor is adó elkerülés.
Tavaly óta viszont elektronikus bevallás van ÁNYK -val NAV felé, így összefutnak az adatok.
Így ha értékesítesz, akkor a vevőd tölti fel a számlákat vagy felvásárlási jegyeket a NAV- hoz, így az látja a bevételed.
Válasz TYLLA46 #1408. hozzászólásáraEzt én is tudom, de nem derül ki az írásából hogy mikortól szedi, hidd el simán lehet az is hogy 20-ban észbe kaptak hogy az ipa-t lehetett volna eddig is szedni, kell a pénz a covid miatt aztán ha nem jogos sem fogja őket elmarasztalni senki. Volt ahol régebben az MG vontató után sújadót szedtek pedig azt sem lehett volna.
Válasz csferri #1407. hozzászólásáraAdózási kérdésben mindig, mindenben az 5 év a kulcs szám.(pl.annyi időre visszamenőleg ellenőrizhetnek, ezért kell addig megőrizni a bevallásaidat is,stb) Feltehetően azért kérik addig visszamenőleg, mert már 5 évvel ezelőtt is szedte az önkormányzat.
Válasz trikolor5 #1396. hozzászólásáraJogosan kérik ha amúgy nálatok az ipa mindig is ki volt vetve az őstermelőkre, de ha mondjuk ezt csak 2020-ban szavazta meg a képviselőtestület akkor nem biztos hogy jogos 2016-tól, szerintem nézz utána még a testületi határozatot is elkérheted a jegyzőtől.
1748 hozzászólás
Üdv!
Ha év közben 2 őstermelő családi gazdasággá alakul, akkor a megalakulás előtti időszakban külön-külön kezelendő a bevétel és a kiadás, majd a megalakulás után összeadódik és osztódik 2 felé, vagy az egész évet lehet összeadni és felosztani? 2019-es évről van szó. Köszönöm előre is.
Itt megtaláltok mindent de nem sok örömöt fog okozni :https://nav.gov.hu/data/cms1630/int0414cikk.pdf

Válasz trikolor5 #1443. hozzászólásáraNebazd!
A Tállai csicska Feketének most jutott eszébe, hogy így is beszedhet pénzt?
Válasz trikolor5 #1442. hozzászólásáraGondolod?
Akkor kezdjük.
A tőkés egyetlen célt szentesít, a profitot. A profitot a munkavállalók termelik meg a tőkésnek. Ahhoz, hogy a munkavállalók profitot tudjanak termelni, folyamatosan meg kell újítaniuk, fönn kell tartaniuk a munkaerejüket. Ehhez többek között enniük kell. Az élelmiszert a tőkés, a munkáltató által kifizetett jövedelemből vásárolják.
Ebből egyenesen következik, a tőkés alapvető érdeke, hogy az élelmiszer árak alacsonyak legyenek, hiszen ha ez működik, akkor kevesebbet kell a profitból kifizetni a munkavállalóknak.
A támogatások amit kapsz, akár hazai, akár ejus, költségvetési bevételekből származnak. A költségvetési bevételek jelentős részét az adóbevételek adják. Kelet-Európában az adóbevételek több mint 50%-a a munkabéreket,illetve a fogyasztást terhelő adókból származik, de ezek aránya a nyugati országokban is közel van ehhez az arányhoz. Vagyis miután a tőkések, a multik elsíbolják az adózás elől a jövedelmet, a profitot, kimentik offshore-ba, foglyul ejtik a kormányokat, a különböző kedvezmények folytán alig fizetnek adót.....így az a támogatás amit kapsz, az az én adómból (is) van.
Ez azt jelenti, hogy amit tőlem elvesznek, azt odaadják neked, amit esetleg én valamilyen mértékben visszakapok. Ami persze nem igaz, mert a lator államban, a zusában nem kapnak támogatást a farmerek, mégis olcsóbb az élelmiszer, mint nálunk. Igaz ÁFA-sincs szövetségi szinten.
A dolog lényege, hogy a támogatások következtében a magyar gazdák 80-85%-a megélhetési gazdálkodó. Nem fejleszt, nem innovál, hanem járulékvadász, és várja a támogatást. Ezért nem hatékony, ezért nem termelékeny a magyar mezőgazdaság.
Viszont ha nem kapnátok támogatást, akkor tetszik vagy sem, de meg kellene felelni a paci elvárásoknak. Ami jelenthetné azt is, hogy az élelmiszer drágább lesz.
Ennek viszont az lenne a következménye, hogy a tőkésnek, a munkáltatóknak többet kellene fizetni a munkavállalók részére, ha azt akarja, hogy azok ujjra tudják termelni a munkaerejüket. Vagyis akkor a tőkések finanszíroznának benneteket.
Válasz trikolor5 #1442. hozzászólására
ez azt csak azt tudják hogy ennyi pályázat meg támogatás van de azt nem hogy a pályázathoz kell egy szint amit el kell érni ill a támogatási feltételeket meg kell felelni ...ja hogy úgy is azt csináljátok minden nap aha hobby-ból ők meg a strandon napoznak a kettő nem ugyanaz...

Amúgy most voltam bent az önkormányzatnál (Mezőkövesd). Jó fej volt a nő, de mondta, hogy sorra jönnek a gazdák értetlenül. Most jutott eszébe az önkormányzatnak, hogy ezt beszedhetnék, és mivel 5év az elévülési idő visszamenőlegesen addig be is hajtják.
Válasz D. Csaba szakirányító #1430. hozzászólásáraHú te nagyon nem vagy képbe dolgokkal, lehet ez az agrár oldal nem is neked való. Sokadjára írod ezt a támogatás dolgot, de ezekszerint nem vetted észre, hogy azt gyakorlatilag te kapod mikor bemész a boltba és megfizethető áron meg tudod venni az élelmiszert. Ha nem lenne támogatás olyan árban lenne a kaja, hogy a te fizuddal éhenhalnál.
Válasz bandigh #1420. hozzászólásáraAz tény, hogy aki hajlandó valami pluszt csinálni melóhely mellett, vagy egyéni kutfőből vállakozni...na azt jól agyonverik fizetni valóval.
Válasz trikolor5 #1405 h7ozzászólására
Melyik önkormányzat?
Válasz D. Csaba szakirányító #1435. hozzászólásáraÉn nem azt mondtam, hogy ne kelljen fizetni, hanem azt, hogy az a baj, hogy bevételarányos. Erre te kifejtetted, hogy dilettáns aki csak 5% nyereséget ér el, pedig az jó ha kijön évtizedek átlagában a mezőgazdaságban, és megjegyzem sokan sorban állnak az 5%-os államkötvényért, tehát lehet nem olyan rossz az az 5%. Hogy ki mit tesz a közösbe, most arról ne beszéljünk, hogy egy páran azt eszik amit megtermelünk, persze vannak fényevők is, nekik nincs szükségük ránk. Személy szerint én nem vagyok őstermelő, egyéni vállalkozó vagyok, minden hónapban fizetem a 80 ezret járulékokért, továbbá, ha év végén lenne 10 millió nyereségem, akkor további, 3,6 milliót járulék és szja és 1,5 millió volt tavaly a HIPA-m. Ehhez képest 20 éve nem voltam orvosnál, nyugdíjam nem lesz, ahol lakom nincs víz, gáz, nem jár a kukás, sem a postás, szilárd burkolatú út nincs. Ugyan akkor elég közeli ismerősöm szaktanácsadó, igaz növényvédelmi, erről tudok mesélni. Kell-e nagyobb támogatás, mint hogy a törvény írja elő, hogy szerződést kell velük kötni, egy olcsó az eljön hektáronként 1000 Ft-ért, de ezért még a földre ki sem megy. KATA-s 50 Ft/ hónap letud minden adót és járulékot, tehát 12 millió forint bevétel (és nyereség ugyan az mert költsége nulla) mellett fizet 600 000Ft-ot összevissza. Ha mindezt munka mellett teszi, akkor csak 25 ezret, szóval ki is viseli jobban a közterheket? De ezt folytathatnánk a végtelenségig, inkább kérdezz meg egy-két fiatalt melyik szakma mennyire vonzó, a kevésbé vonzóakat valahogy csábítóbbá kell tenni.....
Válasz metomi78 #1397. hozzászólására2021 ben mindenkit atallitottak atalanyra... Szoval nem ertem mi a kérdés

Válasz bandigh #1433. hozzászólásáraMellébeszélsz.
Válasz Pont #1431. hozzászólásáraNm. Arról volt szó, hogy szegény őstermelőnek miért kell iparűzési adót fizetni.
Magyarázd már el, miért is élek én "azokból"?
Miért is gyűlölet az, ha véleményem szerint a mindenkinek be kell tenni a közösbe, nem csak kivenni?
Válasz Pont #1431. hozzászólására ha nem is mind de amit az ember abból finanszíroz amit előállít s saját tőkéjéből és amit kap érte az-az bevétel abból kiadás nélkül a teljes összeget veszik figyelembe az igen mert ugye aki a napi kajáján ruháján kívül nem tesz hozzá semmit csak a munkáját az a jövedelme után adózik az őstermelő meg a tőkéje után is amit belefektet a tevékenységébe...

Válasz D. Csaba szakirányító #1430. hozzászólásáraKicsit mintha elvitted volna a politika irányába. De amúgy a múltkor közösen rájöttünk itt, hogy miért nem mondott igazat a karácsony. Van elég ct! Mert a ct-re várók legalább fele magánrendelésen letudja, így nyilván kevesebb ember veszi igénybe a közellátást. És akkor folytathatnánk szemölcseltávolítástól kezdve még a nőgyógyászig, amit inkább letud az embet máshol, ha túl akar eseni rajta. Időben, kulturált helyen. Itt már ugye kiestél abból, hogy bezzeg te nem fizetsz, de igénybe veszel. A másik dolog meg az a nyílt titok, hogy az őstermelőn az állam megspórolja a nyugdíjellátást, mert ha nem fizetsz járulékot, nyugdíjad sem nagyon lesz. Amit itt nyersz, ott bukod.
Válasz D. Csaba szakirányító #1427. hozzászólására Vagy veszteséges évet zárt amit ugye az önkormányzat ill. mostantól már az adóhivatal nem vesz figyelembe szóval igenis megtörténhet sajnos az időjárást nem a Nav irányítja ... hála az égnek

Válasz D. Csaba szakirányító #1427. hozzászólásáraA HIPA-ról volt szó, erre sorolod a többi adónemet, azokat is el lehetne magyarázni, de szerintem akiből süt a gyűlölet azok iránt akikből él, annak nehéz bármit is elmagyarázni. Az, hogy az egyes iparágaknak, szolgáltatásoknak más más a költséghányada, tény, ezért minden bevétel alapú adózás igazságtalan, ez tény.
Válasz bandigh #1429. hozzászólásáraNekem 1986 óta nincs fizetésem.
Bevételem van, és fizetem az szja-at, az éppen aktuális járulékokat, és egyéb elvonásokat, akkor is, ha mondjuk hetekig nem tudok dolgozni, vagy csak pár napot.
Nekem sem az állam, sem az eju nem adott még egy fillér támogatást sem.
De ha már közteherviselés.
Az őstermelők, vagy az új verzió szerinti családi gazdálkodók mennyire veszik ki a részüket a közteherviselésből? Mennyi adót, járulékot fizetnek, fognak fizetni?
Miközben ugyan úgy megkapják az eü. ellátást, a gyerekeik az ingyenes oktatást, ugyan úgy használják a közpénzből épült utakat, infrastruktúrákat, ugyan úgy közpénzből intézik az ügyeiket a hivatalok, hatóságok, és lehetne folytatni reggelig.
Mindezek mellett kapják a támogatásokat, a kompenzációkat.
Vagyis semmit nem tesznek a közösbe, csak kivesznek onnan.
Szóval nem kellene folyton sírni.
Ja és a bevétel utáni adóztatást önálló tevékenységre értettem, és írtam, nem munkaviszonyból származó jövedelemre.
Válasz D. Csaba szakirányító #1425. hozzászólásáraPont nem erre gondolt az ember. De amúgy vannak akik több önkormányzati szolgáltatást igénybevesznek, élveznek, és lófaszt nem tesznek a közösbe. Erre gondoltam a közteherviselésnél. Majd ha a fizud 2%-át levonják, mást mondasz. Az egy melósnak olyan 35 ezer évente. De ha úgylenne amit mondasz, hogy bevétel után, akkor egy melósnak 50-től fölfelé/év. Nem lenne nagy az öröm.
Válasz Pont #1426. hozzászólásáraDe ez nem igaz.
39.§
Válasz Pont #1426. hozzászólásáraAkinek 10 milla bevétel eléréséhez 9.5 milla költség szükségeltetik, az vagy dilettáns, vagy hazudik.
Továbbá. Nekem mint szakirányítónak nem tolnak számolatlanul támogatásokat, sem vissza nem térítendőt, sem földalapút, ami nem számít bele a hipába.
Nekem mint szakirányítónak akkor is fizetnem kell az szja-at, a járulékokat, ha éppen nincs bevételem,mert az erdőgazdálkodóim nem akarnak gazdálkodni.
Az őstermelőknek 10 milla bevételig nem.
Szóvak sántít a példa. Nem kicsit, nagyon.
De. Minden önálló tevékenységet terhelő adót, ide értve az szja-t, és a társasági adót is bevétel után kellene kivetni.
Válasz D. Csaba szakirányító #1418. hozzászólásáraEgy óriási probléma van a HIPA-val, hogy bevétel arányos, tehát pl. egy őstermelőnek 10 millió bevétel mellet van 9,5 millió költsége, ugyan annyi HIPA-t fizet mint egy szakirányító, akinek a 10 millió bevétel mellet van 500 000 Ft költsége.....
Válasz bandigh #1423. hozzászólásáraAz önkormányzatoknak törvény határozza meg, mire költhetik a bevételeiket, így a hipát is.
Ebben a törvényben nincs benne, hogy azoknak, akik mondjuk 100 ezertől többet fizetnek, azoknak az önk. köteles saját költségén mondjuk szülinapi bulit rendezni.
Viszont vannak olyan önk. szolgáltatások, amit ezek a versenyzők is igénybe vesznek.
De ha jobban tudod mindezt menedzselni, akkor indulni kell polgármesternek.
Válasz D. Csaba szakirányító #1422. hozzászólására Tudod teljesen mindegy hogyan vélekedett a lényeg az hogy ilyen pofátlan mocskos bűnözőt támogatnak az elvakult emberek és a bürokrácia az önkény teljes kiszolgálója mint közel 100 éve Németországban amikor Hitler hatalomra jutott ő is elhalt volna szócséplőként hiába a legjobbak között lehet említeni ha a Német bürokrácia betartja a törvényeket s nem a kiskapukon engedik folyni a történéseket szóval ma már az a kérdés Európa legkorruptabb országában hogy Hitler vagy Mussolini-t csináltok a Magyar Bonaparte törpéből mert ezt nem a két harmad csinálta hanem az ország bürokratái

Válasz D. Csaba szakirányító #1422. hozzászólásáraVan aki százezreket, vagy milliót is fizet, és ugye gyakorlatilg semmit nem kap cserébe az önkoritól. Vagyis igen, gondolnak rá, ha mondjuk falunap van, hogy ajánljon fel valamit, amit monduk meg lehet főzni. Majd eladni, a lakosságnak.
Aki a multinál dolgozik, annak a munkáltatója, a multi fizet iparűzési adót.
Az egy másckérdés, hogy az ejun belül ilyen adó csak az olaszoknál, és nálunk van.
De azért remélem, 2010 előtt is így vélekedtél.
Válasz Nyomasek Bobo #1419. hozzászólására Az ország vezetői egyben példamutatói tehát ha az ország vezetője nem tud vagyonosodni 1,5 millió bevételből akkor addig szorongasd a könyvelőd nyakát amíg te is ott nem tartasz mert akkor van rá lehetőség sak nem minden könyvelő látja fel kell tehát nyitni a szemüket hogy bátrabbak legyenek mert az országot 134 bátor vezető irányítja

Válasz D. Csaba szakirányító #1418. hozzászólásáraA település működési költségeihez? Akkor járuljon hozzá mindenki. Aki multinàl középvezető, többet vissz haza mint sok őstermelő a munkahelyével együtt, akkor ők is dobják be a közösbe fizunak az X százalékát. Meg mindneki. Az talán közteherviselés
Válasz trikolor5 #1417. hozzászólásáraA kedvedért majd átnevezik...izé...kecskeűzési adónak...Persze ha neked nincs, akkor ezzel is bajod lesz..
Válasz trikolor5 #1417. hozzászólásáraVan bevételed a mezőgazdasági tevékenységből?
Ha igen, akkor neked miért is nem kellene iparűzési adót fizetni, miért is nem kellene hozzájárulnod a településed működési költségeihez ugyan úgy, mint mondjuk minden más vállalkozásnak, így azoknak is, akik munkaviszony mellett folytatnak vállalkozói tevékenységet.
Ha a bevételed meghaladta a hatszázezer forintot, csak akkor kell IPA-t fizetned.
De akkor már nem őstermelő, hanem kistermelő voltál.
Válasz D. Csaba szakirányító #1416. hozzászólásáraMiért ne fizetnék szja-t? Pont, hogy fizetek többet is mint mások, mert van 8órás munkahelyem is a mezőgazdaság mellett. Iparűzési adó sztem akkor is abszurdum őstermelőknél. Támogatás meg szerintem a legtöbb ember tudja miért van úgyhogy azt most nem magyarázom el.
Válasz trikolor5 #1414. hozzászólásáraVagyis nem elég, hogy gyakorlatilag nem fizetsz szja-t, járulékot.
Nem elég, hogy orrba-szájba kapod a vissza nem térítendő támogatásokat.
Még azt is elvárnád, hogy neked ne kelljen iparűzési adót fizetni.
Válasz trikolor5 #1414. hozzászólásáraNem az önkormányzatok hozták a törvényt, hanem az országgyűlés.
Az adó megnevezése egy gyűjtő fogalom, nem lehet minden vállalkozói tevékenységre kivetett adónak külön nevet adni (taxis adó, műkörmös adö, stb.) ezt beláthatod...
Egyetemen föciszakon ipar és a mezőgazdaság mindig elkülönült. Király, hogy mezőgazdasággal foglalkozóktól iparűzési adót szednek. Iparban foglalkozóktól meg majd földművelési adót? Na mind1 eddig se néztem semmibe az önkormányzatokat. Ott ülnek és azon agyalnak, hogy szedjenek be még több pénzt, de érdemi munkát nem csinálnak. Kb mint a maffia védelmi pénzei, adjál pénzt mert csak.
Válasz 5465 #1411. hozzászólásáraAz a baj, hogy eddig a helyi iparűzési adót az önkormányzatnak kellett bevallani papír alapon, így ha valaki nem jelentkezett be önként és az önkormányzat nem nyomozott utána, akkor el lehetett summantani, de ez akkor is adó elkerülés.
Tavaly óta viszont elektronikus bevallás van ÁNYK -val NAV felé, így összefutnak az adatok.
Így ha értékesítesz, akkor a vevőd tölti fel a számlákat vagy felvásárlási jegyeket a NAV- hoz, így az látja a bevételed.
Válasz csferri #1404. hozzászólásáranem kell feltétlenül jegyzőhöz menni, az adott település honlapján elvileg fenn kellene lennie
Válasz trikolor5 #1405. hozzászólásáraDe kellett eddig is.
A törvény nem ismerte nem mentesít, sajnos...
1990. Évi C. Törvény IV. Fejezet
Válasz TYLLA46 #1408. hozzászólásáraEzt én is tudom, de nem derül ki az írásából hogy mikortól szedi, hidd el simán lehet az is hogy 20-ban észbe kaptak hogy az ipa-t lehetett volna eddig is szedni, kell a pénz a covid miatt aztán ha nem jogos sem fogja őket elmarasztalni senki. Volt ahol régebben az MG vontató után sújadót szedtek
pedig azt sem lehett volna.
Válasz csferri #1407. hozzászólásáraAdózási kérdésben mindig, mindenben az 5 év a kulcs szám.(pl.annyi időre visszamenőleg ellenőrizhetnek, ezért kell addig megőrizni a bevallásaidat is,stb) Feltehetően azért kérik addig visszamenőleg, mert már 5 évvel ezelőtt is szedte az önkormányzat.
Válasz trikolor5 #1405. hozzászólásáraNa akkor már csak az a kérdés meddig szedhetik visszafelé
Megint bebizonyosodik, hogy nem éri meg termelni. Tárcsázgatni, támogatást fölvenni. Amint az ember 600e fölött termel perkálhat.
Eddig nem kellett fizetni őstermelőknek. Gondolom nincs pénz és most bevezetik és visszamenőleg is kérik. Elég undi lépés.
Válasz trikolor5 #1396. hozzászólásáraJogosan kérik ha amúgy nálatok az ipa mindig is ki volt vetve az őstermelőkre, de ha mondjuk ezt csak 2020-ban szavazta meg a képviselőtestület akkor nem biztos hogy jogos 2016-tól, szerintem nézz utána még a testületi határozatot is elkérheted a jegyzőtől.
Válasz TYLLA46 #1402. hozzászólásáraGratulálok trilla-trilla
Válasz sixx #1401. hozzászólásáraÍgy van,értezlmezni. Ő magára vonatkozóan kérdezte, neki válaszoltam, nem általánosan, pláne nem neked...
Válasz TYLLA46 #1400. hozzászólásáraTe azt írtad, hogy mindig is kellett....na ebben a formában nem igaz...értelmezni kellene!
Válasz sixx #1399. hozzászólásáraHa őt felszólították hogy fizesse meg visszamenőleg 5 évre is, akkor magától értetődik, hogy ott szednek IPA-t...
Válasz TYLLA46 #1398. hozzászólásáraMondjuk ez nem így van, az önkormányzatok maguk dönthetnek, hogy szednek-e iparűzési adót.