Mi lenne ha holnaptól minden nem ide való hozzászólást a moderátor áthelyezne egy másik helyre, ahol akit érdekel azt olvasná. Akit meg a topik címéről szóló hozzászólás érdekel az az aktuális topikban megtalálná a számára fontos információt.
Válasz medikus #9561. hozzászólásáraNem is az a lényeg, hogy országos szinten mi a mérleg. A csepegtetés a pályázat, mit sajnos ingyenpénznek fogtunk fel, és mindig meg volt ennek a jó helye. Mert ami a nunijóból jött, és eltünt, úgyse kereste senki. Mármint a magyarok közül.
Válasz Sk Laci #9554. hozzászólásáraUkrajnát úgy védik,mint minket 56-ban!Távolról,jó nagy hangszórókkal!Hiába ad oda komoly technikát,az orosz olyan rádió zavarást csinálna hogy még a Németek sem hallanak a rádióban semmit!Ha be akarja kapni Ukrajnát,be is kapja!
Válasz bandigh #9559. hozzászólásáraMindent kiszivattyúzott a nyugat ebből az országból is meg még most is amit csak lehet! Gyarmatosították az országot a komcsik dalolva füfyürészve adták oda nekik az állami vagyont 1990 után! Pedig előtte szidták mint a bokrot,! A nyugat meg röhögött a markába hogy innét is mindent elvihetnek szinte semmi pénzért! Jól átbaszták a komcsikat azok meg a magyar népet mert azt gondolták majd segítenek rajtunk 40 év köpködés után! Aki ezt elhitte megette az agyhalott a szemeben!
Válasz bandigh #9548. hozzászólásáraPénz csepegtetés? Soha nem adták ki,hogy mi mennyit is fizetünk be!Mert mikor a Jobbik ki akarta perelni,ők azt állították hogy többet fizetünk be,mint amit kapunk!
Valószínű hogy így is van!
Válasz bandigh #9559. hozzászólásáraAttól tartok nagy háború lesz ebből az egész nagy szar katyvaszból és megint az egyszerű emberek fognak szívni de rendesen!
Válasz Ares 826 #9556. hozzászólásáraXar lehet, de van aki szivesen bennelenne ám az euban. Az más kérdés, h nem minden tagállam áll ugyanúgy, ezáltal a mondandód is minden országban másképp hangzik.
Válasz TYLLA46 #9550. hozzászólásáraDöglött oroszlán kit is akar fenyegetni Putyint???? Hát azzal tuti befog faragni az Ursula megeszik az oroszok a fricceket reggelire gondolkodás nélkül!
Válasz Ares 826 #9545. hozzászólásáraCsak akkoriban ezzekről zöldekről szó se volt. ami jelenleg megy. Ezek már totálisan el vannak tévedve, hogy miket találnak ki.
Amúgy Ukrainát fogja védeni a sok nyugati, mert rengeteg földet fölvásároltak, cégeket, sok-sok mindent, az nem csak úgy van, hogy csődbemenjen olyan ország, ahol a vagyonuk van és kolduspénzért dolgoztatják az ukrán embereket......
Válasz TYLLA46 #9550. hozzászólásáraA ruszkik nincsenek úgy elkényeztetve, mint a nyugati ember, és putyin jelenlegi támogatottsági szintjére csak áhítoznak a nyugat-európai politikusok, annak ellenére, hogy sokat vesztett a korábbi népszerűségéből. Szóval a ruszkikat így nem tudják megtörni. Ahhoz ennél sokkal több kellene. Navalnij is annak örül, hogy most már dolgozhat a sitten, és nem kell a 4 falat bámulnia 24/7-ben. Az önfeláldozó próbálkozása ellenére eléggé mérsékelt a támogatottsága, pedig mindent megtett, de lehet, hogy hiába.
Válasz Gandhy #9547. hozzászólásáraAmig meg nem unja, es el nem zarja tenyleg a csapot. Plane,hogy meg Ursula meg is fenyegette,hogy az eddigi legszigorubb szankciok kovetkezhetnek...
Válasz bandigh #9548. hozzászólásáraha nem lépünk be, mint súlytalan ország sajnos, hamar elszigetelődtünk volna, hacsak át nem alakultunk volna offshore- és adóparadicsommá, mint Luxemburg, jaa, hogy az meg Eu tag?
Válasz Ares 826 #9545. hozzászólásáraTök függetlenül mondom, de szerintem ha annó nem lépünk be, akkor nem tartunk ott ahol most. Bár kitudja, ha nem lett volna mindig ez a pénz csepegtetés, talán komolyabb erőfeszítésekre sarkallta volna a vezetést. Már nem tudjuk meg.
Válasz TeljesenMindegy #9546. hozzászólásáranálam ott tört el a mécses, amikor párnapja az új német zöld külügyminiszternő bejelentette, hogy Ukrajna, Ukrajna és Ukrajna, amíg ott nem rendezi el a dolgokat a kis KGB-s addig az Áramlaton csak a szél játszik
Válasz Gandhy #9543. hozzászólásáraPedig a jó miniszterünk és stábja lázasan dolgozik a megoldáson......elkapkodtad.
(útban a földközi tengeren horgonyzó bárka felé)
Válasz Sk Laci #9544. hozzászólásáraErre szavazott 2003-ban a magyar nép többsége hogy lépjünk be az eu-ba! Én NEM szavazatot adtam le de most mások miatt is szívni fogok, meg te is meg még sokan mások is! Menni kellene az Angolok után amíg nem késő!
Válasz bandigh #9542. hozzászólásáraNPK, NS, Starter(kukorica) ezeknek az ára akkor sem esik értékelhetően, ha beesik a gázár, sőt, januártól drágulhat, ezt logikus volt megvennem, aztán ha már ott voltam vettem Duslo-t, mert tavasszal, lehet, hogy csak a szolnoki prillezett harmadosztályú marad, ha marad
Válasz Gandhy #9541. hozzászólásáraPedig innen lett volna szép, ha már eddig kitartottál
Amúgy belegondolva, nem lesz nehéz a műtrágyaadagokat eu szinten csökkentetni, elég ha mindig nyomnak rá egy kis co2 kvótát minden tonnára, szép lassan úgyis olyan ára lesz, hogy nem fogjuk szórni mint bolond a lisztet. Fogjuk szórni, de így, amit a paraszt kap a nagykalapból, szépen vissza is csorog oda, kvótapénzként
olcsóbban vettem az NS21-24-et mint a Pétisót, mert ahogy most áll a világ, én sem merem bevállalni a full rizikót tavaszra, bármilyen nagy volt eddig a pofám
Válasz bandigh #9534. hozzászólásáraElőbb írtam, hogy az "increased over 210%" az azt jelenti, hogy 210% fölé emelkedett, nem annyival emelkedett. De ha a vízmentes ammónia ára ennyivel emelkedik, akkor a olcsóbb termékek ára is közel arányosan emelkedik.
Válasz bandigh #9531. hozzászólásáraIgen, a $120 után visszasétált olaj ár az export függő orosz költségvetést eléggé megnyekkentette. Nem is tudták a rubel értékét stabilan tartani. Ez tény, hogy van mit ledolgozniuk, de csak a rossz gazdasági szerkezet miatt. Export orientált gazdaság egy változó világban kb annyira életbiztosítás, mint a turizmusra alapozni. Vékony jég.
Egyébként Merkel 1-2 éve már kijelentette, hogy az EU-nak Oroszországgal kell gazdasági unióra lépnie majd. Úgyhogy az orvelli Eurázsia előképe már hivatalosan is be van lengetve, de előtte még lehet, hogy csinálnak egy véres háborút. Remélem nem érem meg a szörnyszülött létrejöttét.
A Britteket már kiléptették az EU-ból, mert jenki csatlós lesz, a '84 szerint is.
Szóval lehet az Oroszokkal szembeni kapálózást elhinni, de ők maguk fogják ezt létrehozni, valami csodálatos megbékéléses, sírós összeborulásban. Addig meg marad a mutogatás, meg a háborús készülődés, no meg a lakosság büntetése.
Válasz Praetor #9532. hozzászólásáraNem tudjuk, hogy pénzben kifejezve mennyi, mert te meg azt írtad, h fele mint itt
De ez amúgyis a vízmentes ammóniára vonatkozik ami egy eleve drágább termék, itt is. A 210%-al emelkedett, nàlam 3,1-es szorzó, de lehet ott nem.
Ha a 2020 szeptemberi itthoni árakat nézzük, akkor nem 210%-ára emelkedett az ár. Ha "increased with 210%" lenne, akkor már közelítünk, de még ahhoz képest is jóval több itthon.
Persze ha ilyen AKI PÁIR szerűen számolnak az árakkal, akkor a bemásolt szöveg és a valóság két külön fogalom. Az AKI idén pl a napraforgóval folyamatosan "mesélt".
Válasz Praetor #9522. hozzászólásáraLehet likvid a költségvetése, de a korábbi években már a küszöböt rágrák a nullával egyenlő olajárak miatt. És most hogy értéke van a nyersanyagnak, ezzel együtt az áremelkedés ott is kilőtt és nyargal az infláció. Tehát nagyon is jó lenne neki, ha tudna exportálni. Felteszem ezért is szivatja magát a nunijó a megújulókkal, hogy egyrészt függetlenedjen az orosz energiától, másrészr ne erősítse az ő gazdaságát, ha nem muszáj. Persze az átállás zajosra sikeredett, főleg, hogy beugrott a képbe a kovid.
Válasz Sk Laci #9525. hozzászólásáraAz a lényeg hogy zőőőőd. Akkora pénzeket nyúlnak le zöld politikaként beállítva,el sem hiszi az ember elsőre. Drága kenyér ez.
Válasz ..,-:) #9520. hozzászólásáraEzt most nem mondod komolyan. Melyik cég és hol van az a környék?
Tolnában 85.000 a buza, 7x.000 azarpa. 3-4 hete volt 90.000 a buza es ez volt a csucs
Válasz Praetor #9514. hozzászólására"Covid utánni újraindítás" szlovákok nagyon tudják. Több mint fél milliárd euró mormotaszámolásra, tegnapi döntés alapján a nemzeti parkokat vagy magasabb védetségi fokokba besorolt vidékeket tulajdonrendezésre és a teljes területet a környezetvédők felhatalma alá juttatás.
Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy ezzel hogyan indítják újra covid után a gazdaságot ?
Megint minden kölcsönpénzt szétverni........
Válasz bandigh #9516. hozzászólásáraPutyin tuti jóval több gázt exportál, mint 10 éve (már csak a kínaiak miatt is), úgyhogy neki ez csak plusz pénz lenne. Ráadásul a földgáz és olaj árak is elég magasak, úgyhogy már most is elég likvid lehet a költségvetésük, a korábbi évekhez képest.
Ez nem Putyinról szól. Ő csak az indok az intézkedésre.
Amit biztos eredményez ez a helyzet:
- európai ipari szereplők versenyhátrányát
- európai termelők versenyhátrányát (a saps előírásai is, és a növényvédőszerek használatának szűkítése is egyre inkább ezt szolgálják)
- import erősítése (egyben keleti, távol-keleti szereplők gazdaságának erősítése)
- összességében európa gazdaságának gyengítése
- a nyugati lakosság számára alacsonyabb életszínvonalat és "új élethelyzetet", kiszolgáltatottságot (mert ezek a progresszívek rendszeresen azt harsogják, hogy meg akarják változtatni a világot)
De szerintem ez teljesen tudatos, és megtervezett program. Ha ismerjük Orwell könyveit, akkor kísérteties hasonlóságot láthatunk a valóság és a "fikció" között.
Szerintem közvetlenül két dolog lehet ezek mögött:
- Ismét egy erős "keleti blokk" szerűség létrehozása, hogy két egyenlő fél legyen a kirobbantani tervezett tényleges háborúban. Az orosz, kínai önellátás szankciókkal való erősítése erre a helyzetre készíti fel őket. Fegyverkezésük is erősen konszepcionális.
- Diktatórikus irányítás elfogadtatása a fejlett világban. A lakosság szoktatása a privát szférába való állami beavatkozásra. Egyfajta kínai kapitalista diktatúra, európai és észak-amerikai változatainak létrehozása. Persze a "demokrácia", a klímavédelem, terrorizmus, covid...stb hivatkozásokkal nyakon öntve, hogy valahogy le lehessen nyomni az emberek torkán.
Alapvetően igaza van Petőfinek, hogy politikailag a víz lenne az úr. De az emberek lelke megkövéredett. A hazugságokkal, megtévesztésekkel, erőszakkal, ideológiákkal, félelemkeltéssel valószínűleg el tudják érni azt amit terveznek. Csak valójában az nem lesz olyan jó számukra sem, mint ahogy azt az elit elképzeli. De legalább sok szenvedést és nyomorúságot okoznak az emberiség számára.
14466 hozzászólás
Válasz ..,-:) #9566. hozzászólásáraMég az a szerencse hogy lehet kapni!

Válasz ..,-:) #9566. hozzászólásáraVégre egy hozzászólás, ami a címről szól.



Mi lenne ha holnaptól minden nem ide való hozzászólást a moderátor áthelyezne egy másik helyre, ahol akit érdekel azt olvasná. Akit meg a topik címéről szóló hozzászólás érdekel az az aktuális topikban megtalálná a számára fontos információt.
Válasz ..,-:) #9566. hozzászólásáraKöszönöm szépen!
Válasz apuci #9553. hozzászólására
Válasz medikus #9563. hozzászólásárahttps://youtu.be/0fzQFrLmCzM?t=393


Válasz medikus #9561. hozzászólásáraNem is az a lényeg, hogy országos szinten mi a mérleg. A csepegtetés a pályázat, mit sajnos ingyenpénznek fogtunk fel, és mindig meg volt ennek a jó helye. Mert ami a nunijóból jött, és eltünt, úgyse kereste senki. Mármint a magyarok közül.
Válasz Sk Laci #9554. hozzászólásáraUkrajnát úgy védik,mint minket 56-ban!Távolról,jó nagy hangszórókkal!Hiába ad oda komoly technikát,az orosz olyan rádió zavarást csinálna hogy még a Németek sem hallanak a rádióban semmit!Ha be akarja kapni Ukrajnát,be is kapja!
Válasz bandigh #9559. hozzászólásáraMindent kiszivattyúzott a nyugat ebből az országból is meg még most is amit csak lehet! Gyarmatosították az országot a komcsik dalolva füfyürészve adták oda nekik az állami vagyont 1990 után! Pedig előtte szidták mint a bokrot,! A nyugat meg röhögött a markába hogy innét is mindent elvihetnek szinte semmi pénzért! Jól átbaszták a komcsikat azok meg a magyar népet mert azt gondolták majd segítenek rajtunk 40 év köpködés után! Aki ezt elhitte megette az agyhalott a szemeben!
Válasz bandigh #9548. hozzászólásáraPénz csepegtetés? Soha nem adták ki,hogy mi mennyit is fizetünk be!Mert mikor a Jobbik ki akarta perelni,ők azt állították hogy többet fizetünk be,mint amit kapunk!
Valószínű hogy így is van!
Válasz bandigh #9559. hozzászólásáraAttól tartok nagy háború lesz ebből az egész nagy szar katyvaszból és megint az egyszerű emberek fognak szívni de rendesen!






Válasz Ares 826 #9556. hozzászólásáraXar lehet, de van aki szivesen bennelenne ám az euban. Az más kérdés, h nem minden tagállam áll ugyanúgy, ezáltal a mondandód is minden országban másképp hangzik.
Válasz Ares 826 #9555. hozzászólásáraLehet abbol az egyszeru kerdesbol kellene kiindulni, ki fugg jobban a masiktol...
Válasz Ares 826 #9555. hozzászólásáraEzert sem ertem az allando okoskodast....
Válasz bandigh #9548. hozzászólásáraEz most neked jó????? Mert szerintem egy nagy rakás szar az egész eu!
Válasz TYLLA46 #9550. hozzászólásáraDöglött oroszlán kit is akar fenyegetni Putyint???? Hát azzal tuti befog faragni az Ursula megeszik az oroszok a fricceket reggelire gondolkodás nélkül!

Válasz Ares 826 #9545. hozzászólásáraCsak akkoriban ezzekről zöldekről szó se volt. ami jelenleg megy. Ezek már totálisan el vannak tévedve, hogy miket találnak ki.
Amúgy Ukrainát fogja védeni a sok nyugati, mert rengeteg földet fölvásároltak, cégeket, sok-sok mindent, az nem csak úgy van, hogy csődbemenjen olyan ország, ahol a vagyonuk van és kolduspénzért dolgoztatják az ukrán embereket......
A bigénél volt az akciós műtrágyák között karbamid?
Mennyi volt rá az akció?
Válasz TYLLA46 #9550. hozzászólásáraA ruszkik nincsenek úgy elkényeztetve, mint a nyugati ember, és putyin jelenlegi támogatottsági szintjére csak áhítoznak a nyugat-európai politikusok, annak ellenére, hogy sokat vesztett a korábbi népszerűségéből. Szóval a ruszkikat így nem tudják megtörni. Ahhoz ennél sokkal több kellene. Navalnij is annak örül, hogy most már dolgozhat a sitten, és nem kell a 4 falat bámulnia 24/7-ben. Az önfeláldozó próbálkozása ellenére eléggé mérsékelt a támogatottsága, pedig mindent megtett, de lehet, hogy hiába.
Válasz TYLLA46 #9550. hozzászólásáranem számoltam utána, de a jelen gázárak mellett, lehet, jobban jár, ha végleg elbontja a csöveket
Válasz Gandhy #9547. hozzászólásáraAmig meg nem unja, es el nem zarja tenyleg a csapot. Plane,hogy meg Ursula meg is fenyegette,hogy az eddigi legszigorubb szankciok kovetkezhetnek...
Válasz bandigh #9548. hozzászólásáraha nem lépünk be, mint súlytalan ország sajnos, hamar elszigetelődtünk volna, hacsak át nem alakultunk volna offshore- és adóparadicsommá, mint Luxemburg, jaa, hogy az meg Eu tag?
Válasz Ares 826 #9545. hozzászólásáraTök függetlenül mondom, de szerintem ha annó nem lépünk be, akkor nem tartunk ott ahol most. Bár kitudja, ha nem lett volna mindig ez a pénz csepegtetés, talán komolyabb erőfeszítésekre sarkallta volna a vezetést. Már nem tudjuk meg.
Válasz TeljesenMindegy #9546. hozzászólásáranálam ott tört el a mécses, amikor párnapja az új német zöld külügyminiszternő bejelentette, hogy Ukrajna, Ukrajna és Ukrajna, amíg ott nem rendezi el a dolgokat a kis KGB-s addig az Áramlaton csak a szél játszik
Válasz Gandhy #9543. hozzászólásáraPedig a jó miniszterünk és stábja lázasan dolgozik a megoldáson......elkapkodtad.
(útban a földközi tengeren horgonyzó bárka felé)
Válasz Sk Laci #9544. hozzászólásáraErre szavazott 2003-ban a magyar nép többsége hogy lépjünk be az eu-ba! Én NEM szavazatot adtam le de most mások miatt is szívni fogok, meg te is meg még sokan mások is! Menni kellene az Angolok után amíg nem késő!

Válasz bandigh #9542. hozzászólására2023-tól számoljál még környezetszennyezési adót az üzemanyag árához.
Csupa "örömteli" hír a nagyratisztelt Brüszelből
Válasz bandigh #9542. hozzászólásáraNPK, NS, Starter(kukorica) ezeknek az ára akkor sem esik értékelhetően, ha beesik a gázár, sőt, januártól drágulhat, ezt logikus volt megvennem, aztán ha már ott voltam vettem Duslo-t, mert tavasszal, lehet, hogy csak a szolnoki prillezett harmadosztályú marad, ha marad
Válasz Gandhy #9541. hozzászólásáraPedig innen lett volna szép, ha már eddig kitartottál

Amúgy belegondolva, nem lesz nehéz a műtrágyaadagokat eu szinten csökkentetni, elég ha mindig nyomnak rá egy kis co2 kvótát minden tonnára, szép lassan úgyis olyan ára lesz, hogy nem fogjuk szórni mint bolond a lisztet. Fogjuk szórni, de így, amit a paraszt kap a nagykalapból, szépen vissza is csorog oda, kvótapénzként
olcsóbban vettem az NS21-24-et mint a Pétisót, mert ahogy most áll a világ, én sem merem bevállalni a full rizikót tavaszra, bármilyen nagy volt eddig a pofám
Válasz Földönfuto #9537. hozzászólásáraA mostani igen.
Válasz bandigh #9538. hozzászólásáraOk, igazad van.
Válasz Praetor #9536. hozzászólásáraHa valami 50%-al drágul, az meg a fele lesz vagy mi? De inkább olvassad el, hátha. Link
Válasz Praetor #9535. hozzászólásáraA mostani Unio nem jenki csatlós?
Válasz bandigh #9534. hozzászólásáraElőbb írtam, hogy az "increased over 210%" az azt jelenti, hogy 210% fölé emelkedett, nem annyival emelkedett. De ha a vízmentes ammónia ára ennyivel emelkedik, akkor a olcsóbb termékek ára is közel arányosan emelkedik.
Válasz bandigh #9531. hozzászólásáraIgen, a $120 után visszasétált olaj ár az export függő orosz költségvetést eléggé megnyekkentette. Nem is tudták a rubel értékét stabilan tartani. Ez tény, hogy van mit ledolgozniuk, de csak a rossz gazdasági szerkezet miatt. Export orientált gazdaság egy változó világban kb annyira életbiztosítás, mint a turizmusra alapozni. Vékony jég.
Egyébként Merkel 1-2 éve már kijelentette, hogy az EU-nak Oroszországgal kell gazdasági unióra lépnie majd. Úgyhogy az orvelli Eurázsia előképe már hivatalosan is be van lengetve, de előtte még lehet, hogy csinálnak egy véres háborút. Remélem nem érem meg a szörnyszülött létrejöttét.
A Britteket már kiléptették az EU-ból, mert jenki csatlós lesz, a '84 szerint is.
Szóval lehet az Oroszokkal szembeni kapálózást elhinni, de ők maguk fogják ezt létrehozni, valami csodálatos megbékéléses, sírós összeborulásban. Addig meg marad a mutogatás, meg a háborús készülődés, no meg a lakosság büntetése.
Válasz Praetor #9532. hozzászólásáraNem tudjuk, hogy pénzben kifejezve mennyi, mert te meg azt írtad, h fele mint itt
De ez amúgyis a vízmentes ammóniára vonatkozik ami egy eleve drágább termék, itt is. A 210%-al emelkedett, nàlam 3,1-es szorzó, de lehet ott nem.
Válasz Cafi #9529. hozzászólásáraAkkor urban legend, de azért elgondolkodtató.
Válasz bandigh #9527. hozzászólásáraEzt írtad: "compared to September 2020: ammonia has increased over 210%;"
Ha a 2020 szeptemberi itthoni árakat nézzük, akkor nem 210%-ára emelkedett az ár. Ha "increased with 210%" lenne, akkor már közelítünk, de még ahhoz képest is jóval több itthon.
Persze ha ilyen AKI PÁIR szerűen számolnak az árakkal, akkor a bemásolt szöveg és a valóság két külön fogalom. Az AKI idén pl a napraforgóval folyamatosan "mesélt".
Válasz Praetor #9522. hozzászólásáraLehet likvid a költségvetése, de a korábbi években már a küszöböt rágrák a nullával egyenlő olajárak miatt. És most hogy értéke van a nyersanyagnak, ezzel együtt az áremelkedés ott is kilőtt és nyargal az infláció. Tehát nagyon is jó lenne neki, ha tudna exportálni. Felteszem ezért is szivatja magát a nunijó a megújulókkal, hogy egyrészt függetlenedjen az orosz energiától, másrészr ne erősítse az ő gazdaságát, ha nem muszáj. Persze az átállás zajosra sikeredett, főleg, hogy beugrott a képbe a kovid.
Válasz Sk Laci #9525. hozzászólásáraAz a lényeg hogy zőőőőd.
Akkora pénzeket nyúlnak le zöld politikaként beállítva,el sem hiszi az ember elsőre. Drága kenyér ez.
Válasz Praetor #9514. hozzászólásáraSzéchenyi nem mondott ilyet soha.
Válasz ..,-:) #9520. hozzászólásáraEzt most nem mondod komolyan. Melyik cég és hol van az a környék?
Tolnában 85.000 a buza, 7x.000 azarpa. 3-4 hete volt 90.000 a buza es ez volt a csucs
Válasz Praetor #9523. hozzászólásáraMilyen számokból dolgozott ön?
Válasz barazdabetyar. #9517. hozzászólásáraValahogy így!
Válasz Praetor #9514. hozzászólására"Covid utánni újraindítás" szlovákok nagyon tudják. Több mint fél milliárd euró mormotaszámolásra, tegnapi döntés alapján a nemzeti parkokat vagy magasabb védetségi fokokba besorolt vidékeket tulajdonrendezésre és a teljes területet a környezetvédők felhatalma alá juttatás.
Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy ezzel hogyan indítják újra covid után a gazdaságot ?
Megint minden kölcsönpénzt szétverni........
Válasz ..,-:) #9520. hozzászólásáraSzép árak. Felénk nem akarnak kötni repcén kívül másra. Repcéért is csak 500 euró van a 2022 termésre.
Válasz bandigh #9518. hozzászólásáraAkkor még mindig - kis túlzással - fele annyi, mint itt nálunk.
Válasz bandigh #9516. hozzászólásáraPutyin tuti jóval több gázt exportál, mint 10 éve (már csak a kínaiak miatt is), úgyhogy neki ez csak plusz pénz lenne. Ráadásul a földgáz és olaj árak is elég magasak, úgyhogy már most is elég likvid lehet a költségvetésük, a korábbi évekhez képest.
Ez nem Putyinról szól. Ő csak az indok az intézkedésre.
Amit biztos eredményez ez a helyzet:
- európai ipari szereplők versenyhátrányát
- európai termelők versenyhátrányát (a saps előírásai is, és a növényvédőszerek használatának szűkítése is egyre inkább ezt szolgálják)
- import erősítése (egyben keleti, távol-keleti szereplők gazdaságának erősítése)
- összességében európa gazdaságának gyengítése
- a nyugati lakosság számára alacsonyabb életszínvonalat és "új élethelyzetet", kiszolgáltatottságot (mert ezek a progresszívek rendszeresen azt harsogják, hogy meg akarják változtatni a világot)
De szerintem ez teljesen tudatos, és megtervezett program. Ha ismerjük Orwell könyveit, akkor kísérteties hasonlóságot láthatunk a valóság és a "fikció" között.
Szerintem közvetlenül két dolog lehet ezek mögött:
- Ismét egy erős "keleti blokk" szerűség létrehozása, hogy két egyenlő fél legyen a kirobbantani tervezett tényleges háborúban. Az orosz, kínai önellátás szankciókkal való erősítése erre a helyzetre készíti fel őket. Fegyverkezésük is erősen konszepcionális.
- Diktatórikus irányítás elfogadtatása a fejlett világban. A lakosság szoktatása a privát szférába való állami beavatkozásra. Egyfajta kínai kapitalista diktatúra, európai és észak-amerikai változatainak létrehozása. Persze a "demokrácia", a klímavédelem, terrorizmus, covid...stb hivatkozásokkal nyakon öntve, hogy valahogy le lehessen nyomni az emberek torkán.
Alapvetően igaza van Petőfinek, hogy politikailag a víz lenne az úr. De az emberek lelke megkövéredett. A hazugságokkal, megtévesztésekkel, erőszakkal, ideológiákkal, félelemkeltéssel valószínűleg el tudják érni azt amit terveznek. Csak valójában az nem lesz olyan jó számukra sem, mint ahogy azt az elit elképzeli. De legalább sok szenvedést és nyomorúságot okoznak az emberiség számára.
Válasz ..,-:) #9520. hozzászólásáraNnyiért le kell kötni. :D
Válasz MrPoke #9519. hozzászólásáraÁrpára erre felénk 85-öt, búzára 95-öt ajánlottak az új termésre.