Habár a búzához hasonlóan a kukorica és a napraforgó esetében sem várható, hogy a felvásárlási árak túlteljesítenék a várakozásokat, a hozamok talán képesek lesznek az idei év eredményeit valamennyire ellensúlyozni.

A napraforgó betakarítási munkálatai az Alföldön, a hónap közepén kezdődnek. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) becslése szerint mindenből egy kicsit többre számíthatunk, mint előző évben, egységnyi területen legalább is biztos, így országos átlagban 3 tonna/hektár körül alakulhat.

Ekkora terméshozamot még sohasem prognosztizáltunk, a magyar gazdálkodók hosszú évtizedek óta nem tudták átlépni a két tonnát – nyilatkozta az Agroinform.hu-nak Vancsura József. Az új hibridek megjelenésének, a technológiai fejlődésnek és gyomirtó szerek használatának köszönhetően szépen megindultak a hozamok. A GOSZ elnöke szerint "a napraforgó ára is olyan, amilyen, vagyis roppant gyenge lesz".

Szinte valamennyi szántóföldi növénykultúra esetében elmondható, hogy a felvásárlási összegek régen voltak már annyira mélyen, mint mostanában, ami a gazdálkodók számára

"igazi tragédia".

Mivel az olajos növény a betakarítás előtt még viszonylag sokat kint alszik, ezért legalább egy hét folyamatos napsütésre lenne szükség ahhoz, hogy – a gyenge árakat korrigálandó – a termés mennyisége és minősége is értékelhető legyen. Amennyiben a gazdák a múlt héten elvégezték a deszikkálást, akkor már a botritisz sem fogja elvinni egy esetleges esős őszi periódusban.

kukorica

Kukoricából 7,5-8 tonna várható, ez a mennyiség közel 30 százalékkal haladhatja meg az ötéves átlagot – fotó: Shutterstock

A Top20 kísérletek országos hálózatának tapasztalatai alapján egyes vidékeken jelentős kártevőként lépett fel a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke. E két kártevőnek jelentős szerepe van a gombabetegségek terjesztésében – mondta dr. Szieberth Dénes. A Magyar Kukorica Klub elnöke szerint mindezek ellenére jó évre számíthatunk, már ami a mennyiséget illeti.

A zsenge kukoricába – és egyéb terménybe – berágó hernyók ellen már nincs hatékony védekezési lehetőség. A csemegekukoricában és más zöldségfélékben a gombabetegségeken túl fogyasztási és értékesítési értékcsökkenést okoznak.

Az 1,06 millió hektárról betakarítandó tengeriből óvatos becslések szerint 7,5-8 tonna/hektár várható. Vancsura József GOSZ-elnök bizakodó: "az árak itt se túl magasak, de remélhetőleg nem megy le 30 ft/kg alá, mint a búza vagy az árpa."

Sok gazdálkodó volt kénytelen az egyre szélsőségesebbé váló időjárás következtében különböző károkat elszenvedni. Fontos, hogy az érintettek betartsák a határidőket: a 2016. évi kárenyhítési hozzájárulás megfizetésének jogszerű teljesítésére 2016. szeptember 15-ig van lehetőség. A használatban lévő termőföldön az aszálykár-bejelentést legkésőbb a tervezett betakarítás vagy a károsodással érintett terület más növénykultúrával való hasznosítását megelőző talaj-előkészítés előtt tíz nappal kell megtenni, de legkésőbb tárgyév szeptember 30-ig.