Ha jól tudom, annak idején volt visszahívás az Axiálnál, és cserélték - ha jól tudom - az egész felfogatást.
Azért rémlik, mert akkoriban voltam Baján Arion-Axion kezelői tanfolyamon, és volt egy srác, aki kintről hozta az Axionját, és őt nem értesítette az Axiál.
Pedig pl. a személykocsiknál ilyen visszahívás esetén a világ bármelyik márkaszervizébe mehetnél, amelyik neked megfelel.
Nem mondtam, hogy nem bírja el, de minek akasszak rá többet? Bőven elég neki a súlytartó 300 kilója, ha rápakolom a táskasúlyokat akkor meg már olyan hosszan nyúlik előre, hogy észnél kell lenni vele.
NA ja, mondjuk ez csak egy 110 lovas traktor, erre is utólag került rá a zuidberg. De ettől függetlenül a gyári könyv csak 300 kg-ot ír a fronthidraulikás súlyra. Gyanítom, hogy nem a fronthidraulika miatt, hanem inkább az első híd terhelése miatt! Nagy traktornál is hasonló lehet a kép, ott nyilván nagyobb a frontsúly ,talán nem biztos, hogy ugyanazt a súlyt kell átakasztani a 30-40 cm-rel előrébb lévő fronthidraulikára.
Azt nek tom, nekem a belső gyári van csak fent az 750 kg, de mehetnének még rá a kicsik az darabonként ha jók az emlékeim 27 kg/darab van belőle vagy 14-16 már nem tudom pontosan!!
Virágot az öltözőmbe kérem!!!!
De a cég tulaja nem vigyorgott először mikor rá akarták verni a balhét hogy baxták el a gépet, szerintem volt egy kis anyázás is még vége lett a dolognak!!!!
Válasz #1491. hozzászólásra
Ojasmit irtak,hogy:
1- le esett a teheraútóról
2- mikor emelték ki a hajóról daruval és akkor esett le
3- athajtott teljes sebességel a fekvőrendőrön
4- munka közben "SILAZA" mikor taposik a zöld kukoricát(nemtudom a magyar kifejezést-nézd meg a google képeken) tulhajtott a beton falon, leesett és kettétör...no meg ijen hihetetlen sztorikat!
Különben én netudom,hogy hol van a traki?,,, valószinüleg ott van ahol a képek készültek Baján, ha csak szét nem szedték már...csak azt mondtam, hogy egy Horvát alak járt Baján, és ő készitett pár fotót róla, és felrakta a Horvát forumra kb 3 éve - pontossan 2009.február 10-én!
És néhány napja, ugyanezek a képek megjelentek a Szerb forumon is...és indult a duma és a vita, meg a hüjeség minden formában...
Azért is kérdeztem be ide, mert valószinűb, hogy valaki tud róla bőveben mondani valamit!
És köszi szépen az infót...
No meg azthittem, hogy vannak képep a hejszinről, mikor megtörtént az eset, mert ebben a mai világban csak kattognak a fotók. De nem baj, elég az is, hogy megtudtam az igaz történetet.
Mégegyszer köszi!
üdv zsolt!
Szóval igaz a sztori! Mert a Horvát agrárforumon 3éve jelentek meg ezek a képek, és az illető aki készitette csak anyit tudott mondani, hogy leszakadt a suj, és a traktor alá került ezért tört ketté, és Baján készitette a képeket. Kicsit hihetetlennek tünt, és abba is maradt annak idején.
De pár napja ismét megjelentek a képek a Szerb agrárforumon, és ismét indult a vita, hogy mi történt?
Ézért gondoltam megkérdezem tőletek, mert Magyarországon van a traktor, hátha többet tudtok róla...s mint emlitetétek megegyezik a történet!
Az egyik alak, még csesztetés képpen az egyik kép tükörképét felrakta...ne tudd meg mijen vita kerekedett, hogy egy azon traktorról van e szó...
Probálom felrakni még 3képet, de nem megy...
Ez szerintem pont igaz a beton az beton! Ott sem maga a tömeggel volt a gond hanem a tartó csapok voltak gyengék és az tört le eggyik, és úgy ugrott be a traki alá az egész és kampec a gépnek!!
A fergán nagyobb az osztókör mert a féltengely végén az állítható nagy agyrész kilóg a felni közepéből úgy mintha itt a claas elsőkerekénél néznéd olyan értelemben. A claas-nak fix osztóköre van féltengely legkülsőbb részén a csavarok vannak. 6495-re pászol erre már nem!
Sajnos a súlyoknak is kicsi a belső mérete de tényleg jólenne!!!
Dehát eltoja azt a súly olyan tempónál a gép nem? hogy szakít ketté egy trakit egy súly???
Elsőhíd átugrott rajta aztán pont befeszűlt a hasa alatt ahol beroppant az öntvény és nyekk?
Nemtudom elképzelni de kemény a helyzet és kegyetlen!
Én tudom kié volt ez a traki, pont az volt a gond megküldte az "inas" és laszakadt az orráról a nehezék és beszorult a traki alá, kaptak érta másikat a gyártól ha jól tudom!!! Ez még ott van most is Baján???? Ez már régi kép nemde, én is láttam ott vagy 3-4 éve!!!!
Hallottam olyasmit, hogy a fronthidrós claasok gyári frontsúlytartója selejtes volt és kb így nézhet ki, amikor 50-nél leesik az elejéről és a traki meg ráfut.
Üdv!
Valaki tudna mondani valamit, hogy mi történt ezzel a Claas traktorral?
[URL=http://imageshack.us/photo/my-images/641/claasaxion.jpg/][IMG]http://img641.imageshack.us/img641/4553/claasaxion.jpg[/IMG][/URL]
Érdekelne még kép, ha van róla valakinek?
Üdv Zsolt!
Én is használok kopásállo adalékot,csak én nemhivatalosan veszem egy forrástól!Az a lényeg hogy ilyent nem kapsz az országban hivatalosan!ARES-826 a te gépedben most annyi ora van mint az enyémben ezekszerint!Azért kérdeztem ezt a porlaszto dolgot mert nekem 2 porlasztonál a fedél alatt lévő gumigyűrűt,ahol van a résolajvisszavez., kinyomta a gázolaj és folyt!Akkor kicseréltem uj fedél+gumigyűrű,azota jo!Nekem azt mondták hogy azért nyomja ki mert már sok a porlaszto résolaja,tehát cserés!Erre ti mit mondtok!
Az enyémben most van 4800 óra de eddig nem volt gond a porlasztókkal, szoktam önteni a gázolajhoz mikor nagy meleg van AROL-2T és porlasztó tisztító adalékot is 2-3 tankolás után!! Nem füstöl kéken, és indul rendesen!! Lehet érdemes lenne kiszedni és megnézetni őket, de nem látom sok értelmét! Kúti gázolaj nem lehet annyira rossz mit tankolok, és tankoláskor szürve van a gázolaj, rajta a szivattyún a szürő!!!
Válasz #1468. hozzászólásra
Én kb. 5000-ként megnézetném. Elenyésző költség egy motorproblémához képest, főleg egy olyan "régi" mocinál amilyen a tiedben van.
Hello CLAAS trakisok!Azt szeretném kérdezni, hogy akinek ARES 816-26-os gépe van,az mikor cserélt a gépében porlasztot és miért?Válaszokat előre is köszi!
És a "lábbal túrázza a motort?"
Valóban szar az a könyv, és sok fontos infó hiányzik is belőle. Pl. hátsó függesztés kalibrálása.
Ezzel kapcsolatban kéne egy kis segítség, hátha valaki...
A Claas Arion szervizkódjait nem adja ki az Axiál, pedig külföldön több helyen ezt megkapják a felhasználók. Ha valakinek meg van, akár fizetnék is érte.
Küldtem egy mailt a Claasnak, de nem nagyon bízom benne, hogy sikerrel fogok járni.
Jól megvan súlyozva elől ~1200kg hátul meg 700.
Az príma! Mennyi akkor így a gép? 9-10tonna?
Mennyire slippelt be a géped amúgy???? mutatja %-ban?
Ott körül volt asszem... ha jól számolok olyan "kilencfél" körül lehet. 5-20 között de inkább a 5-10% volt leginkább. Ja mutatja a műszerfalon legfelül ahol a 0-át látod. Ennyit a hóról ma eső esett:
4864 hozzászólás
Claas Mozi: Az 900-as traktor széria videója
Ha jól tudom, annak idején volt visszahívás az Axiálnál, és cserélték - ha jól tudom - az egész felfogatást.
Azért rémlik, mert akkoriban voltam Baján Arion-Axion kezelői tanfolyamon, és volt egy srác, aki kintről hozta az Axionját, és őt nem értesítette az Axiál.
Pedig pl. a személykocsiknál ilyen visszahívás esetén a világ bármelyik márkaszervizébe mehetnél, amelyik neked megfelel.
Válasz #1511. hozzászólásra

lehet melléütött aki irta a axiálná
3 mas fölött a 6os van
600 esetleg?
Válasz #1510. hozzászólásra
Nem mondtam, hogy nem bírja el, de minek akasszak rá többet? Bőven elég neki a súlytartó 300 kilója, ha rápakolom a táskasúlyokat akkor meg már olyan hosszan nyúlik előre, hogy észnél kell lenni vele.
Válasz #1509. hozzászólásra

Akkor is kevés az a 300 kg, én azt gondolom annak a 110 pacisnak el kell bírni neki az 1,8-2 tonnát!!!
NA ja, mondjuk ez csak egy 110 lovas traktor, erre is utólag került rá a zuidberg. De ettől függetlenül a gyári könyv csak 300 kg-ot ír a fronthidraulikás súlyra. Gyanítom, hogy nem a fronthidraulika miatt, hanem inkább az első híd terhelése miatt! Nagy traktornál is hasonló lehet a kép, ott nyilván nagyobb a frontsúly ,talán nem biztos, hogy ugyanazt a súlyt kell átakasztani a 30-40 cm-rel előrébb lévő fronthidraulikára.
Válasz #1505. hozzászólásra
1300 lesz hánem?
Válasz #1505. hozzászólásra

Szar a könyved vagy a fordítás!!!
Válasz #1504. hozzászólásra

Az nem tom mi vót. Az enyémen az van mit írtam, nekem a züidburgos lett felszerelve utólag, amit a dereland kft forgalmaz 3,5 tonna a teherbírása!!
Válasz #1503. hozzászólásra
Érdekes dolog ez, nálam az aresen gyárilag 780 kg frontsúly volt, de a kézikönyv szerint fronthidraulikára csak 300-at lehetne akasztani?
Válasz #1503. hozzászólásra

novárjáááááá
nem tömbsúly vót?????????
nemvagyok ám a szeren ha kevertek
Válasz #1502. hozzászólásra

Azt nek tom, nekem a belső gyári van csak fent az 750 kg, de mehetnének még rá a kicsik az darabonként ha jók az emlékeim 27 kg/darab van belőle vagy 14-16 már nem tudom pontosan!!
Válasz #1501. hozzászólásra
mi csináltattunk elig erőset
hány kilós lehetett?
1t fölött mi?
Válasz #1499. hozzászólásra

Ja, a csap gyenge a pótsúlyon az tört el!!! Ha neked van vasad akkor "figyejjééééééé" nehogy cumikázzá!!!!
Válasz #1499. hozzászólásra
A frontsúlytartó csapja volt a bűnös.
Válasz #1498. hozzászólásra
most itt mivolt?
a karokba amik mennek csapok azok törtek el a vonagláskor?
Válasz #1497. hozzászólásra

Virágot az öltözőmbe kérem!!!!
De a cég tulaja nem vigyorgott először mikor rá akarták verni a balhét hogy baxták el a gépet, szerintem volt egy kis anyázás is még vége lett a dolognak!!!!
Válasz #1496. hozzászólásra
ARES826-nak van igaza, ez történt.
Válasz #1495. hozzászólásra

Nyugtassad meg őket a fórumonn, az volt a géppel amit én írtam, begyürte maga alá az orrán lévő bazi nagy súlytömeget!
Válasz #1491. hozzászólásra
Ojasmit irtak,hogy:
1- le esett a teheraútóról
2- mikor emelték ki a hajóról daruval és akkor esett le
3- athajtott teljes sebességel a fekvőrendőrön
4- munka közben "SILAZA" mikor taposik a zöld kukoricát(nemtudom a magyar kifejezést-nézd meg a google képeken) tulhajtott a beton falon, leesett és kettétör...no meg ijen hihetetlen sztorikat!
Különben én netudom,hogy hol van a traki?,,, valószinüleg ott van ahol a képek készültek Baján, ha csak szét nem szedték már...csak azt mondtam, hogy egy Horvát alak járt Baján, és ő készitett pár fotót róla, és felrakta a Horvát forumra kb 3 éve - pontossan 2009.február 10-én!
És néhány napja, ugyanezek a képek megjelentek a Szerb forumon is...és indult a duma és a vita, meg a hüjeség minden formában...
üdv zsolt!
Válasz #1493. hozzászólásra
Tavaly láttam a bajai telephelyen.
Válasz #1492. hozzászólásra
Még náluk van?????? Mert mikor én láttam még ott volt ahol a képen van, vagy szétszedték már darabokra?????
Válasz #1491. hozzászólásra
Ez a Traki már csak donor az Axiálnál!
Válasz #1490. hozzászólásra

A kinti fórumonn mit írtak róla azt tudod?????
Válasz #1489. hozzászólásra

Azért is kérdeztem be ide, mert valószinűb, hogy valaki tud róla bőveben mondani valamit!
És köszi szépen az infót...
No meg azthittem, hogy vannak képep a hejszinről, mikor megtörtént az eset, mert ebben a mai világban csak kattognak a fotók. De nem baj, elég az is, hogy megtudtam az igaz történetet.
Mégegyszer köszi!
üdv zsolt!
Válasz #1486. hozzászólásra

Mondom én tudom kié volt a traki, beszéltem a főnökkel, több évig volt vele kapcsolatom!!!
És itt a tükörképes Claas...

Üdv Zsolt!
Üdv mindenkinek!

Szóval igaz a sztori! Mert a Horvát agrárforumon 3éve jelentek meg ezek a képek, és az illető aki készitette csak anyit tudott mondani, hogy leszakadt a suj, és a traktor alá került ezért tört ketté, és Baján készitette a képeket. Kicsit hihetetlennek tünt, és abba is maradt annak idején.
De pár napja ismét megjelentek a képek a Szerb agrárforumon, és ismét indult a vita, hogy mi történt?
Ézért gondoltam megkérdezem tőletek, mert Magyarországon van a traktor, hátha többet tudtok róla...s mint emlitetétek megegyezik a történet!
Az egyik alak, még csesztetés képpen az egyik kép tükörképét felrakta...ne tudd meg mijen vita kerekedett, hogy egy azon traktorról van e szó...
Probálom felrakni még 3képet, de nem megy...
Joekiki!
Válasz #1480. hozzászólásra

Ez a gép már nincs náluk Baján szerintem, vagy mégis?????
Válasz #1483. hozzászólásra

Ez szerintem pont igaz a beton az beton! Ott sem maga a tömeggel volt a gond hanem a tartó csapok voltak gyengék és az tört le eggyik, és úgy ugrott be a traki alá az egész és kampec a gépnek!!
Válasz #1481. hozzászólásra
Persze csak ha claas súlytartó lenne rajta...
nyugi a gyári betonsúly az nem játszik ilyet...
ez hányas traktor hányas gumikkal?
Válasz #1480. hozzászólásra

de vigyázzál,mert ha a claas kettétörik,akkor FERGA is.
Válasz #1479. hozzászólásra
Rögtön ez ugrott be nekemis, de nemjó rá!!!
A fergán nagyobb az osztókör mert a féltengely végén az állítható nagy agyrész kilóg a felni közepéből úgy mintha itt a claas elsőkerekénél néznéd olyan értelemben. A claas-nak fix osztóköre van féltengely legkülsőbb részén a csavarok vannak. 6495-re pászol erre már nem!
Sajnos a súlyoknak is kicsi a belső mérete de tényleg jólenne!!!
Válasz #1477. hozzászólásra

megvehetnéd róla a hátsó kerekeket,súllyal együtt a középső fergátokra!
Válasz #1477. hozzászólásra

Ahogy írtad, pont így történt!!! Eleje átugrott középen meg beszorult, kiverte a csávót a víz elhiheted!!
Dehát eltoja azt a súly olyan tempónál a gép nem? hogy szakít ketté egy trakit egy súly???
Elsőhíd átugrott rajta aztán pont befeszűlt a hasa alatt ahol beroppant az öntvény és nyekk?
Nemtudom elképzelni de kemény a helyzet és kegyetlen!
Válasz #1474. hozzászólásra

Én tudom kié volt ez a traki, pont az volt a gond megküldte az "inas" és laszakadt az orráról a nehezék és beszorult a traki alá, kaptak érta másikat a gyártól ha jól tudom!!! Ez még ott van most is Baján???? Ez már régi kép nemde, én is láttam ott vagy 3-4 éve!!!!
Válasz #1474. hozzászólásra
Hallottam olyasmit, hogy a fronthidrós claasok gyári frontsúlytartója selejtes volt és kb így nézhet ki, amikor 50-nél leesik az elejéről és a traki meg ráfut.
Bocsi...nem tudom feltenni a képet...
remélem sikerül...
Üdv!
Valaki tudna mondani valamit, hogy mi történt ezzel a Claas traktorral?
[URL=http://imageshack.us/photo/my-images/641/claasaxion.jpg/][IMG]http://img641.imageshack.us/img641/4553/claasaxion.jpg[/IMG][/URL]
Érdekelne még kép, ha van róla valakinek?
Üdv Zsolt!
Én is használok kopásállo adalékot,csak én nemhivatalosan veszem egy forrástól!Az a lényeg hogy ilyent nem kapsz az országban hivatalosan!ARES-826 a te gépedben most annyi ora van mint az enyémben ezekszerint!Azért kérdeztem ezt a porlaszto dolgot mert nekem 2 porlasztonál a fedél alatt lévő gumigyűrűt,ahol van a résolajvisszavez., kinyomta a gázolaj és folyt!Akkor kicseréltem uj fedél+gumigyűrű,azota jo!Nekem azt mondták hogy azért nyomja ki mert már sok a porlaszto résolaja,tehát cserés!
Erre ti mit mondtok!
Válasz #1468. hozzászólásra

Az enyémben most van 4800 óra de eddig nem volt gond a porlasztókkal, szoktam önteni a gázolajhoz mikor nagy meleg van AROL-2T és porlasztó tisztító adalékot is 2-3 tankolás után!! Nem füstöl kéken, és indul rendesen!! Lehet érdemes lenne kiszedni és megnézetni őket, de nem látom sok értelmét! Kúti gázolaj nem lehet annyira rossz mit tankolok, és tankoláskor szürve van a gázolaj, rajta a szivattyún a szürő!!!
Válasz #1468. hozzászólásra
Én kb. 5000-ként megnézetném. Elenyésző költség egy motorproblémához képest, főleg egy olyan "régi" mocinál amilyen a tiedben van.
Hello CLAAS trakisok!Azt szeretném kérdezni, hogy akinek ARES 816-26-os gépe van,az mikor cserélt a gépében porlasztot és miért?
Válaszokat előre is köszi!
Válasz #1453. hozzászólásra

És a "lábbal túrázza a motort?"
Valóban szar az a könyv, és sok fontos infó hiányzik is belőle. Pl. hátsó függesztés kalibrálása.
Ezzel kapcsolatban kéne egy kis segítség, hátha valaki...
A Claas Arion szervizkódjait nem adja ki az Axiál, pedig külföldön több helyen ezt megkapják a felhasználók. Ha valakinek meg van, akár fizetnék is érte.
Küldtem egy mailt a Claasnak, de nem nagyon bízom benne, hogy sikerrel fogok járni.
Hopp ott maradt a tied is

Be szoktam másolni h el ne felejtsek vmire válaszolni de most meg épp kitörölni felejtettem el
Válasz #1463. hozzászólásra

20-25%-ra kell állítani kb ott lesz a jó!