Sziasztok!Egy kis segítségre lenne szükségem!Adott egy osztatlan közös föld,s pár tulaj eladná nekem a részét,de sajna nem én bérlem,meg a bérlő is tulajdonos egy kevés részben.Mit lehet ilyenkor tenni?Segítséget előre is köszönöm!
Válasz benducino74 #895. hozzászólására...olyan regisztrált mezőgazdasági termelőnek adja el, aki azt legalább öt évig egyéni vállalkozóként, mezőgazdasági őstermelőként mezőgazdasági célra hasznosítja, vagy olyan magánszemélynek értékesíti, aki regisztrált mezőgazdasági társas vállalkozás alkalmazottja, és e földet az őt alkalmazó társas vállalkozásnak legalább tíz évre bérbe adja.
Ha a magánszemély úgy adja el a termőföldet az előzőekben említett személyeknek, hogy az adásvétel a szövetkezeti vagyonnevesítéssel megállapított részarány-tulajdonának a megszűnését eredményezi, akkor a termőföld értékesítésből származó teljes jövedelme adómentes függetlenül attól, hogy egyébként mennyi az éves összes jövedelme.Én ennek a törvénynek az értelmezésére gondoltam. Tehát ha én osztatlan közös tulajdont adok el és a vevőm kiméreti magának a megvett földterületet, használja is mezőgazdasági célra, akkor ez " az adásvétel a szövetkezeti vagyonnevesítéssel megállapított részarány-tulajdonának a megszűnését eredményezi"-e? Mert akkor elvileg nekem nem kell adózni a bevételem után. Vagy nagyon hülyén értelmezem a szöveget? Bocsánat, de sajnos teljesen laikus vagyok ehhez a témához!
Válasz Radocz #894. hozzászólásáraAdásvételeimből és úgy emlékszem, ha a vevő nyilatkozik, hogy saját maga műveli, és 5 évig nem adja el, min 5 évig műveli a területet, annak művelését másnak nem adja át, akkor a vevő kérelmezheti az illetékfizetési kötelezettségtől való mentességét!
Az eladó a bevétele után történő adófizetési kötelezettségét ha van, pedig a következő évi adóbevallásában kell, hogy megtegye. Itt nem mindegy hogy mióta van tulajdonában a termőföld, mikor szerezte azt.
Tehát emlékezetem szerint a vevő illetéket fizet, az eladó adót, a bevétele után(ezek külön NAV számlák)
Válasz Fúlós #893. hozzászólásáraÉn is így tudom, de majd az ügyvéd, aki készíti az adásvételi szerződést megmondja, hogy ebben a konkrét edetben mi a fizetési kötelezettség.
A törvények szerint a keletkezett jövedelem után adót kell fizetni. Van hogy keveset, van, hogy sokat.
Válasz gaspoca #892. hozzászólásáraHa a vevő az adás-vételi szerződésben vállalja, hogy öt évig mezőgazdasági művelésben tartja, akkor nem kell adózni.
Sziasztok! Édesapámtól örököltem szántóföldet, mely osztatlan közös tulajdon és a helyi "tsz" műveli. Szeretném eladni. Az a kérdésem, hogy az eladás az osztatlan közös tulajdon megszűnését eredményezi-e, mert azt olvastam a törvényben, hogy ha a vevő vállalja az 5 éves művelését akkor az eladás számomra adómentes.
Sziasztok! Valami ötletetek volna,hogy az unokatestvéremtől,hogyan tudnék meg venni egy darab földet? Nem vagyok a szomszédja és helyben lakó sem. A szomszéd faluban van a föld.
A kérdésem földjogi jellegű lenne. Elnézést, ha nem jó helyen teszem fel, de ez aktívabb fórumnak tűnik.
Az lenne kérdésem, hogy ha nem történik meg a kifizetés (az eladó épp nem elérhető) miután az ügyvéd megkapta a hatósági jóváhagyást (visszaérkezett a megyei agrárkamarától másodszor is) Akkor tudomásom szerint nem lehet benyújtani a helyi földhivatalhoz sem a a tulajdoni jog bejegyzési kérelmet sem. Ha ez 1 hónapon belül nem kerül benyújtásra akkor a szerződés kvázi semmis...? Most így hirtelen nem találtam meg, de valahol olvastam, hogy van ilyen. A válaszokat előre is köszönöm.
Földhivatal első körben, ha az ottani címek nem élnek akkor név anyja neve szül dátum alapján amit a földhivatalnál is megmondanak, irány a lakcím nyilvántartó. Szinte biztos hogy a környékbe lesz élő jelentkező még a bérlőt is érdekelheti. Ha nincs érdeklődő akkor az államnak is fel lehet ajánlani, NFA nál kell érdeklődni.
Szevasztok !
Tanácsot szeretnék kérni : szeretném eladni a tulajdonomban lévő földterületet,sajnos osztatlan közös területen van és jelenleg haszonbérbe van kiadva. A földtulaj társakat keresném először, de HOL lehet megtalálni őket ?? Van 1 régebbi határozatom de az abban szereplő tulajdonosok címei, elérhetőségei zömében már elavultak. Földhivatal tud segíteni ebben ? Olvasva a korábbi bejegyzéseket itt, tudom nem lesz könnyű dolgom . Továbbá ha nincs érdeklődő, kihez lehet még fordulnom ha közzé szeretném tenni az eladást? ( helybéli jegyző??)smile helpsmilie Előre is kösz !
Sziasztok
Örököltünk a szüleinktől több helyen is földeket Veszprém megyében.
Szeretném eladni őket, honnét tudhatom meg hogy mennyiért lehet eladni ha-ként.
Köszönöm a válaszokat.
Hali!
Örököltem közös tulajdonban lévő erdőt Szentendrén és legelőt Budakeszin.Nem kívánok gazdálkodni,eladható-e ez a föld és honnan tudom meg,mennyit ér??Köszönöm
Válasz #871. hozzászólásra
Nem, nem. Igaza van Smart-nak, a 3 év a bérlőre vonatkozik a szomszéd fogalmában nincs kikötve.
Íme:
n)18 helyben lakó szomszéd: az a helyben lakó, akinek a tulajdonában vagy használatában lévő termőföld vagy tanya közvetlenül illetve önálló helyrajzi szám alatt nyilvántartott út, árok, csatorna közbeékelődésével szomszédos az adásvétel, illetve a haszonbérlet tárgyát képező termőfölddel vagy tanyával;
Én erre emlékeztem, de ez a bérlőkre vonatkozik:
(5)66 Az (1) bekezdés b) és e) pontja alapján az elővásárlási jogot akkor lehet gyakorolni, ha a haszonbérleti jogviszony (felesbérlet, részesművelés) legalább három éve fennáll.
NEM EGÉSZEN,dániában a földára 2008-tól eddig szinte megfeleződött, az addigi 40000 euró bement 25000 euro alá /ha,forrás:haszonagrár szeptemberi szám...
Beszéltem egy a földtörvényen tevékenyen dolgozó jogásszal.
Tudják ők is, hogy nem ez a legjobb alternatíva. Jelenleg 18 féle módját találták a különféle zsebszerződéseknek. Ez a francia példa, amit át kívánunk venni. Brüsszelben nem lehet csak már meglévőre hivatkozni.Új módot nem lehet feltalálni.
Eredmény: 2014 májustól gyakorlatilag be fognak fagyni a földeladások. 6 hónapnál rövidebb idő alatt nem lesz megvalósítható, és sokan beleszólhatnak még akkor is.
Ha ő tudja megvenni akkor kétféleképpen lehet majd bejutnom:
1. Egy nádason keresztül
2. Egy régi állattartó telepen keresztül.
Kedves ember, ahhoz képest, hogy templomba járó azt mondta, hogy lekeríti aztán mehetek be a földre, amerre akarok.....
Össze-vissza harácsolja a földeket. Egy évben egyszer nagy könyörgésre lekaszáltatja, amúgy felveri a parlag az összes földjét.
Nem termel semmit, eszköze sincs.
Igen ezt a 3 éves periódust én is olvastam.
Sajna csak 1 éve bérlem a szomszéd területet.
Tehát ő, mint tulajszomszéd nyeregben van hozzám képest.
Mindketten helyben lakók vagyunk.
A legalább három éve fennálló haszonbérleti jogviszonyt a törvény a b) és e) pontja alapján gyakorolt elővásárlási joghoz követeli meg, a helyben lakó szomszéd a c) pont.
Válasz #867. hozzászólásra
Igen, a elvileg a Magyar Állam után a helyben lakó szomszéd jön. A helyben lakó szomszéd fogalma pedig nem köti tulajdonhoz, azaz bérlő is lehet szomszéd. A bérlő fogalma szerint pedig annyi a követelmény, hogy 3 éve béreld a területet.
Röviden, amennyiben 3 éve bérled a területet úgy szomszéd vagy, és cs.gazdálkodóként elővásárlási jogod van. Már amennyiben 3 éve hivatalosan bérled / bejegyeztetted.
Forrás: 1994. évi lv. törvény ( fogalmak, és elővásárlás szakasz).
Üdv
Termőföld eladása esetén - a Magyar Államot és a helyben lakó haszonbérlőt követő sorrendben - a helyben lakó szomszédot is elővásárlási jog illeti meg. A hatályos földtörvény szerint helyben lakó szomszéd az a helyben lakó, akinek a tulajdonában vagy HASZNÁLATÁBAN lévő termőföld szomszédos az adásvétel tárgyát képező termőfölddel.
Ha mindketten helyben lakók vagytok, akkor egy kategóriába tartoztok, ezen belül nálad az előny, mert családi gazdálkodó vagy.
nem állsz tul jól a küzdelemben sajnos....szomszédos bérlő nincs a rangsorban, csak szomszédos tulaj,
az meg ,hogy cs.gazdálkodó vagy őstermelő, az csak azonos szinten belül döntő,tehát alkategoria
bővíteném irgalmatlanul nagy 0,3 ha -val a földjeimet. Stratégiailag fontos lenne, mert ezen keresztül jutok be.
Bérelek egy területet 1 éve mellette van a fenti eladandó rész.
Ketten indulunk a küzdelemben 1. én a szomszédos bérlő 2. a eladandó földterülettel szintén szomszédos ember, aki tulaj.
A rangsor szerint ő a "jani" , viszont én, mint családi gazdálkodó szállnék be a küzdelembe.
Állítólag így én vagyok a nyerő.
Csakhogy ezt idáig csak legenda szinten hallottam.
Meg tudtok ebben a hitemben valami jogszabályi háttérrel erősíteni?
Nézetem szerint a jövedelmed 300 ezer ft ennek adóvonzata van, majd ügyvéd megmondja mennyi(de ha őstermelőnek adod akkor lehet ezt nem kell fizetni, de neki is vállalni kell az 5 évet) a dupla illeték az szerintem 360 ezer ft mivel az eredeti 180 lett volna !!
Válasz #859. hozzászólásra
Olyankor mit tesz velem a NAV, ha felmondtam egy bérletet 2013.08.31-el, és vállaltam az 5 évet 2013.09.01.-el, de a bíróság csak 2014.01.01-el ítélte nekem a földet?
Dupla illeték, illeték, vagy elfogadja a 2014.01.01-től az 5 évet???
Ezt lehet ti sem tudjátok megmondani, de megkérdezem.
Üdv
Ha kifizetted a "kincstárt" akkor ez csak adóügyi kérdés,( ha nem akkor is) ha mint őstermelő vállaltad a saját tulajdonban való hasznosítást akkor plusz dupla illeték!!!
Válasz #855. hozzászólásra
Vannak még kiskapuk, időigényes egy kicsit és több egy picit az ügyvédi munka.
Csak nehogy úgy járj, mint én már sokadjára:
A tulaj szándékozik eladni a földjét, ami ér 10 mft-ot. A tulaj megkérdezi a bérlőt, hogy kell- e 12mft-ért, mert eladja akkor másnak. Szerencsétlen bérlő azt mondja, hogy ennyiért nem kell. A tulaj feldobja a netre és vár a madárra. A bérlő sarokba van állítva...
Hányszor mentem el és néztem meg területeket, de végül a bérlő mindig elvitte előlem.
Azóta már okosabb lettem, de már meg nincs "pínz".
Üdv
40e/AK az a minimum és AK-ra áruld ne területre. Ha megtudod mennyi arra a föld ár akkor dobj rá min 10% ,de 40e álá ne menj, a nagyfejű nagygazdák most ölre mennek a földért és van lé a tarsolyukban nem kell őket sajnálni. Hameg nemkell senkinek inkább add ki bérbe és 5 év múlva úgyis többet fog érni!
1551 hozzászólás
http://www.agrarszektor.hu/foldpiac/lazar_oriasi_magyar_birtokokat_vehetnenek_kulfoldi_cegek_es_bankok.6371.html

Ha az állam nem adta volna el a földet, most a külföldi nem tudna venni, mert nem lenne eladó.
Kelemen81-tőé jött is okosság, amit köszönök, de ismét kérdésre ad okot.

"de attol még használatba tudod venni ha kifizeted a szerzodekoteskor"
mi vagyunk az eladók.
6 éve van hirdetve, és eddig komoly érdeklődés nem volt rá.
(a szántó érdekelné az egyik fiamat).
A földhivatal szerint külön értékesíthető-e?
Van egy tanyás ingatlan és egy szántó.

A hrsz ugyanaz, de két kölön alrészlet.
Egyszerre egyidőben külön-külön, két vevőnek értékesíthető-e?
Az Önkormányzat szerint ki kell függeszteni és csak együtt adható el.
Ez azért bonyolult, mert a tanyába azonnal szeretnének költözni, de a szántó miatt kötelező a kifüggesztés.
Milyen okos megoldások lehetnek, az azonnali beköltözésre?
Akár úgy is, hogy egy fő veszi meg mindkét ingatlant? Két adásbételivel, stb?
Sziasztok!Egy kis segítségre lenne szükségem!Adott egy osztatlan közös föld,s pár tulaj eladná nekem a részét,de sajna nem én bérlem,meg a bérlő is tulajdonos egy kevés részben.Mit lehet ilyenkor tenni?Segítséget előre is köszönöm!
Válasz benducino74 #895. hozzászólására...olyan regisztrált mezőgazdasági termelőnek adja el, aki azt legalább öt évig egyéni vállalkozóként, mezőgazdasági őstermelőként mezőgazdasági célra hasznosítja, vagy olyan magánszemélynek értékesíti, aki regisztrált mezőgazdasági társas vállalkozás alkalmazottja, és e földet az őt alkalmazó társas vállalkozásnak legalább tíz évre bérbe adja.
Ha a magánszemély úgy adja el a termőföldet az előzőekben említett személyeknek, hogy az adásvétel a szövetkezeti vagyonnevesítéssel megállapított részarány-tulajdonának a megszűnését eredményezi, akkor a termőföld értékesítésből származó teljes jövedelme adómentes függetlenül attól, hogy egyébként mennyi az éves összes jövedelme.Én ennek a törvénynek az értelmezésére gondoltam. Tehát ha én osztatlan közös tulajdont adok el és a vevőm kiméreti magának a megvett földterületet, használja is mezőgazdasági célra, akkor ez " az adásvétel a szövetkezeti vagyonnevesítéssel megállapított részarány-tulajdonának a megszűnését eredményezi"-e? Mert akkor elvileg nekem nem kell adózni a bevételem után. Vagy nagyon hülyén értelmezem a szöveget? Bocsánat, de sajnos teljesen laikus vagyok ehhez a témához!
Válasz benducino74 #895. hozzászólásáraNálunk is így szokott volt történni.

És a NAV kimutatása időnként eltér a mi általunk vezetett kimutatástól.
Figyelni kell, mert ....
Válasz Radocz #894. hozzászólásáraAdásvételeimből és úgy emlékszem, ha a vevő nyilatkozik, hogy saját maga műveli, és 5 évig nem adja el, min 5 évig műveli a területet, annak művelését másnak nem adja át, akkor a vevő kérelmezheti az illetékfizetési kötelezettségtől való mentességét!
Az eladó a bevétele után történő adófizetési kötelezettségét ha van, pedig a következő évi adóbevallásában kell, hogy megtegye. Itt nem mindegy hogy mióta van tulajdonában a termőföld, mikor szerezte azt.
Tehát emlékezetem szerint a vevő illetéket fizet, az eladó adót, a bevétele után(ezek külön NAV számlák)
Nálam így történt.
Válasz Fúlós #893. hozzászólásáraÉn is így tudom, de majd az ügyvéd, aki készíti az adásvételi szerződést megmondja, hogy ebben a konkrét edetben mi a fizetési kötelezettség.

A törvények szerint a keletkezett jövedelem után adót kell fizetni. Van hogy keveset, van, hogy sokat.
Válasz gaspoca #892. hozzászólásáraHa a vevő az adás-vételi szerződésben vállalja, hogy öt évig mezőgazdasági művelésben tartja, akkor nem kell adózni.
Sziasztok! Édesapámtól örököltem szántóföldet, mely osztatlan közös tulajdon és a helyi "tsz" műveli. Szeretném eladni. Az a kérdésem, hogy az eladás az osztatlan közös tulajdon megszűnését eredményezi-e, mert azt olvastam a törvényben, hogy ha a vevő vállalja az 5 éves művelését akkor az eladás számomra adómentes.
Sziasztok! Valami ötletetek volna,hogy az unokatestvéremtől,hogyan tudnék meg venni egy darab földet? Nem vagyok a szomszédja és helyben lakó sem. A szomszéd faluban van a föld.
Válasz #888. hozzászólásra
ingatlan esetében 15 év vagy ha a vevő bevállalja az 5-év elidegenítési, terhelési
kívánalmakat.én mindig így vettem.
Válasz #888. hozzászólásra

Ha nem keletkezik jövedelem.
15 v. 30 év eltelt a szerzéstől.
Mértékét ügyvéd, könyvelő tudja.
Sziasztok!
Az lenne a kèrdésem, hogy milyen esetben nem kell a föld terület eladójának fizetnie szja-t?
Tisztelt Fórumozók!
A kérdésem földjogi jellegű lenne. Elnézést, ha nem jó helyen teszem fel, de ez aktívabb fórumnak tűnik.
Az lenne kérdésem, hogy ha nem történik meg a kifizetés (az eladó épp nem elérhető) miután az ügyvéd megkapta a hatósági jóváhagyást (visszaérkezett a megyei agrárkamarától másodszor is) Akkor tudomásom szerint nem lehet benyújtani a helyi földhivatalhoz sem a a tulajdoni jog bejegyzési kérelmet sem. Ha ez 1 hónapon belül nem kerül benyújtásra akkor a szerződés kvázi semmis...? Most így hirtelen nem találtam meg, de valahol olvastam, hogy van ilyen. A válaszokat előre is köszönöm.
Szép napot!
Azt kérdezném, hogy föld vétel helyett a csere, vagy ajándékozás nem működik?
Válasz #884. hozzászólásra
Hogy mennyit adnék érte,függ mennyire szimpatikus az a föld.
Mf-es Válasz #881. hozzászólásra

"amit ajánl,meghirdeted."
Te mint eladó, mennyiért hirdetnéd meg?
Mint vevő, mennyit adnál érte, ha közelebb lenne hozzád?
rtl 2 földizé Balóval--------
Válasz #880. hozzászólásra

Köszönöm a választ. Aki jelenleg is használja, nem igazán akarja megvásárolni.
Köszi a tippeket.
Válasz #879. hozzászólásra
Felesleges rohangászni.Felajánlod a bérlőnek,ha többet akarsz érte kapni,amit ajánl,meghirdeted.
Válasz #879. hozzászólásra
Földhivatal első körben, ha az ottani címek nem élnek akkor név anyja neve szül dátum alapján amit a földhivatalnál is megmondanak, irány a lakcím nyilvántartó. Szinte biztos hogy a környékbe lesz élő jelentkező még a bérlőt is érdekelheti. Ha nincs érdeklődő akkor az államnak is fel lehet ajánlani, NFA nál kell érdeklődni.
Szevasztok !
Tanácsot szeretnék kérni : szeretném eladni a tulajdonomban lévő földterületet,sajnos osztatlan közös területen van és jelenleg haszonbérbe van kiadva. A földtulaj társakat keresném először, de HOL lehet megtalálni őket ?? Van 1 régebbi határozatom de az abban szereplő tulajdonosok címei, elérhetőségei zömében már elavultak. Földhivatal tud segíteni ebben ? Olvasva a korábbi bejegyzéseket itt, tudom nem lesz könnyű dolgom . Továbbá ha nincs érdeklődő, kihez lehet még fordulnom ha közzé szeretném tenni az eladást? ( helybéli jegyző??)smile helpsmilie Előre is kösz !
Válasz #877. hozzászólásra
Annyit ér amennyi a hagyatékon szerepel.Ami után illetéket fizettél.
Sziasztok
Örököltünk a szüleinktől több helyen is földeket Veszprém megyében.
Szeretném eladni őket, honnét tudhatom meg hogy mennyiért lehet eladni ha-ként.
Köszönöm a válaszokat.
Hali!
Örököltem közös tulajdonban lévő erdőt Szentendrén és legelőt Budakeszin.Nem kívánok gazdálkodni,eladható-e ez a föld és honnan tudom meg,mennyit ér??Köszönöm
Válasz #871. hozzászólásra
Nem, nem. Igaza van Smart-nak, a 3 év a bérlőre vonatkozik a szomszéd fogalmában nincs kikötve.
Íme:
n)18 helyben lakó szomszéd: az a helyben lakó, akinek a tulajdonában vagy használatában lévő termőföld vagy tanya közvetlenül illetve önálló helyrajzi szám alatt nyilvántartott út, árok, csatorna közbeékelődésével szomszédos az adásvétel, illetve a haszonbérlet tárgyát képező termőfölddel vagy tanyával;
Én erre emlékeztem, de ez a bérlőkre vonatkozik:
(5)66 Az (1) bekezdés b) és e) pontja alapján az elővásárlási jogot akkor lehet gyakorolni, ha a haszonbérleti jogviszony (felesbérlet, részesművelés) legalább három éve fennáll.
Üdv
Válasz #869. hozzászólásra

Igazad van, Ő nem bérlő, hanem szomszéd. A bérlő elővásárlási jogához kell a 3 bejegyzett év.
Tévedtem.
A helyben lakó szomszéd fogalmában nincs időkorlát, azaz már csak a státusz dönti el.
Üdv
Válasz #852. hozzászólásra
NEM EGÉSZEN,dániában a földára 2008-tól eddig szinte megfeleződött, az addigi 40000 euró bement 25000 euro alá /ha,forrás:haszonagrár szeptemberi szám...
Beszéltem egy a földtörvényen tevékenyen dolgozó jogásszal.
Tudják ők is, hogy nem ez a legjobb alternatíva. Jelenleg 18 féle módját találták a különféle zsebszerződéseknek. Ez a francia példa, amit át kívánunk venni. Brüsszelben nem lehet csak már meglévőre hivatkozni.Új módot nem lehet feltalálni.
Eredmény: 2014 májustól gyakorlatilag be fognak fagyni a földeladások. 6 hónapnál rövidebb idő alatt nem lesz megvalósítható, és sokan beleszólhatnak még akkor is.
Köszönöm a hozzászólásaitokat!
Szép napot!
Válasz #866. hozzászólásra
Ha ő tudja megvenni akkor kétféleképpen lehet majd bejutnom:
1. Egy nádason keresztül
2. Egy régi állattartó telepen keresztül.
Kedves ember, ahhoz képest, hogy templomba járó azt mondta, hogy lekeríti aztán mehetek be a földre, amerre akarok.....
Össze-vissza harácsolja a földeket. Egy évben egyszer nagy könyörgésre lekaszáltatja, amúgy felveri a parlag az összes földjét.
Nem termel semmit, eszköze sincs.
Válasz #868. hozzászólásra
Igen ezt a 3 éves periódust én is olvastam.
Sajna csak 1 éve bérlem a szomszéd területet.
Tehát ő, mint tulajszomszéd nyeregben van hozzám képest.
Mindketten helyben lakók vagyunk.
Válasz #868. hozzászólásra
A legalább három éve fennálló haszonbérleti jogviszonyt a törvény a b) és e) pontja alapján gyakorolt elővásárlási joghoz követeli meg, a helyben lakó szomszéd a c) pont.
Válasz #867. hozzászólásra
Igen, a elvileg a Magyar Állam után a helyben lakó szomszéd jön. A helyben lakó szomszéd fogalma pedig nem köti tulajdonhoz, azaz bérlő is lehet szomszéd. A bérlő fogalma szerint pedig annyi a követelmény, hogy 3 éve béreld a területet.
Röviden, amennyiben 3 éve bérled a területet úgy szomszéd vagy, és cs.gazdálkodóként elővásárlási jogod van. Már amennyiben 3 éve hivatalosan bérled / bejegyeztetted.
Forrás: 1994. évi lv. törvény ( fogalmak, és elővásárlás szakasz).
Üdv
Válasz #864. hozzászólásra
Termőföld eladása esetén - a Magyar Államot és a helyben lakó haszonbérlőt követő sorrendben - a helyben lakó szomszédot is elővásárlási jog illeti meg. A hatályos földtörvény szerint helyben lakó szomszéd az a helyben lakó, akinek a tulajdonában vagy HASZNÁLATÁBAN lévő termőföld szomszédos az adásvétel tárgyát képező termőfölddel.
Ha mindketten helyben lakók vagytok, akkor egy kategóriába tartoztok, ezen belül nálad az előny, mert családi gazdálkodó vagy.
Válasz #864. hozzászólásra
Esetleg más veszi meg , a bejutásodat akkor sem akadályozhatja , szorgalmi utat hagynia kell.
Válasz #864. hozzászólásra
nem állsz tul jól a küzdelemben sajnos....szomszédos bérlő nincs a rangsorban, csak szomszédos tulaj,
az meg ,hogy cs.gazdálkodó vagy őstermelő, az csak azonos szinten belül döntő,tehát alkategoria
Sziasztok,
bővíteném irgalmatlanul nagy 0,3 ha -val a földjeimet. Stratégiailag fontos lenne, mert ezen keresztül jutok be.
Bérelek egy területet 1 éve mellette van a fenti eladandó rész.
Ketten indulunk a küzdelemben 1. én a szomszédos bérlő 2. a eladandó földterülettel szintén szomszédos ember, aki tulaj.
A rangsor szerint ő a "jani" , viszont én, mint családi gazdálkodó szállnék be a küzdelembe.
Állítólag így én vagyok a nyerő.
Csakhogy ezt idáig csak legenda szinten hallottam.
Meg tudtok ebben a hitemben valami jogszabályi háttérrel erősíteni?
Köszi előre is
Válasz #855. hozzászólásra
zártkert, vagy ,,eladósít" és tartozás fejében...
Válasz #861. hozzászólásra
Nézetem szerint a jövedelmed 300 ezer ft ennek adóvonzata van, majd ügyvéd megmondja mennyi(de ha őstermelőnek adod akkor lehet ezt nem kell fizetni, de neki is vállalni kell az 5 évet) a dupla illeték az szerintem 360 ezer ft mivel az eredeti 180 lett volna !!
Válasz #859. hozzászólásra
nem fizettem semmit anno..
szóval mennyit kell fizetnem pontosan anno 1,8m huf után? illetve most 2,1 millio huf-ért adnám el..
Válasz #859. hozzászólásra
Olyankor mit tesz velem a NAV, ha felmondtam egy bérletet 2013.08.31-el, és vállaltam az 5 évet 2013.09.01.-el, de a bíróság csak 2014.01.01-el ítélte nekem a földet?
Dupla illeték, illeték, vagy elfogadja a 2014.01.01-től az 5 évet???
Ezt lehet ti sem tudjátok megmondani, de megkérdezem.
Üdv
Válasz #858. hozzászólásra
Ha kifizetted a "kincstárt" akkor ez csak adóügyi kérdés,( ha nem akkor is) ha mint őstermelő vállaltad a saját tulajdonban való hasznosítást akkor plusz dupla illeték!!!
3 évvel ezelőtt vettem 3 hektár földet 1.8m hufért és most eladnám.
Konkrétan mennyi büntit kell fizetnem az 5 éven belüli eladásért?
Válasz #855. hozzászólásra
Bááár, ha jobban belegondolok, szerintem lehetetlen...
Válasz #855. hozzászólásra
Vannak még kiskapuk, időigényes egy kicsit és több egy picit az ügyvédi munka.
Csak nehogy úgy járj, mint én már sokadjára:
A tulaj szándékozik eladni a földjét, ami ér 10 mft-ot. A tulaj megkérdezi a bérlőt, hogy kell- e 12mft-ért, mert eladja akkor másnak. Szerencsétlen bérlő azt mondja, hogy ennyiért nem kell. A tulaj feldobja a netre és vár a madárra. A bérlő sarokba van állítva...
Hányszor mentem el és néztem meg területeket, de végül a bérlő mindig elvitte előlem.
Azóta már okosabb lettem, de már meg nincs "pínz".
Üdv
Ezt hogyan csinálja?
Kifügg. nélkül, és még a hirdetésbe is beleírja?? Mit tudhat?
Válasz #853. hozzászólásra
35körül hallottam (ak)
otépépappa mennyit ad a talajokért mostanába?
Válasz #842. hozzászólásra