Válasz trikolor5 #8900. hozzászólásáraHány olyan 40 hektáros van aki ökozik? Plusz a legtöbb hagyományos árunövényeket termeszt: búza árpa kukorica napraforgó.Ami még lehetett jó ha jó helyen él az ember de itt keleten az utolsó 4 évben eléggé kapufás.
Ezeknek nagy része már benne van a korban tehát a változásra való esély minimális tehát nem sok döntés marad,lehet kínlódni hogy hátha jön újra az eső és lesznek jó évek.Belehet vetni lucernával és beadni a gyerek nevére fiatal gazdával meg aöppel szálassal és akkor kijön 150 ezer kb és ha még van arra állattató még kaszálásonként is lehet 10 ezret elkérni.
Vagy marad a bérbeadás,eladás.közben ugye a gyerekek ott rágják a "fülét" hogy csak elkéne már költözni saját lakásba adjuk el az összes földet és akkor a lakhatása a gyerekeknek meglesz úgyse lesz már komoly értelme a mezőgazdaságnak..hány ilyet hallottam az utóbbi 2 évben..
Na ez az hogy ki az a kezdő aki 3 misit adna most a földért? Előbb bérelnék belőle még csúcsáron is 20 hektárt minthogy 1 hektárom legyen..
Válasz Rabó001 #8896. hozzászólásáraDe így van hogy nem atomfizika megfelelni neki.
Az volt alapból baromság hogy engedték osztatlan közösbe bevetetni magukat ami persze nem véletlen volt.
Tehát adott egy szántó ami nem osztatlan és nincs bérbeadva és adott egy átlagos őstermelő,nem kell neki semmi plusz papír megveheti kifüggesztés nélkül 10 hektár alatt.
Persze lehet mondani hogy január 1 től szigorítottak rajta de az inkább csak a törvény elfajzása volt meg bizonyos emberek kiszolgálása..
Válasz Nagy Péter 40 #8892. hozzászólásáraHát én a mai napig nem értem. 40ha szántó meg 2ha szőlő mellet van munkám is. Most csináltuk szja bevallást. Már csak az öko 5milla támogatás nagyobb mint amit a cég fizetett 2024-ben. És még ehhez jön a többi támogatás+termény. Már azon agyalok minek melózom a mezőgazdaság mellett. És sokan csak ilyen melóból élnek. Mellesleg szerintem is az egyetlen jó döntés eddig a kormány részéről ez a 10ha alatti földvétel. Nem mintha olyan sok embernek lenne erre pénze kezdőként. 3milla/ha árak vannak..
Ha van valaki, aki gazdagon ekézi az Agrárminisztériumot, a gagyi jogszabályokért, és nyiltan, az én vagyok. De ez az érem egyik oldala.
Az érem másik oldala az alapvető jogszabályismeret hiánya, és a téves jogértelmezés. Mert az esetek elsöprő többségében benne vannak a lehetőségek a jogszabályokban, csak ismerni kellene azokat.
De nem ismeritek. Ami a kisebb baj. A nagyobb az, hogy a mindenhez is értek egy kicsit ügyvédek sem ismerik. Ti meg megbíztok abban, amit ezek a nevük alőtti Dr-ből megélni akarók mondanak....
Válasz Nagy Péter 40 #8893. hozzászólásáraNem vehetsz osztatlanban tulajdoni hányadot, nem vehetsz olyan 1/1-est, amin földhasználat van. Vagyis a földet használó le van védve. Nem vehetsz gyümölcsöst, szőllőt, kertet. Vehetsz viszont olyan földrészletet, amiben van kivett alrészlet, pl. kivett udvar, lakóház.
-Nem lehet rajta más által bejegyzett földhasználat.
-Idéntől csak 1/1-es tulajdonokat lehet így vásárolni. Ha több tulajdonos van akkor már kifüggesztés.
Én például vettem tavaly kifüggesztés nélkül földet, de én voltam a bérlő / bejegyzett földhasználó, még élő földhasznonbérleti szerződésem volt és ha már lehetőség volt erre nem szórakozol a kifüggesztéses mizériával.
Válasz Rabó001 #8891. hozzászólásáraMinek kell megfelelni?
Mezőgazdasági papírod legyen és soha életedben nem vettél csak 10 hektárnál kevesebb földet?(ha eddig vettél 5 hektárt akkor vehetsz még 5 hektárt.)
Ez tényleg nagyon nehézzé teszi..
Sokkal inkább az a kérdés hogy akkor most van e elképzelés arról hogy milyen mezőgazdaságot akarunk.Mert a világ nem ebbe az irányba halad hogy a kis gazdaságok szerezzék a földeket hanem a nagyok.Ha jól olvastam a lengyeleknél van már olyan javaslat hogy adnának a kicsiknek pénzt hogy adják át a földjüket a nagyoknak... gondolom nem lesz belőle semmi de azt látni hogy a világ merre halad.
5 éve még én is nevettem azon mikor tv ben megkérdezték vmi konferencián a "nagyokat" hogy mi az a birtokméret aminél biztonságosan lehet gazdálkodni,akkor 200 hektárt mondtak.Most is soknak tartom ezt a számot de az elmúlt évek aszályai után már nem nevetek rajta.
Azok az idők a végét járják mikor 30-40 hektárból egy 5 tagú család vígan megélt.
Most azok már adják bérbe vagy jobb esetben ha találnak rá vevőt eladják és megvan oldva az életük.
A törvény pont ott faramuci számomra hogy egy valódi kezdőnek tényleg van hektáronként 2-3 milliója és abból majd pont földet akar venni?Nem inkább az van hogy van földszomszéd és ha a másik kirakná elvinnék tőle ezért a gyerekére veszi a földet hogy ne kelljen kifüggeszteni?Sztem ez az általános.
Sokkal életszerűbbnek gondolnám ha bérletnél lenne ilyen.
Sztem annyira nem rossz ez a földtörvény persze mondhatom ezt úgy hogy nekem nagyon kedvező de ha belegondolok az előző rendszerben mindig a cég volt az első alig lehetett bérelni.Persze azt is látom hogy azzal hogy mondjuk egy állattartó bérletnél legyőzi a földszomszédot egy rohadt nagy baromság..mondom ezt állattartóként..
Válasz Erdőjaro #8890. hozzászólásáraOlyan szabályozás nincs, ami mindig csak kedvez valakinek. Egyébként a kifuggesztes mentes 10 hektarnak se olyan könnyű már megfelelni.
Válasz Nagy Péter 40 #8889. hozzászólásáraAkkor le lehet huzni a földtörvényt a wc-n meg az eddigi birtokpolitikát is,mert ez a kiskapu konkrétan teliberöhögi az eddigieket,bennünket szabályoztak ,erre nyitnak egy időablakot az összeset keresztbetojva és lerombolva. Valaki évtizedek óta rendezgeti a területeit,hoznak rá jogszabályt ki mennyit vehet és hol,erre hoznak egy ilyen rendeletet,amivel vissza is lehet élni rendesen.sőt nem visszaélni,hanem törvény adta jogával élhet.
Válasz Erdőjaro #8887. hozzászólásáraHiába mész bíróságra csak az időd, pénzed meg idegeid pazarlod.
Pont ilyen esetekre lett kitalálva ez a törvény hogy mivel mindenki mindenkinek szomszédja ezért egy földnélküli nem tudna földet szerezni.
Az más kérdés hogy a 200 hektáros gazda fia akinek nincs a nevén föld az is tud venni.. igazságot nem lehet tenni.
Válasz Erdőjaro #8887. hozzászólásáraSzerintem semmi. Ha egyébként minden szabályos volt. Miért lenne valami is? Ha kifuggesztes nélkül lehetett megvenni/eladni, akkor nem volt és nincs elovasarlasi joga a szomszédnak.
Válasz Balu21 #8746. hozzászólásáraAmennyiben kiderül,hogy a szomszéd földet megvásárolták kifüggesztés nélkül az új rendelet szerint,nem kellett kifüggeszteni,viszont erről tudomást szerez a másik szomszéd,akinek elővásárlási joga lett volna, vagy már rég meg akarta vásárolni ilyenkor mi van? Bíróság?
Válasz János€ #8885. hozzászólásáraLetétbe kell tenni, a letéti igazolást mellékelni az elfogadó nyilatkozathoz,mert ha nem, elutasítanak,hiába van elővásárlási jogod. Saját magam kárán tanultam meg.
Sziasztok érdeklődni szerdtnék hogy lenne egy földterület ami kivan függesztve és a vevő ki is fizette a szerződés aláírásával a föld vételárát és azt szeretném kérdezni hogy ha elővásárlási jogom van a földre akkor köteles vagyok letétbehelyezni a vételárat az ügyvédnél vagy csak a bírálat után fizetni válaszotokat előre is köszönöm
Válasz Ganajos #8880. hozzászólásáraÜgyvéddel es a tulajjal intézed at adásvételi, lehetőleg erre szakosodott és nem kutyaütő ügyvéddel. Ha te megveszed, akkor él tovább a rajta lévő szerződés. Persze közös megegyezéssel fel lehet bontani. Annyi hogy amikor a nevedre kerül értesíted a foldhasznalot, hogy mostantól te vagy a tulajdonos.
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, ha adott egy földterület, van rá érvényes bérleti szerződés 2028 ig, és én megegyeztem az eladóval, hogy megvásárolom tőle, akkor mi a menete az adásvételnek? Földhasználó nem licitál rá, nem foglalkozik vele, arra lennék kiváncsi, hogy ha változik menet közben a tulajdonos, akkor 2028 ig új bérleti szerződést kell kötnöm a mostani bérlővel? Vagy kinek kell értesíteni a mostani használót, hogy változott a tulajdonos?
Köszi
Válasz osztatlan58 #8873. hozzászólásáraAttól hogy a törvénybe az van hogy semmilyen költséget nem háríthatsz át az elfogadóra még a gyakorlatban úgy van hogy hiába van beleírva pl 80 ezer forint ügyvédi költség,emiatt nem kerül elutasításra a szerződés.Persze gondolom megtámadva bírósági után semmissé lehetne tenni de kinek érdeke az hogy fél évet elszórakozzon vele,főleg ha megnyerte az elfogadóval?
Válasz adam1229ac #8865. hozzászólásáraMilyen állásfoglalást? Majd kapsz egy határozatot - vagy az ügyvéd, ha ő nyújtotta be a szerződést -, és akkor élhetsz jogorvoslattal.
Válasz adam1229ac #8869. hozzászólásáraAz ügyvédi pénzt visszakapod ha beleírtad a szerződésbe plusz adott róla számlát az ügyvéd ..
Hát igen ez ilyen hogy te keresed fel, te alkudsz vele és kötsz szerződést mégis más viszi el.
Ahogy mondani szokás : sehogy se jó..
Eddig úgy is volt hogy minden felet tájékoztattak hogy név szerint ki jelentkezett rá, idén van ez hogy nem írják le a rájelentkezőt.
Azzal hogy bevetette elég sanszos hogy tudja hogy legyőz téged mivel ha jól értem te még csak helybenlakó se vagy.Annyiból meg igaza is van a bevetéssel hogy mire megvárná hogy június eleje közepe felé eredmény lesz belőle már csak bukfencet vethetne.. a bérleti díjat meg fizetni kell ősszel, akkor is ha kapás van benne meg akkor is ha bukfenc...
Válasz Nagy Péter 40 #8867. hozzászólásáraFélreértés ne essék , nem várok én pénzt .
Csak ha már “kitapostam “ idáig ,ügyvédnek fizettem , utána jártam , akkor legalább annyit írnának , hogy ki az aki jelentkezett és milyen elő haszonbérleti jog alapján . Bérbeadó sem tud semmit .
NAK oldalán egyébként azt írjak mind a 3 ,ne adj isten több fél kap tájékoztatást .
Válasz Nagy Péter 40 #8867. hozzászólásáraFöldhivatal válogatja. Volt haszonbérlő kategória ..mindent visz. Ha egyenrangúak a versenyzők. Akkor a szerződéskőtő felé hajlanak...pl. Az meg álltalában a volt bérlő. Még akkor is ha vételéről van szó. A földtörvény nemmás mint egy salátatörvény.
Válasz adam1229ac #8865. hozzászólásáraEz idei bohóckodás hogy valamiért nem akarják megmondani hogy ki jelentkezett rá.Tavaly még megküldték a tulajnak meg a bérbe vevőnek is hogy kik jelentkeztek rá.
De jártam már én is úgy idén hogy rájelentkeztünk és a tulaj tőlem tudta meg hogy én vagyok az aki viszi a földet mert azt nem írták meg neki hogy én jelentkeztem rá csak hogy volt rá jelentkező.
De ez nem ugyanaz amit múlt héten írtál hogy helyben lakó ráment és vinni fogja?
Mert akkor nem kell csodálkozni hogy bevetette,mivel tudja hogy ő fog nyerni és ketyeg az óra,nem lehet várni a vetéssel..
Akkor van szerencséd ha vmilyen ok miatt elutasítanák a szerződést és várnál aratásig és akkor a vetés ingyenes volt vagy megegyezel vele.
Mert így meg te szívod meg ha bmilyen munkát is csináltál a földön azt nem köteles neked megtéríteni.
Bár egy nagy adag macerával ellehet érni hogy pénzhez juss..
Ha a szántó mellett szerepel fásítás is a tulajdoni lapon attól még lehet élni a 10ha alatti nincs kifüggesztés lehetőségével? Elvileg a fásítás erdőnek minősülő föld.
Korábban már írtam föld haszonbérlettel kapcsolatban .
Bérelni akartam . Április 15 el járt le a kifuggesztes . Felhívtam az illetékes onkorit . Elmondták , hogy jelentkeztek kifüggesztes alatt. Gondoltam , majd kapok erről értesítést , hogy ki aki élt előbérleti jogával , és mi alapján . Ez ugye április 16. an volt . Azóta sem az ügyvéd , sem én nem kaptam semmilyen állásfoglalást . A bérbeadó 1 hete kapott egy levelet , az önkormányzatról h jelentkezett más is földre . És , hogy majd ugye a kormányhivatal dönt .
Mai nap látom be van vetve az adott Szántó , de nem tud senki semmit , hogy kié lett végül a bérleti jog . A bérbeadó sem tud semmit . Ügyvédnek még mindig nem küldtek .
Járt már valaki így ? Ilyenkor kellene , hogy én is kapjak felvilágosítást , meg talán az ügyvéd is .
Válasz osztatlan58 #8863. hozzászólásáraEz egy adásvétel volt, ott tudtommal az életvitelszerű lakáshasználatot kell igazolni. Ott meg első számú dokumentum a jegyzői igazolás. Nekem ez is életszerűtlen, hogy egy nagyvárosban majd pont tudni fogja a jegyző, hogy adott személy tényleg ott él-e 3 éve.
Az előhaszonbérleti jognál az életvitelszerű lakáshasználatnál a bejelentett lakóhelyet kell figyelembe venni, ha nincs bejelentet tartózkodási hely.
Már nincs jegyzői hatósági bizonyítvány.
Válasz Bali1996 #8861. hozzászólásáraUtána fogok nézni ezeknek . Köszi .
De , egyébként onnan tudom h rá jelentkeztek , hogy az onkorit felhívtam . Egyébként azóta sem kaptam hivatalos tájékoztatást , sem én , sem az ügyvéd .Így nem tudom ki volt a jelentkező .
Ilyen gyorsan halad a hivatali állásfoglalás . Április 15.-én Járt le a kifüggesztés…..
Válasz VMisi #8860. hozzászólásáraIlyenre nálam is volt példa. Rájelentkeztek egy földre helyben lakónak hivatkozva, aztán kiderült hogy az elmúlt 3 évben volt olyan fél éves periódus, amikor is papíron nem a városban élt (a másik helyen szintén helyben lakónak hivatkozta magát, de nem földvásárlás miatt). Lehet csatolt jegyzői igazolást életvitelszerű lakáshasználatról, ez esetben gondolom az felülírja a lakcím-tartózkodási hely adatokat. Nem fellebbeztük meg akkor.
Válasz adam1229ac #8856. hozzászólásáraSajnos ez a helyben lakó elsőbbség jó nagy hülyeség így ebben a formában. Pont a Te példád is jól mutatja.
Ha a rájelentkezőnél van esetleg hiba, pl. : nem lakik folyamatosan legalább 3 éve a településen, vagy valami formai hibát vétett, akkor még a tied lehet, de ezt nem tudom, hogy kinek kell vizsgálni, vagy ha észreveszed akkor kinek kell jelezni.
Válasz jakabgabor.ev #8857. hozzászólásáraAzért az eléggé nonszensz dolog ha én kiakarom adni a SAJÁT földemet aztán rájelentkezik egy olyan akit rühellek mint szart és én nem rendelkezhetek a saját tulajdonom felett. Ez aztán a jogállam
8957 hozzászólás
Moderálási elveink miatt törölve: 2025-06-03 13:18:13
Válasz Sanyiii70 #8905. hozzászólásáraCsak akkor nem kell, ha a vevő tulajdona, még nem éri el a 10 ha-t.

Ez már elég régi rendelet.
Az unoka, vagy a gyerekek nevére lehet venni.
Aztán átadni a gazdaságot többi részét.
De Te nem fogod elérni ezt a vonatot, mert fiatal vagy.
Ezt nekünk találták ki.
Illetve Brüsszel, de a kormányunk úgy igyekszik alakítani, hogy jól jöjjünk ki belőle.
Válasz osztatlan58 #8899. hozzászólásáraAki tavaly az én adásvételimet csinálta, nem tudta, hogy 10 Ha alatt nem kell kifüggeszteni.
Válasz trikolor5 #8900. hozzászólásáraHány olyan 40 hektáros van aki ökozik? Plusz a legtöbb hagyományos árunövényeket termeszt: búza árpa kukorica napraforgó.Ami még lehetett jó ha jó helyen él az ember de itt keleten az utolsó 4 évben eléggé kapufás.
Ezeknek nagy része már benne van a korban tehát a változásra való esély minimális tehát nem sok döntés marad,lehet kínlódni hogy hátha jön újra az eső és lesznek jó évek.Belehet vetni lucernával és beadni a gyerek nevére fiatal gazdával meg aöppel szálassal és akkor kijön 150 ezer kb és ha még van arra állattató még kaszálásonként is lehet 10 ezret elkérni.
Vagy marad a bérbeadás,eladás.közben ugye a gyerekek ott rágják a "fülét" hogy csak elkéne már költözni saját lakásba adjuk el az összes földet és akkor a lakhatása a gyerekeknek meglesz úgyse lesz már komoly értelme a mezőgazdaságnak..hány ilyet hallottam az utóbbi 2 évben..
Na ez az hogy ki az a kezdő aki 3 misit adna most a földért? Előbb bérelnék belőle még csúcsáron is 20 hektárt minthogy 1 hektárom legyen..
Válasz Rabó001 #8896. hozzászólásáraDe így van hogy nem atomfizika megfelelni neki.

Az volt alapból baromság hogy engedték osztatlan közösbe bevetetni magukat ami persze nem véletlen volt.
Tehát adott egy szántó ami nem osztatlan és nincs bérbeadva és adott egy átlagos őstermelő,nem kell neki semmi plusz papír megveheti kifüggesztés nélkül 10 hektár alatt.
Persze lehet mondani hogy január 1 től szigorítottak rajta de az inkább csak a törvény elfajzása volt meg bizonyos emberek kiszolgálása..
Ha ez bonyolult akkor nem tudom mi az ami nem
Válasz Chillout #8895. hozzászólásáraKöszönöm a tájékoztatásod kolléga.
Csak megjegyezném, a 10 ha-os bulinál is van kamarai állásfoglalás......
Válasz Nagy Péter 40 #8892. hozzászólásáraHát én a mai napig nem értem. 40ha szántó meg 2ha szőlő mellet van munkám is. Most csináltuk szja bevallást. Már csak az öko 5milla támogatás nagyobb mint amit a cég fizetett 2024-ben. És még ehhez jön a többi támogatás+termény. Már azon agyalok minek melózom a mezőgazdaság mellett. És sokan csak ilyen melóból élnek. Mellesleg szerintem is az egyetlen jó döntés eddig a kormány részéről ez a 10ha alatti földvétel. Nem mintha olyan sok embernek lenne erre pénze kezdőként. 3milla/ha árak vannak..
Ha van valaki, aki gazdagon ekézi az Agrárminisztériumot, a gagyi jogszabályokért, és nyiltan, az én vagyok. De ez az érem egyik oldala.
Az érem másik oldala az alapvető jogszabályismeret hiánya, és a téves jogértelmezés. Mert az esetek elsöprő többségében benne vannak a lehetőségek a jogszabályokban, csak ismerni kellene azokat.
De nem ismeritek. Ami a kisebb baj. A nagyobb az, hogy a mindenhez is értek egy kicsit ügyvédek sem ismerik. Ti meg megbíztok abban, amit ezek a nevük alőtti Dr-ből megélni akarók mondanak....
Válasz Nagy Péter 40 #8893. hozzászólásáraNem vehetsz osztatlanban tulajdoni hányadot, nem vehetsz olyan 1/1-est, amin földhasználat van. Vagyis a földet használó le van védve. Nem vehetsz gyümölcsöst, szőllőt, kertet. Vehetsz viszont olyan földrészletet, amiben van kivett alrészlet, pl. kivett udvar, lakóház.
Válasz Chillout #8895. hozzászólásáraErről beszélek. De inkább okoskodni kell és gsngusan leugatni a másikat (nem te).
Válasz Nagy Péter 40 #8893. hozzászólásáraEz nem így van.
Válasz szelindi1965 #8894. hozzászólásáraPlusz:
(Fejből írom az idei valtozasokat a tavalyihoz képest, ne vegyétek készpénznek. Szóval az eddigiek és:)
-Nem lehet rajta más által bejegyzett földhasználat.
-Idéntől csak 1/1-es tulajdonokat lehet így vásárolni. Ha több tulajdonos van akkor már kifüggesztés.
Én például vettem tavaly kifüggesztés nélkül földet, de én voltam a bérlő / bejegyzett földhasználó, még élő földhasznonbérleti szerződésem volt és ha már lehetőség volt erre nem szórakozol a kifüggesztéses mizériával.
Válasz Nagy Péter 40 #8893. hozzászólásáraHa jól tudom NAK tagság és őstermelőség feltétel,valamint bejegyzett földművesség,kérlek javítsatok ki ha nem így van.
Válasz Rabó001 #8891. hozzászólásáraMinek kell megfelelni?

Mezőgazdasági papírod legyen és soha életedben nem vettél csak 10 hektárnál kevesebb földet?(ha eddig vettél 5 hektárt akkor vehetsz még 5 hektárt.)
Ez tényleg nagyon nehézzé teszi..
Válasz Erdőjaro #8890. hozzászólásáraAlapvetően sztem nem egy rossz törvény ha azt nézzük hogy a kicsik is jussanak földhöz.
Sokkal inkább az a kérdés hogy akkor most van e elképzelés arról hogy milyen mezőgazdaságot akarunk.Mert a világ nem ebbe az irányba halad hogy a kis gazdaságok szerezzék a földeket hanem a nagyok.Ha jól olvastam a lengyeleknél van már olyan javaslat hogy adnának a kicsiknek pénzt hogy adják át a földjüket a nagyoknak... gondolom nem lesz belőle semmi de azt látni hogy a világ merre halad.
5 éve még én is nevettem azon mikor tv ben megkérdezték vmi konferencián a "nagyokat" hogy mi az a birtokméret aminél biztonságosan lehet gazdálkodni,akkor 200 hektárt mondtak.Most is soknak tartom ezt a számot de az elmúlt évek aszályai után már nem nevetek rajta.
Azok az idők a végét járják mikor 30-40 hektárból egy 5 tagú család vígan megélt.
Most azok már adják bérbe vagy jobb esetben ha találnak rá vevőt eladják és megvan oldva az életük.
A törvény pont ott faramuci számomra hogy egy valódi kezdőnek tényleg van hektáronként 2-3 milliója és abból majd pont földet akar venni?Nem inkább az van hogy van földszomszéd és ha a másik kirakná elvinnék tőle ezért a gyerekére veszi a földet hogy ne kelljen kifüggeszteni?Sztem ez az általános.
Sokkal életszerűbbnek gondolnám ha bérletnél lenne ilyen.
Sztem annyira nem rossz ez a földtörvény persze mondhatom ezt úgy hogy nekem nagyon kedvező de ha belegondolok az előző rendszerben mindig a cég volt az első alig lehetett bérelni.Persze azt is látom hogy azzal hogy mondjuk egy állattartó bérletnél legyőzi a földszomszédot egy rohadt nagy baromság..mondom ezt állattartóként..
Válasz Erdőjaro #8890. hozzászólásáraOlyan szabályozás nincs, ami mindig csak kedvez valakinek. Egyébként a kifuggesztes mentes 10 hektarnak se olyan könnyű már megfelelni.
Válasz Nagy Péter 40 #8889. hozzászólásáraAkkor le lehet huzni a földtörvényt a wc-n meg az eddigi birtokpolitikát is,mert ez a kiskapu konkrétan teliberöhögi az eddigieket,bennünket szabályoztak ,erre nyitnak egy időablakot az összeset keresztbetojva és lerombolva. Valaki évtizedek óta rendezgeti a területeit,hoznak rá jogszabályt ki mennyit vehet és hol,erre hoznak egy ilyen rendeletet,amivel vissza is lehet élni rendesen.sőt nem visszaélni,hanem törvény adta jogával élhet.
Válasz Erdőjaro #8887. hozzászólásáraHiába mész bíróságra csak az időd, pénzed meg idegeid pazarlod.
Pont ilyen esetekre lett kitalálva ez a törvény hogy mivel mindenki mindenkinek szomszédja ezért egy földnélküli nem tudna földet szerezni.
Az más kérdés hogy a 200 hektáros gazda fia akinek nincs a nevén föld az is tud venni.. igazságot nem lehet tenni.
Válasz Erdőjaro #8887. hozzászólásáraSzerintem semmi. Ha egyébként minden szabályos volt. Miért lenne valami is? Ha kifuggesztes nélkül lehetett megvenni/eladni, akkor nem volt és nincs elovasarlasi joga a szomszédnak.
Válasz Balu21 #8746. hozzászólásáraAmennyiben kiderül,hogy a szomszéd földet megvásárolták kifüggesztés nélkül az új rendelet szerint,nem kellett kifüggeszteni,viszont erről tudomást szerez a másik szomszéd,akinek elővásárlási joga lett volna, vagy már rég meg akarta vásárolni ilyenkor mi van? Bíróság?
Válasz János€ #8885. hozzászólásáraLetétbe kell tenni, a letéti igazolást mellékelni az elfogadó nyilatkozathoz,mert ha nem, elutasítanak,hiába van elővásárlási jogod. Saját magam kárán tanultam meg.
Sziasztok érdeklődni szerdtnék hogy lenne egy földterület ami kivan függesztve és a vevő ki is fizette a szerződés aláírásával a föld vételárát és azt szeretném kérdezni hogy ha elővásárlási jogom van a földre akkor köteles vagyok letétbehelyezni a vételárat az ügyvédnél vagy csak a bírálat után fizetni válaszotokat előre is köszönöm
Válasz Ganajos #8882. hozzászólásáraNem kell.
Válasz Ganajos #8882. hozzászólásáraSzerzodest kell modositani.
Gyakorlatilag az eredeti szerzodesben modosul a berbeado neve.
Válasz Rabó001 #8881. hozzászólásáraÉrtem köszi
De akkor kell új szerződést kötnie velem?
Válasz Ganajos #8880. hozzászólásáraÜgyvéddel es a tulajjal intézed at adásvételi, lehetőleg erre szakosodott és nem kutyaütő ügyvéddel. Ha te megveszed, akkor él tovább a rajta lévő szerződés. Persze közös megegyezéssel fel lehet bontani. Annyi hogy amikor a nevedre kerül értesíted a foldhasznalot, hogy mostantól te vagy a tulajdonos.
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, ha adott egy földterület, van rá érvényes bérleti szerződés 2028 ig, és én megegyeztem az eladóval, hogy megvásárolom tőle, akkor mi a menete az adásvételnek? Földhasználó nem licitál rá, nem foglalkozik vele, arra lennék kiváncsi, hogy ha változik menet közben a tulajdonos, akkor 2028 ig új bérleti szerződést kell kötnöm a mostani bérlővel? Vagy kinek kell értesíteni a mostani használót, hogy változott a tulajdonos?
Köszi
Várhatóan rövidersen vissza áll a rend, és az adásváteleknél ismét lehet kp-ban fizetni.....
Válasz Nagy Péter 40 #8876. hozzászólásáraEgyébként, ha Te vagy a vevő, vagy az eladó, és elviszik előled/tőled, Te is megtámadhatod.....
Válasz Nagy Péter 40 #8876. hozzászólásáraFöldhivatal válogatja.
Válasz osztatlan58 #8873. hozzászólásáraAttól hogy a törvénybe az van hogy semmilyen költséget nem háríthatsz át az elfogadóra még a gyakorlatban úgy van hogy hiába van beleírva pl 80 ezer forint ügyvédi költség,emiatt nem kerül elutasításra a szerződés.Persze gondolom megtámadva bírósági után semmissé lehetne tenni de kinek érdeke az hogy fél évet elszórakozzon vele,főleg ha megnyerte az elfogadóval?
Válasz adam1229ac #8865. hozzászólásáraMilyen állásfoglalást? Majd kapsz egy határozatot - vagy az ügyvéd, ha ő nyújtotta be a szerződést -, és akkor élhetsz jogorvoslattal.
Válasz beginneragro #8866. hozzászólásáraIgen
Válasz Nagy Péter 40 #8872. hozzászólására"Az ügyvédi pénzt visszakapod ha beleírtad a szerződésbe plusz adott róla számlát az ügyvéd .."
Az ilyen kitételt tartalmazó szerződés semmis.
Válasz adam1229ac #8869. hozzászólásáraAz ügyvédi pénzt visszakapod ha beleírtad a szerződésbe plusz adott róla számlát az ügyvéd ..
Hát igen ez ilyen hogy te keresed fel, te alkudsz vele és kötsz szerződést mégis más viszi el.
Ahogy mondani szokás : sehogy se jó..
Eddig úgy is volt hogy minden felet tájékoztattak hogy név szerint ki jelentkezett rá, idén van ez hogy nem írják le a rájelentkezőt.
Azzal hogy bevetette elég sanszos hogy tudja hogy legyőz téged mivel ha jól értem te még csak helybenlakó se vagy.Annyiból meg igaza is van a bevetéssel hogy mire megvárná hogy június eleje közepe felé eredmény lesz belőle már csak bukfencet vethetne.. a bérleti díjat meg fizetni kell ősszel, akkor is ha kapás van benne meg akkor is ha bukfenc...
Válasz Nagy Péter 40 #8867. hozzászólásáraCsak hallottam , hogy helyben lakó jelentkezett rá , de biztosan nem tudja senki .
Válasz Csavarkulcs #8868. hozzászólásáraElfogadom én a törvényt , csak meg szeretnék bizonyosodni , hogy milyen előhaszonbérleti joggal éltek .
Válasz Nagy Péter 40 #8867. hozzászólásáraFélreértés ne essék , nem várok én pénzt .
Csak ha már “kitapostam “ idáig ,ügyvédnek fizettem , utána jártam , akkor legalább annyit írnának , hogy ki az aki jelentkezett és milyen elő haszonbérleti jog alapján . Bérbeadó sem tud semmit .
NAK oldalán egyébként azt írjak mind a 3 ,ne adj isten több fél kap tájékoztatást .
Egyébként köszönöm a válaszokat
Válasz Nagy Péter 40 #8867. hozzászólásáraFöldhivatal válogatja. Volt haszonbérlő kategória ..mindent visz. Ha egyenrangúak a versenyzők. Akkor a szerződéskőtő felé hajlanak...pl. Az meg álltalában a volt bérlő. Még akkor is ha vételéről van szó. A földtörvény nemmás mint egy salátatörvény.
Válasz adam1229ac #8865. hozzászólásáraEz idei bohóckodás hogy valamiért nem akarják megmondani hogy ki jelentkezett rá.Tavaly még megküldték a tulajnak meg a bérbe vevőnek is hogy kik jelentkeztek rá.
De jártam már én is úgy idén hogy rájelentkeztünk és a tulaj tőlem tudta meg hogy én vagyok az aki viszi a földet mert azt nem írták meg neki hogy én jelentkeztem rá csak hogy volt rá jelentkező.
De ez nem ugyanaz amit múlt héten írtál hogy helyben lakó ráment és vinni fogja?
Mert akkor nem kell csodálkozni hogy bevetette,mivel tudja hogy ő fog nyerni és ketyeg az óra,nem lehet várni a vetéssel..
Akkor van szerencséd ha vmilyen ok miatt elutasítanák a szerződést és várnál aratásig és akkor a vetés ingyenes volt vagy megegyezel vele.
Mert így meg te szívod meg ha bmilyen munkát is csináltál a földön azt nem köteles neked megtéríteni.
Bár egy nagy adag macerával ellehet érni hogy pénzhez juss..
Sziasztok.
Ha a szántó mellett szerepel fásítás is a tulajdoni lapon attól még lehet élni a 10ha alatti nincs kifüggesztés lehetőségével? Elvileg a fásítás erdőnek minősülő föld.
Köszönöm a választ.
Üdv . mindenkinek .

Korábban már írtam föld haszonbérlettel kapcsolatban .
Bérelni akartam . Április 15 el járt le a kifuggesztes . Felhívtam az illetékes onkorit . Elmondták , hogy jelentkeztek kifüggesztes alatt. Gondoltam , majd kapok erről értesítést , hogy ki aki élt előbérleti jogával , és mi alapján . Ez ugye április 16. an volt . Azóta sem az ügyvéd , sem én nem kaptam semmilyen állásfoglalást . A bérbeadó 1 hete kapott egy levelet , az önkormányzatról h jelentkezett más is földre . És , hogy majd ugye a kormányhivatal dönt .
Mai nap látom be van vetve az adott Szántó , de nem tud senki semmit , hogy kié lett végül a bérleti jog . A bérbeadó sem tud semmit . Ügyvédnek még mindig nem küldtek .
Járt már valaki így ? Ilyenkor kellene , hogy én is kapjak felvilágosítást , meg talán az ügyvéd is .
Válasz osztatlan58 #8863. hozzászólásáraEz egy adásvétel volt, ott tudtommal az életvitelszerű lakáshasználatot kell igazolni. Ott meg első számú dokumentum a jegyzői igazolás. Nekem ez is életszerűtlen, hogy egy nagyvárosban majd pont tudni fogja a jegyző, hogy adott személy tényleg ott él-e 3 éve.
Az előhaszonbérleti jognál az életvitelszerű lakáshasználatnál a bejelentett lakóhelyet kell figyelembe venni, ha nincs bejelentet tartózkodási hely.
Már nincs jegyzői hatósági bizonyítvány.
Válasz Bali1996 #8861. hozzászólásáraUtána fogok nézni ezeknek . Köszi .
Így nem tudom ki volt a jelentkező .
De , egyébként onnan tudom h rá jelentkeztek , hogy az onkorit felhívtam . Egyébként azóta sem kaptam hivatalos tájékoztatást , sem én , sem az ügyvéd .
Ilyen gyorsan halad a hivatali állásfoglalás . Április 15.-én Járt le a kifüggesztés…..
Válasz VMisi #8860. hozzászólásáraIlyenre nálam is volt példa. Rájelentkeztek egy földre helyben lakónak hivatkozva, aztán kiderült hogy az elmúlt 3 évben volt olyan fél éves periódus, amikor is papíron nem a városban élt (a másik helyen szintén helyben lakónak hivatkozta magát, de nem földvásárlás miatt). Lehet csatolt jegyzői igazolást életvitelszerű lakáshasználatról, ez esetben gondolom az felülírja a lakcím-tartózkodási hely adatokat. Nem fellebbeztük meg akkor.
Válasz adam1229ac #8856. hozzászólásáraSajnos ez a helyben lakó elsőbbség jó nagy hülyeség így ebben a formában. Pont a Te példád is jól mutatja.
Ha a rájelentkezőnél van esetleg hiba, pl. : nem lakik folyamatosan legalább 3 éve a településen, vagy valami formai hibát vétett, akkor még a tied lehet, de ezt nem tudom, hogy kinek kell vizsgálni, vagy ha észreveszed akkor kinek kell jelezni.
Válasz jakabgabor.ev #8857. hozzászólásáraAzért az eléggé nonszensz dolog ha én kiakarom adni a SAJÁT földemet aztán rájelentkezik egy olyan akit rühellek mint szart és én nem rendelkezhetek a saját tulajdonom felett. Ez aztán a jogállam
Válasz jakabgabor.ev #8857. hozzászólásáraKöszönöm a választ .