Válasz Agromanó #15986. hozzászólásáraAkár 2x is lehet én gondolkozom rajta, ahol tegnap elmentem kétszer (fordulás, rátakarás) ott ma nedvesebb volt a föld.
Itt jó erősek a repcék, holnap már fújnom is kell regulátorral 6 levélen túl van a java és akkorák a levelek mint egy írólap.
5levélben fújtuk le Runway-el de egy kicsit azért látszik a levelek szélén, hogy meghajtogatta őket némileg pedig előírás szerint történt a dolog, ráadásul hamarabb nem is fújhattuk volna mert nem voltak kint a gyomok, mostanra jelentek meg tömegesen, illetve a héten mielőtt fújtuk a gyomírtóval. Viszont minden gyomot üt lefelé ha kicsi ha nagyobb, árvakelésű napraforgót mindent szépen...
A másfele az Cleratoppos azt 8 levélig írja a papír azon nem is látni sehol fitotoxikus tönetet, viszont kezdi fogni a vadrepcét is csendesen
Umbero repcém keservesen kikelt a 100 mm eső után. Van 6 leveles és szikből lomb levélbe váltó is. Nagyon heterogén. A 4-6 levelesek között találok olyat aminek a gyökere a talaj szintjénél befonódik, cérna vékonnyá válik meglilul és elhal a növény. Nem tömeges, de van minden sorban. Létezhet gyökérfekély, lehet ellene tenni valamit????
Hurrá! Parasztünnep van! No, nem azért mert lusta vagyok, hanem mert talán betonplacc helyett lehet magágyat készíteni. Az eddigi szántásokban bőven akadnak 20 kilós "rögök" is.
Válasz .Szabi. #15972. hozzászólásáraaz enyém szép, augusztus 31-i vetés, utána volt 40 mm eső.
A repce 4-6 leveles, közte az árvakelésű búza meg lassan bokrosodik
Válasz Johny B. #15971. hozzászólásáraMég nem biztos........
Elkezdek sírni a csapiért mint te szoktàl, leesik 30mm , elvetek gyorsba , faszán kikel oszt minden ok.
Akik elvetették ott figyel a porban , vagy a rögök között 3-4 hete
Válasz Agromanó #15958. hozzászólásáraMénrót idén volt először a Nádor mellett. Hosszabb szárú, lapon több helyen elfeküdt. Termésben 70q felett volt, a Nádor 65q körül. Mindkettő kukorica után ment, a Nádor szántottba, a Ménrót grubberezettbe.
Válasz Borz #15959. hozzászólásáraNekem is kb ilyen a Hybrirok, ahol meg becserepesedet a föld, ott kisseb és ritkáb.
Kicsit gyengében néz ki a Cristiano, de van még Gordon is, az se néz ki roszul, ahol nem cserepesedet le a föld teteje.
Válasz lemken #15955. hozzászólásáraTavaly ősszel 5 fajta búzát vetettem. Növekvő sorrendben írom t/ha szerint. Lithium, Genius, Nádor, Cellule, Euclide. Nagyot csalódtam a Lithiumban, mondjuk tavaly meg a Cellule-ban, idén meg az egyik legjobb lett, vagyis majdnem.
Válasz 5465 #15942. hozzászólásáraNálam ma FURY-t kaptak, de a Fendona is ugyanolyan jó. A repcedarázs eléggé érzékeny a prietroidokra. Tavasszal én így mentettem meg a mustáromat hogy idejében lelőttem a darazsakat, minimális hernyó volt, a szomszédba a ZRt nem védekezett a darazsak ellen, a hernyók tarra rágták neki a mustárját.
Szerintetek barnahomokon (22 AK/ha) melyik tudna többet ( Ingenio,Cellule,Altigo,Kalahari,Moisson) intenzív technológiával kukorica elővetemény esetén ? Kinek mi a véleménye/tapasztalata?
26390 hozzászólás
Válasz szanberg #15985. hozzászólásáraHa ekkora a levél akkor rengeteg gyom marad alatta

Válasz erre Agromanó #15986. hozzászólásáraEbbe a szàraz földbe, nagyon sokà fog csíràzni. Amíg nem kap egy jobb esöt, addig bàrmikor.
Üdv!
Mennyi idő után kezd csirázni a búza? Ha most vetek, csütörtökön vagy hétvégén lehet még hengerezni?
Itt jó erősek a repcék, holnap már fújnom is kell regulátorral 6 levélen túl van a java és akkorák a levelek mint egy írólap.
5levélben fújtuk le Runway-el de egy kicsit azért látszik a levelek szélén, hogy meghajtogatta őket némileg pedig előírás szerint történt a dolog, ráadásul hamarabb nem is fújhattuk volna mert nem voltak kint a gyomok, mostanra jelentek meg tömegesen, illetve a héten mielőtt fújtuk a gyomírtóval. Viszont minden gyomot üt lefelé ha kicsi ha nagyobb, árvakelésű napraforgót mindent szépen...
A másfele az Cleratoppos azt 8 levélig írja a papír azon nem is látni sehol fitotoxikus tönetet, viszont kezdi fogni a vadrepcét is csendesen
Válasz cross #15982. hozzászólásáraNem, hangya rágás minimális

Válasz gazda001 #15980. hozzászólásáraNem a hangya rágja? Nálam a hangya ritkítja rendesen. Cerna vékonyra rágják a talajfelszínnel vonalban.
Válasz gazda001 #15980. hozzászólásárakáposzta-gyökérgolyva?
Umbero repcém keservesen kikelt a 100 mm eső után. Van 6 leveles és szikből lomb levélbe váltó is. Nagyon heterogén. A 4-6 levelesek között találok olyat aminek a gyökere a talaj szintjénél befonódik, cérna vékonnyá válik meglilul és elhal a növény. Nem tömeges, de van minden sorban. Létezhet gyökérfekély, lehet ellene tenni valamit????
Válasz Full Random #15978. hozzászólásáraEz az időjáráson múlik, azt meg ki tudja milyen lesz. Repcéből láttam már októberi vetésüt is és nem lett rossz.
Válasz .Szabi. #15972. hozzászólásáraÈn is dilemmàzok mèg, ki milyen extrèm kèsei vetèsű repcèket tud amik hoztak vàllalhatò eredmènyt betakarìtàskor?
Hurrá! Parasztünnep van! No, nem azért mert lusta vagyok, hanem mert talán betonplacc helyett lehet magágyat készíteni. Az eddigi szántásokban bőven akadnak 20 kilós "rögök" is.
Válasz 5465 #15975. hozzászólásáraItt kb 7-8 hete nem volt rendes eső......
Válasz .Szabi. #15972. hozzászólásáraaz enyém szép, augusztus 31-i vetés, utána volt 40 mm eső.
A repce 4-6 leveles, közte az árvakelésű búza meg lassan bokrosodik
Válasz Johny B. #15973. hozzászólásáraEbben biztos voltam
Válasz .Szabi. #15972. hozzászólásáraAmugy most is kene legalabb 30mm vagy több yan szaraz.mimden
Válasz Johny B. #15971. hozzászólásáraMég nem biztos........

Elkezdek sírni a csapiért mint te szoktàl, leesik 30mm , elvetek gyorsba , faszán kikel oszt minden ok.
Akik elvetették ott figyel a porban , vagy a rögök között 3-4 hete
Válasz .Szabi. #15970. hozzászólásáraAkkor az mán ott is marad...
Válasz Johny B. #15968. hozzászólásáraAz én daltonom mèg a zsákban van
Válasz Johny B. #15968. hozzászólásáraTavalyi kép?
Daltonom...

Válasz Agromanó #15958. hozzászólásáraMénrót idén volt először a Nádor mellett. Hosszabb szárú, lapon több helyen elfeküdt. Termésben 70q felett volt, a Nádor 65q körül. Mindkettő kukorica után ment, a Nádor szántottba, a Ménrót grubberezettbe.
Adatlap
runway duo 40 ha-os csomag 20+60 L még kapható
Nekem meg úgy van, ahogy elvetettük két hete

Válasz Borz #15959. hozzászólásáraNekem is kb ilyen a Hybrirok, ahol meg becserepesedet a föld, ott kisseb és ritkáb.
Kicsit gyengében néz ki a Cristiano, de van még Gordon is, az se néz ki roszul, ahol nem cserepesedet le a föld teteje.
Válasz Borz #15959. hozzászólásáraArsenalban nem csalodsz...
Válasz Pilátus #15961. hozzászólására45
Legszebb táblám idén. LG Arsenal, Aug 18.-ai vetés. Csüt vagy pénteken már kapja a Carrambát.
Üdv kollégák!
Kinek mi a véleménye az alábbi őszi búza fajtákról?
falado, illico, csillag, békés, ménrót.
(leginkább a ménrót érdekelne)
Válasz Berkó_ #15956. hozzászólásáraKöszönöm!
Válasz lemken #15955. hozzászólásáraTavaly ősszel 5 fajta búzát vetettem. Növekvő sorrendben írom t/ha szerint. Lithium, Genius, Nádor, Cellule, Euclide. Nagyot csalódtam a Lithiumban, mondjuk tavaly meg a Cellule-ban, idén meg az egyik legjobb lett, vagyis majdnem.
Lithium búzáról van valakinek kedvező/kedvezőtlen tapasztalata?
Válasz szanberg #15952. hozzászólásárarepce
Válasz szanberg #15952. hozzászólásáraSzerintem repce!
Válasz John Deere Power Shift #15950. hozzászólásáraÁrpa?
Válasz John Deere Power Shift #15950. hozzászólásáraFasza!!!

Nekem is ma kezdődött!!!
Elkezdődött újra egy szezon.....

Válasz tloszna #15948. hozzászólásáraMiért gondolod?
Válasz lemken #15850. hozzászólásáraŐszi árpával jobban jársz!
Válasz tloszna #15946. hozzászólásárarendben.
Válasz Wilde #15944. hozzászólásáraKülön tedd jobban jársz!!

Válasz 5465 #15942. hozzászólásáraNálam ma FURY-t kaptak, de a Fendona is ugyanolyan jó. A repcedarázs eléggé érzékeny a prietroidokra. Tavasszal én így mentettem meg a mustáromat hogy idejében lelőttem a darazsakat, minimális hernyó volt, a szomszédba a ZRt nem védekezett a darazsak ellen, a hernyók tarra rágták neki a mustárját.
mehet e butisan complete quick 5ec-vel egyszerre ?növényvédős azt mondja külön menet inkább.
Szerintetek barnahomokon (22 AK/ha) melyik tudna többet ( Ingenio,Cellule,Altigo,Kalahari,Moisson) intenzív technológiával kukorica elővetemény esetén ? Kinek mi a véleménye/tapasztalata?
Válasz gazda001 #15941. hozzászólásáraFendona OK?
Válasz laccus06 #15933. hozzászólásáraoda kell baxni a darázsnak és nem fog petézni, ennyi..... nekem is van, holnap kapnak enni