Válasz nferry #3328. hozzászólásáraEgyrészt általában a pályázat benyújtásakor, nyilatkozni kell, hogy az önerőt biztosítani tudod a pályázat megvalósítása során.
Valamint magával a projekt megvalósítással bizonyítod/igazolod, mivel ha pl.: 100.000 euro a teljes összeg amit gépekre költesz egy projektben, a pályázatban 50.000 euro támogatást igényelhetsz rájuk, de te megvásároltad 100.000 euróért akkor már le is igazoltad az önerődet, hiszen a saját önrészed bevonása nélkül meg sem tudtad volna venni a gépeket (hiszen az 50.000 euro támogatás mellé még 50.000-et mellé kellett tenned a vásárlás során)
Válasz én 11 #3326. hozzászólásáraA stratégiai tervben nincs erre vonatkozó utalás (vagyis én nem találtam), hogy kizáró ok lenne. DE azt hozzáteszem, hogy minden csak akkor fix és végleges (99%-ban ), hogy ha a végleges felhívás jelenik meg. De már a társadalmi egyeztetéses verzió is mérvadónak tekinthető.
Én bízok benne, hogy mivel itt mások a célok, a konstrukció, a kötelezettségek és egyebek, hogy nem fogja kizárni az előző kisüzem a pályázaton való indulást.
A végleges sarokpontok még nincsenek meg, a stratégiai terv alapján az alábbiak a körvonalak:
-A támogatás mértéke 60.000 EUR, ami a projekt teljes elszámolható költségének legfeljebb 85%-a. (tehát 9.000 euró az önrész még mellé)
A Stratégiai Tervben 2025-ben és 2026-ben van jelezve a forrásokból való kifizetés, tehát én úgy gondolom 2024-ben már várható a kiírás.
Jogosultsági kritériumok :
- Működő mezőgazdasági üzem.
- Legalább 5.000, de legfeljebb 10.000 EUR STÉ üzemméret. (itt annyit jegyeznék meg, hogy az STÉ kalkulátor úgy tudom módosulni fog, szóval elképzelhető, hogy ami most jelenleg ér kb. 6.000 STÉ-t az a módosítás után 10.000 STÉ körüli értéket fog érni.
- Üzleti terv készítése.
Kötelezettségvállalások:
- A kötelezettségvállalási időszak végéig a mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret növelése 50%-kal.
- Üzleti tervben vállalt beruházás megvalósítása
Legfeljebb 5 évig terjedő fenntartási kötelezettség
A kiválasztási szempontok megállapítására irányadó elvek, amelyek részbeni alkalmazása is
lehetséges:
Üzleti terv minősége, ezen belül előnyt jelent:
Szakmai végzettség
Magasabb élőmunka igényű termékszerkezet kialakítása
Környezet-, klímavédelmi és adaptációs szempontok érvényesítése
Térségi szempont
Termelői csoport, vagy termelői szervezeti tagság, illetve kapcsolódó szakmaközi szervezeti tagság
Mezőgazdasági szociális szövetkezet vagy abban való tagság
Foglalkoztatás.
A támogatást igénylő nő
Ennyi jelenleg az információ róla.
Későbbiekben amint kijönnek a pályázati felhívások (legalább társadalmi egyeztetésre), összefoglaló formájában meg fognak jelenni az Agrár Válasz nevű facebook oldalon is, kedveljétek, kövessétek, és informálódjatok.
Válasz Mse__ #3319. hozzászólásáraSajnos én úgy gondolom/tudom, hogy legközelebb az új KAP stratégiai tervben lévő - Mezőgazdasági kisüzemek fenntartható fejlesztése című intézkedés kerül kiírásra (ahol eltérnek valamennyire az indulási feltételek a korábbiaktól, és kicsit másabb a konstrukció is), és nem a korábbi Kisüzemes felhívás újranyitásra
Válasz Mse__ #3317. hozzászólásáraMegosztanád a linket ahol a pályázat megtalálható! Mert én csak azt láttam, hogy 8 millíárd kisüzemi támogatásról döntöttek 2023 áprilisában .
Válasz bbam #3309. hozzászólásáraÉn is feb. 27-ei státuszváltós vagyok(kifogás benyújtás), azóta nem mozdul. Bízom benne, hogy ha el akarták volna utasítani, akkor már megtették volna. Szóval hajrá május közepe:)
Válasz suffolk1977 #3308. hozzászólásáraÉn is gratulálok mindenkinek!
Ne add fel! Hívtam az államkincstárt, az egyik ügyintéző május közepét mondott az elbírálásra. Azt mondta, hogy nem jelent még elutasítást, ha valaki még nem nyert, csak komplikaltabb az ügye. Bízzunk benne!
Gratulálok mindenkinek, akik nyertes pályázók lettek!
Én már nem számítok rá, sajnos már kicsúszok a befektetési időből.
Így ha lenne is belőle valami átkellene terveznem a befektetést hogy előre vigyen, segítséget nyújtson ez a pályázat.
Sok sikert kívánok a nyerteseknek!
Válasz laszli.zita #3287. hozzászólásáraKöszönjük! Nekem is volt egy elutasítót követő kifogás benyújtás februárban, feb.27-e óta "feldolgozás alatt". Sem én, sem a pályázatíró nem kapott a befogadásról, vagy a "kritériumoknak megfelelt-"ről visszaigazolást. Szerinted ettől függetlenül halad(hat) az én ügyem elbírálása? Én abban bízom,hogy ennyi idő alatt már rég visszadobták volna a kifogást, ha nem fogadták volna el....
Válasz bbam #3282. hozzászólásáraSzia! Ha pl az adóbevallást érintette a hiánypótlás előfordulhat jóval hosszabb bírálati idő, mert a NAV-al adategyeztetnek. Nekem a tapasztalatom az, hogy az elutasítások hamarabb jönnek, mint a központi jóváhagyás, ha csak nincs benne valami extrán kirívó, akkor előbb - utóbb jóváhagyás várható.
Bár közel állnèk a tűzhöz... akkor megnyertem volna a fiatal gazdát is ,plusz nem buktam volna 1,5 milliót nézőpont kérdése
(Amúgy megértelek, bosszantó)
3634 hozzászólás
Válasz Mse__ #3333. hozzászólásáraGratulálok!
Reméljük minden függőben lévő ugyet elővesznek a héten. Nekem továbbra is változatlan az allapot.
Sziasztok! A februárban benyújtott kifogásomat elfogadták, most kérték a hiánypótlást:)
Válasz Mse__ #3331. hozzászólásáraMeglesz az!
Jelentem, mai nappal legalább a dátum változott, de továbbra is "feldolgozás alatt".
Válasz Precgazd2022 #3329. hozzászólásáraTudtam én hogy buta kérdés, így ahogy elmagyaráztad teljesen logikusan egyértelmű.

Köszönöm szépen!
Válasz nferry #3328. hozzászólásáraEgyrészt általában a pályázat benyújtásakor, nyilatkozni kell, hogy az önerőt biztosítani tudod a pályázat megvalósítása során.


Valamint magával a projekt megvalósítással bizonyítod/igazolod, mivel ha pl.: 100.000 euro a teljes összeg amit gépekre költesz egy projektben, a pályázatban 50.000 euro támogatást igényelhetsz rájuk, de te megvásároltad 100.000 euróért akkor már le is igazoltad az önerődet, hiszen a saját önrészed bevonása nélkül meg sem tudtad volna venni a gépeket (hiszen az 50.000 euro támogatás mellé még 50.000-et mellé kellett tenned a vásárlás során)
Válasz Precgazd2022 #3324. hozzászólásáraKöszönöm szépen a válaszokat!



Lehet buta kérdés, de az önrészt hogy szokták kérni igazolni?
Az oldalt megnézem, köszönöm!
Válasz én 11 #3326. hozzászólásáraA stratégiai tervben nincs erre vonatkozó utalás (vagyis én nem találtam), hogy kizáró ok lenne. DE azt hozzáteszem, hogy minden csak akkor fix és végleges (99%-ban
), hogy ha a végleges felhívás jelenik meg. De már a társadalmi egyeztetéses verzió is mérvadónak tekinthető.


Én bízok benne, hogy mivel itt mások a célok, a konstrukció, a kötelezettségek és egyebek, hogy nem fogja kizárni az előző kisüzem a pályázaton való indulást.
Válasz Precgazd2022 #3324. hozzászólásáraÉs azt lehet tudni kizáró tényező e az elnyert előző kisüzemi pályázat?Köszi a választ.
Válasz nferry #3322. hozzászólásáraErre nem válaszoltam:


"Akkor mikor meg lehívom a maradék 25%-ot, gondolom megnézik a számlák dátumát stb. és ennyi?"
Igen, számla, megrendelő, szerződés, stb, amivel igazolni lehet a kezdést.
Válasz nferry #3322. hozzászólásáraSzia!

Amit tudok:
A végleges sarokpontok még nincsenek meg, a stratégiai terv alapján az alábbiak a körvonalak:
-A támogatás mértéke 60.000 EUR, ami a projekt teljes elszámolható költségének legfeljebb 85%-a. (tehát 9.000 euró az önrész még mellé)
A Stratégiai Tervben 2025-ben és 2026-ben van jelezve a forrásokból való kifizetés, tehát én úgy gondolom 2024-ben már várható a kiírás.
Jogosultsági kritériumok :
- Működő mezőgazdasági üzem.
- Legalább 5.000, de legfeljebb 10.000 EUR STÉ üzemméret. (itt annyit jegyeznék meg, hogy az STÉ kalkulátor úgy tudom módosulni fog, szóval elképzelhető, hogy ami most jelenleg ér kb. 6.000 STÉ-t az a módosítás után 10.000 STÉ körüli értéket fog érni.
- Üzleti terv készítése.
Kötelezettségvállalások:
- A kötelezettségvállalási időszak végéig a mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret növelése 50%-kal.
- Üzleti tervben vállalt beruházás megvalósítása
Legfeljebb 5 évig terjedő fenntartási kötelezettség
A kiválasztási szempontok megállapítására irányadó elvek, amelyek részbeni alkalmazása is
lehetséges:
Üzleti terv minősége, ezen belül előnyt jelent:
Szakmai végzettség
Magasabb élőmunka igényű termékszerkezet kialakítása
Környezet-, klímavédelmi és adaptációs szempontok érvényesítése
Térségi szempont
Termelői csoport, vagy termelői szervezeti tagság, illetve kapcsolódó szakmaközi szervezeti tagság
Mezőgazdasági szociális szövetkezet vagy abban való tagság
Foglalkoztatás.
A támogatást igénylő nő
Ennyi jelenleg az információ róla.
Későbbiekben amint kijönnek a pályázati felhívások (legalább társadalmi egyeztetésre), összefoglaló formájában meg fognak jelenni az Agrár Válasz nevű facebook oldalon is, kedveljétek, kövessétek, és informálódjatok.
Válasz Precgazd2022 #3320. hozzászólásáraKöszönöm a pontosítást:) Hátha az is jó lesz nekünk valamire:)
Válasz Precgazd2022 #3320. hozzászólásáraAzt tudjuk hogy ez a fenntartható fejlesztése pályázat mikor fog indulni, illetve maga a pályázat mit takar?

Akkor mikor meg lehívom a maradék 25%-ot, gondolom megnézik a számlák dátumát stb. és ennyi?
Válasz nferry #3316. hozzászólásáraNem, majd amikor a maradék 25% támogatás kerül lehívásra akkor kell bizonyítani
Válasz Mse__ #3319. hozzászólásáraSajnos én úgy gondolom/tudom, hogy legközelebb az új KAP stratégiai tervben lévő - Mezőgazdasági kisüzemek fenntartható fejlesztése című intézkedés kerül kiírásra (ahol eltérnek valamennyire az indulási feltételek a korábbiaktól, és kicsit másabb a konstrukció is), és nem a korábbi Kisüzemes felhívás újranyitásra
Válasz suffolk1977 #3318. hozzászólásáraÉn csak (meg nyilván más is) e-mailben kaptam infót, hogy lesz újra . Persze, az a tuti, ha már kiírták.
Válasz Mse__ #3317. hozzászólásáraMegosztanád a linket ahol a pályázat megtalálható! Mert én csak azt láttam, hogy 8 millíárd kisüzemi támogatásról döntöttek 2023 áprilisában .
Ismét lesz kisüzem. Tavaly tök hamar elbírálták a tavaszit, mert jött a következő. Hátha most is összekapják magukat.
Sziasztok!
Azt hogy 9 hónapon belül megkezdem a projekt megvalósítását, kell az MVH felé jeleznem, vagy elég ha gyűjtöm a számlákat?
Válasz suffolk1977 #3313. hozzászólásáraMi volt az oka? Mivel indokolták az elutasítást?
Szolnok megyében kapott már valaki?
Válasz Mse__ #3312. hozzászólásáraNekem a 2022 februárit, októberben utasították el! Úgyhogy még akármi lehet.
Válasz bbam #3309. hozzászólásáraÉn is feb. 27-ei státuszváltós vagyok(kifogás benyújtás), azóta nem mozdul. Bízom benne, hogy ha el akarták volna utasítani, akkor már megtették volna. Szóval hajrá május közepe:)
Válasz tamas.aszodi81 #3310. hozzászólásáraSzia.
Én tegnap megkaptam.
Pest megye, OTP.
Válasz nferry #3307. hozzászólásáraCIB bank. Lehet hogy csak jövő héten utalják Pest megyét?
Válasz suffolk1977 #3308. hozzászólásáraÉn is gratulálok mindenkinek!
Ne add fel! Hívtam az államkincstárt, az egyik ügyintéző május közepét mondott az elbírálásra. Azt mondta, hogy nem jelent még elutasítást, ha valaki még nem nyert, csak komplikaltabb az ügye. Bízzunk benne!
Gratulálok mindenkinek, akik nyertes pályázók lettek!
Én már nem számítok rá, sajnos már kicsúszok a befektetési időből.
Így ha lenne is belőle valami átkellene terveznem a befektetést hogy előre vigyen, segítséget nyújtson ez a pályázat.
Sok sikert kívánok a nyerteseknek!
Válasz tamas.aszodi81 #3306. hozzászólásáraMilyen bankos vagy?
Ha jóváhagyott volt a pályázatod akkor 100% hogy jön a lóvé, ha nem ma, akkor holnap :)
Nálam nyista mani!
Megérkezett a pénz itt is!


Sikeres évet mindenkinek!
Válasz evi721224 #3303. hozzászólására"gazdálkodást"
Válasz ivcsi0810 #3302. hozzászólásáraVirtuális koccintás???


Minden sorstársamnak eredményes gazdálkodás kívánok!
????? Nélkül
Most utaltak ????????????
Válasz nferry #3299. hozzászólásáraÈn nagyon bízom a holnapi napban.
Válasz ivcsi0810 #3298. hozzászólásáraA héten.

Szerintetek mikorra várható az utalás?
??? Nélkül
Jóváhagyott kifizetèsi kèrelem ????
Jóváhagyott lett a kifizetési kérelem!!!!



TO van itt is!





Tudomásom szerint TO után pár nap és utalnak, szóval én erre a hétre tippelek.
Hozzám is befutott a TO!
Pályázat író szerint 2 héten belül várható az utalás.
Válasz bjztk #3290. hozzászólásáraElvileg utalni fogják a pénzt.
Megérkezett nekem is a TO.Csütörkön utalás várható?
Ma jött TO. (Heves megye)
Van most egyéb teendőm, vagy várni kell?
Válasz nferry #3277. hozzászólásáraSzia! Gratulálok!Nekem is jóváhagyott ! A hét eleje biztos infó?
Válasz laszli.zita #3287. hozzászólásáraKöszönjük! Nekem is volt egy elutasítót követő kifogás benyújtás februárban, feb.27-e óta "feldolgozás alatt". Sem én, sem a pályázatíró nem kapott a befogadásról, vagy a "kritériumoknak megfelelt-"ről visszaigazolást. Szerinted ettől függetlenül halad(hat) az én ügyem elbírálása? Én abban bízom,hogy ennyi idő alatt már rég visszadobták volna a kifogást, ha nem fogadták volna el....
Válasz bbam #3282. hozzászólásáraSzia! Ha pl az adóbevallást érintette a hiánypótlás előfordulhat jóval hosszabb bírálati idő, mert a NAV-al adategyeztetnek. Nekem a tapasztalatom az, hogy az elutasítások hamarabb jönnek, mint a központi jóváhagyás, ha csak nincs benne valami extrán kirívó, akkor előbb - utóbb jóváhagyás várható.
Bár közel állnèk a tűzhöz... akkor megnyertem volna a fiatal gazdát is ,plusz nem buktam volna 1,5 milliót nézőpont kérdése
(Amúgy megértelek, bosszantó)
Válasz nferry #3284. hozzászólásáraNem akartam ezzel senkit megbántani, elnézést kérek mindenkitől! De bosszant ami van!