Válasz kulakman #5350. hozzászólásáraMi lesz, akkor ha felébred a vidék és nem fogadják, hogy el, hogy 1-2 ember a a birtokában a falu 10-20-30 vagy ne adj isten a 40 százaléka???
A politika addig támogatja a mezőgazdaságot, amíg választókat lát bennük.
A parasztok aránya nyugat-europában is csökken és ezért egyre kisebb a politikai súlyuk.
A parasztokat bármikor tönkre tudja tenni a politika, ott a földadó például...
Válasz hashtag #5365. hozzászólásáraSzó se róla, látványos volt, ahogy a franciák telibe nyomták a prefektus épületét hígtrágyával, de mégis csak az volt hatékony és eredményes, amikor a brüsszeli forgalmat leblokkolták a gazdák. Mikor elfogyott az élelmiszer a boltok polcairól, akkor kezdtek csak engedményeket tenni ezek a nácik.
Válasz Ohaza63 #5372. hozzászólásáraHordják pótkocsiszám a lóvét otthonról. A miénknek már a tehenészete is bedőlt, lehet kétszer is. Meg felétek jók a földek, itt meg nem.
Itt nálunk már 3-4 éve röpködtek a 150-160.000 Ft os haszonbérek, de most mindenki jól elgondolkodott és vakargatja a fejét.
A nagygazdák (van 4-5), akik vették, vagy bérelték a földeket, most becsokiztak és hátrálnának ki a dologból, de új bérleteket már nem kötnek, pedig megint lesz jó pár ember, aki kiméreti a nagyoktól (volt TSZ ek) a tábla átlagos földjeit, mert azok meg aranyáron szolgáltatnak és van, hogy még az EU s támogatás egy részét is be kell vinni elszámoláskor, nem hogy haszon lenne.
Most ezzel 40-45 q/Ha búzával a nagyok is beégtek, mert tavaszit már szinte minimálist vetettek, bízva a téli és tavaszi csapadékban és őszi növényekben.
Egyébként a belgátok miből szedett össze 1800 Ha , a tehenekből?
Úgy tudom ő már nem vehet, de gyűjti a kint élő testvérének is.
Viszont a Földhivatal már dobálja vissza az ügyeit.
Válasz hashtag #5367. hozzászólásáraItt már úgy átgondolták, hogy a 15 Ak-s földekért már 130at ígér a belga. De már vinné a telephelyed, házad, asszonyod, gyereked is. A 30-35 mázsás búzájából, meg a jó esetben 10 mázsás naprából. Egy ilyennel próbálj meg versenyezni.
Válasz envagyok2 #5356. hozzászólásáraEz is az ára. Bár ezen autógyártók üzemei már régóta jelen vannak Észak- és Dél- Amerikában. Sok olyan modell van a BMW , Audi, stb. esetében, melyeket az USA-ban gyártanak és Európába importként érkeznek vissza. Sőt, vannak olyan modellek, melyek az EU-ban nem üti meg környezeti előírásokat, s ezeket Dél-Amerikában gyártva forgalmazzák helyben. Például a 2 ezres benzines Duster-t is, a többit nem sorolom.
Szóval ez sem annyira fekete, fehér, ahogy azt a polgár képzeli.
Ám tőlem ursuláék azt tesznek, amit akarnak, magasról teszek rájuk.
Válasz Gazdász93 #5364. hozzászólásáraHa így alakulnak ki a dolgok, akkor a bérleti díjakat sokan át fogjàk gondolni. Vagy visszaadnak a bérletből, hogy bemenjenek X összaghatár alá, és akkor nincs elvonás..
Válasz envagyok2 #5363. hozzászólásáraHa te is csak annyiért adod mint az argentin, és ezáltal nem lesz sokmillió munkanélküli mezőgazdász és gazba borult európa, már megérte. Kérdés hogy van-e erre pénze továbbra is az uniónak, vagy ki kell verni belőlük hígtrágyás lajttal.
Válasz envagyok2 #5363. hozzászólásáraEnnyi a lényeg. A leghangosabban meg azok sírnak akiknek a 90 ezres támogatáshoz még hozzá kell toldani 30-40 ezret hektáronként a bérleti díjhoz mert vagányak voltak amikor a másikra kellett ráígérni. Meg ez a sötét, bunfordi mentalitás hogy ész nélkül rálocsolnak egy hektárra 400 ezret aztán rinyálnak hogy a 8 tonnás búza is veszteséges
Válasz hashtag #5362. hozzászólásáradehogyisnem. eltekintve a bolondoktól, mindneki a nyereségért termel. ha 60ft-ért korlátna mennyiségű kukoricát tud idehozni az usákbeli, akkor vagy adod59ért, vagy kapufa. ha 59ft on veszteséges vagy, akkor kapufa. de ha kapsz mégmellé 90et hektáronként, és azzal már nyereséges vagy,és ha elég sok földed van, hogy nemcsak fajlgosan van nyereséged, hanem szummába is megelégszel vele,és kijön belőle évente a dzsipó,akkor megnyerted a meccset.
Válasz envagyok2 #5359. hozzászólásáraA támogatástól nem termernél az import ára alatt, csak annyi történne hogy van egyáltalán némi esélyed, azzal versenybeszállni.
Válasz Gandhy #5355. hozzászólásáraItt mi kevesek vagyunk bármihez.
De a francia és német parasztok ha bevadulnak, akkor (nem mondom, hogy nem tudják lenyomni őket) kurva nagy balhé lesz.
Válasz hashtag #5357. hozzászólásáraez része az egyezség,annak semmiértelme, ha az importnak vámmentessaéget adsz, ésközbe a hazai termelőt meg agyontámogatod, hogy az import termék ára alatt tudjon termelni. a vámok, támogatások és más nem tarifális korlátozások eltörlése...
annyi szerencsénk lehet,hogy anem tarifélis korlátokat nem leépítik, hanem előírják az importra is. ugye ezek a talajvédelmi, n9vényvédelmi,állatvédelmi előírások. addig vélhetően eljutottak, hogy akkor jöhet be cucc,ha ugyan azokat a szabályokat tartják be, mint ami ránk vonatkozik. és remnélhetőleg ezért vonnak ki szerreket itt, és ezért szigorodnak az előírásokat, bíznak abban, hogy az eu belsőp piacára termelő helyiek intelligensebb, okosabb, jobban tudnak ezekhez alkalmazkodni, mint a délamerikai meg usabeli tuzezerhektáros parasztoik. azuért aki ott ahhoz szokott, hogy gmo és glifózom, az nehezen fogja megszokni a pulzárt. mondjuk nyikvéán a szabélyok leszarása is életképes, tekintvea a hazai repcetermelőket, a 90%uk használ nurellt, legalábbis aki 30 mázsa fölött arat, és csak egyszer volt benne késő ősszel és kora tavasszal bogarászni, az tutti... (ugye mindig az jár jól,aki a szabályokat megszegi, pláneaki úgy tudja megszegni, hogy tudja,higy őmég mentesül is szankciótól - korrpució, közel a tűzhöz, és egyebek, az meg ugye még jobban. kb ezt is meg kéne értenie minden fociszurkolónak jövő tavaszig, hogy miről szólnak a hírek, de mondjuk ez már csakáttételesen tartozik ide, vegyük úgy, hogy lábjegyzet.)
Válasz envagyok2 #5356. hozzászólásáraMondjuk ha már beengedjük az olcsó délamerikai terményeket, akkor nem ez a legjobb időpont a támogatások leépítéséhez, mert ez a két dolog együtt azért nem lenne sétagalopp egy hazai termelőnek.
Válasz Gandhy #5355. hozzászólásárakb ez az ára, hogy a patriota amerikai elnök meg beengedje az európai autókat. és az autógyártásban sokkal többen és sokkal nagyobb hozzáadpott értéket előállítva dolgoznak, mint a mg-ban. ugyan ez igaz a dél-amerikai viszonylatban is
https://hu.euronews.com/business/2024/12/06/von-der-leyen-eu-mercosur-kereskedelmi-megallapodas-bizottsag
Válasz kulakman #5350. hozzászólásáraValójában arra utaltam, hogy az EU vezetőit irányító kör már rég eldöntötte, hogy megnyitja Európa kapuit az amerikai termények és termékek előtt. Kaptak a helyiek még egy utolsó 7 évet az aranykorból és most lefőzik a feketelevest.
Válasz máris szomszéd #5352. hozzászólásáraSemmit se fog meglatni. A piaci folyamatokat most se a gazdák befolyásolják. A támogatási rendszer jövőbeli átalakításáról csak hírmorzsák vannak, de a félelem keltés már beindult. Megjegyzem, mindig változtattak rajta eddig is ciklusonkent. Csak lassan a tesstel. Én emlékszem arra a hozzászólora ( a nevét szándékosan nem írom le) aki itt örömködott az új foldtorveny kapcsán 13-ban vagy 14-ben, hogy hurrá de jó, végre ki véreztetik a nagyüzemeket. Szó szerint. Na most egyrészt nem látom hogy kivereztek volna, bár én nem is vártam, kívántam ilyet.
Válasz máris szomszéd #5352. hozzászólásáraIlyen nem lesz.
Sok-sok évemondom, hogy mindenki (termelő, kiskereskedő, fogyasztó) jobban járna, csak a kufárok (az importőr cégek) nem.
De a kufárok gondoskodnak róla, hogy senki ne sértse az érdekeiket.
Kéne már egy új Jézus aki elzavarja őket!
Válasz kulakman #5350. hozzászólásáraA proli mind azt fújja,hogy a kibacott gazda a támogatásból él,most majd meglátják mit is jelent árban a támogatás.
Viszont azt jogosan várnánk el,hogy csak olyan terméket hozzhasanak be az unió területére ami megfelel az uniós szabályoknak-ahogy nekünk kell termelni. Lehet mindjárt nem is lenne annyi olcsó import áru.
Persze ezt is a prolinak kellene megfizetni.
Válasz Ohaza63 #5347. hozzászólásáraFelénk ilyenkor van az aratás, de lehet hogy ti már rég letudtàtok A hazai politikára nincs most erőm, meg mint tudjuk amúgyis “végevan” mindkèt oldal szerint, tavasszal meg úgyis kiderül hogy kinek lesz igaza.
Válasz Gandhy #5344. hozzászólásáraÉn meg néhányan az itt locsogók közül nem halunk éhen ha megszűnik a támogatás, a proli, meg fizessen ha enni akar , ezt akartad közvetíteni?????
Válasz Ares 826 #5343. hozzászólásáraIgen, ezt harsogja minden olyan média, akinek ez az érdeke. De ha úgy nézed, ez a 13% is sokmillió hektár, tehát nem úgy kell kezelni, mintha egy zárt kert méretű csalános lenne, nagyobb mint Magyarország termőterülete, én el tudom hinni, hogy ennyi van, ez is rohadt sok, főleg hogy nagyüzemi módszerekkel művelt, nagyparcellák.
Válasz Praetor #5336. hozzászólásáraHa belegondolsz, már elég kis üzemmérettől megvágják a pénzt, elég rendesen, szóval tekintettel arra, hogy elvileg a hazai támogatások nagyrészét jelenleg is a földhasználók töredèkét alkotó nagy gazdaságok veszik fel, így nézve, az országba érkező ilyen jellegű pénzek túlnyomó részétől elbúcsúzhatunk. És sajnos nem az lesz, hogy amit a zrt-től elvonnak, a kicsik kapják, hanem azt simán elvonják és kész. Na most ez azért félelmetes, mert ha idehaza a klientúra kezét nem akarjàk elengedni, akkor a kormány nemzeti zsbből fogja finanszírozni ezt egy “ármeneti” időszakban, ami súlyos pénzekbe fog kerülni nekünk. A másik meg az öcsg-k kérdése, mert évek óta zajlik a családok összeverődése egy gazdaságba, na most ez meglehet hogy nagyon hátrányossá fog válni, de persze látni kell a végleges tervezetet. Mert akkor tényleg azzal jártak volna jobban, mint amikor mindenki nevén futott egy kis valami. Bár lehet azokat meg simán kidobják a támogatási rendszerből, akik munkahely mellett leadnak minden évben valamennyi kis terményt a nevükre. Kitudja. Mondták már régen, hogy egyszer megnyírbáljàk a támogatásoakt, de ezt kicsit drasztikus lépésnek tartom, és nem is hiszem, hogy csont nélkül ebben a formában le lehet majd nyomni mindenki torkán az unióban..
Válasz Ohaza63 #5340. hozzászólásáraNem mesélték, határozottan kijelentették és jelezték az agráriumnak, hogy lesz 7 év felkészülési- és átállási idő.
Akinek megy folytassa, akinek nem, az pedig engedje el. No, de ilyen a kapitalizmus és mindig is ilyen volt.
Válasz Ohaza63 #5338. hozzászólásáraA pénzek elvonásáról már vagy egy éve beszéltünk egy ismerőssel, de idén tavasszal már teljesen világos volt számunkra hogy nem kapnak a gazdák pénzt lehet hogy egy centet sem! Most akkor mi is várható?? A termeléshez kötődő árúnak olcsóbbnak kell lenni szerintem, a megtermelt árú meg drágulni fog vagy etetik az emberekkel a SZAR MOCSOK GMO terményt! De lehet én tévedek! Szarrá basszák a KORRUPT eu vezetők európát! EBBŐL NAGY GEBASZ LESZ! MEGDÖGLIK A MEZŐGAZDASÁG S VELE KÖZÖSEN AZ IPAR EGY NAGY RÉSZE IS!
Válasz Ohaza63 #5338. hozzászólásáraHogy jön ide az ukrán termőföld? Csak maszatol a cikk!
Amit elvesznek a tàmogatásokból, meglehet hogy beleborítják az ukràn kérdésbe, de senki nem mondta, hogy az ottani földhasználók fogják kapni, mert kb 1000 helyre kéne a pénz, a jelenleg is tartó háború közvetlen költségeitől kezdve ujjáépítésen keresztül elég sokmindenre, szóval ideràngatni azt a dolgot, hogy a kinti termőföldek 13%-a külföldi kézen van, az szinplán egy kis hónaljszagú propaganda, egyre több ilyet olvansni azon a portàlon. Ettől függetlenül, nyilván az euban is lenne helye ennek az összegnek, én sem támogatom, hogy ami kis pénzünk van, mindent odaadjunk ebbe a bizonytalan és elhúzódó konfliktusba, csak azt akartam mondani, hogy megint addig csavarták a cikket, hogy debizony van külföldiek kezén is föld odakinn. Hát bizony itthon is van, nem is kevés
Igen lehet, hogy volt róla szó. De más az amikor mesélnek arról, hogy milyen lesz a világ 30 év múlva és más amikor kész terveket nyomnak az orrunk alá, hogy holnaptól ez van , ezt kell szeretni.
Igazándiból csak nálunk Európában van ez támogatósdi, a többiek enélkül gazdálkodnak.
Az EU s gazdák elkényelmesedtek, de ennyi barom előírást sem kell senkinek betartania sehol a világon.
Az is szomorú, hogy az időjárás is 3-5 év alatt annyit változott, mint máshol 200-300 év alatt, de ilyet a természet magától nem tud produkálni. Ez mesterséges.
Szóval nem nagy jövőt jósolok magunknak.
Tényleg a műhús, a katonalégyliszt, meg a sáska lesz a befutó, mert efelé terelik a világot.
Abban lesz a nagy üzlet.
Én már 2005 telén a Kossuth téren álltam a traktorommal, mert az akkori "kórmányzat" 2 dolgot nem értett, mi az ,hogy ezt a pénzt ami bejön az unióból, oda kell adni a parasztnak, másik , mi az ,hogy minden évben????
Ez volt veresjani nagy dilemmája, meg a trükkök százai!
Válasz Rabó001 #5334. hozzászólásáraRáadásul a támogatás nem puszira adták korábban sem. A lényege a jövedelem kiegészítés, hogy a fejlett országok gazdálkodói versenyképesek maradjanak a nemzetközi piacokon. A helyi magas költségek (pl input) és főleg a magas bérszínvonal mellett még a nagybirtokosok sem versenyképesek a harmadik világbeliek termelési költségeivel. Mert nemzetközi szinten drasztikusak a különbségek. És teljesen mindegy, hogy milyen művelési módról beszélünk, ha almát az almával hasonlítjuk össze.
Alapvetően ez a mostani tervezet a legkisebbeket nagyon nem érinti (engem sem), de a gazdaságos üzemméretet minimumát (ami felénk 200-300ha) már ütni fogja rendesen. Szóval az "igazságosnak" tűnő intézkedés tovább rontja majd a mezőgazdaság helyzetét, amit eddig is igyekezett a Bizottság mindenhol ütni, ahol ért.
Emellett az is simán befigyelhet, hogy OV-t és az oligarcháinkat nem is nagyon fogja ez érinteni, mert amit elvesznek a SAPS-ból azt megkapják pályázatokban a kohéziós oldalon, akár a gazdaság más szektoraiban. A végén csak azoknak az életképesebb gazdaságoknak helyzete fog romlani, akik kizárólag mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak (nincs feldolgozóüzem). Mert a kicsiknek a nyaka már régen a guillotine-ban van, és erősen fogynak, de így a kicsivel nagyobbakat is igyekeznek hasonló helyzetbe hozni, és hasonló sorsra is juttatni.
Szóval nem biztos, hogy ennek annyira kellene örülni.
Végül is azt eddig is tudtuk, hogy a cél az amerikai és az orosz mértékű nagybirtokrendszer kialakítása az EU területén, mert a globális elitnek ez stratégiai érdeke.
Válasz Ohaza63 #5319. hozzászólásáraEzt végigolvasva azért a napnál is világosabb hogy a Fityesz kiknek kampányol igazándiból. Az oligarháinak, akik már fejenként több ezer hektárt összeszedtek. És volt bőr a képükön minden gazdától az aláírásukat kérni ahhoz hogy lényegében az ő érdekeik ellen tüncikézzenek Brüsszelben. A falugazdászomat meg befenyítették hogy megköszönik az eddigi munkáját ha nem szedi össze a hozzá tartozó összes gazdától az aláírást. Na ezért kellett ennyire az a 250 ezer aláírás. Hááát a jó édes.. azt kedves MAGOSZ és Agrárkamara!!
Remélem megvalósul ez a tervezet, szerencsére a fityeszt az Unióban elnyomják mint a cigicsikket hála az eddig destruktív viselkedésüknek.. A nagyok már ígyis eléggé megszedték magukat. Nem fognak éhenhalni ezután sem.
Válasz hashtag #5330. hozzászólásáraSzerintem meg mindenkitől el kellene venni az alap támogatást.
Annak nincs nagyon sok értelme, hogy van földed és kapsz pénzt....
Válasz Gatti #5328. hozzászólásáraHa vissza lehetne menni az időben, akkor lehet hogy nem tudtál volna sokkal többet venni. Mert ha akkor tudták volna hogy ez milyen vissza nem térő lehetőség, sokan ráálltak volna. Lett volna kereslet, nem lefelé licitálás a minimum 500 Ft/Ak-ra, hanem igazi licita, ahol felverik az árat.
Válasz Sanyiii70 #5308. hozzászólásáraÜdvözlet a való világban.
Mi május első keddjén kezdtük a piacot,egy ismerős helyén,mert az állandó helyünket amit többen használtunk leadtuk két éve.
Ami már az első napon feltűnt,hogy olyan "punnyadt az egész piac. Május elejéhez képest se termelő-se vevő,persze volt mindkettő de jóval kevesebb a szokottól.És ez így ment ameddig be nem fejeztük,kb júni 15-ig.
Az árakról nincs mit mondani egy-két kivételtől ami pörgött gyengébbek voltak az egy évvel ezelőttitől.
Érdekességként.
Májusban egy jól informált ember mondta,hogy a multi nem fog magyar csomós répát-gyökeret venni,mert az olasz olcsóbb. És mi történt,megjelentek a piacon azok a termelők akik a multiknak szoktak beszállítani,mert az övéké nem kellett.
De ugyanez a krumpli,májusban 20 cent+fuvarvolt a francia-aztán júniusra 20 cent idehozva.
Itt a homokdombon annyian kezdtek el fátylas növényeket termeszteni és ráadásul profi szinten nagy területeken,hogy beomlott a piac pillanatnyilag nem tudja a hazai piac felvenni az árut-krumpli-répa-petrezselyem.
Szóval érdekesen alakul ez az egész-pont olyan idős vagyok mint te-de a terveim szerint kb 10 év alatt leépítem a maradék gazdaságot és hagyom a fenébe az egészet-nincs aki tovább vigye-meg nem is akarom ráerőszakolni senkire.
Mi megélünk a jég hátán is,a városiakat meg ott egye meg a fene.
Amúgy tücsókből jó vagyok éppen most vetettem be piros céklával a lerágott részt a petrezselyemből,mert a paraszt nehezen adja fel.
Válasz MrPoke #5323. hozzászólásáraAlapvetően van logika az egészben. A végére azért csak jutott egy elcsukló hangú ukrajnázás is, gondolom ez amolyan elvárás, vagy ki van fizetve. Mindenesetre a sokezer hektárokat irányító zrt-k, ezek után megnézhetik magukat, ha ez valóban így megvalósul. Bár szerintem nyitva van hagyva egy ajtó, hogy a kormányok adhatnak plussz pénzt a saját zsebükből. Az meg ugye olyan igazságos lesz, mint a szolidaritási hozzájárulás, van aki kap, van aki fizet, párthűség kérdése pusztán.
Mondjuk akkor lenne jó, ha amit a nagyoktól elvonnak, az átmenne a kicsikhez, de szerintem csak szimplán ők kimaradnak, a pénzt meg betömik a többi résbe, ahova kell.
5776 hozzászólás
Válasz kulakman #5350. hozzászólásáraMi lesz, akkor ha felébred a vidék és nem fogadják, hogy el, hogy 1-2 ember a a birtokában a falu 10-20-30 vagy ne adj isten a 40 százaléka???
A politika addig támogatja a mezőgazdaságot, amíg választókat lát bennük.
A parasztok aránya nyugat-europában is csökken és ezért egyre kisebb a politikai súlyuk.
A parasztokat bármikor tönkre tudja tenni a politika, ott a földadó például...
Üdv Emberek!
Majd ezekkel kell versenyeznünk. csökkentett támogatással, aszályban.
Azért nem semmi 7 cső, 1 kukoricán.
https://www.tiktok.com/@fagnerbarbosa8/video/7513331406441811206?_r=1&_t=ZN-8y4xcrvGSkI
Válasz hashtag #5365. hozzászólásáraSzó se róla, látványos volt, ahogy a franciák telibe nyomták a prefektus épületét hígtrágyával, de mégis csak az volt hatékony és eredményes, amikor a brüsszeli forgalmat leblokkolták a gazdák. Mikor elfogyott az élelmiszer a boltok polcairól, akkor kezdtek csak engedményeket tenni ezek a nácik.
Válasz Ohaza63 #5372. hozzászólásáraHordják pótkocsiszám a lóvét otthonról. A miénknek már a tehenészete is bedőlt, lehet kétszer is. Meg felétek jók a földek, itt meg nem.
Válasz SzikiSzokeveny #5370. hozzászólásáraÜdv!
Itt nálunk már 3-4 éve röpködtek a 150-160.000 Ft os haszonbérek, de most mindenki jól elgondolkodott és vakargatja a fejét.
A nagygazdák (van 4-5), akik vették, vagy bérelték a földeket, most becsokiztak és hátrálnának ki a dologból, de új bérleteket már nem kötnek, pedig megint lesz jó pár ember, aki kiméreti a nagyoktól (volt TSZ ek) a tábla átlagos földjeit, mert azok meg aranyáron szolgáltatnak és van, hogy még az EU s támogatás egy részét is be kell vinni elszámoláskor, nem hogy haszon lenne.
Most ezzel 40-45 q/Ha búzával a nagyok is beégtek, mert tavaszit már szinte minimálist vetettek, bízva a téli és tavaszi csapadékban és őszi növényekben.
Egyébként a belgátok miből szedett össze 1800 Ha , a tehenekből?
Úgy tudom ő már nem vehet, de gyűjti a kint élő testvérének is.
Viszont a Földhivatal már dobálja vissza az ügyeit.
Válasz SzikiSzokeveny #5370. hozzászólásáraMegnézném mi a matematikai dolog mögötte. Gondolom az, hogy nàluk 8-10x ennyibe kerül egy hektár föld.
Válasz hashtag #5367. hozzászólásáraItt már úgy átgondolták, hogy a 15 Ak-s földekért már 130at ígér a belga. De már vinné a telephelyed, házad, asszonyod, gyereked is. A 30-35 mázsás búzájából, meg a jó esetben 10 mázsás naprából. Egy ilyennel próbálj meg versenyezni.
Válasz envagyok2 #5356. hozzászólásáraEz is az ára. Bár ezen autógyártók üzemei már régóta jelen vannak Észak- és Dél- Amerikában. Sok olyan modell van a BMW , Audi, stb. esetében, melyeket az USA-ban gyártanak és Európába importként érkeznek vissza. Sőt, vannak olyan modellek, melyek az EU-ban nem üti meg környezeti előírásokat, s ezeket Dél-Amerikában gyártva forgalmazzák helyben. Például a 2 ezres benzines Duster-t is, a többit nem sorolom.
Szóval ez sem annyira fekete, fehér, ahogy azt a polgár képzeli.
Ám tőlem ursuláék azt tesznek, amit akarnak, magasról teszek rájuk.
Válasz hashtag #5351. hozzászólásáraÜdv !
Mi már meg is ettük azt a búzát, amit idén learattunk.
Soha ilyen korán nem vágtak még nekem!
Válasz Gazdász93 #5364. hozzászólásáraHa így alakulnak ki a dolgok, akkor a bérleti díjakat sokan át fogjàk gondolni. Vagy visszaadnak a bérletből, hogy bemenjenek X összaghatár alá, és akkor nincs elvonás..
Válasz JD 4630 #5329. hozzászólásáraDehogynem !

Csak figyeld !!!
Válasz envagyok2 #5363. hozzászólásáraHa te is csak annyiért adod mint az argentin, és ezáltal nem lesz sokmillió munkanélküli mezőgazdász és gazba borult európa, már megérte. Kérdés hogy van-e erre pénze továbbra is az uniónak, vagy ki kell verni belőlük hígtrágyás lajttal.
Válasz envagyok2 #5363. hozzászólásáraEnnyi a lényeg. A leghangosabban meg azok sírnak akiknek a 90 ezres támogatáshoz még hozzá kell toldani 30-40 ezret hektáronként a bérleti díjhoz mert vagányak voltak amikor a másikra kellett ráígérni. Meg ez a sötét, bunfordi mentalitás hogy ész nélkül rálocsolnak egy hektárra 400 ezret aztán rinyálnak hogy a 8 tonnás búza is veszteséges
Válasz hashtag #5362. hozzászólásáradehogyisnem. eltekintve a bolondoktól, mindneki a nyereségért termel. ha 60ft-ért korlátna mennyiségű kukoricát tud idehozni az usákbeli, akkor vagy adod59ért, vagy kapufa. ha 59ft on veszteséges vagy, akkor kapufa. de ha kapsz mégmellé 90et hektáronként, és azzal már nyereséges vagy,és ha elég sok földed van, hogy nemcsak fajlgosan van nyereséged, hanem szummába is megelégszel vele,és kijön belőle évente a dzsipó,akkor megnyerted a meccset.
Válasz envagyok2 #5359. hozzászólásáraA támogatástól nem termernél az import ára alatt, csak annyi történne hogy van egyáltalán némi esélyed, azzal versenybeszállni.
Válasz Gandhy #5355. hozzászólásáraItt mi kevesek vagyunk bármihez.
De a francia és német parasztok ha bevadulnak, akkor (nem mondom, hogy nem tudják lenyomni őket) kurva nagy balhé lesz.
Válasz mtz1221 #5358. hozzászólásáramire vagy kíváncsi, kérdezujhetnéám
de majd este, mert gyerkőcmáritt ugrál rajtam,hogy ebédeljüönk.
Válasz hashtag #5357. hozzászólásáraez része az egyezség,annak semmiértelme, ha az importnak vámmentessaéget adsz, ésközbe a hazai termelőt meg agyontámogatod, hogy az import termék ára alatt tudjon termelni. a vámok, támogatások és más nem tarifális korlátozások eltörlése...
annyi szerencsénk lehet,hogy anem tarifélis korlátokat nem leépítik, hanem előírják az importra is. ugye ezek a talajvédelmi, n9vényvédelmi,állatvédelmi előírások. addig vélhetően eljutottak, hogy akkor jöhet be cucc,ha ugyan azokat a szabályokat tartják be, mint ami ránk vonatkozik. és remnélhetőleg ezért vonnak ki szerreket itt, és ezért szigorodnak az előírásokat, bíznak abban, hogy az eu belsőp piacára termelő helyiek intelligensebb, okosabb, jobban tudnak ezekhez alkalmazkodni, mint a délamerikai meg usabeli tuzezerhektáros parasztoik. azuért aki ott ahhoz szokott, hogy gmo és glifózom, az nehezen fogja megszokni a pulzárt. mondjuk nyikvéán a szabélyok leszarása is életképes, tekintvea a hazai repcetermelőket, a 90%uk használ nurellt, legalábbis aki 30 mázsa fölött arat, és csak egyszer volt benne késő ősszel és kora tavasszal bogarászni, az tutti... (ugye mindig az jár jól,aki a szabályokat megszegi, pláneaki úgy tudja megszegni, hogy tudja,higy őmég mentesül is szankciótól - korrpució, közel a tűzhöz, és egyebek, az meg ugye még jobban. kb ezt is meg kéne értenie minden fociszurkolónak jövő tavaszig, hogy miről szólnak a hírek, de mondjuk ez már csakáttételesen tartozik ide, vegyük úgy, hogy lábjegyzet.)
Válasz envagyok2 #5356. hozzászólására???
Válasz envagyok2 #5356. hozzászólásáraMondjuk ha már beengedjük az olcsó délamerikai terményeket, akkor nem ez a legjobb időpont a támogatások leépítéséhez, mert ez a két dolog együtt azért nem lenne sétagalopp egy hazai termelőnek.
Válasz Gandhy #5355. hozzászólásárakb ez az ára, hogy a patriota amerikai elnök meg beengedje az európai autókat. és az autógyártásban sokkal többen és sokkal nagyobb hozzáadpott értéket előállítva dolgoznak, mint a mg-ban. ugyan ez igaz a dél-amerikai viszonylatban is
https://hu.euronews.com/business/2024/12/06/von-der-leyen-eu-mercosur-kereskedelmi-megallapodas-bizottsag
Válasz kulakman #5350. hozzászólásáraValójában arra utaltam, hogy az EU vezetőit irányító kör már rég eldöntötte, hogy megnyitja Európa kapuit az amerikai termények és termékek előtt. Kaptak a helyiek még egy utolsó 7 évet az aranykorból és most lefőzik a feketelevest.
Válasz máris szomszéd #5352. hozzászólásáraSemmit se fog meglatni. A piaci folyamatokat most se a gazdák befolyásolják. A támogatási rendszer jövőbeli átalakításáról csak hírmorzsák vannak, de a félelem keltés már beindult. Megjegyzem, mindig változtattak rajta eddig is ciklusonkent. Csak lassan a tesstel. Én emlékszem arra a hozzászólora ( a nevét szándékosan nem írom le) aki itt örömködott az új foldtorveny kapcsán 13-ban vagy 14-ben, hogy hurrá de jó, végre ki véreztetik a nagyüzemeket. Szó szerint. Na most egyrészt nem látom hogy kivereztek volna, bár én nem is vártam, kívántam ilyet.
Válasz máris szomszéd #5352. hozzászólásáraIlyen nem lesz.
Sok-sok évemondom, hogy mindenki (termelő, kiskereskedő, fogyasztó) jobban járna, csak a kufárok (az importőr cégek) nem.
De a kufárok gondoskodnak róla, hogy senki ne sértse az érdekeiket.
Kéne már egy új Jézus aki elzavarja őket!
Válasz kulakman #5350. hozzászólásáraA proli mind azt fújja,hogy a kibacott gazda a támogatásból él,most majd meglátják mit is jelent árban a támogatás.
Viszont azt jogosan várnánk el,hogy csak olyan terméket hozzhasanak be az unió területére ami megfelel az uniós szabályoknak-ahogy nekünk kell termelni. Lehet mindjárt nem is lenne annyi olcsó import áru.
Persze ezt is a prolinak kellene megfizetni.
Válasz Ohaza63 #5347. hozzászólásáraFelénk ilyenkor van az aratás, de lehet hogy ti már rég letudtàtok
A hazai politikára nincs most erőm, meg mint tudjuk amúgyis “végevan” mindkèt oldal szerint, tavasszal meg úgyis kiderül hogy kinek lesz igaza.
Válasz Gandhy #5344. hozzászólásáraÉn meg néhányan az itt locsogók közül nem halunk éhen ha megszűnik a támogatás, a proli, meg fizessen ha enni akar , ezt akartad közvetíteni?????
Válasz Ares 826 #5343. hozzászólásáraIgen, ezt harsogja minden olyan média, akinek ez az érdeke. De ha úgy nézed, ez a 13% is sokmillió hektár, tehát nem úgy kell kezelni, mintha egy zárt kert méretű csalános lenne, nagyobb mint Magyarország termőterülete, én el tudom hinni, hogy ennyi van, ez is rohadt sok, főleg hogy nagyüzemi módszerekkel művelt, nagyparcellák.
Válasz Praetor #5336. hozzászólásáraHa belegondolsz, már elég kis üzemmérettől megvágják a pénzt, elég rendesen, szóval tekintettel arra, hogy elvileg a hazai támogatások nagyrészét jelenleg is a földhasználók töredèkét alkotó nagy gazdaságok veszik fel, így nézve, az országba érkező ilyen jellegű pénzek túlnyomó részétől elbúcsúzhatunk. És sajnos nem az lesz, hogy amit a zrt-től elvonnak, a kicsik kapják, hanem azt simán elvonják és kész. Na most ez azért félelmetes, mert ha idehaza a klientúra kezét nem akarjàk elengedni, akkor a kormány nemzeti zsbből fogja finanszírozni ezt egy “ármeneti” időszakban, ami súlyos pénzekbe fog kerülni nekünk. A másik meg az öcsg-k kérdése, mert évek óta zajlik a családok összeverődése egy gazdaságba, na most ez meglehet hogy nagyon hátrányossá fog válni, de persze látni kell a végleges tervezetet. Mert akkor tényleg azzal jártak volna jobban, mint amikor mindenki nevén futott egy kis valami. Bár lehet azokat meg simán kidobják a támogatási rendszerből, akik munkahely mellett leadnak minden évben valamennyi kis terményt a nevükre. Kitudja. Mondták már régen, hogy egyszer megnyírbáljàk a támogatásoakt, de ezt kicsit drasztikus lépésnek tartom, és nem is hiszem, hogy csont nélkül ebben a formában le lehet majd nyomni mindenki torkán az unióban..
Válasz hashtag #5341. hozzászólásáraKedves hashtag barátom!



Mi történt veled, teljesen absztinens lettél a politika iránt?
Már csak a szakmai oldalakon pallérozol, a kocsma topic meg letojva??
Se egy ész osztás, se egy vélemény - ez szörnyű!!!!
Válasz Ares 826 #5342. hozzászólásáraÜdv !

Pontosan így lesz, ahogy leírtad, sajnos.
Mocskot fognak etetni az emberekkel.
Válasz hashtag #5341. hozzászólásáraNem 13% van külföldi alapok kezében, hanem inkább 31%. Lassan a maradék is külföldieké lesz, jelenesetben Putyiné.
Válasz Ohaza63 #5340. hozzászólásáraNem mesélték, határozottan kijelentették és jelezték az agráriumnak, hogy lesz 7 év felkészülési- és átállási idő.
Akinek megy folytassa, akinek nem, az pedig engedje el. No, de ilyen a kapitalizmus és mindig is ilyen volt.
Válasz hashtag #5341. hozzászólásáraAz nem 13% hanem sokkal de sokkal több hektárban!
Válasz Ohaza63 #5338. hozzászólásáraA pénzek elvonásáról már vagy egy éve beszéltünk egy ismerőssel, de idén tavasszal már teljesen világos volt számunkra hogy nem kapnak a gazdák pénzt lehet hogy egy centet sem! Most akkor mi is várható?? A termeléshez kötődő árúnak olcsóbbnak kell lenni szerintem, a megtermelt árú meg drágulni fog vagy etetik az emberekkel a SZAR MOCSOK GMO terményt! De lehet én tévedek! Szarrá basszák a KORRUPT eu vezetők európát! EBBŐL NAGY GEBASZ LESZ! MEGDÖGLIK A MEZŐGAZDASÁG S VELE KÖZÖSEN AZ IPAR EGY NAGY RÉSZE IS!











Válasz Ohaza63 #5338. hozzászólásáraHogy jön ide az ukrán termőföld? Csak maszatol a cikk!
Amit elvesznek a tàmogatásokból, meglehet hogy beleborítják az ukràn kérdésbe, de senki nem mondta, hogy az ottani földhasználók fogják kapni, mert kb 1000 helyre kéne a pénz, a jelenleg is tartó háború közvetlen költségeitől kezdve ujjáépítésen keresztül elég sokmindenre, szóval ideràngatni azt a dolgot, hogy a kinti termőföldek 13%-a külföldi kézen van, az szinplán egy kis hónaljszagú propaganda, egyre több ilyet olvansni azon a portàlon. Ettől függetlenül, nyilván az euban is lenne helye ennek az összegnek, én sem támogatom, hogy ami kis pénzünk van, mindent odaadjunk ebbe a bizonytalan és elhúzódó konfliktusba, csak azt akartam mondani, hogy megint addig csavarták a cikket, hogy debizony van külföldiek kezén is föld odakinn. Hát bizony itthon is van, nem is kevés
Válasz Gandhy #5339. hozzászólásáraÜdv!
Igen lehet, hogy volt róla szó. De más az amikor mesélnek arról, hogy milyen lesz a világ 30 év múlva és más amikor kész terveket nyomnak az orrunk alá, hogy holnaptól ez van , ezt kell szeretni.
Igazándiból csak nálunk Európában van ez támogatósdi, a többiek enélkül gazdálkodnak.
Az EU s gazdák elkényelmesedtek, de ennyi barom előírást sem kell senkinek betartania sehol a világon.
Az is szomorú, hogy az időjárás is 3-5 év alatt annyit változott, mint máshol 200-300 év alatt, de ilyet a természet magától nem tud produkálni. Ez mesterséges.
Szóval nem nagy jövőt jósolok magunknak.
Tényleg a műhús, a katonalégyliszt, meg a sáska lesz a befutó, mert efelé terelik a világot.
Abban lesz a nagy üzlet.
Válasz Ohaza63 #5338. hozzászólásáraEz nem így van.
Már a KAP utolsó 7 éves ciklusa elfogadásakor jelezték, hogy ez lesz az utolsó.
Üdv Emberek!
Különös véletlen, hogy pont akkor akarja az EU ezt a nagy támogatás reformot megcsinálni, amikor Ukrajnát akarja/kell támogatni.
Talán itt bújik ki a szög a zsákból!!!
Miután minden, mindennel összefügg, így csodák sincsenek!
Na de kik is az ukránok, akikért meg kell döglenie az európai embernek, főleg a gazdáknak?
"Különös véletlen: kié valójában az ukrán termőföld?
Ez lehet a válasz, miért veszik el az uniós pénzeket a gazdáktól"
https://www.vg.hu/nemzetkozi-gazdasag/2025/07/teruletalapu-tamogatas-gazdak-ukrajna-europai-unio
Én már 2005 telén a Kossuth téren álltam a traktorommal, mert az akkori "kórmányzat" 2 dolgot nem értett, mi az ,hogy ezt a pénzt ami bejön az unióból, oda kell adni a parasztnak, másik , mi az ,hogy minden évben????
Ez volt veresjani nagy dilemmája, meg a trükkök százai!
Válasz Rabó001 #5334. hozzászólásáraRáadásul a támogatás nem puszira adták korábban sem. A lényege a jövedelem kiegészítés, hogy a fejlett országok gazdálkodói versenyképesek maradjanak a nemzetközi piacokon. A helyi magas költségek (pl input) és főleg a magas bérszínvonal mellett még a nagybirtokosok sem versenyképesek a harmadik világbeliek termelési költségeivel. Mert nemzetközi szinten drasztikusak a különbségek. És teljesen mindegy, hogy milyen művelési módról beszélünk, ha almát az almával hasonlítjuk össze.
Alapvetően ez a mostani tervezet a legkisebbeket nagyon nem érinti (engem sem), de a gazdaságos üzemméretet minimumát (ami felénk 200-300ha) már ütni fogja rendesen. Szóval az "igazságosnak" tűnő intézkedés tovább rontja majd a mezőgazdaság helyzetét, amit eddig is igyekezett a Bizottság mindenhol ütni, ahol ért.
Emellett az is simán befigyelhet, hogy OV-t és az oligarcháinkat nem is nagyon fogja ez érinteni, mert amit elvesznek a SAPS-ból azt megkapják pályázatokban a kohéziós oldalon, akár a gazdaság más szektoraiban. A végén csak azoknak az életképesebb gazdaságoknak helyzete fog romlani, akik kizárólag mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak (nincs feldolgozóüzem). Mert a kicsiknek a nyaka már régen a guillotine-ban van, és erősen fogynak, de így a kicsivel nagyobbakat is igyekeznek hasonló helyzetbe hozni, és hasonló sorsra is juttatni.
Szóval nem biztos, hogy ennek annyira kellene örülni.
Végül is azt eddig is tudtuk, hogy a cél az amerikai és az orosz mértékű nagybirtokrendszer kialakítása az EU területén, mert a globális elitnek ez stratégiai érdeke.
Válasz Ohaza63 #5319. hozzászólásáraEzt végigolvasva azért a napnál is világosabb hogy a Fityesz kiknek kampányol igazándiból. Az oligarháinak, akik már fejenként több ezer hektárt összeszedtek. És volt bőr a képükön minden gazdától az aláírásukat kérni ahhoz hogy lényegében az ő érdekeik ellen tüncikézzenek Brüsszelben. A falugazdászomat meg befenyítették hogy megköszönik az eddigi munkáját ha nem szedi össze a hozzá tartozó összes gazdától az aláírást. Na ezért kellett ennyire az a 250 ezer aláírás. Hááát a jó édes..
azt kedves MAGOSZ és Agrárkamara!!
Remélem megvalósul ez a tervezet, szerencsére a fityeszt az Unióban elnyomják mint a cigicsikket hála az eddig destruktív viselkedésüknek.. A nagyok már ígyis eléggé megszedték magukat. Nem fognak éhenhalni ezután sem.
Válasz MrPoke #5333. hozzászólásáraA földre nem jár támogatás, csak ha műveled.
Válasz hashtag #5330. hozzászólásáraSzerintem meg mindenkitől el kellene venni az alap támogatást.
Annak nincs nagyon sok értelme, hogy van földed és kapsz pénzt....
Válasz Gatti #5328. hozzászólásáraHa vissza lehetne menni az időben, akkor lehet hogy nem tudtál volna sokkal többet venni. Mert ha akkor tudták volna hogy ez milyen vissza nem térő lehetőség, sokan ráálltak volna. Lett volna kereslet, nem lefelé licitálás a minimum 500 Ft/Ak-ra, hanem igazi licita, ahol felverik az árat.
Válasz Sanyiii70 #5308. hozzászólásáraÜdvözlet a való világban.
Mi május első keddjén kezdtük a piacot,egy ismerős helyén,mert az állandó helyünket amit többen használtunk leadtuk két éve.
Ami már az első napon feltűnt,hogy olyan "punnyadt az egész piac. Május elejéhez képest se termelő-se vevő,persze volt mindkettő de jóval kevesebb a szokottól.És ez így ment ameddig be nem fejeztük,kb júni 15-ig.
Az árakról nincs mit mondani egy-két kivételtől ami pörgött gyengébbek voltak az egy évvel ezelőttitől.
Érdekességként.
Májusban egy jól informált ember mondta,hogy a multi nem fog magyar csomós répát-gyökeret venni,mert az olasz olcsóbb. És mi történt,megjelentek a piacon azok a termelők akik a multiknak szoktak beszállítani,mert az övéké nem kellett.
De ugyanez a krumpli,májusban 20 cent+fuvarvolt a francia-aztán júniusra 20 cent idehozva.
Itt a homokdombon annyian kezdtek el fátylas növényeket termeszteni és ráadásul profi szinten nagy területeken,hogy beomlott a piac pillanatnyilag nem tudja a hazai piac felvenni az árut-krumpli-répa-petrezselyem.
Szóval érdekesen alakul ez az egész-pont olyan idős vagyok mint te-de a terveim szerint kb 10 év alatt leépítem a maradék gazdaságot és hagyom a fenébe az egészet-nincs aki tovább vigye-meg nem is akarom ráerőszakolni senkire.
Mi megélünk a jég hátán is,a városiakat meg ott egye meg a fene.
Amúgy tücsókből jó vagyok éppen most vetettem be piros céklával a lerágott részt a petrezselyemből,mert a paraszt nehezen adja fel.
Válasz MrPoke #5323. hozzászólásáraAlapvetően van logika az egészben. A végére azért csak jutott egy elcsukló hangú ukrajnázás is, gondolom ez amolyan elvárás, vagy ki van fizetve. Mindenesetre a sokezer hektárokat irányító zrt-k, ezek után megnézhetik magukat, ha ez valóban így megvalósul. Bár szerintem nyitva van hagyva egy ajtó, hogy a kormányok adhatnak plussz pénzt a saját zsebükből. Az meg ugye olyan igazságos lesz, mint a szolidaritási hozzájárulás, van aki kap, van aki fizet, párthűség kérdése pusztán.
Mondjuk akkor lenne jó, ha amit a nagyoktól elvonnak, az átmenne a kicsikhez, de szerintem csak szimplán ők kimaradnak, a pénzt meg betömik a többi résbe, ahova kell.
Válasz ..,-:) #5325. hozzászólásáraAki akgs vagy ökos, az nem tudja szétírni 30-ig, ez meg 27-től éles, és felénk az rt-k kft-k is beszálltak.
Válasz kulakman #5326. hozzászólásárahát igen, jó lenen vissza menni az időben és akkor minden pénzt abba tolni :)
Válasz Ohaza63 #5319. hozzászólásáraHa ez így lesz üdvözülendő dolog.