Válasz #7284. hozzászólásra
Én úgy olvastam zónán belül lehet mozgatni az állatokat. Persze engedéjjel. Persze minden hatósági állatorvos várja hogy akkor részleteen mi a teendő. Én nem értek hozzá, de úgy lenne a logikus, hogy a fagyos idők ha eljönnek és plusz a kéknyelv lappangási ideje után lazítani lehetne a dolgokon tavaszig.
Persze, de nem is akarom eladni. Hisz pont a benne lévő tenyészérték miatt vettem meg és mert "használni" szeretném. Ennyi erővel nem érdemes tenyésztéssel foglalkozni, hanem szaporítani kell aztán jó napot nem érik ilyen meglepetések az embert.
Nem arról van szó, hogy ki kell irtani a szúnyogot, kivitelezhetetlen is a dolog. Elegendő a gyérítés is, már azzal is csökken a kockázat. Főleg úgy, hogy az idei év kedvezett is nekik, no meg a betegség sem egyik pillanatról a másikra került a közelünkbe. Korábban jóval többször repültek, legalábbis felénk, mint mióta nemzeti program van. Ráadásul mindenhol azt hallja az ember, hogy milyen kevés lett belőlük mert összehangoltan irtottak.
Frissítették a nebih.gov.hu oldalon a védő-, megfigyelési körzetbe tartozó településeket. Nagyjából majdnem mindenki beletartozik már vmilyen körzetbe. Ami a legjobb, semmit nem írnak arról, hogy ha a megfigyelési körzetből szeretnénk eladni, akkor mi az eljárásrend. Tegnap azt hallottam - nagyon remélem, hogy nem igaz -, hogy nem mozgatható el az állat a megfigyelési zónába tartozó területről. (Szomszéd településre adnánk el, de azt mondták, nem lehet.) Hallott vki vmit????Köszi
Szúnyogírtással lehetetlen védekezni, a szúnyogok kedvező szélel napi harminc kilométert is sodródhatnak. A szúnyogok legnagyobb ellensége a szeles idő mert a szél összetöri őke, meg legnagyobb barátjuk is mert kedvező széllel új területekre juthatnak el. Szóval ha az államhatár mentén folyamatosan szúnyogirtanának egy húsz kilométeres sávot akkor is bejöhetnek a fertőzött törpeszúnyogok. De ha sikerülne is a vadkérődzők akkor is átjönnek. Akkor a határőrök minden szarvast meg őzet is lőjenek le a határnál?
Sok minden nem jött össze az idén. A szokásosnál harmad annyiszor irtották a szúnyogot. Nálunk az ök évente esős időben 4-5x írtott, lerepülték nem csak a belterületet, hanem a közeli lápos, vizenyős részeket is. Soha nem is volt gond. Most az idén 1x volt repülés, annyi van belőlük, hogy az valami eszméletlen. Így nem lehet mit kezdeni, főleg úgy, hogy nem istállóba vannak zárva az állatok hanem ridegen, legelőn tartottak. Azzal sem vagyok beljebb, hogy a drága pénzen megvett tenyészanyagomat leölik és gyanítom selejt közeli áron fizetik ki. Szívás ez úgy ahogyan van.
Ha jól rémlik, akkor 2008-ban volt már ezzel zűr!
Akkor rögtön vakcinázni akartak, gondolom valakik zsebébe jó sok % vándorolt volna a gyógyszergyáraktól...
Elég nehéz volt átütni a mentesítést. De fontos, mert ha pl. valaki tenyészállatot akar eladni egy mentes országba, akkor azt az értékesítési utat el lehet felejteni, mert egy vakcinázott állomány már soha nem lesz mentes.
A szúnyogokra soha nem lesz pénz!
Ha a hatóság szerette volna megállítani a szúnyogokat akkor megtehette volna mert azt a 20km -es kört lehúzta volna repcsivel egy két óra alatt ,kb.annyi mint egy falu ,csak sok lett a (volna)A napokba én is jártam Baján meg Szegeden akár én is elhozhattam a szúnyogot Hajdúba is.A mai világban ha akarunk akkor lépni kell de sürgősen ,addig amíg csak egy faluban van a dolog nem köröket kellett volna rajzolni a hatóságnak ,hanem cselekedni és nem az a módja,hogy kiírtunk egy két faluba a marhákat .Úgy hogy ha ez befedi az országot akkor ezt mind fellehet írni a felelős hatóság számlájára ,a pöcsölés ide vezet.
Olyan ez, mint a madárinfluenza... meg a h1n1...nagyobb a füstje, mint a lángja....sőt, inkább csak kőkemény politika...
Azt meg jobb, ha hagyjuk, mert rövid úton eljutok a kampósorrúak jellemzéséhez, oszt a végén még kitiltanak...
Válasz #7272. hozzászólásra
A paraszt nyelve kékebb lesz mint a marhájáé, mikor megszorongatják a nyakát az árakkal!
Mert a szúnyogok fognak győzni, és azok akik a szúnyogokkal vannak ha nem az idén jövőre...
Bocsánat, de egy dologról nem esett szó. Két lehetőségünk van!
1. Mentesítünk
2. Vakcinázunk
Namost, ha valaki utánaszámol, higy a vakcinázás hosszútávon évente mennyibe fog kerülni állatonként, akkor egyet kell, hogy értsek a hatósággal. Pláne, hogy a legutöbbi,esetben pont mi kértük, higy mentesítsünk, ne vakcinázzunk!
Akkor is megérteették az álltorvosokl bár elég nehéz volt meggyőzni őket, sikerült és most is a mentesítés a cél.
Gondoljátok végig. Magyarország státusza mentes legyen, vagy vakcinázott?! Nem mindegy az áraknál sem!
A szúnyogokkal valóban baj van, de erremnem lesz pénz! Az biztos! Gondoljátok végig, hogy ez mennyi embert érint, szemben a sok lusta szavazöval, akik 4évente húzzák az x-et a közmunkáért, a segélyért, a sok másért amiben nincs kockázat.
Aztán mit irtanak? A szúnyogot, vagy a marhát? Mert nagyon nem mindegy... bár, a kiirtott szúnyogot biztos nem viszik az Atev telepre...:D
Na, a viccet félretéve: vagy ökörséget irkálsz, vagy valami túlbuzgó idióta rendezkedik arrafelé...
"A kéknyelv-betegséget terjesztő vírus az emberi egészségre ártalmatlan. Az emberre az esetlegesen fertőzött állatokból előállított élelmiszerek sem jelentenek veszélyt."
Részben igazad van, de ez egy kicsit olyan mintha a krumplit inkább kiszednénk hogy eltünjön a krumplibogár. Azoknak a fránya szúnyogoknak sem vonta be a légügyi hatóság a repülési engedélyüket,talán inkább azok írtására kéne nagyobb erőfeszítéseket tenni,lásd sajnos itt a példa rá hogy románia túlfeléről szúk két és fél-három hét alatt itt volt a betegség!!
Ma reggel hallottam a rádioban, hogy Veszprém megyében is valami gigxer van a kék nyelvvel, tehát néhány északi terület kivételével az egész ország le lesz zárva valszeg.
Válasz #7265. hozzászólásra
Eszemben sem volt "hőbörögni legfeljebb nem értettem, illetve félre értettem a "leölést" mint olyat. Az rendben van ha a beteg állatot veszik ki a többi közül, hogy ne fertőzhessen tovább.
Én megértem egy száj és körömfájás és egy sertéspestis járványt. Ott tényleg nem vacakoltak jött a puskás ember (70-es évek) a megyétől egy állatorvos meg a dögös kocsi. Kinyírtak válogatás nélkül minden állatot a faluba ha beteg volt ha nem, a gazdának meg orra alá nyomtak egy cetlit "ott írja alá" és kész. Na innen az én félelmem ha ilyet hallok, hogy leölés mert már volt benne részem.
Ne idegesítsetek már...Mit nem lehet érteni a leölésen? A szúnyog alapjában véve nem hordozza a vírust, csak miután megcsípett egy fertőzött állatot.Na már ha van egy kéknyelves az állományban, akkor az a szúnyog nem azt az egy szerencsétlent fogja mindíg megcsípni hanem a többit is. így terjed a betegség. Hát jó hogy le kell ölni.. amúgy meg elvileg a leölt állatot kifizetik, így tulajdonképpen a tenyészérték veszik el "csak"...
Ha gyorsan jönne a tél, amit kétlek, hamar pontot tenne az ügy végére. Az igazi baj az lesz ha elterjed, akkor senkinek nem fog kelleni a Magyar húsmarha, bent ragad az országban, borzasztó túlkínálat lesz, és szemtelenül alacsony áron lehet majd eladni. Az meg ugye senkinek nem érdeke itt... A juhászok helyzete még rosszabb lesz.
Tehát ha valaki ezek után is azon hőbörög, hogy le kell ölni néhány állatot, amit még ki is fizetnek, annak érdekében hogy megfékezzék ezt a betegséget, és ne csődöljön be több száz gazdaság, annak súlyos problémái vannak, mert nem lát el az orra hegyéig sem.
Sajnos az állam nem gondoskodik a szúnyog irtásról! Rá hárítja a gazdákra. Az rendben, hogy az épületben megoldja a gazda a szúnyog irtást, de mi van a gyepeken meg a szántóföldi növényéken. A növénytermesztő gazdát nem érinti, nem is foglalkozik vele, még aki kérődzővel foglalkozik az meg nem tud ellene mit tenni. Azok az állatok amit legjobban érint főleg a legelőn vannak. (Tehetetlenek vagyunk és reménykedünk, hogy nem jut el az állományunkba)
Válasz #7260. hozzászólásra
És a vaddal mi lesz? azokat sem lehet karanténozni, vagy vonuljanak ki a vadászok és lőjék halomra a környék összes szarvasát, őzét?
Különben sem értem ez a leölést. Olvasom, emberre nem veszélyes állatról állatra nem terjed élelmiszer egészségügyi kockázata nincs, akkor mire fel?
Vagy valami mást találtak ami nem publikus? Esetleg valakiknek szimplán útjában van a magyar szarvasmarha állomány, és végre van ürügy vagy mi, mire fel ez a nagy szigor?
Ha nem annyira veszélyes akkor miért ölik le őket? Hiszen csak szúnyog terjeszti a betegséget,állatról állatra nem terjed. Valószínű állatorvoson múlik.
Elég vadul hangzik ez a le őlés. Még a nébih közleményében sem esik ilyenről szó, csak zároltak, meg három km-es körzeten belül minden marhából vérvétel és megfigyelés.Amúgy az agroinform híreí közt most is van róla cikk.
Mi nem vagyunk a 150 km-es körzetben, de ugye ez változhat.:( Ez most konkrétan azt jelenti, ha a borjakat venné egy olasz
1. 150 km körzeten kívül vagyunk, akkor viheti úgy, ahogy eddig,
2. 150 km-en belül vagyunk, akkor vérvizsgálat után viheti?
Ha vkinek volt tapasztalata, akkor egyértelműbben tud válaszolni, mintha próbálgatjuk a rendeletet értelmezni. Köszönöm
Sz.r a helyzet itt a szomszédba Balotaszállás on találtak beteg marhákat 1 gazdánál sajnos ma irtlyák is ki őket ....
Ez azt jelenti hogy innen megint 150 km es kör indúl .....
Van egy 31 oldalas útmutatóm, ha gondolod, átküldöm. Valamint még ezzel tudok segíteni:
A betegség megjelent két Csongrád megyei kislétszámú szarvasmarha-állományban, emiatt a korábban elrendelt korlátozó intézkedések mind területileg, mind tartalmilag bővültek.
A NÉBIH elrendelte a kitörések körüli 100 km sugarú védőkörzetet és az ezen felüli 50 km széles megfigyelési körzetet a 2000/75/EK irányelv, a 1266/2007/EK rendelet és a 31/2009. (III. 27.) FVM rendelet előírásai szerint.
A védőkörzetben:
• Fogékony állat (szarvasmarha, juh, kecske, vadon élő kérődző), valamint a fogékony állatoktól származó petesejt, sperma és embrió a védőkörzet területét nem hagyhatja el. A kiviteli tilalom alól az illetékes megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatósága (a továbbiakban: ÉLBÁI) adhat felmentést. Élő állat vonatkozásában kizárólag azonnali vágásra történő szállítás esetén az 1266/2007/EK rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 8. cikk (4) bekezdésében foglalt, illetve sperma, petesejt és embrió vonatkozásában az 1266/2007/EK rendelet 3. mellékletének B. és C. pontjában meghatározott feltételek szerint adható felmentés. Az EK Rendeletben előírt feltételeknek való megfelelést a hatósági állatorvos igazolja a szállítási dokumentumokon.
• Az EK Rendelet V. melléklete szerint meghatározott vektormentes időszakban a kiszállítás az ÉLBÁI engedélye alapján előzetes elkülönítés és laboratóriumi vizsgálat után továbbtartásra is lehetséges.
• A védőkörzetben tartott állatvásárra, piacra, kiállításra kizárólag Csongrád, Békés, Bács-Kiskun, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye védőkörzetbe tartozó településeiből származó fogékony állat szállítható be.
• Az ÉLBÁI minden betegségre fogékony fajhoz tartozó szarvasmarha, juh, kecske zárt körülmények között tartott vadon élő kérődző állományt azonosít és azokról nyilvántartást vezet, valamint működteti az EK Rendeletben meghatározottak szerinti szerológiai és entomológiai ellenőrzési programot.
• A körzeten belüli, illetve körzeten át történő szállításhoz a szállításra jogosult állatorvosnak igazolnia kell a szállítási dokumentumokon a EK Rendelet 7., illetve 9. cikke által előírt feltételek teljesülését.
A megfigyelési körzetben:
• Fogékony állat (szarvasmarha, juh, kecske, vadon élő kérődző), valamint a fogékony állatoktól származó petesejt, sperma és embrió a megfigyelési körzet területét nem hagyhatja el. A kiviteli tilalom alól az illetékes megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatósága (a továbbiakban: ÉLBÁI) adhat felmentést. Élő állat vonatkozásában kizárólag azonnali vágásra történő szállítás esetén az 1266/2007/EK rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 8. cikk (4) bekezdésében foglalt, illetve sperma, petesejt és embrió vonatkozásában az 1266/2007/EK rendelet 3. mellékletének B. és C. pontjában meghatározott feltételek szerint adható felmentés. Az EK Rendeletben előírt feltételeknek való megfelelést a hatósági állatorvos igazolja a szállítási dokumentumokon.

• A megfigyelési körzetben tartott állatvásárra, piacra, kiállításra kizárólag Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Fejér, Pest, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun megyék megfigyelési körzetbe tartozó településeiből származó fogékony állat szállítható be.

A védő- és a megfigyelő körzetet elrendelő határozatok és további kapcsolódó dokumentumok elérhetőek a NÉBIH honlapján (https://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/keknyelv_betegseg.html).
Semmit még , erre tegnap le vették a véreket holnap lessz eredmény !!!
Megint megszoptuk ,,,,Félévig nem nagyon kell értékesiteni az a meglátásom csak belfőldi vágohidra ez meg ugy is leviszi az árat ..
Holnap már többet tudúnk meglesznek az eredmények ....
De itt a térkép ...
Sziasztok!
Tud már valaki valamit a kéknyelv vírus elleni intézkedésekről?
A rendelet kicsit sablon csak azt nem értem mi vonatkozik a 100-150 km-es zónában termelőkre.
Válasz #7236. hozzászólásra
Ma beszélgetem az egyik szomszéddal és véletlenül szóba került, hogy a nyáron az egyik üszőjük másfél évesen megellett ( a legelőn együtt legeltek a növendék üszők és bikák) . A borjú elpusztult, az üszőt nagy sokára tudták lábra állítani, de még néhány hónap után is rossz bőrben van.
12891 hozzászólás
Ez 2 évet jelent? A legutolsó hogyan lett feloldva?
Húsmarhára szeretnék pályázni de ez így nehéz lesz.....
Válasz #7288. hozzászólásra
Rossz hírem van olvasd el a 31/2009(III.27) rendeletet 19§ 20§ paragrafus
Válasz #7287. hozzászólásra
Ha tudnék megoldást én ülnék egy frankó télen fűtött nyáron hűtött irodában jó fizetésért..
Válasz #7284. hozzászólásra
Én úgy olvastam zónán belül lehet mozgatni az állatokat. Persze engedéjjel. Persze minden hatósági állatorvos várja hogy akkor részleteen mi a teendő. Én nem értek hozzá, de úgy lenne a logikus, hogy a fagyos idők ha eljönnek és plusz a kéknyelv lappangási ideje után lazítani lehetne a dolgokon tavaszig.
Válasz #7283. hozzászólásra

Megoldás??????
Válasz #7281. hozzászólásra
Persze, de nem is akarom eladni. Hisz pont a benne lévő tenyészérték miatt vettem meg és mert "használni" szeretném. Ennyi erővel nem érdemes tenyésztéssel foglalkozni, hanem szaporítani kell aztán jó napot nem érik ilyen meglepetések az embert.
Válasz #7283. hozzászólásra

Nem arról van szó, hogy ki kell irtani a szúnyogot, kivitelezhetetlen is a dolog. Elegendő a gyérítés is, már azzal is csökken a kockázat. Főleg úgy, hogy az idei év kedvezett is nekik, no meg a betegség sem egyik pillanatról a másikra került a közelünkbe. Korábban jóval többször repültek, legalábbis felénk, mint mióta nemzeti program van. Ráadásul mindenhol azt hallja az ember, hogy milyen kevés lett belőlük mert összehangoltan irtottak.
Frissítették a nebih.gov.hu oldalon a védő-, megfigyelési körzetbe tartozó településeket. Nagyjából majdnem mindenki beletartozik már vmilyen körzetbe. Ami a legjobb, semmit nem írnak arról, hogy ha a megfigyelési körzetből szeretnénk eladni, akkor mi az eljárásrend. Tegnap azt hallottam - nagyon remélem, hogy nem igaz -, hogy nem mozgatható el az állat a megfigyelési zónába tartozó területről. (Szomszéd településre adnánk el, de azt mondták, nem lehet.) Hallott vki vmit????Köszi
Válasz #7280. hozzászólásra
Szúnyogírtással lehetetlen védekezni, a szúnyogok kedvező szélel napi harminc kilométert is sodródhatnak. A szúnyogok legnagyobb ellensége a szeles idő mert a szél összetöri őke, meg legnagyobb barátjuk is mert kedvező széllel új területekre juthatnak el. Szóval ha az államhatár mentén folyamatosan szúnyogirtanának egy húsz kilométeres sávot akkor is bejöhetnek a fertőzött törpeszúnyogok. De ha sikerülne is a vadkérődzők akkor is átjönnek. Akkor a határőrök minden szarvast meg őzet is lőjenek le a határnál?
Válasz #7280. hozzászólásra
Olyankor nem az állatot nézik,hanem a tenyész értékét!Annyiért nem tudnád eladni az tuti ;-)
Sok minden nem jött össze az idén. A szokásosnál harmad annyiszor irtották a szúnyogot. Nálunk az ök évente esős időben 4-5x írtott, lerepülték nem csak a belterületet, hanem a közeli lápos, vizenyős részeket is. Soha nem is volt gond. Most az idén 1x volt repülés, annyi van belőlük, hogy az valami eszméletlen. Így nem lehet mit kezdeni, főleg úgy, hogy nem istállóba vannak zárva az állatok hanem ridegen, legelőn tartottak. Azzal sem vagyok beljebb, hogy a drága pénzen megvett tenyészanyagomat leölik és gyanítom selejt közeli áron fizetik ki. Szívás ez úgy ahogyan van.
Ha jól rémlik, akkor 2008-ban volt már ezzel zűr!
Akkor rögtön vakcinázni akartak, gondolom valakik zsebébe jó sok % vándorolt volna a gyógyszergyáraktól...
Elég nehéz volt átütni a mentesítést. De fontos, mert ha pl. valaki tenyészállatot akar eladni egy mentes országba, akkor azt az értékesítési utat el lehet felejteni, mert egy vakcinázott állomány már soha nem lesz mentes.
A szúnyogokra soha nem lesz pénz!
Ha a hatóság szerette volna megállítani a szúnyogokat akkor megtehette volna mert azt a 20km -es kört lehúzta volna repcsivel egy két óra alatt ,kb.annyi mint egy falu ,csak sok lett a (volna)A napokba én is jártam Baján meg Szegeden akár én is elhozhattam a szúnyogot Hajdúba is.A mai világban ha akarunk akkor lépni kell de sürgősen ,addig amíg csak egy faluban van a dolog nem köröket kellett volna rajzolni a hatóságnak ,hanem cselekedni és nem az a módja,hogy kiírtunk egy két faluba a marhákat .Úgy hogy ha ez befedi az országot akkor ezt mind fellehet írni a felelős hatóság számlájára ,a pöcsölés ide vezet.

Olyan ez, mint a madárinfluenza... meg a h1n1...nagyobb a füstje, mint a lángja....sőt, inkább csak kőkemény politika...
Azt meg jobb, ha hagyjuk, mert rövid úton eljutok a kampósorrúak jellemzéséhez, oszt a végén még kitiltanak...
Az állatorvosommal a napokban beszélgettem, és Ő azt mondja az országban nem engedélyezett a vakcinázás, csak mentesíteni lehet.
Válasz #7272. hozzászólásra
Felébredtem, bocsánat csak rosszat álmodtam!
A paraszt nyelve kékebb lesz mint a marhájáé, mikor megszorongatják a nyakát az árakkal!
Mert a szúnyogok fognak győzni, és azok akik a szúnyogokkal vannak ha nem az idén jövőre...
Bocsánat, de egy dologról nem esett szó. Két lehetőségünk van!

1. Mentesítünk
2. Vakcinázunk
Namost, ha valaki utánaszámol, higy a vakcinázás hosszútávon évente mennyibe fog kerülni állatonként, akkor egyet kell, hogy értsek a hatósággal. Pláne, hogy a legutöbbi,esetben pont mi kértük, higy mentesítsünk, ne vakcinázzunk!
Akkor is megérteették az álltorvosokl bár elég nehéz volt meggyőzni őket, sikerült és most is a mentesítés a cél.
Gondoljátok végig. Magyarország státusza mentes legyen, vagy vakcinázott?! Nem mindegy az áraknál sem!
A szúnyogokkal valóban baj van, de erremnem lesz pénz! Az biztos! Gondoljátok végig, hogy ez mennyi embert érint, szemben a sok lusta szavazöval, akik 4évente húzzák az x-et a közmunkáért, a segélyért, a sok másért amiben nincs kockázat.
Válasz #7255. hozzászólásra
Aztán mit irtanak? A szúnyogot, vagy a marhát? Mert nagyon nem mindegy... bár, a kiirtott szúnyogot biztos nem viszik az Atev telepre...:D
Na, a viccet félretéve: vagy ökörséget irkálsz, vagy valami túlbuzgó idióta rendezkedik arrafelé...
"A kéknyelv-betegséget terjesztő vírus az emberi egészségre ártalmatlan. Az emberre az esetlegesen fertőzött állatokból előállított élelmiszerek sem jelentenek veszélyt."
NÉBIH
Részben igazad van, de ez egy kicsit olyan mintha a krumplit inkább kiszednénk hogy eltünjön a krumplibogár. Azoknak a fránya szúnyogoknak sem vonta be a légügyi hatóság a repülési engedélyüket,talán inkább azok írtására kéne nagyobb erőfeszítéseket tenni,lásd sajnos itt a példa rá hogy románia túlfeléről szúk két és fél-három hét alatt itt volt a betegség!!

Ma reggel hallottam a rádioban, hogy Veszprém megyében is valami gigxer van a kék nyelvvel, tehát néhány északi terület kivételével az egész ország le lesz zárva valszeg
.
Válasz #7265. hozzászólásra
Eszemben sem volt "hőbörögni legfeljebb nem értettem, illetve félre értettem a "leölést" mint olyat. Az rendben van ha a beteg állatot veszik ki a többi közül, hogy ne fertőzhessen tovább.
Én megértem egy száj és körömfájás és egy sertéspestis járványt. Ott tényleg nem vacakoltak jött a puskás ember (70-es évek) a megyétől egy állatorvos meg a dögös kocsi. Kinyírtak válogatás nélkül minden állatot a faluba ha beteg volt ha nem, a gazdának meg orra alá nyomtak egy cetlit "ott írja alá" és kész. Na innen az én félelmem ha ilyet hallok, hogy leölés mert már volt benne részem.
Ne idegesítsetek már...Mit nem lehet érteni a leölésen? A szúnyog alapjában véve nem hordozza a vírust, csak miután megcsípett egy fertőzött állatot.Na már ha van egy kéknyelves az állományban, akkor az a szúnyog nem azt az egy szerencsétlent fogja mindíg megcsípni hanem a többit is. így terjed a betegség. Hát jó hogy le kell ölni.. amúgy meg elvileg a leölt állatot kifizetik, így tulajdonképpen a tenyészérték veszik el "csak"...
Ha gyorsan jönne a tél, amit kétlek, hamar pontot tenne az ügy végére. Az igazi baj az lesz ha elterjed, akkor senkinek nem fog kelleni a Magyar húsmarha, bent ragad az országban, borzasztó túlkínálat lesz, és szemtelenül alacsony áron lehet majd eladni. Az meg ugye senkinek nem érdeke itt... A juhászok helyzete még rosszabb lesz.
Tehát ha valaki ezek után is azon hőbörög, hogy le kell ölni néhány állatot, amit még ki is fizetnek, annak érdekében hogy megfékezzék ezt a betegséget, és ne csődöljön be több száz gazdaság, annak súlyos problémái vannak, mert nem lát el az orra hegyéig sem.
Sajnos az állam nem gondoskodik a szúnyog irtásról! Rá hárítja a gazdákra. Az rendben, hogy az épületben megoldja a gazda a szúnyog irtást, de mi van a gyepeken meg a szántóföldi növényéken. A növénytermesztő gazdát nem érinti, nem is foglalkozik vele, még aki kérődzővel foglalkozik az meg nem tud ellene mit tenni. Azok az állatok amit legjobban érint főleg a legelőn vannak. (Tehetetlenek vagyunk és reménykedünk, hogy nem jut el az állományunkba)
Válasz #7262. hozzászólásra
Kéknyelv betegség (pdf)
Ezek szerin amelyik nem hull el az felépül belőle, szarvasmarhánál pedig tünetmentes vagy enyhébb a betegség lefolyása.
Egyáltalán gyógyítható? Mert,ha nem akkor valóban emberségesebb leölni az állatokat ,mintsem éhen pusztuljanak.
Válasz #7260. hozzászólásra

És a vaddal mi lesz? azokat sem lehet karanténozni, vagy vonuljanak ki a vadászok és lőjék halomra a környék összes szarvasát, őzét?
Különben sem értem ez a leölést. Olvasom, emberre nem veszélyes állatról állatra nem terjed élelmiszer egészségügyi kockázata nincs, akkor mire fel?
Vagy valami mást találtak ami nem publikus? Esetleg valakiknek szimplán útjában van a magyar szarvasmarha állomány, és végre van ürügy vagy mi, mire fel ez a nagy szigor?
Válasz #7259. hozzászólásra

Pont azért mert a szúnyog terjeszti. A szúnyogot nem tudod karanténozni, mig az állatot igen. Föleg amilyen szúnyoginvázió van.
Ha nem annyira veszélyes akkor miért ölik le őket? Hiszen csak szúnyog terjeszti a betegséget,állatról állatra nem terjed. Valószínű állatorvoson múlik.
Elég vadul hangzik ez a le őlés. Még a nébih közleményében sem esik ilyenről szó, csak zároltak, meg három km-es körzeten belül minden marhából vérvétel és megfigyelés.Amúgy az agroinform híreí közt most is van róla cikk.
Válasz #7256. hozzászólásra
kék nyelv
Válasz #7251. hozzászólásra

mert még lépfenénél sem irtanak.
Milyen betegséget találtak ,hogy irtani kell ,,
Itt nincs kec mec irtás utánna Hódmezővásárhely Attev ..
Pontosan hol Balotaszállás de ma Zsanán is találtak marhát sajnos ..
Válasz #7251. hozzászólásra
Ha közeli vagy ,melyik részén találták a beteg tehenet?
Sziasztok!
Azért kíváncsi lennék volt-e a lezárt telepeken románból származó borjú?
Mi nem vagyunk a 150 km-es körzetben, de ugye ez változhat.:( Ez most konkrétan azt jelenti, ha a borjakat venné egy olasz
1. 150 km körzeten kívül vagyunk, akkor viheti úgy, ahogy eddig,
2. 150 km-en belül vagyunk, akkor vérvizsgálat után viheti?
Ha vkinek volt tapasztalata, akkor egyértelműbben tud válaszolni, mintha próbálgatjuk a rendeletet értelmezni. Köszönöm
Sz.r a helyzet itt a szomszédba Balotaszállás on találtak beteg marhákat 1 gazdánál sajnos ma irtlyák is ki őket ....

Ez azt jelenti hogy innen megint 150 km es kör indúl .....
Válasz #7247. hozzászólásra
Bocs, de annyit módosítanák, hogy a megfigyelési körzetet hatósági engedéllyel elhagyhatja.
Válasz #7248. hozzászólásra
A múltkori buli 1,5 évig tartott!
Válasz #7247. hozzászólásra
Köszi az infót.Azt lehet tudni mennyi időtartamra szól a megfigyelés?
Válasz #7244. hozzászólásra
Van egy 31 oldalas útmutatóm, ha gondolod, átküldöm. Valamint még ezzel tudok segíteni:
A betegség megjelent két Csongrád megyei kislétszámú szarvasmarha-állományban, emiatt a korábban elrendelt korlátozó intézkedések mind területileg, mind tartalmilag bővültek.
A NÉBIH elrendelte a kitörések körüli 100 km sugarú védőkörzetet és az ezen felüli 50 km széles megfigyelési körzetet a 2000/75/EK irányelv, a 1266/2007/EK rendelet és a 31/2009. (III. 27.) FVM rendelet előírásai szerint.
A védőkörzetben:
• Fogékony állat (szarvasmarha, juh, kecske, vadon élő kérődző), valamint a fogékony állatoktól származó petesejt, sperma és embrió a védőkörzet területét nem hagyhatja el. A kiviteli tilalom alól az illetékes megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatósága (a továbbiakban: ÉLBÁI) adhat felmentést. Élő állat vonatkozásában kizárólag azonnali vágásra történő szállítás esetén az 1266/2007/EK rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 8. cikk (4) bekezdésében foglalt, illetve sperma, petesejt és embrió vonatkozásában az 1266/2007/EK rendelet 3. mellékletének B. és C. pontjában meghatározott feltételek szerint adható felmentés. Az EK Rendeletben előírt feltételeknek való megfelelést a hatósági állatorvos igazolja a szállítási dokumentumokon.
• Az EK Rendelet V. melléklete szerint meghatározott vektormentes időszakban a kiszállítás az ÉLBÁI engedélye alapján előzetes elkülönítés és laboratóriumi vizsgálat után továbbtartásra is lehetséges.
• A védőkörzetben tartott állatvásárra, piacra, kiállításra kizárólag Csongrád, Békés, Bács-Kiskun, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye védőkörzetbe tartozó településeiből származó fogékony állat szállítható be.
• Az ÉLBÁI minden betegségre fogékony fajhoz tartozó szarvasmarha, juh, kecske zárt körülmények között tartott vadon élő kérődző állományt azonosít és azokról nyilvántartást vezet, valamint működteti az EK Rendeletben meghatározottak szerinti szerológiai és entomológiai ellenőrzési programot.
• A körzeten belüli, illetve körzeten át történő szállításhoz a szállításra jogosult állatorvosnak igazolnia kell a szállítási dokumentumokon a EK Rendelet 7., illetve 9. cikke által előírt feltételek teljesülését.
A megfigyelési körzetben:
• Fogékony állat (szarvasmarha, juh, kecske, vadon élő kérődző), valamint a fogékony állatoktól származó petesejt, sperma és embrió a megfigyelési körzet területét nem hagyhatja el. A kiviteli tilalom alól az illetékes megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatósága (a továbbiakban: ÉLBÁI) adhat felmentést. Élő állat vonatkozásában kizárólag azonnali vágásra történő szállítás esetén az 1266/2007/EK rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 8. cikk (4) bekezdésében foglalt, illetve sperma, petesejt és embrió vonatkozásában az 1266/2007/EK rendelet 3. mellékletének B. és C. pontjában meghatározott feltételek szerint adható felmentés. Az EK Rendeletben előírt feltételeknek való megfelelést a hatósági állatorvos igazolja a szállítási dokumentumokon.
• Az EK Rendelet V. melléklete szerint meghatározott vektormentes időszakban a kiszállítás az ÉLBÁI engedélye alapján előzetes elkülönítés és laboratóriumi vizsgálat után továbbtartásra is lehetséges.
• A megfigyelési körzetben tartott állatvásárra, piacra, kiállításra kizárólag Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Fejér, Pest, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun megyék megfigyelési körzetbe tartozó településeiből származó fogékony állat szállítható be.
• Az ÉLBÁI minden betegségre fogékony fajhoz tartozó szarvasmarha, juh, kecske zárt körülmények között tartott vadon élő kérődző állományt azonosít és azokról nyilvántartást vezet, valamint működteti az EK Rendeletben meghatározottak szerinti szerológiai és entomológiai ellenőrzési programot.
• A körzeten belüli, illetve körzeten át történő szállításhoz a szállításra jogosult állatorvosnak igazolnia kell a szállítási dokumentumokon a EK Rendelet 7., illetve 9. cikke által előírt feltételek teljesülését.
A védő- és a megfigyelő körzetet elrendelő határozatok és további kapcsolódó dokumentumok elérhetőek a NÉBIH honlapján (https://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/keknyelv_betegseg.html).
Mi a helyzet a Kinába exportálandó fagyasztott marhahússal?
Szerintetek lesz vmi belőle,vagy kamu az egész?
Semmit még

, erre tegnap le vették a véreket holnap lessz eredmény !!!
Megint megszoptuk ,,,,Félévig nem nagyon kell értékesiteni az a meglátásom csak belfőldi vágohidra ez meg ugy is leviszi az árat ..
Holnap már többet tudúnk meglesznek az eredmények ....
De itt a térkép ...
https://www.nebih.gov.hu/data/cms/169/472/keknyelv_mo_terkep.jpg
Sziasztok!

Tud már valaki valamit a kéknyelv vírus elleni intézkedésekről?
A rendelet kicsit sablon csak azt nem értem mi vonatkozik a 100-150 km-es zónában termelőkre.
Mindenféle képen elvetetem, bizva abba h nem zavarja teljesen össze a továbi vemhesitét.holnap hivom is a dokit.