No és hát ma szétszedtem a gépet levettem a komplett hátsó részt és ott bukkantam rá egy pár dolgora legfőbbképp egyvalami amit nem tudok hogy mi, ott van a jobb hátsó kerék melett közvetlenül 3 vezeték jön ki belőle zöld csatlakozóval a végén és szét van huzva nem tudom mi lehet valakinek esetleg tipp?
Folyamatban van Lassan de biztosan halad. Csak az a baj hogy a régiek piros színben vannak csak félek ,hogy valaki Yanmarnak néznék , nem bírnám elviselni.
Az én gépemen olyan volt amikor megvettem mint amit belinkeltél.Be volt állva,nem működött.Attól függetlenül még lehet,hogy jó fajta.13 éves volt amikor megvettem,és nem tudom,hogy mióta nem működött.
Ezek valamelyikével egyszerűen megoldhatod.Az elsőt húzni kell,egy kis rúgó közbeiktatásával.A másodikat pedig nyomni kell.A megfelelő helyre kell felfogatni és Go.Traktor vagy autóalkatrész boltban beszerezhetők.
Nekem lengyel van, de azzal sok a gond. Gyengék, lágyak a pálcák, a mi kötött talajunkban gyakran elgötbülnek. Egyszer majd szeretnék egy igazi felszadőt.
Én tettem rá hátul 2 lemez nyelvecskét. Ezzel mindjárt sort is húzok a zöldségvetéshez és nem kell hosszú madzaggal ügyetlenkedni. (Kézzel tólt egysoros zöldségvetőm van.)
Most hogy igy kérdezted kimentem már kicsit szemügyre venni, éppenséggel lehet hogy tudna működni,csak ami a traktoron van csatlakozó az hiányzik nekem csak a vezetékek lógnak! Neked elöl a kormányrúd milyen állapotban van? Gondolok itt a két gömbfejre a végén?
Üdv.! Ha már maró témánál vagyunk, ma a hugomat "befogtam" marózni! Kérdezem tőle mész egy kört? Mire Ő : naná! Elmagyaráztam neki mindent (fordulat, fel-le, kardán ki-be, váltó fokozat) Elindult, én meg elkezdtem beszélgetni a szomszéddal. Aztán annyira belemerültünk, hogy azt vettem észre végzett! Van róla videó is: Anita maróz
A rugókkal lehet beállítani, mekkora legyen az ellenállása, mennyire agresszíven érvényesüljön a simító hatás. Persze, ha szintezős a történet, akkor még lehet állítani azt is, hogy mekkora elmozdulásra szintezzen a gép Nagyságrendileg nekem sikerült megtalálni azt a köztes állapotot, amikor nem kell a rugók előfeszítését állítgatni, de tudok vele kis mélységgel marózni, de hatékonyan simítani, visszatömöríteni, vagy mélyen dolgozni anélkül, hogy összetolja a földet.

Üdv. Mindenkinek! Ma sikerült bővítenem a Yani "eszközparkját". Ausztriából való, és egy kereskedőn keresztül jutottam hozzá. Misinek és Adis-nak külön köszönet az infókért! Pöttinger burgonya kipörgető:
Nekem úgy vannak beállítva azok a lemez feszítő rugók, hogy nyomja a lemezt, de csak annyira, hogy ne emelje ki a talajmarót. Mármint a lemez. Így egy picit visszatömöríti a megdolgozott földet és szép egyenletes felületű talaj marad utána. Ha mész a boltba vidd magaddal a láncot, mert ha erősített kivitel akkor a simára való félszem nem lesz jó, mert az rövidebb.
Válasz #23871 hozzászólásrIgazad van köszi, akkor hétfún irány a traktoros bolt hátha van félszemjük ilyenlánchoz! Sajnos jol látod a lánckereket, de még egyenlőre az marad! Ti mikor maróztok a hátsó lemez aminek van az a két rugós kitámasztója, annak van szerepe hogy ki van támasztva vagy mindegy ha csak simán a föld tetején huzom? Illetve nem tudom neked milyen maród van de hogy az enyéimen nem találok zsirzószemet, hogy ezeket nem is kell egyáltalán kenni?
Hello. Ez a lánc szerintem is elég megnyúlt és a képen mintha az látszana, hogy az alsó lánckereked is szép hegyes már. A láncfeszítő csak a nem húzott oldalon van, mert a húzó oldalon terheléskor letörné a lánc.
A multkori kérdésedre a válasz: nem gyári ekém van hanem saját gyártmány, az avataromon láthatod.
35470 hozzászólás
Sziasztok!
Hétvégi kukoricavetés egyike a sok közül 0.7ha.
Válasz #23918. hozzászólásra

Köszi őket még ismerem is nem is tudtam hogy kardánnal is foglalkoznak
Válasz #23915. hozzászólásra
Üdv. Ennek a cégnek a Tamási kirendeltségét ismerem. (Hozzám ez van közel) Jó munkát végeznek és korrektek.
http://www.hidropress.hu/index.php?page=/index_belso.nml&subpage=/hu/elerhetosegeink.nml
95 cm szélességű vízszintes tengelyű zúzó 155000-ért meg éri meg venni?
Válasz #23892. hozzászólásra
Szia!
Irnál pár dolgot erről a gépről? Esetleg az aljáról nem tudnál képet csinálni?
Köszi
Kedves fórumtársak lenne olyan kérdésem hogy valaki tud valami jó helyet ahol kardánt újítanak fel Pest megye előnyben. Köszönöm
Válasz #23894. hozzászólásra
Melyik részéről?
No és hát ma szétszedtem a gépet levettem a komplett hátsó részt és ott bukkantam rá egy pár dolgora legfőbbképp egyvalami amit nem tudok hogy mi, ott van a jobb hátsó kerék melett közvetlenül 3 vezeték jön ki belőle zöld csatlakozóval a végén és szét van huzva nem tudom mi lehet valakinek esetleg tipp?
Tegnapi szántás... nem is olyan rossz elsőre a kisgéppel...

No majd ha nekifogok és elkészül, leírom mi lett a vége!
Válasz #23908. hozzászólásra
Egyébként ha nem kapkodod el akkor előbb-utóbb a pirosak is kifakulnak, és mind narancssárga lesz.

A közútkezelőtől vegyél azok narancssárgák.
Válasz #23906. hozzászólásra

nem bírnám elviselni.

Folyamatban van Lassan de biztosan halad. Csak az a baj hogy a régiek piros színben vannak csak félek ,hogy valaki Yanmarnak néznék ,
Válasz #23902. hozzászólásra
Szia. Nekem ilyen van, mint amit linkeltél. 3 éve használom gond nélkül.
Válasz #23904. hozzászólásra
Szia Misi!Ha már szóba került az MTZ,hogy áll az MTZ projekted?Van valami fejlemény?
Válasz #23902. hozzászólásra
Az én gépemen olyan volt amikor megvettem mint amit belinkeltél.Be volt állva,nem működött.Attól függetlenül még lehet,hogy jó fajta.13 éves volt amikor megvettem,és nem tudom,hogy mióta nem működött.
Válasz #23898. hozzászólásra
" 18-nál a fék rudazat mellé sikerült fel raknom.
Én az MTZ féklámpa kapcsolót használtam a műanyagot. A micsu MT" 20
Válasz #23898. hozzászólásra
Zsiguli féklámpa kapcsoló. Mi ezt használjuk.
Válasz #23900. hozzászólásra
Nem is rosszak, de ez lehet még jobb:
http://www.mtz-traktor-alkatresz.hu/hu/mtz-elektromos-alkatreszek/kapcsolok/feklampa-kapcsolo-50-es.html
Hmm?
Válasz #23899. hozzászólásra

De "gázlámpád" az csak van?
Válasz #23898. hozzászólásra

Ezek valamelyikével egyszerűen megoldhatod.Az elsőt húzni kell,egy kis rúgó közbeiktatásával.A másodikat pedig nyomni kell.A megfelelő helyre kell felfogatni és Go.Traktor vagy autóalkatrész boltban beszerezhetők.
Válasz #23898. hozzászólásra
Sehogy. Nincs féklámpám.
Válasz #23895. hozzászólásra
EEnyém is birja még, nem vészes! Nem tudom fel lámpáztad-e a gépet, ha igen akkor féklámpa kapcsolót hogy oldottad meg?
Ez máshoz is szól, hogy ki milyen megoldással csinált féklámpa kapcsolót a pedálhoz?
Válasz #23896. hozzászólásra
Helló! Az nincs hozza. Has alatti volt szerintem,az ár az megegyezés szerint.
Válasz #23893. hozzászólásra
Helló. Hárompont függesztéses és az àra hol is található?
Válasz #23886. hozzászólásra

Eddig semmi bajuk. Lubickolnak a "zsírban"!
Válasz #23887. hozzászólásra
A nyomjelző váltásról csinálhatnál pár képet! Nekem más fajtára kellene de háthogyha van egy jó megoldásod! Köszi!!!
Sziasztok! Ha valakit esetleg érdekel?!
Leforgatás próba!

Válasz #23887. hozzászólásra

Irigyellek, jó ez a kis spc!
Válasz #23877. hozzászólásra
Nekem lengyel van, de azzal sok a gond. Gyengék, lágyak a pálcák, a mi kötött talajunkban gyakran elgötbülnek. Egyszer majd szeretnék egy igazi felszadőt.
Válasz #23881. hozzászólásra
Én tettem rá hátul 2 lemez nyelvecskét. Ezzel mindjárt sort is húzok a zöldségvetéshez és nem kell hosszú madzaggal ügyetlenkedni. (Kézzel tólt egysoros zöldségvetőm van.)
Sziasztok!

A vasárnapi meló ez volt 2ha kukoricavetés.
Válasz #23885. hozzászólásra
Most hogy igy kérdezted kimentem már kicsit szemügyre venni, éppenséggel lehet hogy tudna működni,csak ami a traktoron van csatlakozó az hiányzik nekem csak a vezetékek lógnak! Neked elöl a kormányrúd milyen állapotban van? Gondolok itt a két gömbfejre a végén?
Válasz #23884. hozzászólásra
Miből gondolod hogy nem jó?
Válasz #23881. hozzászólásra

Aham köszi neked is, a szintezője ennek szerintem nem jó ugyhogy arra nem lessz gondom
Üdv.! Ha már maró témánál vagyunk, ma a hugomat "befogtam" marózni!
Kérdezem tőle mész egy kört? Mire Ő : naná! Elmagyaráztam neki mindent (fordulat, fel-le, kardán ki-be, váltó fokozat) Elindult, én meg elkezdtem beszélgetni a szomszéddal. Aztán annyira belemerültünk, hogy azt vettem észre végzett! 
Van róla videó is: Anita maróz
Válasz #23879. hozzászólásra
Üdv. Köszönöm! Persze nem titok: 70-e magyar királyi forint!
Válasz #23873. hozzászólásra
A rugókkal lehet beállítani, mekkora legyen az ellenállása, mennyire agresszíven érvényesüljön a simító hatás. Persze, ha szintezős a történet, akkor még lehet állítani azt is, hogy mekkora elmozdulásra szintezzen a gép Nagyságrendileg nekem sikerült megtalálni azt a köztes állapotot, amikor nem kell a rugók előfeszítését állítgatni, de tudok vele kis mélységgel marózni, de hatékonyan simítani, visszatömöríteni, vagy mélyen dolgozni anélkül, hogy összetolja a földet.
Válasz #23873. hozzászólásra
A rugókkal lehet beállítani, mekkora legyen az ellenállása, mennyire agresszíven érvényesüljön a simító hatás. Persze, ha szintezős a történet, akkor még lehet állítani azt is, hogy mekkora elmozdulásra szintezzen a gép Nagyságrendileg nekem sikerült megtalálni azt a köztes állapotot, amikor nem kell a rugók előfeszítését állítgatni, de tudok vele kis mélységgel marózni, de hatékonyan simítani, visszatömöríteni, vagy mélyen dolgozni anélkül, hogy összetolja a földet.
Válasz #23877. hozzászólásra
Jól néz ki, egészséggel használd! Megkérdezhetem mennyibe fájt?
Válasz #23875. hozzászólásra
értem, köszi
Üdv. Mindenkinek! Ma sikerült bővítenem a Yani "eszközparkját". Ausztriából való, és egy kereskedőn keresztül jutottam hozzá. Misinek és Adis-nak külön köszönet az infókért!
Pöttinger burgonya kipörgető: 
Válasz #23873. hozzászólásra
Ja és a csapágyaknál nekem sincs zsírzószem csak a támasztó kerekeknél valamint a meghajtó kardánon.
Válasz #23873. hozzászólásra
Nekem úgy vannak beállítva azok a lemez feszítő rugók, hogy nyomja a lemezt, de csak annyira, hogy ne emelje ki a talajmarót. Mármint a lemez. Így egy picit visszatömöríti a megdolgozott földet és szép egyenletes felületű talaj marad utána. Ha mész a boltba vidd magaddal a láncot, mert ha erősített kivitel akkor a simára való félszem nem lesz jó, mert az rövidebb.
Válasz #23873. hozzászólásra
mármint a marótengely két csapágyáról beszélek...
Válasz #23871 hozzászólásrIgazad van köszi, akkor hétfún irány a traktoros bolt hátha van félszemjük ilyenlánchoz! Sajnos jol látod a lánckereket, de még egyenlőre az marad! Ti mikor maróztok a hátsó lemez aminek van az a két rugós kitámasztója, annak van szerepe hogy ki van támasztva vagy mindegy ha csak simán a föld tetején huzom? Illetve nem tudom neked milyen maród van de hogy az enyéimen nem találok zsirzószemet, hogy ezeket nem is kell egyáltalán kenni?
Válasz #23870. hozzászólásra