A Huminisz Kft. munkatársai több mint 10 éves tapasztalattal rendelkeznek huminsav alapú termékek gyártása, fejlesztése és üzemi szintű felhasználása terén.

A KONDISOL termékcsalád (KONDISOL, KONDISOL N, KONDISOL B+S) tagjai részben a Hévíz mellett bányászott, egyedülálló huminsav-összetétellel rendelkező tőzegből készülnek. Kiváló hatásukat részben ennek, illetve a hozzáadott további összetevőknek köszönhetik. Az EDDHSA kelátképzőt tartalmazó SOLVITIS lombtrágyák (mono és polifémkelátok) a nővények számára gyorsan felvehető és jól hasznosuló formában tartalmaznak minden fontos mikro- és mezoelemet.

Ezek egy részről harmonikus módon stimulálják, segítik, támogatják a kezelt növények élettani folyamatait, és növelik azok stressztűrő, stresszkezelő képességét, más részről fokozzák a készítménnyel együtt kijuttatott egyéb anyagok levélen keresztüli felszívódását.

Tehát a ,,Huminisz technológia" lényege abban áll, hogy az önmagukban is hatékonyan működő növénykondicionálókat és lombtrágyákat együttesen, az egyes növénykultúrák igényeinek megfelelő arányban kell kijuttatni, ami által még jobb hatásfok és eredmény érhető el. A KONDISOL növénykondicionálókat a SOLVITIS lombtrágyákkal együtt alkalmazva kiemelkedő árbevételtöbblet/többletráfordítás arányt realizálhatunk.

huminisz

Az önmagukban is hatékonyan működő növénykondicionálókat és lombtrágyákat együttesen, az egyes növénykultúrák igényeinek megfelelő arányban kell kijuttatni.

A technológia alkalmazásával szántóföldi és kertészeti kultúrákban egyaránt érhető el:

  • évjárathatás csökkentése,
  • extrém időjárási helyzetek, valamint gyomirtószer okozta stresszhatások elleni védelem,
  • relatív és abszolút tápanyaghiányok és a kedvezőtlen talajállapot kezelése,
  • élettani folyamatok kedvező befolyásolása,
  • optimális fejlődési állapot, illetve dinamikus tápanyagfelvétel fenntartása.

További, nagyon fontos megállapítás, hogy a gyors felszívódásnak és a kiváló hasznosulásnak köszönhetően nő a termésmennyiség, javul a minőség, és fokozódik a növények betegségekkel szembeni ellenálló képessége.

A 78. OMÉK-on a Huminisz Kft. standja is várta az érdeklődőket, ahol a vállalat szakemberei tanácsadással, a termékek bemutatásával, és akciókkal készültek a kiállításra látogató gazdálkodók számára. A hangsúlyt az őszi kezelés jelentősége kapta, hiszen a technológia megfelelő alkalmazása nagymértékben növeli a növénykultúrák télállóságát, és jó alapot biztosít a magasabb terméshozamhoz.