Válasz jamo #20338. hozzászólására"Program hibát nem jelzett, ők ültek rajta 9-10 hónapot "
Nem értem az ilyen embereket "dolgozókat" miért nem zavarják el azonnal. Vagyis van egy-két ötletem. A gazdáknak szánt pénz addig is kamatozik... Valahol... Egy bank számlán. 9-10 hónap alatt elég szépen fial. Pár tíz milliót bent tartanak így a több milliárdból fel se tűnik mert annyira nem nagy összeg. De ahhoz elég hogy év végén prémiumot osszanak belőle. Aztán odalökik a gazdának is nagy kegyesen a pénzt. Olyan kísérő szöveg mellett, hogy ezt-és-ezt ezelőtt EGY ÉVVEL rosszul írta be legyen szíves kijavítani.
Válasz Málnásember #20340. hozzászólásáraÉn a zöldítésről kérdezem ugyan ezt. Van még olyan ember rajtam kívül az országban aki nem kapta meg. Esetleg ha nem jogosult rá. De már egy cipész vagy egy kőműves is meg kapa volna ha kéri nekem meg még feldolgozás alatt. Nulla forint. Holnap írok nekik megint úgy látszik csak akkor dolgoznak ha rugdossák őket. Mert a múltkori levél után felemelték a picsájukat aztán megint leálltak.
Válasz Málnásember #20340. hozzászólásáraAkit én ismerek (12 ember), mindenkiek megjött a 2017-es ÖKO-támogatás rendben, visszatartás-levonás nélkül március végén, április első napjaiban.
Válasz balazs1155 #20335. hozzászólásáraNálam az egyik emberkének hibás szállítólevél miatt akasztották meg a kifizetést. 2017. márciusi tenyészkos vásárlásnál nem írták be a szállítólevélre a beérkezés dátumát és nem foglalkozott az illető a kiküldött hibaüzenettel.
Szerintem érdeklődj az ENAR-nál, hogy nincs-e esetleg SÚLYOS HIBÁS szállítóleveled. Javítás után hamarosan érkezik a pénz.
Ha nincs ilyen, akkor további ötlet még a nyilatkozat megléte, hogy milyen vállalkozásnak minősülsz, valamint kezdőknél szokott probléma lenni, hogy előbb beadja a kérelmet, mint ahogy regisztráltatta a bankszámlaszámát.
Aztán az is lehet, hogy nincs semmi probléma csak egyszerűen nem került rád a sor.
Remélem sikerül valamit intézni, mert most a választások előtt nálam (6 gazda) mindenki megkapta a teljes támogatást, aki birkázik.
Területalapú, szemesfehérje megjött múlthónapvége felé. Zöldítés 0. Kb 3hete felhívtak az mvh ból, hogy hibát jelez a programjuk 2017es egységes kérelmemben, egyik betakarítási időpontnál 2016os dátum szerepel. Utánanéztem, tényleg elcsesztem repce vetésiidejét megadtam mindenhol ahol kérte a felület és a falugazdász aztmondta be kell írni. Egyik táblánál melléklikeltem és vetésiidő helyett a betaakrítás időpontjához írtam be a vetés időpontját. Program hibát nem jelzett, ők ültek rajta 9-10 hónapot (úgy hogy közbe 2x voltam ellenőrzés miatt személyesen a megyei igazgatóságon, ott se mondták, hogy hiba van, sőtt, aztmondták minden rendben jönni fog a pénz). "Mindegy" helyesbítettem a kérelmemet, (helyes sorba írtam be a dátumot) beadtam ügyfeles atztmondta, hogy innnentől ok. Jönni fog lé választásokig. Pénteken felhívtam őket,hogy mi lesz mert nem látom hogy mozgolódás lenne a tájékoztatási rendszeremnél? Szinte felháborodva közölte az ügyfeles, hogy mit foglalkozook már a tavalyi pénzekkel. Április 1.től megnyílt az idei beadási felület mindenki azzal van elfoglalva, nincs idejük a tavalyi kérelmekkel foglalkozni.
Az is érdekes, hogy ha az felületek kidobja hibának a rossz sorba írt dátumot akkor beadáskor nálam miért nem dobta i hibának? Csak azért, hogy szívathassanak.
Válasz balazs1155 #20335. hozzászólásáraTúl vagy a választáson, mostmár jövő június 30-ig hallgass a neve mindenkinek, csak a járulékokat meg az ÁFA-t utalgassad szorgalmasan!
Válasz Marhajani #20329. hozzászólásáraMa lett nálunk is "teljes a kép".
Még nekem is kifizettek mindent, levonások nélkül. Az elmúlt 12 évben nem volt ilyen.
Kész enyi volt a 2017 minden fizetve s még az AKG is megoldódott szankció mentesen,no ez sem volt még hogy,az anyatehén + termeléshez kötött áprilisban végkifizetve.Sajnálom viszont ahogy olvasom sok gazdatársam még nem kapott együtt érzek ,voltam hasonló helyzetben. Sok sikert mindeninek a 2018 hoz.
Kezdek be sokallni hogy nem bírják ki fizetni az anyajuh támogatást be van fagyva a státusz se számított összeg se semmi...április 8.án választás biztos kell a pénz kampányra na arra használja a pénzt amire gondolok.....
Ha 2012-ben adtam be az elsö területalapú támogatásom, akkor szerintetek jár-e még 2017 -es évre a fiatal mezőgazdasági termelőnek nyújtandó támogatás?
Válasz Scipio #20301. hozzászólásáraIgazad van.
Helyesebben fogalmazva: az elmúlt pár évhez képest én úgy érzem, hogy most sokkal, de sokkal hamarabb megkaptam, illetve az ügyfeleim is sokkal, de sokkal hamarabb megkapták a támogatásokat, külön - személyre szabott - szivatások nélkül.
Persze minden viszonyítás kérdése, tavaly (SAPS'2016) vért izzadva, állandó ide-oda szaladgálások nyomán, nagy nehezen, sok-sok idegeskedés, és persze támogatás-visszatartás után sikerült nagy nehezen szeptemberben az ÖKO-támogatásokat, októberben a zöldítési támogatást, novemberben a Natura2000 gyep támogatást megkapnom. És nem a végkifizetést, hanem a támogatások teljes összegét (már, amit nem tartottak vissza). Rendesek voltak, mert a területalapút kifizették még júniusban...
Ehhez képest számomra a március 31. egy "megvalósult álom".
Ja és négyzetméterre ugyanaz a támogatási kérelem - se több, se kevesebb nem lett, ugyanazok a területek.
34947 hozzászólás

Válasz mtarka #20345. hozzászólásáraNekem pl még mindig feldolgozás alatti a státusza, úgy hogy nem volt ellenőrzésem. 0 Ft eddig....
Válasz Málnásember #20340. hozzászólásáraAkit én ismerek (12 ember), mindenkiek megjött a 2017-es ÖKO-támogatás rendben, visszatartás-levonás nélkül március végén, április első napjaiban.
Válasz Málnásember #20340. hozzászólásáraÜdv még mi nem 2015-ben lett igényelve azóta semmi.

Válasz balazs1155 #20335. hozzászólásáraNálam az egyik emberkének hibás szállítólevél miatt akasztották meg a kifizetést. 2017. márciusi tenyészkos vásárlásnál nem írták be a szállítólevélre a beérkezés dátumát és nem foglalkozott az illető a kiküldött hibaüzenettel.

Szerintem érdeklődj az ENAR-nál, hogy nincs-e esetleg SÚLYOS HIBÁS szállítóleveled. Javítás után hamarosan érkezik a pénz.
Ha nincs ilyen, akkor további ötlet még a nyilatkozat megléte, hogy milyen vállalkozásnak minősülsz, valamint kezdőknél szokott probléma lenni, hogy előbb beadja a kérelmet, mint ahogy regisztráltatta a bankszámlaszámát.
Aztán az is lehet, hogy nincs semmi probléma csak egyszerűen nem került rád a sor.
Remélem sikerül valamit intézni, mert most a választások előtt nálam (6 gazda) mindenki megkapta a teljes támogatást, aki birkázik.
Válasz Málnásember #20340. hozzászólásáraTavaly kaptam kb. 40%-ot. A maradék még nem jött.
sziasztok anya juh támogatásról tud valaki valami infót 2017-ről?
Sziasztok valaki kapott már Öko kifizetést?
Válasz szakacs.barbara1999 #20330. hozzászólásáraSzia! Március 31 volt.
Területalapú, szemesfehérje megjött múlthónapvége felé. Zöldítés 0. Kb 3hete felhívtak az mvh ból, hogy hibát jelez a programjuk 2017es egységes kérelmemben, egyik betakarítási időpontnál 2016os dátum szerepel. Utánanéztem, tényleg elcsesztem repce vetésiidejét megadtam mindenhol ahol kérte a felület és a falugazdász aztmondta be kell írni. Egyik táblánál melléklikeltem és vetésiidő helyett a betaakrítás időpontjához írtam be a vetés időpontját. Program hibát nem jelzett, ők ültek rajta 9-10 hónapot (úgy hogy közbe 2x voltam ellenőrzés miatt személyesen a megyei igazgatóságon, ott se mondták, hogy hiba van, sőtt, aztmondták minden rendben jönni fog a pénz). "Mindegy" helyesbítettem a kérelmemet, (helyes sorba írtam be a dátumot) beadtam ügyfeles atztmondta, hogy innnentől ok. Jönni fog lé választásokig. Pénteken felhívtam őket,hogy mi lesz mert nem látom hogy mozgolódás lenne a tájékoztatási rendszeremnél? Szinte felháborodva közölte az ügyfeles, hogy mit foglalkozook már a tavalyi pénzekkel. Április 1.től megnyílt az idei beadási felület mindenki azzal van elfoglalva, nincs idejük a tavalyi kérelmekkel foglalkozni.

Az is érdekes, hogy ha az felületek kidobja hibának a rossz sorba írt dátumot akkor beadáskor nálam miért nem dobta i hibának? Csak azért, hogy szívathassanak.
Válasz balazs1155 #20335. hozzászólásáraTúl vagy a választáson, mostmár jövő június 30-ig hallgass a neve mindenkinek, csak a járulékokat meg az ÁFA-t utalgassad szorgalmasan!
Öko gyepet bérlegeltetés kapott valaki?
Nyert a fidesz.... ok és?
Még mindig nem lessz anyajuh támogatás?
Nincs valakinek valami infója ?
Válasz csontii #20333. hozzászólásáraKöszönöm!
Válasz szakacs.barbara1999 #20330. hozzászólására2018.03.31
Válasz Marhajani #20329. hozzászólásáraMa lett nálunk is "teljes a kép".
Még nekem is kifizettek mindent, levonások nélkül. Az elmúlt 12 évben nem volt ilyen.
Válasz szakacs.barbara1999 #20330. hozzászólásáraÁhh, ráér még, majd 2019. március 31.
Sziasztok! A nitrát jelentésnek meddig van a határideje?
Kész enyi volt a 2017 minden fizetve s még az AKG is megoldódott szankció mentesen,no ez sem volt még hogy,az anyatehén + termeléshez kötött áprilisban végkifizetve.Sajnálom viszont ahogy olvasom sok gazdatársam még nem kapott együtt érzek ,voltam hasonló helyzetben. Sok sikert mindeninek a 2018 hoz.
Kezdek be sokallni hogy nem bírják ki fizetni az anyajuh támogatást be van fagyva a státusz se számított összeg se semmi...április 8.án választás biztos kell a pénz kampányra na arra használja a pénzt amire gondolok.....

Dejó ma reggelre megjött a szemes fehérje támogatás 49500Ft/ha
Válasz nagyetelkagreta #20325. hozzászólásáraNem bérlegeltetés sajátra kaptam.
Üdv Öko gyep bérlegeltetés????És megkapta eddig úgy tudtam senki sem kapott.
Válasz nagyetelkagrNekem is gyep van múlt héten utalták teljes összeget,szomszéd decemberben megkapta.eta #20323. hozzászólására
Nos most tudtam meg hogy ne is "számítsak "öko gyep támogatásra amit 2015-ben nyertem meg.Esetleh májusban érdeklődjek.Megőrülök.

Válasz Hogel #20316. hozzászólásáraNuku nálam is, ahogy az Öko és a Natura is.....
Válasz Simon123 #20320. hozzászólásáraEzt nem akarják kifizetni választásig?
Válasz Hogel #20316. hozzászólásáraIgen, én sem kaptam még előleget sem
Válasz Olív* #20315. hozzászólásáraKöszi megjött nekünk is
Válasz zoltan.kovacs198454 #20317. hozzászólásáraNem, 5 évig járt volna.
Ha 2012-ben adtam be az elsö területalapú támogatásom, akkor szerintetek jár-e még 2017 -es évre a fiatal mezőgazdasági termelőnek nyújtandó támogatás?
Van valaki még rajtam kívül aki egy fillér AKG -t sem kapott?
Válasz figo25 #20300. hozzászólásáraSzia. Úgy 1 hete megkaptuk a termeléshez kötöttet és az átmeneti nemzetit is. GyMS megye.
Válasz borda77 (Joe) #20266. hozzászólásáraMennyi egy hektárra ha nem titok....?
A mai nappal minden megérkezett
Ma Natura jött. Van számított ö. az őshonosnál.
Hajdú-Bihar
Válasz balazs1155 #20310. hozzászólásáraMa THÉT jött.
Hatalmas a csend ma nem kapott senki semmit nem volt változás sem? vagy mar mindneki meg kapott mindent?

sziasztok! Ugye holnaptól kezdődik az egységes kérelem beadási időszak?
Válasz balazs1155 #20307. hozzászólásáraA teljes összeget 400 db -ra
Válasz Nyitrai87 #20304. hozzászólásáraMekkora részét kaptad meg?
Válasz luradpunk #20305. hozzászólásáraModi takarítást kérünk!
Moderálási elveink miatt törölve: 2018-04-02 10:54:55
Válasz balazs1155 #20303. hozzászólásáraÉn megkaptam mindent anyajuhot is kivéve thét és natura.
Anyajuh támogatást meg kapta mindenki hogy ilyen nagy a csend?
Aki kapott milyen százalékban kapta?
Válasz Scipio #20301. hozzászólásáraIgazad van.
Helyesebben fogalmazva: az elmúlt pár évhez képest én úgy érzem, hogy most sokkal, de sokkal hamarabb megkaptam, illetve az ügyfeleim is sokkal, de sokkal hamarabb megkapták a támogatásokat, külön - személyre szabott - szivatások nélkül.
Persze minden viszonyítás kérdése, tavaly (SAPS'2016) vért izzadva, állandó ide-oda szaladgálások nyomán, nagy nehezen, sok-sok idegeskedés, és persze támogatás-visszatartás után sikerült nagy nehezen szeptemberben az ÖKO-támogatásokat, októberben a zöldítési támogatást, novemberben a Natura2000 gyep támogatást megkapnom. És nem a végkifizetést, hanem a támogatások teljes összegét (már, amit nem tartottak vissza). Rendesek voltak, mert a területalapút kifizették még júniusban...
Ehhez képest számomra a március 31. egy "megvalósult álom".
Ja és négyzetméterre ugyanaz a támogatási kérelem - se több, se kevesebb nem lett, ugyanazok a területek.
Válasz mtarka #20294. hozzászólására"Tartom továbbra is" helyett álljon itt egy TERA végkifizetés - dátum lista (letölthető a felületről xls formában)
2006 2007-02-26
2007 2008-01-08
2008 2008-12-18
2009 2009-12-29
2010 2010-12-22
2011 2012-01-19
2012 2013-01-09
2013 2014-04-04
2014 2015-02-24
2015 2016-06-28
2016 2017-06-15
2018 2018-03-08
plusz zöldítés:
2015 2016-06-28
2016 2017-06-14
2017 2018-03-26
Most csak azért tűnik olyan gyorsnak a kifizetés, mert 2015 és 2016 években az utolsó napokig húzták. 2008-2009-2010 az adott évben végkifizetés volt.
Valaki kapott már anyatehén tamogatast nem igazodok el rajta
Válasz mtarka #20298. hozzászólásáraNincs rá szükség.