Szakértők! A webes felületre az egész gazdálkodási naplómat (91 oldal) fel kell töltenem, vagy csak az AKG-s területeim által érintett lapokat? Az MVH azt mondta, hogy minden területemre kell vezetni, de a NAK szerint ebből csak azokat kell feltölteni elektronikus felületre, melyekre AKG-t nyertem.
Válasz kulakman #4024. hozzászólására Mi is a földhasználatra adott pontokat kifogásoltuk. Véletlenül '15 dec. 30-i dátumú földhasználati lapunk volt, így papíralapon is volt "bizonyítékunk".
Válasz fattyú #4023. hozzászólásáraNa ugyanez vagyok én is de eddig semmi , most jövök a jószágtól ,ez biztató hír volt, de átnéztem a rendszert , maradt minden , várunk!
Tegnap egy ismerős gazda is megkapta a támogató okiratot a kifogásolt Akg pályázata kapcsán. Először elutasítottak neki vagy 60 hekit, rosszul számolták a földhasználatra járó pontokat. Most javították és jött a határozat a saját hatáskörben történt felülvizsgálatról és az igénylés jogosságáról.
Nekem okt elején ilyen jött , (meg kell indokolják, a nem nyerést) ráadásul, most amit megnyertem oko-t az is státuszba sorolás alatt van meg ez az akg is, de várunk türelmesen!
Válasz Szőlős #4014. hozzászólásáraFöminek lehet jelezni és egyéb szerveknek, esetleg az országgyűlési képviselődnek.
Hogy fogod permetezni,gyomirtozni az említett táblád? Egyik felét zöld szerrel, másikat pirossal?!
Válasz indofil #4012. hozzászólásáraNekem olyan is van hogy az egyik tábla az a másik nem pedig detto ugyanaz a homoktalaj (Dél Bácska)
És egy 3 m es müvelőút válassza el. Sőt egyik aszályérzékeny a másik nem :D :D Vicces.
Egy kérdés kizárólag szőlőtermesztökhöz: a 2. felvonás AKG alatt,
erózió veszélyeztettet terület kijelölés alól ki maradt le az ültetvényével, esetleg kik jártak úgy, hogy a szomszéd szőlő bekerült a fedvény alá, az övé pedig nem?
Válasz Radocz #4006. hozzászólásáraEz a régi akg szerint is így , volt tehát, ha
van egy 10 ha-os tábla akkor 1 ha-t ugy kell
hagyni ée ez lehet a rövidebb oldalon a következö kaszálásnál , pedig a másik oldalon , ez így müködik pl., de kinek hogy könnyebb.
"Pillangós szálas takarmánynövények, azok füves keveréke/illetve
zöldugar betakarítása/szárzúzása során kaszálatlan területet kell
hagyni 5-10% térmértékben, táblánként, kaszálásonként változó
helyen, a tábla szélével érintkezoen legalább 6 méter
szélességben."
MEGBESZÉLTÜK, HOGY MIT értünk ennek gyakorlati magvalósítás alatt.
A lényeg: hosszú keskeny a terület bevállalja vagy inkább ne?
Mit kellett volna javasolnom?
Mert ma éjfélig még van idő a módosításra.
Válasz Ádám05 #3993. hozzászólásáraÉn ugy tudom, semmiyen elválasztási módot eszközt nem kell alkalmazni, ha az egymás melletti növényt más, más kódszámmal kell jelölni.
Pl lehet egymás mellé, kihagyás nélkül. Ősziárpa és őszibuza.
Sziasztok! Valaki tudna segíteni abban hogy az Akg-ban a táblák maximális mérete 5-ha választása esetén ezt hogyan kell pontosan teljesíteni? Azt tudom hogy a nagyobb területeket fel kell osztani és 60-cm választó sávval el kell választani. De azt halottam hogy nem lehet a választó sáv mind két oldalán ugyan az a növény ebben valaki tud segíteni?
Azt szeretném megtudni, hogy akinek szőlője van és nem kell neki hatósági bizonyítvány az ültetvény koráról, nyilatkoznia kell azért nem csatolja ezt mert szőlője van, arra van valami formanyomtatvány, vagy beadási felületen bejelölés vagy ezt mindenki maga írja meg?
Válasz Gergo87 #3990. hozzászólásáraNézték a naplót. Pont egy hagyományos ültetvény volt és abban sem lehetett kaszálni juni 15 előtt és azt nézték, hogy mikor írtam be az első kaszálást. Permetezési naplót nézték alaposabban de a vegyszerekről a számlát már nem kérték. Területet nézték de szemre saccolták a darabszámot csak. A madárodúkat számolták viszont.Összességében nem volt veszélyes az ellenőrzés.
Válasz Gergo87 #3988. hozzászólásáraszia!
Ebben a ciklusban nem ellenőriztek még, de az előzőben úgy működött, hogy csak egy területemet néztek. Igaz azt alaposan:)
Hol találom a mostani 2016-os kiírás előíráscsoport számait? Mintha nem passzolna a tavalyi 2015-össel.
28., 29. előírást ültetvénynek írja a Felhívás (https://www.palyazat.gov.hu/vp-4-10112-16-agrr-krnyezetgazdlkodsi-kifizets-1) 13. oldalán 39. pontjában, de a tavalyi könyv szerint (http://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/130-akg-kezikonyv/file) ez horizontális gyephez tartozik.
Az egyik AKGnkat részlegesen fogadták el, vagyis a kék vércsére és a gyepre jár a támogatás, a szántóra forráshiány. Ehhez mérten adtuk be a kifizetési kérelmet is területalapúkor, meg is jelent most az összeg, de adtunk be fellebbezést is, amire természetesen nem érkezett válasz x hónap alatt. Az összeg alapján szerintem csak a beadott kifizetésit vették figyelembe (összehasonlítottam más gazdákéval is).
Kérdés, hogy most annak ellenére, hogy határozatot még nem láttunk a fellebbezés utánról, be merjem-e adni második körben a szántókat? Mert a főnököm szerint nem kéne, mert van jóváhagyott AKGnk, de nekem gyanús, hogy kérni kellett volna a kifizetésit az elutasítottra is a fellebbezés miatt, és most a szántókra minden kezdődik elölről.
6981 hozzászólás
Válasz Hogel #4032. hozzászólásáraÍgy van, így pontos csak akinek reagáltam
a nitrátot emlegette csak.
Válasz cyclo-400 #4031. hozzászólásáraAz ANYK -val töltöd, fel, s oda kerül ahova kell.
Válasz tothgazda #4030. hozzászólásáraA Web Gn-t is a nebih-nek kell feltölten
illetve elöször onnan letölteni és ügy
feltölteni ugyan oda.
Nitrátot a NÉBIH-nek.
A Nitrát jelentést is kell, ha ....

Válasz fattyú #4027. hozzászólásáraCsak az AKG-s parcellákat és csak a megfelelő oldalak tartalmát.
Szakértők! A webes felületre az egész gazdálkodási naplómat (91 oldal) fel kell töltenem, vagy csak az AKG-s területeim által érintett lapokat? Az MVH azt mondta, hogy minden területemre kell vezetni, de a NAK szerint ebből csak azokat kell feltölteni elektronikus felületre, melyekre AKG-t nyertem.
Zöldtrágyázzunk !
Válasz kulakman #4024. hozzászólására Mi is a földhasználatra adott pontokat kifogásoltuk. Véletlenül '15 dec. 30-i dátumú földhasználati lapunk volt, így papíralapon is volt "bizonyítékunk".
Válasz fattyú #4023. hozzászólásáraNa ugyanez vagyok én is de eddig semmi , most jövök a jószágtól ,ez biztató hír volt, de átnéztem a rendszert , maradt minden , várunk!
Tegnap egy ismerős gazda is megkapta a támogató okiratot a kifogásolt Akg pályázata kapcsán. Először elutasítottak neki vagy 60 hekit, rosszul számolták a földhasználatra járó pontokat. Most javították és jött a határozat a saját hatáskörben történt felülvizsgálatról és az igénylés jogosságáról.
Válasz guz #4021. hozzászólásáraMennyi hiányt korrigáltak ?
Válasz kulakman #4020. hozzászólásáraÚjrapontozták, elfogadva. Pénz nem jött rá.
Válasz guz #4019. hozzászólásáraDe meg is nyerted vagy csak az van benne, hogy majd megindokolják , hogy miért nem nyertél.
Nekem okt elején ilyen jött , (meg kell indokolják, a nem nyerést) ráadásul, most amit megnyertem oko-t az is státuszba sorolás alatt van meg ez az akg is, de várunk türelmesen!
Tavasszal elutasított, majd általunk megkifogásolt akg pályázatunkra elfogadó határozat érkezett. Szántó, alföldi madár. Feladás dátuma: ma 16óra 43perc. Dolgozik az MVH.
Moderálási elveink miatt törölve: 2016-12-06 11:06:05
Moderálási elveink miatt törölve: 2016-12-06 11:06:14
Moderálási elveink miatt törölve: 2016-12-06 11:06:41
Válasz Szőlős #4014. hozzászólásáraFöminek lehet jelezni és egyéb szerveknek, esetleg az országgyűlési képviselődnek.
az említett táblád? Egyik felét zöld szerrel, másikat pirossal?!
Hogy fogod permetezni,gyomirtozni
Válasz indofil #4012. hozzászólásáraNekem olyan is van hogy az egyik tábla az a másik nem pedig detto ugyanaz a homoktalaj (Dél Bácska)
És egy 3 m es müvelőút válassza el. Sőt egyik aszályérzékeny a másik nem :D :D Vicces.
Moderálási elveink miatt törölve: 2016-12-04 12:16:57
Tiszteletem!
Egy kérdés kizárólag szőlőtermesztökhöz: a 2. felvonás AKG alatt,
erózió veszélyeztettet terület kijelölés alól ki maradt le az ültetvényével, esetleg kik jártak úgy, hogy a szomszéd szőlő bekerült a fedvény alá, az övé pedig nem?
Válasz Radocz #4008. hozzászólásáraHogyne lehetne rá sapsot kapni.Ez nem számít külön táblának.Az a tábla része.
Válasz Radocz #4006. hozzászólásáraEz a régi akg szerint is így , volt tehát, ha
van egy 10 ha-os tábla akkor 1 ha-t ugy kell
hagyni ée ez lehet a rövidebb oldalon a következö kaszálásnál , pedig a másik oldalon , ez így müködik pl., de kinek hogy könnyebb.
Válasz Radocz #4008. hozzászólásáraHa nem éri el a 2500m2-t. Azt nem derült ebből ki. Írtam mailre is. Miért mondtad amit küldtél?
Válasz variox #4007. hozzászólásáraEgyesek szerint erre nem lehet igényelni SAPS-ot. Ha ez igaz, akkor már más a helyzet.

Válasz Radocz #4006. hozzászólásáraPersze, hogy vállalja be, gondolom nem 6m-nél keskenyebb a terület.
Válasz Radocz #3985. hozzászólásáraElőzetesen kaptam egy kérdést, TELEFONON.

"Pillangós szálas takarmánynövények, azok füves keveréke/illetve
zöldugar betakarítása/szárzúzása során kaszálatlan területet kell
hagyni 5-10% térmértékben, táblánként, kaszálásonként változó
helyen, a tábla szélével érintkezoen legalább 6 méter
szélességben."
MEGBESZÉLTÜK, HOGY MIT értünk ennek gyakorlati magvalósítás alatt.
A lényeg: hosszú keskeny a terület bevállalja vagy inkább ne?
Mit kellett volna javasolnom?
Mert ma éjfélig még van idő a módosításra.
Variox! Szerinted?
Válasz subikiss #4001. hozzászólásáravannak,....bár én ÖKO vagyok..:)
Válasz Antikaa #4002. hozzászólásáraTegnap kaptunk előleget "Státuszba sorolás alatt" jelzéssel.
Válasz subikiss #4001. hozzászólásáraNekünk még mindig feldolgozás alatt...
sziasztok!
2016.11.24. : "státuszba sorolás alatt"
Jelent valamit?
illetve aki kapott akgból mikori és milyen státusszal?
Vannak olyanok is akik nem kaptak előleget?
Válasz menyó #3995. hozzászólásáraMerre vagy?
Válasz ND #3998. hozzászólásáraNekem is kb. 75 % ot küldtek.
Válasz Jaffa13 #3997. hozzászólásáranekünk kb 75% jött.
Az agrártámogatások kifizetése fórumon vki írta, h teljes összeget kapott
Tudja valaki ,hogy az AKG-nàl az előleg hàny %.???????
Válasz Ádám05 #3993. hozzászólásáraÉn ugy tudom, semmiyen elválasztási módot eszközt nem kell alkalmazni, ha az egymás melletti növényt más, más kódszámmal kell jelölni.
Pl lehet egymás mellé, kihagyás nélkül. Ősziárpa és őszibuza.
Válasz variox #3974. hozzászólásáraNekem Kb 12 ha-t kéne kimérni, megoldható?
Sziasztok! Valaki tudna segíteni abban hogy az Akg-ban a táblák maximális mérete 5-ha választása esetén ezt hogyan kell pontosan teljesíteni? Azt tudom hogy a nagyobb területeket fel kell osztani és 60-cm választó sávval el kell választani. De azt halottam hogy nem lehet a választó sáv mind két oldalán ugyan az a növény ebben valaki tud segíteni?
Új kérdés idei AKG-hoz:
Azt szeretném megtudni, hogy akinek szőlője van és nem kell neki hatósági bizonyítvány az ültetvény koráról, nyilatkoznia kell azért nem csatolja ezt mert szőlője van, arra van valami formanyomtatvány, vagy beadási felületen bejelölés vagy ezt mindenki maga írja meg?
Válasz Ádám05 #3987. hozzászólásáraakkor magamnak megválaszolom:)
Segédletek zip-ben 1. sz melléklet az új idei előíráscsoport:)
Válasz Gergo87 #3990. hozzászólásáraNézték a naplót. Pont egy hagyományos ültetvény volt és abban sem lehetett kaszálni juni 15 előtt és azt nézték, hogy mikor írtam be az első kaszálást. Permetezési naplót nézték alaposabban de a vegyszerekről a számlát már nem kérték. Területet nézték de szemre saccolták a darabszámot csak. A madárodúkat számolták viszont.Összességében nem volt veszélyes az ellenőrzés.
Válasz Lurkoo #3989. hozzászólásáraGazdálkodási naplóra mennyire mennek rá?
Válasz Gergo87 #3988. hozzászólásáraszia!
Ebben a ciklusban nem ellenőriztek még, de az előzőben úgy működött, hogy csak egy területemet néztek. Igaz azt alaposan:)
Sziasztok!
Valakinél voltak már ellenőrizni idén AKG ellenőrök? Hogy működik az ellenőrzés? Az összes területet megnézik?
Sziasztok! AKG kérdés:
Hol találom a mostani 2016-os kiírás előíráscsoport számait? Mintha nem passzolna a tavalyi 2015-össel.
28., 29. előírást ültetvénynek írja a Felhívás (https://www.palyazat.gov.hu/vp-4-10112-16-agrr-krnyezetgazdlkodsi-kifizets-1) 13. oldalán 39. pontjában, de a tavalyi könyv szerint (http://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/130-akg-kezikonyv/file) ez horizontális gyephez tartozik.
Sziasztok!

Egy kis értelmezési kérdésem lenne.
Az egyik AKGnkat részlegesen fogadták el, vagyis a kék vércsére és a gyepre jár a támogatás, a szántóra forráshiány. Ehhez mérten adtuk be a kifizetési kérelmet is területalapúkor, meg is jelent most az összeg, de adtunk be fellebbezést is, amire természetesen nem érkezett válasz x hónap alatt. Az összeg alapján szerintem csak a beadott kifizetésit vették figyelembe (összehasonlítottam más gazdákéval is).
Kérdés, hogy most annak ellenére, hogy határozatot még nem láttunk a fellebbezés utánról, be merjem-e adni második körben a szántókat? Mert a főnököm szerint nem kéne, mert van jóváhagyott AKGnk, de nekem gyanús, hogy kérni kellett volna a kifizetésit az elutasítottra is a fellebbezés miatt, és most a szántókra minden kezdődik elölről.
Vélemény?
Válasz Radocz #3957. hozzászólásáraA dátum maradt, csak Budapest, mert megyek a szója fórumra.

http://magyarszoja.hu/orszagos-szoja-forum-2016/
Az időpont 14 óra, vagyis a meghívóban szereplő ebéd után.
Továbbiakat privátban.
Válasz variox #3974. hozzászólásáraA falugazdász kérdezte tőlem, hogy van -e területmérésünk.

Lett volna, de javasoltam, hogy előbb olvassa el a pályázatot.
Megkérdezte az esélyeket, de nem biztattam így nem kellett menni mérni.
Helyette bejött a GPS-es talajminta vevés.
mert ugye annak határideje dec 30.!?