Válasz vazi #1155. hozzászólásáranem, ha annak a mozgása terheletlenül is bizonytalan akkor már alapból kuka... akkor látod meg amúgy ha beleáll a barázdába, mert akkor nagyon hamar megáll. Vannak még apróbb jelek, pl. indokolatlanul alacsony nyomás, vagy gyorsan emelkedő hőmérséklet, de ezt úgy sem tudod megállapítani csak ha régebben használod, tudod milyen volt mikor jó volt és milyen lett amikor megváltozott...
Válasz vazi #1152. hozzászólásáraA gumi állapotából ilyen óránál nem szabad kiindulni. Az fiatal gépnél érdekes, tehát amit 2 évesnek 1500 órásnak hirdetnek, de már BKT gumi van rajta azt látod hogy már cserélték, ami meg nem reális...
16 éves gépen már akkor is kellett gumit cserélni ha ki sem állt a pajtából, mert avul, kivágja az ekevas, stb. A kopás pedig használatfüggő: ami köves helyen, pótkocsival, szippantóval furikázik 2-3000 óra alatt lesimogatja a gumit, különösen ha keskeny vagy alacsonyabb a terhelhetősége, mag pl. nekünk a 8530-ason még eredeti gumik vannak pedig 8000 óra fölött jár, csak ez nem szállított csak talajt művel, meg széles, nagy átmérőjű abroncsai vannak, amiket nem nyal. Ezzel szemben anno a 6920S-es JD 4 év és 8000 óra alatt 2 sorozat hátsógumit evett meg...
Válasz .Feco. #1151. hozzászólásáraJa ja ez pont igy van ezért is mennék Németországba venni de ott is sok a török.... de igen Németországba van. most anyit halottam már hogy kb 7000 óránál első gumit cserélnek, valami más amin meglátszik használtság?
Válasz vazi #1150. hozzászólásáraA kérdés az, hogy most van-e németországban, vagy csak ott volt... Kint nem nagyon nyúlnak az órához, iszonyatosan szigarúan veszik, nagyon meghurcolják akiről bebizonyosodik, 5-10e Eur-ért nem játszanak ilyennel, ez 1000%!
De mint mindent ezt is lehet manipulálni, amit értő szem azért észre vehet, de földi halandó nem. Namost kinn vannak olyan gépek amik 20.000 óra fölött járnak, mire lengyelországba, magyarországra vagy romániába ér valahogy megfújja a szél, vagy nem tudom, de behozott gépek mind kevés órásak... Egy magyar kupec (főleg akinek még egy udvara sincs) számára üzlet megvenni 18-20e órával, 12-13e Eur-ért, behozni, 500 eur-ért, kicsit kicsinosítani, ráfujkálni két doboz festéket, esetleg tenni rá két használt de jobbképű széles gumit amitől mackósnak hat(újabb kb. 500 eur), és meghirdetni 10millióért... hogy ha leengedi kilence már fülig érjen a paraszt szája hogy mekkorát alkudott...
Válasz .Feco. #1149. hozzászólásáras ebbe nehéz vissza tekerni órát? Mármint nem nagyon értek hozzá még csak pár fendt et láttam, dolgozni még nem dolgoztam vele...
Válasz .Feco. #1147. hozzászólásáraS menyit érdemes adni egy ilyen trakorért? kb 7000 óra, Németországból. Mi nem tudnánk ki használni a programozhatóságát, egy 515 néztem volna inkább de más kereskedők a 716 ra sokkal fejlettebb s kényelmesnek mondják
Válasz vazi #1146. hozzászólásáraAz az 1998-2003 közötti modell, amúgy azért hülyeség amit mond, mert minden 716-os névleg 160 LE, a legelső sorozat max. teljesítménye volt 169 LE... Van ugyanilyenünk csak 712-es... apró problémk voltak vele, amúgy megy szépen. Meglepően stabil az elektronikája... ami nagyobb baj colt vele az egy csatlakozó ahol a fő kábelköteg a kabinhoz csatlakozik... amikor nagyot döccent elfelejtett mindent, tempomatot, hidraulika programozást, ilyesmit... Kicseréltük, jó lett.
Ami baja van még az a szoftver, ugyanis az elég sete, az egyel újabb sokkal okosabb és kezelhetőbb... nincs benne fordulóprogramozás, az sokszor jó lenne..
Válasz vazi #1144. hozzászólásáraés ez az a kereskedő volt amelyik a 169 lovast árulta? Amúgy mondj évjáratot mert a 716-ost 4x frissítették 1997 és 2017 között...
Sziasztok, egy Fendt 716 Vario traktort szeretnék venni használtan, s hallottam egy kereskedőtől hogy a sima 160 lovas nem bevált, csak amelyik 169 vagy akár több. Tudtok valami információt adni erröl?
Sziasztok egy kis segítség kellene van egy ismerősömnek egy régi fendt farmer 2 es gépe a 60 as évekből nemrég leengedte az olajat a váltóból mert szimeringezte azóta viszont nem emel neki a hidraulika vagy ha emel is rugózik mintha levegős lenne előtte tökéletesen működött van valami ötlet mit kéne megnézni rajta? Én Zetor 5611 eseket hajtok az kicsit más
Üdv. Valaki használ fendt xylon traktort? Mennyire megbízható mondjuk egy 6-8 ezer üzemórás?Alkatrész van hozzá? Mert nem egy wlterjedt gép, tudtommal 1700db készült belőlük összesen.
Válasz .Feco. #1133. hozzászólásáraAkkor csak arra tudok gondolni, hogy a legszükebb nyomtávállításnál már csak a virsli kerék fér el a fülkétől. Előre meg lehet nem ajánlják azt a nagyon véknyat, mert kormányzott kerék mittudomén. Jobb ötletem nincs De ha tudsz venni rá vékony felnit akkor hajrá :)
Válasz bandigh #1132. hozzászólásáraannak, hogy a hátsó keskenyebb legyen serintem sehol semmi értelme.. ha az elsp letaposta a növényeket akkor már mindegy, ha a hátsó is ugyanolyan széles, nem?
Válasz bandigh #1131. hozzászólásáraMiért keskenyebb a hátsó teóriák: -Üvegre befordítva így fér el, - a nagyobb átmérő miatt megengedhető a véknyabb kerék. Elől is elég nehéz ez a gép, lehet oda azért kell a "szélesebb" kerék
Válasz Vinkó75 #1125. hozzászólásárahát ez nem az igazi, mert egyrészt az SCR-es Fendt-ek nagyobb testűek, és nagyobb teljesítményűek, másrészt itt csak egyetlen opció van megemlítve, a használati meg minden lehetőséget felhoz, nekm 9,5 - 230 vagy 11,2 - 270-es kerekek kellenének különben...
Üdv. kollégák, van valakinek Fendt 700 vario (711-718, 1999-2010) használati utasítása?
Nekem az a táblázat kellene belőle, hogy milyen kerékméret milyen nyomtávval párosítható. Elsősorban az, hogy cukorrépa művelőkerekezéshez milyen méretek felelnek meg.
Válasz .Feco. #1122. hozzászólásáraSzia. Egy 90 lovas mtzt ki. Csinálna szinte mindent a számlástól (3x35) talaj előkészítésen át a vetés bálázás szállítás... sajnos muszáj használtban gondolkodnom mert annyi pénz nincs hogy újat vegyek. Az mtz pedig kikészít...
Válasz sacsanszki #1121. hozzászólásáraszia, mackós kis traktor, nekünk 412 volt, nehéz talajmunkát nem szerette, de ha kellett azért csak szántott 4 fejjel is. szállítani, permetezni nagyon jó, homlokrakodózni közepesen jó, viszont alapból széles kerekek vannak rajta, és művelőkerék kell, ha sorba akarsz ele menni, pl. vetni vagy húzatni.
A váltógond mindegyiknél van, de hogy mikor jön elő azt senki nem tudhatja. Azt tudnod kell, hogy 14 éves, 12.000 órás gépben már bármi előjöhet, és a fendt-nek van egy olyan apró hibája, hogy minden mocskosul össze van rajta nyomorítva, így bármit cserélni kell eszeveszett szenvedés meg hatalmas bontás. Egy sima gázbovdent 2 napig szerelt a márkaszervíz rajta...
Sziasztok. A véleményetekre lennék kíváncsi egy fendt 411 farmer traktorról. 2002 ben gyártódott az üzemóra kicsit több mint 12000. Mit lehet elvárni és mire kell hogy számítson az ember ha vesz egy ilyen gépet. Arra lennék kíváncsi hogy a váltó gond a kicsikre is érvényes és mennyibe kerül hozzá a csere váltó

Válasz B.laca #1117. hozzászólásáraCsak egy adalék az Axiál használtgépes szerződéseihez:
Mivel itt jellemzően fogyaszói szerződés köttetik, ezért megtehető a szavatosság kizárása, és ezt az Axiál gondosan bele is foglalja a szerződésbe.
Azaz se garancia, se szavatosság. Megnézted, kipróbáltad, tied.
(Nem) mellékesen ugyanezekben a szerződésekben akad pár formai hiba/megoldás, ami miatt némelyik okmányiroda nem fogadja el. De ez már nem (csak) az Axiál sara, hanem az idióta magyar rendszeré, ahol nem ugyanazt várja el az egyik okmányiroda, mint a másik.
Válasz B.laca #1117. hozzászólásáraMiféle biztosításod volt, ami a műszaki meghibásodásra is fizetett, és mennyibe került? Ha ilyen van, használt gép vásárlásnál érdemes ilyet kötni legalább egy évre.
A "1091"-es hozzászólásomban felvetett váltóprobléma, ami a használt Fendt vásárlása után jött elő, megoldódott.
A számla végösszege nettó 4 160 000 ft volt, amiből a váltó 3 500 000 ft.
Ezt a biztosító kifizette (a végszámla összegét), mert a lízing mellé kötelező volt biztosítást kötni (szerencsére ). 10 % önerőt nekem kellet állnom.
Válasz némedi #1110. hozzászólásárasokkal előbb volt a Fendt-nek CVT szabadalma, mint hogy az AGCO felvásásrolta volna, lévén mert ők fejlasztették azt ki saját maguknak. (Valószínű ezért is tér el a Fendt CVT váltója az összes többi gyár saját vagy vásrolt CVT váltójától.
Ezt a hőfokos dolgot pedig végképp nem értem, hogy mit szeretnél vele, 355 Kelvin az mindösez 85 fok, az abszolut nem egy magas érték, de jellemzően ezt sem érik el üzem közben szinte sosem...
Válasz dr.T #1109. hozzászólásáraEbben igazad van, de a CVT szabadalom a FENDT-hez kerültek. És Európában illesztették szabványba azokat. A CVT váltók hőfokának felső határa 385 Kelvin, míg Japánban 355.
Válasz Ares 826 #1106. hozzászólásáraAzért az érdekes, hogy a FENDT vario váltóit eredetileg a japán Shibaura fejlesztette ki. A szabadalmat 1990-ben az amerikai AGCO vette meg. A sorozatos meghibásodások és az alacsony hibamentes üzemóra szám miatt az AGCO csődközelbe került. Ekkor az AGCO-t felvásárolta a FENDT a szabadalmakkal együtt.
A japánok a váltó fokozottabb hűtésével megsokszorozták a tartósságot. A FENDT a túlmelegedés ellen csak a 2013-as szériáiban növelte a hűtő felületet.
1506 hozzászólás
Válasz vazi #1155. hozzászólásáranem, ha annak a mozgása terheletlenül is bizonytalan akkor már alapból kuka... akkor látod meg amúgy ha beleáll a barázdába, mert akkor nagyon hamar megáll. Vannak még apróbb jelek, pl. indokolatlanul alacsony nyomás, vagy gyorsan emelkedő hőmérséklet, de ezt úgy sem tudod megállapítani csak ha régebben használod, tudod milyen volt mikor jó volt és milyen lett amikor megváltozott...
Válasz .Feco. #1154. hozzászólásáraÉrtem, ám a Vario váltót lehet próbálni, tesztelni valahogy munka nélkül?
Válasz vazi #1152. hozzászólásáraA gumi állapotából ilyen óránál nem szabad kiindulni. Az fiatal gépnél érdekes, tehát amit 2 évesnek 1500 órásnak hirdetnek, de már BKT gumi van rajta azt látod hogy már cserélték, ami meg nem reális...
16 éves gépen már akkor is kellett gumit cserélni ha ki sem állt a pajtából, mert avul, kivágja az ekevas, stb. A kopás pedig használatfüggő: ami köves helyen, pótkocsival, szippantóval furikázik 2-3000 óra alatt lesimogatja a gumit, különösen ha keskeny vagy alacsonyabb a terhelhetősége, mag pl. nekünk a 8530-ason még eredeti gumik vannak pedig 8000 óra fölött jár, csak ez nem szállított csak talajt művel, meg széles, nagy átmérőjű abroncsai vannak, amiket nem nyal. Ezzel szemben anno a 6920S-es JD 4 év és 8000 óra alatt 2 sorozat hátsógumit evett meg...
Válasz .Feco. #1151. hozzászólásáracsak hogyértsd mit értek kereskedői hozzáállás alatt:

Ez magyar kereskedő telephelye aki 150 gépet hirdet itt az oldalon:
Ez meg egy német kereskedés:
szóval ebből lehet következtetni hogy mennyire érdekes egyiknek, vagy másiknak hogy kis csalással keressen 2-3 milliót...
Válasz .Feco. #1151. hozzászólásáraJa ja ez pont igy van ezért is mennék Németországba venni de ott is sok a török.... de igen Németországba van. most anyit halottam már hogy kb 7000 óránál első gumit cserélnek, valami más amin meglátszik használtság?
Válasz vazi #1150. hozzászólásáraA kérdés az, hogy most van-e németországban, vagy csak ott volt... Kint nem nagyon nyúlnak az órához, iszonyatosan szigarúan veszik, nagyon meghurcolják akiről bebizonyosodik, 5-10e Eur-ért nem játszanak ilyennel, ez 1000%!
De mint mindent ezt is lehet manipulálni, amit értő szem azért észre vehet, de földi halandó nem. Namost kinn vannak olyan gépek amik 20.000 óra fölött járnak, mire lengyelországba, magyarországra vagy romániába ér valahogy megfújja a szél, vagy nem tudom, de behozott gépek mind kevés órásak... Egy magyar kupec (főleg akinek még egy udvara sincs) számára üzlet megvenni 18-20e órával, 12-13e Eur-ért, behozni, 500 eur-ért, kicsit kicsinosítani, ráfujkálni két doboz festéket, esetleg tenni rá két használt de jobbképű széles gumit amitől mackósnak hat(újabb kb. 500 eur), és meghirdetni 10millióért... hogy ha leengedi kilence már fülig érjen a paraszt szája hogy mekkorát alkudott...
Válasz .Feco. #1149. hozzászólásáras ebbe nehéz vissza tekerni órát? Mármint nem nagyon értek hozzá még csak pár fendt et láttam, dolgozni még nem dolgoztam vele...
Válasz vazi #1148. hozzászólására7000 órával? akár 30.000 eur is jó érte, a miénkben 13000 óra van, de még bontatlan mindene...
Válasz .Feco. #1147. hozzászólásáraS menyit érdemes adni egy ilyen trakorért? kb 7000 óra, Németországból. Mi nem tudnánk ki használni a programozhatóságát, egy 515 néztem volna inkább de más kereskedők a 716 ra sokkal fejlettebb s kényelmesnek mondják
Válasz vazi #1146. hozzászólásáraAz az 1998-2003 közötti modell, amúgy azért hülyeség amit mond, mert minden 716-os névleg 160 LE, a legelső sorozat max. teljesítménye volt 169 LE... Van ugyanilyenünk csak 712-es... apró problémk voltak vele, amúgy megy szépen. Meglepően stabil az elektronikája... ami nagyobb baj colt vele az egy csatlakozó ahol a fő kábelköteg a kabinhoz csatlakozik... amikor nagyot döccent elfelejtett mindent, tempomatot, hidraulika programozást, ilyesmit... Kicseréltük, jó lett.
Ami baja van még az a szoftver, ugyanis az elég sete, az egyel újabb sokkal okosabb és kezelhetőbb... nincs benne fordulóprogramozás, az sokszor jó lenne..
Válasz .Feco. #1145. hozzászólására2001 es, hát nem árult csak egy 409 est
Válasz vazi #1144. hozzászólásáraés ez az a kereskedő volt amelyik a 169 lovast árulta? Amúgy mondj évjáratot mert a 716-ost 4x frissítették 1997 és 2017 között...
Sziasztok, egy Fendt 716 Vario traktort szeretnék venni használtan, s hallottam egy kereskedőtől hogy a sima 160 lovas nem bevált, csak amelyik 169 vagy akár több. Tudtok valami információt adni erröl?
Üdv mindenkinek!
Nem tud valaki használható infót egy 930asról ami Cibakházán dolgozott?
Sziasztok egy kis segítség kellene van egy ismerősömnek egy régi fendt farmer 2 es gépe a 60 as évekből nemrég leengedte az olajat a váltóból mert szimeringezte azóta viszont nem emel neki a hidraulika vagy ha emel is rugózik mintha levegős lenne előtte tökéletesen működött van valami ötlet mit kéne megnézni rajta? Én Zetor 5611 eseket hajtok az kicsit más
Válasz Adorex #1138. hozzászólásáraDe miért? Nagyon rossz gép?
Válasz Adorex #1138. hozzászólására
Válasz Adorex #1138. hozzászólására

Mizu még nem tuningoltàtok meg vissza vaddiúj állapotára?
Válasz Bolesz1212 #1137. hozzászólásáraAzonnal verd ki a fejedből ezt a meddő gondolatot és csírájában pusztítsd minden efféle törekvésed...
Üdv. Valaki használ fendt xylon traktort? Mennyire megbízható mondjuk egy 6-8 ezer üzemórás?Alkatrész van hozzá? Mert nem egy wlterjedt gép, tudtommal 1700db készült belőlük összesen.
Moderálási elveink miatt törölve: 2016-12-06 11:23:19
SZIASZTOK FEND TRAKTOR JAVITOT KERESEK //%FENDT 108 LS TURBOATOMATIK
Válasz .Feco. #1133. hozzászólásáraAkkor csak arra tudok gondolni, hogy a legszükebb nyomtávállításnál már csak a virsli kerék fér el a fülkétől. Előre meg lehet nem ajánlják azt a nagyon véknyat, mert kormányzott kerék mittudomén. Jobb ötletem nincs
De ha tudsz venni rá vékony felnit akkor hajrá :)
Válasz bandigh #1132. hozzászólásáraannak, hogy a hátsó keskenyebb legyen serintem sehol semmi értelme.. ha az elsp letaposta a növényeket akkor már mindegy, ha a hátsó is ugyanolyan széles, nem?
Válasz bandigh #1131. hozzászólásáraMiért keskenyebb a hátsó teóriák: -Üvegre befordítva így fér el, - a nagyobb átmérő miatt megengedhető a véknyabb kerék. Elől is elég nehéz ez a gép, lehet oda azért kell a "szélesebb" kerék
Válasz .Feco. #1130. hozzászólásáraFura, de csak ez a két ápolókerekes táblázat van benne. Első, hátsó.
Válasz bandigh #1129. hozzászólásáraerre, köszönöm. Első kerékhez nem ír 11.2 széleset? Nem fura, hogy elől 320-as a legkeskenyebb, hátul meg 270???
Válasz .Feco. #1126. hozzászólásáraErre gondoltál?

Válasz bandigh #1127. hozzászólásáraelőre is köszönöm.
Válasz .Feco. #1124. hozzászólásáraHolnap megnézem!
Válasz Vinkó75 #1125. hozzászólásárahát ez nem az igazi, mert egyrészt az SCR-es Fendt-ek nagyobb testűek, és nagyobb teljesítményűek, másrészt itt csak egyetlen opció van megemlítve, a használati meg minden lehetőséget felhoz, nekm 9,5 - 230 vagy 11,2 - 270-es kerekek kellenének különben...
Válasz .Feco. #1124. hozzászólásárahttp://www.chandlersfe.co.uk/Fendt_700_Vario_SCR_Tractor_Brochure_Sept_2012.pdf Kicsit fiatalabb...De a gyártó álltal ajánlott gumi méretek benne vannak.
Üdv. kollégák, van valakinek Fendt 700 vario (711-718, 1999-2010) használati utasítása?
Nekem az a táblázat kellene belőle, hogy milyen kerékméret milyen nyomtávval párosítható. Elsősorban az, hogy cukorrépa művelőkerekezéshez milyen méretek felelnek meg.
Előre is köszönöm!
Válasz .Feco. #1122. hozzászólásáraSzia. Egy 90 lovas mtzt ki. Csinálna szinte mindent a számlástól (3x35) talaj előkészítésen át a vetés bálázás szállítás... sajnos muszáj használtban gondolkodnom mert annyi pénz nincs hogy újat vegyek. Az mtz pedig kikészít...
Válasz sacsanszki #1121. hozzászólásáraszia, mackós kis traktor, nekünk 412 volt, nehéz talajmunkát nem szerette, de ha kellett azért csak szántott 4 fejjel is. szállítani, permetezni nagyon jó, homlokrakodózni közepesen jó, viszont alapból széles kerekek vannak rajta, és művelőkerék kell, ha sorba akarsz ele menni, pl. vetni vagy húzatni.
A váltógond mindegyiknél van, de hogy mikor jön elő azt senki nem tudhatja. Azt tudnod kell, hogy 14 éves, 12.000 órás gépben már bármi előjöhet, és a fendt-nek van egy olyan apró hibája, hogy minden mocskosul össze van rajta nyomorítva, így bármit cserélni kell eszeveszett szenvedés meg hatalmas bontás. Egy sima gázbovdent 2 napig szerelt a márkaszervíz rajta...
Sziasztok. A véleményetekre lennék kíváncsi egy fendt 411 farmer traktorról. 2002 ben gyártódott az üzemóra kicsit több mint 12000. Mit lehet elvárni és mire kell hogy számítson az ember ha vesz egy ilyen gépet. Arra lennék kíváncsi hogy a váltó gond a kicsikre is érvényes és mennyibe kerül hozzá a csere váltó
Sziasztok. A véleményetekre lennék kíváncsi egy fendt 411 farmer traktorról. 2002 ben gyártódott az üzemóra kicsit több mint 12000. Mit lehet elvárni és mire kell hogy számítson az ember ha vesz egy ilyen gépet. Arra lennék kíváncsi hogy a váltó gond a kicsikre is érvényes és mennyibe kerül hozzá a csere váltó
Válasz B.laca #1117. hozzászólásáraCsak egy adalék az Axiál használtgépes szerződéseihez:
Mivel itt jellemzően fogyaszói szerződés köttetik, ezért megtehető a szavatosság kizárása, és ezt az Axiál gondosan bele is foglalja a szerződésbe.
Azaz se garancia, se szavatosság. Megnézted, kipróbáltad, tied.
(Nem) mellékesen ugyanezekben a szerződésekben akad pár formai hiba/megoldás, ami miatt némelyik okmányiroda nem fogadja el. De ez már nem (csak) az Axiál sara, hanem az idióta magyar rendszeré, ahol nem ugyanazt várja el az egyik okmányiroda, mint a másik.
Válasz B.laca #1117. hozzászólásáraMiféle biztosításod volt, ami a műszaki meghibásodásra is fizetett, és mennyibe került? Ha ilyen van, használt gép vásárlásnál érdemes ilyet kötni legalább egy évre.
A "1091"-es hozzászólásomban felvetett váltóprobléma, ami a használt Fendt vásárlása után jött elő, megoldódott.
). 10 % önerőt nekem kellet állnom.
A számla végösszege nettó 4 160 000 ft volt, amiből a váltó 3 500 000 ft.
Ezt a biztosító kifizette (a végszámla összegét), mert a lízing mellé kötelező volt biztosítást kötni (szerencsére
Válasz *** HM *** #1115. hozzászólásáraAkkor legalabb ettel jo dinnyet is
Válasz dr.T #1114. hozzászólásáraEttük
Válasz *** HM *** #1113. hozzászólásáraLegalabb dolgoztal egy kicsit!
Válasz dr.T #1111. hozzászólásáraTe megin nálad votam álmombane
Dinnyéztünk meg aszondtad van 15 ha gyeped eladó...
Válasz némedi #1110. hozzászólásárasokkal előbb volt a Fendt-nek CVT szabadalma, mint hogy az AGCO felvásásrolta volna, lévén mert ők fejlasztették azt ki saját maguknak. (Valószínű ezért is tér el a Fendt CVT váltója az összes többi gyár saját vagy vásrolt CVT váltójától.
Ezt a hőfokos dolgot pedig végképp nem értem, hogy mit szeretnél vele, 355 Kelvin az mindösez 85 fok, az abszolut nem egy magas érték, de jellemzően ezt sem érik el üzem közben szinte sosem...
Válasz némedi #1110. hozzászólásáraEzeket az infokat te honet veszed ha szabad kerdezni?
Válasz dr.T #1109. hozzászólásáraEbben igazad van, de a CVT szabadalom a FENDT-hez kerültek. És Európában illesztették szabványba azokat. A CVT váltók hőfokának felső határa 385 Kelvin, míg Japánban 355.
Válasz némedi #1107. hozzászólásáraAz Agco vasarolta fel a Fendt-et!
Válasz némedi #1107. hozzászólásáraAzert igy ebben nagyon sok minden van, ami ebben a formában nem igaz...