Egy kollégám folyamatosan törli átlag hétköznap a hirdetéseieket. De azért ez elég katasztrofális, hogy egy embernek ez legyen a dolga. Az IP címüket gondoltam blokkolni, de változó IP címről neteznek.
Tegnap 60 gyanús használt mezőgazdasági gumiabroncs hirdetést töröltünk, továbbá letiltottuk az ehhez tartozó regisztrációkat is.
passzolt volna,mert 42-es a felnim igen.
ár én ha ilyen lenne lolyat keresnék, amire a mostani 650-es gumikat feltudnám rakni, a gépre meg mehetne zsírúj. Ez megoldás lenne mindenre azthiszem.
Előre is jóvolna, de így is kottyan már a gömbfej a kormányösszekötő végén, tavasszal ki is cserélem majd szezon előtt. Akkor gondolom egy faxa nagy duplakerkesen meddig tarthat, kegyetlenül sokszorozná a igénybevételt.
Szóval nékem csak felni kellene, így jönnék ki a legjobban és leg hoszabb távon is ez lenne a jobb megoldás.
Ha tudtok esetleg írjatok. tavasszal útálom a szántáson zötyögtetni a vasat, mostmeg mégroszabbak ezek mint eddigi években, mindmind űberszalonnás.
duplával kevésbé ráz
Szabi- Szabolcs
nektek elől 600-as gumi van. Esetleg ha gépközelben vagytok megmérné valaki nékem, hogy milyen széles a felnije???
elől, de a 710-es gumis hátsó felni is érdekelne mennyi széles!
Puhatolózok folyamatosan, mert ha lesz az átgumizás szélesebb abroncsokat pakolnék rá, de ahhoz kell tudni milyen széles a felni, illetve milyen szélesek a felnik. Van ehhez gyári adat melyik felnire milyen a minimum illetve maximum amit rálehet tenni büntetlenűl.
Elvileg van beütve a felnbe is egy BW-vel kezdődő adat ami tartalmazza a megfelelő információkat, mellyek egy jógumis letudja vetíteni mi az amit lehet és mi az amit nem.
Szántáshoz nem lényeges a vastag gumi, lehet roszabb is sárban a franc se tudja, de tavaszon nyáron ősszel magágykészítéskor tarlón szárazban talajtaposásilag fogásilag és bizony kopásilag sem mindegy.
Többen is mondták, hogy egy bizonyos méretet nagyon hamar lefuttatott bizonyos traktor, nagyobb szélesebb gumival meg sokkal tovább tartott.
Erről Feco is tud mondani valamit ha jól selytem
Én csak azt nem értem, hogy még mindig itt tartanak azok az emberek agyilag akik ilyenektől vesznek gumit. Bolti ár több százezer ft sőt akár milla is lehet némelyik ezek a sza.evők meg pár tízezerért adják. Miért ne csinálnák és hirdetnék magukat amíg minden sarkon találnak rá hü.yét aki megveszi.
Csak gondolkodni kéne egy kicsit.......
Egyszer rég felhívtam őket... egyből levettem hogy miről van szó... aztán ahogy látták hogy nem érdekel a dolog egyre erőszakosabbá váltak. A végén már ott tartott a csávó hogy én megrendeltem nála a gumit és hogy nem akarom átvenni pedig ők leszállítanák nekem a kért méretet.
Utána beszéltem egy sráccal aki majdnem vett tőlük gumit. Ugyan így "félútig elhozzák" duma. A 80%os gumik helyett hoztak neki vászonig kirepedt, teljesen elöregedett gagyit. És mikor mondta nekik hogy nem kell akkor aztán rászakad az ég szegényre. Mindenfélét rákiabáltak hogy azért nem akar tőlük venni mert ők kisebbség, fizesse ki nekik szállítási költséget mert potyára jöttek... alíg bírt elmenekülni az ismerős.
Jellemzően a telefonban teljesen korrektnek tűnnek, és még azt is felajánlják, hogy félútig elhozzák a gumikat.
A találka létrejöttekor, semmit nem lehet megállapítani a 90 % os gumikon, csak felszerelés után: reiser csavarok bevulkanizálva, gyönyörűen elköszörűlve és végül lelakkozva.
Kérjük fokozott óvatossággal járjanak el használt mezőgazdasági gumi abroncs vásárlásaik során.
Ha gyanús hirdető hirdetésével találkoznak kérjük jelezzék az online@agroinform.com címen.
Lejjebb írt használt gumival kapcsolatos dolgokat én is megerősíteném.Kolléga telefonon lebeszélte,minden szép és jó,mire odaért nem voltak egyformák a gumik.Kocsikázott 300km.Másik hozott kettő kombájn nagy gumit.Jól átnézték semmi gond vele,irány a gumis na ott derültek ki a dolgok,szét voltak repedezve.Besütögették felszerelték és fizetett 65000ft-ot.Ennyit a használt gumiról.
jól bírta a hidrós biztosítás????
itt valakinek egy más piros ekén folyamatosan hajlottak fel egyszerre a fejek, így azt gondoltuk homokra való nem ide...
Szétrobban? Nekem egyszer fergán az ócska szlovák gumi mitas vagy matador vagy valami hasonló... 3napja volt nálam a traki első éjszakai szántás, hajnalfelé már majd el alszom, félkómásan... jobb hátsó gumi szétrobbant... azt hittem aknára futottam vagy kilőttek az ufókvagy hasonló...A gumiból csak a két acélkarikás öv marad a felnin és pár foszlány a többi része szanaszét... 5faluval arrébb othontól, .... telep mellett, vasárnap hajnalba... ha a traki ott marad hétfő reggelig míg kinyit valami gumis akkor elbontják az tuti. Nagyon nagy szerencsével pont nagyon unatkozott egyik gumis akinél volt használtgumi bevittük a kereket és vasárnap megcsinálta.
miért nem nézel rá taurust vagy valamilyen orosz gumit én olyat szerváltam a nagyra tavaly eddig semmi gond nincs vele csak nem szabad 2 bár alatt járatni az oroszt az meg hogy jobban kopik egy kicsit nem számít az egész kijött 450 ezerből elöl 16,9 r 28 hátul 20,9 es. A többi nyugati márka meg 1.5 2 lett volna hát én úgy vagyok vele hogy 3 garnitúra ebből lefut akkor is jobban jövök ki És nem töredeznek ki nem szakad sehol pedig tavaly volt kemény talaj rendesen idén meg lágy de hibátlan
4406 hozzászólás
Válasz #605. hozzászólásra

Mindegy csak ne használt ,jóképűt ,a retves gyöngyösi , vécsi, kápolnai
Moderálta: (3932) 2013-10-25 16:25:05
segítsetek! gumit szeretnék venni a nh-ra,hol érdemes,milyen fajtát ajánlotok? a méret:580/70r 38
Válasz #599. hozzászólásra
EZ is gyanus
Válasz #598. hozzászólásra
Pozitív a hozzáállás!
Azt bonyolult lenne megoldani, hogy használt gumit csak úgy lehessen hirdetni, mint ahogy fórumot nyitni, modi engedéllyel? (legalább egy ideig)
Hogy lehetne ezeket jobban megszorongatni?
Egy dolog, hogy erről az oldalról eltakarodnak a csalók, a konkurencia oldalán majd megjelennek és majd tovább verik át az ártatlan embereket.
Válasz #598. hozzászólásra
lehetett volna lépni hamarabb is még mielőtt még több embert átbaxtak volna , én már szeptemberben "pedzettem" a témát( 327-es h.sz.)
Válasz #599. hozzászólásra

havonta 2-5 ingyen hirdetés,ha lejár az 1 hónap ujrahirdetheti ,nem naponta 5x
Válasz #599. hozzászólásra

már azt hittem tudsz nékem ikerkereket máris
Válasz #585. hozzászólásra

A moderátornak mostt is van joga - lehetősége az apróhirdetéseket törölni.
Ha vk. még szeretne moderátor lenni írjon az online@agroinform.com-ra.
Mit változtassunk meg? Lehet, hogy beszéltünk valamiről és elfelejtettem
Válasz #584. hozzászólásra
Egy kollégám folyamatosan törli átlag hétköznap a hirdetéseieket. De azért ez elég katasztrofális, hogy egy embernek ez legyen a dolga. Az IP címüket gondoltam blokkolni, de változó IP címről neteznek.
Tegnap 60 gyanús használt mezőgazdasági gumiabroncs hirdetést töröltünk, továbbá letiltottuk az ehhez tartozó regisztrációkat is.
Válasz #596. hozzászólásra
passzolt volna,mert 42-es a felnim igen.
ár én ha ilyen lenne lolyat keresnék, amire a mostani 650-es gumikat feltudnám rakni, a gépre meg mehetne zsírúj. Ez megoldás lenne mindenre azthiszem.
Előre is jóvolna, de így is kottyan már a gömbfej a kormányösszekötő végén, tavasszal ki is cserélem majd szezon előtt. Akkor gondolom egy faxa nagy duplakerkesen meddig tarthat, kegyetlenül sokszorozná a igénybevételt.
Szóval nékem csak felni kellene, így jönnék ki a legjobban és leg hoszabb távon is ez lenne a jobb megoldás.
Ha tudtok esetleg írjatok. tavasszal útálom a szántáson zötyögtetni a vasat, mostmeg mégroszabbak ezek mint eddigi években, mindmind űberszalonnás.
duplával kevésbé ráz
Az neked passzolt vna nem?
Válasz #592. hozzászólásra
Felnibe bele van ütve a méret
Én adtam el hátsó ikret 4-4 csattal 1 milláér
580/70 r42 volt
Válasz #593. hozzászólásra
Az új csatolós ikreket aranyárba mérik, erre ráadásúl 42-es kell. 38-at lehet venni hamarabb használtat is.
Vagy tudtok valahol jót jó áron???
Elől úgyis 600-at szeretnék, mégha hátul lenne is ikertéma.
Válasz #592. hozzászólásra
tavaszra azért illene az iker legalább hátra
vegyél inkább két új gumit hátra a meglévőket meg tedd át ikernek
Szabi- Szabolcs

nektek elől 600-as gumi van. Esetleg ha gépközelben vagytok megmérné valaki nékem, hogy milyen széles a felnije???
elől, de a 710-es gumis hátsó felni is érdekelne mennyi széles!
Puhatolózok folyamatosan, mert ha lesz az átgumizás szélesebb abroncsokat pakolnék rá, de ahhoz kell tudni milyen széles a felni, illetve milyen szélesek a felnik. Van ehhez gyári adat melyik felnire milyen a minimum illetve maximum amit rálehet tenni büntetlenűl.
Elvileg van beütve a felnbe is egy BW-vel kezdődő adat ami tartalmazza a megfelelő információkat, mellyek egy jógumis letudja vetíteni mi az amit lehet és mi az amit nem.
Szántáshoz nem lényeges a vastag gumi, lehet roszabb is sárban a franc se tudja, de tavaszon nyáron ősszel magágykészítéskor tarlón szárazban talajtaposásilag fogásilag és bizony kopásilag sem mindegy.
Többen is mondták, hogy egy bizonyos méretet nagyon hamar lefuttatott bizonyos traktor, nagyobb szélesebb gumival meg sokkal tovább tartott.
Erről Feco is tud mondani valamit ha jól selytem
Én csak azt nem értem, hogy még mindig itt tartanak azok az emberek agyilag akik ilyenektől vesznek gumit. Bolti ár több százezer ft sőt akár milla is lehet némelyik ezek a sza.evők meg pár tízezerért adják. Miért ne csinálnák és hirdetnék magukat amíg minden sarkon találnak rá hü.yét aki megveszi.

Csak gondolkodni kéne egy kicsit.......
Válasz #588. hozzászólásra
EZ korrekt hozzáállás az Agroinform részéröl, remélem törölték a hirdetéseiket is ezeknek a szemeteknek
Válasz #588. hozzászólásra

Egyszer rég felhívtam őket... egyből levettem hogy miről van szó... aztán ahogy látták hogy nem érdekel a dolog egyre erőszakosabbá váltak. A végén már ott tartott a csávó hogy én megrendeltem nála a gumit és hogy nem akarom átvenni pedig ők leszállítanák nekem a kért méretet.
Utána beszéltem egy sráccal aki majdnem vett tőlük gumit. Ugyan így "félútig elhozzák" duma. A 80%os gumik helyett hoztak neki vászonig kirepedt, teljesen elöregedett gagyit. És mikor mondta nekik hogy nem kell akkor aztán rászakad az ég szegényre. Mindenfélét rákiabáltak hogy azért nem akar tőlük venni mert ők kisebbség, fizesse ki nekik szállítási költséget mert potyára jöttek... alíg bírt elmenekülni az ismerős.
Vigyázat! Hamis gumi abroncs hirdetők
Feladva: 2010-12-20 19:51:24
Frissítve: 2010-12-21 16:05:53
Ár: 1
Feladó adatai:
Név: Agroinform
E-Mail: online@agroinfrom.com
Telefonszám:
Szeretnénk felhívni minden becsületes magyar ember figyelmét az alábbiakra:
Heves megyei (esetleg Gyöngyös, Eger) megjelöléssel hirdetnek magánszemélyek használt mezőgazasági gumikat.
Álnevek pl.: Kovács Ádám, Szalai Márió, Rafael
Telefonszámok pl.: 30/6568531, 70/2417480, 30/7103946, 70/3469629, 70/5828228
Jellemzően a telefonban teljesen korrektnek tűnnek, és még azt is felajánlják, hogy félútig elhozzák a gumikat.
A találka létrejöttekor, semmit nem lehet megállapítani a 90 % os gumikon, csak felszerelés után: reiser csavarok bevulkanizálva, gyönyörűen elköszörűlve és végül lelakkozva.
Kérjük fokozott óvatossággal járjanak el használt mezőgazdasági gumi abroncs vásárlásaik során.
Ha gyanús hirdető hirdetésével találkoznak kérjük jelezzék az online@agroinform.com címen.
Lejjebb írt használt gumival kapcsolatos dolgokat én is megerősíteném.Kolléga telefonon lebeszélte,minden szép és jó,mire odaért nem voltak egyformák a gumik.Kocsikázott 300km.Másik hozott kettő kombájn nagy gumit.Jól átnézték semmi gond vele,irány a gumis na ott derültek ki a dolgok,szét voltak repedezve.Besütögették felszerelték és fizetett 65000ft-ot.Ennyit a használt gumiról.
Válasz #584. hozzászólásra
Szerintem nem fogják a gumis hirdetést kitörölni. Hamarabb az ellen-gumist!
Válasz #584. hozzászólásra

Évek óta nem lehet rendbetenni az aprót ,leirtuk már hogy milyen módón lehetne javitan,de hát ez is egy üzlet
Csesztethetitek a modikat,Bencét.
Modikat ráálitani, minden gyanus gumis hirdetést törölni
Válasz #581. hozzászólásra

én kettőt láttam ,egyik se volt túl bizalomgerjesztő,de a mai napig hívogatnak......
Válasz #578. hozzászólásra

szóval itt az átbaxás a gumiknál
élő halott legyen mind
szegekkel tömítik--------------------
nálunk is voltak de azok nem voltak boxosak
Válasz #579. hozzászólásra

azokról.remélem eltűnnek az oldalról!
Válasz #578. hozzászólásra
Végre valaki kinyitja a sok naiv paraszt szemét
Válasz #578. hozzászólásra
Tényleg jó! Reméljük, hogy a modik nem törlik ki, és sokan elolvassák!
Arról írnak, aki szétcseszi az aprót a sok gumihirdetésével?
Moderálási elveink miatt törölve.
(3932)
2013-10-25 16:26:32
vrEdEstEjnEs
Válasz #574. hozzászólásra
Köszi.
Válasz #571. hozzászólásra

Fiad ????
Válasz #572. hozzászólásra

vettem náluk gumit,többször,ha ujra mondja akkor uj,a használt gumikat feltételesen ajánlom,a titán talán kinai indiai stb,ment okosba is
Válasz #572. hozzászólásra
És a gumi márkával
Valakinek ismerete az alábi gumi forgalmazóval kapcsolatbban.
Név: Balatincz József
E-Mail: kaposflex@gmail.com
Telefonszám: +36203892069
Helység: országos
19,5 24 pp (új) Titan R4 10PR
gumiabroncs
ár: 65.000 Forint+áfa/darab
Válasz #570. hozzászólásra

pedig igazán tippelhettél volna a kiscsávóra...
Válasz #569. hozzászólásra

EGYIK SEEEEE !!!!!!!!!
Hol vagy akasztói tapsihapsi?
nnaaaaaa??????
Válasz #563. hozzászólásra

heheehhe)
olcsóbb gumi má csak a kolbászodra való van---------------henteském
aha szóval neked má a mitasos ződed van aha
(=húúúdeúj lehet neki kacsazsíííírúj=
Válasz #566. hozzászólásra

ha ól értem akkor az árban bennevan egy ilyen eke is.
hát jólvan, de az áldomást Te hozod taáááán úgy elmegy szódával
Válasz #565. hozzászólásra

ezt a hidrósat meg privátban megbeszéljük....................ez lesz a gratis a biznicre !!!!
Válasz #561. hozzászólásra
jól bírta a hidrós biztosítás????
itt valakinek egy más piros ekén folyamatosan hajlottak fel egyszerre a fejek, így azt gondoltuk homokra való nem ide...
Gerendelymagassága elégjó?
nagyonteccik koma!!!
igazi betyáros eke
Válasz #527. hozzászólásra
Van itt egy kereskedő, nála láttam kettő darabot csak felnivel együtt adja 100000/db ha érdekel, meg akartam venni de sokallom az árát.
Válasz #562. hozzászólásra

Teleszkóposon az van meg vagyok elégedve vele.
Jó az ára is.
Esetleg jobb ajánlat gumiskám ???????
Válasz #558. hozzászólásra

mitas és cse
csakhogy nebántsuk drágaláttos szlovák tezsvéreinket......
szóval a mitasnak bebas
kezd rossz híre lenni-menni
hmmhmm akkor ilyet se veszünk traktorra hm hmmmmm
Válasz #560. hozzászólásra
Ilyen hidros
Válasz #559. hozzászólásra
Válasz #556. hozzászólásra
725 volt.
Válasz #555. hozzászólásra
A gumiból csak a két acélkarikás öv marad a felnin és pár foszlány a többi része szanaszét... 5faluval arrébb othontól, .... telep mellett, vasárnap hajnalba... ha a traki ott marad hétfő reggelig míg kinyit valami gumis akkor elbontják az tuti. Nagyon nagy szerencsével pont nagyon unatkozott egyik gumis akinél volt használtgumi bevittük a kereket és vasárnap megcsinálta.
Szétrobban? Nekem egyszer fergán az ócska szlovák gumi mitas vagy matador vagy valami hasonló... 3napja volt nálam a traki első éjszakai szántás, hajnalfelé már majd el alszom, félkómásan... jobb hátsó gumi szétrobbant... azt hittem aknára futottam vagy kilőttek az ufókvagy hasonló...
Moderátor által módosítva: 2015-04-07 14:08:37
Válasz #554. hozzászólásra