Válasz mitbrille #75328. hozzászólására1. Csak úgy. Ok nélkül.
2. Szevasztopolt nem akarta átengedni az usának. és végleg kiszorulni a Fekete-tengerről, és a déli tengeri kijáratról, a világtengerek felé.
3. Biztosan lopták a gázt, vagy nem fizettek, vagy mindkettő. Vagy, csak .
4. Csak úgy. Esetleg, valami sokkal fontosabb volt. A nyugat se tartott be sok mindent, most úgy volt vele, hogy ő is kipróbálja.
5. Cserébe. Vagy ajándékba, vagy csak úgy.
6. (1.-2.-3.-4.-5.) Azt hiszel, amit akarsz.
7. Ma már, és mostanában qurvára túlszerepeltem magam. Szünet következik. Mindenki azt hisz, amit jónak lát.
Nyomjátok a mainstream mantrát, csak ne sodorják Magyarországot olyan helyzetbe, mint amibe Ukrajnát sikerült.
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva ukrajnai orosz támadás leállítása csak abban az esteben lehetséges, ha Kijev felhagy a katonai műveletekkel és teljesíti Moszkva követeléseit - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök azokon a telefonbeszélgetéseken, amelyeket vasárnap francia, valamint török hivatali partnerével folytatott.
Putyinnak az Emmanuel Macron francia, és a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalásáról a Kreml tájékoztatást adott ki.
Eszerint Putyin az Erdogannal folytatott eszmecsere során azt állította, hogy az általa "különleges műveletnek" nevezett háború, az előzetes tervek szerint halad. Azt hangoztatta, hogy az orosz haderő mindent megtesz a lakosság életének megóvása és biztonsága érdekében, és hogy "célzott csapásokat kizárólag a katonai infrastruktúra ellen hajt végre".
Felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel szemben élesen kirajzolódik a Donyec-medencét továbbra is tűz alatt tartó nacionalista és neonáci alakulatok különös kegyetlensége. Ezek - mint mondta - az ukrajnai városokban élő pajzsként használják fel a helyi lakosokat, beleértve a "gyakorlatilag túszul ejtett" külföldieket.
Putyin tájékoztatta Macront a zaporizzsjai nukleáris erőműnél péntekre virradóra történt incidensről, amelyet az ukrán radikálisok által megrendezett, és egy diverzánscsoport által elkövetett "provokációnak" nevezett. Az "ukrán radikálisok cinikus propagandakampányát" tette felelőssé amiatt, hogy a történtekért megpróbálták az orosz erőket hibáztatni.
Az orosz vezető szerint az orosz erők az ukrán őrséggel és személyzettel közösen biztosítják az atomerőmű normális működését. Mint mondta, a háttérsugárzás a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAü) adatai szerint is normális.
"Az erőmű fizikai és nukleáris biztonsága megbízhatóan védelem alatt áll" - mondta Putyin a közlemény szerint, hozzátéve, hogy ugyanez áll a csernobili létesítményre is atomerőműre.
"Mindez azért történik, hogy kizárjuk annak lehetőségét, hogy ukrán neonácik vagy terroristák katasztrofális következményekkel járó provokációkat szervezzenek" - hangoztatta Putyin.
A zaporizzsjai atomerőmű elfoglalását az orosz katonai szóvivő egyébként még hétfőn bejelentette.
A polgári lakosság kimenekítésének problémájával kapcsolatban Putyin azt javasolta a francia elnöknek, hogy humanitárius kérdésekben tárgyaljon Kijevvel, amely szerinte sem Mariupolnál, sem Volnovahánál nem tarja magát az orosz fél által - szerinte - tiszteletben tartott, előzetesen elért fegyvernyugvási megállapodáshoz.
Putyin mindkét tárgyaláson kifejezte Oroszország készségét az Ukrajnával és más országokkal való tárgyalásra a konfliktus rendezése érdekében. Ugyanakkor óvott a tárgyalási folyamat elhúzására irányuló kísérletektől, amelyeket az ukrán haderő átcsoportosulás használnak fel. Hangsúlyozta tárgyalópartnereinek, hogy az orosz előrenyomulás felfüggesztése csak akkor lehetséges, ha Kijev leállítja a katonai műveleteket és eleget tesz Oroszország követeléseinek.
Erdogannal tárgyalva az orosz elnök kifejezte reményét, hogy az ukrán fél a tárgyalások következő, hétfőre tervezett fordulója "konstruktívabb megközelítést tanúsít majd, teljes mértékben figyelembe véve a kialakuló realitásokat".
Putyin és Erdogan megállapodott abban, hogy országaik diplomáciai és katonai vonalon folytatják a kapcsolattartást. Az orosz elnök megerősítette az orosz fél készségét arra, hogy minden szükséges segítséget megadjon a török állampolgároknak a hadműveleti területek biztonságos elhagyásához.
A két vezető hangsúlyozta szándékát a kölcsönösen előnyös orosz-török kereskedelmi és gazdasági együttműködés folytatására.
Erdogan a Kreml közleménye szerint bírálta a Nyugaton az orosz kultúra és képviselői elleni heves és erősödő "diszkriminációs kampányt".
Válasz mitbrille #75328. hozzászólásáraValaki mondja már meg nekem, hogy az Unió vezető testületeibe való bekerüléshez felvételi követelmény a csökkent értelmi képesség?????
????Olvasom, hogy az értelmi fogyatékosok, akik Európa sorsát irányítják annyira belelovalták magukat az oroszok elleni szankciók, újabb és újabb büntetőintézkedések kiötlésében, hogy időközben nem vették észre, Oroszországot teljesen sarokba szorították. Nem hagytak neki menekülő utat, nem adnak neki semmi esélyt, a békés rendezésre. Oroszországnak nincsen már veszteni valója! Legújabb, legragyogóbb ötletként azt találták ki, hogy fegyvereket küldenek Ukrajnába. Ezzel is jól elhúzzák a háborút. Legyen még több áldozat! ????
????Pubikáim, ott a messzi Bruxellesben! Most nem egy Szaddam kaliberű Közel-Keleti diktátorral keménykedtek. Most nem strandpapucsos, kalasnyikovos, szakállas alakokkal akartok háborúba menni, a Föld egy távoli zugában. (Mellesleg jól megvertek szégyenszemre!) Hanem egy milliós, jól kiképzett és jól felszerelt hadsereggel! Egy atomhatalommal! Itt az öreg kontinensen! ????
????Normálisak vagytok? Teljesen elvette az eszeteket a jólét? Mit akartok? Mibe akarjátok Európa 500 millió lakosát, közöttük az én családomat is, belerángatni? Ha teljesen megvadítjátok az orosz medvét Európából kietlen, atom sújtotta pusztaságot csináltok. Hol fogtok ez után prájdozni? Ebben nem gondoltatok bele? ????
????A háború kitörése óta felelős vezető politikus szájából még nem hangzott el felhívás a háborús cselekmények azonnali abbahagyására és tárgyalásra való felszólításra. Üdítő kivételt egyedül az afganisztáni tálibok jelentettek. Úgy néz ki, rajtuk kívül mindenkinek elment a józan esze a kerek nagy világon. A fehér házi szenilis vénember azt hiszi, biztonságban ücsöröghetnek, ott az óceán túlpartján, mint tették az elmúlt két világégés esetében. De nem! Az orosz rakéták őket is elérhetik, az atom pedig nem válogat, heteró, elembétékú, republikánus, demokrata, fehér, fekete, hupilila emberek között. ????
????Ahelyett, hogy a diplomácia minden eszközét bevetettétek volna a békéért, most egy atomháborúba rángatjátok bele a világot! ????
????Gratulálok! Ezt is, mint oly sok mindent, jól elintéztek. Barmok????""
A Nyugat egyre kétségbeesetten akarja szankciókkal sújtani az oroszokat, miközben észre sem veszi, hogy magát lövi lábon. Nem egyszer, hanem sokszor.
Több tucat világcég jelentette be, hogy kivonul az orosz piacról, mert Putyin lerohanta Ukrajnát.
Ne menjünk el a dolog mellett szó nélkül!
Olyan cégek jelentették be a kivonulásukat - a teljesség igénye nélkül -, mint a VW, a BMW, a Mercedes, az IKEA, az Audi, a Porsche, a Renault, a Harley Davidson, a General Motors...
A csúcs a P...rnH..b oldal, hiszen ha nincs két tucat orosz p...rnóoldal, akkor egy sem. Az oroszok sírva röhögnek ezen.
De a viccet félretéve, magam döbbenten állok a tény előtt. Hiszen tudjuk, hogy ezek a céget mi pénzt fektetnek 10-20 milliós országok piacainak megszerzésébe is, és akkor önként lemondanak egy 150 milliósról. Nekem senki ne mondja, hogy ezt nem máshol döntötték el. Ennyi világcég egyszerre nem juthat ugyanarra az önsorsrontó döntésre, mert ez egyfajta kartellezés, az meg tilos.
.
Foglalkozzunk a döntés néhány aspektusával.
Lehet, hogy ezeknek a cégeknek a kivonulása néhány hónap elteltével okoz némi zavart az oroszoknál, pl alkatrészhiányt a személyautóknál. De Putyin ma megkezdte a gázcsapok elzárását - amit eddig soha nem tett meg -, az meg egy héten belül összedönti Nyugat-Európát. A gáztartalékaik a nullán, a gázár az egekben. Mire Putyin beveszi Ukrajnát - ez mostantól tekinthető eldöntöttnek, és max két hét - addigra a nyugati országok gazdasága romokban fog heverni.
Egy kedves, az autóiparban dolgozó barátom írta (privátban), hogy Ukrajna kábelkonfekcionáló nagyhatalom. Napokon belül több autógyár termelése leállhat, hiszen az autókat behálózó kábelkorbácsok pont olyan fontos és összetett "alkatrészek", mint a motor vagy a váltó. A gyártás újraszervezése hónapokba, de lehet hogy egy évbe fog telni, raktáron pár hetes készletek lehetnek. Ráadásul, csak a menő márkák mindenféle modelljeihez több százféle korbácsot kell gyártani,
Ugyancsak súlyos problémát fog okozni - írja az említett barátom - a Szeversztal acélipari cég kiiktatása. Európában egyedül ők tudnak megfelelő minőségű hőálló acélt gyártani, az meg a turbófeltöltők elengedhetetlen alapanyaga.
És hány ilyen probléma lesz hamarosan, amelyek végiggyűrűznek a gazdaságon.
.
Szóval, heteken belül, mire Putyin végez a kitűzött feladattal, Nyugat-Európát olyan politikai-gazdasági sokk fogja érni, amilyet rég nem látott. Közben pedig Kína szépen rátenyerel a Nyugat által fejvesztve elhagyott orosz piacra, legalább is bizonyos szegmensekre. Putyin pedig - ha a Nyugat nem hátrál meg - lefoglalja a világcégek ottfelejtett sok milliárd dolláros vagyonát. Lehet sírni...
De van a dolognak egy másik aspektusa is.
Olyan cégek moralizálnak az orosz-ukrán háború kapcsán, amelyeket a II. világháború - európai milliók halála - tett naggyá. És most nem a Fordra gondolok, amely a "jó oldalon" állt (bombázókat gyártott az amerikai csapatoknak). Hanem olyan cégekre, mint
- a VW, amely Hitler kedvenc népautója volt;
- a Porsche, amelynek névadója volt a Führer házi autótervezője;
- a Mercedes, amely gyártotta Hitler parádézó autóját, a "Groß" Mercedes Benz 770-est;
- az AUDI, amit Auto Union néven a nácik alapítottak négy kisebb márka összevonásával (1932), hogy legyen a Mercedesnek hazai versenytársa;
- a BMW, amely repülőgépeket gyártott a Wermachtnak, a logója a mai napig egy stilizált forgó légcsavar*;
- a '43-ban alapított svéd IKEA, amelynek névadó-alapító tulajdonosa Ingvar Kamprad megveszekedett Hitler fan volt.
De ne feledjük, hogy a svéd SKF-t is az tette naggyá, hogy (kiváló) csapágyakat gyártott a német Tigris tankokhoz.
A Wermacht és az SS szürke egyenruháit - amelyek az amerikai háborús filmekben megjelenítik a gonoszt -, a ma is menő Hugo Boss tervezte, gyártotta. Nincs a világnak olyan híres sétáló utcája vagy nagyobb plázája, ahol ne lenne jelen.
A Bayern, a BASF és az IG Farbe gyártotta - egyebek mellett - a zsidók elgázosításához szükséges gázt.
A szankciókhoz szintén csatlakozó Toyota egész autóflottákat (gépágyút, harcosokat szállító pickup-okat, lásd kép) adott el az Iszlám Államnak, amely állítólag nagyon veszélyes terrorszervezet volt. Nem 50 vagy 100 éve, hanem mostanában, pár éve. Nem egy-kettőt, hanem több százat, ha nem ezret.
Csak néhány kiragadott példa.
Ezeknek a cégeknek a termékeit minden skrupulus és morális fenntartások nélkül vásárolja a világ (talán az IG Farbe tűnt el a piacról). És ezek a cégek moralizálnak ma háborúról egy olyan országban, amelynek 2000 után nemzeti hőssé nyilvánított szülötte, Stepan Bandera Hitler csatlósa volt. És ezek a cégek törnek pálcát Putyin felett.
A Nyugat halott.
____________________
A kép illusztráció.
* A stilizált forgó légcsavar állítólag legenda, a színek a bajor címer részlete.
Válasz vén cigány #75315. hozzászólásárahitlert-sztálint is meg lehetett volna állítani,csak valamiért nem merték-akarták.
Csak volt mellettük valaki aki megtehette volna,mivel nem remeteként éltek.
Ez igaz putyin-ra is.
De nem látok bele az emberek lelki világába,hogy miként lehet manipulálni őket.
Válasz Sk Laci #75300. hozzászólásáraBár én dolgozni voltam itt, a 3. tavat mi ástuk ki, laktam a vendégházban és a faházban is. Azóta sok lehetőséggel bővült a hely, egy csendes kis zsákfaluban van, ha pedig kicsit elnéznél másfelé is, a sárvári fürdő sincs messze innen. Joó tó
Válasz vén cigány #75315. hozzászólásáraA doktorMiniszterelnök megállítja...
Sorost, Brüsszelt, gyurcsányt, makizajt, a forint zuhanását, a libsiket, a melegeket és lőrincet is sikerült. Ja...lölőt nem, bocsi.
Válasz Drisa #75321. hozzászólásáraEz oké, de arról nem tudsz, mert a szabad független nyugati sajtó nem számolt be róla, hogy Zelinszkij három ellenzéki tv-t simán lekapcsolt, a második legtöbb szavazatot kapott ellenzéki párt vezetőjét pedig dutyiba vágta. De, ez csak a jéghegy csúcsa.
Tehát, az usa elvű bábkormány az jó. De, az oroszok szerint, az orosz bábkormány a jó.
Na ezért van háború, mert ebben nem tudtak megegyezni, és nem engedett senki.
Válasz Földönfuto #75312. hozzászólásáraVietnám ügyében egyetértek, de nem tudom az összes kint lévő NATO katona helyzetét és hogy miért van ott ahol. Lehet hogy jó ügyért van ott lehet hogy nem. De itt most az orosz nem jó ügyért van Ukrajnában az biztos. Hiszen egy orosz elvű báb kormány a cél, egy párt rendszer, ohne demokrácia szabad sajtó stb. Ez biztos nem jó cél. Ruszkik haza!
Válasz Földönfuto #75313. hozzászólásáraSzerintem meg nagyban befolyásolja az EU-t, NATO-t, USA-t meg az egész világot!
Nagyon jól jatsza a szerepét...
Kíváncsi vagyok mikor borul a bili!
Megmondta: vagy hős lesz vagy hősi halott.
Mindenképp nyerőnek állítja be magát!
Válasz Drisa #75307. hozzászólásáraA hülye Bayer, és én is hihettem azt, hogy nem támad, mert mindenki magából indul ki, és én tárgyalásokkal rendeztem volna, de még most is.
Akinek több információja volt az tudhatta, hogy bene van ez is a helyzetben. 20 éven keresztül, olyan menüpontokat választottak a nagyhatalmak, ami ide vezetett. Választhattak volna olyanokat is, ami a megegyezéshez vitt volna el.
Nem, a volt szovjet tagállamiság a lényeg és a probléma oka. Az sokkal régebbi. A lengyelek, a litvánok, a fehéroroszok, az ukránok, és az oroszok évszázadok óta háborúztak egymással a határaik kialakításáért. És ez, még nem zárult le a mai napig. Ilyen dolgokban, 30-50 év szünet, kihagyás a konfliktusban nem számít semmit. Mert ezek a dolgok, mélyen gyökereznek.
Az ukránoknak és az oroszoknak, évszázadok óta összefonódik, és közös a sorsa, néha önként vállalva, néha véres erőszakkal rájuk kényszerítve. Ezt nem vette figyelembe, a nyugat.
(Ezért, nem lehet összehasonlítani, az orosz-ukrán viszonyt, az orosz-magyar viszonnyal, és párhuzamba állítani a kettőt. Magyarország, nem olyan "ősi" érdekszférája az oroszoknak mint Ukrajna területe, vagy annak egy része. Ez annak ellenére is így van, hogy itt is voltak megszállók.)
Az ukrán népnek is jár az önálló államiság, de azt nem az oroszok kárára, vagy rovására, és azokkal ellentétben, hanem ki-, és megegyezés útján érhetik majd el.
Az ukránok, történelmi hibát követtek el azzal, hogy az oroszok nyakára vitték, azok ellenségeit.
Válasz fendt309 #75306. hozzászólásáraEz azt is jelentheti,hogy Kijevet már nem sokáig tudják tartani,és ő nem akar elmenekülni.Már amennyiben ott van,mert semmi se biztos.Mellesleg a kimentésére már felkészültek,kérdés,hogy elfogadja-e.
Válasz Drisa #75305. hozzászólásáraEmellett még emlékszem a napalmmal elégetett gyerekekre ,a kiírtott falvakra Vietnámban.Talán az usa is megérdemelte volna ugyanezeket a szankciókat.Na meg most is jól járnánk azzal is,ha az összes amerikai ember otthon tenné le a fejét.Nemde?
https://mfor.hu/cikkek/makro/putyint-a-nemzetkozi-buntetobirosag-ele-citalhatjak.html?.hu-1192630 "Apa kezdődik" Talán a kukoricás topikban írtam hogy Putyin ebbe bele fog bukni . Ott azt írták hogy nem, szerintem pedig igen. Sajnos ez lassú folyamat lesz.
Válasz d-032a #75304. hozzászólásáraSzerinted nem Oroszország tehet róla, gondolom? Akkor mond már hogy mi az ördög fenét kellett volna csinálni az uniónak? Minden közeledést visszautasítani hogy volt szovjet tagállamot nem veszünk fel? Valami olyat mond ha ennyire tudod hogy mit kellett volna csinálni, ami kicsit is életszerű. Mert ugye hetekkel ezelőtt az okos Bayer is megmondta hogy a hülye is tudja hogy nem fog támadni Oroszország.
Válasz Drisa #75301. hozzászólásáraPedig, pont az a lényege, hogy ki tehet róla.
Mert, kizárólag csak annak lett volna lehetősége ezt megakadályozni, akinek gyakorlati döntése és ráhatása volt a dolgokra.
Ha három héttel ezelőtt, felhívtad volna az illetékesek figyelmét, az ártatlan menekülők és áldozatok lehetséges szenvedéseire, akkor annak talán lett volna értelme.
Ha nem nem érdekel, hogy ki ,vagy mi tehet erről, vagy rákened 1db agresszorra, azzal, pont felmented a többi bűnöst.
És akkor mi akadálya, hogy legközelebb, megint áldozata legyen egy nép egy ilyen háborúnak?
Válasz Drisa #75301. hozzászólásáraÉn még azt nem értem,hogy miért kell az orosz emberek ellen gyűlöletkampányt folytatni,csak azért mert orosz.És ebből az unió is kiveszi a részét rendesen.Mintha már lett volna ilyen,hogy egyes embereknek sárga csillagot kellett viselni,mert azok amik.Engem ez erre emlékeztet.
Kicsit mindenkinek ajánlom hogy játékból mondjuk egy két óra alatt csomagoltassa össze az asszonyt és a gyerekeket és küldje el hegyeshalomig, ő maga meg engedje le a vizet otthon és induljon mint aki harcba megy. Csak hogy kicsit átérezze annak több millió ártatlan ember sorsát, akit éppen szid vagy fasisztának, kisebbségi jogok tiprójànak nevez. Nem kellene elfelejteni hogy ártatlan emberek milliói hagytak mindent hátra! Ja és nem azt várom hogy megmondja bárki is hogy ki tehet róla.
Ha nem gond a politikán kívül szeretnék Wellnesszel kapcsolatban kérdezni.
Párommal szeretnék Magyarországi wellneszbe menni április közepe felé.
Melyiket ajánlanátok, ahol ki is van épülve, szolgáltatás is van, és nincsenek az emberek egymás hegyén-hátán?
Egerszalókon voltam a covid előtt, ott tetszett, de szivesen megnéznék más helyeket is.
Azért kérdezem március elején, hogy tudjuk időben lefoglolno a szállást.
Ha helységet említetek, nem ártana a hotel nevét is, hogy megtekinthessem a neten.
Azért is kérdezem így, mert a Bookingon keresztül már választottunk, de a feltett képek nagyon eltértek a valóságtól.
Ki merre volt, és ajálja e az általa meglátogatott wellneszt?.....
A Visa /Maastercard kivonul Oroszországból,azonnal átveszi a kínai Unionpay.Nemhiába a franciák figyelmeztetik a saját vállalkozóikat,hogy ne siessék el a kivonulást az oroszoktól.
Válasz d-032a #75295. hozzászólásáraNem kéne mosdatni ezt a személyt, aki egy épkézláb, karakàn mellébeszélést sem tud produkálni, tök egyszerű és jogos kérdésekre.
A miért kérdez ön ilyet tipusú válasz, ne legyen már elég senkinek, szekértábortól függetlenül, egy esetleges nagyobb háború idején.
Válasz mitbrille #75290. hozzászólásáraNem szégyen ám, néhány szónak a jelentésére rákeresni, akkor is ha már a telexes barátod nem tette meg.
Gondolod, hogy 50-60ezer katonával ment volna az orosz, a 200 000 fős ukrán sereg ellen, ha le akarta volna rohanni?
És gondolod, hogy előtte, nem szórták volna meg az ukránokat, rakéták és tüzérségi lövedékek ezreivel, és nem hordták volna éjjel-nappal, bombázók és vadászgépek százai, a bombákat tonnaszámra a fejükre, mielőtt "lerohannak"?
Szerinted, ért valamihez az ellenzék a hazudozáson és a kötözködésen kívül?
Válasz #bandi #75286. hozzászólásáraNagyjából mindenkit csak a pénz érdekel.A Shell most vásárolt svájci cégen keresztül az oroszoktól kőolajat 28dolcsival ár alatt.Természetesen amint lesz alternatív lehetőség,akkor osztán már tényleg nem fognak vásárolni,nyilatkozta a shell.
Válasz #bandi #75275. hozzászólásáraNézd úgy ha ezt el mondanád a romákra igenis minden magyar így gondolná. És nagyon messze vannak egymástól a cigók meg az Kárpátaljai magyarok. Néha be tudsz azért te is írni dolgokat.
Válasz ..,-:) #75264. hozzászólásáraNem erről beszélek már első naptól kezdve ??? Ilyen qrva az egész nép, az ukrán ismerősöm szerint, remélem kő kövön nem marad, és a végén rájönnek Kárpátalja sem kell nekik.
Válasz d-032a #75288. hozzászólásáraMég nem tudjuk ki lesz az orosz bàb, a romhalmaz tetején, de nem tűnik túl magasztos feladatnak, nem lehet nagy a túljelentkezés, de már gondolom folyik a casting.
Ja, és hogy haladjunk is előre valamit, ne csak felfelé.
Dobhatjuk nyugodtan a kukába azt az érvelést is, hogy milyen jó, hogy az amerikaiak nem maradtak ott, a harminc év alatt megtámadott, és szétvert, huszonvalahány országban.
Egyrészt, ez nem is tudták volna kivitelezni, mert az, annyi anyagi és emberi erőforrást igényelt volna, amire, azért még nekik sem futotta volna.
Másrészt, mikor hagynak élhetőbb körülményeket, egy szétvert lakásban?
Akkor, ha a törés-zúzás után az agresszor elhúz a pitsába?
Vagy akkor, ha ott akar maradni, lakni is, élhető körülmények között?
(Mellesleg, azt még nem tudjuk, hogy az oroszok megszállóként maradnak-e Ukrajnában, vagy megelégszenek az Usa-báb lecserélésével.)
Válasz #bandi #75286. hozzászólásáraTisztában van micimackó azzal, hogy szolidárisnak kell lennie putyinnal, ha azt várja el, hogy Tajvan megszállásakor vele is szolidáris legyen.
Válasz Mötözö #75284. hozzászólásáraAzt mindenki tudja, hogy kína aztán kesztyűs kézzel bánik a helyi kisebbségekkel Átnevelőtáborok
Most is megmutatja, hogy mindent leszar, a pénzen kívül. Amíg nem náluk van a lövöldözés, és keresnek is rajta, addig ők “semlegesek” a kérdésben :D
136300 hozzászólás
Válasz mitbrille #75328. hozzászólására1. Csak úgy. Ok nélkül.
2. Szevasztopolt nem akarta átengedni az usának. és végleg kiszorulni a Fekete-tengerről, és a déli tengeri kijáratról, a világtengerek felé.
3. Biztosan lopták a gázt, vagy nem fizettek, vagy mindkettő. Vagy, csak .
4. Csak úgy. Esetleg, valami sokkal fontosabb volt. A nyugat se tartott be sok mindent, most úgy volt vele, hogy ő is kipróbálja.
5. Cserébe. Vagy ajándékba, vagy csak úgy.
6. (1.-2.-3.-4.-5.) Azt hiszel, amit akarsz.
7. Ma már, és mostanában qurvára túlszerepeltem magam. Szünet következik. Mindenki azt hisz, amit jónak lát.
Nyomjátok a mainstream mantrát, csak ne sodorják Magyarországot olyan helyzetbe, mint amibe Ukrajnát sikerült.
Válasz R Sándor #75311. hozzászólására
Te küldted
Kijevnek a támadás leállításához teljesítenie kell Moszkva összes követelését
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva ukrajnai orosz támadás leállítása csak abban az esteben lehetséges, ha Kijev felhagy a katonai műveletekkel és teljesíti Moszkva követeléseit - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök azokon a telefonbeszélgetéseken, amelyeket vasárnap francia, valamint török hivatali partnerével folytatott.
Putyinnak az Emmanuel Macron francia, és a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalásáról a Kreml tájékoztatást adott ki.
Eszerint Putyin az Erdogannal folytatott eszmecsere során azt állította, hogy az általa "különleges műveletnek" nevezett háború, az előzetes tervek szerint halad. Azt hangoztatta, hogy az orosz haderő mindent megtesz a lakosság életének megóvása és biztonsága érdekében, és hogy "célzott csapásokat kizárólag a katonai infrastruktúra ellen hajt végre".
Felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel szemben élesen kirajzolódik a Donyec-medencét továbbra is tűz alatt tartó nacionalista és neonáci alakulatok különös kegyetlensége. Ezek - mint mondta - az ukrajnai városokban élő pajzsként használják fel a helyi lakosokat, beleértve a "gyakorlatilag túszul ejtett" külföldieket.
Putyin tájékoztatta Macront a zaporizzsjai nukleáris erőműnél péntekre virradóra történt incidensről, amelyet az ukrán radikálisok által megrendezett, és egy diverzánscsoport által elkövetett "provokációnak" nevezett. Az "ukrán radikálisok cinikus propagandakampányát" tette felelőssé amiatt, hogy a történtekért megpróbálták az orosz erőket hibáztatni.
Az orosz vezető szerint az orosz erők az ukrán őrséggel és személyzettel közösen biztosítják az atomerőmű normális működését. Mint mondta, a háttérsugárzás a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAü) adatai szerint is normális.
"Az erőmű fizikai és nukleáris biztonsága megbízhatóan védelem alatt áll" - mondta Putyin a közlemény szerint, hozzátéve, hogy ugyanez áll a csernobili létesítményre is atomerőműre.
"Mindez azért történik, hogy kizárjuk annak lehetőségét, hogy ukrán neonácik vagy terroristák katasztrofális következményekkel járó provokációkat szervezzenek" - hangoztatta Putyin.
A zaporizzsjai atomerőmű elfoglalását az orosz katonai szóvivő egyébként még hétfőn bejelentette.
A polgári lakosság kimenekítésének problémájával kapcsolatban Putyin azt javasolta a francia elnöknek, hogy humanitárius kérdésekben tárgyaljon Kijevvel, amely szerinte sem Mariupolnál, sem Volnovahánál nem tarja magát az orosz fél által - szerinte - tiszteletben tartott, előzetesen elért fegyvernyugvási megállapodáshoz.
Putyin mindkét tárgyaláson kifejezte Oroszország készségét az Ukrajnával és más országokkal való tárgyalásra a konfliktus rendezése érdekében. Ugyanakkor óvott a tárgyalási folyamat elhúzására irányuló kísérletektől, amelyeket az ukrán haderő átcsoportosulás használnak fel. Hangsúlyozta tárgyalópartnereinek, hogy az orosz előrenyomulás felfüggesztése csak akkor lehetséges, ha Kijev leállítja a katonai műveleteket és eleget tesz Oroszország követeléseinek.
Erdogannal tárgyalva az orosz elnök kifejezte reményét, hogy az ukrán fél a tárgyalások következő, hétfőre tervezett fordulója "konstruktívabb megközelítést tanúsít majd, teljes mértékben figyelembe véve a kialakuló realitásokat".
Putyin és Erdogan megállapodott abban, hogy országaik diplomáciai és katonai vonalon folytatják a kapcsolattartást. Az orosz elnök megerősítette az orosz fél készségét arra, hogy minden szükséges segítséget megadjon a török állampolgároknak a hadműveleti területek biztonságos elhagyásához.
A két vezető hangsúlyozta szándékát a kölcsönösen előnyös orosz-török kereskedelmi és gazdasági együttműködés folytatására.
Erdogan a Kreml közleménye szerint bírálta a Nyugaton az orosz kultúra és képviselői elleni heves és erősödő "diszkriminációs kampányt".
MTI
Válasz mitbrille #75328. hozzászólásáraValaki mondja már meg nekem, hogy az Unió vezető testületeibe való bekerüléshez felvételi követelmény a csökkent értelmi képesség?????
????Olvasom, hogy az értelmi fogyatékosok, akik Európa sorsát irányítják annyira belelovalták magukat az oroszok elleni szankciók, újabb és újabb büntetőintézkedések kiötlésében, hogy időközben nem vették észre, Oroszországot teljesen sarokba szorították. Nem hagytak neki menekülő utat, nem adnak neki semmi esélyt, a békés rendezésre. Oroszországnak nincsen már veszteni valója! Legújabb, legragyogóbb ötletként azt találták ki, hogy fegyvereket küldenek Ukrajnába. Ezzel is jól elhúzzák a háborút. Legyen még több áldozat! ????
????Pubikáim, ott a messzi Bruxellesben! Most nem egy Szaddam kaliberű Közel-Keleti diktátorral keménykedtek. Most nem strandpapucsos, kalasnyikovos, szakállas alakokkal akartok háborúba menni, a Föld egy távoli zugában. (Mellesleg jól megvertek szégyenszemre!) Hanem egy milliós, jól kiképzett és jól felszerelt hadsereggel! Egy atomhatalommal! Itt az öreg kontinensen! ????
????Normálisak vagytok? Teljesen elvette az eszeteket a jólét? Mit akartok? Mibe akarjátok Európa 500 millió lakosát, közöttük az én családomat is, belerángatni? Ha teljesen megvadítjátok az orosz medvét Európából kietlen, atom sújtotta pusztaságot csináltok. Hol fogtok ez után prájdozni? Ebben nem gondoltatok bele? ????
????A háború kitörése óta felelős vezető politikus szájából még nem hangzott el felhívás a háborús cselekmények azonnali abbahagyására és tárgyalásra való felszólításra. Üdítő kivételt egyedül az afganisztáni tálibok jelentettek. Úgy néz ki, rajtuk kívül mindenkinek elment a józan esze a kerek nagy világon. A fehér házi szenilis vénember azt hiszi, biztonságban ücsöröghetnek, ott az óceán túlpartján, mint tették az elmúlt két világégés esetében. De nem! Az orosz rakéták őket is elérhetik, az atom pedig nem válogat, heteró, elembétékú, republikánus, demokrata, fehér, fekete, hupilila emberek között. ????
????Ahelyett, hogy a diplomácia minden eszközét bevetettétek volna a békéért, most egy atomháborúba rángatjátok bele a világot! ????
????Gratulálok! Ezt is, mint oly sok mindent, jól elintéztek. Barmok????""
Válasz #bandi #75286. hozzászólásáraSzankciók
.
A Nyugat egyre kétségbeesetten akarja szankciókkal sújtani az oroszokat, miközben észre sem veszi, hogy magát lövi lábon. Nem egyszer, hanem sokszor.
Több tucat világcég jelentette be, hogy kivonul az orosz piacról, mert Putyin lerohanta Ukrajnát.
Ne menjünk el a dolog mellett szó nélkül!
Olyan cégek jelentették be a kivonulásukat - a teljesség igénye nélkül -, mint a VW, a BMW, a Mercedes, az IKEA, az Audi, a Porsche, a Renault, a Harley Davidson, a General Motors...
A csúcs a P...rnH..b oldal, hiszen ha nincs két tucat orosz p...rnóoldal, akkor egy sem. Az oroszok sírva röhögnek ezen.
De a viccet félretéve, magam döbbenten állok a tény előtt. Hiszen tudjuk, hogy ezek a céget mi pénzt fektetnek 10-20 milliós országok piacainak megszerzésébe is, és akkor önként lemondanak egy 150 milliósról. Nekem senki ne mondja, hogy ezt nem máshol döntötték el. Ennyi világcég egyszerre nem juthat ugyanarra az önsorsrontó döntésre, mert ez egyfajta kartellezés, az meg tilos.
.
Foglalkozzunk a döntés néhány aspektusával.
Lehet, hogy ezeknek a cégeknek a kivonulása néhány hónap elteltével okoz némi zavart az oroszoknál, pl alkatrészhiányt a személyautóknál. De Putyin ma megkezdte a gázcsapok elzárását - amit eddig soha nem tett meg -, az meg egy héten belül összedönti Nyugat-Európát. A gáztartalékaik a nullán, a gázár az egekben. Mire Putyin beveszi Ukrajnát - ez mostantól tekinthető eldöntöttnek, és max két hét - addigra a nyugati országok gazdasága romokban fog heverni.
Egy kedves, az autóiparban dolgozó barátom írta (privátban), hogy Ukrajna kábelkonfekcionáló nagyhatalom. Napokon belül több autógyár termelése leállhat, hiszen az autókat behálózó kábelkorbácsok pont olyan fontos és összetett "alkatrészek", mint a motor vagy a váltó. A gyártás újraszervezése hónapokba, de lehet hogy egy évbe fog telni, raktáron pár hetes készletek lehetnek. Ráadásul, csak a menő márkák mindenféle modelljeihez több százféle korbácsot kell gyártani,
Ugyancsak súlyos problémát fog okozni - írja az említett barátom - a Szeversztal acélipari cég kiiktatása. Európában egyedül ők tudnak megfelelő minőségű hőálló acélt gyártani, az meg a turbófeltöltők elengedhetetlen alapanyaga.
És hány ilyen probléma lesz hamarosan, amelyek végiggyűrűznek a gazdaságon.
.
Szóval, heteken belül, mire Putyin végez a kitűzött feladattal, Nyugat-Európát olyan politikai-gazdasági sokk fogja érni, amilyet rég nem látott. Közben pedig Kína szépen rátenyerel a Nyugat által fejvesztve elhagyott orosz piacra, legalább is bizonyos szegmensekre. Putyin pedig - ha a Nyugat nem hátrál meg - lefoglalja a világcégek ottfelejtett sok milliárd dolláros vagyonát. Lehet sírni...
De van a dolognak egy másik aspektusa is.
Olyan cégek moralizálnak az orosz-ukrán háború kapcsán, amelyeket a II. világháború - európai milliók halála - tett naggyá. És most nem a Fordra gondolok, amely a "jó oldalon" állt (bombázókat gyártott az amerikai csapatoknak). Hanem olyan cégekre, mint
- a VW, amely Hitler kedvenc népautója volt;
- a Porsche, amelynek névadója volt a Führer házi autótervezője;
- a Mercedes, amely gyártotta Hitler parádézó autóját, a "Groß" Mercedes Benz 770-est;
- az AUDI, amit Auto Union néven a nácik alapítottak négy kisebb márka összevonásával (1932), hogy legyen a Mercedesnek hazai versenytársa;
- a BMW, amely repülőgépeket gyártott a Wermachtnak, a logója a mai napig egy stilizált forgó légcsavar*;
- a '43-ban alapított svéd IKEA, amelynek névadó-alapító tulajdonosa Ingvar Kamprad megveszekedett Hitler fan volt.
De ne feledjük, hogy a svéd SKF-t is az tette naggyá, hogy (kiváló) csapágyakat gyártott a német Tigris tankokhoz.
A Wermacht és az SS szürke egyenruháit - amelyek az amerikai háborús filmekben megjelenítik a gonoszt -, a ma is menő Hugo Boss tervezte, gyártotta. Nincs a világnak olyan híres sétáló utcája vagy nagyobb plázája, ahol ne lenne jelen.
A Bayern, a BASF és az IG Farbe gyártotta - egyebek mellett - a zsidók elgázosításához szükséges gázt.
A szankciókhoz szintén csatlakozó Toyota egész autóflottákat (gépágyút, harcosokat szállító pickup-okat, lásd kép) adott el az Iszlám Államnak, amely állítólag nagyon veszélyes terrorszervezet volt. Nem 50 vagy 100 éve, hanem mostanában, pár éve. Nem egy-kettőt, hanem több százat, ha nem ezret.
Csak néhány kiragadott példa.
Ezeknek a cégeknek a termékeit minden skrupulus és morális fenntartások nélkül vásárolja a világ (talán az IG Farbe tűnt el a piacról). És ezek a cégek moralizálnak ma háborúról egy olyan országban, amelynek 2000 után nemzeti hőssé nyilvánított szülötte, Stepan Bandera Hitler csatlósa volt. És ezek a cégek törnek pálcát Putyin felett.
A Nyugat halott.
____________________
A kép illusztráció.
* A stilizált forgó légcsavar állítólag legenda, a színek a bajor címer részlete.
Válasz K__K #75330. hozzászólásárasejtem melyikre gondolsz
Válasz vén cigány #75315. hozzászólásárahitlert-sztálint is meg lehetett volna állítani,csak valamiért nem merték-akarták.
Csak volt mellettük valaki aki megtehette volna,mivel nem remeteként éltek.
Ez igaz putyin-ra is.
De nem látok bele az emberek lelki világába,hogy miként lehet manipulálni őket.
Válasz Gandhy #75327. hozzászólásáraAz angol-afgán és az amcsi-afgán háború közöttire.
Válasz Sk Laci #75300. hozzászólásáraBár én dolgozni voltam itt, a 3. tavat mi ástuk ki, laktam a vendégházban és a faházban is. Azóta sok lehetőséggel bővült a hely, egy csendes kis zsákfaluban van, ha pedig kicsit elnéznél másfelé is, a sárvári fürdő sincs messze innen.
Joó tó
Válasz K__K #75325. hozzászólásáramelyik első afgán háborúra gondolsz, az első három angol-afgán háború utánira?


Ohh. Szíriáról, és Asszadról is...
Szóba került Vietnám. Az első afganisztáni, és az első+második csecsenföldi háborúról tud valaki valamit? Hiányosak az ismereteim...
Válasz vén cigány #75315. hozzászólásáraA doktorMiniszterelnök megállítja...
Sorost, Brüsszelt, gyurcsányt, makizajt, a forint zuhanását, a libsiket, a melegeket és lőrincet is sikerült. Ja...lölőt nem, bocsi.
Válasz d-032a #75322. hozzászólásáraÉn szívesen alakítanék független bábkormányt, jó pénzért vezetném is.
Win - win
Válasz Drisa #75321. hozzászólásáraEz oké, de arról nem tudsz, mert a szabad független nyugati sajtó nem számolt be róla, hogy Zelinszkij három ellenzéki tv-t simán lekapcsolt, a második legtöbb szavazatot kapott ellenzéki párt vezetőjét pedig dutyiba vágta. De, ez csak a jéghegy csúcsa.
Tehát, az usa elvű bábkormány az jó. De, az oroszok szerint, az orosz bábkormány a jó.
Na ezért van háború, mert ebben nem tudtak megegyezni, és nem engedett senki.
Válasz Földönfuto #75312. hozzászólásáraVietnám ügyében egyetértek, de nem tudom az összes kint lévő NATO katona helyzetét és hogy miért van ott ahol. Lehet hogy jó ügyért van ott lehet hogy nem. De itt most az orosz nem jó ügyért van Ukrajnában az biztos. Hiszen egy orosz elvű báb kormány a cél, egy párt rendszer, ohne demokrácia szabad sajtó stb. Ez biztos nem jó cél. Ruszkik haza!
Válasz Földönfuto #75313. hozzászólásáraSzerintem meg nagyban befolyásolja az EU-t, NATO-t, USA-t meg az egész világot!
Nagyon jól jatsza a szerepét...
Kíváncsi vagyok mikor borul a bili!
Megmondta: vagy hős lesz vagy hősi halott.
Mindenképp nyerőnek állítja be magát!
Válasz 5465 #75317. hozzászólásáraEgy New York-i tüntetésen a repüléstilalmi zónát követelik 2022. március 5-én.
Na ez a tuti
Válasz ..,-:) #75314. hozzászólásáraVolt!???
]]
Válasz Drisa #75307. hozzászólásáraA hülye Bayer, és én is hihettem azt, hogy nem támad, mert mindenki magából indul ki, és én tárgyalásokkal rendeztem volna, de még most is.
Akinek több információja volt az tudhatta, hogy bene van ez is a helyzetben. 20 éven keresztül, olyan menüpontokat választottak a nagyhatalmak, ami ide vezetett. Választhattak volna olyanokat is, ami a megegyezéshez vitt volna el.
Nem, a volt szovjet tagállamiság a lényeg és a probléma oka. Az sokkal régebbi. A lengyelek, a litvánok, a fehéroroszok, az ukránok, és az oroszok évszázadok óta háborúztak egymással a határaik kialakításáért. És ez, még nem zárult le a mai napig. Ilyen dolgokban, 30-50 év szünet, kihagyás a konfliktusban nem számít semmit. Mert ezek a dolgok, mélyen gyökereznek.
Az ukránoknak és az oroszoknak, évszázadok óta összefonódik, és közös a sorsa, néha önként vállalva, néha véres erőszakkal rájuk kényszerítve. Ezt nem vette figyelembe, a nyugat.
(Ezért, nem lehet összehasonlítani, az orosz-ukrán viszonyt, az orosz-magyar viszonnyal, és párhuzamba állítani a kettőt. Magyarország, nem olyan "ősi" érdekszférája az oroszoknak mint Ukrajna területe, vagy annak egy része. Ez annak ellenére is így van, hogy itt is voltak megszállók.)
Az ukrán népnek is jár az önálló államiság, de azt nem az oroszok kárára, vagy rovására, és azokkal ellentétben, hanem ki-, és megegyezés útján érhetik majd el.
Az ukránok, történelmi hibát követtek el azzal, hogy az oroszok nyakára vitték, azok ellenségeit.
Válasz K__K #75309. hozzászólásáraMi lesz, ha teljesen bekattan a nagyvezír? Ki állítja meg, ano Hitlert sem tudták megállítani!
Válasz fendt309 #75306. hozzászólásáraNagy színész volt…….
Válasz fendt309 #75306. hozzászólásáraEz azt is jelentheti,hogy Kijevet már nem sokáig tudják tartani,és ő nem akar elmenekülni.Már amennyiben ott van,mert semmi se biztos.Mellesleg a kimentésére már felkészültek,kérdés,hogy elfogadja-e.
Válasz Drisa #75305. hozzászólásáraEmellett még emlékszem a napalmmal elégetett gyerekekre ,a kiírtott falvakra Vietnámban.Talán az usa is megérdemelte volna ugyanezeket a szankciókat.Na meg most is jól járnánk azzal is,ha az összes amerikai ember otthon tenné le a fejét.Nemde?
https://mfor.hu/cikkek/makro/putyint-a-nemzetkozi-buntetobirosag-ele-citalhatjak.html?.hu-1192630 "Apa kezdődik" Talán a kukoricás topikban írtam hogy Putyin ebbe bele fog bukni . Ott azt írták hogy nem, szerintem pedig igen. Sajnos ez lassú folyamat lesz.
Válasz .Richard. #75308. hozzászólásáraEbben biztos lehetsz. Nyilván csak aki rakta a bombát az tudja és sosem derül ki az igazság.
Mai bestof vol.1.

Válasz fendt309 #75306. hozzászólásáraÉn meg arról, hogy valoban teleraktáke bombákkal az elfoglalt atom erőművet.
Válasz d-032a #75304. hozzászólásáraSzerinted nem Oroszország tehet róla, gondolom? Akkor mond már hogy mi az ördög fenét kellett volna csinálni az uniónak? Minden közeledést visszautasítani hogy volt szovjet tagállamot nem veszünk fel? Valami olyat mond ha ennyire tudod hogy mit kellett volna csinálni, ami kicsit is életszerű. Mert ugye hetekkel ezelőtt az okos Bayer is megmondta hogy a hülye is tudja hogy nem fog támadni Oroszország.
Index, főcím:
Zelenszkij az amerikai kongresszusnak: Lehet, hogy most látnak utoljára élve
Nagyon szeretném erről a véleményetek!!
Válasz Földönfuto #75303. hozzászólásáraHa hazamegy az összes orosz ember a saját házába és otthon teszi le este a fejét akkor semmi gond nem lenne.
Válasz Drisa #75301. hozzászólásáraPedig, pont az a lényege, hogy ki tehet róla.
Mert, kizárólag csak annak lett volna lehetősége ezt megakadályozni, akinek gyakorlati döntése és ráhatása volt a dolgokra.
Ha három héttel ezelőtt, felhívtad volna az illetékesek figyelmét, az ártatlan menekülők és áldozatok lehetséges szenvedéseire, akkor annak talán lett volna értelme.
Ha nem nem érdekel, hogy ki ,vagy mi tehet erről, vagy rákened 1db agresszorra, azzal, pont felmented a többi bűnöst.
És akkor mi akadálya, hogy legközelebb, megint áldozata legyen egy nép egy ilyen háborúnak?
Válasz Drisa #75301. hozzászólásáraÉn még azt nem értem,hogy miért kell az orosz emberek ellen gyűlöletkampányt folytatni,csak azért mert orosz.És ebből az unió is kiveszi a részét rendesen.Mintha már lett volna ilyen,hogy egyes embereknek sárga csillagot kellett viselni,mert azok amik.Engem ez erre emlékeztet.
Válasz Sk Laci #75300. hozzászólásáraPedig pont azt akartam ajánlani,konkrétan a Shiraz hotelt.
Kicsit mindenkinek ajánlom hogy játékból mondjuk egy két óra alatt csomagoltassa össze az asszonyt és a gyerekeket és küldje el hegyeshalomig, ő maga meg engedje le a vizet otthon és induljon mint aki harcba megy. Csak hogy kicsit átérezze annak több millió ártatlan ember sorsát, akit éppen szid vagy fasisztának, kisebbségi jogok tiprójànak nevez. Nem kellene elfelejteni hogy ártatlan emberek milliói hagytak mindent hátra! Ja és nem azt várom hogy megmondja bárki is hogy ki tehet róla.
Ha nem gond a politikán kívül szeretnék Wellnesszel kapcsolatban kérdezni.
Párommal szeretnék Magyarországi wellneszbe menni április közepe felé.
Melyiket ajánlanátok, ahol ki is van épülve, szolgáltatás is van, és nincsenek az emberek egymás hegyén-hátán?
Egerszalókon voltam a covid előtt, ott tetszett, de szivesen megnéznék más helyeket is.
Azért kérdezem március elején, hogy tudjuk időben lefoglolno a szállást.
Ha helységet említetek, nem ártana a hotel nevét is, hogy megtekinthessem a neten.
Azért is kérdezem így, mert a Bookingon keresztül már választottunk, de a feltett képek nagyon eltértek a valóságtól.
Ki merre volt, és ajálja e az általa meglátogatott wellneszt?.....
A Visa /Maastercard kivonul Oroszországból,azonnal átveszi a kínai Unionpay.Nemhiába a franciák figyelmeztetik a saját vállalkozóikat,hogy ne siessék el a kivonulást az oroszoktól.
Válasz d-032a #75295. hozzászólásáraNem kéne mosdatni ezt a személyt, aki egy épkézláb, karakàn mellébeszélést sem tud produkálni, tök egyszerű és jogos kérdésekre.
A miért kérdez ön ilyet tipusú válasz, ne legyen már elég senkinek, szekértábortól függetlenül, egy esetleges nagyobb háború idején.
Válasz Földönfuto #75294. hozzászólásáraAz usa, évek óta genyózik Venezuelával, de most már, lehet, hogy jó lenne, onnan is egy kis kőolajat venni.
Válasz Mötözö #75284. hozzászólásáraNyílván,és az igazi nyertes ő lesz,gazdaságilag most ráver 2-3 évet Európára.
Válasz mitbrille #75290. hozzászólásáraNem szégyen ám, néhány szónak a jelentésére rákeresni, akkor is ha már a telexes barátod nem tette meg.
Gondolod, hogy 50-60ezer katonával ment volna az orosz, a 200 000 fős ukrán sereg ellen, ha le akarta volna rohanni?
És gondolod, hogy előtte, nem szórták volna meg az ukránokat, rakéták és tüzérségi lövedékek ezreivel, és nem hordták volna éjjel-nappal, bombázók és vadászgépek százai, a bombákat tonnaszámra a fejükre, mielőtt "lerohannak"?
Szerinted, ért valamihez az ellenzék a hazudozáson és a kötözködésen kívül?
Válasz #bandi #75286. hozzászólásáraNagyjából mindenkit csak a pénz érdekel.A Shell most vásárolt svájci cégen keresztül az oroszoktól kőolajat 28dolcsival ár alatt.Természetesen amint lesz alternatív lehetőség,akkor osztán már tényleg nem fognak vásárolni,nyilatkozta a shell.
Válasz #bandi #75275. hozzászólásáraNézd úgy ha ezt el mondanád a romákra igenis minden magyar így gondolná. És nagyon messze vannak egymástól a cigók
meg az Kárpátaljai magyarok. Néha be tudsz azért te is írni dolgokat.
Válasz #bandi #75289. hozzászólásáraLesz jelentkező attól ne félj.
Válasz ..,-:) #75264. hozzászólásáraNem erről beszélek már első naptól kezdve
??? Ilyen qrva az egész nép, az ukrán ismerősöm szerint, remélem kő kövön nem marad, és a végén rájönnek Kárpátalja sem kell nekik.
Válasz d-032a #75288. hozzászólásáraMég nem tudjuk ki lesz az orosz bàb, a romhalmaz tetején, de nem tűnik túl magasztos feladatnak, nem lehet nagy a túljelentkezés, de már gondolom folyik a casting.
Ja, és hogy haladjunk is előre valamit, ne csak felfelé.
Dobhatjuk nyugodtan a kukába azt az érvelést is, hogy milyen jó, hogy az amerikaiak nem maradtak ott, a harminc év alatt megtámadott, és szétvert, huszonvalahány országban.
Egyrészt, ez nem is tudták volna kivitelezni, mert az, annyi anyagi és emberi erőforrást igényelt volna, amire, azért még nekik sem futotta volna.
Másrészt, mikor hagynak élhetőbb körülményeket, egy szétvert lakásban?
Akkor, ha a törés-zúzás után az agresszor elhúz a pitsába?
Vagy akkor, ha ott akar maradni, lakni is, élhető körülmények között?
(Mellesleg, azt még nem tudjuk, hogy az oroszok megszállóként maradnak-e Ukrajnában, vagy megelégszenek az Usa-báb lecserélésével.)
Válasz #bandi #75286. hozzászólásáraTisztában van micimackó azzal, hogy szolidárisnak kell lennie putyinnal, ha azt várja el, hogy Tajvan megszállásakor vele is szolidáris legyen.
Válasz Mötözö #75284. hozzászólásáraAzt mindenki tudja, hogy kína aztán kesztyűs kézzel bánik a helyi kisebbségekkel
Átnevelőtáborok 
Most is megmutatja, hogy mindent leszar, a pénzen kívül. Amíg nem náluk van a lövöldözés, és keresnek is rajta, addig ők “semlegesek” a kérdésben :D
Válasz mitbrille #75255. hozzászólására2022. március. 02. 14:23 2022. március. 02. 14:44 GAZDASÁG
Kína elutasítja az Oroszországgal szembeni szankciókat