Válasz Nagy Péter 40 #1407. hozzászólásáraA dolgok általàban nem csak feketék és fehérek, így itt is kb félúton van az igazság. Ha egy darab vad nem lenne a határban, akkor a költségeket sem lenne miből kifizetni. Azt a költséget, hogy ne legyen vad. És mindaddig, amíg ezt nem hozza oda a jótündér, addig megy a lavírozás, hogy legyen vad is de ne legyen nagy a kár sem. A vadlétszám csökkenthető, de a vadkárt elkerülni nem tudod, nem fog minden parcellád mellett ott àllni egy vadász folyamatosan, és a lokàlisan előforduló nagyobb vadlétszám miatt akkor is lesz akinek szembetűnő kára keletkezik, erre mondtam azt, hogy ha akarja a gazda, hogy ez ne legyen, akár beszállhat a riasztásba a kritikus időszakokban, vagy télen részt vehet néhány hajtáson, hogy eredményesebb legyen a vadászat. Mert az apróvad vadászata elég nagy létszámú csoportokat kíván, különben ottmarad a területen a vad. Nem kötelező, csak lehetősèg. Mert el lehet várni, hogy a vadász minden hétvégéjét hajtáson töltse el, de nyilván neki sem csak ebből áll az élete, nem fog menni mindig, csak amikor tud. Létszám meg kell. 2 vadőr hány nyulat tud elejteni, egy 50 hektàros parcellán tèlen, amikor a nyúl le van lapulva a barázdàba?
A legtöbb helyen intenzívebbre van vève a vadászat, apróvadas és nagyvadas területen is, az emelkedő hangok miatt is, de ez egy folyamatos kijárást igenyel, gyakorlatilag folymatos jelenlétet, szinte mint egy másodàllást. És lehet hogy xy illető nem is gazdálkodik, mert egy gyárban dolgozik, és ő veri bele az összes hétvégéjét az “irtásba”, közben meg akinek ezzel segít, az nem szivesen akar együttműködni. Van aki igen, de van aki csak a gonoszt làtja a vadászban, meg az ellenséget. Nem jó valami, az biztos. Amit javasoltak, hogy be kell dönteni, aztán újat csinálni, az sem rossz, mert megszünik a vadkár fizetés, mert maguknak kéne kifizetni a vadkárt, azt meg úgysem fogjàk, és legalàbb nem lesz kit szídni a dolog miatt, mert ők vannak ott. És akkor lehet majd kijárni úgy, és annyit, amennyit kell, hogy a vad le legyen véve, minden évben.
Válasz fattyú #1411. hozzászólásáraPasszolna a hektárköltség, ha mindenk hektár fizetné. De ha van benne erdő, vagy állami gyep, vagy nemzeti park, ezek sosem fognak fizetni, csak a termőföldet birtoklók, és azoknak is csak egy része. Szóval köztük oszlana meg, ami nem 3000 forint lesz.
Válasz Roopi #1408. hozzászólásáraSok igazság van abban, amit írsz! Apróvadas terület esetében a 3000Ft/ha/év költségvetési összeg egy vadgazdálkodási egység fenntartásához helyén is való. Nagyvadas esetében ettől több kell, számításaim szerint 6500-8000 Ft/ha/év.
De ha a helyi gazdák egymást marják, hogy Manci néni fél hektárját ki vegye meg, hogy egy kifüggesztésre kilenc rájelentkezés van, akkor szerinted majd a vadászat-vadgazdálkodás-vadkár kérdését kézen fogva együtt, vígan kacarászva oldják meg?
Nem képesek rá.
Már csak azért sem, mert növénytermesztést végzettség nélkül is végezhet bárki és a gazdák ezen alapról indulva úgy gondolják, hogy a vadgazdálkodáshoz mindenki is ért, mint a focihoz.
Válasz bostonadam007 #1391. hozzászólására"Amúgy az intelligens ember átgondolná valószinűleg, hogy miért nem szeretik a vadászokat az egész országban, nem itt ( is ) hőbörögnének."
Ha a hőbörgők lennének többségben, akkor régen rászálltak volna a vadászokra. De a hőbörgők az a jelentéktelen kisebbség, aki nem tudja megoldani a saját problémáját a szabályok mentén és mástól várja azt el.
A környékünkön volt egy gazda, aki a fiával esténként mentek vadat "írtani". Elég jó munkát végeztek, mire elkapták őket. Fejenként 4 év felfüggesztett, fegyvertartási bevonása, kamarából kizárás és vadászattól való eltiltás lett a vége.
Cimborám megkérdezte, hogy szerintük megérte-e mindez. Azt mondták, hogy jó ötletnek tűnt, de utólag olyan, mint a faszi, aki kiugrott a tizedékről és minden emeleten azt hallották tőle: Eddig még jó, eddig még jó.
Lejjebb írtátok hogy megtudná a földtulajdonos, földhasználó hogy mennyibe kerül egy főállású vadőr tartása 4000 hektáros vadászterületre Én úgy számoltam 3000 Ft./hektár a 10%-os kötelező vadkár viselési mértékből azt hiszem ki tudjuk fizetni ha oda jutnánk és szakmaibb lenne a vadgazdálkodás ahogy " Fattyú" is írja. A hozzászólásokból én azt látom ott vannak a jelentős problémák ahol a földhasználók és vadászatra jogosultak két halmaza csak alig metszi egymást.
Ezek alapján ezeket az egyesületeket minél előbb be kell dönteni vadkárral és a törvény által is támogatott szakmaiság hiányával, nem kell félni a riogatással hogy akkor ki vadászik egy félévig és még nagyobb lesz a vadkár amit eddig sem nagyon térítettek meg. Újra lehet alakulni és átvenni a szakmai irányítást a vadgazdálkodásban is a következő 12 évben.
Válasz fattyú #1406. hozzászólásáraAkkor elöször döntsétek el egymás között hogy akkor most azért szaporodik a vad mert nem győzik írtani vagy azért mert nem tudják kigazdálkodni az éves működésüket csak ha sok vad van.
Válasz Nagy Péter 40 #1374. hozzászólásáraNem lehetsz ennyire értetlen. A vadállomány szaporodásának üteme és mértéke meghaladja a vadászati kapacitás mértékét. Magyarán a vadászok nem tudnak annyit lőni, mint amennyi az éves szaporulat.
Itt hangsúlyozom, hogy a vadászok nem munkavállalók, hanem csak önszorgalmú civilek. Ezért is kell nekik nonprofit civil szervezetben egyesülniük. Ott tagság van, nem munkavállalók!
Válasz vitezkaroly1 #1333. hozzászólásáraTévedsz. 3700 hektáros vadászterületünk negyede az enyém. Büszke vagyok a vadgazdálkodásunkra és a kezét törném el annak, aki szakavatatlanul nyúl a vadállományhoz.
A természet rendje szerint a vadnak ott a helye a határban. A mindent írtsunk ki szemléltet pedig a teremtés ellen való. Az írtsuk a gyomot, írtsuk a gombát és írtsuk a rovart után írtsuk a vadat is csak torz lelkű, kapzsi emberek szemlélete.
Válasz bostonadam007 #1331. hozzászólásáraÚgy ahogy mondod: a legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység.
Az érme hasonlatoddal viszont nem tudok mit kezdeni, mert jómagam a vadászterületünk legnagyobb földgazdálkodója vagyok, azaz mindkét oldalon tudom az érveket és ellenérveket.
Válasz Koczka József #1400. hozzászólásáraElég nekem itt veletek vitázni, nehogy már a vadászati törvényt is olvasgassam, amit Semjén úr hetente módosítgat.
Kötnék Én évente, ötévente, akár havonta is, ha megkeresnének, de nem keresnek 15 éve.
Ha régen lejárt, akkor miért lödöztek tavaly a földem mellett, úgy hogy a traktoromon zörögtek a sörétek, mint a jégverés.
Valami nem kóser ebben az egészben.
Az Én véleményem az, hogy szarnak a földtulajokra és kényük kedvük szerint kijárnak a hobbijuk kedvéért vadászgatni és ez nem munkának számít, hanem élvezetnek.
Ebben soha nem fogunk dűlőre jutni, mert Én gazda vagyok, Te meg vadász és csak utána gazda.
Az Én érdekem az hogy soha ne találkozzak vaddal, vadkárral, a Te érdeked meg az, hogy úton út félen átessél valamilyen vadon, hogy ne kelljen sokat koslatni utánuk, mert az fárasztó.
Válasz Ohaza63 #1399. hozzászólásáraElőször is azt is oda írtad hogy az 15 éve volt. Na most itt szanberg már leírta mi miatt kell minden évben új. És ha figyelembe vetted volna hogy az a szerződés már rég le járt akkor értenéd. El kell sokszor olvasni a vadászati törvényt és minden jobb lesz.
Válasz Koczka József #1393. hozzászólásáraJózsikám már az elején azzal kezdtem, hogy egymás sarkát taposva jártak hozzám a szomszéd települések vadásztársaságainak képviselői, hogy adjam oda nekik a földjeim jogát.
Mint írtam, alá is írtam az egyikkel.
A lényeg, hogy a közvetlen földszomszédom ott valami vezető, de hiába faggatom 20 éve handabanadázik a kifizetés napjával és összegével is.
Egy a lényeg, hogy valahol van erről szerződés, ha ők nem mondták fel egyoldalúan, mert arról sem kaptam értesítést.
Látom a helyi Szuperinfóban a normális VT. hirdetményeket adnak, hogy ekkor és ekkor fizetik a díjakat.
Na ilyenkor szoktam felhívni a szomszédot , de vagy már kifizették, vagy majd a jövő héten fogják, de amikor meg a jövő héten keresem, akkor az a válasz, hogy a múlt héten fizettek.
Szarnék Én arra 20-30.000 Ftra, csak a vad gyérítésben csinálnák a dolgukat és ne nézzenek hülyének, amikor látom, hogy 20-30 nyúl írtja a napraforgómat még azt is letagadják, hogy nyúl van a megyében.
Az a rohadt nyúl legalább a fenyércirkot enné, nem a napraforgót.
Mert hörcsögtől, egértől megvédem a földemet, de ha durrogtatnék kint puskával nyúlra, őzre lecsuknak.
Válasz hashtag #1387. hozzászólásáraNem marja halálra csak szimplán keregeti..
Ha egy német juhász megtudn fogni egy nyulat vagy őzet annak a vadnak már igazából mindegy lenne..
"A vadásztársaság vadászik. Csökkenti a vadak darabszámát."
Na látod itt a probléma gyökere,hogy nem csökkenti a vadak darabszámát hanem az utóbbi években növeli.
Te magad is mondtad hogy rávannak erre kényszerítve.
Mondtam már hogy hallatassák hangjukat a vadászok ha pénzbeli probléma miatt szaporodott fel a vad darabszáma.
Ahogy most volt a NAK-kal megbeszélésük elkell mondani hogy pénz miatt van elszaporodva a vad és pénzügyi segítséget kell kérniük.
Első körben vélhetően nem kapnak egy fillért se, esetleg kedvezményes kamatozású hitelt eldöntik hogy jó e vagy nem.Ha nem jó menni tüntetni.
Te is tudod így megy alapvetően a gazdáknál is. A vadásztársaságoknál se más a recept.
Abban gondolom egyetértünk hogy úgy nem lehet megoldás ha a vt rá van kényszerítve a vadállomány növelése,míg a gazdák érdeke hogy a vadak száma a nullához közelítsen...
Ami pedig azt illeti hogy a gazdák dobják össze a vadásztársaságoknak. Ha jól emlékszem hektáronként 10-13 ezer körül mondtál az a jelenlegi mezőgazdasági körülmények között szerintem nem elfogadható mégha itt 1-2 kolléga azt is mondta hogy beleadná.
Egy ésszerűbb megoldás lehetne hogy egy részét a gazdák vállalják át egy részét meg az állam.
Ez kb 50 milliárdos tétel lenne ami a magyar költségetés számára szinte aprópénz lenne és ha még abból valamennyit átvállalnának a gazdák akkor meg még inkább semmi.
Nagyon sajnállak téged, hogy ilyen szar munkát is magadra vállalsz, mint a vadászat.
Gondolom akkor felétek úgy megy, hogy a sok nem vadász gazda megvette neked több százezer Ft-ért a thermo ruhát és thermo csizmát a csinos kalappal, meg több millióért a drága fegyvereket lőszerrel és ott térdepelve könyörög a házad előtt, hogy "Szent hashtag szabadíts meg minket a vadaktól"
Ez egy drága úri hobbi, nem más milliós felszerelés és sárdagasztás, majd vesszőzés , szarvaspörkölt, Hubertus literszám és kurvák - így telik a vadászat.
(A Vőm aki versenyhorgász és 800.000 Ft-os rakósbotokkal szerencsétlenkedik a vízparton, legalább nem mondja azt, hogy ez is munka. Tele van két szoba serlegekkel, de halat meg a piacról kell vennem, mert mindet visszahajigálja.)
Voltam ilyenen, senki nem tartott a fejemhez fegyver.
Megjegyzem valaki itt azt írta, hogy ez nem üzlet.
Nem is kicsi.
Van egy nem rég gazdagodott életművész ismerős, akit elhívtak északra vadászni. Pár millácskát kellett leperkálni , meg megvenni a felsorolt thermo ruhákat, ott aztán halomra lövettek vele mindent, ahogy a képeket mutatta ő aztán tényleg gyérítette a vadállományt úgy hogy nem is vadász. 60 db fácán, 48 db nyúl, 4 db vaddisznó.
Szóval megfertőzték, azóta kifizette a vizsgadíjakat (nem volt sehol) már puskái is vannak
Kér vadász csak töltött neki és ő mint Henry Ford a Nevem Senki filmben csak durrogtatott.
Válasz pettendimiklos73 #1364. hozzászólásáraKi mondta azt a sok suletlenséget? A jegyző azokat képviseli akik nem jelennek meg. Ha te meg jelensz és igazolod a tulajdonodat akkor annak arányában kapsz szavazatai jogot.
Válasz Ohaza63 #1365. hozzászólásáraJa és ne essék tévedés a te földet senki sem bérli ha te nem írtál alá senkinek. Ezt a vadászati törvény úgy hívja hogy kényszer hasznosítás. Tehát nem kell hogy téged keresgessen bárki.
Válasz Ohaza63 #1365. hozzászólásáraNe haragudj de nem a vadász beszél hanem a törvény. A törvényt nem a helyi Vt hozza és nem is a mostani kormány ezer éve így van. Minden évben meg kell hirdetni a földtulajdonosi gyűlést aminek te is tagja vagy akár tudol róla akár nem. Ez a hirdetmény 30 napig ki van fuggesztve a község hirdetőjen és az elektronikus oldalakon is mert ez kötelező. El mész a gyülesre viszed a tulajdonodat igazoló papírokat kapsz egy százalékos szavazati jogot a teruleted arányában és már bele is szólhatsz a döntésekbe. Ezen a gyűlésen ki választják a napot amikor ki fizetik a többlethasználati díjat. És mivel a törvény ezt írja elő így ez így is fog történni.
Válasz pettendimiklos73 #1356. hozzászólásáraCsak szét kell egy-két dombtetőről nézni esténként. Egy3rtelműen láttszik,hogy a vadak mennyisége köszönő viszonyban sincs, a bediktált számokkal.
Tényleg úgy tűnik,hogy most már lassan sem keríteni, sem semmit nem lehet majd a saját tulajdonodon,mert a vadászati hatóság nem engedi..
A vadkárt pedig olyan személyek mérik fel, akik sok esetben a vadásztársaságokon belül vezető tisztséget látnak el.
Azt,hogy igazságügyi szakértőt kérsz,már nem fogadják el.
Sokszor bejelented a jegyzönél, a vadkárszakértö pedig "csak akkor ér rá", amikor már le arattál.
Szerintem az itteni beszélgetéseken egyértelműen láttszik val0ban,hogy milyen nagy lóról beszélnek a vadászok, a sok vad pedig nekik nem fáj.
Amúgy az intelligens ember átgondolná valószinuleg,hogy miért nem szeretik a vadászokat az egész országban, nem itt ( is ) hőbörögnének.
Válasz csontii #1388. hozzászólásáraTàmogatom!
Egy év alatt bedől a vadásztársaság, és ha van egy kis eszük, utána úgy oszlanak fel, mintha sose lettek volna a faluban, aki akar vadászni, és van igény a jelenlétére, majd máshol fog vadászni, te meg békében ottmaradhatsz a vadakkal.
Majd a hivatásos “rendet tesz”, és küldi a számlát.
“Tehát mi megadtuk a lehetőséget vadásztársaságnak hogy a földeinken vadgazdálkodást folytathassanak”
Nem. A vadásztársaság vadászik. Csökkenti a vadak darabszámát. Ez is egy munka amúgy. Ha úgy látod több vadat kell elejteni, akkor jelezni kell. De a törvényileg előírt költségeket kikell fizetni. Amit írtam.
Ha ez az összeg úgy áll elő, hogy mi gazdák kifizetjük, akkor úgy. Ha nem akarjuk, vadàsztatásból kell előteremteni. Ahhoz meg vad is kell. És odaértünk, ahol most vagyunk.
Javasolj mást.
De amíg beszélgetünk, közben a vadállomány szaporodik.
Válasz hashtag #1381. hozzászólására" Figyelj már, ha van a telepeden 300 liba, és minden héten ellopnak 5-öt a dakotàk, akkor egy idő után úgy döntesz, hogy körbekeríted a tanyát."
A zsóti tavaly intézte el, hogy be se lehessen keríteni, ha esetleg meg szeretnéd védeni a szántódat, sőt még a vad zavarása is büntetendő. De jönnek ilyen tanácsok a vadászoktól, hogy védjük mi meg a területünket, és akkor ne nyíljon ki a bicska a zsebbe. Ezért nincs értelme a párbeszédnek. Perelni kell és kész, hazugokkal értelmetlen kommunikálni.
Tehát mi megadtuk a lehetőséget vadásztársaságnak hogy a földeinken vadgazdálkodást folytathassanak.Erről papír is van hogy a vadakkal ők foglalkoznak.
Erre fel azt mondod hogy mi védjük meg a földünket vagy fizessek a vadásztársaságnak még x forintot.
Hoztál egy példát én is hozok eggyet.
Én kiadom a földem bérbe a bérbevevő viszont nem gazdálkodik jól veszteséges vagy csak vért izzadva tudja nullásra kihozni és akkor a te példádból kiindulva nekem a tulajnak kellene adni pénzt hogy ne legyen veszteséges vagy hogy jól művelje a földem?
Nyílván nem tökéletes példa de érted gondolom mire utalok.
Másik dolog hogy mi védjük meg a földünket.
A telephez közeli földeknél művelésnél kiszokott jönni velem-velünk a kutya-kutyák és nyílván nem csak ül a föld szélén és nézelődik hanem ha lát egy nyulat vagy őzet meghajtja.
Kb 10 éve ilyenért meglőtték a kutyámat azóta meg hogy nyílván ott volt fenyegetés részemről hogy állatkínzás miatt megy feljelentés ha nem hagyják abba azóta csak szólnak hogy ne hajtsa a kutya a vadat...
Tehát én a kutyámmal nem nyírhatom ki a vadat csak a vadásztársaság jogosult rá.
Ez kb olyan mintha a telepeden elszaporodnának a pockok de te nem nyírhatsz ki eggyet sem csak védekezz ellene míg az folyamat csak szaporodik..
Kb ez megy jelenleg vadgazdálkodásban is.
A lényeg az hogy a vadgazdálkodásban kell rendet tenni.20-30 éve értették a dolgukat és gondolom mostanra se felejtették el hogy mit kellene csinálni.
Mégis csak az látszik hogy eszméletlen mennyiségű vad van.
Ezen kell változtatni.
Válasz Nagy Péter 40 #1382. hozzászólásáraTámogatási kérelem nem jó! A bérelt földekre nem veheti fel a bérlő a pénzt! Az a tulajdonosnak jár! Ez így nonszensz. Persze mondhatod, hogy az a tiéd és biztosan úgy is van, de mivan ha nem!? Innentől kezdve sajnos úgy a jogos, hogy intézményesen kell eljárni, az pedig csak a hitelt érdemlő módon lehetséges. Tudom ez így cseppet szar, de ez van! És igazából teljesen jogos! Én is elfogadnám szívem szerint a valamikori papírt túl. Lapot kimérési jegyzőkönyvet.... De mivan ha Józsi bácsi eladta a földjét de felveszi a pénzt meg aztán majd az új tulaj is!?!? Persze engemet sem zavarna hogy most kétszer ment ki 1800 Ft, mégha csalárdság volt is mögötte, vagy csupán az is lehet, hogy ő még úgy gondolta az neki jár mert csak év közben adta el a földjét, és semmi szándékosság. Hát baszki az az ember aki kifizette a pénzt nem úgy, ahogy a jogszabály azt leírja, azt gazdasági bűncselekménnyel vádolnák meg egy esetleges helyzetben! Ilyen nem fordulhat elő, sajnos a sok kis területre így valóban nem érdemes felvenni a pénzt, vagy csak mondjuk 5évente egyszer.
De amúgy én azt is támogatnám, hogy minden vadászati bérleti díj maradjon a földtulajdonosi közösség számláján, és azt fordítság közösségi célokra, utak hidak gázlók karbantartására vagy ilyesmi... Mert szerintem mindenhol lenne erre igény. De ez már csak egy teljesen magán gondolat és független is az eredeti témától.
Válasz szanberg #1379. hozzászólásáraEngem nem érdekel az a 500-600 forint hektáronként nem kértem sose,csak ahogy mondod ha én lennék a kifizető ha hoznák elém a támogatási papírt én arra odaadnám,de mondhatom a másik példát is vitték a 4-5 éves tulajdoni lapokat a támogatási beadandóval együtt hogy hát drága lenne lekérni de itt vannak ezek a földek az övé ezek is lettek beadva és elküldték hogy csak 30 napnál fiatalabbal jöjjön.
Papíron igazuk is van csak hogy mondjam az egymáshoz való hozzáállás.
Köszönöm hogy megosztottad hogy nálatok hogy működnek a dolgok, ezek szerint mindenhol helyi sajátosságok vannak és ezek országosan eredményezik hogy rekord vadállomány van jelenleg az országban.
Megoldás nem látszik, de bízunk egy szebb vadmentesebb jővőben.
Na látod ez az! Neked van károd, de te semmit nem akarsz ellene tenni, csak mástól várod el! Amíg egy vad van, addig lesz vadkár is! Ha te elriasztod a saját forgódról, és a szomszédét eszi le, már tettél valamit, mert nem lett vadkárod! A szomszéd is megoldja majd, ha meg AKARJA. Ehez puska sem kell. Ha semmit nem vagy hajlandó tenni, semmi sem fog történni. Ne gyere azzal, hogy dehát neked kárt okoz a vad. Figyelj már, ha van a telepeden 300 liba, és minden héten ellopnak 5-öt a dakotàk, akkor egy idő után úgy döntesz, hogy körbekeríted a tanyát. Aztán ha nem elég, veszel egy kutyát, és fenntartod. Ha nem elég, csinálsz kamerarendszert, ha nem elég, csinàlsz riasztót. De miért teszed ezt? A sajàt érdekedben. A telephelyedet meg tudod, meg akarod védeni, a földedet meg védje meg más? Tegnap írták: szivesen összedobjàk az árát. Legyen így. De akkor mindenki fizesse be!
Nekem is milliós nagyságrendű vadkàrom van. Teszünk ellene, amikor olyan, riasztjuk, amikor lehet lőjjük. De ha nem csinálnánk ezt, 10x ennyi kár lenne! A fotelből egy nyulat sem lehet agyonütni! Az meg szaporodik. Terített asztal neki a határ.
“Miért nekem kellene csinálnom? Mert más tevékenysége nekem kárt okoz? Na ne!”
Nem a vadász tevékenysége okoz neked kárt, hanem a vadé!
A vadàsz csak lövi, ha úgy tetszik “írtja” a vadat, mert mondjuk 1000 darab nyúl lelövése nem kis munka, és ezért is csak a duma megy, meg a dünnyögés. Indulj el, és lődd le az 1001-ediket. Hajrà. Közös érdek..
Most is volt, hogy riasztotta, lőtte a nyulat az illető a forgóról, napi szinten kijàrással, és a szembe szomszéd is mondta, hogy az övéről is lehetne.
Hát, van az a pénz.
Akkor inkàbb egye le a nyúl.
Válasz Nagy Péter 40 #1374. hozzászólásáraEzt sajnos a jogszabályok alapján lehet csak elvégezni, erről aztán nem tehet senki. Jó volt régen az olcsóbb nem hiteles másolat, azt amúgy kb mindenhol elfogadták és sokkal olcsóbb volt, dehát azt ugyanannyiba telik a rendszerből lehívni mint az e-hitelest aztán így több megyen a kormányhivatalnak bevétel...
De tényleg, ha bele gondolsz és mondjuk neked kellene kifizetned a földtulajdonosokat, azért abban megegyezhetünk, hogy bemondásra nem tehet senki ilyet, hiszen büntető jogi kategória a hűtlen kezelés! Ez pedig az lenne ebben a formában.
Vad téma. Szerintem ez mindenhol más. Nálunk disznó sokallta több volt 15eve. És a pestis előtti állapothoz képest is. Annó 20-30 hektáros kukorica tabláink 50-70 százalékban eltűntek, és rendre minden évben!
Aztán 10eve mikor a jelenlegi vadászatra jogosult társaságba kerültem (alapítottunk egyet) akkor mondom ezt jobban kell csinálni. Akkor 250 disznót lőttünk egy esztendőben, majd 200-at majd 180, 150, 110 és jött az Afrikai sertés pestis.... És nem azért lett ez a szám kevesebb mert nem vadásztunk, hanem fogyott az állomány. És igen, 5-6ev alatt lehet elérni valós nagyságrendileg értékelhető eredményt úgy, hogy teljesen szabályos vagy és még a vadász etikát sem sérted.
Disznó ügyileg jelenleg nincsen gond. Viszont ahogy éltűnt pár éve, úgy a szarvas életteret nyert. Én 10eve emeltetem a terveket minden esztendőben, hála Istennek mára a hatóság kezdeményezi ezt mindenkinél! Sőt, jelenleg kb szarvas tarvadat korlátozas nélkül lehet terítékre hozni, idényen kívül is! Pár éve még külön engedélyezési eljárás volt ez, noha igazából egy kérvény beadását meg 10ezer befizetését jelentette csupán mindez.
Nálunk amúgy szlovákoktól árad be a szarvas. De nagyon, itt van ugye közel a határ, nomeg vadregényes a terület.
Felettünk az állami erdészet állomány apasztást kért, külön hivatásos személyzet dolgozik pluszban az ügyön. Mintegy 2000darabot ejtettek el az elmúlt 3 szezonban! Plussz mi is körülöttük többet mint azelőtt.
Talán konszolidáció lesz a vad számban, de még tovább kell ezzel dolgozni.
Válasz szanberg #1376. hozzászólására"Vinni a bankszámla számodat! "
Nincs. 2 éve nem is kaptam pénzt! Írásban közöltem velük, hogy megszűnt a számlám, erre a címre kérem. Még csak nem is válaszoltak!
Mint említettem a gyűlés is jól kivan találva. Jön az értesítés, ha megvan a kellő nagyságú terület. Karakószörcsögre el kell 2 héttel korábban, személyesen regisztrálni (gondolom minél kevesebben vegyenek részt a gyűlésen). Majd még egyszer el kell menni a tényleges gyűlésre. Undorító! (ha csak nem változtak a dolgok, elég régen volt kapcsolatom velük a kifizetés levelezésen kívül).
Válasz pettendimiklos73 #1372. hozzászólásáraSemmi gond! Megvehető az információ mindenki számára! Persze! Akkor amikor valaki vette a fáradtságot és egyesületet alakított, és ment szavazni a földjével vagy meghatalmazott földjeivel, képviselte azt amit szeretett volna. Rengeteg pénzt költve erre. A te saját bérleti dijadat magadnak kell igazolnod, neked kell az ellenértéke!!!! De! Szavazzátok meg a földtulajdonosi közgyűlésen, hogy a vadászati bérleti díjakbol vegye meg a közösség az összes HRSZ tul. Lapját és akkor egyenként nem kerül pénzébe a gazdának! Úgyis az 5 évnél régebben bent ragadt pénzt már nem kérheti a tulajdonos, ugyanakkor a földtulajdonos rendelkeznek annak sorsáról. Mondom mi útakat javítottunk belőle, ti vegyetek tulajdoni lapokat belőle! Persze ez nem kis munka! És semmi köze a vadászhoz!!!! Csak szólok
Persze összefonódik a kettő mert sok föld tulajdonos vadászik, de talán így is lenne ez a legjobb amúgy is!
Viszont akkor is el kell menned a földtulajdonosi közösség vezetőjéhez, kérni a neked járó összeget, Vinni a bankszámla számodat!
Válasz szanberg #1370. hozzászólásáraEgyik ismerős vitte a támogatási papírját hogy neki 86 hektárja van.Elhajtották hogy hozza a tulajdoni lapokat... és úgy hogy van 15 tulajdoni lap már bukó..
Ennyit hogy milyen a viszony jelenleg.
Na de itt ellett kanyarítva erre a hektáronkénti 500-600 forintra a téma... ami igazából lényegtelen nme ezen múlnak a dolgok.
De szerintem ami sokkal fontosabb hogy miért van sok vad?
Ugymond a vadészpártiak azt mondják hogy elvégzik a munkájukat sőt erőt megfeszítve még többet is tesznek.
Akkor miért van ennyi vad ?
És ezelőtt 15 éve miért volt majdnem fele annyi?
Nem herrgelésként kérdezem tényleg érdekel hogyha igaz hogy a vadásztársaságok becsülettel végzik a munkájukat akkor hogy lehet ennyire elszaporodva a vad?
Válasz pettendimiklos73 #1364. hozzászólásáraIgen, minden földtulajdonos mehet! És kellene is menni, és akkor tisztábban lennének a dolgok, nem pedig a kitalált nonszensz információk terjengenének!
A jegyző nem képviselhet! A te tulajdon jogodat saját magad, vagy meghatalmazottad kizárólag!
Alkotmány ellenes téma lenne, ha bárki képviselni tudná minden nélkül a te tulajdoni jogodat helló! Gondolkozunk már kicsit, mielőtt hülyeséget, fals dolgokat írunk le.
Egy hrsz-ben pedig a többségi tulajdonos, vagy többségi meghatalmazott szavazott annó, mikor választás volt.. de ha egy tized hektárod van is csak egy adott közösség területen, arra csak te kaphatod meg a bérleti díjat. Nálunk 400Ft került megállapításra, azelőtt 100 Ft volt.
Ne nevettes! Mikor kuncsorogtak a vadászterületért, naprakész, papíralapú földtulajdon nyilvántartással a hónuk alatt járták végig a gazdákat! Ha akkor tudták kinek mije van, akkor........
Miért nekem kellene csinálnom? Mert más tevékenysége nekem kárt okoz? Na ne!
Sarkítva, valaki közlekedésben összetöri az autómat, akkor én vezessek helyette?
Ez nehogy már így működjön!
Létezik egy vadgazdálkodásnak nevezett valami. Erre vannak szakemberek. Az ő feladatuk lenne egy sokszínű vadállomány kezelése (nem sokszámú!).
Végezzék rendesen a dolgukat ( nem jóskapista üzleti érdekeit, egoizmusát védő, kiszolgálók)! Ha meg nem megy, engedjék át a helyüket hozzáértő, tenni akaróknak (mondjuk erről a vad tulajdonosának kellene gondoskodni, állam) .
Lehet nálad másképp működik, van ráhatásod a környezetedre, de az ország 90 akárhány százalékában nem így működnek a dolgok. Ennyi.
Válasz vitezkaroly1 #1367. hozzászólásáraHahó! A vadásztársaságnak nem üzlet! A vt átutalja minden évben egy összegben a teljes vadászterületének a bérleti díját!!!! Amit a földtulajdonosi közösség fizet ki egyenként az arra jogosultaknak. Arra jogosult az a földtulajdonos, aki igazolja papírral, hogy jelenleg mennyi földje van ott, abban a területben. A bérleti díjat is a földtulajdonosok szavazták meg amikor a vadászatra jogosultat is, de nem a vadásztársaság szabta ezt, hanem akinek földtulajdona, vagy meghatalmazása volt ott. Ezért lenne az a jó, ha a gazdák alkotnának vadásztársaságot, mert akkor símább lenne minden ilyen történet.
Évente két hrsz-ról hívhatsz le tulajdoni lapot ingyenesen, a többit igen, 4+ ezerért sajnos le kell hívni . Erről senki sem tehet, ez a jogszabály!!!! De valahol szerintem jogos is, honnan varázsolná a kifizető elő mindenkinek az aktuális tulajdonát????!
Válasz Ohaza63 #1365. hozzászólásáraÜdv,
Te ülsz fordítva a lovon, véletlenül földtulajdonosi közösség vezetője vagyok( több évig nem volt betöltve a pozíció, a gazdák közül senki nem volt hajlandó bevállalni), még véletlenül se úgy müködik ahogy te gondolod.
Válasz Ohaza63 #1365. hozzászólásáraNeked kell menni tulajdoni lapjaiddal! Máskülönben bárki is honnan a frászból tudná, mennyi területed van ott abban a vadgazdálkodási egységben.
Melyik település? Szerintem vagy 300+ km-re vagyok tőletek de kideritem ki ott a földtulajdonosi közösség vezetője, és mehetsz is hozzá a pénzedért. Mondom, 5evre visszamenőleg kifizet. Vigyél bsz számot is, mert nem tudja kitalálni hová utaljon.
Nézzünk egy példát.
Tehát hektáronként fizetnek 500 forintot.
Van mondjuk 60 hektár föld 5 táblában, erre kapnál 30 ezer forintot.
Gondolom a hiteles tulajdoni lapnak van költsége.
Ezt másolom:
A hiteles tulajdoni lap ára 2025-ben e-hiteles változatként 4800 Ft, míg papíralapú hiteles másolatként 10 000 Ft, és minden magyar állampolgár évente kétszer lekérheti ingyenesen a saját tulajdonú ingatlanáról.
Ez egy jó üzlet a vadásztársaságnak, mivel sokan nem kérik.
Válasz pettendimiklos73 #1363. hozzászólásáraJó. Sajnos én mindent is csinálok, tudom mivel jár. Viszont ha magadért nem vagy hajlandó megtenni amit meg kell, mástól miért várnád ezt el?!
Nyílt megtagadással állsz az egész ügyhöz, farral mindennek. És igazából ez a gond, ezért lebeg az ellentét gazda és vadász között!
Lehet jönni mindenféle negatív példával, igen van sok mindenre precedens sajnos. Csak szerintem éppen ezek a dolgok kellene, hogy szemet nyissanak az embereknek és konszenzusra törekedni! Ha ez nem így van, akkor majd a rendszer megoldja ahogy kolléga írta is korábban, de az sokkal jobban fog fájni mindenkinek, csak nem akarjuk ezt elhinni. Ezért kéne megelőzni a bajt.
Szerinted ha Én bérelem a földjeidet, nem nekem kell jelentkezni a bérleti díjjal a megadott időben, pl október 15.-én, hanem majd a tulajdonos (Te) sokadik hívása után fizetem csak ki, vagy hímelek hámolok és lófaszt sem fizetek.
Fordítva ültök a lovon barátom. A vadász beszél belőled, nem a gazdálkodó.
A lényeg az hogy a kutya nem keresett az elmúlt 20 évben, hogy bazd + itt van az nyomorult pénzed ami jár. Amikor meg Én érdeklődtem, handabandáztak össze vissza.
Lehet, hogy nálatok rend van, de itt nálunk csak a lapítás megy.
Azért a szaros apróért meg nem fogok bíróságra járni.
Én csak egy mezei gazdálkodó vagyok, akinek lerágja a nyúl, őz a napraforgóját,meg kukoricáját, meg amikor tavaly szántottam, ezek meg a földem végeben durrogtattak a traktoromon úgy pattogtak a sörétek , mint a jégverés.
Amikor meg közéjük hajtottam a traktorral ekéstől és rendőrrel fenyegettem az egész társaságot, akkor meg megharagudtak rám.
Én pl. a 60-70 ha-mal közelébe sem kerülhetek. X ha-tól felfele lehet menni, de még akkor is külön személyes regisztrációhoz kötötten. A kicsiket (pl. én) a jegyző képviseli.
1913 hozzászólás

Válasz Koczka József #1394. hozzászólásáraNincs már 2016 óta jegyzői képviselet. Saját jogon vagy meghatalmazás útján lehet részt venni a földtulajdonosi gyűléseken.
Válasz bostonadam007 #1391. hozzászólására"Amúgy az intelligens ember átgondolná valószinűleg, hogy miért nem szeretik a vadászokat az egész országban, nem itt ( is ) hőbörögnének."
Ha a hőbörgők lennének többségben, akkor régen rászálltak volna a vadászokra. De a hőbörgők az a jelentéktelen kisebbség, aki nem tudja megoldani a saját problémáját a szabályok mentén és mástól várja azt el.
A környékünkön volt egy gazda, aki a fiával esténként mentek vadat "írtani". Elég jó munkát végeztek, mire elkapták őket. Fejenként 4 év felfüggesztett, fegyvertartási bevonása, kamarából kizárás és vadászattól való eltiltás lett a vége.
Cimborám megkérdezte, hogy szerintük megérte-e mindez. Azt mondták, hogy jó ötletnek tűnt, de utólag olyan, mint a faszi, aki kiugrott a tizedékről és minden emeleten azt hallották tőle: Eddig még jó, eddig még jó.
Lejjebb írtátok hogy megtudná a földtulajdonos, földhasználó hogy mennyibe kerül egy főállású vadőr tartása 4000 hektáros vadászterületre Én úgy számoltam 3000 Ft./hektár a 10%-os kötelező vadkár viselési mértékből azt hiszem ki tudjuk fizetni ha oda jutnánk és szakmaibb lenne a vadgazdálkodás ahogy " Fattyú" is írja. A hozzászólásokból én azt látom ott vannak a jelentős problémák ahol a földhasználók és vadászatra jogosultak két halmaza csak alig metszi egymást.
Ezek alapján ezeket az egyesületeket minél előbb be kell dönteni vadkárral és a törvény által is támogatott szakmaiság hiányával, nem kell félni a riogatással hogy akkor ki vadászik egy félévig és még nagyobb lesz a vadkár amit eddig sem nagyon térítettek meg. Újra lehet alakulni és átvenni a szakmai irányítást a vadgazdálkodásban is a következő 12 évben.
Válasz fattyú #1406. hozzászólásáraAkkor elöször döntsétek el egymás között hogy akkor most azért szaporodik a vad mert nem győzik írtani vagy azért mert nem tudják kigazdálkodni az éves működésüket csak ha sok vad van.
Válasz Nagy Péter 40 #1374. hozzászólásáraNem lehetsz ennyire értetlen. A vadállomány szaporodásának üteme és mértéke meghaladja a vadászati kapacitás mértékét. Magyarán a vadászok nem tudnak annyit lőni, mint amennyi az éves szaporulat.
Itt hangsúlyozom, hogy a vadászok nem munkavállalók, hanem csak önszorgalmú civilek. Ezért is kell nekik nonprofit civil szervezetben egyesülniük. Ott tagság van, nem munkavállalók!
Válasz szanberg #1340. hozzászólásáraEgyetértünk.
Válasz Ohaza63 #1401. hozzászólásáraOlvasd és hidd el nem teszel fel több buta kérdést.
Válasz vitezkaroly1 #1333. hozzászólásáraTévedsz. 3700 hektáros vadászterületünk negyede az enyém. Büszke vagyok a vadgazdálkodásunkra és a kezét törném el annak, aki szakavatatlanul nyúl a vadállományhoz.
A természet rendje szerint a vadnak ott a helye a határban. A mindent írtsunk ki szemléltet pedig a teremtés ellen való. Az írtsuk a gyomot, írtsuk a gombát és írtsuk a rovart után írtsuk a vadat is csak torz lelkű, kapzsi emberek szemlélete.
Válasz bostonadam007 #1331. hozzászólásáraÚgy ahogy mondod: a legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység.
Az érme hasonlatoddal viszont nem tudok mit kezdeni, mert jómagam a vadászterületünk legnagyobb földgazdálkodója vagyok, azaz mindkét oldalon tudom az érveket és ellenérveket.
Válasz Koczka József #1400. hozzászólásáraElég nekem itt veletek vitázni, nehogy már a vadászati törvényt is olvasgassam, amit Semjén úr hetente módosítgat.
Kötnék Én évente, ötévente, akár havonta is, ha megkeresnének, de nem keresnek 15 éve.
Ha régen lejárt, akkor miért lödöztek tavaly a földem mellett, úgy hogy a traktoromon zörögtek a sörétek, mint a jégverés.
Valami nem kóser ebben az egészben.
Az Én véleményem az, hogy szarnak a földtulajokra és kényük kedvük szerint kijárnak a hobbijuk kedvéért vadászgatni és ez nem munkának számít, hanem élvezetnek.
Ebben soha nem fogunk dűlőre jutni, mert Én gazda vagyok, Te meg vadász és csak utána gazda.
Az Én érdekem az hogy soha ne találkozzak vaddal, vadkárral, a Te érdeked meg az, hogy úton út félen átessél valamilyen vadon, hogy ne kelljen sokat koslatni utánuk, mert az fárasztó.
Válasz Ohaza63 #1399. hozzászólásáraElőször is azt is oda írtad hogy az 15 éve volt. Na most itt szanberg már leírta mi miatt kell minden évben új. És ha figyelembe vetted volna hogy az a szerződés már rég le járt akkor értenéd. El kell sokszor olvasni a vadászati törvényt és minden jobb lesz.
Válasz Koczka József #1393. hozzászólásáraJózsikám már az elején azzal kezdtem, hogy egymás sarkát taposva jártak hozzám a szomszéd települések vadásztársaságainak képviselői, hogy adjam oda nekik a földjeim jogát.
Mint írtam, alá is írtam az egyikkel.
A lényeg, hogy a közvetlen földszomszédom ott valami vezető, de hiába faggatom 20 éve handabanadázik a kifizetés napjával és összegével is.
Egy a lényeg, hogy valahol van erről szerződés, ha ők nem mondták fel egyoldalúan, mert arról sem kaptam értesítést.
Látom a helyi Szuperinfóban a normális VT. hirdetményeket adnak, hogy ekkor és ekkor fizetik a díjakat.
Na ilyenkor szoktam felhívni a szomszédot , de vagy már kifizették, vagy majd a jövő héten fogják, de amikor meg a jövő héten keresem, akkor az a válasz, hogy a múlt héten fizettek.
Szarnék Én arra 20-30.000 Ftra, csak a vad gyérítésben csinálnák a dolgukat és ne nézzenek hülyének, amikor látom, hogy 20-30 nyúl írtja a napraforgómat még azt is letagadják, hogy nyúl van a megyében.
Az a rohadt nyúl legalább a fenyércirkot enné, nem a napraforgót.
Mert hörcsögtől, egértől megvédem a földemet, de ha durrogtatnék kint puskával nyúlra, őzre lecsuknak.
Válasz pettendimiklos73 #1378. hozzászólásáraEz sem igaz mivel a kijelölt vadász terület minden településén két nap ott tartózkodni köteles valaki.
Válasz Nagy Péter 40 #1374. hozzászólásáraA támogatási papír nem a tulajdont igazolja. De remélem erre magadtól is rá jöttél volna előbb utóbb.
Válasz hashtag #1387. hozzászólásáraNem marja halálra csak szimplán keregeti..
Ha egy német juhász megtudn fogni egy nyulat vagy őzet annak a vadnak már igazából mindegy lenne..
"A vadásztársaság vadászik. Csökkenti a vadak darabszámát."
Na látod itt a probléma gyökere,hogy nem csökkenti a vadak darabszámát hanem az utóbbi években növeli.
Te magad is mondtad hogy rávannak erre kényszerítve.
Mondtam már hogy hallatassák hangjukat a vadászok ha pénzbeli probléma miatt szaporodott fel a vad darabszáma.
Ahogy most volt a NAK-kal megbeszélésük elkell mondani hogy pénz miatt van elszaporodva a vad és pénzügyi segítséget kell kérniük.
Első körben vélhetően nem kapnak egy fillért se, esetleg kedvezményes kamatozású hitelt eldöntik hogy jó e vagy nem.Ha nem jó menni tüntetni.
Te is tudod így megy alapvetően a gazdáknál is. A vadásztársaságoknál se más a recept.
Abban gondolom egyetértünk hogy úgy nem lehet megoldás ha a vt rá van kényszerítve a vadállomány növelése,míg a gazdák érdeke hogy a vadak száma a nullához közelítsen...
Ami pedig azt illeti hogy a gazdák dobják össze a vadásztársaságoknak. Ha jól emlékszem hektáronként 10-13 ezer körül mondtál az a jelenlegi mezőgazdasági körülmények között szerintem nem elfogadható mégha itt 1-2 kolléga azt is mondta hogy beleadná.
Egy ésszerűbb megoldás lehetne hogy egy részét a gazdák vállalják át egy részét meg az állam.
Ez kb 50 milliárdos tétel lenne ami a magyar költségetés számára szinte aprópénz lenne és ha még abból valamennyit átvállalnának a gazdák akkor meg még inkább semmi.
Válasz hashtag #1387. hozzászólásáraKedves hashtag barátom!

)

Nagyon sajnállak téged, hogy ilyen szar munkát is magadra vállalsz, mint a vadászat.
Gondolom akkor felétek úgy megy, hogy a sok nem vadász gazda megvette neked több százezer Ft-ért a thermo ruhát és thermo csizmát a csinos kalappal, meg több millióért a drága fegyvereket lőszerrel és ott térdepelve könyörög a házad előtt, hogy "Szent hashtag szabadíts meg minket a vadaktól"
Ez egy drága úri hobbi, nem más milliós felszerelés és sárdagasztás, majd vesszőzés , szarvaspörkölt, Hubertus literszám és kurvák - így telik a vadászat.
(A Vőm aki versenyhorgász és 800.000 Ft-os rakósbotokkal szerencsétlenkedik a vízparton, legalább nem mondja azt, hogy ez is munka. Tele van két szoba serlegekkel, de halat meg a piacról kell vennem, mert mindet visszahajigálja.
Voltam ilyenen, senki nem tartott a fejemhez fegyver.
Megjegyzem valaki itt azt írta, hogy ez nem üzlet.
Nem is kicsi.
Van egy nem rég gazdagodott életművész ismerős, akit elhívtak északra vadászni. Pár millácskát kellett leperkálni , meg megvenni a felsorolt thermo ruhákat, ott aztán halomra lövettek vele mindent, ahogy a képeket mutatta ő aztán tényleg gyérítette a vadállományt úgy hogy nem is vadász. 60 db fácán, 48 db nyúl, 4 db vaddisznó.
Szóval megfertőzték, azóta kifizette a vizsgadíjakat (nem volt sehol) már puskái is vannak
Kér vadász csak töltött neki és ő mint Henry Ford a Nevem Senki filmben csak durrogtatott.
Válasz pettendimiklos73 #1364. hozzászólásáraKi mondta azt a sok suletlenséget? A jegyző azokat képviseli akik nem jelennek meg. Ha te meg jelensz és igazolod a tulajdonodat akkor annak arányában kapsz szavazatai jogot.
Válasz Ohaza63 #1365. hozzászólásáraJa és ne essék tévedés a te földet senki sem bérli ha te nem írtál alá senkinek. Ezt a vadászati törvény úgy hívja hogy kényszer hasznosítás. Tehát nem kell hogy téged keresgessen bárki.
Válasz Ohaza63 #1365. hozzászólásáraNe haragudj de nem a vadász beszél hanem a törvény. A törvényt nem a helyi Vt hozza és nem is a mostani kormány ezer éve így van. Minden évben meg kell hirdetni a földtulajdonosi gyűlést aminek te is tagja vagy akár tudol róla akár nem. Ez a hirdetmény 30 napig ki van fuggesztve a község hirdetőjen és az elektronikus oldalakon is mert ez kötelező. El mész a gyülesre viszed a tulajdonodat igazoló papírokat kapsz egy százalékos szavazati jogot a teruleted arányában és már bele is szólhatsz a döntésekbe. Ezen a gyűlésen ki választják a napot amikor ki fizetik a többlethasználati díjat. És mivel a törvény ezt írja elő így ez így is fog történni.
Válasz pettendimiklos73 #1356. hozzászólásáraCsak szét kell egy-két dombtetőről nézni esténként. Egy3rtelműen láttszik,hogy a vadak mennyisége köszönő viszonyban sincs, a bediktált számokkal.

Tényleg úgy tűnik,hogy most már lassan sem keríteni, sem semmit nem lehet majd a saját tulajdonodon,mert a vadászati hatóság nem engedi..
A vadkárt pedig olyan személyek mérik fel, akik sok esetben a vadásztársaságokon belül vezető tisztséget látnak el.
Azt,hogy igazságügyi szakértőt kérsz,már nem fogadják el.
Sokszor bejelented a jegyzönél, a vadkárszakértö pedig "csak akkor ér rá", amikor már le arattál.
Szerintem az itteni beszélgetéseken egyértelműen láttszik val0ban,hogy milyen nagy lóról beszélnek a vadászok, a sok vad pedig nekik nem fáj.
Amúgy az intelligens ember átgondolná valószinuleg,hogy miért nem szeretik a vadászokat az egész országban, nem itt ( is ) hőbörögnének.
Válasz csontii #1388. hozzászólásáraTàmogatom!
Egy év alatt bedől a vadásztársaság, és ha van egy kis eszük, utána úgy oszlanak fel, mintha sose lettek volna a faluban, aki akar vadászni, és van igény a jelenlétére, majd máshol fog vadászni, te meg békében ottmaradhatsz a vadakkal.
Majd a hivatásos “rendet tesz”, és küldi a számlát.
Válasz Pont #1386. hozzászólására“De jönnek ilyen tanácsok a vadászoktól, hogy védjük mi meg a területünket, és akkor ne nyíljon ki a bicska a zsebbe”
Nem kell csinàlni lófaszt se.
Pereljél, attól eltünik a vad.
Válasz Pont #1386. hozzászólásáraIgazad van, perelni kell. Viszont ezzel a tudással amit leírtak itt egyesek, simán bukni fogják a pereket.
Válasz Nagy Péter 40 #1385. hozzászólásáraAzért ne az legyen már a védekezés, hogy a kutya halàlramarja a vadat.
“Tehát mi megadtuk a lehetőséget vadásztársaságnak hogy a földeinken vadgazdálkodást folytathassanak”
Nem. A vadásztársaság vadászik. Csökkenti a vadak darabszámát. Ez is egy munka amúgy. Ha úgy látod több vadat kell elejteni, akkor jelezni kell. De a törvényileg előírt költségeket kikell fizetni. Amit írtam.
Ha ez az összeg úgy áll elő, hogy mi gazdák kifizetjük, akkor úgy. Ha nem akarjuk, vadàsztatásból kell előteremteni. Ahhoz meg vad is kell. És odaértünk, ahol most vagyunk.
Javasolj mást.
De amíg beszélgetünk, közben a vadállomány szaporodik.
Válasz hashtag #1381. hozzászólására" Figyelj már, ha van a telepeden 300 liba, és minden héten ellopnak 5-öt a dakotàk, akkor egy idő után úgy döntesz, hogy körbekeríted a tanyát."
A zsóti tavaly intézte el, hogy be se lehessen keríteni, ha esetleg meg szeretnéd védeni a szántódat, sőt még a vad zavarása is büntetendő. De jönnek ilyen tanácsok a vadászoktól, hogy védjük mi meg a területünket, és akkor ne nyíljon ki a bicska a zsebbe. Ezért nincs értelme a párbeszédnek. Perelni kell és kész, hazugokkal értelmetlen kommunikálni.
Válasz hashtag #1381. hozzászólásáraÍgy azért elég messze lesznek mindvégig az álláspontok....
Tehát mi megadtuk a lehetőséget vadásztársaságnak hogy a földeinken vadgazdálkodást folytathassanak.Erről papír is van hogy a vadakkal ők foglalkoznak.
Erre fel azt mondod hogy mi védjük meg a földünket vagy fizessek a vadásztársaságnak még x forintot.
Hoztál egy példát én is hozok eggyet.
Én kiadom a földem bérbe a bérbevevő viszont nem gazdálkodik jól veszteséges vagy csak vért izzadva tudja nullásra kihozni és akkor a te példádból kiindulva nekem a tulajnak kellene adni pénzt hogy ne legyen veszteséges vagy hogy jól művelje a földem?
Nyílván nem tökéletes példa de érted gondolom mire utalok.
Másik dolog hogy mi védjük meg a földünket.
A telephez közeli földeknél művelésnél kiszokott jönni velem-velünk a kutya-kutyák és nyílván nem csak ül a föld szélén és nézelődik hanem ha lát egy nyulat vagy őzet meghajtja.
Kb 10 éve ilyenért meglőtték a kutyámat azóta meg hogy nyílván ott volt fenyegetés részemről hogy állatkínzás miatt megy feljelentés ha nem hagyják abba azóta csak szólnak hogy ne hajtsa a kutya a vadat...
Tehát én a kutyámmal nem nyírhatom ki a vadat csak a vadásztársaság jogosult rá.
Ez kb olyan mintha a telepeden elszaporodnának a pockok de te nem nyírhatsz ki eggyet sem csak védekezz ellene míg az folyamat csak szaporodik..
Kb ez megy jelenleg vadgazdálkodásban is.
A lényeg az hogy a vadgazdálkodásban kell rendet tenni.20-30 éve értették a dolgukat és gondolom mostanra se felejtették el hogy mit kellene csinálni.
Mégis csak az látszik hogy eszméletlen mennyiségű vad van.
Ezen kell változtatni.
Válasz Nagy Péter 40 #1382. hozzászólásáraTámogatási kérelem nem jó! A bérelt földekre nem veheti fel a bérlő a pénzt! Az a tulajdonosnak jár! Ez így nonszensz. Persze mondhatod, hogy az a tiéd és biztosan úgy is van, de mivan ha nem!? Innentől kezdve sajnos úgy a jogos, hogy intézményesen kell eljárni, az pedig csak a hitelt érdemlő módon lehetséges. Tudom ez így cseppet szar, de ez van! És igazából teljesen jogos! Én is elfogadnám szívem szerint a valamikori papírt túl. Lapot kimérési jegyzőkönyvet.... De mivan ha Józsi bácsi eladta a földjét de felveszi a pénzt meg aztán majd az új tulaj is!?!? Persze engemet sem zavarna hogy most kétszer ment ki 1800 Ft, mégha csalárdság volt is mögötte, vagy csupán az is lehet, hogy ő még úgy gondolta az neki jár mert csak év közben adta el a földjét, és semmi szándékosság. Hát baszki az az ember aki kifizette a pénzt nem úgy, ahogy a jogszabály azt leírja, azt gazdasági bűncselekménnyel vádolnák meg egy esetleges helyzetben! Ilyen nem fordulhat elő, sajnos a sok kis területre így valóban nem érdemes felvenni a pénzt, vagy csak mondjuk 5évente egyszer.
De amúgy én azt is támogatnám, hogy minden vadászati bérleti díj maradjon a földtulajdonosi közösség számláján, és azt fordítság közösségi célokra, utak hidak gázlók karbantartására vagy ilyesmi... Mert szerintem mindenhol lenne erre igény. De ez már csak egy teljesen magán gondolat és független is az eredeti témától.
Válasz hashtag #1381. hozzászólására"Neked van károd, de te semmit nem akarsz ellene tenni, csak mástól várod el!"
Ha nem emlékszel, olvass vissza! Mint föld tulajdonos, földműves (nem vadász)mindent megteszek a kár elhárításáért Az elvárttól még jóval többet is!
De mindegy, elengedlek.
Válasz szanberg #1379. hozzászólásáraEngem nem érdekel az a 500-600 forint hektáronként nem kértem sose,csak ahogy mondod ha én lennék a kifizető ha hoznák elém a támogatási papírt én arra odaadnám,de mondhatom a másik példát is vitték a 4-5 éves tulajdoni lapokat a támogatási beadandóval együtt hogy hát drága lenne lekérni de itt vannak ezek a földek az övé ezek is lettek beadva és elküldték hogy csak 30 napnál fiatalabbal jöjjön.
Papíron igazuk is van csak hogy mondjam az egymáshoz való hozzáállás.
Köszönöm hogy megosztottad hogy nálatok hogy működnek a dolgok, ezek szerint mindenhol helyi sajátosságok vannak és ezek országosan eredményezik hogy rekord vadállomány van jelenleg az országban.
Megoldás nem látszik, de bízunk egy szebb vadmentesebb jővőben.
Válasz pettendimiklos73 #1371. hozzászólására“Miért nekem kellene csinálnom? Mert más tevékenysége nekem kárt okoz? Na ne!”
Na látod ez az! Neked van károd, de te semmit nem akarsz ellene tenni, csak mástól várod el! Amíg egy vad van, addig lesz vadkár is! Ha te elriasztod a saját forgódról, és a szomszédét eszi le, már tettél valamit, mert nem lett vadkárod! A szomszéd is megoldja majd, ha meg AKARJA. Ehez puska sem kell. Ha semmit nem vagy hajlandó tenni, semmi sem fog történni. Ne gyere azzal, hogy dehát neked kárt okoz a vad. Figyelj már, ha van a telepeden 300 liba, és minden héten ellopnak 5-öt a dakotàk, akkor egy idő után úgy döntesz, hogy körbekeríted a tanyát. Aztán ha nem elég, veszel egy kutyát, és fenntartod. Ha nem elég, csinálsz kamerarendszert, ha nem elég, csinàlsz riasztót. De miért teszed ezt? A sajàt érdekedben. A telephelyedet meg tudod, meg akarod védeni, a földedet meg védje meg más? Tegnap írták: szivesen összedobjàk az árát. Legyen így. De akkor mindenki fizesse be!
Nekem is milliós nagyságrendű vadkàrom van. Teszünk ellene, amikor olyan, riasztjuk, amikor lehet lőjjük. De ha nem csinálnánk ezt, 10x ennyi kár lenne! A fotelből egy nyulat sem lehet agyonütni! Az meg szaporodik. Terített asztal neki a határ.
“Miért nekem kellene csinálnom? Mert más tevékenysége nekem kárt okoz? Na ne!”
Nem a vadász tevékenysége okoz neked kárt, hanem a vadé!
A vadàsz csak lövi, ha úgy tetszik “írtja” a vadat, mert mondjuk 1000 darab nyúl lelövése nem kis munka, és ezért is csak a duma megy, meg a dünnyögés. Indulj el, és lődd le az 1001-ediket. Hajrà. Közös érdek..
Most is volt, hogy riasztotta, lőtte a nyulat az illető a forgóról, napi szinten kijàrással, és a szembe szomszéd is mondta, hogy az övéről is lehetne.
Hát, van az a pénz.
Akkor inkàbb egye le a nyúl.
Na ilyenkor mi van?
Válasz szanberg #1379. hozzászólására
Válasz Nagy Péter 40 #1374. hozzászólásáraEzt sajnos a jogszabályok alapján lehet csak elvégezni, erről aztán nem tehet senki. Jó volt régen az olcsóbb nem hiteles másolat, azt amúgy kb mindenhol elfogadták és sokkal olcsóbb volt, dehát azt ugyanannyiba telik a rendszerből lehívni mint az e-hitelest aztán így több megyen a kormányhivatalnak bevétel...
De tényleg, ha bele gondolsz és mondjuk neked kellene kifizetned a földtulajdonosokat, azért abban megegyezhetünk, hogy bemondásra nem tehet senki ilyet, hiszen büntető jogi kategória a hűtlen kezelés! Ez pedig az lenne ebben a formában.
Vad téma. Szerintem ez mindenhol más. Nálunk disznó sokallta több volt 15eve. És a pestis előtti állapothoz képest is. Annó 20-30 hektáros kukorica tabláink 50-70 százalékban eltűntek, és rendre minden évben!
Aztán 10eve mikor a jelenlegi vadászatra jogosult társaságba kerültem (alapítottunk egyet) akkor mondom ezt jobban kell csinálni. Akkor 250 disznót lőttünk egy esztendőben, majd 200-at majd 180, 150, 110 és jött az Afrikai sertés pestis.... És nem azért lett ez a szám kevesebb mert nem vadásztunk, hanem fogyott az állomány. És igen, 5-6ev alatt lehet elérni valós nagyságrendileg értékelhető eredményt úgy, hogy teljesen szabályos vagy és még a vadász etikát sem sérted.
Disznó ügyileg jelenleg nincsen gond. Viszont ahogy éltűnt pár éve, úgy a szarvas életteret nyert. Én 10eve emeltetem a terveket minden esztendőben, hála Istennek mára a hatóság kezdeményezi ezt mindenkinél! Sőt, jelenleg kb szarvas tarvadat korlátozas nélkül lehet terítékre hozni, idényen kívül is! Pár éve még külön engedélyezési eljárás volt ez, noha igazából egy kérvény beadását meg 10ezer befizetését jelentette csupán mindez.
Nálunk amúgy szlovákoktól árad be a szarvas. De nagyon, itt van ugye közel a határ, nomeg vadregényes a terület.
Felettünk az állami erdészet állomány apasztást kért, külön hivatásos személyzet dolgozik pluszban az ügyön. Mintegy 2000darabot ejtettek el az elmúlt 3 szezonban! Plussz mi is körülöttük többet mint azelőtt.
Talán konszolidáció lesz a vad számban, de még tovább kell ezzel dolgozni.
Válasz szanberg #1376. hozzászólására"Vinni a bankszámla számodat! "
Nincs. 2 éve nem is kaptam pénzt! Írásban közöltem velük, hogy megszűnt a számlám, erre a címre kérem. Még csak nem is válaszoltak!
Mint említettem a gyűlés is jól kivan találva. Jön az értesítés, ha megvan a kellő nagyságú terület. Karakószörcsögre el kell 2 héttel korábban, személyesen regisztrálni (gondolom minél kevesebben vegyenek részt a gyűlésen). Majd még egyszer el kell menni a tényleges gyűlésre. Undorító! (ha csak nem változtak a dolgok, elég régen volt kapcsolatom velük a kifizetés levelezésen kívül).
Válasz pettendimiklos73 #1375. hozzászólásáraA gyűlés meg van hírdetve. Ha te is földtulajdonos vagy, és az adott időpontban megjelensz, senki nem fog elküldeni. Ennyi.
Válasz pettendimiklos73 #1372. hozzászólásáraSemmi gond! Megvehető az információ mindenki számára! Persze! Akkor amikor valaki vette a fáradtságot és egyesületet alakított, és ment szavazni a földjével vagy meghatalmazott földjeivel, képviselte azt amit szeretett volna. Rengeteg pénzt költve erre. A te saját bérleti dijadat magadnak kell igazolnod, neked kell az ellenértéke!!!! De! Szavazzátok meg a földtulajdonosi közgyűlésen, hogy a vadászati bérleti díjakbol vegye meg a közösség az összes HRSZ tul. Lapját és akkor egyenként nem kerül pénzébe a gazdának! Úgyis az 5 évnél régebben bent ragadt pénzt már nem kérheti a tulajdonos, ugyanakkor a földtulajdonos rendelkeznek annak sorsáról. Mondom mi útakat javítottunk belőle, ti vegyetek tulajdoni lapokat belőle! Persze ez nem kis munka! És semmi köze a vadászhoz!!!! Csak szólok
Persze összefonódik a kettő mert sok föld tulajdonos vadászik, de talán így is lenne ez a legjobb amúgy is!
Viszont akkor is el kell menned a földtulajdonosi közösség vezetőjéhez, kérni a neked járó összeget, Vinni a bankszámla számodat!
Válasz szanberg #1373. hozzászólására"A jegyző nem képviselhet! "
Itt pedig így megy! Gondolom alakuláskor így fogalmazták meg az alakító iratot. Mást nem tudok elképzelni.
Míg képviselő voltam, egyszer engem küldtek a jegyző helyett (nem ért rá).
Válasz szanberg #1370. hozzászólásáraEgyik ismerős vitte a támogatási papírját hogy neki 86 hektárja van.Elhajtották hogy hozza a tulajdoni lapokat... és úgy hogy van 15 tulajdoni lap már bukó..
Ennyit hogy milyen a viszony jelenleg.
Na de itt ellett kanyarítva erre a hektáronkénti 500-600 forintra a téma... ami igazából lényegtelen nme ezen múlnak a dolgok.
De szerintem ami sokkal fontosabb hogy miért van sok vad?
Ugymond a vadészpártiak azt mondják hogy elvégzik a munkájukat sőt erőt megfeszítve még többet is tesznek.
Akkor miért van ennyi vad ?
És ezelőtt 15 éve miért volt majdnem fele annyi?
Nem herrgelésként kérdezem tényleg érdekel hogyha igaz hogy a vadásztársaságok becsülettel végzik a munkájukat akkor hogy lehet ennyire elszaporodva a vad?
Válasz pettendimiklos73 #1364. hozzászólásáraIgen, minden földtulajdonos mehet! És kellene is menni, és akkor tisztábban lennének a dolgok, nem pedig a kitalált nonszensz információk terjengenének!
A jegyző nem képviselhet! A te tulajdon jogodat saját magad, vagy meghatalmazottad kizárólag!
Alkotmány ellenes téma lenne, ha bárki képviselni tudná minden nélkül a te tulajdoni jogodat helló! Gondolkozunk már kicsit, mielőtt hülyeséget, fals dolgokat írunk le.
Egy hrsz-ben pedig a többségi tulajdonos, vagy többségi meghatalmazott szavazott annó, mikor választás volt.. de ha egy tized hektárod van is csak egy adott közösség területen, arra csak te kaphatod meg a bérleti díjat. Nálunk 400Ft került megállapításra, azelőtt 100 Ft volt.
Válasz szanberg #1370. hozzászólására" De valahol szerintem jogos is, honnan varázsolná a kifizető elő mindenkinek az aktuális tulajdonát????! "
Ne nevettes! Mikor kuncsorogtak a vadászterületért, naprakész, papíralapú földtulajdon nyilvántartással a hónuk alatt járták végig a gazdákat! Ha akkor tudták kinek mije van, akkor........
Válasz szanberg #1366. hozzászólására"Viszont ha magadért nem vagy hajlandó megtenni amit meg kell, mástól miért várnád ezt el?! "
Nagyon elbeszélünk egymás mellett.
Miért nekem kellene csinálnom? Mert más tevékenysége nekem kárt okoz? Na ne!
Sarkítva, valaki közlekedésben összetöri az autómat, akkor én vezessek helyette?
Ez nehogy már így működjön!
Létezik egy vadgazdálkodásnak nevezett valami. Erre vannak szakemberek. Az ő feladatuk lenne egy sokszínű vadállomány kezelése (nem sokszámú!).
Végezzék rendesen a dolgukat ( nem jóskapista üzleti érdekeit, egoizmusát védő, kiszolgálók)! Ha meg nem megy, engedjék át a helyüket hozzáértő, tenni akaróknak (mondjuk erről a vad tulajdonosának kellene gondoskodni, állam) .
Lehet nálad másképp működik, van ráhatásod a környezetedre, de az ország 90 akárhány százalékában nem így működnek a dolgok. Ennyi.
Válasz vitezkaroly1 #1367. hozzászólásáraHahó! A vadásztársaságnak nem üzlet! A vt átutalja minden évben egy összegben a teljes vadászterületének a bérleti díját!!!! Amit a földtulajdonosi közösség fizet ki egyenként az arra jogosultaknak. Arra jogosult az a földtulajdonos, aki igazolja papírral, hogy jelenleg mennyi földje van ott, abban a területben. A bérleti díjat is a földtulajdonosok szavazták meg amikor a vadászatra jogosultat is, de nem a vadásztársaság szabta ezt, hanem akinek földtulajdona, vagy meghatalmazása volt ott. Ezért lenne az a jó, ha a gazdák alkotnának vadásztársaságot, mert akkor símább lenne minden ilyen történet.
Évente két hrsz-ról hívhatsz le tulajdoni lapot ingyenesen, a többit igen, 4+ ezerért sajnos le kell hívni . Erről senki sem tehet, ez a jogszabály!!!! De valahol szerintem jogos is, honnan varázsolná a kifizető elő mindenkinek az aktuális tulajdonát????!
Válasz Ohaza63 #1365. hozzászólásáraÜdv,
Te ülsz fordítva a lovon, véletlenül földtulajdonosi közösség vezetője vagyok( több évig nem volt betöltve a pozíció, a gazdák közül senki nem volt hajlandó bevállalni), még véletlenül se úgy müködik ahogy te gondolod.
Válasz Ohaza63 #1365. hozzászólásáraNeked kell menni tulajdoni lapjaiddal! Máskülönben bárki is honnan a frászból tudná, mennyi területed van ott abban a vadgazdálkodási egységben.
Melyik település? Szerintem vagy 300+ km-re vagyok tőletek de kideritem ki ott a földtulajdonosi közösség vezetője, és mehetsz is hozzá a pénzedért. Mondom, 5evre visszamenőleg kifizet. Vigyél bsz számot is, mert nem tudja kitalálni hová utaljon.
Válasz Koczka József #1354. hozzászólására" hiteles 30 napnál nem régebbi tulajdon lapodat a mivel igazolod az adott évi teruletedet és már kapod is a jussodat"
Nézzünk egy példát.
Tehát hektáronként fizetnek 500 forintot.
Van mondjuk 60 hektár föld 5 táblában, erre kapnál 30 ezer forintot.
Gondolom a hiteles tulajdoni lapnak van költsége.
Ezt másolom:
A hiteles tulajdoni lap ára 2025-ben e-hiteles változatként 4800 Ft, míg papíralapú hiteles másolatként 10 000 Ft, és minden magyar állampolgár évente kétszer lekérheti ingyenesen a saját tulajdonú ingatlanáról.
Ez egy jó üzlet a vadásztársaságnak, mivel sokan nem kérik.
Válasz pettendimiklos73 #1363. hozzászólásáraJó. Sajnos én mindent is csinálok, tudom mivel jár. Viszont ha magadért nem vagy hajlandó megtenni amit meg kell, mástól miért várnád ezt el?!
Nyílt megtagadással állsz az egész ügyhöz, farral mindennek. És igazából ez a gond, ezért lebeg az ellentét gazda és vadász között!
Lehet jönni mindenféle negatív példával, igen van sok mindenre precedens sajnos. Csak szerintem éppen ezek a dolgok kellene, hogy szemet nyissanak az embereknek és konszenzusra törekedni! Ha ez nem így van, akkor majd a rendszer megoldja ahogy kolléga írta is korábban, de az sokkal jobban fog fájni mindenkinek, csak nem akarjuk ezt elhinni. Ezért kéne megelőzni a bajt.
Válasz Koczka József #1360. hozzászólásáraKedves József!
Szerinted ha Én bérelem a földjeidet, nem nekem kell jelentkezni a bérleti díjjal a megadott időben, pl október 15.-én, hanem majd a tulajdonos (Te) sokadik hívása után fizetem csak ki, vagy hímelek hámolok és lófaszt sem fizetek.
Fordítva ültök a lovon barátom. A vadász beszél belőled, nem a gazdálkodó.
A lényeg az hogy a kutya nem keresett az elmúlt 20 évben, hogy bazd + itt van az nyomorult pénzed ami jár. Amikor meg Én érdeklődtem, handabandáztak össze vissza.
Lehet, hogy nálatok rend van, de itt nálunk csak a lapítás megy.
Azért a szaros apróért meg nem fogok bíróságra járni.
Én csak egy mezei gazdálkodó vagyok, akinek lerágja a nyúl, őz a napraforgóját,meg kukoricáját, meg amikor tavaly szántottam, ezek meg a földem végeben durrogtattak a traktoromon úgy pattogtak a sörétek , mint a jégverés.
Amikor meg közéjük hajtottam a traktorral ekéstől és rendőrrel fenyegettem az egész társaságot, akkor meg megharagudtak rám.
Válasz Koczka József #1361. hozzászólására"Voltál már földtulajdonosi gyűlésen?"

Mert oda akárki mehet.
Én pl. a 60-70 ha-mal közelébe sem kerülhetek. X ha-tól felfele lehet menni, de még akkor is külön személyes regisztrációhoz kötötten. A kicsiket (pl. én) a jegyző képviseli.
felénk legalábbis így működik.