Fogyasztás itt nagyon jó. Napraforgóban 10 liter vagy alatta. Éves átlagot szoktunk számolni 10,5-13 között volt eddig. Olajat pedig nem eszi, 250 üzemóra elmegy utántöltés nélkül.
nekünk cebis nem írja így konkrétan a nyomást de mikor a szervízes itt volt és csinálta ezt cserét, akkor mondta minden más paraméter jó. Hidegen füstölt nagyon meg dadogott, melegen már semmi baja nem volt, meg kicsit nehezen indult. Azóta könnyebben indul... csak kicsit drága volt azért ami akkora mint egy mtz adagoló.
Viszont riogattatok itt amikor rotoros gép jött a képben, hogy leeszi a gatyánkat majd. Búzában még csak-csak mert szecskázva 13-18liter között eszegetett igaz hatalmas szalmákat vágtam, de végülis ez sem sok, jójó egy ládás lexion biztosan 15liter alatt maradhat, de a mercimotoros 108-asok meg 20 felett esznek itt errefelé.
Szója napraforgó aratás üzemanyagfogyasztási átlagom sok táblában sok vonulással 10 literben megállt, sőt! Még ígyis, hogy nem 2-3táblát kellett vágni hanem 13-tól is többet mégis alulról kaparja ezt, szecskázva természetesen mindent.
Kukoricában 12liter körül jött ki múltkor amikor a jobb táblákat vágtam hatalmas zöld szárral, igaz csak 7-8tonnákat adott, az 5tonnásban megintcsak levágok óráként 7hektárt nettóban ürítésekkel együtt nagyobb 20-30hektáros táblákon és 60-70liter között fogyaszt vágás közben monitor szerint am iegyébként pontos mert figyelgetem.
Tavaly 9-11tonnás kukoricákban 12,5literre jött ki nagy táblákban a fogysztásom ősszel.
Marha jó! Főleghogy olyan szecskát hagy mag után hogy nincsen 10centitől nagyobb vagy hoszabb mulcs darab seholsem.
Az nemjó!
Aztmondták cateresek nincsen jellemző probléma ezekkel a motorokkal, remélem is.
Nekem C13-as van a gépben.
Tényleg! Motorolaj nyomást mit mutat nektek a monitor???
Nekem aratás közben üzemi hőfokon (87fok) és üzemi fordulaton(21001/min) 2,8-2,9 az olajnyomás ami jó, de azért keveslek mert a trakikban a sisu motorok teljes terhelésnél is 5bar körül mutatnak esetleg 4,x-re megy vissza.
Nekem olajat nemkellett rátölteni bár az első olajcserekor (250üzemóra beleugrott) már nemvolt felső nívón egészen. Mol dynamic volt benne, most Agip volt itthon igaz csak CH-4-es nem Ci4 de szerintem nemkell aggódni
Üdv nektek.660-as lexionnal dolgozott már valaki?Mult 7-en volt nálunk próbára 12 soros Sun speed asztallal.7óra alatt 32 hekit vágtam le vele napraforgóból.
Tapasztalatból mondom hogy nekem megoldás volt a dob kitakarása. Tavaly sajnos a zöld száras naprámat bérbe kellett levágatnom, és akkor a JD-s fazonnal beszélgetve derült ki, hogy nekik ki kell takarni a dobot. Kipróbáltam, igaz ez csak E-516-os de nagyon bejött a dolog. A zöld száras anyagot olyan könnyedén nyelte a dob, hogy az asztal konzolcsiga bedobóljánál felboltozódott az anyag, nem bírta nyelni a 40q körüli terményt. Volt benne LE 25 is 3 m magas, meg neoma is kicsit alacsonyabb.
A lemeznek semmi köze hozzá szerintem, én mindig azzal vágtam még a magas primist is mert az is ott van a 2-2,3 méternél, nagyjukú kukorica kosár van a gépben vagy búza???????????? Ha hagy a hézag a dob meg a kosár között meg nem nagy a dobfordulat és száraz a napra akkor nem lehetne gond!
Lehet hogy adobtakarólemezek leszerelésénél van a megoldás, ugyais arostán olyan n agytömegű az összedarált szár.és fej örlemény hog y nemtudja kidolgozni igy van szórás is. Agéputá vastag fehéf szönyeg van akármilye lassan megyek. Mellettem jJD vágta az még szárazabb volt és nenlehet megmondani hogy hol járt akombájn, kérdeztem egy megást Ő 700-as fodulattal dolgozik nálla nincs aza jelenség mint nállam. Majd megkérdeze ,hoy használja e a takarólemezt.
Hát nem értem ha lent a kosár és van fordulat is , akkor a napra lehet még vizes, vagy túl gyorsan mész a géppel mert sok a cucc és nem bír vele a gép.
Igen atakarőlemezekkel felvan szerelvés kukorica kosár van fent. AZt hallottam ,hogy az AXIÁL megvette az oOrosházi gyára ahol 96-ban ezt gyártoták és csak viszonteladót szolgálnak ki. .ezért erdeklődtem a neten.
Szia Hívd föl a gyártót , én tavaj beszéltem velük, mondjuk nem alkatrész ügyben de nagyon segítőkészek voltak, sőt kimondottan., nem tudom hogy kiszolgálnak e magánszemélyt.
Sziasztok UN-676-os adapterhez keresek a hatszögtengelyre kúpfogaskereket és a párját valamint acsillagkést aggya. Az AXIAL-nál ugyan beszerezhetö de k. drága nálluk minden .
Akkor engedjél a kosáron lefele, és nem fog annyira brüföni, így írtad ugye????????? Ha meg marad benne szem akkor meg egy kis dobfordulat emelés kell neki!! Ennyire egyszerű.
Szevasztok,A héten elkezdtem vágni a napraforgót Fúsia fajta 230cm magas ,akármennyire emelem az adptert igyis 100-120cm szárral vágja . Igy csak nagyonlassan lehet menni benne,600-as fórdulatná sürün büfög a dob éssok ahéjaltszen ,az át vevő cseszeget érte. lehet hogy mégis kell adobcsökkentő acd-106-osra. Kiváncsi vagyok,hogy 450-es fordúlatnál hogyeszi? Gyula
Hát már ehhez hasonlót én is láttam kis hazánkban, csak az 420-as volt. Szerintem ez lexikon betegség, eldurran a linde csöve, vagy csak maga a gyártásnál nem jól préselik és lelövi a gumis részt a fémről, onnan rá az olaj a forró kipufogóra, aztán jöhetnek a tűzoltók!!!!!!! Ugrott a 100 "milka csocsi" van egy rakás ócska vasa a gazdának.

Válasz #911. hozzászólásra
Olyat nem találsz, ami megfelel nekik!! De ha igen, szólj nekem is!!! Csak olyan gépkönyvet fogadnak el nálunk, amiben benne van a gép alváz, és motor száma!!Ilyen SOHA nem volt.
Claas Dominator 108 SL kombájn eredeti szórásjelző bekötésében valaki tudna segíteni? A műszerfalig minden jó, csak ott a csatlakozóit lerágta valami rágcsáló.
Szevasztok,Gyula vagyok,Tud ja valaki cd-106-os gépkönyvet hollehet szerezni? Ugyanis lejárt a3éves időszak, eddig nemkellet a gépkönyv a z.rendszámhoz,de mostmár kell. Még azAXIÁL semtud adi. emaiil dutra90@fremaiil.hu Köszi
Beállítás kérdése az egész, ott a rotoron kell azt a sok pofát cserélgetni illetve azthiszem a szögük is állítható menyire meredeken álljonak.
Plusz mintha az IH-ban is csigák tolnák az anyagot hátra gyűjtőasztal helyett, szerintem az nem valami jó megoldás.
Aki belemászik és megérti hogyan működik be tudja állítani azt mondják, de igaz is mert ahogy foglalkoztunk vele sokat igen látványos eredményeket tapasztaltam, és akkor még mindig vannak olyan kiegészítő rotor alkatrészek amelyek MEGFELELŐ helyű használatával hatalmas különbségeket lehet elérni.
Meg épen a gabona végett, hogy könyebben használható legyen talált ki a gyár egykét alkatrészt még.
Van a nagy gyűjtőasztal ezekben végig a rotor alatt meg egy kis úgynevezett kaszkádasztal kb 50-60centi hosszú ugyanolyan bordás törekasztal profilból erről lép már a rostákra az anyag rá. No ezt megcsinálták úgy, hogy perforált és egy erős légáramot vettek le a szelelőről ehhez ami egyrészt jobban előtisztít előkészít, mert a könnyű szemetet már fújja is ketté a szemtől illetve a termény is lebeg rajta jobban így könyebb az egyeneltességet elérni változó körülmények között is.
Elvileg jól működik, van is egyik kolégának már beépítve kíváncsi vagyok mit fog érni, de tény, hogy az új 9500-as modellben ami a mienknek a fészliftje ez már rajtavan sőt állítható formában, gondolom aprómagra kisebbre zárod nagy szemre meg kinyitod.
Ha jó a dolog akkor megvegyük mi is bele, bár ősszel nemkell mert ott minden klappolt tavaly is.
No akkro ott a 640lóerőben van a titok nyissa, és nem véletlenül raktak bele akkora motort.
Enyémben Caterpillar C13-as motor van 460lóerővel de megtudom ejtetni a fordulatát jobb anyagban simán, közel ekkora tempót nem is kell vele menni ehhez. Viszont ez 200 lóerő mínusz a Tiedhez képest, illetve lehet ennek az egyrotoros axiáldobos történetnek is nagyobb energiaigénye lenne!?!?!?!? Ezt mondjuk nemhiszem, lexiban is a 3dobot kell azért hajtani nomeg utána a két leválasztó rotort is keményen, együtt nem kis terhelés ez. Na mondjuk ez hibrid rendszer, mimeg echte axiálrotorosok vagyunk.
Abban egyezünk, hogy bár már nem annyira rossz mint a régi gépeknél, de szalmát törünk még mindig hehe
7357 hozzászólás
Válasz #955. hozzászólásra
Fogyasztás itt nagyon jó. Napraforgóban 10 liter vagy alatta. Éves átlagot szoktunk számolni 10,5-13 között volt eddig. Olajat pedig nem eszi, 250 üzemóra elmegy utántöltés nélkül.
Válasz #954. hozzászólásra
nekünk cebis nem írja így konkrétan a nyomást de mikor a szervízes itt volt és csinálta ezt cserét, akkor mondta minden más paraméter jó. Hidegen füstölt nagyon meg dadogott, melegen már semmi baja nem volt, meg kicsit nehezen indult. Azóta könnyebben indul... csak kicsit drága volt azért ami akkora mint egy mtz adagoló.
Viszont riogattatok itt amikor rotoros gép jött a képben, hogy leeszi a gatyánkat majd. Búzában még csak-csak mert szecskázva 13-18liter között eszegetett igaz hatalmas szalmákat vágtam, de végülis ez sem sok, jójó egy ládás lexion biztosan 15liter alatt maradhat, de a mercimotoros 108-asok meg 20 felett esznek itt errefelé.
Szója napraforgó aratás üzemanyagfogyasztási átlagom sok táblában sok vonulással 10 literben megállt, sőt! Még ígyis, hogy nem 2-3táblát kellett vágni hanem 13-tól is többet mégis alulról kaparja ezt, szecskázva természetesen mindent.
Kukoricában 12liter körül jött ki múltkor amikor a jobb táblákat vágtam hatalmas zöld szárral, igaz csak 7-8tonnákat adott, az 5tonnásban megintcsak levágok óráként 7hektárt nettóban ürítésekkel együtt nagyobb 20-30hektáros táblákon és 60-70liter között fogyaszt vágás közben monitor szerint am iegyébként pontos mert figyelgetem.
Tavaly 9-11tonnás kukoricákban 12,5literre jött ki nagy táblákban a fogysztásom ősszel.
Marha jó! Főleghogy olyan szecskát hagy mag után hogy nincsen 10centitől nagyobb vagy hoszabb mulcs darab seholsem.
Válasz #953. hozzászólásra
Az nemjó!
Aztmondták cateresek nincsen jellemző probléma ezekkel a motorokkal, remélem is.
Nekem C13-as van a gépben.
Tényleg! Motorolaj nyomást mit mutat nektek a monitor???
Nekem aratás közben üzemi hőfokon (87fok) és üzemi fordulaton(21001/min) 2,8-2,9 az olajnyomás ami jó, de azért keveslek mert a trakikban a sisu motorok teljes terhelésnél is 5bar körül mutatnak esetleg 4,x-re megy vissza.
Válasz #951. hozzászólásra

Nálunk C9-en most cseréltek aktuátort, ami az olaj nyomást és az üzemanyagot adja a porlasztóknak. 600 eFt
Válasz #951. hozzászólásra
nem aggódom ,meg vagyok vele elégedve,mivel másnap máshol állt ,és feljebb volt anívó,250 óra alatt 2liter nem vészes
Válasz #947. hozzászólásra

Abba mekkora motor is van???
C9?
Nekem olajat nemkellett rátölteni bár az első olajcserekor (250üzemóra beleugrott) már nemvolt felső nívón egészen. Mol dynamic volt benne, most Agip volt itthon igaz csak CH-4-es nem Ci4 de szerintem nemkell aggódni
Válasz #948. hozzászólásra
Mennyi az üzemóra...
Válasz #948. hozzászólásra

Hát ha sok az óra benne akkor felejtős, horror hozzá az alkatrész!!!
lexi 480-on mit kell megsasolni ha venni akar az ember
Válasz #946. hozzászólásra
150 óra 2 liter olaj,akkut cseréltem most nagyon jól indúl,
Válasz #945. hozzászólásra
A moci hogy bírja ?
Válasz #944. hozzászólásra

Tegnapi várakozás a száradásra
Válasz #943. hozzászólásra

lexion is ,az 5 t-ás kukoricában is, és szép szártépőzés az 12km/ó
2. teljes linde
Válasz #942. hozzászólásra

Bírja még az öreg talicska látom????????
Válasz #940. hozzászólásra

Na az igaz 9 óra volt de 330-as medionnal
Vetőmag szotya 8 óra alatt 22 ha (kényelmesen) a 12 soros spéci adapterrel elképzelhető. A majdnem duplája.
Válasz #938. hozzászólásra

De persze nem 7 óra alatt!!!
Válasz #938. hozzászólásra

Válasz #937. hozzászólásra

bocsi de annyit hatsorral szoktunk
Üdv nektek.660-as lexionnal dolgozott már valaki?Mult 7-en volt nálunk próbára 12 soros Sun speed asztallal.7óra alatt 32 hekit vágtam le vele napraforgóból.
Válasz #934. hozzászólásra
Tapasztalatból mondom hogy nekem megoldás volt a dob kitakarása. Tavaly sajnos a zöld száras naprámat bérbe kellett levágatnom, és akkor a JD-s fazonnal beszélgetve derült ki, hogy nekik ki kell takarni a dobot. Kipróbáltam, igaz ez csak E-516-os de nagyon bejött a dolog. A zöld száras anyagot olyan könnyedén nyelte a dob, hogy az asztal konzolcsiga bedobóljánál felboltozódott az anyag, nem bírta nyelni a 40q körüli terményt. Volt benne LE 25 is 3 m magas, meg neoma is kicsit alacsonyabb.
Válasz #934. hozzászólásra

Én feladtam, nem tudom mi lehet a gond.
Kukorica kosár van beszerelve,már akkora ahézag hogy nemlehet tovább álitani
Válasz #932. hozzászólásra

A lemeznek semmi köze hozzá szerintem, én mindig azzal vágtam még a magas primist is mert az is ott van a 2-2,3 méternél, nagyjukú kukorica kosár van a gépben vagy búza???????????? Ha hagy a hézag a dob meg a kosár között meg nem nagy a dobfordulat és száraz a napra akkor nem lehetne gond!
Lehet hogy adobtakarólemezek leszerelésénél van a megoldás, ugyais arostán olyan n agytömegű az összedarált szár.és fej örlemény hog y nemtudja kidolgozni igy van szórás is. Agéputá vastag fehéf szönyeg van akármilye lassan megyek. Mellettem jJD vágta az még szárazabb volt és nenlehet megmondani hogy hol járt akombájn, kérdeztem egy megást Ő 700-as fodulattal dolgozik nálla nincs aza jelenség mint nállam. Majd megkérdeze ,hoy használja e a takarólemezt.
Válasz #925. hozzászólásra

Hát nem értem ha lent a kosár és van fordulat is , akkor a napra lehet még vizes, vagy túl gyorsan mész a géppel mert sok a cucc és nem bír vele a gép.
Válasz #929. hozzászólásra
Ha másként nem boldogulsz próbáld meg kitakarni a dobot. Van olyan gép amellyel másként nem is lehet naprát vágni. /johndeer/
Igen atakarőlemezekkel felvan szerelvés kukorica kosár van fent. AZt hallottam ,hogy az AXIÁL megvette az oOrosházi gyára ahol 96-ban ezt gyártoták és csak viszonteladót szolgálnak ki. .ezért erdeklődtem a neten.
Válasz #925. hozzászólásra
le van takarva a dob?
Válasz #926. hozzászólásra
, nem tudom hogy kiszolgálnak e magánszemélyt.
Szia Hívd föl a gyártót , én tavaj beszéltem velük, mondjuk nem alkatrész ügyben de nagyon segítőkészek voltak, sőt kimondottan.
Sziasztok UN-676-os adapterhez keresek a hatszögtengelyre kúpfogaskereket és a párját valamint acsillagkést aggya. Az AXIAL-nál ugyan beszerezhetö de k. drága nálluk minden .
Szia ARES: Adobot már nemlehet tovább engedni sem a karral sem acsavarnál 600-as fordulatnálnéha érzódik adobvariátor szaga ,üdv. Gyula
Válasz #923. hozzászólásra

Akkor engedjél a kosáron lefele, és nem fog annyira brüföni, így írtad ugye????????? Ha meg marad benne szem akkor meg egy kis dobfordulat emelés kell neki!! Ennyire egyszerű.
Szevasztok,A héten elkezdtem vágni a napraforgót Fúsia fajta 230cm magas ,akármennyire emelem az adptert igyis 100-120cm szárral vágja . Igy csak nagyonlassan lehet menni benne,600-as fórdulatná sürün büfög a dob éssok ahéjaltszen ,az át vevő cseszeget érte. lehet hogy mégis kell adobcsökkentő acd-106-osra. Kiváncsi vagyok,hogy 450-es fordúlatnál hogyeszi? Gyula
Válasz #921. hozzászólásra

Az egy barom, vettek ismerősök 650-est 2012 decemberében újat, 55 milka csocsi volt, miről beszél a baromarcú????????
Válasz #917. hozzászólásra

580 volt,de van Deutz is..
Válasz #919. hozzászólásra
Kemény pénzben 50,annyira tartsa.Az csak 15 misi,németben van...
Válasz #918. hozzászólásra

Annyit ér kilónként bontásra 50 ft/kg de nem 50 milkát!!!!! Az beteg, hol van ez a gép Magyarországon????????????
Válasz #916. hozzászólásra
Ötvenesre tartja,a tulaj árulja...
Válasz #915. hozzászólásra

Ugrott a 100 "milka csocsi" van egy rakás ócska vasa a gazdának.

Hát már ehhez hasonlót én is láttam kis hazánkban, csak az 420-as volt. Szerintem ez lexikon betegség, eldurran a linde csöve, vagy csak maga a gyártásnál nem jól préselik és lelövi a gumis részt a fémről, onnan rá az olaj a forró kipufogóra, aztán jöhetnek a tűzoltók!!!!!!!

Brandschaden...

Új modellel bővül a CLAAS LEXION típuscsalád
http://www.agrarunio.hu/hir/uj-modellel-bovul-a-claas-lexion-tipuscsalad-10441.html
Válasz #911. hozzászólásra
Olyat nem találsz, ami megfelel nekik!! De ha igen, szólj nekem is!!! Csak olyan gépkönyvet fogadnak el nálunk, amiben benne van a gép alváz, és motor száma!!Ilyen SOHA nem volt.
Segítséget kérnék !

Claas Dominator 108 SL kombájn eredeti szórásjelző bekötésében valaki tudna segíteni? A műszerfalig minden jó, csak ott a csatlakozóit lerágta valami rágcsáló.
Szevasztok,Gyula vagyok,Tud ja valaki cd-106-os gépkönyvet hollehet szerezni? Ugyanis lejárt a3éves időszak, eddig nemkellet a gépkönyv a z.rendszámhoz,de mostmár kell. Még azAXIÁL semtud adi. emaiil dutra90@fremaiil.hu Köszi
Válasz #909. hozzászólásra
Beállítás kérdése az egész, ott a rotoron kell azt a sok pofát cserélgetni illetve azthiszem a szögük is állítható menyire meredeken álljonak.
Plusz mintha az IH-ban is csigák tolnák az anyagot hátra gyűjtőasztal helyett, szerintem az nem valami jó megoldás.
Aki belemászik és megérti hogyan működik be tudja állítani azt mondják, de igaz is mert ahogy foglalkoztunk vele sokat igen látványos eredményeket tapasztaltam, és akkor még mindig vannak olyan kiegészítő rotor alkatrészek amelyek MEGFELELŐ helyű használatával hatalmas különbségeket lehet elérni.
Meg épen a gabona végett, hogy könyebben használható legyen talált ki a gyár egykét alkatrészt még.
Van a nagy gyűjtőasztal ezekben végig a rotor alatt meg egy kis úgynevezett kaszkádasztal kb 50-60centi hosszú ugyanolyan bordás törekasztal profilból erről lép már a rostákra az anyag rá. No ezt megcsinálták úgy, hogy perforált és egy erős légáramot vettek le a szelelőről ehhez ami egyrészt jobban előtisztít előkészít, mert a könnyű szemetet már fújja is ketté a szemtől illetve a termény is lebeg rajta jobban így könyebb az egyeneltességet elérni változó körülmények között is.
Elvileg jól működik, van is egyik kolégának már beépítve kíváncsi vagyok mit fog érni, de tény, hogy az új 9500-as modellben ami a mienknek a fészliftje ez már rajtavan sőt állítható formában, gondolom aprómagra kisebbre zárod nagy szemre meg kinyitod.
Ha jó a dolog akkor megvegyük mi is bele, bár ősszel nemkell mert ott minden klappolt tavaly is.
Válasz #905. hozzászólásra

Mestör az nöm löhet, hogy a piros rotótó egyeletesebben folyik alúúl az anyag hehehehe.
Válasz #907. hozzászólásra