légyszi súgd már meg nekem hol adnak 300 eurot a durumért nekem is van itt pár vagonra való, ennek még a közlébe seajánlottak érte. Ennyiért vihetik holnap reggel is
Talán a nagy számok hallatán-láttán a búza ára még esni fog? Durum búzából, aminek az árát fix 300 euróra árazták be "brutális" üzemi(180 ha) eredmény született.
Amúgy egy másik témában olvastam, az a bacis dolog a 100%-ból mennyire értékelnéd, mert én próbálgattam kissebb nagyobb sikerrel de sok minden befolyásolhatja véleményem szerin.(Évjárat, talaj meg hasonlóak) Volt pozitív és negatív tapasztalatom. Én csak próbálgatom tiszteletből egyenlőre és minden változásra eredményre figyelek az ellen kontrolokból. Amúgy a cerriernek most nagy gondot okoz az iszonyatos szármaradvány nálam. De orvosoljuk.
Jó kis odafigyeléssel gondoskodással fajtaválasztással simán! Itt volttak szerencsésebbek 38-40% sikért produkáltak. Természetesen csak intenzív gazdálodással.
Elegem van az összes köcsögből aki viszi le az árakat.A tőzsden a repce megint esett 3000 forintot.Nem akarják azt,hogy egyszer minden téren jó évünk lenne.Nekünk 65 mázsa lett a búza átlag
Vili van valami infód a gabona árakról? Az enyémet holnap vizsgálják be kb az 5. kereskedő. Van Brutus,Lupus,Dunai és hybrid Hysun kb összesen 300 tonna az eddigi "eredmények" 30-38% sikér,14-17,3% fehérje, 290-370 esésszám
12550 hozzászólás
Válasz #398. hozzászólásra
Fél hekin?
Válasz #397. hozzászólásra
Szórtad már a kukit? Mustár? termés,átvételi ár,szerződés?
Válasz #397. hozzászólásra
az a legjobb, nekem lett idén vagy 8q
Válasz #392. hozzászólásra
Szarban vagyunk a kukit zabálja a diabrotika,a buzát mindenki tudja termelni-az olajosok be vannak határolva a vetésforgó miatt,mustárt vetek jövőre!
Válasz #395. hozzászólásra
az étkezési búzának nagyon lesz ára, mert kevés van belőle, csak szarakodnak az árakkal
Válasz #393. hozzászólásra
más téma?
Válasz #392. hozzászólásra
ezért lesz az jövöre,hogy mindegy csak "búza szine" legyen
Válasz #392. hozzászólásra
Ez egy fórum -nem hirdetőtábla!
Válasz #390. hozzászólásra
én nem is vetek ősszel búzát
ha igy haladunk, lehet, hogy csak bukfencet
Válasz #390. hozzászólásra
nagyon titokzatosan válaszolsz
Válasz #388. hozzászólásra
Ha ezért az árért eladnám,akkor lenulláznám a búza termesztést!
Válasz #386. hozzászólásra
Kb. egy hete végeztünk.
Válasz #384. hozzászólásra
Árajánlatok? Eladtad már vagy kivársz?
Válasz #385. hozzászólásra
Nálunk meg:csepp-csipp!
Válasz #384. hozzászólásra
Delegalább sikerült betakaritani az egész területet?? mert itt még sok van kint
Válasz #384. hozzászólásra
De enyire? Ma eset? Nálun már 4. napja erölködik csak csip, csep
Válasz #382. hozzászólásra
Szarok!!!
Válasz #381. hozzászólásra
Köszi
Válasz #379. hozzászólásra
Te "alsószállási" felétek milyenek az eredmények, árak?
Válasz #380. hozzászólásra
Szakmári Gabona Kft stb. szerintem a többit ne itt. Tudakozó vagy tel.könyv esetleg a helyi polg. hivatal bővebben
Válasz #378. hozzászólásra
valami cégnevet vagy telefont nem tudsz, megérne egy hívást?
Válasz #378. hozzászólásra
Gondoltam ,hogy valami fölsöszállásival van dolgom!
Válasz #377. hozzászólásra
A vezető agronómussal beszéltem és ennyivel fizették ki a termelőt ha minden megfelelt Pl:üvegesség
Válasz #376. hozzászólásra
Ja , ha úgy kezded, hogy állítólag az más, azt hittem valami komoly lehetőség
Válasz #375. hozzászólásra
Állítólag Szakmár saját tároló,szárító,malom jó piac stb
Válasz #371. hozzászólásra
légyszi súgd már meg nekem hol adnak 300 eurot a durumért nekem is van itt pár vagonra való, ennek még a közlébe seajánlottak érte. Ennyiért vihetik holnap reggel is
Válasz #372. hozzászólásra
bocs javítok:mondták
Válasz #372. hozzászólásra
ezt mándák mások is.
Válasz #370. hozzászólásra
Nyugodtan próbálkozz,egyszer biztosan bejön!
Válasz #369. hozzászólásra
Talán a nagy számok hallatán-láttán a búza ára még esni fog? Durum búzából, aminek az árát fix 300 euróra árazták be "brutális" üzemi(180 ha) eredmény született.
Válasz #367. hozzászólásra
Amúgy egy másik témában olvastam, az a bacis dolog a 100%-ból mennyire értékelnéd, mert én próbálgattam kissebb nagyobb sikerrel de sok minden befolyásolhatja véleményem szerin.(Évjárat, talaj meg hasonlóak) Volt pozitív és negatív tapasztalatom. Én csak próbálgatom tiszteletből egyenlőre és minden változásra eredményre figyelek az ellen kontrolokból. Amúgy a cerriernek most nagy gondot okoz az iszonyatos szármaradvány nálam. De orvosoljuk.
Válasz #368. hozzászólásra
Miért dobálózol nagy számokkal inkább maradj csendben!
Válasz #367. hozzászólásra
Figyelj te kalocsa környéki - dusnoki - erre bejött!
Válasz #363. hozzászólásra
Ide figyelj kalocsai!
Ne beszélj 40-s sikérről mert az nem igaz,ott van 40-s sikér ahol az átlagtermés 45q/ha én ismerem a kalocsai viszonyokat!
Válasz #365. hozzászólásra
Az eső az olyan búza betakarításkor mind a kártyában a piros hetes: mindent vissz!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz #363. hozzászólásra
Hogy lehet gondoskodni róla, hogy ne lúgozza ki az eső?
Válasz #362. hozzászólásra
felénk hiszed (hiszitek) vagy nem a 65-95q/ha volt a malmi búza, az árpa erős 80q/ha, repce 25-45q/ha
Válasz #361. hozzászólásra
Jó kis odafigyeléssel gondoskodással fajtaválasztással simán! Itt volttak szerencsésebbek 38-40% sikért produkáltak. Természetesen csak intenzív gazdálodással.
Elegem van az összes köcsögből aki viszi le az árakat.A tőzsden a repce megint esett 3000 forintot.Nem akarják azt,hogy egyszer minden téren jó évünk lenne.Nekünk 65 mázsa lett a búza átlag
Válasz #360. hozzászólásra
Nem tom, de én mióta "parasztkodom" nem láttam 30 feletti sikért.
Válasz #357. hozzászólásra
információim szerint járva az országot és barátaimmal tartva a kapcsolatokat ilyenkor betakarításkor rengeteg tak. búza van csak nincs ami megegye !
Válasz #336. hozzászólásra
Vili van valami infód a gabona árakról? Az enyémet holnap vizsgálják be kb az 5. kereskedő. Van Brutus,Lupus,Dunai és hybrid Hysun kb összesen 300 tonna az eddigi "eredmények" 30-38% sikér,14-17,3% fehérje, 290-370 esésszám
Válasz #357. hozzászólásra
Itt csak tak. búza volt.
Válasz #355. hozzászólásra
A takarmány búzának jóára lessz az idén mert kevés van belőle ne pazaroljátok el 35-36000ért most mert megbánjátok:-))))))))))))
Válasz #342. hozzászólásra
Laci helyileg a 100 q-s kukorica merre található az országban? Nálunk (Kalocsa) van kb. 2-2,5 m szár 2 cső/tő és a becsült termés kb.60-80 q/ha
Válasz #339. hozzászólásra
FAN! Helyileg az az itt merre van pontosan?
Nálunk (Kalocsa) az étkezési búza 34-35000/tonna,a javító 36-40000/tonna, az árpa állítólag 26000/tonna
Válasz #353. hozzászólásra
Akkor az nem az szerintem amiről én beszélek a vasut mellet van.
Válasz #352. hozzászólásra
Én a Nagyhajmási domboldalra(10ha) gondoltam ami szerintem pár aranykoronás lehet
Válasz #350. hozzászólásra
Az a föld papiron k*rva jó de a talajvizzel vannak ott bajok, 25 mázsa kicsit karcsúnak tűnik elsőre de nem ismerem a helyi átlagokat arrafelé.
Válasz #349. hozzászólásra
De pl Szentlőrinc környéke még ennyit sem kapott mint Selye vagy Vajszló.