Válasz #735. hozzászólásra
Bocs valószínű rosszul fogalmaztam, mert az „erdészeket” alatt az erdőfelügyelet kiskőrösi irodájában dolgozó erdészt értettem. A földhivatal jogásza ma azt mondta, hogy csak bejelentési kötelezettségem van az erdőfelügyelet felé, mivel ez faültetvény. Most mi az igaz?
Mindenképp az illetékes erdészeti hatóságnál kezd el az ügyintézést és ne erdészektől kapott tanácsokkal felvértezve.
Ha ültetvény,fásítás akkor szerencséd lesz,mert lehet nem kell annyit fizetni.
A hivatalos útja pedig ha jól tudom akkor a földhivatalon keresztül történik művelés ág váltás címen,ahonnan az erdészeti hatóság határozatát kérik ki az adott területre vonatkozólag. Az erdészeti hatóságnál az "erdő igénybevétele" fogalom lesz a lényeg nálad.
Mindenképp érdemes körüljárni,előbb az erdészeti hatósághoz menj be.
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/torveny/erdo08.htm
Tisztelt uraim
Tanácsot szeretnék kérni az alábbi erdővel kapcsolatos kérdésbe.
Sajnos örököltem egy 3 hektáros területet ami valamikor szántó volt és egy tanya is állt a birtokon, mind minden tanyánál itt is erdő vette körül a tanyát ami 1700-as évek közepén épült és az erdőt is akkor telepítette valamelyik ősöm.
Viszont a többit Édesapámmal ültettük, és mivel övé volt a föld én nem foglalkoztam vele.
Most, hogy enyém lett, én mezőgazdasági művelésbe akarnám vonni, ezért megkerestem az erdészeket és az volt a válasz, hogy fizessek hektáronként 2 000 000 Ft-ot és akkor kivághatom. Az erdő státuszára nem akartak semmilyen felvilágosítást adni. Azóta megtudtam, hogy faültetvény ként van nyilvántartva, mivel semmiféle támogatást nem kaptunk rá.
Kérdésem a következő: mi a módja, hogy átminősítsem a területet.
Szabad tudni annak a mérnöknek a nevét, privátba is jó!
Egyébként szerintem se ide helyesebben oda való!
Talán nyarasokban vagy fenyvesekben! Kiközelíteni se lesz egyszerű azt a pár kétméteres darabot amit kivett! ráadásul kíváncsi lennék hány kérget sértett meg az a böszme nagy gép!
Én azon vagyok hogy kihordó szerelvényekkel oldjuk meg a közelítési problémáinkat, egyre több dolgozik már újra, úgyhogy visszatérünk a hosszúfás rendszerre!
Sziasztok! Erdő esetében tudnátok nekem írásos formát mutatni ami alátámassza a többségi tulajdonos, erdőgazdálkodó jogait. 130.71AK-ból 100AK az enyém. Bejelentkeznék erdőgazdálkodónak de a munka kezdete előtt jó lenne tudni a pontos jogaimat.Sajna a lakóhelyemen elég nagy zűrt kavart így is a megvásárlása az erdőnek és maradt 38 ember a legrosszabb közül akik ott fognak keresztbe tenni ahol csak tudnak ha megkezdeném a munkát.
Nem idevalók ezek a gépek! Skandináv végtelen síkabb fenyvesekbe nem a magyar hegyekbe. Itthon meg fog halni keményfában a fej is,meg a gémje is pár év után. Arról nem beszélve hogy foglalkoztatásról beszélnek,de ezzel hány ember munkáját elveszik,ráadásul ezt is erdőmérnök kezeli.
Bontásban,szálalásban,növedékfogozó gyérítésben a hatóság eddig még azért is szólt ha a megmaradó fák koronájáról túl sok ágat szedtek le a kidöntöttek,meg lóval,meg kíméletesen.....
Erre már én is felfigyeltem...de soha egy kontár riporter nem kérdezte meg, hogy az eldugott makk mitől erdő?
Ami erdők vannak nálunk itt Somogyban is....már igencsak kevés...az újak fatömege meg egyenlő a nullával...:/
Itt vas megyében sincsenek már tarvágások,elfogytak az öreg erdők sajnos 10 évvel ezelőtt évi 4-5 véghasználat is volt most jó ha egy van.A rendszer váltás után sajnos az erdészet eszetlenül vágatta a fát 5-6 brigáddal egyszerre plusz még a saját embereivel,de a sok okos ember tv-ben,újságban még olyat nyilatkozok,h folyamatosan nől az erdőterületek nagysága pedig csak papíron mivel a pár éves ültetést is erdőnek mondják szegény harkályok meg már nem tudnak odút csinálni mert egy ütéssel átvágják a fát.
Helló szakik van egy kérdésem.Van egy kis erdőnk egy tulajos.El lett adva a fa róla és aki ki vágta ö vállalta,hogy lesz az erdő gazdálkodó.De szeretnék én lenni.Az erdő a szüleim-é.Csak ez a fiú nem hajlandó le mondani,még arra se képes,hogy adjon egy példányt a szerződésből!Le kéne tuskóverőzni ezt is én meg csinálnám.Tehát milyen jogi útja van,hogy ezt a fiút ki iktatjuk a sorból?És még egy tényleg olyan joga van az erdőre mint egy haszon elvezőnek,még akár el is adhatja????????Válaszokat előre is köszönöm!!!!!
sajna ez igaz, de ha olcsón szeretnétek hozzájutni alkatrészekhez, lánckenőolajhoz, mindenképp keresstek fel!vannak somogy megyei vásárlóim akik szintén fakitermelők...
Az ok egyszerű! A fokozatos felújítás,a folyamatos,de csekélyebb jövedelem felé tolódik mindenki,sok területet átalakítanak vágásosról szálalóra. Nameg elérkezik a tervgazdálkodás óta az a korszak amikor lesz ugyan bőséges erdőállomány az országban,de a vágásérettségi korú erdők aránya lecsökken annyira,hogy egyes fakitermelők egy időre letehetik a verklit. Rengeteg erdőt átminősítettek faanyagtermelőről jóléti vagy talajvédelmi erdővé.
A hatékonyság növekedésével ahol eddig 3-4brigád is megélt egy kerületvezető erdész kerületében télen,most már csak egy dolgozik sok helyen. A magánerdők egy részében pedig mindenki maga boldogul,nem bérbe termeltet.
Magántulajdonú akácosoknál dívik mostanában az önellátó jellegű termelés,ahol adott egy nagyobb területü vágásérett állomány,de azt fokozatosan akár 10év alatt termelik le hektáronként a tüzifaszükségletük hosszabb távú kielégítése miatt.
Másik dolog meg a tolvajlás. Borsodban,nógrád egyes részein,vagy a dunántúl eldugottabb körzeteiben néhol eltűnik az erdő a határból és nem engedik megnőni karvastagságnál jobban a fákat a kátrányos helyzetűek.
Válasz #712. hozzászólásra
Szerintem, illetve tapasztalataim alapján hasonlóan. Ermike pontosabb adatokat tudna mondani az ország erdőállományáról, de ha jártál az országban sok felé, akkor tapasztalhattad, hogy igazi, nagy egybefüggő, jó állományú, vágásérett erdő kevés van. Nem az erdők
országa vagyunk.
A másik fele pedig! A magánerdők /kárpótlás/, erdőbirtokosságok megjelenésével nagyon megindult a fakitermelés. A gyengébb minőségű területeken már eljutottak oda, /nálunk is/ hogy nem szabad fát kitermelni, legfeljebb tisztító, gyérítő vágás gyanánt. Nem is beszélve arról, hogy hányszor hallani arról, hogy egész erdőket lopnak el, az arra szakosodott kátrányos helyzetűek.
Sziasztok!Milyen jövőt láttok a fakitermelésben magyarországon???Mi Somogy Megyében dolgozunk 2db csörlős Mtz vel!A tarvágások elfogytak évről évre kevesebb van!ami van azt meg megkapják a nagygépesek!De szerintem már nekik sem kell sokáig öreg erdőket vágni!Maradnak a gyérítések max növedékfokozok!Jó lenne tudni az ország többi részén hogy van ez!!!!!válaszotokat előre is köszönöm!!
Ilyen nincs. Ha értékesítesz valamit és abból bevételed származik az sajnos adóköteles,a mértéke az változó. Legyen az akár falevél is. Ha számlával,vagy értékesítési jeggyel eladsz valamit,az adóköteles,legyen az gally vagy rönk.
Igy már más! Egy tulajdoni közösségben általában tulajdoni hányad alapján viselik a költségeket és a hasznot is. Ez valahol elvárható is lenne,hogy pl valakinek 2hektárja van,attól nem kérhetsz annyit,mint akinek 20van,illetve a 20hektáros jogosan követel többet,mint a 2 hektáros.
Sok osztatlan közös erdőterületen átverik a meglévő tulajdonosokat akik jóhiszeműen aláírják a nyilatkozatot az erdőgazdálkodó megbízásáról aki akár a társtulajdonos is lehet,aki aztán az általad említett gyérítésből ha jó minőségű az állomány, óriásit kaszál a más területéről mondhatni potyára és a munkadij fejében irreálisan magas összegben számol magának a letermelt fából. Az ilyen átveréseket meg is érdemlik a nemtörődöm tulajdonosok,viszont csalással ,ma már hamar a sitten találhatja magát az ember,ha ilyet művel,hogy a tulajdonosok beleegyezésével leszedi a hasznot,pl egy hatóság által előírt NFGY ből,miközben a társtulajdonosoknak a munkadij van beadva,hogy a fáért cserébe elvégzi az előírt munkákat,de ők nem kapnak semmit.
Persze egy tudatlan tulaj simán bele is megy egy ügyes megvezetésbe,de senki sem hülye,idővel utána érdeklődik mindennek.vagy épp felsötétiti valaki. No aztán jajj a csalóknak...
Szóval legjobb a békesség és megéllapított munkadij fejében megállapított egyságárú/mennyiségű fát adnak az erdőgazdálkodónak a tulajok a tulajdoni hányaduk arányában. Ám ez mind mind adóügyi tevékenység is egyben,amire nem árt odafigyelni a jogosult erdőgazdálkodónak.
Hatóságtól kérdeztem meg és ott mondták hogy gyérítés van előírva!Munkát én végezném nem fogadnék brigádot! Teljes területből 7ha lenne az enyém de én az egész területre bejelentkeznék erdőgazdálkodónak!
Megmaradt tulajdonosoknak a munka végeztével kell-e adnom valamit vagy ami járna az fedezi a költséget????
Ezt hogy gyéríteni kell,ki mondta? Te,vagy a hatóság? Ha nincs rá gazdálkodó,se birtokosság ,akkor a hatóság csináltathatja ha a sürgősség olyan. Egy általa megbízott csapattal,aminek a költségét a tulajdonosokra terheli.
Osztatlanban úgymond a sajátodat nem kezdheted csak úgy gyéríteni....
Épp lejjebb írtunk róla hogy a tulajdoni hányad alapján kell a költségeket és a hasznot is megosztani ha osztatlanba megy teljesen. Ha egymás közt van egyezség,akkor más a tészta.
Most szeretnék vásárolni egy 10ha erdőt! Osztatlan tulajdonban van! 90 gazdája van ebből 62 tulajdonos eladja! Maradék 28 nem akarja eladni! Gyéríteni kell!
Kérdésem az lenne hogy aki nem adja el annak kitermeléskor kell adnom valamit neki?
Másik kérdés a gallyfa az adómentes?
Válasz #693. hozzászólásra
Lehet, hogy akác volt benne. Akkor nem vészes a telepítés. Felszaggatni és pótolni a hiányt. Persze mi van előírva. Nem lenne drága, csak a lopások miatt kényes.
47 ha föld 5,5 milláért nem sok.
Forrás nélkül elég kemény dió! Pláne ha mind a 47hektár már határidős. Telepítési támogatás az tölgy célállományban még jól is nézne ki,na de az még nem is lenne elég rá... Kerítésről még nem is beszéltünk,meg arról,hogy mennyi huzavona ez...
Ez volt az egyik!
A másik az a régió,ahol fekszik a terület! :D Lopják még a földet is,nemhogy a rajta levő oszlopot,csuklónál vastagabb fát!
Ezt hajthatják majd be a tulajon szépen!
Tipikus esete annak,hogy a tulajdonost csak a haszon érdekelte.
na ez már vmi! gratulálok
csak mert itt hordják lelekesen a fát de már úgy össze b.fták az utat hogy személyautóval nem lehet menni így belemennek a vetésbe és persze nekem két táblám is így járt. város dec végére ígérte rendbe teszik azóta is jönnek.
4536 hozzászólás
Válasz #736. hozzászólásra
2 millát kellene fizetned?
Válasz #735. hozzászólásra
Bocs valószínű rosszul fogalmaztam, mert az „erdészeket” alatt az erdőfelügyelet kiskőrösi irodájában dolgozó erdészt értettem. A földhivatal jogásza ma azt mondta, hogy csak bejelentési kötelezettségem van az erdőfelügyelet felé, mivel ez faültetvény. Most mi az igaz?
Válasz #734. hozzászólásra
Mindenképp az illetékes erdészeti hatóságnál kezd el az ügyintézést és ne erdészektől kapott tanácsokkal felvértezve.
Ha ültetvény,fásítás akkor szerencséd lesz,mert lehet nem kell annyit fizetni.
A hivatalos útja pedig ha jól tudom akkor a földhivatalon keresztül történik művelés ág váltás címen,ahonnan az erdészeti hatóság határozatát kérik ki az adott területre vonatkozólag. Az erdészeti hatóságnál az "erdő igénybevétele" fogalom lesz a lényeg nálad.
Mindenképp érdemes körüljárni,előbb az erdészeti hatósághoz menj be.
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/torveny/erdo08.htm
Tisztelt uraim
Tanácsot szeretnék kérni az alábbi erdővel kapcsolatos kérdésbe.
Sajnos örököltem egy 3 hektáros területet ami valamikor szántó volt és egy tanya is állt a birtokon, mind minden tanyánál itt is erdő vette körül a tanyát ami 1700-as évek közepén épült és az erdőt is akkor telepítette valamelyik ősöm.
Viszont a többit Édesapámmal ültettük, és mivel övé volt a föld én nem foglalkoztam vele.
Most, hogy enyém lett, én mezőgazdasági művelésbe akarnám vonni, ezért megkerestem az erdészeket és az volt a válasz, hogy fizessek hektáronként 2 000 000 Ft-ot és akkor kivághatom. Az erdő státuszára nem akartak semmilyen felvilágosítást adni. Azóta megtudtam, hogy faültetvény ként van nyilvántartva, mivel semmiféle támogatást nem kaptunk rá.
Kérdésem a következő: mi a módja, hogy átminősítsem a területet.
Válasz #727. hozzászólásra
Szabad tudni annak a mérnöknek a nevét, privátba is jó!
Egyébként szerintem se ide helyesebben oda való!
Talán nyarasokban vagy fenyvesekben! Kiközelíteni se lesz egyszerű azt a pár kétméteres darabot amit kivett! ráadásul kíváncsi lennék hány kérget sértett meg az a böszme nagy gép!
Én azon vagyok hogy kihordó szerelvényekkel oldjuk meg a közelítési problémáinkat, egyre több dolgozik már újra, úgyhogy visszatérünk a hosszúfás rendszerre!
Moderálta: ermike (2235) 2013-02-25 23:07:36
Válasz #730. hozzászólásra

Továbbá ha 38 ember mind egyet fúj és keresztbe akar tenni neked,ott valami marhára sántít!
Válasz #730. hozzászólásra

Ez még mindig ugyanaz a projekted amit régebben írtál,vagy másik?
Mi van akkor,ha van a tulajdonosok közül itt egy kettő,akik átverve érzik magukat?
Multkor már termelni akartál!
Sziasztok! Erdő esetében tudnátok nekem írásos formát mutatni ami alátámassza a többségi tulajdonos, erdőgazdálkodó jogait. 130.71AK-ból 100AK az enyém. Bejelentkeznék erdőgazdálkodónak de a munka kezdete előtt jó lenne tudni a pontos jogaimat.Sajna a lakóhelyemen elég nagy zűrt kavart így is a megvásárlása az erdőnek és maradt 38 ember a legrosszabb közül akik ott fognak keresztbe tenni ahol csak tudnak ha megkezdeném a munkát.
Segítségeteket előre is köszönöm!!!
Válasz #728. hozzászólásra

Többen is kérték az Erdőgazdák új könyve című használható kisokost.
Ezen a linken letölthető: LINK
Válasz #726. hozzászólásra

Nem idevalók ezek a gépek! Skandináv végtelen síkabb fenyvesekbe nem a magyar hegyekbe. Itthon meg fog halni keményfában a fej is,meg a gémje is pár év után. Arról nem beszélve hogy foglalkoztatásról beszélnek,de ezzel hány ember munkáját elveszik,ráadásul ezt is erdőmérnök kezeli.
Bontásban,szálalásban,növedékfogozó gyérítésben a hatóság eddig még azért is szólt ha a megmaradó fák koronájáról túl sok ágat szedtek le a kidöntöttek,meg lóval,meg kíméletesen.....
Ez kíméletes?
Válasz #725. hozzászólásra

A 6-os mellett Dunakömlődön is ácsorog egy ilyen CAT harvester már lassan 2.-3. éve.
Erdészek gyöngye!
a Mátrába ilyen is dógozik mán!
Válasz #722. hozzászólásra
nincs, de ha írsz egy emailt, hogy mikre lenne szükséged, utána nézek, s meglátjuk mi sül ki belőle
Válasz #717. hozzászólásra És,ha papíron át veszem(megveszem)akkor az a szerződés nem veszti érvényét????
Válasz #721. hozzászólásra web oldalatok nincs?
Sziasztok!

ha olcsó és jó lánckenőolajra lenne szükségetek, nálam akár bruttó 480.-Ft/liter áron is lehet kapni!!!
Válasz #718. hozzászólásra
Erre már én is felfigyeltem...de soha egy kontár riporter nem kérdezte meg, hogy az eldugott makk mitől erdő?
Ami erdők vannak nálunk itt Somogyban is....már igencsak kevés...az újak fatömege meg egyenlő a nullával...:/
Válasz #569. hozzászólásra

A héten megjött az aláírt, lepecsételt engedély. köszi Ermike, így azért nyugodtabb vagyok.
Már csak a földmérőnek kellene érkeznie, és mehet a menet.
Itt vas megyében sincsenek már tarvágások,elfogytak az öreg erdők sajnos 10 évvel ezelőtt évi 4-5 véghasználat is volt most jó ha egy van.A rendszer váltás után sajnos az erdészet eszetlenül vágatta a fát 5-6 brigáddal egyszerre plusz még a saját embereivel,de a sok okos ember tv-ben,újságban még olyat nyilatkozok,h folyamatosan nől az erdőterületek nagysága pedig csak papíron mivel a pár éves ültetést is erdőnek mondják szegény harkályok meg már nem tudnak odút csinálni mert egy ütéssel átvágják a fát.
A tulajdonos vonja vissza a megbízást,feltéve ha nem olyat íratott veletek alá amit nem tudtok felbontani akárhogyan...
Helló szakik van egy kérdésem.Van egy kis erdőnk egy tulajos.El lett adva a fa róla és aki ki vágta ö vállalta,hogy lesz az erdő gazdálkodó.De szeretnék én lenni.Az erdő a szüleim-é.Csak ez a fiú nem hajlandó le mondani,még arra se képes,hogy adjon egy példányt a szerződésből!Le kéne tuskóverőzni ezt is én meg csinálnám.Tehát milyen jogi útja van,hogy ezt a fiút ki iktatjuk a sorból?És még egy tényleg olyan joga van az erdőre mint egy haszon elvezőnek,még akár el is adhatja????????

Válaszokat előre is köszönöm!!!!!
Válasz #712. hozzászólásra

sajna ez igaz, de ha olcsón szeretnétek hozzájutni alkatrészekhez, lánckenőolajhoz, mindenképp keresstek fel!vannak somogy megyei vásárlóim akik szintén fakitermelők...
Az ok egyszerű! A fokozatos felújítás,a folyamatos,de csekélyebb jövedelem felé tolódik mindenki,sok területet átalakítanak vágásosról szálalóra. Nameg elérkezik a tervgazdálkodás óta az a korszak amikor lesz ugyan bőséges erdőállomány az országban,de a vágásérettségi korú erdők aránya lecsökken annyira,hogy egyes fakitermelők egy időre letehetik a verklit. Rengeteg erdőt átminősítettek faanyagtermelőről jóléti vagy talajvédelmi erdővé.

A hatékonyság növekedésével ahol eddig 3-4brigád is megélt egy kerületvezető erdész kerületében télen,most már csak egy dolgozik sok helyen. A magánerdők egy részében pedig mindenki maga boldogul,nem bérbe termeltet.
Magántulajdonú akácosoknál dívik mostanában az önellátó jellegű termelés,ahol adott egy nagyobb területü vágásérett állomány,de azt fokozatosan akár 10év alatt termelik le hektáronként a tüzifaszükségletük hosszabb távú kielégítése miatt.
Másik dolog meg a tolvajlás. Borsodban,nógrád egyes részein,vagy a dunántúl eldugottabb körzeteiben néhol eltűnik az erdő a határból és nem engedik megnőni karvastagságnál jobban a fákat a kátrányos helyzetűek.
Válasz #712. hozzászólásra
Szerintem, illetve tapasztalataim alapján hasonlóan. Ermike pontosabb adatokat tudna mondani az ország erdőállományáról, de ha jártál az országban sok felé, akkor tapasztalhattad, hogy igazi, nagy egybefüggő, jó állományú, vágásérett erdő kevés van. Nem az erdők
országa vagyunk.
A másik fele pedig! A magánerdők /kárpótlás/, erdőbirtokosságok megjelenésével nagyon megindult a fakitermelés. A gyengébb minőségű területeken már eljutottak oda, /nálunk is/ hogy nem szabad fát kitermelni, legfeljebb tisztító, gyérítő vágás gyanánt. Nem is beszélve arról, hogy hányszor hallani arról, hogy egész erdőket lopnak el, az arra szakosodott kátrányos helyzetűek.
Sziasztok!Milyen jövőt láttok a fakitermelésben magyarországon???Mi Somogy Megyében dolgozunk 2db csörlős Mtz vel!A tarvágások elfogytak évről évre kevesebb van!ami van azt meg megkapják a nagygépesek!De szerintem már nekik sem kell sokáig öreg erdőket vágni!Maradnak a gyérítések max növedékfokozok!Jó lenne tudni az ország többi részén hogy van ez!!!!!válaszotokat előre is köszönöm!!
Válasz #708. hozzászólásra
3hengeres kubota 15 lóerős dízel motor van benne!
Válasz #709. hozzászólásra

akkor így már lehet gazdaságosabb. nem gyorsabb, gazdaságosabb
Válasz #708. hozzászólásra
Kipufogót se látni úgy hogy valószínű.
Válasz #707. hozzászólásra
csak én nem hallom, hogy berreg a gép? lehet, hogy elektromos?
Szerintem ez akkora luxus és pazarlás,hogy nagyon..két ember meg egy motorfűrész 5ször gyorsabb meg ötödével olcsóbb is...
Válasz #705. hozzászólásra
Ilyen nincs. Ha értékesítesz valamit és abból bevételed származik az sajnos adóköteles,a mértéke az változó. Legyen az akár falevél is. Ha számlával,vagy értékesítési jeggyel eladsz valamit,az adóköteles,legyen az gally vagy rönk.
Még egy kérdés! Ágfa az adómentes? Mert én úgy hallottam hogy nem kell utána adózni!
Igy már más! Egy tulajdoni közösségben általában tulajdoni hányad alapján viselik a költségeket és a hasznot is. Ez valahol elvárható is lenne,hogy pl valakinek 2hektárja van,attól nem kérhetsz annyit,mint akinek 20van,illetve a 20hektáros jogosan követel többet,mint a 2 hektáros.

Sok osztatlan közös erdőterületen átverik a meglévő tulajdonosokat akik jóhiszeműen aláírják a nyilatkozatot az erdőgazdálkodó megbízásáról aki akár a társtulajdonos is lehet,aki aztán az általad említett gyérítésből ha jó minőségű az állomány, óriásit kaszál a más területéről mondhatni potyára és a munkadij fejében irreálisan magas összegben számol magának a letermelt fából. Az ilyen átveréseket meg is érdemlik a nemtörődöm tulajdonosok,viszont csalással ,ma már hamar a sitten találhatja magát az ember,ha ilyet művel,hogy a tulajdonosok beleegyezésével leszedi a hasznot,pl egy hatóság által előírt NFGY ből,miközben a társtulajdonosoknak a munkadij van beadva,hogy a fáért cserébe elvégzi az előírt munkákat,de ők nem kapnak semmit.
Persze egy tudatlan tulaj simán bele is megy egy ügyes megvezetésbe,de senki sem hülye,idővel utána érdeklődik mindennek.vagy épp felsötétiti valaki. No aztán jajj a csalóknak...
Szóval legjobb a békesség és megéllapított munkadij fejében megállapított egyságárú/mennyiségű fát adnak az erdőgazdálkodónak a tulajok a tulajdoni hányaduk arányában. Ám ez mind mind adóügyi tevékenység is egyben,amire nem árt odafigyelni a jogosult erdőgazdálkodónak.
Válasz #702. hozzászólásra
Hatóságtól kérdeztem meg és ott mondták hogy gyérítés van előírva!Munkát én végezném nem fogadnék brigádot! Teljes területből 7ha lenne az enyém de én az egész területre bejelentkeznék erdőgazdálkodónak!
Megmaradt tulajdonosoknak a munka végeztével kell-e adnom valamit vagy ami járna az fedezi a költséget????
Válasz #701. hozzászólásra

Ezt hogy gyéríteni kell,ki mondta? Te,vagy a hatóság? Ha nincs rá gazdálkodó,se birtokosság ,akkor a hatóság csináltathatja ha a sürgősség olyan. Egy általa megbízott csapattal,aminek a költségét a tulajdonosokra terheli.
Osztatlanban úgymond a sajátodat nem kezdheted csak úgy gyéríteni....
Épp lejjebb írtunk róla hogy a tulajdoni hányad alapján kell a költségeket és a hasznot is megosztani ha osztatlanba megy teljesen. Ha egymás közt van egyezség,akkor más a tészta.
Üdv!
Most szeretnék vásárolni egy 10ha erdőt! Osztatlan tulajdonban van! 90 gazdája van ebből 62 tulajdonos eladja! Maradék 28 nem akarja eladni! Gyéríteni kell!
Kérdésem az lenne hogy aki nem adja el annak kitermeléskor kell adnom valamit neki?
Másik kérdés a gallyfa az adómentes?
Válasz #691. hozzászólásra
Igen, teljesen üresre.
Válasz #698. hozzászólásra
most nézem,hogy tölgy. Itt hány év a vágásérettség?
Válasz #693. hozzászólásra
Lehet, hogy akác volt benne. Akkor nem vészes a telepítés. Felszaggatni és pótolni a hiányt. Persze mi van előírva. Nem lenne drága, csak a lopások miatt kényes.
47 ha föld 5,5 milláért nem sok.
Válasz #695. hozzászólásra

Elég csak felmenni az erdőtérképre és megnézni abban a körzetben pl az 1/D meg a többi erdőrészletet...
"3 évnél régebbi üres vágásterület"
Válasz #695. hozzászólásra
Forrás nélkül elég kemény dió! Pláne ha mind a 47hektár már határidős. Telepítési támogatás az tölgy célállományban még jól is nézne ki,na de az még nem is lenne elég rá... Kerítésről még nem is beszéltünk,meg arról,hogy mennyi huzavona ez...
Ez volt az egyik!
A másik az a régió,ahol fekszik a terület! :D Lopják még a földet is,nemhogy a rajta levő oszlopot,csuklónál vastagabb fát!
Ezt hajthatják majd be a tulajon szépen!
Tipikus esete annak,hogy a tulajdonost csak a haszon érdekelte.
Válasz #694. hozzászólásra
Nagyon drága vissza telepíteni , lassan növekszik , úgy is ellopnák vagy miért ?
Válasz #693. hozzászólásra
mégha fizetnének se kellene!
Válasz #689. hozzászólásra
Nagyjából hasonló lehet mint itt az ár.
http://www.toplak.hu/elado-kiado-ingatlan/Telek/Erdo/Borsod-Abauj-Zemplen/Sajohidveg/hirdetes-80470928.html
Válasz #690. hozzászólásra
folyamatos ápolás 3 alkalommal
majd befáp!
és pipa
Válasz #689. hozzászólásra
nem értem a kérdést! üres vágásterületre gondolsz??
Ermike letermelés után milyen munkákat végeztek a területen?
Mennyit ér 1 ha letermelt akác erdő?

Zsír a sarang, jöhetne is egy 100-150 m3.
Válasz #686. hozzászólásra